Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-05 / 275. szám, szerda

TOVÁBB JUTOTT A DUKLA Dukla Praha-BK Esbjerg 4:0 (2:0) Tegnap Prágában mintegy 5000 néző előtt került sor a BEK visz­szavágőjára, melyen a Dukla Pra­ha az Esbjerg együttesét látta vendégül. A csehszlovák bajnok mint ismeretes, egy héttel ezelőtt Dániában az első mérkőzésen két gólus előnyt szerzett, és így már' csaknem biztosra vehető volt to­vábbjutása. A* tegnapi találkozó edzőmérkőzésnek ls beillett vol­na, annyira egyoldalú játék folyt a pályán. A vendégcsapat csatárai alig három alkalommal jutottak el a Dukla kapuja elé. Egyszer kapu­fát is lőttek, de ekkor a Dukla már 4:0-ra vezetett, s amennyiben feliből a támadásból gólt értek volna el a vendégek, az sem vál­toztatott volna sckat a mérkőzés végső kimenetelén. A Dukla Praha együttese végig jó teljesítményt nyújtott, s mivel a dán védelem nem állt teljesen feladata magaslatán, a vendégek kapuja csaknem állandóan ve­szélyben forgott. Hogy mégsem született több gól, az annak tu­lajdonítható, hogv a Dukla csa­tárai gyakran lőttek kapa mellé vagy kapu fölé. Ha a lövések pon­tosabbak, a számtalan helyzetből lényegesen több gól születhetett volna, és akkor a dán bajnok súlyos vereséggel távozik Prágá­ból. A szurkolók azonban a négy góllal és a jóiramú, időnként ér­dekes játékkal is elégedettek vol­tak. Meg kell azonban mondani: a soron következő fordulóban a Dukla lényegesen nehezebb ellen­felet kap majd az Esbjergnél. Ad­dig a csatároknak sokat kell javí­tani játékukon, és pontosabban kell lőni kapura, ha tovább akar­nak jutni. Az első perctől kezdve a Dukia A külföldi bajnokságok eredményei Argentína: Fluminense—Madu­reira 3:2, Bangu—Portuguesa 2:1, Flainengo—Sao Cristovao 4:0, Vas­co de Gama—Campo Grandé 2:1, Bonsucesso—Olaria 0:0. Olaszország: Atalanta Bergamo— Internazionale Milano 0:5, Caglia­ri—Bologna 4:0, Fiorentina—)u­ventus 1:2, Lanerosi—Foggla 3:1, Lecco Lazio 0:1, Milano—Manto­va 2:2, Roma—Napoll 0:2, Spal— Brescia 1:1, Torino—Venezia 0:0. Három forduló után az Interna­zionale vezet a ]iiventus és a Na­poli előtt. Franciaország: Racing Sedan — Reims 1:0, Monaco— Stade Paris 0:1, Rennes—Angers 2:3, Lyon — St. Etienne 3:0, Lens—Lille 1:1, Nantes—Valenciennes 3:1, Rouen —Nice 1:0, Marseille—Toulouse 2:0, Bordeiiux —Ninnes 2:0, Strass­bourg—Sochaux 3:1. Kilenc for­duló után a Nantes vezet a Lens és a St. Etleune előtt. Svájc: Biel—Winterthur 0:3, Moutier—Grasshoppers 2:10, Ser­vette— Lausanne 2:1, Sión—l.ugano 2:2, Young Boys—Basel 1:1, Young Fellows—Grenchen 2:0, Zürich — Chaux de Fonds 3:1. Hét forduló után a Zürich vezet a Basel és a Grasshoppers előtt. Portugália: Sporting—San Joa­nense 4:1, Academica —Braga 2:1, Atletico—FC Porto 2:0, Varzim— Benfica 0:0, Leizoes—Setubal 1:1, Guimaraes—Belenenses 1:2, CUF— Beira Mar 1:0. Három forduló után a CUF vezet a Benlica és a Porto előtt. Svédország: Brage—NorrkBping 1:3, Djurgaarden—Degefors 4:0, Elfsborg—Örgryte Göteborg 2:1, Gais Göteborg —AIK Stockholm 16 csapat játszik a Közép-európai