Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)
1966-10-22 / 292. szám, szombat
A VILÁGOT JART ember egytől-egyig elismerik, hogy Prága felejthetetlenül szép. Nálunk is tízezrével akadnak hívei, „szerelmesei" a soktornyú arany Prágának. Nem csoda ez, hiszen fővárosunkban szerencsés módon harmonikus egységbe kovácsolódott a múlt és rohanó századunk számos építészeti remeke. Ezen felül ennek a városnak megnevezhetetlen és leírhatatlan atmoszférája van. Hódít nappal, hódít éjszaka. De ki ne látná, hogy az utóbbi években főként az éjjeli Prága A GLÓBUS BOROZÓ a főváros alvilágának egyik találkozóhelye. Mindössze kilenc óra múlt néhány perccel, de máris vágni lehet a füstöt a helyiségben. A zene vad bömbölése az utcára is kihallatszik. Idebent minden asztal foglalt. Az egyiknél négy nő jó étvágygyal falatozik. Nevetgélnek és persze isznak. S várják, hogy „megkönyörüljön" rajtuk valaki. Egyiküknek a rendes családból származó Mikinek, alig 25 éve ellenére „viharos múltvarázsos hangulatában van valami zavaró is. Nem titok, hogy elszaporodott azoknak a hölgvikéknek száma, akik a becsületes munka helyett bájaikat viszik a vásárra. Igaz, a prostitúcióra büntető törvénykönyvünkben nincs paragrafus. Önmagában tehát nem büntethető cselekmény. Nem is ezért ellenőrzik rendszeresen ezeket a sétáló vagy nyilvános helyeken lebzselő éjszakai pillangókat a törvény őrei. Az érdekli az illetékeseket, hogy munkaviszonyban vannak-e ezek a „könnyű nők". Mert az élősködés törvénybe ütköző cselekedet és szocialista erkölcsünkkel össze nem egyeztethető. A büntető törvénykönyv 203. paragrafusa ezt mondja: „Aki kerüli a becsületes munkát, és megélhetését tisztességtelen módon szerzett eszközökkel biztosítja élősködés címen két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható ..." ja" van. Ö maga sem tudja, kl az apja két apró gyermekének. Így azután nincs is, akitől bevasalhatná a tartásdíjat. Ezért akarta lerázni a nyakáról a „felesleges" terhet. Miki egyik társnője kölcsönkérte a gyerekeket, hogy azokkal leplezze munkakerülését. Rájöttek, és az anyát rákényszerítették, hogy vegye vissza gyermekeit. De ez már régen volt. Azóta Miki megismerkedett a börtönnel is, sőt még ma is ott lenne, ha az apróságok miatt feltételesen szabadlábra nem helyezik... Hogyan került börtönbe? Egyik lovagját — állítólag filmrendező vblt — leitatta a bandájával, majd mindenéből kifosztotta. JANA A TABARIN-BÁRBAN tölti éjszakáit. Nem, ő nem prostituált, hiszen van állása. Az Odévná Služba dolgozója, fizetése 600 korona. Ebből elvált édesanyjának havi 300-a» juttat. Minden bizonnyal kitűnően ért a gazdálkodáshoz, mert még ezek után ls telik neki amerikai cigarettára, gázöngyújtóra, Cinzánóra és persze vacsorára. „Italká"-nak becézik a bárban, mert mindenki tudja róla, hogy az olasz férfiakra „szakosította" magát. Ő ugyan azt állítja, hogy csak egyre, milánói vőlegényére, de ezt a mesét senki sem hiszi el neki. A pincérek különben azt is tudják, hogy hányszor járt már a „csini baba" a venerológiai intézetben. Egyébként az intézetben nyújtott gondos ápolásról mások is beszélhetnének. Például Éva, Karla és Jitka. A HÁROM ELVÁLASZTHATATLAN GRÁCIA a Lucerna-bárban. Dehogyis féltékenykednek, dehogyis irigykednek egymásra. Hiszen a közmondás is azt tartja: minden zsák megtalálja a foltját. Ök is megtalálják számításukat minden este. A bárpultnál bőven