Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-12 / 282. szám, szerda

A marxizmus-leninizmus teljes feladása Mi történik Kínában a kulturális forradalom ürügyén? A NOVÁ MVSL, a CSKP Kiizponti Bizottságának ideológiai folyóirata, 1366. október 4. számában cikket közöl a Kínában folyó ..nagy proletár kulturális forradaloméról. A cikk érdeklődésre tarthat számot olvasóink körében is. Kzért az alábbiakban közöljük teljes szövegét. K

ína Kommunista Pártja semmiképpen sem vetheti szemére a többi kommunista és munkáspártnak, hogy nem tanúsítottak megértést azon feltételek sajátos volta iránt, amelyek között harcolt és most már esztendők óta működik. A nemzetközi kommunista mozgalomnak a kínai párthoz való viszonyát az utóbbi két évben az jellemzi, hogy a testvérpártok, elsősorban pedig a Szovjetunió Kommunista Pártja közös akciókra hívják fel a kínai felet az imperialisták háborús bűntettei ellen, míg Kína részéről a többi pártot csupán egyre durvább szidalmak érik, s a kínai fél visszautasítja az együttműködést a testvérpártokkal. Ez év felétől fogva azonban napról napra szaporodik minden világrész kommunista pártjai olyan irányú nyilatkozatainak száma, amelyek nyugtalansá"guknak adnak kifejezést a Kínában tapasztalt utóbbi fejlődés s annak káros nemzetközi következményei felett. Mi késztette arra e számos kommunista pártot, hogy felemelték hangjukat azon események ellen, amelyekért Kína Kommunista Pártja felelős, s amelyek legmagasabb képviselője közvetlen vezetése alatt folynak, ahogy erről hivatalos okmányok és a kínai pártsajtó tanúskodnak? Bizonyára nem változott jneg a nemzetközi kommunista mozgalom álláspontja a kínai feltételek elkerülhetetlen sajátosságai iránt, valamint azon megfontolt igyekezete sem, hogy vitával ne mélyítse el az ellentéteket. Ami azonban megváltozott, az maga a kínai valóság. Komoly változásra került sor a politikai helyzetben, a párt feladatában és vezetősége politikájának érvényesítési módszereiben és ezzel egyidejűleg Kína Kommunista Pártjának a nemzetközi kommunista mozgalomhoz való viszonyában. A Kínai Kommunista Párt vezetői eltávolodásának folyamata a marxizmus—leninizmustól, s így a szocialista forradalom voltaképpeni lényegétől és céljaitól is, rendkívüli módon meggyorsult és olyan fokot ért el, amely lehetetlenné teszi a többi kommunista párt számára, hogy közönyösen szemlélje az álforradalmi radikalizmus és túlkapások tényeit, amelyeket a nemzetközi reakció a világ nemzetközi kommunista mozgalma elleni támadásokra használ fel. Az idei augusztus első felében, amikor a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának plenáris iilése Mao elnöklete alatt határozatot fogadott el a „nagy proletár kulturális forradaloméról, már e kampány komoly akciói nagyban folytak. A KB plenáris ülése, amely négyéves szünet után gyűlt egybe, már csak jóváhagyta a mész szemenő intézkedéseket a pártbizottságok, iskolák és a lakosság egész csoportjai ellen, amelyeket nem a pártsajtó, hanem a hadsereg sajtója kezdeményezett, s amely zűrzavart okozott az egész országban. A mai platform ellenzőinek szüntelen „leleplezése", ám azoké is. akik az egy személy kultuszának vallása körüli buzgóságban elmaradtak mások mögött, már esztendők óta folyik, most azonban általános pogrom-légkörbe torkollott, amelyben siivölvények csoportjai mozdítják el és bántalmazták a párt körzeti bizottságainak titkárait, s bírósági ítélet nélkül veszélyeztetik a polgárok személyes szabadságát. A tömeges párt- és alkotmányellenes akciók, amelyeket Kína kommunista pártjának legmagasabb helyei támogatnak, ugyanúgy mint a korábbi tisztogatások a főiskolákon, amelyek áldozatául kizárólag pártdolgozók, nem pedig burzsoá pedagógusok estek, arról tanúskodnak, hogy a valóságban nem knltnrális, még