Kupáért A Közép európai Kupa-bizottság (kiest tartott Prágában, melyen ki­irta az 1966/67. évi küzdelmet. A díjért 16 csapat vesz részt. A védő Fiorentlnán kívül Csehszlo­vákia, Magyarország, Olaszország, Ausztria és Jugoszlávia 3—3 csa­patot nevez a küzdelemre. A ne­vezést október 15-ig kell bekülde­ni, mivel október 17-én Bratisla­vában már megtörténik a sorsolás. A küzdelmeket kétfordulós, ki­eséses rendszerben bonyolítják le. Az első forduló küzdelmeit de­cember 15-ig kell lejátszani, a második forduló mérkőzéseit ápri­lis l-ig, az elődöntőt május 15-ig, j k a döntőt pedig június 30-ig. A Középeurópai Kupa-bizottság új elnöke Milan Michalík (Cseh­7 Szlovákia , alelnöke Honti György (Magyarország), titkára ]an Foret (Csehszlovákia), 1966. irányította a játékot, és a csatá­rok néhány veszélyes helyzetet teremtettek a kapu előtt, de az első gólra 17 percig kellett vár­ni. Ekkor egy jobboldali táma­dás végén Strune a tizenhatos jobb sarkánál remekül eltalálta a labdát, s az védhetetlenül vágó­dott a hálóba. Utána Dvofák és Geleta távoli lövései okoztak iz­galmat A 42. percben Vacenovský 25 méterről hatalmas gólt lAtt a bal alsó sarokba. Szünet után tovább tartott a Dukla fölénye, és már a 47. perc­ben Mráz parádés góljával 3:0-ra vezetett. Tíz perccel később a Dukla csatárai szép támadással közelítették meg az Esbjerg kapu­ját. Az első lövés után a kapus Vacenovský elé öklözte a labdát, aki mm habozott és a hálóba lőtte. Továbbra is a Dukla maradt tá­madásban, Masopust, Rüdr. Vace­novský és Mráz lövései jelentet­tek eseményt. Masopust remek kapáslövését a dán kapus bravú­rosan hárította. A hazai együttes játékosai nagy kedvvel játszottak és a vendégek dicséretére váljék, nem rendezkedtek be kizárólag védekezésre. Az utolsó percben Mráz hatalmas lövését a dán ka­pus a felnő lécre tólta. Az ered méiiy azonban már nem változott. A Duklában Viktor kapusnak kevŕs dc.lga volt. A hátvédek könnyen szerelték a szórványos dán támadásokat. Kitűnő teljesít­ményt nyújtott Geleta és Maso­pust. Ök ketten indították a leg­több támadást, sőt a befejezések­ből is kivették részüket. A csa­társorban Mráz, Vacenovský és Strune játéka érdemel dicséretet. (k) 0:1, Haisingborg—Kamraterna Gö teborg 0:3, örebro—Malmö 2:2. Ti­zennyolc forduló után a NorrkB­ping vezet a Djurgaarden és Elfs­borg elölt. Románia: Progresul Rukurest— Steaua Bukurest 1:0, Steagul Rosu Brassó-Petrolul Ploesti 2:2, UTA Arad— Faul Constanta 2:2, Poli­techntca Temesvár—Universitaia Kolozsvár 1:1, Rapid Bukurest— Dinamó Bukurest 1:2, Stiinta Crai­ova-CSMS lasi 1:0. Hét forduló után a Progresul vezet a Stiinta és a Crainva előti. Dánia: B03 Koppenhága —Frem Koppenhága 0:2, B13 Odenense— BK Köge 2:1, AB Koppenhága— B09 Odenense 5:1. KB Koppenhá­ga — Esbjerg 5:2, Hvidovre Koppen­hága— Aíirhus 2:0, BK Veile-Aal­borg 0:4. Tizennyolc forduló után a Fvidovre Koppenhága vezet a Frem Koppenhága és a KB Kop penhága előtt. Hollandia: DOS Utrecht—Telstar 3:1, Willen II. Tilburg—GO Ahead Deventer 0:3, PSV Eindhoven— Feijenoord 