Új Szó, 1966. november (19. évfolyam, 301-331. szám)

1966-11-12 / 312. szám, szombat

H

ónapokkal ezelőtt a Slovnaft legújabb üzemében )ártam. Hírt adtam arról, hogy a fiatal mérnökök, technikusok és munkások miként készülnek a polietilén, e fontos műanyag gyártására, mennyi körültekintéssel folynak az előkészületi munkálatok. Az üzem küszöbét csak piros védősisakban léphettem át. Azért hangsúlyozom a színt, mert eb ben az üzem ben minden dolgozónak a mun kája határozza meg védősisakja színét. A segédmunkások világoskéket, a mérőberendezésnél dolgozók sárgát, a villanyszerelők zöldet, a gépkarbantartók barnát, a mérnökök fehéret, és csak idegenek viselhek piros sisakot. (Mondanom sem kell, hogy idegenek ritkán járnak ide.) E körültekintő fegyelmet a polietilén gyártása követeli meg. Ez a műanyag ugyanis óriási nyoipás alatt születik meg, és szükséges, hogy a legcsekélyebb üzemzavar esetén is a megfelelő szakember a legrövidebb Időn belül a helyszínen legyen. Az előkészületeket siker koronázta. Azóta lapjaink beszámoltak a polietilén-gyártás megindulásáról. Mivel tanúja voltam az izgalmas előkészületeknek, természetesen érdekelt mindaz, ami e műanyag gyártása körül lezajlott. E célból felkerestem Zdének Feigl mérnököt, a részleg vezetőjét, aki felelős a négy műszak dolgozóinak munkájáért. Feigl mérnök munkatársaival a polipropilén gyártását is sikerrel hajtotta végre az üzemben. A

35 esztendős mérnök azon fiatal szakemberek közé tartozik, akik komoly szaktudással, felkészültséggel rendelkeznek, és emellett igen szerények. Kérdéseimre szívesen válaszol. Elmondja, hogy Észak-Csehországból szár mazik. A kilencéves Iskola elvégzése után tanoncnak jelentkezett a Most melletti litvinovt vegyigyárba. Mivel a munkája érdekelte, néhány hónap leforgása után az üzem vezetősége úgy döntött, hogy üzemi ösztöndíjjal ipariskolába küldi. Sikeres érettségije után még egy évig az üzemben dolgozott, mint mester. Ekkor már tagja volt az üzemi pártszervezetnek. Munkáját kifogástalanul végzi, és az üzem vezetősége helyesnek látja, hogy továbbképzését elősegítse és főiskolára javasolja. Egy évig a prágai főiskolán tanul, innen kiváló diákként Romániába a bukaresti főiskolára kerül, ahol megszerzi a mérnöki diplomát. — Voltak-e nehézségei a román nyelvvel? — Voltak, de nem riadtam vissza. Nem szabad elfelejtenie, hogy elég edzett voltam és fiatal korom ellenére már tapasztalatokkal is rendelkeztem. Amikor a litvinovi üzemben tanoncnak jelentkeztem, leghőbb vágyam volt, hogy képzett szakember legyen belőlem. A kémia igen érdekelt, és ezért érthető, hogy amikor a főiskolára kerültem, ez álmaim megvalósulását jelentette. Akkor már tudtam, hogy csak tanulással és szorgalommal állhatom meg a helyemet. Ezért nem riadtam vissza az idegen nyelv tői. Még azt sem engedtem meg magamnak, hogy a prágai első évet megismételjem a román főiskolán, ahogy ezt számos más diák megtette. Türelmetlen voltam, egyetlen hónapot sem akartam veszteni, a második évfolyamba jelentkeztem, nagy lendülettel nekiláttam a román nyelv tanulásának, és három hónap múlva ott tartottam, hogy megértettem tanáraim előadását. Évek folyamán annyira elsajátítottam a román nyelvet. hogy nemrég egy szakművet fordítottam le cseh nyelvre, amely most e napokban jelent meg Prágában ... A

mérnöki diploma megszerzése után a Slovnafthoz került, azóta, kilenc esztendeje már itt dolgozik. Pályája során a polipropilén után a legnagyobb élményt a polietilén megszületése jelentette. — Nehéz szülés volt — mondja mosolyogva, — de lelkes kollektívánk fáradozása nem volt hiábavaló. Október tizenkettedikén már saját polietilénünk volt. Azt hiszem, szerdai nap volt — kezébe veszi a naptárt és visszafelé lapozgat benne. — Igen, szerdán este háromnegyed hét volt, amikor ezek az apró, áttetsző, kitűnő minőségű golyócskák megszülettek és az üzemben végre helyreállt a rend. Rend alatt a biztonsági tudatot értem. A hosszú várakozás és a szeren csétlen robbanás után sikerült végre helyreállítani munkásainkban azt a biztonsági érzetet, hogy a gyártás folyamata a tudásnak, az emberi akaratnak engedelmeskedik... Ez a nap ünnepnek számított az üzemben. Nemcsak azok a műszakiak, technikusok, munkások voltak ott, akik akkor a műszakban dolgoztak, hanem sokan a többi műszak dolgozói közül is ott izgultak, mert jelen akartak lenni a fontos műanyag világrajötténél. Ott volt az üzem igazgatója is több más üzemvezetővel és felcsigázott érdeklődéssel figyelték, hogy a keverőből hogyan jut az anyag a hűtőbe, majd a vágóba, ahonnan lencse nagyságú golyókban jött ki végre a várva-várt polietilén. Fontos és ma már nélkülözhetetlen műanyag a polietilén Eddig külföldről hoztuk be va lutáért és így nem nagyon használhattuk széleskörűen. Most azonban, hogy a Slovnaft saját gyártmányát szállítja már az ország különböző üzemeibe, idővel sor kerül rá, hogy élelmiszer- és a gyógyszeriparunk, valamint iparunk más ágazatai ban is felhasználjuk ezt a kiváló műanyagot, amely hovatovább pótolhatatlan. M

ielőtt távozom Feigl mérnök nevetve jegyzi meg, hogy nem én voltam az első magyar újságíró, aki így kikérdezte. Romániában a kolozsvári lap egyik munkatársa diákkorá ban a vizsgája előtt írt róla és más nemzetiségű diákokról beszámolót. A bukaresti főiskolán ugyanis tizennyolc nemzet diákjai tanultak ... — Itt az üzemben is állandóan tanul az ember... — teszi hozzá. — Azt hiszem a polietilén gyártásánál is sok tapasztalatot szerzett... — Nemcsak szereztünk, hanem naponta még mindig szerzünk tapasztalatokat. A pol i e tilénnek most folyik a próba üzemeltetése és számításom sze rint csak január közepén lendülünk bele a rendes, zavartalan gyártásba... SZABÓ BÉLA VÉDŐSISAKBAN A bratislavai Slovnatt új üzeme, ahol a polietilént gyártják. Gép mint pedagógus A korszerű oktatás ma már szinte elképzelhetetlen gépek nélkül. Ezért foglalkozik velük olyan sűrűn a sajtó, s ezért vezetik be őket fokozatosan nálunk is egyre több Iskolában. A prágai Národní tildén a tanítási segédeszközök állandó kiállításán a látogatók több oktatógéppel is találkoznak, s így Ízelítőül hiteles képet kapnak a nyelvtanfolyamok lefolyásáról. A Nehézipari Minisztérium és az Irányítási Intézet a prágai Nemzeti Műszaki Múzeumban megrendezett érdekes kiállításával az oktatógépek új típusaival ismerteti meg az érdeklődőket. A kiállított gépek angolcégek gyártmányai. A mintegy hösz oktatókészülék működésével, alkalmazásával és küldetésével kapcsolatos szakszerű magyarázatot helyszíni filmvetítések egészítik kl. A legfigyelemreméltóbb gépek egyike a Grundy Tutor jelzésű elektroncsöves, félvezetős, fényjelzéssel működö készülék, az International Tutor Machines'Ltd. gyártmánya. Előre kidolgozott programját ftlmszalagra veszik fel. A gép „emlékezőtehetsége" annyira érzékeny, hogy tízféle hibát ls feljegyez. Automatikusan alkalmazkodik a tanuló egyéni képességeihez, úgy, hogy szükség esetén önműködően visszatér a már „elmondott", de még meg nem értett vagy el nem sajátított részhez és addig Ismételteti a diákkal az anyagot, amíg azt, „betéve" nem tudja. A már megtanult részt ugyanakkor automatikusan átugorja. A gépek gyakorlati értéke felbecsülhetetlen. A munkaerő- és a költségmegtakarításon kívül a tanulók Időveszteségének csökkentéséhez ls hozzájárulnak. Nemcsak az Iskolák, hanem a szakelőadókban szűkölködő üzemek is élénken érdeklődnek irántuk. — km — n r* Grigorij'Baklanov 95. Ámde minél távolabb maradt hátuk mögött az arcvonal, Lapsin fokról fokra, egyre kisebbnek találta a hadsereget sújtó vereséget. Most már higgadtan mérlegelte az eseményeket, arányokban gondolkodott. S amit tett, azt most mór nem látta sem oktalannak, sem elsietettnek, sem szánalmasnak. Hiszen a legfontosabbhoz: a kemény szilárdsághoz következetes maradt. Egyetlen rezzenés, megingás nélkül a támadó ellenségnek feszítette mellét. Minden hadmozdulat helyesnek bizonyul, hogyha győztél. Akkor a manőverek is igazolást nyernek. Hq azonban alul maradtál, akkor bezzeg ezt hányják szemedre mindenekelőtt: hiányzott a szilárdságod, kitartásod, manőverekbe bonyolódtál .. . Azokban o napokban, amikor halálveszedelem fenyegeti a Hazát, nem az áldozatok, nem a külön-külön elszenvedett vereségeit az iszonyatosak — hanem a kishitűség. És ebben Lapsint nem érheti vád. És ha mégsem si-került legyűrnie oz ellenséget, ennek csupán oz az oka, hogy az ellenség erős. Még ugyanis nem mutatkoznak meg ozok az állandóan ható tényezők, amelyektől a háború végső kimenetele függ. Az időlegesen hotó tényező - a váratlan rajtaütés - még a németek oldalán van, bór ennek a hatása Is észrevehetőein gyengül. Lapsin elővette zsebbkendőjét és megtörölte a szélben lehűlő fejét. És hirtelen égő fájdalmat érzett a bőrén, amint baloldalt végigsimította zsebkendőjét. Maga felé fordította az autó visszapillantó tükrét. Koponyája balfelén véres horzsolás látszott. Kellemetlen dolog efféle horzsolással mutatkozni. A tábornok óvatosan fel itatta zsebkendőjével a vérsavát, vigyázva, nehogy hozzáérjen a sebhez, aztán fejébe nyomta tányérsapkáját és még tekintélyt parancsolóbb, még jelentősebb személyiség lett benne. Rágyújtott egy vastag cigarettára, és kényelmesen hátradőlve, egymás után nagyokat szippantott belőle. A füst lassan gomolygott kifelé a kissé lebocsátott ablak résén, a szél belekapott s olykor visszasodorta a kocsiba. S miközben Lapsin, szinte teljesen megnyugodva, hunyorított szemmel nézett előre, egyszercsak jól ismert émelyítő érzés kavarodott fel tapadáson a bensejében, és abban a szempillantásban lehanyatlott, összeroskadt minden. Lapsin félt. S amit az imént gondolt, most egyszeriben semmirekellőnek, szánalmasnak érezte, ami képtelen bárkit is meggyőzni. Magába roskadva, mozdulatlanul ült, és a bensejére figyelve várt. Úgy, ahogyan a fájdalom újabb rohamát várja a beteg, rettegve egy-egy óvatlan mozdulattól. De újabb roham nem jelentkezett. Lapsin félénken eszébe idézte azt az embert, akinek akaratát nem szűnő rajongással követte, s akinek véleménye minden cselekedetének kizárólagos mértéke volt. Azt oz embert, akivel az egy ritmusra lüktető vér fűzte össze. Talón ő, ez az ember, levágja majd saját ujját? És lassanként megnyugodott. A félelem elmúlt, csak lelke legmélyén maradt egy szemernyi belőle: afféle előérzet csupán. A különleges fényszóróval és jelzőberendezéssel ellátott, erős motorú gépkocsi röpítette előre, s az út szétvált gondolatai pillantása előtt. Ugyanaz a meg nem engedett sebesség, amellyel egész életében száguldott, ugyanaz a sebesség röpítette most saját pusztulása felé. Azok az