Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-12 / 312. szám, szombat

H ónapokkal ezelőtt a Slov­naft legújabb üzemében )ártam. Hírt adtam arról, hogy a fiatal mérnökök, technikusok és munkások miként készülnek a polietilén, e fontos műanyag gyártására, mennyi körültekin­téssel folynak az előkészületi munkálatok. Az üzem küszöbét csak piros védősisakban léphet­tem át. Azért hangsúlyozom a színt, mert eb ben az üzem ben minden dol­gozónak a mun kája határozza meg védősisak­ja színét. A se­gédmunkások világoskéket, a mérőberende­zésnél dolgozók sárgát, a vil­lanyszerelők zöldet, a gépkar­bantartók barnát, a mérnökök fehéret, és csak idegenek vi­selhek piros sisakot. (Monda­nom sem kell, hogy idegenek ritkán járnak ide.) E körül­tekintő fegyelmet a polietilén gyártása követeli meg. Ez a műanyag ugyanis óriási nyoipás alatt születik meg, és szüksé­ges, hogy a legcsekélyebb üzemzavar esetén is a megfele­lő szakember a legrövidebb Időn belül a helyszínen legyen. Az előkészületeket siker ko­ronázta. Azóta lapjaink beszá­moltak a polietilén-gyártás megindulásáról. Mivel tanúja voltam az izgalmas előkészüle­teknek, természetesen érdekelt mindaz, ami e műanyag gyár­tása körül lezajlott. E célból felkerestem Zdének Feigl mér­nököt, a részleg vezetőjét, aki felelős a négy műszak dolgo­zóinak munkájáért. Feigl mér­nök munkatársaival a polipro­pilén gyártását is sikerrel haj­totta végre az üzemben. A 35 esztendős mérnök azon fiatal szakemberek közé tartozik, akik komoly szaktudással, felkészültséggel rendelkeznek, és emellett igen szerények. Kérdéseimre szívesen válaszol. Elmondja, hogy Észak-Csehországból szár mazik. A kilencéves Iskola el­végzése után tanoncnak jelent­kezett a Most melletti litvinovt vegyigyárba. Mivel a munkája érdekelte, néhány hónap lefor­gása után az üzem vezetősége úgy döntött, hogy üzemi ösz­töndíjjal ipariskolába küldi. Si­keres érettségije után még egy évig az üzemben dolgozott, mint mester. Ekkor már tagja volt az üzemi pártszervezetnek. Munkáját kifogástalanul végzi, és az üzem vezetősége helyes­nek látja, hogy továbbképzését elősegítse és főiskolára javasol­ja. Egy évig a prágai főiskolán tanul, innen kiváló diákként Romániába a bukaresti főisko­lára kerül, ahol megszerzi a mérnöki diplomát. — Voltak-e nehézségei a ro­mán nyelvvel? — Voltak, de nem riadtam vissza. Nem szabad elfelejtenie, hogy elég edzett voltam és fia­tal korom ellenére már tapasz­talatokkal is rendelkeztem. Amikor a litvinovi üzemben ta­noncnak jelentkeztem, leghőbb vágyam volt, hogy képzett szakember legyen belőlem. A kémia igen érdekelt, és ezért érthető, hogy amikor a főisko­lára kerültem, ez álmaim meg­valósulását jelentette. Akkor már tudtam, hogy csak tanu­lással és szorgalommal állha­tom meg a helyemet. Ezért nem riadtam vissza az idegen nyelv tői. Még azt sem engedtem meg magamnak, hogy a prágai első évet megismételjem a román főiskolán, ahogy ezt számos más diák megtette. Türelmetlen voltam, egyetlen hónapot sem akartam veszteni, a második évfolyamba jelentkeztem, nagy lendülettel nekiláttam a román nyelv tanulásának, és három hónap múlva ott tartottam, hogy megértettem tanáraim elő­adását. Évek folyamán annyira elsajátítottam a román nyelvet. hogy nemrég egy szakművet fordítottam le cseh nyelvre, amely most e napokban jelent meg Prágában ... A mérnöki diploma meg­szerzése után a Slovnaft­hoz került, azóta, kilenc esz­tendeje már itt dolgozik. Pályá­ja során a polipropilén után a legnagyobb élményt a polieti­lén megszületése jelentette. — Nehéz szülés volt — mond­ja