Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-12 / 282. szám, szerda

P eter Volek, az öreg tuta- 'Alojz "Antal, a technikus, en- olyan tisztaság van itt mindé- arra a hálózatban a legna­jos csak volt tutajos. Az nél sokkal reálisabb dolgok- nütt. Hogy az alkalmazottak gyobb szükség van. A lehető öregség semmittevésre kár- ról beszél. kellemesen érezzék magukat, legjobban tehermentesítik a hoztatta a behemót nagy em- — A régi rómaiak idején a pasztellszínekkel festették be hőerőműveket, mert ezekben bért. Itt ül a pőstyéni sétány Vágót egy ideig Rapax-nak a falakat. A gépek morajlását az üzemeltetés lényegesen padján és unokáira ügyel fel, hívták. Később Lupusra ke- úgyszólván tökéletesen elszi- drágább. Tudni kell, milyen akik űrhajósdit játszanak. resztelték a folyót. Magyarul getelték. Hiába keresné itt az időjárás várható, mikor meny­— Az én gyermekkoromban -az első Ragadozót, a második ember Wolker balladájának nyi víz használható fel a duz­Ä ragadozó megfékezése a gyerekek tutajosdit játszót- Farkast jelent. Testre szabott félig megvakult fűtőjét, tak ... így szólt az öreg Volek, aki végigtekintett a folyón pisz­kosszürke tükrén és nagyot sóhajtott. Régi-régi évekre em­lékezett, amikor cimboráival Trenčínen túlról Komáromig úsztatta a fát. név volt mind a kettő, mert ROMANIIKA a Vág rendkívül gyorsan árad, hiszen vízgyűjtő területe — Szerettük a veszélyt, és Szlovákia egyharmadának Komáromban egy vágparti fo- minden sebesvizű patakját, gadóban mindig nagyokat it- kisebb-nagyobb folyóját magá­tunk. Én még a háború alatt ba foglalja. És folyása is is úsztattam a fát... meglehetősen gyors;- Žilina és A múló idő magszépíti a ré- Sered között az esése több gi történeteket. Peter Volek mint kétszáz méter ... ma már csak a tutajos kocs- Ebből a kétszáz méternyi mák vidám hangulatára e^ilé- esésből a madunicei erőműre kezik vissza. És fiatalságára, több mint tizennyolc- méter amikor erejét fitogtatva, sok- jut. A folyó vizét betongátak mázsás rönköket összekötve közé szorították, az eredeti megnyergelte a folyót. De ré- mederből elvezették, és köz­gesrég elfelejtette, hogy a lekedőedények egyszerű tör Vág évszázadokon át Dámok- vénye alapján kihasználják az lesz kardjaként „függött" a energiáját. A három turbina folyómentiek feje fölött. Egé- teljesítménye csaknem ötven szen a legutóbbi időkig meg- megawatt, ami „közönséges' megváinolta a termést és ha nyelvre fordítva annyit jelen' megvadult, egész falvakat sö- hogy kereken félmillió száz pört magával. wattos égő számára termel A Vúgmente történetében villanyáramot, jónéhány évszám feketével A pőstyéni Vág-szakasz te van beírva: 1652, 1748, 1794, hát fedezi egy közepes nagy­1814, 1928. Ezekben az évek- ságú város energia-szíükségle­ben emberek ezrei váltak haj- tét. Gyárakét, iskolákét, em­léktalanná, és a családok szá- beri otthonokét, zaiiiak kellett újra kezdeni a De hogyan, milyen körül­semmiből. mények között dolgozik a tu- A diszpécser asztalán cseng kí t) uk á t- Ne m túlzás, ha azt — A tutajosoknak befelleg- tajosok kései utóda? a telefon. Az országos ener- állítjuk, hogy a Vág világvi­zett — mondja az öreg Volek. getikai hálózat