kevésbé pedig proletárforradalomról van szó. hanem ellentétes irányzatok összeütközéséről magában Kina Kommunista Pártjában és az ország életében. M' íg a kampány elején a kulturális alkotótevékenység példáiul a munkásokat, földműveseket és katonákat állították (lásd példának okáért Kuo Mo-zso hiábavaló önbírálatátj, most a ,^iagy proletár kulturális forradalom" hordozóivá az Iskolásokat nyilvánították, akik különös tekintettel a kínai hieroglifa-írás ismert nehézségeire, aligha tekinthetők teljes mértékben írástudóknak. Ám a párt legmagasabb helyei épp ezt a csoportot bízták meg azzal, hogy olyan kérdésekben döntsön, amelyek a legbonyolultabbak és a forradalmi taktika szempontjából a legkényesebbek közé tartoznak. Ám ennek is megvan a maga logikája. Ha a mai kínai kulturális politikai vorTSľfyj nal szempontjából veszedelmesek Shakespeare művel, Balzac, Rolland, Mozart 1966. é

s Beethoven alkotásai, amelyekben a humanizmust kifogásolják, ezzel egyiX. 12. dejűen azonban a kínai művészet legnagyobb alkotásai is, úgy valóban a 5

legkönnyebb, ha ezeket olyan süvölvényektől hagyják elpusztítani, akik ezideig meg sem ismerkedhettek velük. Ezenkívül ilyen módon politikailag aktivizálták és „forradalmasították" az ifjúságot, amely „a nagy ugrás" csődje után passzivitásba esett. Nem véletlenül szól a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága XI. plenáris ülésének közleménye ismét arról, hogy „egy új, nagy ugrás feltételei álltak be." Ezzel összefüggésben helyénvaló felemlítenünk bizonyos szabályosságot, amellyel a legújabb kínai történelemben állandóan ismétlődik a szakaszok átugrásának voluntarisztikus jelszava, ezt „az osztályharc mesterséges kiéleződése" és a lakosságnak elkerülhetetlenül nacionalista alapon való egységesítésének elvtelen kísérletei követik nyomban, amint az ugrás sikertelensége ahhoz vezet, hogy a tömegek elveszítik bizalmukat a szélsőséges jelszavak avanturista kitűzésében. Ám „a nagy proletár kulturális forradalom" fogalma, amely megelőzi és mellőzi a népgazdaság és részben a politika területét is, idealisztikus, mert nem veszi tekintetbe az adott objektív feltételeket és lehetőségeket. Kína Kommunista Pártja vezetőinek más nézetei vannak ezekről a kapcsolatokról, feltételekről és következményekről, amelyeket szubjektív alapon látnak, ahogy a központi bizottság 11. plenáris ülésének közleményében olvasható: „Ne féljünk forradalmat csinálni és jól csinálni. Ne féljünk a rendetlenségtől. . .". Ismét bebizonyult, hogy a „kulturális forradalom" csupán kulisszául szolgál arra, hogy erőszakosan megszilárdítsák Kína Kommunista Pártjának kalandos kurzusát, amelyről maguk értelmi szerzőik is feltételezik, hogy előbb vagy utóbb szükségszerűen akadályokba fog ütközni, mindenekelőtt a párt tapasztalt munkáskádereinél. Ezért a 11. plenáris illés határozata arról szól, hogy összpontosítsák az erőket „a maroknyi pártellenes burzsoá jobboldali elemek" ellen vívott harcra, valamint arról a követelményről, hogy „akadályozzák meg a revizionistákat a párt- és az államvezetés átvételében." A

rról, hogy ki a „revizionista", ebben a légkörben rendkívül könynyen döntenek, mégpedig a kínai kiadású „kulturális forradalom" leszükitett kereteiben. Ebbe a proskribált kategóriába kétségtelenül beleesne Marx Károly is, Shakespeare, Balzac és a világ kultúrája más óriásai iránti csodálatával. A „vörös gárdák" előtt Lenin sem állhatna meg, mivel Beethoven Appassionátájának hallatán mindig mélyen meghatódott. Emellett itt távolról sem csupán egyéni ízlésről vagy kedvtelésről van szó. Lenin a kulturális örökséget egyenesen a kommunista építés alapvető feltételei közé helyezte: „Át kell vennünk mindazt a kultúrát, amelyet a kapitalizmus hagyott ránk örökül s abból kiépítenünk a