mosolyogva, — de lelkes kol­lektívánk fáradozása nem volt hiábavaló. Október tizenkette­dikén már saját polietilénünk volt. Azt hiszem, szerdai nap volt — kezébe veszi a nap­tárt és visszafelé lapozgat ben­ne. — Igen, szerdán este há­romnegyed hét volt, amikor ezek az apró, áttetsző, kitűnő minőségű golyócskák megszü­lettek és az üzemben végre helyreállt a rend. Rend alatt a biztonsági tudatot értem. A hosszú várakozás és a szeren csétlen robbanás után sikerült végre helyreállítani munká­sainkban azt a biztonsági érze­tet, hogy a gyártás folyamata a tudásnak, az emberi akarat­nak engedelmeskedik... Ez a nap ünnepnek számított az üzemben. Nemcsak azok a műszakiak, technikusok, munkások vol­tak ott, akik akkor a műszak­ban dolgoztak, hanem sokan a többi műszak dolgozói közül is ott izgultak, mert jelen akartak lenni a fon­tos műanyag világrajötténél. Ott volt az üzem igazgatója is több más üzemvezetővel és felcsigázott érdeklődéssel fi­gyelték, hogy a keverőből ho­gyan jut az anyag a hűtőbe, majd a vágóba, ahonnan lencse nagyságú golyókban jött ki végre a várva-várt polietilén. Fontos és ma már nélkülöz­hetetlen műanyag a polietilén Eddig külföldről hoztuk be va lutáért és így nem nagyon használhattuk széleskörűen. Most azonban, hogy a Slovnaft saját gyártmányát szállítja már az ország különböző üzemeibe, idővel sor kerül rá, hogy élel­miszer- és a gyógyszeriparunk, valamint iparunk más ágazatai ban is felhasználjuk ezt a ki­váló műanyagot, amely hovato­vább pótolhatatlan. M ielőtt távozom Feigl mér­nök nevetve jegyzi meg, hogy nem én voltam az első magyar újságíró, aki így kikér­dezte. Romániában a kolozsvári lap egyik munkatársa diákkorá ban a vizsgája előtt írt róla és más nemzetiségű diákokról be­számolót. A bukaresti főiskolán ugyanis tizennyolc nemzet diák­jai tanultak ... — Itt az üzemben is állan­dóan tanul az ember... — te­szi hozzá. — Azt hiszem a polietilén gyártásánál is sok tapasztala­tot szerzett... — Nemcsak szereztünk, ha­nem naponta még mindig szer­zünk tapasztalatokat. A pol i e tilénnek most folyik a próba üzemeltetése és számításom sze rint csak január közepén len­dülünk bele a rendes, zavarta­lan gyártásba... SZABÓ BÉLA VÉDŐSISAKBAN A bratislavai Slovnatt új üzeme, ahol a polietilént gyártják. Gép mint pedagógus A korszerű oktatás ma már szinte elképzelhetetlen gépek nélkül. Ezért foglalkozik velük olyan sűrűn a sajtó, s ezért vezetik be őket fo­kozatosan nálunk is egyre több Iskolában. A prágai Národní tildén a tanítási segédeszközök állandó kiállításán a látogatók több oktatógép­pel is találkoznak, s így Ízelítőül hiteles képet kapnak a nyelvtanfo­lyamok lefolyásáról. A Nehézipari Minisztérium és az Irányítási Intézet a prágai Nemzeti Műszaki Múzeumban megrendezett érdekes kiállításával az oktatógépek új típusaival ismerteti meg az érdeklődőket. A kiállított gépek angol­cégek gyártmányai. A mintegy hösz oktatókészülék működésével, alkal­mazásával és küldetésével kapcsolatos szakszerű magyarázatot helyszíni filmvetítések egészítik kl. A legfigyelemreméltóbb gépek egyike a Grundy Tutor jelzésű elektron­csöves, félvezetős, fényjelzéssel működö készülék, az International Tu­tor Machines'Ltd. gyártmánya. Előre kidolgozott programját ftlmszalagra veszik fel. A gép „emlékezőtehetsége" annyira érzékeny, hogy tízféle hibát ls feljegyez. Automatikusan alkalmazkodik a tanuló egyéni képes­ségeihez, úgy, hogy szükség esetén önműködően visszatér a már „elmon­dott", de még meg nem értett vagy el nem sajátított részhez és addig Ismételteti a diákkal az anyagot, amíg azt, „betéve" nem