nyílik alkalom az ismerkedésre. Elég, ha valaki egy pohár borral kínálja meg őket. A tánccal nem sokáig vesztegetik az időt. A beszélgetés is majdnem felesleges fáradozás ... Csak arra jó, hogy megállapodjanak az árban. Különben fedve vannak, hiszen a munkaadó pecsétje egyikük személyi igazolványából sem hiányzik. Éva felszolgáló, persze, nem Itt a Lucernában, másutt. Mert ő is tudja, hogy senki sem próféta a saját hazájában. Magasra tupírozott vörös haja, előkelő tartása, elegáns, mélyen dekoltált, sokat sejtető ruhája láttán ki hinné, hogy nemrégen töltötte le kétéves börtönbüntetését. Betörő a javából. A tartósan, hűvös idő ellenére is olyan a bőre, mint a barnára sült kenyéré. El is mondja, hogy a napokban tért vissza ' Bulgáriából. Kialudva, kipihenve. Mert bizonyisten, csakis a nyugalmat kereste Várnában, semmi mást. Igen, persze, repülőút volt. Férfit még a közelébe sem engedett. Nem volt rá szüksége, hiszen ha nem lett volna pénze, el sem utazhatott volna. Persze gyermekét nem vitte magával, annak jobb dolga van a csecsemőotthonban. Amit az anyja megtagad tőle, azt az államnak kell pótolnia. Türelmetlenül feszeng a széken, látszik rajta, szeretne tőlünk megszabadulni. Egyelőre még nem akadt társasága, de egy sárga hajú, kövér vénaszszony — rossz nyelvek szerint a felhajtónője — éppen megjelent az ajtóban. Ügy szép az élet, ha zajlik. Ez a helyzet A JALTA-BOROZÓBAK is. Sok itt az előkelő idegen. Minden hely elkelt. A kényes külföldi ízlésnek megfelelő világszámokból gondosan összeállított műsor elszórakoztatja a vendégeket. Marié a félhományban ls észrevesz bennünket. Köszön, majd invitálásunkra kikísér az előcsarnokba. Babaarcú, 23 éves „ártatlanság" ő is. jő néhányszor gvógvkezelték már, és nemegyszer ítélték el élősködésért. Egyébként fodrásznő. Saját bevallása szerint naoonta 50—60 korona borravalót kap, ehhez jön a fizetés. Mégis kivándorlási útlevelet kért. Miért nem tetszik neki Idehaza? Apja 1948-ban, a februári eseménvek után szökött Nyugatra. Évekig nem adott életjelt magáról. Csak nemrégiben jutott eszébe a családja: felesége és két gyermeke. Küldött Is nekik csomagot. Régi, konott, elnvfltt holmi volt benne. Nem tartották meg az ajándékot, hiszen nem koldusok. Ahogv kapták, úgv küldték vissza. De amióta megérkezett az apa meghívása, Marié csak a nyugati „szabad" élet kecsegtető délibábja után fut. Vagy eltartja majd az apja, vagy ha nem, az utcán ott is megkeresi a mindennapit. Ilyenek ezek az örömlányok. Közös vonásuk a gondtalan, munka nélküli, KÖNNYŰ ÉLET UTÁNI VÁGY az, hogy fáradság nélkül minél több pénzt szerezzenek és minél könnyelműbben élhessenek. Ezt pedig nem tűri szocialista , társadalmunk. Nemcsak azért, mert az élősködés rossz példája ragadós, mások is megirigyelhetnék pillanatnyi könynyű sikereiket, hanem azért Is, mert a prostituáltak a nemi betegségek terjesztői. A közrend őrei ezért indítottak harcot az éjszaka tündérei ellen. Ezért igyekeznek türelmes, szép szóval hatni rájuk: hagyjanak fel eddigi életükkel. Ha azonban a jó szó hiábavalónak bizonyul, akkor kénytelenek olyan eszközökhöz folyamodni, amelyek megérttetik mindenkivel a szocialista erkölcs követelményeit. • • • Rövid az éjszaka és mégis annyi minden történik benne. Hajnalodik. Lassan szállingóznak a mulatozók a bárokból, a borozókból. Az este még üde nők most ziláltan, az italtól dülöngélve kapaszkodnak