Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-05 / 275. szám, szerda

Az ifjúság kommunista nevelése érdekében Szlovákia tanítói és iskolaügyi dolgozói szeptember folyamán Banská Bystrieán üléseztek. A konferencián 400 pedagógus vett részt. A konferencián dr. Matej Lúčan megbízott az iskoláknak a párt XIII. kongresszusa utáni feladatait elemezte, az iskolatervezés, az igazgatás, az egyes iskolatípusok és a tudományos pedagógiai kutatómunka szempontjából. Megkértük Mózsi Ferencet, a Szlovák Nemzeti Tanács Művelődésügyi Megbízotti Hivatalának osztályvezetőiét, hogy ismertesse azokat a kérdéseket, melyek a magyar tannyelvű iskolákat is érintették. — Tulajdonképpen minden felvetett kérdés közvetlenül érintette a mi iskoláinkat is. Ha mégis azokat a problémákat kellene kiemelnem, melyek számunkra a legidőszerűbbek, akkor arra kell hivatkoznom, ami a tudományos-műszaki forradalom és annak társadalmi s emberi vonatkozásaival kapcsolatban hangzott el. Ugyanis a tudományos-műszaki és a velejáró gazdasági haladás fő vonatkozásaiban megszabja az oktatás szükséges rendszerét és mértékét, hiszen az oktatás adott színvonala jelentősen befolyásolja, sőt meghatározza a gazdasági fejlődés jövőbeni ütemét és az elérhető fejlettségi szintet. A népgazdaság fejlődését akadályozhatja, ha az iskolák nem biztosítják a munkaerő-szükséglet kielégítését. Ezeket a fejtegetéseket hallgatva az egyik magyar tanfelügyelő felsóhajtott: „Valahol Csallóközben" május—júniusban nem is egy alapiskola igazgatóját kellett utasítania (!). hogy a kilencedik osztályt sikerrel elvégzett tanulókat ösztönözze középiskolai továbbtanulásra. Sőt a dunaszerdahelyi járás egyik iskolájának igazgatója — akinek iskolájából szinte évek óta alig-alig került gyerek a középiskolába — elméletileg is alátámasztotta ezt a — bátran mondhatjuk — haladásellenes gyakorlatát. Szerinte felesleges továbbtanulni, a fiatalok otthon többet kereshetnek. A faluban ugyanis már jól fizető EFSZ van, viszont az értelmiségi pályák pillanatnyilag — az elmúlt évek hibás bérpolitikája következtében — még nein minden területen jövedelmeznek megfelelően. • Mi nnl kapcsolatban a járási sxervek véleménye? — Á járási iskolai szervek feladata, hogy következetesen ellenőrizzék az alapiskolai oktatás hatékonyságát és főleg azokat a mutatókat, melyek számszerűen is mérhetők. Ilyou például, hogy egy korcsoportból hányan fejezik b® sikerrel iskolaköteles, azaz 15 éves korukig az alapiskola 9, osztályét, továbbá, hogy azok, akik Sikerrel végezték el a kilencedik osztályt, megfelelő arányban tanuljanak tovább a középiskolákban. • Foglalkozott e kérdéssel a konferencia is? — Az idei felvételi vizsgák eredményeinek elemzése során mutatott rá dr. Matej Lúčan elvtárs arra, hogy a közép- és főiskolai tanulók szociális öszszetétele nem felel meg a lakosság szociális összetételének. A középiskolákra 9,6 százalék, a főiskolákra viszont 12,5 százalék paraszti származású tanuló jelentkezett. Köztudomású viszont, hogy Szlovákia szlovák nemzetiségű lakosságának 25,2 százaléka, a magyar nemzetiségűnek 40,5 százaléka, az ukránnak pedig 37 százaléka dolgozik a mező- és erdőgazdálkodásban. Tehát annak ellenére, hogy ez összszlovákiai és elsősorban szociális probléma — nálunk a legégetőbb kérdés, mely az arányok eltolódása miatt nemzetiségi kérdéssé ..léphet elő". Ezért kell határozottan harcolni minden olyan irányzat ellen, mely egyrészt fékezi hazánk gazdasági előrehaladását, másrészt