2:2, Sittardia —Ajaz Amsterdam 1:1, Sparta Rotterdam —Gröningen 2:0, Maastrlcht—For­tuna Geleen 1:1, DWS Amsterdam — ADO Haag 4:4. Twente—Xerxes 2:1, NAG Breda—Elinkwijk 4:3. Hét forduló után a Haag vezet az Ajax és a Feijenoord előtt. Jugoszlávia: Partizán— Vojvodina 0:1, Radnyicski Nis—Rijeka 1:0, Zagreb—Szarajevó 0:1. Zseleznyi­csar—Vardan 1:0, Szutjeszka — Di­namó Zágráb 0:5, Velezs—Celik 3:0, Hajdúk—OFK Belgrád 4:1, Olimpia Ljubljana—Crvena Zvezda 0:1. Hat forduló ulán a Szaraje­vó vezet a Vojvodina és a Rad­nyicski előtt. Bulgária: Cserveno Zname Szó­fia— Botev Burgasz 3:2, Levszki— Bolev Plovdiv 1:2, Slávia Szófia— Beroe Sztara Zagora 3:2, Lokomo­tív Plovdiv—Dunav Ruse 3:2, Lo­komotív Szófia—Csemo More Vár­na 1:3, Dobrudzsa Tolbuchln—Ma­rek Sztanke Dimitrov 1:3. Hét for­duló után a Slávia vezet a Botev Plovdiv és a Cserno More Várna előtt. | Botvinnyik 1 kitíínő formában Moszkvában a szovjet sakk-csa­patbajnokságon kitűnően szerepelt az 55 éves ex-világbajnok Bot­vinnyik: legyőzte Szmlszlovot, Ke­reszt és Szpasszkljt. A tizenegy csapat vetélkedőjé­nek öt fordulója után Petroszjan csapata, a Spartak vezet. • • • A zlnnowitzl nemzetközi sakk­torna 11. fordulója után Ciocaltee (román) állt az élen Antosin (szovjet) előtt. A csehszlovák lichtl vereséget szenvedett a len­gyel Gromektól. » * • A sakk-világbajnokság zónaver­senyének 13. és 14. fordulójában a magyar Bilek 1,5 pontot szer­zett, miután legyőzte a portugál Duraot és döntetlenre játszott a jugoszláv Gligoriccsal. Az élcso­port: Gllgorics 10,5, Bilek és Ve­limirovics 9,5—9,5, Pfleger 9, Don­ner 8,5 pont. Jozef Masopust a dán bajnok el­leni mérkőzésen is csapata motor­jának bizonyult és kitűnő teljesít­ményt nyújtott. Győzelem és vereség Kaiiszban A lengyelországi Kaiiszban va­sárnap befejeződött Csehszlová­kia és Lengyelország női és férfi atlétikai utánpótlás válogatottjá­nak kétnapos viadala. A nőknél 64:53 arányban csehszlovák győ­zelem született. A férfiak verse­nyét 123:77-re a lengyelek nyer­ték. Eredmények: (férfiak): 200 m Ja­worskl (lengyel) 21,9 mp, 2. Pi­varník (csehszlovák) 22,6 mp, 100 m: Radomski (lengyel) 1:54,0 p, 5000 m: Bufka (csehszlovák) 15:14,*^ p, 400 m gát: Weistadt (lengyel) 53,3 mp. Magas: Ma­clewski (lengyel) 201 cm, 2. Ale­xa (csehszlovák) 196 cm, Hármas­ugrás: 1. Taperek (lengyel) 15.38 m. Diszkosz: Žemba: 48,70 m, 2. Vojtech (mindkettő csehszlovák) 48.50 m. Gerely: 1. Fratezak 67,76 in. Kalapács: 1. Hajdrowski (mind­kettő lengyel) 57,44 m, 4X400 m: Lengyelország 3:13,3 p, 2. Cseh­szlovákia 3:15,1. Nők: 200 m: Styranska (lengyel) 25,0 mp, 2. Putnová (csehszlovák) 25.3, 400 m: Macounová 56,3 mp, 800 m: Busóvá (mindkettő cseh­szlovák) 2:10,6 mp. 80 m gát: Suk­niwiczová 10,9 mp. Távol: Warzo­chová (mindkettő lengyel) 612 cm, 2. Kucmanová 577. Súly: Heb­rová 13,56 m, Gerely: Jilková (mind csehszlovák) 47,76 m. NDK—Lengyelország Férfiak: 101:111 ­Nők: 64.5:52.5 Magdeburgban került sor a két ország válogatott atlétáinak nem­zetközi találkozójára. Érdekesebb eredmények: hármasugrás