kísérőikbe. De akadnak olyanok is, akik — mint ezek, itt az utcasarkon — még most sem adják fel a reményt... Reggel van. Az élet fokozatosan visszatér az utcákba. Először az utcaseprők sárga köpenye tűnik fel. Sokan a tPiosarnokba tartanak tejért, péksüteményért. Mások a bölcsődébe Igyekeznek apróságaikkal, hogy aztán Idejében munkahelyeiken legyenek ... KARDOS MÄRTA fseserű az albérlő sorsa, fC de sokszor fanyarul ' nevetséges ts. Regényeket lehetne erről írni, hiszen egy nagyváros lakosságának legalább húsz százaléka albérletben lakik. Tehát a húsz százalék már el is veszítette a regény iránti érdeklődését, mert már elege volt belőle, nem még, hogy erről olvasson! Regényt azért mégsem írok, ám az alábbi esetet érdemesnek találom papírra vetni, még akkor is, ha a nagyvárosnak csak nyolcvan százaléka tanúsít iránta érdeklődést. Az albérlő retteg hazamenni a penészes lakásba, ahol még moccanni sem lehet, ahol nem szabad fogkrémet használni, mert a nagyságos főbérlő úr éppen úgy nem állhatja, mint a szagos szappan vagy az öt koronánál drágább cigaretta szagát. Az albérlő tehát ameddig csak bírja, vagy ameddig a kávéházak nyitva tartási ideje engedi, egész délután és egész este az alattomosan ereszkedő cigarettafüstben ül a törzsasztalánál. Éjfél is elmúlik, amikor hazaér. Lábujjhegyen, villanyfény nélkül bújik be az ágyba s még szuszogását is felaprózza, nehogy a háziak kedve ellenére cselekedjék. Történt aztán egy este, hogy az albérlő elveszítette lakáskulcsát. Mit tehetett tehát, elhatározta, hogy a kapu alatt várja meg a reggelt, mert ugyebár a háziakat még a legkívételesebb esetben sem szabad felébreszteni. Még csak ez hiányozna ... Telt, múlt az idő, már éjfél után két óra jelé járhatott, amikor a kapu alatt ácsorgó albérlőnek eszébe jutott, hogy hiszen ő a félemeleten lakik, és most nyár van, állandóan nyitva tartja az ablakot, s ha átmegy az udvaron, csöndesen felkapaszkodhatna, és az ablakon keresztül, mintha ml sem történt volna — nyugovóra térhet... Aztán holnap mafd csak lesz valahogy. Sikerült is bejutnia az udvarra, a felkapaszkodás ts egyszerű volt, mert az öreg ház falából már ittrtt kihullottak, meglazultak a régi, rozsdás téglák. A legnagyobb csöndben folyt a művelet. „Egy tégla, két tégla, na most az ablakpárkányt szépen elkapom ... a felső ablak ts nyitva van, benyúlok, kinyitom az ablakszárnyat és egy perc múlva már az ágy... ez az átkozott vakolat ... — és egy perc múlva már az ágyban vagyok. Isteni lesz, szép, tiszta ágy, tegnap hoztam haza az ágyneműt a tisztítóból ..." Minden a legnagyobb csöndben tö'tént. s még azt sem hallotta, amikor zsebében kettétört a gyufaszál. Minden sikerült, s már éppen be akart lépni az ablakpárkányról a szobába, amikor hirtelen hatalmas ordítás rázta meg a csendet. Ekkor már túl volt az ablakpárkány felezővonalán, s Ijedtében nem visszafelé, az udvarra, hanem a szobába bukott. A félhomályban látta, hogy ágyából, tulajdon ágyából, amelyre tegnap húzott tiszta ágyneműt, egy jóltermett férfialak ugrik ki, s a pirinyó albérleti szoba sarkába húzódik ... Segítségért akart kiáltani, de ijedtében csak alig hallható suttogás jött ki a torkán. — Ne féljen, nem vagyok én betörő, becsületes albérlő vagyok, itt lakom, ebben az ágyban, és kétszáz koronát fizetek ezért a poshadt szobáért... csak most elveszítettem a kulcsaimat, és más úton nem tudtam befutni a lakásba, mert a tisztes háziakat nem akartam felébreszteni... ne féljen tőlem, becsületes albérlő vagyok én, esküszöm! El is mehetek, csak ne kiabáljon, aludja ki magát, az Istenért ne csapjon cirkuszt, nem akarom, hogy a háziak megtudják.'