Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-05 / 275. szám, szerda

Legnagyobb tartalék: A dolgozók kezdeményezésének kiaknázása A trnavai Kovosmalt üzemben tizenkét pártálapszervezet dolgozik. Munkájuk, tevékenységük döntően befolyásolja az (izem életét, a termelési feladatok teljesítését. Az elmúlt hetekben megtartott pártgyűléseken a pártkongresszus határozatainak gyakorlati megvalósításával foglalkoztak. Konkrét terveket fogadtak el a termelési feladatok, az eszmei és politikai nevelés biztosítására. E feladatok teljesítésének lehetőségeiről, a pártmunka hatékonyabbá tételéről beszélgettünk a nagy mosógépeket készítő üzemrészlegen Mokoš Imrich elvtárssal, a 3. pártalapszerVezet elnökével és František Malóvec rész'egveze'ővel. MIÉRT NINCS PÓTALKATRÉSZ? A múlt év őszéi) nemzetgyűlési' képviselők látogattak az üzembe és' választóik nevében megkérdezték: miért nem gyártanak több pótalkatrészt a nagy mosógépekhez? Meghallgatták az igazgató indoklását, beszéltek mesterekkel, munkásokkal s igyekeztek reálisan megítélni a helyzetet. Az üzem nem. teljesítette a pótalkatrészek gyártási tervét, pedig ez aránylag alacsony volt. A nagy mosógépek al-" katrészeinek gyártása anyagi előnyt nem jelentett, így csupán mellékes feladatként tartották számon. Tudták ezt a képviselők is. Beszélgetéseiken ezért helyezték előtérbe .a tervteljesítésért érzett erkölcsi felelősséget. Hangsúlyozták, hogy a helytelen pótalkatrész-tervezés miatt nem szenvedhet az űj lakónegyedek több ezer lakója. A beszélgetések alapján a nagy mosógépeket gyártó részlegről indult el a kezdeményezés: az év végéig pótoljuk a mulasztást. A képviselők ezt az ígéretet továbbították választóikhoz. A pótalkatrészgyártás tervének teljesítése lényegében a pártbizottság és a részleg vezetőinek első közös akciója volt. A mesterek az egyes műhelyekben külön egyéneket bíztak meg e feladattal. Sikerült olyan . közvéleményt kialakítaniuk, hogy az egész részleg felelősséget érzett az alkatrészek gyártásáért. A műhelyek kollektívái összefogásának első sikere volt, hogy az év végéig pótolták a mulasztást, sőt terven felül is készítettek alkatrészeket. Az idén a tavalyi évhez viszonyítva 100 százalékkal magasabb a pótalkatrészgyártás terve. S hogy e - téren nincsen nagyobb problémájuk a terv teljesítésével, azt a dolgozók anyagi érdekeltségének növelésével magyarázzák. AZ IGÉNYESSÉGGEL KEZDTÉK Az új gazdaságirányítás bevezetésével előtérbe került a tervezés, a szervezés, az egyéni felelősség problémájának tisztázása. Szakemberek véleménye szerint olyan üzemrészlegen, ahol hét műhelyben több mint négyszáz egyén dolgozik, a munkaszervezésben kell keresni az első számú tartalékot. E meghatározás adta az ötletet, hogy mindenkinek pontosan megszabják munkakörét, feladatát. Erre, azért volt szükség, mert az új körülmények mellett problémát okozott a terv egyenletes teljesítése. Márpedig a jutalmazás lényegesen függött a határidőktől és a minőségtől. Az új irányítás elsősorban a vezetők, a mesterek képességét tette próbára. Bizonyos időt igényelt, míg az emberek megértették, hogy egyesek hanyag munkájáért nem károsodhat az egész kollektíva. Bevezették a termékek rendszeres ellenőrzését és megállapították, kit terhel a felelősség a selejtért. Először csak figyelmeztették az illetőket, de több mint fél éve bizottság állapítja meg, hogy a felelőtlen munkából származó selejt értékéből hány százalékot köteles megtéríteni a dolgozó. NEM FORMÁLIS A VERSENY Az új gazdaságirányítás bevezetésével megnőtt az érdeklődés a verseny iránt. A kollektívák és műhelyek megkövetelik a verseny nyilvános értékelését. Az értékelések új vonása, hogy az egyes műhelyeit dolgozóit nemcsak a saját, hanem a szomszédos műhelyek eredményei is érdeklik. Alig egy-két éve még csendesen hallgatták az értékelést, most viszont gyakori a parázs vita. Az új jutalmazási rendszer bevezetése óta a brigádok tagjai jobban érzik egymás segítésének szükségességét. A hat szocialista munkabrigád mellett most alakítják a hetediket. A mesterek legjobb segítői ezek a brigádok. Az üzem vezetőségének vándorzászlaját — a részlegek közötti versenyben —, még az első negyedévben megszerezték, és a másodikban is megtartották. A zászlóval kapott hatezer korona jutalmat elosztották a legjobb dolgozók között. A „SEMMIBŐL" KÉSZÜLT Az üzenirészlegen átlag 120 koronával emelkedett az átlagkereset s ezzel arányosan nőtt a munkatermelékenység is. Az emberek megfigyelik, hogy ki hogyan bánik az anyaggal, a szerszámokkal. Minden műhely és brigád a „maga gazdája". Érzik, hogy önmaguknak takarékoskodnak. Ezt számtalan példa bizonyítja. Nemrég az egyik mester visszaadott egy 400 korona értékű nyersanyag-utalványt. A megrendelést elkészítették anélkül, hogy kivették volna a nyersanyagot a raktárból. A selejtből válogattak ki alkatrészeket, ebből készítették el a megrendelt terméket. Az első félévben az üzemrészleg dolgozói 80 ezer koronát tartalékoltak a tizenharmadik fizetésre. Mivel a tervet dekádonként továbbra is egyenletesen teljesítik, rövidesen még 40—50 ezer koronát kapnak. A jutalom elosztását pontrendszerrel végzik. A múltban mindekinek adtak egy „kicsit". Ma azok kapnak, akik megérdemlik. A PARTKONGRESSZUS UTÁN A 3. pártalapszervezet kongreszsz >s utáni gyűléseit a konkrét helyzetelemzés jellemezte. Szóltak az üzem általános problémáiról is. de elsősorban saját üzemrészlegük feladatait vitatták. Számukra a határozatok teljesítése a gyártási program cseréjét is jelenti. Ennek előkészítése komoly munkát jelent. A nagy mosógépek készítésát a jövő év első negyedében befejezik. Aztán a Mladá Boleslav-i gépkocsigyár számára készítenek termékeket. A pártszervezet múlt heti taggyűlésén 12 pontba foglalták a teljesítésre váró feladatokat. A határozat konkrétan megszabta, hogy kik felelősek az egyes feladatok teljesítéséért. A 70 tagú pártszervezet nagy erőt képvisel. A kongresszus óta eltelt aránylag rövid idő alatt nem egyszer bebizonyították, hogy képesek hatni munkatársaikra s egykét esettől eltekintve az egyes munkabrigádok szilárd kollektívát alkotnak. A párttagok kezdeményezéseit egész kollektívák segítik s a pártonklvüliek állásfoglalása lemérhető a havonta megtartott nyilvános pártgyűléseken. A 3. pártalapszervezet eszmei nevelőmunkáját ezek, a mind egységesebb kollektívák s a tervfeladatok rendszeres teljesítése tükröz k. CSETÖ JÁNOS &aCuó>i aM/ze-nyafí I la a szövetkezetünkr~J ről ír, azt feltétle' ' nül írja meg, hogy asszonyainkat minden elismerés megilleti — kötötte a lelkemre a minap Maczkó Ferenc, az udvardi EFSZ főkertésze. Elmondta, hogy a 60 hek táros kertészetben és egyéb termelési ágazatban végzett munkáiukért csak di csémi lehet a nőket. Bármelyik szövetkezetbe mennél, mindenütt ugyanazhallanád. Most is, a rengeteg munkáskezet igénylő, ősz betakarításkor az asszonyok vannak többségben a határ ban. Ám nemcsak most, aratás alatt is sok falusi asszong dolgozott a tarlón. A sok eső miatt a kombájnok nen. dolgozhattak. Az aratógépek után ped/g ösize kellet' hordani a kévéket PS keresztekbe rakni a gabonát. A nem éppen könnyűnek mondható munkát, javarészben asszonyok végezték. Berzétén Tóth Tamásné például jbár túl van a hatvanon) egy nap alatt egyedül több száz keresztet csinált. A répaföldek is tarkállnak a fejkendős asszonyok, lá nyok sokaságától. Fejelik a répát, szedik a burgonyát Maholnap itt a kukoricatörés. Megint csak szükség lest a szorgos asszonyi kezekre. Miért szólunk a nőkről? A férfiak talán nem dolgoznak? Öfc is kiveszik részüket a munkából, de a nők azok valamicskével többet tesznek. Nekik ott a gyerekek, a család, ahol nincs szövetkezeti étkezde, a főzés, a ház körüli munka: mosás, varrás, a jószág ellátása. Még felsorolni is sok! Nos ezenkívül a határba is kimennek. Férfi legyen a talpán, aki ezt utánuk csinálja! Es ők dolgoznak, szívesen kimennek a határba, ha tehetik Igen, ha tehetik. Mert olyan eset is van, ahol menne az édesanya munkába, a pénz ts jól jönne a családnak, csakhogy nincs óvoda, bölcsőde. így aztán meggondolja, cipelje-e ki a határba a gyerekeket a zimankós, esői őszben? A I os éppen ezért szólunk a falusi asszonyokróL /\/ Azért, hogy ha csak egy mód van rá, teremtsenek meg minden feltételt az asszonyok munkába já rásához. Könnyítsék meg munkájukat, értékeljék többre egész tevékenységüket. Megérdemlik. Százával sorolhat nánk a példákat, hogy az állattenyésztésben elért sikerek java része a nők nevéhez fűződik. Milliókban szá mitható az a tejmennyiség, amelyet az utóbbi időben terven felül elértek a szövetkezetek fejőnői. Nem kisebb sikereket mutatnak fel a baromfifarmokon, kacsatenyé szetekben. jó munkájukért azért a legtöbb helyen kijár nekik ai elismerés. Ha azonban azt vizsgáljuk, hogyan kapnak helyet a szövetkezet vezetésében, irányításában, láthat juk, hogy még sincs minden a rendjén. Pedig a helyi nemzeti bizottságban, szövetkezeti vezetőségben is meg állják a helyüket. Természetesen e téren elsősorban teljesen le kell küz deni a maradi nézeteket. Hiszen legtöbb helyen még mindig új, szokatlan jelenségnek számít a közéleti nő. j Az udvardi szövetkezetben a több mint 70 kommunista között egyetlen egy sincs!) Igaz, ez sem mindig írható a férfiak számlájára. A nőket sok minden visszatartjn a szerepléstől. A kisebbségi érzésen kívül az előítéletek bői táplálkozó maradi szemlélet. „Az asszony maradjon a főző kanálnál, ne szóljon bele a férfiak dolgába." El a felfogás még nem mindenütt ment ki a divatból. x £

ppen ezért kell növelni a falusi asszonyok öntu datát, általános műveltségét és szakképzettségét, a közös gazdaság ügyei iránti általános érdeklő désüket. Bátorítsuk őket, hogy javaslataikkal gazdakén' szóljanak bele a közös üguek irányításába. Ez azt i eredményezné, hogy a határban, az istállóban is nagyobb tudással, több eredménnyel dolgoznának. MÉRY FERENC 33. Mikor Matvejev mindezt lótta, és megérezte, hogy o némete* meginogtok, perzselő öröm és félelem lobbant fel benne. Aggódó félelem azért, hogy a németek elmenekülnek. És ugyanez az érzés fűtötte most az embereit is, akiket a pergőtűz lefektetett a földre. Mór csak az utolsó roham választotta el őket az ellenségtől, s e pillanatban mindennél hevesebb vágy tüzelte őket, hogy szuronyukat a németekbe döfhessék. A sebeikért, s támadás közben elhullottakért, akik ott hevernek a mezőn, ÉS Matvejev kiadta azt a parancsot, amelyet annyira várt a gyalogság: — Elóőőre!... Kornyijenko, a komisszárja, megragadta a karját, és egészen közelről a szemébe nézett: — Hová? A géppuskák elé? Megbomlottól?!... Napégette, csontos arca falfehér. — Eredj innen! — ordította Matvejev kirobbanó dühvel, s ekkor rápillantott segédtisztjére. A segédtiszt a hívő elragadtatásával bámult rá. S a rendkívüli tett elkerülhetetlenségét érezve, azét a tettét, amelyet most mindenki várt tőle, Matvejev ellökte a komisszárt és kirántotta pisztolyát. — Magam vezetem a gyalogságot) S máris ott rohant a mezőn magasba emelt pisztollyal: dühödt, hatalmas, férfi. Azért is ő veszi be a falut! Nem Priscsemihin, hanem ő, aki annyi emberét áldozta fel itt. — Előöőre!. .. Száraz levegő csapott a torkába. Könnyei áttetsző hártyáján keresztül látta a csillagképekre hulló, szivárványszínű világot. Es vele együtt, vállvetve, egyetlen kiáltásba és lélegzetbe összeolvadva, a rózsaszínben csillogó ködben kérlelhetetlenül és fenyegetően tört előre a tágas völgyben a csatárlánc: az ő gyalogsága, az ő ezrede. — Elóőőre!... Még kitátott szájjal rohant előre, mikor hirtelen megérezte, hogy volom i megszakodt közte és vele együtt rohamozó emberei között. Dühödten hátrapillantott: s a mezőn szanaszét feküdtek a füvön o katonái, élők o holtak között. S csupán a halálsápadt arcú segédtisztje futott botladozva feléje, furcsán oldalt dőlve és derekára szorítva kezét, Es csak azért is reménykedve, de már megérezve az égető szégyent s a történtek kegyetlen helyrehozhatatlanságát, Motvejev e percben ordításra, tüzelésre, vagdalkozásra készen, megpróbálta talpra állítani o földro lapult gyalogságot. Egyik katonája körmeivel és sisakjával kaparta mellette a földet: igyekezett beásni magát. Matvejev csizmájával belerúgott. A katona felugrott. Néhány társa követte. Most csupán egyvalami igazolhatta az áldozatot, a vért, a halált: a győzelem. Itt van ez az átkozott falu, itt, egészen közel... És Matvejev üvöltve, s a levegőbe lövöldözve, rohamra vitte az embereit. És közvetlen közelből vágódtak a testükbe, a mellükbe a géppuskagolyók. A megingott németek, akik már-már elhagyták állásaikat, futásban keresve menedéket, míg be nem zárul körülöttük a gyűrű, megpillantották a feléjük rohanó gyalogtsógot. A halál nyomult, hömpölygött előre, melytől nem védelmezett a menekülés: hisz a sík mezőn úgyis utolérte volna őket. És ekkor azt az egyetlen megoldást választották, amit egyáltalán választhattak, s amire harci tapasztalatuk, félelmük és életösztönük vezette őket: elsöprő géppuska- és géppisztoly-tűzzel fogadták a rohamozókat. A folyóparti rét keskeny sávján, ahová minden tavaszon kiöntött a víz, s ahol azelőtt ludak tépdesték a füvet, most harmadízben indult rohamra a gyalogság. Harmadízben vitte Matvejev az ezredét a géppuskák elé. Es a fegyvergolyó, amelyet most már annyira várt, akart, kívánt és áhítozott, hisz tudva tudta, hogy nincsen számára kegyelem és bűnbocsánat — az oly sokakhoz e+találó fegyvergolyó, mintha csak megszánta volna, végül leterítette őt is. HATODIK FEJEZET A mintegy harminc főre tehető fogoly német csomóba verődve ácsorgott az utca közepén; csak úgy nyüzsögtek körülöttük a vöröskatonák, s egyre újabbak szaladtak oda megszemlélni őket. Szokatlan látványt nyújtott ez az idegen katonacsoport fakó alumínium gombos füstszürke mundérjában, rövidszárú csizmájában, amit mintha mindahányan kinőtték volna, s a szembetűnően széles ellenzőjű tányérsapkában vagy magas pilotkában. Néhány fogoly leplezett riadalommal, mások nyílt rettegéssel sandítottak jobbra-balra. Most egyszerre fölösleges lett minden, ami eddig magára vonta a figyelmet rajtuk. Különösképp a két kezük, amely nemrégen még a géppisztolyt szorította, és golyózáporral árasztotta el ezeket a körülöttük nyüzsgő embereket, akik most életükről, halálukról döntenek. A kezüket igenigen szerették volna elrejteni, s ezt Goncsarov megérezte. Látta, amint az egyik német lehajol és gyors mozdulattal, nehogy észrevegyék, kirántja a csizmaszárában maradt lapos géppisztoly-tárat. Társa, aki mellé az eldobott tár leesett, ijedten arrábbrúgta sarkával. 34. ... Goncsorov a kíváncsiság szorongó hidegével fürkészte az arcukat. Alacsony, hordóhasú, cvikkeres tiszt állt o csoport szélén magas tányérsapkában, mojas szárú krómbőr csizmában. Csiptetőjének meg-megránduló, szögletes üvege kidülledő, együgyű pillantású szemével: nem kételkedett benne, hogy ő, német Offizier rendkívüli látványt nyújt az oroszoknak. Es mindjárt hozzá is segítette őket, hogy kedvükre gyönyörködhessenek benne. Felrántva karját, megfordult a sarkán, s úgy mutogatta magát, mintha csak fényképezésre várna . . . A tiszt mellett egy fiatal, magas német állt kigombolt zubbonyban, világosszőke haja tele volt porral; zsebkendőjét feltépett szájához szorította, majd üres tekintettel nézte a véres zsebkendőt. Zíháiva szedte o levegőt és sűrűn megnyalta vérző ajkát. Es még egy német tűnt Goncsarov szemébe: az, omelyik sarkával arrébblökte a géppisztoly-tárat. Ez folyvást mosolygott, sandán és nyugtalanul: a nem messze heverő tölténytár jól látszott a porban, s ez aggasztotto. És Goncsarov zavartan tapasztalta, hogy akaration együttérzés mozdul meg a lelkében. Semmi sem úgy történt, ahogy elképzelte. Ez a német tüzelt az oroszokra, sőt, meg is ölhetett egykettőt, és most mégis együttérez vele. És a tiszt szakasztott ugyanezt az érzést olvasta le a mögötte nyomakodó katonák arcáról is. Inkább kíváncsiság volt ez, mint gyűlölet. Priscsemihin ezredének katonái vették körül Goncsarovot, - azok, akik hátbatámadva a németeket, elsőnek hatoltak be a faluba. Hirtelen törtek rá -o községre, mielőtt az ellenfél megszervezhette volna a védelmet; ezért az ezredük alig szenvedett veszteséget, s minden zsákmány, minden fogoly az övék volt. így most bőszült harag helyett inkább a győztes nagylelkűség élt bennük. (Folytatjuk)