tudja. A már megtanult részt ugyanakkor automatikusan átugorja. A gépek gyakorlati értéke felbecsülhetetlen. A munkaerő- és a költség­megtakarításon kívül a tanulók Időveszteségének csökkentéséhez ls hoz­zájárulnak. Nemcsak az Iskolák, hanem a szakelőadókban szűkölködő üzemek is élénken érdeklődnek irántuk. — km — n r* Grigorij'Baklanov 95. Ámde minél távolabb maradt hátuk mö­gött az arcvonal, Lapsin fokról fokra, egy­re kisebbnek találta a hadsereget sújtó vereséget. Most már higgadtan mérlegel­te az eseményeket, arányokban gondol­kodott. S amit tett, azt most mór nem látta sem oktalannak, sem elsietettnek, sem szánalmasnak. Hiszen a legfonto­sabbhoz: a kemény szilárdsághoz követ­kezetes maradt. Egyetlen rezzenés, meg­ingás nélkül a támadó ellenségnek fe­szítette mellét. Minden hadmozdulat helyesnek bizonyul, hogyha győztél. Ak­kor a manőverek is igazolást nyernek. Hq azonban alul maradtál, akkor bezzeg ezt hányják szemedre mindenekelőtt: hiányzott a szilárdságod, kitartásod, ma­nőverekbe bonyolódtál .. . Azokban o na­pokban, amikor halálveszedelem fenye­geti a Hazát, nem az áldozatok, nem a külön-külön elszenvedett vereségeit az iszonyatosak — hanem a kishitűség. És eb­ben Lapsint nem érheti vád. És ha még­sem si-került legyűrnie oz ellenséget, en­nek csupán oz az oka, hogy az ellenség erős. Még ugyanis nem mutatkoznak meg ozok az állandóan ható tényezők, ame­lyektől a háború végső kimenetele függ. Az időlegesen hotó tényező - a várat­lan rajtaütés - még a németek oldalán van, bór ennek a hatása Is észrevehe­tőein gyengül. Lapsin elővette zsebbkendőjét és meg­törölte a szélben lehűlő fejét. És hirte­len égő fájdalmat érzett a bőrén, amint baloldalt végigsimította zsebkendőjét. Maga felé fordította az autó visszapillan­tó tükrét. Koponyája balfelén véres hor­zsolás látszott. Kellemetlen dolog efféle horzsolással mutatkozni. A tábornok óvatosan fel itatta zsebkendőjével a vér­savát, vigyázva, nehogy hozzáérjen a sebhez, aztán fejébe nyomta tányérsap­káját és még tekintélyt parancsolóbb, még jelentősebb személyiség lett benne. Rágyújtott egy vastag cigarettára, és kényelmesen hátradőlve, egymás után nagyokat szippantott belőle. A füst las­san gomolygott kifelé a kissé lebocsátott ablak résén, a szél belekapott s olykor visszasodorta a kocsiba. S miközben Lapsin, szinte teljesen megnyugodva, hu­nyorított szemmel nézett előre, egyszer­csak jól ismert émelyítő érzés kavarodott fel tapadáson a bensejében, és abban a szempillantásban lehanyatlott, össze­roskadt minden. Lapsin félt. S amit az imént gondolt, most egyszeriben semmi­rekellőnek, szánalmasnak érezte, ami képtelen bárkit is meggyőzni. Magába roskadva, mozdulatlanul ült, és a ben­sejére figyelve várt. Úgy, ahogyan a fáj­dalom újabb rohamát várja a beteg, rettegve egy-egy óvatlan mozdulattól. De újabb roham nem jelentkezett. Lapsin félénken eszébe idézte azt az embert, akinek akaratát nem szűnő rajongással követte, s akinek véleménye minden cse­lekedetének kizárólagos mértéke volt. Azt oz embert, akivel az egy ritmusra lüktető vér fűzte össze. Talón ő, ez az ember, levágja majd saját ujját? És las­sanként megnyugodott. A félelem el­múlt, csak lelke legmélyén maradt egy szemernyi belőle: afféle előérzet csupán. A különleges fényszóróval és jelzőbe­rendezéssel ellátott, erős motorú gépkocsi röpítette előre, s az út szétvált gondola­tai pillantása előtt. Ugyanaz a meg nem engedett sebesség, amellyel egész életé­ben száguldott, ugyanaz a sebesség rö­pítette most saját pusztulása felé. Azok az erők, amelyek annak idején