növeli vagy egy szinten tartja a műveltségi színvonal még meglevő aránytalanságait. • Milyen lesz ax idáa a továbbtanuló diákok arányszáma? — A kilencedik osztályt sikerrel elvégző tanulók 47,5 százaléka, az érettségizettek 68,7 százaléka tanul ebben a tanévben tovább a közép-, illetve a főiskolákon. Az az alap- és középiskola, amely nem éri el ezt az eredményt, arányszámot, nem éri el a szlovák iskolák hatásfokát. A csehszlovákiai magyar dolgozók szociális öszs/.etételébol adódik annak a nagy jelentősége, hogy a pedagógusok, a népművelők teremtsék meg a többet tudás ma még hiányzó igényét. • A konferencia középpontjában azonban eam a kvantitatív beiskaláxá>i kérdések álltak, hanem elsős őrben a tartalmi problémák. Egy-két sióval MBMrtatbetaé ezeket? KÉT SZÉP, érdekes kiállítással kezdte meg őszi tárlat-idényét a Szlovák Nemzeti Galéria. A kezdet olyan rangos és igényeket fokozó, hogy színvonalasabban folytatni valóban nehéz lesz. Ám ennek ellenére sem tartom a legszerencsésebb ötletnek, hogy párhuzamosan, egy és ugyanazon a helyen, ugyan azon időben, azonos kezdettel, a „Szlovákiai Képzőművészet XII évszázadának" rengeteg anyagot felölelő és minden tekintetben nagyszabású kiállításával nyílt meg Marc Chagall válogatott grafikai műveinek tárlata ls, amely látszólagos szerénysége ellenére Impozáns ós az osztat, lan eurőpai művészet KeletNyugat szárnyának további konfrontációját jelenti. A művészethez értő és a művészetszerető közönség számára azonban bizonyos szellemi hendikepnek számit az a tény, hogy a XII évszázad műalkotásainak megtekintése után — amelyben helyenként feltűnő az aránytalanság — testileg és lelkileg fáradtan jut el M. Chagall grafikájához. És két lehetőség közt választhat: vagy még egyszer eljön a tárlatra Chagall kedvéért, vagy pedig egy bántó hiányérzet marad benne. Mindennek dacára a mostani kettőstárlat jelentős kulturális eseményt jelent, amelyre az egész országnak érdemes felfigyelnie. NEM IS KÉTSÉGES, hogy. a — A konferencia ismételten hangsúlyozta, hogy az iskolareform, amelyen 1960-tól dolgozunk, helyes úton halad. Ezt megerősítette a XII. és a XIII. kongresszus is. Persze, az iskolák korszerűsítésének kérdése ma, a tudományok rendkívül gyors fejlődésének következtében, nem lehet véglegesen lezárt kérdés. Az iskola korszerűsítése a tartalom korszerűsítésével együtt az oktatási folyamat szerkezetének, módszereinek és eszközeinek, sőt a II. ciklusú iskolákat érintően való színűleg szervezeti formáinak egészére is kiterjed. A konferencia mindezekkel egységben :— s ezekről részletesen tárgyal a pedagógiai sajtó — hozzájárult annak a korszerű szemléletmódnak kiformálásához, amely nélkül a legjobb és a legkorszerűbb szervezeti forma, módszer vagy eszköz sem tudja kifejteni határát. Arról a szemléletmódról tárgyaltunk a konferencián, mely — a modern pszichológia és pedagógia legfőbb tanulságaként — olyan légkört tud teremteni az iskolában, melyben érdemes és le hetséges öntevékenynek, kezdeményezőnek, a szó valódi értelmében aktívnak lenni. • Úgy tudjuk, hogy a konferencia szerves részét képezte a Pedagógiai Felolvasás is. Részt vettek ebben a szlovákiai körben magyar pedagógusok is? — A Pedagógiai Felolvasás az újító pedagógusok fóruma. A járási és a kerületi felolvasások selejtezője után a szlovákiai körbe, Banská Bystricára 40 pályamű jutott és ebbő! 8-at magyar nyelven nyújtottak be és olvastak fel). A magyar pedagógusok igen jó helyezéseket értek el. Például: a