.. De az ismeretlen csak továbbra is segítségért esdekelt — lengyelül. Amikor az albérlőnek sikerült felfognia, milyen nyelven is beszél, már nem volt szüksége magyarázatra, tudta, hogy miről van szó. Es ekkor megjelent az ajtóban a vallásos, tisztelt házinéni. Hosszú hálóingben olyan tekintettel állt ott, hogy az apró tulipánok menten lekonyultak világoskék hálóingén. Nem volt szüksége maanarázatra. Ott, helyben, rögtön felmondott, azonnali távozásra szólította fel — természetesen nem az ablakon keresztül. Még azt ls kikötötte, hogy huszonnégy órán belül köteles megfizetni a kétszáz korona lakbért mindannak ellenére, hogy még csak harmadika volt, és csak két éjszakát aludt abban a hónapban a szobában. Az albérlő saját ágyneműjéről is dadogott valamit, amikor a háziasszony szigorú tekintettel kikísérte. El akart rohanni ebből a házból, még az ágyneműért sem akart többé visszajönni, a pénzt ls postán akarta elküldeni — de a kapu zárva volt. Ott töltötte az éjszakát a szegény albérlő, ott kesergett halálra, s tisztázva magában a történteket, ott jött rá, hogy . a kulcsot bizonyára a háziasszony lopta el tőle, mert a rendszeresen érkező — egy éjszakáért huszonöt koronát fizető külföldiek — ezen az éjszakán többen voltak a háziszálloda ágyainak számánál. A házinéni pedig jő pénzért szállást akart adni, így hát ellopta a kulcsokat, hogy az albérlő ne jöhessen haza s a lengyel lakónak legyen hol aludnia. KESZELI FERENC A bejžrás a távoli munkahelyekre nem újdonság. A kőművesek, a gátépítők, de egyéb szakmák dolgozói is — mint régebben az aratók — emberemlékezet éta vándoréletet élnek. Ostrava munkaerőbázisa hosszú ideig kizárélag Orava és Kysuca volt, s az árvái aratók is híresek voltak a messzi Alföldön... Manapság a vándormunkás életmód leginkább az építőipar dolgozói között tapasztalható. Ez az ágazat szívja fel legnagyobb mértékben Szlovákia déli, kevéssé iparosított járásainak munkaerő-feleslegét. A vándormunkás-életmődnak különleges jellege van. A férfiak vasárnap este vagy hétfő hajnalban útra kelnek, péntek este vagy szombaton hazautaznak. „Megszokták a távollétet" ADALÉK A VÁNDORMUNKÁSOK SZOCIOLÓGIÁJÁHOZ Sok esetben ez a ciklus nem hetenként, hanem csak kéthetenként ismétlődik. A vándormunkás felesége rendszerint odahaza a szövetkezetben dolgozik, vagy kisegít a csúcsmunkák idején. A családi élet Ilyen embereknél szokatlan, furcsa ritmusban zajlik le, heti két napra sűrűsödik mindaz, amit a család mindennap megkövetelne: a gyermeknevelés, a munka a ház körül, az asszonynak nyújtott segítség, a családi problémák megbeszélése, s nem utolsósorban a szerelem, a pihenés, no és annak a bizonyos hazai kosztnak az élvezete... A családjától öt-hat, esetleg tizennégy napig távol élő férfi munkahelyén töltött szabad ideje is különleges: sokan maguknak főznek, néha mosnak is, de ettől eltekintve a szabadidő sokkal Inkább szolgálja a kikapcsolódást. pihenést, mint odahaza. Hiszen 4—500 kilométerre hazulról nem lehet segíteni a gyereknek a leckeírásban, nem hozhat a kútről vizet az aszszonynak, és az olvasásban sem zavarja a kisebbik sírása, a késői hazatérést pedig nem követi a kardos menyecske