Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-20 / 290. szám, csütörtök

tü C GREK IMRE ÜTIJEGYZETE Közlekedési eszközök Amszterdam autóforgalma háromszor olyan, mint az ugyanannyi lakosságú Prágáé. Természetesen dominálnak a nyugati autómárkák, elsősorban a Volkswagen, a Fiat, a Citroen, a Renault, a Simca, a Mercedes stb. Már a holland gyártmányú Daf is feltűnt, s elvétve Skoda 1000 MB kocsijainkkal is találkozunk. Külön fejezetet érdemelnek a kerékpárok és a robogók, amelyeknek különút áll rendelkezésére az autóutak és a járdák között. Amszterdamban 600 ezer kerékpárt tartanak nyilván. A kerékpározók között látunk három-négyéves gyerekeket és matuzsálemi korú aggastyánokat, a robogókon papokat, apácákat is. A pótülésen, a jármű hátuljára szerelt kis fonott karosszékben gyakran a család kedvence foglal helyet. Képzeljünk el egy nagy útkereszteződést sok ezer kerékpárossal. Kész népvándorlás, s ilyenkor igen fontos a fegyelem, mert a tolakodás, az előzés nagy galibát vagy szerencsétlenséget okozhat. A nagyothalló kerékpárosok SH jelzésű kerékpárokat használnak, s e jelzést mindenki tiszteletben tartja. A közlekedési eszközök között látunk csuklós villamosokat; néhány kocsira postaládát is felszereltek. A villamosokban rímes tréfás felszólítások figyelmeztetik az utasokat, hogy adják át helyüket az idős és beteg embereknek. A holland vasutakat teljesen villamosították. A háború végén a németek tönkretették a vágányokat, elvitték a mozdonyokat és az egész kocsiállományt. Ezért jóvátétel fejében a legkorszerűbb vasúti berendelést kellett szállítaniuk a hollandoknak. Becsületes automaták A nyugati államokban ma már a távbeszélő-előfizetők otthonról bármelyik városba közvetlenül telefonálhatnak. Az automata városkapcsolást egész Hollandiában bevezették. Vannak városközi telefonbeszélgetésre szolgáló automata-távbeszélők is. Ha például elővigyázatosságból 3 darab 25 centes érmet dobunk az automatába és csak rövid beszélgetést folytatunk, az automata becsületesen visszaadja a két felesleges érmét. Szeptember 1-től már Hollandia, Srájc, Liechtenstein közölt is bevezették az automata kapcsolást, az év végéig pedig Angliát és Észak-Írországot is bevonják az automata hálózatba. Jövőre Párizs automata kapcsolását tervezik. Ha már az automatákról beszélünk, nem hallgathatjuk el az úgynevezett színházi automatát sem. Az egymás mellett sorakozó színházi automaták gomb nyomásra hollandul, németül, franciául és angolul közlik az operaház, a színházak, a mözik és a szórakozóhelyek műsorát. Anne Frank háza A Prinses-gracht 263— 265. szám alatt megtaláltam Anne Frank házát. Itt rejtőzködött a Frank család. Ma már korszerű üvegépület. 1957-ben le akarták bontani ezt a XVII. századbeli kereskedőházat, de a lakosság megmozdult, s megmentette. Hazai és nemzetközi segítséggel restaurálták, és múzeummá alakították át. Az utca végén a Westertoren keskeny barokk tornya emelkedik a magasba. A tükörablakok mögött, a fénymázas téglafalak között 1944. július 15-én, szombaton egy 15 éves kislány hajolt iskolafüzete fölé, s a következőket jegyezte be: „Csoda, hogy még nem adtam jel a reményt, hiszen minden oly valószínűtlennek és meg másít hatatlannak tűnik. ÉS mégis mindezek ellenére ragaszkodom eszményeimhez, mert még mindig hiszek... az emberi jóságban Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni, hogy a világon minden halálba, nyomorba, zűrzavarba torkollik. Látom, amint a pusztulásból lassankint újjáépül a világ, hallom a közelgő égszakadást, amely végül elpusztít bennünket. Együtt szenvedek sok-sok millió embertársammal. Es mégis, ha felnézek az égre, úgy érzem, hogy jóra fordul minden, elmúlik ez a szörnyűség, s megint béke és nyugalom lesz ezen a világon." Néhány nap múlva így folytatja: „Állandóan keresem a módját, hogyan lehetnék olyan, amilyen lenni szeretnék, és lennék ls, ha ... nem volnának mások is a világon .. " Itt végződik Anne Frank naplója. A zöld rendőrség emberei rátörtek házukra, s elhurcolták az egész családot, az ott rejtőzködő embereket és segítőiket. Csak Anne apja és a segítők közül két férfi tért vissza a koncentrációs táborokból. Csak egy arckép maradt fenn Anne Frankról, s egy kézirat, amely megrendítette az egész világot. Megmaradt az ócska könyvespolc, amelyen iratcsomók, levelek-és dossziék sorakoztak egymás mellett, amely mögött a búvóhely titkos bejárata volt. Látható a lépcső és a kis szobák, ahol emberek lapultak, vigyázva, nehogy egy köhintéssel vagy másképpen elárulják jelenlétüket. Így éltek több mint két évig. Most az Anne Frank Alapítvány gondozza az épületet és törődik rendeltetésének betöltésével. Tavaly már hetvenezer látogatója volt, az idén valószínűleg még több lesz. Anne Frank naplója ANNE FRANK HÍZ/. 29 kiadást, több mint 3 millió példányszámot ért meg. Megjelent minden világnyelven, még arabra is lefordították. Az Anne Frank Alapítvány tevékenysége mindjobban szolgálja az emberiséget. Az olvasótermek, a dokumentáció szolgálata mellett még nemzetközi szociális munkát is végez. Fiatalok és idősek jönnek ide Amerikából, Németországból, Spanyolországból, Angliából, Franciaországból, Indiából, Izraelből, Pakisztánból, az arab világból, a szocialista országokból, különböző világnézet tű, fajú és vallású emberek, akik itt ismerik meg egymást. Szabadon vitatkozhatnak, beszélgethetnek arról, ami őket egymástól elkülöníti. Ám egy cél lebeg előttük; egy jobb és igazságosabb világ felépítése, amelyben élni lehet, amelyben szeretet, béke és kölcsönös bizalom fog uralkodni. Ogy, ahogy Anne Frank írta naplójában. Lapozgattam a látogatók könyvében, olvastam bejegyzéseiket. Egy nyugatnémet tanár soraira felfigyeltem: Ogy érzem, ebben a gyermekkéz írta, jelentéktelennek látszó naplóban, ebben a gyermekhanggal elsuttogott De profundis-ban teljes képet nyerünk a fasizmus aljasságáról. Következik a befejező rész: A fény városában. Sikeres régészeti idény A régészek érdekes, nem mindennapi emberek. A mai modern korban a régmúlt foglalkoztatja képzeletüket. Munkaterületük, akárcsak a bányászoké vagy a geológusoké a föld mélyébe nyúlik. Munkájuk nyomán feléled a múlt. Megismerkedünk eleink történetével: életével és művészetével. Egy-egy töredékből, szerszámmaradványból, csontdarabból — detektívek módjára — egész eseménysorozatokat tudnak levezetni. Az idén nagy esemény számba ment régészeink életében a prágai VII. nemzetközi régészeti kongresszus, amelyben 52 ország 1400 tudósa cserélte ki tapasztalatait a történelemelőtti és őskori régészet legkülönbözőbb kérdéseiről. Erről beszélgettünk dr. Anton Točíkkal, a nyitrai Archeológiai Intézet igazgatójával. — A világkongresszusnak nagy hatása volt és lesz munkánkra — mondja. -— Első ízben került sor Csehszlovákiában ilyen kimagasló régészeti találkozóra. A résztvevő kollégákkal megbeszélhettük munkánk eredményeit és számos új személyi kapcsolatot vehettünk fel, ami a tudományos világban rendkívül szükséges és hasznos. • Mik a kongresszus fő tanulságai? — Többek között az, hogy a szocialista és a burzsoá tudósok közötti együttműködés lehetséges és szükséges. Nem kevésbé kidomborodott a természettudományok következetes érvényesítésének a szükségessége az eddig megoldhatatlannnak tartott régészeti problémák megfejtésében. Az egész világ tudósai ďmonstrálhatták a fizikai, kémiai, statisztikai módszerekkel s újabban a kibernetika segítségével elért kimagasló sikereiket. A kongresszus meggyőzően bizonyította, hogy a burzsoá kutatók is egyre inkább a legrégibb történelem materialista magyarázata felé hajlanak, s nagyra értékelik a csehszlovák és általában a szocialista régészek kutatásait. • Vendégeink számos régészeti lelőhelyet is meglátogattak. Hogyan vélekedtek az ott végzett munkáról? — A tanulmányi kirándulások nagyon hasznosak voltak. A csehszlovák régészet munkamódszerei a külföldön alkalmazott technikákkal összehasonlítva megállták helyüket. Ám archeológiánkban is fokozottabb mértékben kell érvényesíteni a nagy expedícióknak a tapasztalatait, amelyek ez idő szerint Egyiptomban, Észak-Afrikában s másutt dolgoznak. Ez kizárólag régészeinknek e kutatásokban való közvetlen részvételével lehetséges. Hibaként róható fel, hogy eddig nem használtuk ki eléggé a természettudományok vívmányait, s nem utolsósorban emiatt egyes vonatkozásokban elméleti téren is lemaradtunk. Ezzel szemben munkánk a tőkés országokéhoz viszonyítva sokkal rendszeresebb. DÓSA JÓZSEF 59. Ismerted Omelcsenkót? — kérdezte hirtelen Jemeljanov. - Tegnapelőtt elvitték ... Éjjel. Baskirovot három napja. Baskirov ugyanabban a beosztásban van, mint én. Felhívtam érdekében a népbiztonságot, Moszkvába akartam repülni: ozt a parancsot kaptam, hogy maradjak a helyemen. Érzem, hogy napról napra szorosabb körülöttem a gyűrű... És ujjaiból gyűrűt formált a levegőben. Ekkor becsapódott a lépcsőházban a lift ajtaja. Mindketten elnémultak és feszülten hallgatóztak, amíg csak el nem haltak a léptek. Jemeljanov mosolyodott el először: barátján és önmagán is. — Mindnyájan így vagyunk most — jegyezte meg; visszatette a kötetet a helyére és becsukta a könyvszekrényt. t- Ha alaposan gondolkodni kezd az ember: már-már önmagának sem tud hinni. Itt vagyunk mi, két kommunista, nem kell bizonygatni, hogy a szovjethatalomnál nincsen drágább számunkra, és nemhogy a szavainktól, de saját gondolatainktól is félünk nemegyszer... Hallottad a legújabb viccet? Este. Otthon ül a család. Egyszer csak — Jemeljanov az imént becsapódott litfajtó irányba mutatott — csöngetnek odakinn. Összenéz a család: ki menjen ki? A legöregebb a nagyapó. Kimegy ajtót nyitni. Sokáig időz a folyosón. Egyszer csak a nagyapó visszaszalad, ahogy a lába bírja: „Ne izguljatok! Csak a ház ég!" Csak elmosolyodtak. Nevetni nemigen volt kedvük. Már elmenőben, a kilincset fogva, Jemeljanov egy pillanatra megállt, és először történt az este folyamán, hogy gyengéden, szomorúan, barátian tekintett Scserbatovra. Hosszasan, mintegy búcsúképpen, mintha még utoljára mondani akarna valamit. Azután ismét megkeményedett a pillantása. Elment, és a baj szorongó előérzetét hagyta maga után a házban. Ez az előérzet gyötörte akkor éjjel Scserbatovot, még álmában is. És amikor a felesége bejött, hogy felkeltse, a férfi gyorsan, szótlanul felült, mintha egyáltalán nem is aludt volna. Még sötét volt, alig bukkantak elő az ablakok a falban. Scserbatov meglátta az asszony viaszfehér arcát és sötétben susogó szavait: — Fegya agyonlőtte magát... Émelygés kavarodott fel a férfi gyomrában. Tapogatva megkereste a cigarettáját, rágyújtott. Valaki fel-felsírt a folyosón, de ez most sem fájdalmat, sem együttérzést nem keltett benne. Csak ült letaglózva, és eltompultan meredt a padlóra. Az elkövetkező napok a mindnyájukat lesújtó csapás jegyében teltek. Mór félni is elfelejtettek. Jemeljanov dolgozószobájában s az egész lakásban még azon az éjszakán házkutatást tartottak, kötekedő kicsinyességgel kutattak az iratai közt, aztán az öngyilkos tetemét elvitték, mintha halálában is le akarnák tartóztatni, és titokban földelték el. Amikor Scserbatov felkereste a családot, világosan érezte, hogy a küszöbön átlép valamin, ami mindenki mástól elkülöníti ezeket az embereket. Sokáig üldögélt az árván maradt gyerekekkel, és mindenféle történetet mesélt, leginkább a háborúról, de ehelyett inkább Jemeljanov szobájába kívánkozott, hogy eltűnődhessen a könyvei között. A dolgozószoba azonban le volt pecsételve. Semmi egyéb, mint egy ajtón sárgálló viaszpecsét, és mégis olyan kemény és szilárd, mint maga a törvény. E pecsétet látva mindnyájan úgy érezték, hogy rendőri felügyelet alatt állnak, akiket ügyük kivizsgálásáig a lakásban hagytak. Lesújtva ődöngtek a fiúk az anyjukkal a szobákban, féltek hozzányúlni a holmikhoz, mintha itt már semmi sem volna az övék, szinte hangtalanul beszéltek a tartósan rájuk telepedő csendben, és Scserbatov egy-egy pillanatban nem tudta eldönteni: vajon itt látja-e mindezt, vagy otthon, az övét közt? Tudta, hogy ez már soká nem húzódhat. És akkor estefelé megszólalt a telefon. A férfi odalépett a készülékhez. - Tessék. Scserbatov beszél. Csend. Aztán kapkodó suttogás. - Ványa bácsi, én vagyok, Tolja Jemeljanov. Nem otthonról beszélek, hanem utcai fülkéből. Elmehetnék most magához? Scserbatov így felelt: - Gyere gyorsan. Várunk. Tolja hosszabb ideig nem érkezett meg, és Anya hol odament az ablakhoz és letekingetett az udvarra, hol meg kinyitotta az ajtót és a lépcsőházban várta. Valahányszor csattant a liftajtó, kiszaladt. És mikor végre valahára betoppant, és az asszony meglátta az előszobában ezt a kisfiút: kurtára nyírt haját, meggörbedt hátát, amint ügyetlenül leveti kabátját — tenyerét szájára szorítva sírva fakadt, mert rögtön megértett mindent. Tolja majdnem öt évvel fiatalabb volt Andrejnál. Am az élet mostanában nem kérdezősködött, nem vizsgálgatta a születési bizonyítványt. Egyetlen éjszaka alatt felnőtté érlelte a gyerekeket. Igy történt meg, hogy Andrejt, a jóval idősebbet, bezárták a gyerekszobába, és hármasban beszélgettek. Anya mindenfélét a tányérjára rakott, és a fiú evett, feszengve, holott a feszengés azelőtt nem 60. volt szokása, de azért evett, mert éhes volt. És közben beszélt: — A mama minden éjszaka csak várt. Valahányszor felébredünk, ő nem alszik. Eg'yre csak járkál a lakásban. Igy odaszorítja tenyerét a halántékához és jór fel és alá. A keze hideg volt. Azt mondogatta, hogy volaminek eszébe kell jutnia. Dehát hogy jusson eszébe, amikor teljesen kimerült, hiszen egyáltalán nem alszik? Megpróbáltuk nappal lefektetni, dehát nem tudott elaludni. Elkezd rendezgetni valamiféle holmikat, a papa zoknijait, de aztán szórakozottan abbahagyja. Csak ül, a zoknival a kezében. Még az ebédfózésről is megfeledkezett. Amikor érte jöttek, nem félt, nem volt izgatott. Felébresztettek minket, nyugodtnak láttuk. Az egyik férfi, a főnökük, civil volt. Mama mondta neki, hogy szeretne megmosdani. És bement a fürdőszobába. A férfi megengedte, csak az ajtót hagyatta kicsit nyitva, ő meg odaállt az ajtóhoz. No nem azért: nem nézegette a mamát. Az egész lakásban körülvizsgálódott, még az ablakokat is kipróbálta, hogy hogyan zárnak. És aztán valamit írni kezdtek, kinyitottak egy mappát, és akkor észrevettem, hogy abban még egy irattartó van, nem dugták el rögtön. Olyan vékony, sárga holmi, és Borja neve volt ráírva: „Jemeljanov Borisz". A mama és Borja nem vették észre, én azonban megláttam, de nem szóltam róla senkinek. Scserbatovot mintha szíven szúrták volna. — Miért nem szaladtál el hozzánk rögtön? Tolja lesütötte szemét: 'rtfTI — Féltem, hogy Borját nélkülem el- [jUJ viszik, féltem otthagyni. Ámde volt még valami, amiről a fiú lge8 nem beszélt, mintha ő, a gyerek, megsajnálta volna ezeket a felnőtteket. És ezt x. 20. Scserbatovék megértették. (Folytatjuk) #1 -