szocializmust. Át kell vennünk minden tudományt és technikát, minden ismeretet és művészetet. Enélkül a kommunista társadalom életét nem tudjuk kiépíteni." Lenin természetesen e gyümölcsöző kulturális örökséggel kapcsolatban mindig a demokratikus és szocialista kultúra elemeire gondolt, amelyek megvannak, vagy megvoltak minden nemzetben, ugyanúgy, ahogy minden nemzetben vannak, vagy voltak dolgozó és kizsákmányolt tömegek, amelyek életfeltételei szükségszerűen megteremtik a demokratikus és szocialista ideológiát és kultúrát. „M'inden nemzet kultúrájában, — Írja Lenin, — két nemzeti kultúra van. Létezik a Puriskevicsek, Gucskovok és Sztruvok nagyorosz kultúrája; van azonban olyan nagyorosz kultúra is, amelyet Csernylsevszklj és Plehanov neve fémjelez." Ezért a szocializmus is minden nemzeti kultúrából csupán demokratikus és szocialista elemeit veszi át. Így a marxisták szembefordulnak a múlt igazi kulturális értékeinek álforradalmi elvetésével, és a múlt bárminő örökségének revizionista és opportunista elfogadásával egyaránt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ami az emberi tudást Illeti, a kommunisták megelégedhetnek a csupán az egyszerű munkához szükséges és kész tanulságokkal kiegészített ismeretek valamiféle torzójával. A mai kínai „kulturális forradalom" viszont a főiskolai tanulmányok új típusának „példáit" teremti meg, mint példának okáért a wuchani egyetem matematikai karának kísérleti évfolyama. A kínai sajtó szerint elsősorban Mao Cetung írásait tanulmányozzák, továbbá nagy súlyt helyeznek a termelési gyakorlatra, amellett viszont a vizsgákat burzsoá csökevénynek tekintik. Távolról sem áll szándékunkban beleavatkozni a kínai tanrendbe. Itt azonban arról van szó, hogy a „kulturális forradalom", amelyről azt állítják, hogy a proletár elvhűség példaképe, voltaképpen csökkenti a már korábban elért kulturális színvonalat, és semmi köze sincs a kommunista elvekhez. Erről Lenin így ír: „Téves lenne azt hinnünk, hogy elegendő elsajátítanunk a kommunista jelszavakat és a kommunista tanítás végkövetkeztetéseit azon ismeretek összessége nélkül, amelyek végeredménye maga a kommunizmus. Az olyan kommunista, aki kész következtetések alapján dicsekedne a kommunizmussal, olyan következtetések alapján, amelyeket alapos, fáradságos és mély tanulmányozás nélkül tanult be, anélkül, hogy megértette volna azokat a tényeket, amelyeket bírálúan meg kell fontolnia, gyászvitéz kommunista lenne ... Ha valaki azt fogja állítani, hogy kommunista és semmi szolidat nem kell ismernie, úgy a világon bármi lehet, csak éppen nem kommunista." E

zzel összefüggésben Lenin gúny tárgyává tette az olyan véleményeket, hogy kulturális és tudományos téren csak erőszakot lehet alkalmazni. A fegyveres erőszak abszolutizálása -mint a világ forradalmi megváltoztatásának egyetlen eszköze, ahogy ezt a kínai vezetés évek óta propagálja, s rá akarja erőszakolni a többi pártra, teljes mértékben érvényesült a politikai nézetek és a kulturális problematika megoldása során is. Az erőszak kínai értelmezésének absztrakt volta, amely nem veszi tekintetbe a társadalmi fejlődés dialektikus egységét, elméleti alapja ennek az antihumanizmusnak. Az az állítás, hogy „egyedül puskával lehet megváltoztatni a világot", s amely szerint folynak le a mai belpolitikai események Kínában, a kulturális forradalomban rossz tanácsadó, s inkább a kulturális forradalom megrontója. Az erőszak abszolutizálása, amelyet' a társadalmi ellentétek megoldása egyetlen igazán forradalmi módszerének jelentettek ki, magából az ellentét abszolutizálásából van levezetve. Ebben nem csupán az ellentétek relatív túlsúlyát látják az egyenetlenségek egysége felett, hanem abszolút túlsúlyúnak hirdetik, amely kizár minden más kapcsolatot az antagonisztikus