Rück­born (NDK beli) 16.60, négyszer 400 m-es váltó: Lengyelország 3:07.5, női 100 m: Klobukowska 11.4, 4x100 m es síkfutás: Lengyel­ország 45,0. Sakkrovatunk mai számunk bál technikai okok miatt ki­maradt. SPORTHÍRADÓ • Oj magyar csúcsot ért el a Békéscsabai Dózsa a 3 X 800 m-es futásban: 6:55.6. • A magyar kerékpáros hegyi bajnokságot Megyei'di (Tipográfia) nyerte. A csapatbajnokságban a Tipográfia lett az első. • Az Újpesti Dózsa öttusa ver­senyét Móna nyerte Balczó és Szaniszló előtt. • Az 19U. évi Téli Universiádét Innsbruck rendezi. A szervező bi­zottság közölte, hogy a versenye­ket január 21. és 28. között bonyo­lítják le. • A 20 éves Leppik 803 cm-t ugrott távolba, s így 6 az ötödik szovjet távolugró, aki túljutott a bűvös 800 cm-en. • Franciaország atléta-váloga­tottja Finnország ellen 128:83, Nagy-Britannia ellen pedig 113:98 arányú győzelmet aratott Párizs­ban. • A BVSC nyerte Magyarország 1966. évi vízilabda-bajnokságát. A BVSC 3 ponttal előzte meg a ta­valyi bajnok FTC-t, és az Űjpestl Dózsát. A BVSC legjobb összeállí­tású csapata: Kunos — Gyerő II, Molnár — Katona — Konrád dr., Gyerő 1., Konrád III. A csapat ed­zője Laky Károly. • A tájékozódási világbajnok­ságon, melyet Helsinkiben rendez­tek meg, mind a férfiak, mind pe­dig a nők küzdelmében Svédország szerezte meg a világbajnoki cí­met. A csehszlovák férfi- és női csapat egyaránt a hatodik helyen végzett, míg a magyar térficsapat nyolcadik lett. Ismét győzött a csehszlovák válogatott Hat mérkőzéssel folytatódott a női kosárlabda EB •> A szovjet együttes fölényesen győzött a magyarok ellen Kolozsvárott és Nagyszebenben folytatódtak a tizedik nfii kosár­labda Európa-bajnokság küzdelmei. Csaknem valamennyi mérkőzé­sen az esélyesek szerezték meg a győzelmet. A nagyszebeni cso­purtban Csehszlovákia ezúttal lényegesen nehezebb ellenfelet ka­pott mint első mérkőzésén. Ennek ellenére biztos győzelmet aratott az NDK kitűnő képességű együttese felett. A csehszlovák csapat az elsó félidőben elég gyenge teljesít­ményt nyújtott és egy-két ponttal állandóan a németek vezettek. Szünet után lényegesen feljavult a csehszlovák együttes játéka és különösen a hajrában nyújtottak olyan teljesítményt, amelynek el­lenszerét az NDK együttese nem tudta megtalálni. Szellemes ak­ciókból egymás után dobták a ko­sarakat és végül megérdemelt győ­zelmet arattak. A csehszlovák együttesben a legjobb teljesít­ményt Jošková, Zvolenská, Steche­rová és Kyzlinková nyújtotta. Ebben a csoportban a bolgárok könnyen győzték le az NSZK együttesét, annak ellenére, hogy Milev edző nagyjából fiatal játé­kosokból állította össze a csapa­tot. Kitűnően játszott és nagyon jól dobott kosárra a 18 éves Bo­janova, de hozzá hasonló jó tel­jesítményt nyújtott Antonova, Da­mianova, valamint a második fél­időben beállt Vojnová. E csoport harmadik mérkőzésén mindkét csapat tagjai nagyon ide­gesen játszottak. A jugoszlávok csak az utolsó öt percben nyúj­tott jó teljesítményükkel biztosí­tották győzelmüket. A franciák ezen a mérkőzésen kitűnő harci