ügyeletese né- szonylatban is a legjobban — Ma már rá se ismernék a TECHNIKA hány számadatot közöl az it- hasznosított folyók egyike folyóra, annyi erőmüvet épí- teni szolgálatossal, aki meg- lesz... tettek rá. Otját állják ezek a A ^togató először azt gon- szokott mozdulattal az auto- • Kiváló automaták világhírű t UAnnvi'nosztalgiával törnek dľ' í a' h° g y- ® Z e' Ôm0 d° l g°" w** műszertá bl ál n S° mb o: márkájú Kaplan-turbinák mű­Annyi nosztalgiával tőinek zói a portôst61 a z igazgatóig kat nyom meg es néhányat kf i. ' * k . fel belőle a szavak, hogy ha- _ mlnd szá)i szabadsá g: kattint a kapcsolón. A müsze- ™ ú n t e k f csak n ™ dS tasukra mar-már a riporter is ra me ntek Az üzem szívében rek mutatói alig láthatóan fe l tucatnyi duzzasztógat)an. sötét színekben látja a tuta- _ a vezérlőpultnál — aztán megrezdülnek. A madunicei Valamennyi a csehszlovák josok^ sorsát. Egészen addig, mégis csa k rábukkantam a erőmű maximális kapacitással ipar gyártmánya. Az egyiken a CKD-Blansko cégjelzése, a másikon a plzeňi Skoda Mű­vek emblémája, a duzzasztó­gátakon, a villanyvezetékeken Az alig húsztagú kezelősze- pedi szűkeb b pátriánk mun­zasztókban felfogott mennyi­ségből. Napjainkban már tizen­hat kész vagy éppen épülő erőmű van a Vágón. Ceruzával lehetetlenség kiszámítani, mi­kor milyen teljesítménnyel, milyen vízfelhasználással mű­ködjön ez a gigantikus víl­lanyteleprendszer. Az optimá­lis erőkihasználás érdekében a jövőben nagyteljesítményű számítógépet állítanak majd üzembe, hogy ezek — a me­teorológiával együttműködve — tudományos felkészültég­gel irányíthassák az energia­termelést. — A Vág összes vizét átve­zetik ezen az erőművön? — kérdezem Jozef Sqmorovský mérnöktől, az erőmű igazgató­jától. — Csaknem minden csepp vízzel áramot termelünk. Ma­dunicénél például másodper­cenként mindössze hat köb­méter vizet engedünk át a folyó régi medrén. A többit — másodpercenként átlago­san 1800—2000 köbméternyit — a csatornán keresztül ide­vezetjük és szükség esetére tároljuk. Épül már a Liptov­ská Mara-i erőműrendszer és nemsokára elkészülnek a sze­.. , „ . redí, šoporňai, vágsellyei erő­voltos aramelosztot ellenőr- mflye k ^ üzemb(J helyezésü k után a Vág energiájának 97 százalékát villanyárammá ala­A karbantartók 110 ezer míg át nem leptem a Vág diszpécs ere, aki elárulta, hogy dolgozik, egyik „fékének - a madu- egy-egy műszakban itt mind­nicel erőműnek - a kapuját. össze háro m g épk ez eiő dolgo- MŰVELTSÉG A folyam tizehnat vízi lépcső- zi k. És a karb a„tartók valami jenek egyike termel itt vii- n ég y en. Ez ámulatra és össze­,0 t' hasonlításra készteti az em- mélyzet közül ketten mérftö- ^šembeľeínľ névjegye, keze­V/AI ACXR összehasonlítás kők. A többiek nagyrésze ' a y VALObAU eredménye: egy hasonló tel- érettségizett technikus. Nem ny° m a­jesítményű hőerőműben, ahol mindegy, kire bízzák a drága A tutajosok ugyan már el­A gépteremben a három a szén energiáját változtatják gépeket. Hiszen az automaták, tűntek, az egykor „ragadozó" Kaplan-turbina egyenletes át villanyárammá, nem egy- akármilyen tökéletesek is, folyóról, de a romantika meg­zümmögéssel dolgozik. Titok- szer száznál is több ember csak