három első díjból ketten — Rozsnyóról Pálmai Rudolf és Szepsiből Pruszák Aranka — kaptak első helyezést. Második díjat pedig a kassai Rítzkó Béla és Du ruttya István, a csatái Molnár András, a zselízi Gerő János érdemeltek ki, a tallósi (galántai járás) Gágyor József pedig elismerésben részesült. Ez voít az első Pedagógiai Felolvasás, melyre több magyar pedagógus is jelentkezett és szinte mindegyik pályamű megütötte a kívánt színvonalat. Ez pedagógusaink eszmei-szakmai fejlődéséről tanúskodik, ami a kommunista nevelés legbiztosabb záloga. A Giselle sikeres bemutatója FLORENTINA LOJEKOVÁ KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNYE A FŐSZEREPBEN Tíz esztendő után ismét találkozunk a Szlovák Nemzeti Színház balettszínpadán Adolpf Charles Adam francia szerző „Giselle" című balettjával. Ez a ma már klasszikus alkotás 1841. évi párizsi ősbemutatója óta diadallal járta be a világot és úgyszólván minden balettegyüttes repertoárjában szerepel. A Giselle a XIX. század tipikus meseszerű romantikus balettja. Tlieophile Gautier szövegkönyvében Heine „Sellő" című elbeszéléséből vette témáját. Táncra vágyó, titokzatos mesebeli lényekről — seliökről szól. Ezek olyan menyasszonyok, akik menyegzőjük előtt haltak meg. Sírjukban nem lelnek békességre és nyugalomra. Halott szívükben és kihűlt lábukban azonban továbbra is él a tánc utáni vágy, amelyet életükben nem elégíthettek ki. Ezért holdfényes éjszakákon éjfélkor felkelnek sírjukból. Táncolva várják a férfiakat, hogy bosszút álljanak a szerelem beteljesületlen ígéretéért. A balett központi alakja Giselle, a sellők egyike, aki boldogtalan szerelmében megtébolyodik, maga vet véget életének, s így gyarapítja e szerencsétlen lények számát. A. Ch. Adam gazdag zenei tartalommal dolgozta fel ezt a romantikus témát és a balett területén sok tekintetben reprezentatív művet alkotott. Adam zenéje tipikus balettzene, amely a tánc formái ós cselekménykövetelményei szerint van tagolva, stílusában egységes, van benne francia esprit és romantikus varázs. A szöveg cselekményét kihangsúlyozó, könynyedsége, bája, Hraisága, és drámaisága lehetővé teszi, hogy a táncos alakítás gazdag skálájában kerüljön a közönség elé. E szövegbeli és zenei kiválóságáért a Giselle állandóan keresett és gyakran műsorra tűzött alkotás. A Giselle szerep minden balett-táncosnőnek kiváló alkalmat nyújt arra, hogy nem mindennapi alakítást nyújtson. A Giselle felújított bemutatójának koreográfusa és rendezője Jozef Zajko, aki már tíz esztendővel ezelőtt is színre vitte ezt a művet. A szövegkönyv alapos ismerete tehetővé tette számára, hogy úgyszólván minden téren valóban művészi alkotást hozzon létre. Jozef Zajko figyelembe véve Adam zenéjét koreográfiai szempontból érzékenyen tolmácsolta a romantikus témát mind a szólótáncokban, mind a csoportos fellépésekben. Az első felvonás vidámságát és drámaiságát, a második felvonás lírai mélaságát és misztikusságát a táncvariálás művészetének ötletes skálájával fejezte ki. A pantomim-elemek is harmonikus összhangban állnak a szövegkönyvvel. Zajko inszcenációjának egyetlen zavaró mozzanata az időnként jelentkező pontatlanság a tánc és a zene között (kiváltképpen a Pas de deux-ben), ezek azonban elsősorban maguknak a táncművészeknek a pontatlanságai. A Giselle felújított bemutatójának sikere szorosan összefügg Giselle alakítóinak, Florentina Lojekovának és 2ojia Cervehákovának teljesítményével. Mindenekelőtt Florentina Lojeková nyújtott olyan