polarizáláson kívül. Teljesen megfelel ennek a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága határozatának magyarázata Chung Cshl folyóirat 10. számában, amelyben a „kulturális forradalom" további lefolyását teljes egészében a tömegek kezében hagyják: „a tömegeknek ebben a mozgalomban magukat kell tudatosítaniuk, irányítaniuk, maguknak kell a forradalom elé állniuk...". A néptömegek elvontan értelmezett feladata, amelyet ez ideig mindenekelőtt a tömegpusztító fegyverek alábecsülésében érvényesítettek, most a párt iránti kapcsolatra is kibővült. KJna néptömegeinek, amelyeket mind ez ideig gondosan óvtak a szocialista demokrácia követelményeinek elmélyítése elől, most „maguknak kell irányítaniuk a forradalmat", a forradalom mellé állniuk mindenütt, ahol a pártszervek és a munkásosztály kívtil marad ezen a „proletár" mozgalmon, amelyet az iskolában teremtettek meg és vezetnek. Azok a kísérletek, hogy az alapvető társadalmi problémákat az ideológiai felépítmény terén erőszakosan oldják meg, az anyagi bázis megtelelő változásai nélkül, eleve sikertelenségre ítélt hősködés. Éppen ezért minden régi tagadásának „prolet kult" felfogása a fejlődés folytonosságának bárminő elismerése nélkül, a régi és az új közötti minden összefüggés tagadása, nem dialektikus. A „kulturális forradalomnak", amelyet pogromisztikus kampányként vezetnek, még csak részleteredményei sem lehetnek a kultúrában. Az új szocialista kultúrát, amelynek az embereket mindenekelőtt eszményi mélységében és következetes forradalmi humanizmusában kell magával ragadnia,, nem lehet pellengérrel és fosztogatással pótolni. Az a párt, amely kultúraellenes hadjáratot vezet, bárminő osztály-vezérfonal nélkül, szükségszerűen elszigeteltségbe kerül, s eljárásával elősegíti a burzsoá propagandát, amely ily módon anyagot szerezhet rágalmaihoz és támadásaihoz a többi kommunista párt ellen, amely a kínai párttal egyazon nevet visel, s megkönnyíti a burzsoá antikommunlzmus bomlasztó szerepét. Abban az időben, amikor az egész világon a legnagyobb tömegeket kell harcba hívni az imperializmus ellen, a kommunista pártok egyikének helytelen tevékenysége számos tisztességes embert eltanácsol az egységes imperialistaellenes arcvonaltól. A

kínai vezetés azonban nem korlátozódik csupán az elszigetelődésre, amely másodrendű következménye marxistaellenes, szektáns politikai vonalának, hanem ezt egyenesen programszerűen Is hirdeti, szemtől szemben a vietnami nép ellen folytatott amerikai háború fokozásával, sőt mi több, a Szovjetunió Kommunista Pártja és maga a Szovjetunió ellen, amely a szabadság és a szocializmus legerősebb támasza nem csupán Vietnamban, hanem a világon mindenütt, a leninizmus és 6 világforradalom bölcsője. A kínai közlemény szó szerint a következőket mondja: „Hogy az amerikai imperializmust a lehető legjobban elszigetelhessük, s mennél nagyobb csapásokat mérhessünk rá, a lehető legszélesebb nemzetközi egységes frontot kell teremtenünk az amerikai imperializmus és lakájai ellen. A szovjet vezetők revizionista csoportja ... semmiképpen sem válhat tagjává ennek az egységes frontnak." A kínai vezetők „egyesülni akarnak az egész világ népével", egyedül azzal nem, amely őket is diadalra' segítette, amelynek védelme alatt szembeszállhatnak az imperialista háborús fenyegetéssel, s amely a legnagyobb segítséget nyújtja a harcoló Vietnamnak. Azon egységről szóló demagógikus frázisok fényében, amelyből eleve kizárták azokat, akik gyakorlati akciókra képes egységét teszik, ez a politikai vonal, a nagyhatalmi sovinizmus és az egyeduralom utáni vágy további fokozódásának tűnik. Így a szovjetellenesség, amelyet beleoltottak „a vörös gárdákba" mint eszmei fegyverzetet, a munkások, a földművesek és pártdolgozók elleni harcban, elválaszthatatlan