Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-22 / 292. szám, szombat

w Ember és társadalom Az élet filozófiája A

munkásosztály és a burzsoázia osztályharca a békés együttélés időszakában is folyik nemcsak a gyakorlati életben, hanem az elmélet, a világnézet és az ideológia terén is. A szocializmus tudományos elmélete, világnézete és ideológiája ellen keletkezése óta elkeseredett harcot vívnak a burzsoázia ideológusai. A tőkés világ tudósai nemcsak azzal szolgálják a tőkésosztályt és a társadalmi rendszert, liogy új eszközöket, technikát és módszereket találnak fel, amelyekkel a tőkések profitját fokozni lehet, hanem tudományos ismereteikből világnézeti következtetéseket ls vonnak !e, amelyeket igyekeznek rákényszeríteni aztán a' munkásosztályra és szövetségeseire. Az osztályszolgálat egyik módszere az, hogy bizonytalanságot, a kétkedés érzését igyekeznek bevinni a marxista tudományágak művelőinek és híveinek soraiba, amelyek megismerési módszerük és a munkásosztály létalapjáról történő vizsgálódásuk következtében egyedül képesek tudományos helyességgel megismerni a társadalmi törvényszerűségeket. Továbbá az, hogy a marxizmus még nem eléggé kidolgozott részleteiből eredő hiányosságokat felnagyítják és előzékenyen felajánlkoznak e hiányosságok pótlására, vagyis, hogy a marxizmust „kiegészítik" és „tökéletesítik". A marxizmus története tanúsítja, hogy időközönként megjelennek ilyen „jóakaratú" bírálók és aggodalmaskodók. Hagy csak egy hazai „jóakaratú" bírálót említsünk: T. G. Masaryk kétkötetnyi marxizmust bírálásában többek közt arra figyelmeztet, hogy A tőke I. és III. kötetének tartalma között férték- és termelői árelmélet) áthidalhatatlan ellentmondás van. A valóságban ez a bírálat csak annak a bizonyítéka, hogy Marx dialektikusmaterialista gondolkodását és érvelését nem Ifhet metafizikus gondolkodási móddal megérteni. Az 1917-es Októberi Fórra1 dalom győzelme, a szocialista társadalom kialakulása és a marxizmus—leninizmus világméretű elterjedése új és új elméletek kialakítására késztette a burzsoá ideológusokat. Így az első világháború utáni évtizedekben a neotomisták azt eszelték ki. hogy „ a kommunizmus ereje és hatalma abban van, hogy vallássá vált". Azt hirdették; hogy Marx és Engels tudósok voltak, s művük, ha meghaladott is, de tudomány volt, míg a leninizmus az nem tudomány, hanem vallás, mégpedig tisztán orosz jellegű. Amikor kitűnt, hogy Lenin szembeállítása Marxszal és Engelsszel nem hat, nem meggyőző, szembeállították Marxszal Engelst, sőt magát Marxot Marxszal, csakhogy megingassák a tömegek marxizmus—leninizmusba vetett bizalmát. A második világháború utáni időkben azután, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a marxizmus—leninizmus mindezen „krU tikai tökéletesítései" nem ra-> gadják meg a tömegeket, jött az új „figura": a „filozófiai antropológia", vagyis az ember filozóHája. Az ember filozófiájának meghirdetésével és dobra verésével a burzsoá filozófusok tulajdonképpen nem vetettek harcba valami teljesen új és eredeti eszmerendszert, hanem a tőkés társadalom ellentmondásai lettek élesebbek, s az emberek helyzete és léte benne bizonytalanabb, Ijesztőbb és reménytelenebb. Ezért hatottak a lényegükben régi eszmék újszerűen. Mert hiszen már Descartes, a polgári filozófia megteremtője,. az ember filozófiájának a megalkotója is. ö tette ugyanis az embert a filozófiai gondolkodás központjába, mégpedig a biológiai egyedi embert, ezen egyedi ember gondolkodó énjét, amelyet az ember lényegének tartott, s amely szerinte e világ egyetlen kétségkívüli bizonyossága. D