szellemről tettek tanúbizonyságot, ez azonban nem volt elegendő a jugoszlávok elleni sikeres szerep­léshez. A kolozsvári csoportban a ma­gyar együttes a szovjetek- ellen lépett pályára. A fiatal játékosok­ból összeállított magyar váloga­tott a szovjetek ellen csupán az első léi Időt bírta erővel. Szünet után a szovjet együttes fölénye nyomasztóvá vált és nagyarányú győzelmet aratott. A hollandok ki­egyensúlyozott küzdelem után meglepetésre minimális pontarány­ban győzték le az olasz együttest. Az utolsó mérkőzésen pedig a ro­mánok úgyszintén lej-fej melletti harcban csak két pont különbségű győzelmet arattak a lengyel együttes felett. A második nap eredményei —• A-csoport: Szovjetunió—Magyaror­szág 78:33 (39:18), Románia —Len­gyelország 66:64 (35:351, Hollandia —Olaszország 48:45 (23:18). B-csoport: Csehszlovákia—NDK 69:54 ( 26:28). Bulgária-NSZK 75:30 (32:15), Jugoszlávia—Fran­ciaország 74:60 (31:3fí). Döntetlen a harmadik forduló nyitányán Sparta Praha —Dukla Jihlava 4:4 (2:0,1:3,1:1) Az országos jégkorong-bajnok­ság harmadik fordulójának nyitá­nyára a prágai stadionban került sor, ahol a Sparta a Dukla Jihla­va együttesét fogadta. Mindkét csapat játékosai csaknem végig teljes erőbedobással küzdöttek. A Sparta az első harmadban ugyan megszerezte a vezetést, ez azon­ban nem jelenti azt, hogy a ven­dégek gyengébbek voltak a ha­zai csapatnál. Ellenkezőleg még akkor is, amikor emberhátrányban voltak, egyenrangú ellenfelekként küzdöttek a hazai környezet elő­nyét élvező Sparta ellen. A mérkőzést Planka és Korpá­Cek vezette 8000 néző előtt. A 12. percben flukač révén a Sparta sze­rezte meg a vezetést és öt perccel később Havel 2:0-ra növelte a ha­zai csapat előnyét. A második har­madban a Jihlava remek játékot produkált és a 28. percben Suchý révén 2:l-re szépített, majd két perccel később Jaroslav Holík egyenlített. A 38. percben Bukač volt eredményes és a Sparta is­mét megszerezte a vezetést. Ennek azonban sokáig nem örülhettek, mert a 39. percben Hrbatý 3:3-ra egyenlített. Míg az első harmad elején és a második harmad nagyrészében a közönség szép, élvezetes játékot, formás akciókat láthatott, addig az utolsó harmad eléggé csapko­dó játékot hozott. A Sparta játé­kosai minden erejükkel a győzelem megszerzésére törekedtek, míg a jlhlavaiak szerették volna a mér­kőzést döntetlennel zfirnl. így érthetően nem alakulhatott ki szép játék s az utolsó harma­dot a küzdelem jellemezte. Em­berelőnnyel kezdett a Sparta, da ezt nem tudta kihasználni. Nagy nyomás nehezedett a jlhlaval ka­pura és az 50. percben Cvach kö­zelről Ismét megszerezte a veze­tést. A Jihlava azonban egy gyors támadás végén Suchý remek gól­jával egy perccel később egyen­lített. A mérkőzés végéig még mindkét kapu előtt adódott néhány veszé­lyes gólhelyzet, de ezek rendra kihasználatlanul maradtak. Így az eredmény nem változott és a jlhlaval együttes egy értékes pon­tot vitt el Prágából. Minden héten egy a tét ­érhet nyereség! Ez a biztos, nem a kocka: Minden héten DUPLAŠPORTKA! ÜF-022

Next

/
Thumbnails
Contents