tökéletes teljesítményt a bemutatón, amely magával ragadta a közönséget. A fiatal, tehetséges művésznő szerepét nagyrészt háromhór.apos leningrádi tartózkodása alatt tanulta be. Leningrád tudvalevőleg a balettművészet bölcsője. Segítségére volt ott Natália Dugyinská primabalerína, nemzeti művésznő. Odahaza aztán szerepét Jozef Zajko útmutatásai és a színrevitel követelményei szerint tökéletesítette. Lojeková Gisella alakját technikát és kifejezésben szempontból egyedülállóan mutatta be. Bravúros technikája lehetővé tette, hogy könnyed, folyamatos, szinte filigrán pontosságú alakítást nyújtson. A fentiekből adódóan Giselle második alakítója Žofia Cerveňáková érthetően nehéz feladat előtt állt. Ám talán épp ez a körülmény késztette arra, hogy minden erejét a maximális eredmény elérésére mozgósítsa. Jóllehet alakítása nem éri el Lojeková alakításának közvetlenségét és könnyedségét, alakítása megfontolt, megalapozott s egyáltalán nem nélkülözi a technikai biztonság vonásait. Červeňákova főként a tébolyodási jelenetben tűnik ki, ahol valóban meggyőző teljesítményt nyújtott. Albert herceget felváltva Ondrej Halász és Ján Halama alakítja. Mindketten tudnak valami különöset nyújtani. A. szereplők közül meg kell még említeni Alica Sebes• tikooát és Gusta Herényiovát, továbbá Gabriela Demovlőooát, Uanica Pilzooát, F.oa Haarovát és Tomáš loant. A színpadi dekoráció szerzője Vladimír Suchánek, aki első ízben találkozott a balettszínpad követelményeivel. Sikerült csakugyan mese-légkört teremtenie, amihez hozzájárultak Ľudmila Purkyné kosztümjei is. Rokonszenvesnek találtuk Adolf Vykydal karnagy munkáját, amely egyre tökéletesebb. A G Löcfei Fái mefter Szlovákiai Képzőművészet tizenkét évszázadának régebbi anyagából, bármennyire is szépek az avar, ősszláv meg római kapcsok, nyakékek és más díszítések, bájosak a korai gótika homokkőből faragott oroszlánjai és sárkányai, s bármennyire is közelállnak hozzánk a XIII. századbeli bényí oszlopfőt díszítő bajuszos, íjjász lovasfigurák, a legnagyobb és legmaradandóbb művészi élményt mégiscsak Lőcsei Pál mester oltár* szobrai jelentik. Lőcsei Pál mester, Stozi Vitus krakkói műhelyének legtehetségesebb tanítványa volt és az ő kezemunkája, vezetése alatt született meg a XVI. század elején a lőcsei háromhajós Szent Jakab templomában a gótika legmagasabb (18,62 m J szárnyas oltára. Remekművéről V. KotPba, a kiváló cseh restaurátor így beszél: „A kései gótikus oltár a középkor utolsó, szimbolikus manifesztációja volt a reformáció küszöbén, mely ismét felfedezte az embert, mint minden dolgok mértékét és a hummanizmussal új áramlatokat hozott a képzőművészetbe". Éppen ezért Lőcsei Pál mester faszobrai: az oltár közepén álló balkarján a gyerek Jézust tartó madonna, a lányos képű Szent János evangélista, vagya vértanú Szent Jakab a kései gótika igazgyöngyei, de már magukon viselik az ajtókon kopogtató reneszánsz kor jeleit. A mester madonnája ós szentjei nem az aszkétákat, hanem a feltörő polgári társadalom szép asszonyainak, diákjainak arcát, alakját örökíti meg. A vallásos gúnya alatt a kor társadalmi és művészi érjedései bújnak meg nála éppen úgy, mint az M. S. mester Selmecbányái híres Szent Katalin szobrán. ÉRDEKES, hogy amíg a XIV —XV. és XVI. század fafaragó mesterei madonnáiknak és szentjeiknek a körülöttük élő férfiak és nők arcát adományozták, és így művészetük világias lett, addig a szárnyas oltárok táblafestményein a középkori egyház szigorú dogmái érvényesültek. Ezt