escartes filozófiájából kiindulva az ember lényegének keresése ellentmondásokkal teli utakon ha-: ladt. Az egyik út az idealizmuson, a másik a materializmuson keresztül hovatovább absztraktabb és homályosabb kategóriákba burkoltan vezette a filozófiát. Az ember lényegének keresése az idealista filozófiában a marxizmus előtti legmagasabb fokát Hegelnél érte el, aki abban találta meg, hogy „az embernek önmagának kell magát azzá tennie, amivé lennie kell". Az ember Hegelnél is egyedi, csak szellemileg aktív, a világgal szemben azonban szemlélődő, tehát gyakorlatilag passzív viszonyban levő lény. A materialista vonalon ebben az időben Feuerbach jelenti a csúcsot. Feuerbachnál nincs más, csak a természet és ennek legmagasabb megnyilvánulási formája: az ember. Az ember a hordozója az anvag legmagasabbrendü termékének: a szellemnek. Az egyedi ember a maga pszichofizikai adottságában az egyetlen értékmérő. Minden körülötte és érte történik. Az ember, az egyedi formában értelmezett ember a központi problémája az életnek éppen úgy, mint a filozófiának. Azért, mert a természet legmagasabb lényege az ember, ha megfejtjük az ember lényegét, ismerjük a természet lényegét is. Ez metafizikus gondolkodás, s emiatt nem ismerhette fel Feuerbach, Engels szerint, „a világot, mint folyamatot, mint történelmi fejlődésben levő anyagot" és nézhette az emberi lényeget, amint Marx mondta róla, „az egyes egyénben benne lakozó elvontságnak". A marxizmus keletkezésének forradalmi lényege többek között abban áll, hogy Marx kritikailag kimutatta mind Hegel, mind Feuerbach egyoldalúságát, megteremtette a helyes kiindulópontot az ember lényegének megismeréséhez és megfogalmazta annak alapelveit. Már a Feuerbach filozófiájáról szóló 6. és 7. tézisében Marx kimondotta, hogy „az emberi lényeg nem valami az egyes egyénben benne lakozó elvontság. Az emberi lényeg a maga valóságában a társadalmi viszonyok összessége." „... az elvont egyén ... egy meghatározott társadalmi formához tartozik." Az emberi lényeg keresésének folyamata ezzel minőségileg magasabb és igazabb fejlődési szintre csapott át. Az ember mindenekelőtt olyan élőlény — tanítja a marxizmus —, amely a biológiai individuumok biológiai kötelékek JLltal összetartott (ellentétes nemek, szülők és utódok egymásra utaltsága stb.) hordában, tehát állati közösségben élve, biológiai adottságai következtében (hátsó végtagjain, lábain való járás, s emiatt a kezek felszabadulása más tevékenység számára, a koponya és agy megnagyobbodása, a beszéd szervének, a gégének kialakulása stb.) és biológiai fejlődési törvényszerűségek hatása alatt, megváltoztatta a természethez való eddigi, állati viszonyát és szembefordulva vele, aktívan kezdett viszonyulni hozzá. Ez az aktivitás abban nyilvánult meg, hogy ez az eddig még nem emberi lény, — amelynek azonban már meg voltak a biolóqiai feltételei, hogy emberré váljék —, a természetet nem egyszerűen közvetlenül sajátította el, hogy vele a létét fenntartsa, hanem úgy, hogy keze munkájával megváltoztatva eszközelvé tette, melynek közvetítésével biztosította létét, az anyagcserét a természet és a horda egyedei között. Az állati horda és egyedeinek társadalommá és emberré levésének döntő tényezője Marx és Engels szerint az a mód, ahogyan létfenntartást eszközeiket termelték