gépek. Karbantartásuk- maradt Ez azonban másfajta ban a gépkezelő arcát fürké- dolgozik. hoz szakértelem szükséges. És romantika Az időtlen Vry szem. Vajon melyik őse ke- Ez a vízierőműnek egyik gazdálkodni kell tudni a Vág jeába f oo'á sának megfékező­reste tutajozással a kenyerét? legnagyobb előnye. Takaré- vizével is. A tárolók sokmillió g . I 08 dsdna l<: megltkeze És dédapáit hányszor riasztót- koskodnak az emberi erővel, köbméter vizét akkor a legelő- seneK a romantlKaja. ta ki álmából az áradó Vág? Akár egy laboratóriumban, nyösebb felhasználni, amikor TÓTH MIHÁLY SZAKSZERVEZETI ÜDÜLÖK A JESENIKI HEGVEK ALJÁM. (K. Bachan felvétele) Élő történelem A turista, a pihenni vágyó ember az észak­morva határvidéken találja a karlovicei üdü­lőtelepet. Évente ezrek keresik fel ezt a fes­tői szépségű tájat, hogy elgyönyörködhes­senek a természet színpompás alkotásában. Ezen kívül azonban mást is találhat itt az ember. Történelmet, szomorú szivbemarkoló múltat. Véráztatta ez a föld. Hóhér kéz gyil­kolta itt azokat, akik nem hajtottak fejet a nácizmus, az emberiség megszállottjai előtt. Közvetlenül a megszállás után a németek máris kimutatták foguk fehérjét. Tömegesen tartóztatták le a hazafiakat, gyilkolták a kommunistákat. Ezen a vidéken a régi párt­harcosok közül mindössze ketten maradtak életben: Erna Straunová és Václav Hachen­berg. Szegődjünk most a társaságukba és köves­sük figyelemmel a szavukat. — Itt, erre hömpölygött a menekülők ára­dala Nyomukban Hitlerék, a pusztítás, a ha­lál katonái — emlékezik Hachenberg elvtárs. Majd a távolba mutat. — Látják amott azt az öreg fftzfát? Köz vetlen közelében ölte meg a fasiszták golyó­ja Anna Luiovát. És itt, mindjárt megmii tatom, ezen a helyen kérem három halott teküdl. Üket is Hitlerék Hitték meg. Ézerkilencszáznegyvenkettőben a Karlovi­ce szomszédságában levő Karlova Sludánka községben — ahonnan a németek az egész lakosságot elűzték — SS főiskola létesült. Itt képezték az SS parancsnokait. Törzska­rával Himmler is gyakori vendég volt itt, de egy alkalommal maga Hitler Adolf vezér és kancellár is ellátogatott ide. A háború utolsó napjaiban a szovjet csa­patok kezébe kerlilt az iskola levéltára, amelyben számos szigorúan bizalmas iratot találtak. Az egyik ilyen irat 1942. augusztu­sában íródott, akkor, amikor Hitler meglá­togatta az iskolát és kijelentette Himmler vezérkarának, hogy rövid időn belül a ke­leti front megerősítésére 180 hadosztályt indít útnak. Ezek között lesz két rohamhad­ssztály, amelynek egyes alakulatai élére ép­pen ennek az iskolának végzős növendékeit nevezte ki. Az iskola környékén számos kisebb kon centrációs tábor volt. Ezekben orosz, angol és más nemzetiségű foglyúl ejtett ejtiőernyő­söket őriztek. Igaz, egyikük sem töltött itt huzamosabb időt, mivel kihallgatásuk után angyonlőtték valamennyiüket. WITTENBERG JÓZSEF Minél többet töprengett oz ember, an­nál megmagyarázhatatlanabbnak és fel­foghatatlannabbnak tetszett minden ef­féle jelenség. Pedig tucatjával jutott Scserbatov eszébe. A vodászrepülő-ezred parancsnoka elmesélte neki, mint eresz­kedett le váratlanul a repülőterekre egy német bombázógép: „Látnia kellett vol­na, ahogy kiszálltak