részét képezi á „nagy proletár kulturális forradalomnak". A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának vezetői ugyanolyan osztályellenes felfogással kívánják megoldani a nemzetközi problémákat, mint amilyet a jogtalanul proletár kultúrának nevezett kultúra kérdéseiben érvényesítenek, s erre a felfogásukra alapozzák a nemzetközi kommunista mozgalom iránti kapcsolataikat is. A Szovjetunió elleni több napig tartö provokációk Pekingben elszomorító bizonyságot nyújtanak szervezőik erkölcsi profiljáról. Azt, amit nem mertek elkövetni az imperialista államok képviseleti hivatalai ellen sem, beleértve azokat az államokat, amelyek részt vesz* nek az amerikaiak vietnami háborújában, tömeghisztériává fejlesztették az első szocialista állam ellen, amely a iegtöbb segítséget nyújtja a vietnami népnek. Ilyen hallatlan provokációkra ex Ideig még sohasem került sor semmilyen civilizált országban, még olyan állam ellen sem, amelyet katonailag szándékoztak megtámadni. Nem véletlenül hívja fel a figyelmet az olasz „Unitá" a kínai vonal komoly nemzetközi kudarcaira éppen kezdeményezői mostani akcióival összefüggésben, akik nem voltak hajlandók levonni a következtetéseket a nemzetközi fejlődésből, és a fanatizált ifjúság tömegei azok ellen uszítottak, akik részéről elítéltetésük fenyegetett. Ennek ellenére a Kína Kommunista Pártja Központi Bizottságának 11. teljes üléséről szóló közlemény a mai „nagyszerű" nemzetközi helyzetről beszél, amelyet a „nagy átalakulás, a nagy felosztás és a nagy átszervezés folyamata" jellemez. A jámbor óhaj és az objektív valóság közti különbséget lehetetlen a határozat frázisaival eltüntetni. A valóság az, hogy fokozatosan még azok a pártok is, amelyekben bomlasztani kezdett a kíml „nagy megosztás", felújítják marxistaleninista egységüket. A kínai közlemény a népek forradalmi mozgalmának fejlődéséről szól, kiváltképpen Ázsiában, Afrikában és Latin Amerikában, s ezzel a már ismert köntörfalazással elhanyagolja a nemzetközi munkásosztály döntő szerepét, amelyet azon elmélet szellemében, hogy a világ „városi" körzeteit körülfogja a „vidék", alárendel • burzsoá demokratikus mozgalmaknak. A világ fejlődésének osztályellenes koncepciója, ugyanúgy, mint a kulturális forradalom kérdéseiben is, oszthatatlan része ennek a platformnak. Az az elképzelés, hogy a világnak azon részeit, amelyekben leginkább összpontosul a forradalmi munkásosztály, voltaképpen el kell foglalniok más területek földműves tömegeinek, hogy Ily módon legyőzhessék az imperializmust ém diadalra juttathassák a szocializmus ügyét, a legjobb esetben is azon burzsoá rágalmak támogatása, hogy a szocializmus legfeljebb alacsonyabb civilizációs színvonali országok számára alkalmas, mintha a fejlett tőkés országok dolgozói őrülnének helyzetüknek, hogy munkaerejük áruba bocsátásából élnek. V

égeredményben egyetlen ország, egyetlen kommunista párt sení térhet ki a munkásosztály növekvő és végül is döntő szerepe elől, amely mindenekelőtt jogosult arra, hogy a történelmet irányítsa, megszervezze és meg< valósítsa az osztálytársadalom felszámolását és az osztályok nélküli kommunista társadalom megteremtését. Semminő hisztérikus kampány, sem a marxizmus—leninizmus elveinek feladása, bármiképpen is álcázzák, nem csal' hatja meg a fejlődés objektív szükségszerűségeit és törvényszerűségeit. A munkásosztály végül is mindenütt a valóban forradalmi ideológiát választja, amely kétségtelenül sosem lehet kispolgári nacionalizmus, szeparatizmus és sovinizmus. A tudományos elmélettel összhangban lesz a forradalmi gyakorlat, amely megköveteli, hogy véget vessünk a viszálynak és ismét megteremtsük a világ kommunista mozgalmának és minden imperialistaellenes erőnek egységét a béke és a kommunizmus diadalának érdekében a világon.