pörölése. Viszont az odahaza történtekbe sem lehet beavatkozni, sem tanáccsal, sem eréllyel — csak töprengeni lehet. Igy azután a házaspár mindkét tagja hovatovább önállőbb életet él. Hogy ennek rossz hatása is lehet, és sok helyütt van Is, azt nem kell különösképpen bizonygatni. Sok olyan embert ismertem meg, akik családjuktól távol élik le életük legnagyobb részét. Feltűnően ritka kJiztük az, aki — a szó rosszabbik értelmében — „kihasználja" a távolélést. Először meglepett a dolog, hiszen mint ismeretes „az alkalom szüli a tolvajt", és a távolélés esetében az alkalom szinte tálcán kínálkozik. Megvan ennek is a titka: egy munkahelyen rendszerint egy falubél való emberek dolgoznak, akik nemcsak egymást, de egymás családját is jól ismerik. A mielőbbi hazautazást szór galmazó emberek többnyire kieszközlik a rádolgozást a napi munkaidőn felül úgy, hogy előbb érjen véget a munkahét. A tizenkettes, néha tizenhatos műszakok elcsigázzák az embert, s nem marad sem idő, sem energia arra, hogy „kirúgjanak a hámból". Az emberek tudják, hogy családjukért dolgoznak ilyen messze, nem költekeznek feleslegesen, igen szerényen élnek a távolban. És jól dolgoznak, hogy többet hozhassanak haza. Csakhogy az idők változnak. Egyre fokozódik déli járásaink iparosítása, a vándormunkások közül sokan lakhelyük közelében találhatnak megfelelő munkát. Es itt érdekes jelenségre bukkantam: Iparilag elmaradt járásunk új nagy üzemében — problémák vannak a munkaerőkkel. A négyszáz embert úgyszólván csoda volt összehozni. Ma is távoli környékről tucatnyi bérelt autóbusz szállítja minden egyes műszak előtt és utáa a dolgozókat, hogy kényelmesebbé tegyék a munkába járást. Sok nénzbe kerül ez. de meg "kell tenni, különben ezeket az embereket sem tartanák meg az üzemben. Az ilzem egyik tanasztalt pártmunkása így beszél a problémáról: — Hja. ma már nem írunk 1953-at, amikor még szorította a iárást a gond, hogyan szerezzen munkát az embereknek. Az emberek igen előnyös munkát találtak. Igaz, messze, de távolélési pótlékkal és különféle előnyökkel. Egy villanyszerelőt próbáltam meggyőzni, maradion nálunk. De azt válaszolta, hogy ő már megszokta ezt a vándor életmódot, meg íev. meg úgy. Nem hallgatott rám. Eev lakatost sikerült meervfirnünk. Két évig kibírta. Szövetkezeti lakást Is vásárolt a városban, ide költözött a falujából. Azt hittük, most már megtartjuk. És mégsem. Egészen a szakágazati leazeatósáehoz fordnlt, helyezzék el egy távolabbi üzemepységbe. Most Zvolenban dolgozik . . . őszintén elbeszéleettem vele egyszer. s elmondta, hogy bizony nem tudta megszokni a mindennapos családhoz kötöttséget. . . Hát. furcsa, de Ilyen ls van . .. Nos, bizony vannak olvan emberek, akik már elszoktak attól, hogy az asszony a számukra eddig olv távn' esi ház körüli problémákkal „traWőlla" őket estefelé. hoev (levetni kellien a everekre, hnev mindig akad fennivelft n bá* körül, nWannwIra. hoev még tfilftrSVat Is alig dnlooTfcat az ember . . . Furcsa, rte megtörténik. hogy a tfz-tlrenöt fiv alatt munkásszálláshoz szokott embert már idegesítik a e«*ládl mlrdennsnoV ... Az ember, hnev fiev mnndiam. nem tndia. mit »nndn"nn ar "ven lelenséeekrrtl . . . Äm nekem titokban az a véleményem. boev az ölonnan Iparosított vidékek üzemeiben a7 eddlplnél sokkal íohb gazdálkodás növelhetné annvira a dolgozók íKvertiimíit hoiry attól elmúljék — minden idegesség. VILCSEK GÉZA