bizonyítják a szepesi káptalan birtokában fennmaradt „Mária halála", a Partizánska lupčai szárnyasoltár öt táblafalfestménye, valamint a szepesvánaljai „Szent Erzsébet találkozása az angyallal", című festmények, hogy csupán néhány müvet említsek a sokból. A galgóci oltár alakjai, a karján Jézust tartó madonnák, tekintet nélkül a szobrok keletkezésének helyére és idejére, amit az ismeretlen művész XIV. századbeli „Ruzsbachyé madonnáján" figyelhetünk meg legjobban, vér és hús emberek kifejezését tükrözik, ami viszont a középkori, sőt a XV. és XVI. század szobrászaténak népművészeti jellegéről tanúskodik. S ehhez talán mégcsak annyit szeretnék hozzátenni, hogy ezek a faszobrok semmivel sem maradnak el a legendáshírű dél-cseh madonnák szépségétől, bájától. FELTŰNŐ, s ezt a kiállítás egyik hiányosságának tartom, hogy a tárlat rendezői a reneszánsz kor művészetével szemben oly mostohán viselkedtek, noha Szlovákia minden tája, (Lőcse, Kézsmárk, Bártfa...) tele van reneszánszkori építkezési műremekekkel. A barokkmüvészet kisebb-nagyobb reprezentánsai közül J. Kupeczky „Egy férfi arcképe" (1709) tűnik ki, valamint a pozsonyi F. X. Messerschraidt „Egy barát feje" című mellszobra tart számot az érdeklődésre. Sajnálatos azonban, hogy nem készítettek kópiát G. R. Donner Szt. Márton csoportszobráról, amely kétségkívül a 1 tárlat e szakaszának lett volna a kiválósága. A XIX. század műalkotásai közt ott látjuk Id. Markó Károly, Peter Bohúii, J. B. Klemens, D. Skutecky, J. Augusta, M. T. Mitrovsky és J. Hanula festményeit, L. Dunajsky, V. I. Tllgner szobrait. És utánuk már a XX. század öregjei következnek Halász-Hradil Elemér, Csordák Lajos és Mednyánszky László, akinek festményei magasan kiemelkednek a kortársak müvei közül. Jelen van alkotásaival A. Riegele és Ján Koniarek, de nincs itt Fadrusz János egyetlen egy műve sem. Az új szlovák festészet megalapítói és klasszikusai közt fellelhetjük G. Mallý, M. Bentka, M. Bazovsky műveit, majd örömmel üdvözölhetjük a modernek: A. Jausch, K. Bauer, Gverk Ödön, Z. Palugyay festményeit, Koloman Sokol grafikáit, Mikuláš Galanda és ludovil Eulla, Weiner Imre és Bauern Freund Jakab, Nemes Endre képeit, J. Horová-Kováčiková, R. Horfták, J. Kostka szobrait. Ám rá lelhetünk L. Csemiczky, St. Bednár, J. Mudroch, D. Milly, valamint a prágai „fiatalok": Ciprian Majerník, B. Hoffstädter, J. Želibsky és E. Nevan műveire is! Külön említést érdemel Vincent Hložník, akinek életműve lényegében határkövet jelent az idősebb nemzedék és a fiatalok^ a modernek, az ultramodernek alkotó korszaka között. Tudom, helytelen ilyen éles határvonalat húzni nemzedékek és irányzatok között, amelyek minden centrifugálisan ható erő ellenére sokszor találkoznak és egybefolynak, az áttekintés kedvéért azonban mégiscsak helyénvaló. ÉLÉNK, SZtNES és lüktető szakaszát képezik a „Századok" kiállításának a fiatalok és a modernek, valamint a modern fiatalok. Itt rengeteg a név, még több a mű és hogy melyik a maradandó? Az, amelyik az idő rostáján is felakad... Néhány nevet azonban szeretnék megemlíteni, köztük V. Kompánek, A. Rudovsky, L. Korkos, A. Culek, Pataki Klára és A. Hečko szobrászokat, M. Laluha, J. Lebiä, A. Brunovsky, Gergely Viera, M. Cunderlik, V. Kraicová, R. Fila festőket és grafikusokat. Ügy vélem, velük teljes lesz azoknak a névsora is, akiket helyszűke miatt nem említettem. S meg vagyok róla győződve, hogy ezen a szakaszon a kevesebb több lett volna. BAJISI IMRE 1966. X. 5.