a gépből. Mind­egyikük pofájáról lerítt, hogy fasiszta. Megérkezik a magasabb parncsnok­ság, mintha csak riadóztatták volna, azt se tudták, hogy nyájaskodjanak, meg­vendégelték a németeket a parncsnoki étteremben, még jó, hogy húsosderelyét nem sütöttek nekik az útra. Hát ez már sok a jóból, „barátaink"! Ha tőlem füg­gött volna, megtanítom én ezeket az átkozott barátainkat!..." S a parancs­nok, amúgy oroszosan, kacskaringóson elkóromkodta magát, hogy legalább ezzel könnyítsen a lelkén. Ha másutt történik mindez, talán még kétkedve, hitetlenkedve hallja az ember. De az eset nem valahol történt, hanem itt, nálunk. Hogyan lehetett ezt össze­egyeztetni: országszerte mindenütt ké­meket fogdosnak, az újságok fokozott éberségre buzdítanak... s közben mély tisztelettel bebocsátunk német pilótákat, akik könnyedén kifürkésznek egy katonai repülőteret! Hát csakugyan olyan ve­széllyel jár, hogy netán „provokáljuk" 45. a németeket? A huszadik században nem robbon ki háború olyasmiért, hogy el­csípnek egy repülőgépet, amely megsérti oz ország légiterét. Ha pedig már úgyis a háború mellett döntöttek, akkor ürügy miatt úgysem fognak változtatni o dol­gon. A vaknak olykor könnyebb a helyzete, mint a látónak. Nem lát, tehát szükség­képpen nem ismeri a dolgokat. Scser­batov azonban szerencsétlenségére nem volt vak. Mindegyik hadosztályából egy­egy ezred erődítés-építésnél dolgozott. Az új állami határ mentén folyt ez a munka, még nagyon messze volt a be­fejezése, ezalatt pedig a hátországban, ahol a nyugatabbra megvont régi határ húzódott, már bontották a meglevő erő­dítés-körzeteket. Eltávolították a fegyver­zetet, a kész betonerődöket beszórták földdel. Nem építeni új erődítéseket, s a régieket megsemmisíteni: ozt ép ésszel nem lehetett felfogni. Scserbatov elhatározta, hogy felkeresi a hadseregparancsnokot s meggyőzi, hogy nincs vesztegetni való idő, csele­kedni kell, amíg nem késő. A hadsereg­nek, amelyhez Scserbatov hadteste tar­tozott, Lapsin tábornok volt a parancs­noka. A finn háborúban még csak zász­lóaljat vezetett. Viborgnál már ezredet kapott, ezt követően pedig rövid két esztendő alatt sebesen feljutott a hadse­regparancsnoki tisztig. Ilyen gyors kar­rierhez békeidőben a legragyogóbb ké­pességek sem elegendők. Még külső tényezők is szükségesek. És Scserbatov ismerte ezeket a tényezőket. Amikor má­ról holnapra háborús bűnösnek kiáltot­ták ki szinte valamennyi körzet-, had­sereg-, hadtest- és hadosztályparancsno­kot, szükségképpen megindult az alsóbb beosztásúak heves előretörése. És azok, akik eddig zászlóaljat meg ezredet ve­zettek, egyszeriben hadseregparancsnokok lettek. Elfoglalták magas tisztüket, de hogy alkalmasak-e rá, erre csupán a há­ború adhatott igazi választ. A békés foglalkozású embereknek a békeidő a próbaköve, katonáknak a háború. Azok a férfiak, akik annak idején megalkot­ták a Vörös Hadsereget, mostanában pedig egymást követve nyomtalanul el­tűntek, s egykor dicső nevüket ma ve­szélyes volt kimondani — ezek a férfiak ugyancsak gyorsan növekedtek közkato­nából hadseregparancsnokká. Csakhogy ök harcban növekedtek azzá, nem pedig íróasztal mellett. És Scserbatov, miköz­ben Lapsinhoz