felragadták, és erre - olyan okokból, amelyek legke­vésbé függtek oz ő személyes képessé­geitől — erre a magas polcra állították; ezek az erők most, az összeomlás pilla­natában, áldozatot követeltek. A szállon­gó hír, hogy a frontparancsnok áruló lett, a hír, melyet utóbb nem erősítettek meg, még sem merült feledésbe nyom nélkül. Bűnbak kellett a kudarcokért. És a jelentésével száguldó Lapsin, aki min­dent alaposon átgondolt és előkészített, sok olyan körülmény összejátszásóra hi­vatkozva, amely nem függhetett sem tő­le, sem a fölötteseitől — úgy rendel­tetett, hogy ez a Lapsin egy legyen a bűnösök közül. TIZENHATODIK FEJEZET Andrej Scserbatov egy kövön ült a gerendából ácsolt tehénistálló szegletében és csajkából gőzölgő tejet ivott. Egy szusszanásnyi időre abbahagyta, de az­tán újra nekilátott, két kezében szorítva a csajkát s homlokát ráncolva gyönyö­rűségében. Háta mögött, az istálló másik oldalán túl, lekaszálatlan lóheretábla volt, szél fújt, s valahol o rét hajlatai­ban: németek. De itt, a szélvédett zúg­ban, sütött a nap és csend volt. A reg­geli napfény melengette a szürke geren­dafalat meg a likacsos fehér követ, amelyre Andrej letelepedett. A tehén­istálló sötétet árasztó, kitárt ajtaja előtt megannyi kisborjú lóba nyoma lyuggat­ta fel a földet, patáik nyomo belekövüft a talajba. Az összetaposott, zsíros, de azóta megszikkadt televényból trágya és vizelet szaga óradt; a karóm oszlopain, amikhez hozzádörgölóztek az állatok, ott maradtak a szőrcsomók. Az istálló sar­ka mögül sivító szél keresztülfújt az oszlopok között, s az üres óllásokban felkavarta a port, megszáradt trágyát, •szalmatöreket. A tágas istállóban mindössze két te­hén marodt. Az egyik o szalmán heverve épp borjazott, halk bőgése ki-kih'allat­szott a nyitott ajtón. A másiknak el volt 96. törve az egyik mellső lóba. Korjagin géppuska sínbe tette a lábát, jól bekö­tözte, és most éppen fejte az állatot. Ez az egész istálló a tehénnel, amelyik se­hogyan sem tudott megborjazni s a má­sikkal, amelyet éppen fejtek, meg a gép­puskacsővel, amely a nyugatra néző gerendafalból meredezett a rét felé: mindez a védelem első vonalához tarto­zott. Balkéz felől a felperzselt faluig és jobbra a látóhatár szélén sötétlő erdőig gyalogsággal töltött lövészárkok húzód­tak. Erős szél fújt az árkok, a lóhere­tábla felett, s emiatt hűvösnek tetszett az idő. Csak itt, a szélvédett zúgban volt tikkasztó meleg. Andrej maga elé tette a földre a ki­ürült csajkát, letörölte felsőajkáról a tej nyomát, s meglátva az ajtón kilépő Kor­jagint, rámosolygott. Korjagin egy zsá­kot kötött maga elé kötény gyanánt, izmos karján a gimnasztyorka ujjával együtt az alsó ing ujját is felgyűrte, s csizmája tele volt fröcskölve tejjel: Igy hót minden volt egyszemélyben: fe­jőnő, állatorvos, no meg géppuskás. — Nos, mi újság? — kérdezte Andrej nevetve. - Sehogy sem marad meg a helyén — panaszkodott o katona. — Mindösz­sze félvödörnyit tudtam fejni. El kell vinni a szakaszba a fiúknak. Semmivel sem hálásabb ez az állat, mint az em­berek. Hogy úgy mondjam, újra üzembe helyeztem a lábát, ő meg állandóan döf­ködne a szarvával. Ott állt a hosszú nyakú Korjagin a tűző napsütésben, elszabadult hajtincs o homlokába hullott, s a koromfekete sze­möldöke alatt szinte mulatságosan kék szempár csillogott. Andrej elővette ciga­rettatárcáját és kinyitotta a tenyerén. A tárca sűrűn meg volt tömve cigarettá­val, nemrégen rakosgatott bele egy cso- tM maggal. E percben a kettes számú gép­puskakezelő, Frolov, odakiáltott: **• (Folyt aljuk) £L

Next

/
Thumbnails
Contents