t A természethez való ezen, már nem állati, hanem emberi viszony, ami lehetővé és szükségessé tette, hogy az illető élőlény a saját tevékenysége, saját munkája segítségével váljon ki az állatvilágból, a természetből, és lépjen az emberré levés útjára. Azonban a létfenntartási eszközök készítésének módja csupán egyik oldala az emberré levés folyamatának. A másik az, hogy a létfenntartási eszközöket termelőmunkájukban a horda egyedei is újszerű viszonyba kerültek egymással. Az egyedek eme termelási viszonyai a horda társadalommá válását jelentették. Most már nemcsak biológiai kapcsolatok fűzték közösségbe az egyedeket, nemcsak biológiai törvényszerűségek irányították fejlődésüket, hanem a munka is, és en-< nek talajából fakadó újszerű, társadalmi törvényszerűségek határozták meg hovatovább döntően a társadalom és az egyének fejlődését. Az emberi társadalom ezért elsősorban munkaközösség. A biológiai egyedek a hordának a munkaközösségbe, a társadalomba való átalakulásának folyamatában saját, természetet megváltoztató munkájukban, megváltoztatták a maguk természetét is: emberré lettek. A termelési viszonyok alapján a munka folyamatában vált az ember ösztönös lényből gondolkodó emberré és gondolatalt társaival közölni tudó beszédes lénnyé. A munka, a gondolkodni és beszélni tudás voltak az újszerű társadalmi kötelékek. A természet és társadalom, meg a társadalom és az egyén ellentétjeinek dialektikájában, kölcsönhatásában, áthatásában s ugyanakkor egymást kizárásában vált a nem ember emberré. Az ember ma is ezen ellentétek dialektikus egysége, amelyben azonban a társadalom az elsődleges, a meghatározó tényező, minek következtében lényege társadalmi jellegű. Így kell értelmezni tehát azt a marxi megismerést, hogy az ember nem izolált, absztrakt valóság, hanem a társadalomnak egy sejtje, melynek lényege nem a benne levő valamifé-? le elvontság, hanem „ ... a társadalmi viszonyok összessége". A

burzsoá ideológusok azonban az embernek éppen ezen dialektikus lényegét nem tudják megérteni. A marxizmust azzal vádolják, hogy csak az általánossal, csak az osztállyal foglalkozik, s megfeledkezik, vagy nem törődik az egyedülivei, az egyénnel. A tudomány legsürgősebb feladata ezért az szerintük, hogy megalkossa a konkrét egyed, az egyes ember filozófiáját, és ezzel kiegészítve szüntesse meg a marxizmus ezen nagy-nagy fogyatékosságát. Az egyes ember, tehát az absztrakt ember, vagyis a nem létező ember ezen marxizmust megváltó filozófiája szerintük a modern ember filozófiája, a filozófiai antropológia. Sartre, az egzistencializmus filozófiájának világhírű művelője egyenesen a marxista antropológia megalkotását ajánlja. A marxi antropológia vizsgálódási módszere Sartre szerint a dialektika kell, hogy legyen, mert az ember szerinte „par excelence dialektikus lény". Mintha csak Marxot idézné! Lássuk azonban, mit ért ezen? „Ha nem akarjuk, hogy a dialektika isteni törvénnyé, metafizikus végzetszerűséggé változzék vissza, az egyénekből kell fakadnia, nem pedig nem tudom, milyen egyén feletti összességből." Tehát nem az egyén feletti összességből, vagyis a társadalomból kell a társadalmi lény, az ember dialektikájának fakadnia, mint ahogy Marx tanítja, s az emberről szóló tudományok és a történelem Igazol- ' ják, hanem pont fordítva: az absztrakt, az izolált, az atomizált egyénből, mint ahogy Descartestől kezdve a filozófia öszszes változatai igyekeztek reménytelenül ezt bizonyítani. S hogy ez nem véletlen elírás, hanem kísérlet a marxista—leninista filozófia egész rendszerének, „megreformálására", azt igazolja Sartre azon igyekezete, hogy az egyed gyakorlatát tegye meg a történelem konkrét alapjává azt állítván, hogy „az egész dialektika az egyént gyakorlaton alapszik". És vádolja a marxizmust, hogy az általánosGEORGI DZSGAROV:* Felelj Ha holt a szikla, ha az agyag néma, ha kék csalás az ég azúr karéja, ha csak sötétben tündököl a csillag, ha elsorvad a tűz, ha azért nyílhat a rügyből lomb, hogy ősszel dér eméssze, ha csak időleges a szél fúvása, ha elvérzik az ének érverése, ha minden folyó csak lefele fut, ha csak vizet kapsz minden szomjúságra, ha véget ér a sírnál minden út — felelj, az ember miért jön világra! Bolgár