igyekezett, képtelen volt nem gondolni erre. Lapsin tábornokot nemrégiben nevez­ték ki hadseregparancsnokká, s még úgy érezte magát új beosztásában, mint a frissen felavatott hadnagy a tiszti szí­jazatot viselve: ropog az új szíj, s a had­nagy szeretne mindenki előtt feszíteni benne. — Azt mondod, beszéded lenne ve­lem? - A tábornok kétszer-háromszor végigsétált a szobán — a bőrcsizmatalp hangosan ropogott a padlón —, majd megállt vendége előtt. Egészen kopasz volt, lesült feje, tarkója barnán csillo­gott, arca simára borotvált, és hosszú­szálú, szigorú fekete szemöldöke olyan vastag volt, mint valami bajusz; terme­te zömök, izmos, csapott vállát, hátát és mellét már könnyű zsírréteg párnázta a gimnasztyorka alatt. — Beszédem lenne ... Lapsin hegyesen felrántotta szemöl­dökét, és alulról felfelé végigmérte Scserbatovot. — Tudod, mit mondok én neked? — Ez a tegezés annak az új, demokra­tikus hangnemnek megfelelő, főnöki tege­zés volt, amellyel a különös kegyünk jeléül szokás jutalmazni alatasainkat, s amelyre magázva illik válaszolni. — Ma egyedül szalmaözvegykedem ott­hon, szombat van, menjünk el hozzám, ott aztán őszintén kibeszélhetjük magun­kat. Otthon Lapsin a maga különöleges módszerével teát készített, s közben anekdotával is szórakoztatta vendégét: „Miért főz a férfi jobb teát, mint az asszony? Mert az asszony tudja, hány kanál teafőzet kell hozzá, a férfi viszont 46. nem, és minden esetre egy kanállal töb­bet tesz hozzá." Valamikor, még század­parancsnok koróban hallotta Lapsin ezt a mondókát a hadosztályparancsnoktól, és most, mikor a hadsereg élére került, ugyanúgy alkalmazta, ahogy annak ide­jén hallotta és látta másoktól. És szoká­sokat is felvett. A szokás a hadsereg­ben: nem utolsó dolog. Amíg az ember holmi jelentéktelen személy, addig sen­kit sem érdekel, legfeljebb ha a küldön­cét. Mondjuk, például egy továbbszolgáló őrmester szereti az erős teát. Hadd sze­resse: váljék egészségére. Üldögéljen akár egész vasárnap a helyőrségben tü­körfényes csizmában és hörpölje a teát. Ámde egészen másként fest a dologi hogyha a hadseregparancsnok kedvel) az erős teát. Ez már mindenkit érdekel és szívesen emlegetik. Scserbatov már régóta tevékenykedett olyan embernek a pozíciójában, akinek tetteit ezer és ezer szempár figyeli, s aki­nek minden szavát - különösképp ta­lálóan, talpraesetten kimondott szavát — rögtön megjegyezik és szájról szájra adják. Szinte még semmit sem tudott Lapsin múltbeli szolgálatáról, de tapasz­talt katonaszemmel figyelve most pa­rancsnokát az otthoni környezetben, mindent észrevett és mindjárt fel is be* csült. Június első napjaiban jártak. Égési nap perzselt a hőség, és most, alkonyat­kor, mozdulatlan, fülledt volt a levegő az ablakban kifeszített szúnyogháló mö­gött. És ebben a nyomasztó fülledtség­ben Lapsin csészét csésze után hajtotta fel az erős teát. Nem izzadt, csak a feje meg a nyaka barnállott jobban s fény­lett erősebben. Vállszíjjal leszorított ko­verkot gimnasztyorkájában, mellén a harci Vörös Zászló érdemrenddel, azokra a hadseregparancsnokokra emlékeztetett, akiknek a képeit már régóta sehol sem lehetett látni. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents