Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-29 / 299. szám, szombat

A CSKP egyesítő kongresszusának 45. ÉVFORDULÓJA „1921. október 30-án nyitották meg a smíchovi Népházban a csehszlovákiai kommunista pártok egyesítő kongresszusát ... A nagy ülésteremben Marx és Lenin virágdíszes mellszobrait helyezték el. A terem homlokzatán a kommunista kiáltvány felhívása a köztársaság valamenynyi nemzetiségének nyelvén hirdette: Világ proletárjai, egyesüljetek! A karzaton két vörös lobogó lengett, a smíchovi és a karlínl elvtársak zászlója. A kongresszuson számos újságíró jelent meg. Az amerikai kommunista sajtót Franek elvtárs képviselte... (Idézet az egyesítő kongresszus Jegyzőkönyvéből.). öt hónappal ezelőtt, május havában ünnepeltük pártunk megalapításának 45. évfordulóját. Az 1921 májusában megtartott történelmi jelentőségű alakuló kongresszuson Csehszlovákia Kommunista Pártjának fő erői, országunk forradalmi szervezetei egyesültek: a cseh, a szlovák, a magyar és a kárpátukrán kommunisták. Ezzel megteremtették a burzsoázia elleni osztályharc közös alapját. Hátra volt még a nérrvet és lengyel nemzetiségű kommunisták, valamint az S. K. Neumann vezette, mindaddig önállóan tevékenykedő kommunista csoport csatlakozása a párthoz. ir A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme nyomán támadt forradalmi hullám a húszas évek után alábbhagyott. A Kommunista Internacionálé harmadik kongresszusa, amelyet 1921 nyári hónapjaiban tartottak meg Moszkvában, elemezte a nemzetközi és gazdasági helyzetet. Levonta az új helyzetből adódó következtetéseket és kidolgozta a kommunista pártok további taktikájának téziseit. A hatalomért vívandó forradalmi harc szervezése helyett, át kellett térni a munkásosztály zömének megnyerését célzó rendszeres, kitartó szervezési és tömegmunkára. „A tömegek felél" — jelszóval kellett felkészülni a végső harcra, a burzsoázia uralmának megdöntésére. Ebben a légkörben zajlottak le az előkészületek a CSKP egyesítő kongresszusára. Ennek az egyesítő kongresszusnak két fő feladata volt: a munkásmozgalom nemzetiségi szétforgácsoltságának egybehangolása, valamint a kialakult helyzetnek megfelelő új taktika meghatározása. Az egyesülés kérdéséről Bohumír Šmerál és Kari Kreibich tartottak beszámolót. Šmerál elvtárs kitért az egyesülés jelentőségére a munkásosztály elkövetkezendő harcaival kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy olyan tömegpártot alakítunk, amelynek nagy történelmi küldetése lesz ebben az országban. Lelkesítő szavakkal mutatott rá arra, hogy az új pártba áldozatkészséget és magas fokú forradalmi erkölcsöt kell vinni. Az öt napig tartó tanácskozás folyamán a kommunista eszmébe vetett hit és szeretet, valamint a proletár nemzetköziség szelleme hatotta át valamennyi nemzetiség képviselőit. A vitában értékes hozzászólások hangzottak el a csehországi elvtársak részéről. A felszólalók hangsúlyozták, hogy az egyesítő kongresszus után éber figyelemmel kell kísérni a nemzetiségi kérdést a pártban. A pártéletben nem engedhető meg a nacionalista elfogultság. Mindig és minden kérdésben a proletár ősztályszempontból kell kiindulni. A párt soraiban nekeletkezzék nemzetiségi türelmetlenség és érzékenység, amely megbontaná a párt egységét és egységes forradalmi fellépését. A felszólalók kifejtették, hogy készek támogatni a német, magyar, lengyel és ukrán proletártömegek nemzetiségi követeléseit iskolaügyi, nyelvi, kulturális és bármily egyéb kérdésben. A magyar dolgozók nevében Seiden A. košicei küldött üdvözölte a kongresszust. Felszólalásában kifejtette, hogy Szlovákia politikai és gazdasági helyzete lényegesen eltér a csehországitól. Szlovákia dolgozói bizalmatlanul tekintenek a cseh burzsoázia ténykedésére. A testvéri kommunista pártoktól számos üdvözlő levél érkezett. Elsőnek a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának üdvözletét olvasták fel, amelyből a következő sorokat idézzük: „...Kongresszusuk alkalmával, amelyen összegyűltek a cseh, a szlovák, a német, a magyar, a lengyel és a kárpát-ukrán forradalmi munkások, nagy örömmel üdvözöljük a kommunista pártok egyesülését Csehszlovákiában ... A nemzetközi proletariátus ismeri az Önök harci szellemét és készségét, szervező és ütőképességét. A nemzetközi proletariátus nem felejtette el, hogy a csehszlovákiai proletariátusban régi kommunista hagyomány él, amelynek gyökerei egészen a reformáció korába nyúlnak viszsza'..." Az üdvözletet a következő szavakkal fejezték be: „. . . Az európai proletariátus soraiban, országuk fekvésénél és mozgalmuk helyzeténél fogva önök képezik a nagy proletár forradalmak hadseregének élcsapatát. Hogy helyt álljanak feladtuk teljesítésében, maguk köré kell tömöríteniük a proletariátus széles rétegeit, fel kell őket készíteniük a cselekvésre és a harcra!..." A kongresszuson ugyancsak felolvasták a német, az angol, a francia, a spanyol, a dán, a norvég, a svéd és a jugoszláv kommunista testvérpártok harcos, forradalmi üdvözletét, ťf A kongresszus következetesen teljesítette kitűzött feladatát. Létrejött a nemzeti és nemzetiségi kommunista csoportok internacionalista egyesülése a demokratikus centralizmus elve alapján. A határozatot, amelyből a következőket idézzük, egyhangúlag és lelkesedéssel szavazták meg: „A cseh, szlovák, német, magyar, lengyel és ukrán proletariátus képviselői, akik közös egyesítő kongresszusra ültek össze, üdvözlik a Kommunista Internacionálé harmadik világkongresszusának határozatát, amely egységes internacionalista Csehszlovákia Kommunista Pártjának megteremtését követeli. Az egyesítést annál nagyobb lelkesedéssel hajtották végre, minél teljesebb összhangban áll az ország valamennyi nemzetisége proletariátusának akaratával .. Csehszlovákia Kommunista Pártja, amely négyszázezernél több párttagot gyűjtött zászlaja alá, a Kommunista Internacionálé legnagyobb pártjai közé tartozott. Az új párt, amelynek zöme a Szociáldemokrata Pártból vált ki, nem volt mentes annak ideológiai hatásától. Ezért még hosszú és nehéz fejlődési időszak és küzdelem várt a pártra a végső győzelemért vívott harcban. RO)AK DEZSÚ Jó gépeken öröm a munka. A senicai műselyemgyár dolgozói az üzem átépítése után több mint hatvan százalékkal növelik a termelést. (Bachan felvétele) Chod -vidéki étterem Prágában A prágai Vencel téren az egykori Aranylúd-pincáben korabeli éttermet létesítettek. Ha lemegyünk a lépcsőkön, a bejárat feletti ősrégi felirat, s a helyiség stílusos berendezése kelti fel figyelmünket. Népviseletbe öltözött lányok és fiúk üdvözlik a vendégeket. az asztalokon színes, hímzett abroszok, korabeli evőeszköz és kerámia. Az étlapot, melyen a Chod-vidék konyhaspecialitásait találjuk, fába égették. Ki-ki a saját ízlésének, étvágyának megfelelően választhat a szemet-szájat Ingerlő falatok közül. A pincér kisebb vagy nagyobb korsó sört ls felszolgál ehhez A nevesebb vendégeknek az előtérben levő asztalnál tartanak fenn helyet, s az Ambassador— Aranylúd vezetősége tiszteletbeli bíróvá választja őket, nevüket bejegyzik az emlékkönyvbe, menlevelet, pecsétet, és pergament kapnak, hogy felidézzék így a chodok kiváltságos jogait. Széles karimájú fekete kalapot — Ilyet viseltek egykor a híres határőrök, a „kutyafejűek" — tesznek a vendég fejére, aki mindenki egészségére megiszik egy korsó sört. A hangulatos éttermet nemcsak az ország minden részéről látogatlak. hanem sok külföldi is felkeresi. Mindannyian elégedettek a vendéglátással és felszolgálással. A népi jellegű étterem berendezése és színezete, a csákányok, lószerszámok, tányérok és kerámia, melyek a Chodvidék életének mozzanatait, s a nép művészetét tükrözik, megragadó látványt nyújtanak. M. IMRICH 73. Lehet, hogy támadni fognak, vagy viszszavonulnak, vagy talán hosszabb időre védelemre rendezkednek be itt - de legalább ezek az asszonyok meg gyerekek nem lesznek kenyér nélkül. Annál is inkább, hiszen a katonákon kívül ugyan ki törődhetne velük? Abból az irányból, amerre ezek a falubeliek útnak indították az apákat és férjeket;' védelmezőiket, ugyanabból az irányból hamarosan rájuk tört a front. Előbb a németek tankokon, teherautókon - s a németek után, már nem nappal, hanem inkább az éjszaka sötétjébe behatolva: az orosz gyalogság. Szinte egyenként, veteményeskerteken, hátsó udvarokon át. És a falubeliek már nem oltalmat vártak tőlük, hanem ők maguk táplálták a katonákat és elemózsiával tömték meg a hátizsákjukat a távoli útra. Priscsemihin nem sókat töprengett, vajon helyesen cselekszik-e vagy sem: azt az egyetlen megoldást választotta, amit józan megfontolása szerint tennie kellett. De most, a hadtestparancsnok előtt, hirtelen megrettent. S kivált azért is szorongott, mert nem szabályos egyenruhában, hanem csak úgy ingujjban állott előtte. - Talán vége a háborúnak? Mindenki szétszéled? — Hibát követtem el, tábornok elvtársi Priscsemihin barnára sült ujjai a fehér ingujjból kibújva maguktól feszültek a nadrágvarratára. Napégette arca észrevehetően elsápadt. Nem félelmében, hanem mert a felelősségrevonás katonái jelenlétében történik. De Scserbatov már nem volt tekintettel semmire. Izzó düh kerítette hatalmába. S annál hevesebb volt ez a harag hiszen már régóta tartogatta, hodtra magában. Ö volt itt a sok ezer közül az egyetlen ember, aki teljes valójában mérhette fel az óráról órára közeledő veszedelmet. A vészt, amely mindezeket a katonákat fenyegeti, akik itt állnak kaszával a kezükben a mezőn, az ő harcosait, akik ijedten tekingetnek rá messziről, s csupán azt ahítozzák, hogy a parancsnok haragja elvonuljon a fejük felől. Scserbatov egyedül tudta mi fenyegeti ezeket a katonákat, ámde nem változtathatott semmin, sőt ahhoz sem volt joga, hogy bármit is mondjon. És ez az ember kirobbant belőle. - Miért nem ássa be magát az ezred? Talán várni fognak a németek? Kicsoda maga: ezredparancsnok vagy kolhozelnök? Fenyegető kiáltása végigharsant a mezőn, és akikhez elért, azt oz egyetlen dolgot tették, amit a dühödt parancsnok előtt tenni lehet: feszes vigyázzba merevedtek. Ezredparancsnokukkal, Priscsemihinnel együtt, egy szempillantás alatt egy testté lettek, hiszen Scserbatov, amint kiabálni kezdett tüstént fölöttük óllá erővé változott, amelynek engedelmeskedni kellett. — Felháborító fegyelmezetlenség az ezredben! — kiáltotta a'tábornok, és elvakult dühében maga is elhitte szavait. És az, hogy a háta mögött ott állt higgadtan Trojnyikov, aki reggel megjelent nála s így most a maga módján értékelhette a történteket - ez a körülmény végképp izzó haragra tüzelte Scserbatovot ... Hirtelen felfigyelt rá, hogy szerte a mezőn nekiiramodnak az asszonyok, s lekapva fejükről a fehér kendőt, lehajolva futni kezdenek valahová. S amint ezt észrevette, nyomban meghallotta a magasban közeledő repülőgépek zúgását. Az erdő elől jöttek, morajuk megreszkettette a levegőt. Az elsők, éles szárnyukon megbillenve, máris bombatámadásba lendültek, s az erdő koronája felett egyre újabb és újabb gépek tűntek fel, amelyek távolból megannyi fekete vonalkáknak látszottak az égbolt keskeny sávján. Sóhajként szállt végig a kiáltás a mezőn: „Légiriadó! Feküüüdj! . . ." És minden élő alámerült a gabonába, eltűnt az árkokban, hogy észrevétlenné váljon. Derékig meztelen, izmos testű legény szaladt arra magára rángatva gimnasztyorkáját. Amikor elrohant Scserbatov mellett, a feje épp kibukkant a gallérból, és előtűnt fiatal arca. Szégyen tükröződött ezen az arcon; önmaga és társai megszégyenültsége, akiknek most menekülniük kell, de élénkség is fénylett rajta, mert az effajta makkegészséges, fiatal legénynek maga a rohanás is örömet szerez. A gabonatábla kihalt, elnéptelenedett, szorongó várakozás telepedett rá. És ekkor Scserbatov ráeszmélt, hogy a tisztek még ott állnak mögötte. - Mindenki a rozsba! — ordította, a közelgő morajt hallva: már érzékelni lehetett a levegő remegését. Ámde azok nem mozdultak. Ráeszmélve, hogy a tisztek mindaddig ott fognak állni, amig ő a helyén marad, Scserbatov elsőnek lódult neki, melléhez szorítva a himbálózó látcsövet. De azzal a fiatal legénnyel ellentétben, neki, a tábornoknak és javakorabeli férfinak a futás már korántsem szerzett gyönyörűséget: neki csak a szégyen maradt. Futás közben oldalvást pillantva látta, hogy szalad szembetűnő botladozó csoportjuk a tűző napfényben, s elől ő a látcsővel, iszonyatos lassúsággal, szinte mozdulatlanná válva 74. jutottak előre ohhoz képest, hogy a vész már ferdén lecsapott rájuk a magasból. És ekkor a rozstábla közepéből, a napfényben sárgálló, selymesen csillogó gabona közül robbanás fekete forgószele csapott föl, a földdel együtt gyökerestül kiszakítva valakinek az életét. Egy emberét, aki ugyanúgy, mint a többiek csak a sivítást hallotta, összekuporodott várt és nem hitte el a halált oz utolsó pillanatig. Alázúduló göröngyök koppantak az élők hátán s a rozs-szálakon, amelyekbe az imént belekapott a robbanás vihara, s most felegyenesedtek. Scserbatovot a légnyomás leverte lábáról, mielőtt hasravágódhatott volna. Fektében az elguruló tányérsapkájáért nyúlt, de nem tudta fejébe nyomni... Amikor kinyitotta szemét, tűrhetetlenül vakította a napfény meg a kalászok sárgás csillogása, amely átütött valami oldalról közeledő feketeségen. És ismét vijjogás csapott le rájuk az égből. Megreszketett a föld. Az élő nap kurta felvillanása - és fojtó feketesége. És a sötétet kettéhasító sivítás. De ennél is félelmetesebb, ennél is gyötrőbb volt a tehetetlenség, a mérhetetlen megalázottság. Ö, a tábornok, a hadtestparancsnok, akinek szavára tízezrek engedelmeskednek ott fekszik a katonák közt a mezőn, a földhöz szegezve, és fölöttük, egyként meglapulok fölött cikáznak a füstben a német pilóták megközelíthetetlenül, s pánikkeltésül bekapcsolva a szirénát, rájuk zuhannak olyan közelre, hogy akár kővel megdobhatnák őket. Agyaggöröngyök hullottak Scserbatovra; kivárt egy pillantot és felkönyökölt. A rázkódó, remegő, felágaskodó földön arcra borulva feküdtek a katonák. S ekkor lövedéksivításhoz hasonló, újabb, ^ ^g másféle hang csattant fel a mező fölött. 0 1968. (Folytatjuk) #1