költő. Nagy László fordítása ARMAND MONJO:** Minden halott barát Minden halott barát nagy feladatot ró reánk hogy befejezzük a megszakadt életet Minden halott barát reánk kiált hogy jobban éljünk ne vesztegessük el a ránk hagyott időt varázslóvá legyünk akiről álmodott pillangók szelídítője legyünk cselekvő foszlatója fellegeknek bűvészinasa az örömnek s a szerelemben láncreakció. Francia költő és műfordító. GIANNI TOTI:* Gereblyés László fordítása mondható és mondhatatlan furcsa kor volt, furcsa fülekkel: zajok és csöndek nőttek, cinkos testvérek, mindenki beszélt, a némák is még inkább a. beszélők, meg-nem-értésre, szavak tükre is elég volt, — a szó mint árú — a fogyasztás grafikonja felszökött, végsőkig kimondatott az ember, s kimondhatatlant eltörülték, ha nem akartál is mondani mást csak a mondhatatlant mondható szavakkal és tovább alkotni azt mint egy örökkön előtted futó határt egy kicsit odább ettől az innentől... furcsa kor volt: a világ elnémult s a kiáltott csend ünnepe zengett csarnokában a térnek, mely hallgatni kezdte magát... Rákos György fordítása *" Olasz kSltő és műfordító. ból akar következtetni az egyesre, az osztályból, az osztályhelyzetből az egyesre, márpedig — mondja — az osztálykiindulópont nem juttathat e] az egyének cselekedeteihez. Márpedig az igazság az, hogy az egyén a legüresebb absztrakció, s az osztályok közti viszonyok a konkrétak, mint ahogy Marx tanítja és már Proudhonnak ezt így megmagyarázta: „Ezek a viszonyok nem az egyén és egyén közti viszonyok, hanem a munkás és a tőkés, a bérlő és a földtulajdonos közti viszony stb.". Azoknál a burzsoá ideológusoknál, akik a marxizmusban az egyénnel, a személyiséggel való foglalkozást hiányolják, és kiegészítendőnek tartják az ember filozófiájával, könnyű észrevenni a marxizmus módszerének, logikájának és ismeretelméletének meg nem értésén kívül az osztályálláspontnak osztályfelettiséggel, általános társadalmi szemponttal való felcserélését. S ha ez magától értetődő a kapitalizmus apologétáinak, nem elfogadható azoknak, akik marxistáknak vallják magukat. Pedig ilyenek vannak. Az ugyan igaz, hogy a marxizmus elméletében és gyakorlatában a múltban az egyén problematikája hátratolódott az osztály problematikájához viszonyítva, de ennek szükségszerűsége abban volt, hogy éppen az egyén érdekelnek realizálódása megkövetelte, hogy a súlypont az osztály érdekeinek realizálásán legyen, s nem aaért, mert a marxizmus az egyén érdekeivel, vágyaival, reményeivel stb. nem törődik! Ellenkezőleg! Amikor azután az osztály és az egyén érdekelnek Ilyen dialektikus értelmezésével vezetett osztályharc megkezdte a kapitalizmus világméretű felszámolását, és az új társadalom építését, előtérbe kerültek az egyént Illető kérdések. S mivel ezek nemcsak az egyén létének anyagi feltételeit érintették, hanem életre hívták az olyan kérdéseket is mint: az élet és a halál, az élet értelme, az emberi boldogság mibenléte, tudja-e, s ha nem, miért nem tudja a szocializmus és a kommunizmus sem garantálni az egyéni boldogságot? Csakhamar kitűnt, hogy a szocializmus maga ls okozója lehet az egyén ilyen gondjainak, s igy sok marxista is elhitte, hogy ezen az élet filozófiája segíthet. H

abár az élet filozófiájának itt csupán egyes alaptételeit ismertettük, mégis hisszük, szemléletessé vált, hogy az élet filozófiája nem tudományos, marxistaellenes kísérlet az egyén problémáinak megoldására. Az igazi megoldást csakis a marxizmus létező egyén és személyiség elméletének továbbfejlesztése és a szocialista társadalmakban már létezd társadalmi viszonyoknak a dolgozók tömegei aktív részvételével való tökéletesítése és alkotó fejlesztése hozhatja meg. SZÁNTÓ LÁSZLÓ akadémikuf