erők, amelyek annak idején felragadták, és erre - olyan okokból, amelyek legkevésbé függtek oz ő személyes képességeitől — erre a magas polcra állították; ezek az erők most, az összeomlás pillanatában, áldozatot követeltek. A szállongó hír, hogy a frontparancsnok áruló lett, a hír, melyet utóbb nem erősítettek meg, még sem merült feledésbe nyom nélkül. Bűnbak kellett a kudarcokért. És a jelentésével száguldó Lapsin, aki mindent alaposon átgondolt és előkészített, sok olyan körülmény összejátszásóra hivatkozva, amely nem függhetett sem tőle, sem a fölötteseitől — úgy rendeltetett, hogy ez a Lapsin egy legyen a bűnösök közül. TIZENHATODIK FEJEZET Andrej Scserbatov egy kövön ült a gerendából ácsolt tehénistálló szegletében és csajkából gőzölgő tejet ivott. Egy szusszanásnyi időre abbahagyta, de aztán újra nekilátott, két kezében szorítva a csajkát s homlokát ráncolva gyönyörűségében. Háta mögött, az istálló másik oldalán túl, lekaszálatlan lóheretábla volt, szél fújt, s valahol o rét hajlataiban: németek. De itt, a szélvédett zúgban, sütött a nap és csend volt. A reggeli napfény melengette a szürke gerendafalat meg a likacsos fehér követ, amelyre Andrej letelepedett. A tehénistálló sötétet árasztó, kitárt ajtaja előtt megannyi kisborjú lóba nyoma lyuggatta fel a földet, patáik nyomo belekövüft a talajba. Az összetaposott, zsíros, de azóta megszikkadt televényból trágya és vizelet szaga óradt; a karóm oszlopain, amikhez hozzádörgölóztek az állatok, ott maradtak a szőrcsomók. Az istálló sarka mögül sivító szél keresztülfújt az oszlopok között, s az üres óllásokban felkavarta a port, megszáradt trágyát, •szalmatöreket. A tágas istállóban mindössze két tehén marodt. Az egyik o szalmán heverve épp borjazott, halk bőgése ki-kih'allatszott a nyitott ajtón. A másiknak el volt 96. törve az egyik mellső lóba. Korjagin géppuska sínbe tette a lábát, jól bekötözte, és most éppen fejte az állatot. Ez az egész istálló a tehénnel, amelyik sehogyan sem tudott megborjazni s a másikkal, amelyet éppen fejtek, meg a géppuskacsővel, amely a nyugatra néző gerendafalból meredezett a rét felé: mindez a védelem első vonalához tartozott. Balkéz felől a felperzselt faluig és jobbra a látóhatár szélén sötétlő erdőig gyalogsággal töltött lövészárkok húzódtak. Erős szél fújt az árkok, a lóheretábla felett, s emiatt hűvösnek tetszett az idő. Csak itt, a szélvédett zúgban volt tikkasztó meleg. Andrej maga elé tette a földre a kiürült csajkát, letörölte felsőajkáról a tej nyomát, s meglátva az ajtón kilépő Korjagint, rámosolygott. Korjagin egy zsákot kötött maga elé kötény gyanánt, izmos karján a gimnasztyorka ujjával együtt az alsó ing ujját is felgyűrte, s csizmája tele volt fröcskölve tejjel: Igy hót minden volt egyszemélyben: fejőnő, állatorvos, no meg géppuskás. — Nos, mi újság? — kérdezte Andrej nevetve. - Sehogy sem marad meg a helyén — panaszkodott o katona. — Mindöszsze félvödörnyit tudtam fejni. El kell vinni a szakaszba a fiúknak. Semmivel sem hálásabb ez az állat, mint az emberek. Hogy úgy mondjam, újra üzembe helyeztem a lábát, ő meg állandóan döfködne a szarvával. Ott állt a hosszú nyakú Korjagin a tűző napsütésben, elszabadult hajtincs o homlokába hullott, s a koromfekete szemöldöke alatt szinte mulatságosan kék szempár csillogott. Andrej elővette cigarettatárcáját és kinyitotta a tenyerén. A tárca sűrűn meg volt tömve cigarettával, nemrégen rakosgatott bele egy cso- tM maggal. E percben a kettes számú géppuskakezelő, Frolov, odakiáltott: **• (Folyt aljuk) £L