Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)
1966-10-19 / 289. szám, szerda
fcrón/fcalllllllllllllllllllllllllHM hír mozaik immiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiEZiňZÄô Szerda, október 19. A Nap kel: 8,07, nyugszik: 16,50 órakor. A Hold kel: 12,36, nyugszik: 20,16 órakor. NÉVNAPJUKON SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK LUCIUSZ — KRISZTIÁN, nevfi kedves olvasóinkat. • 1826-ban halt meg FRANCOIS TALMA híres francia színész. — • 1899-ben született M. A. ASTURIAS guatemalai haladó szellemű jogász és író, aki emigrációba kényszerülvén is folytatja a harcot a diktatúra ellen. AZ IDŐ FOGA MINDENT MEGŰRÖL. OVIDIUS időjárás ürősen felhős, borult, ködös idö. Helyenként ködszltálás vagy csendes eső. A ^ - ^ nappali hőmérséklet 14—18 fok. Gyenge szél. KANADAI TUDÚSlTÚNK JELENTI: A tudósok a közelmúltban adták ki a füstszűrös cigarettákkal kapcsolatos vizsgálataiknak eredményét. Összesen kilenc, különböző fajta füstszűrős cigarettát tanulmányoztak és kiderült, hogy ezek közül két lajta még nagyobb mennyiségű kátrányt és nikotint enged át, mint ugyanezek a cigaretták, füstszíírő nélkül. Igaz, hogy néhány fajta füstszűrös cigaretta hatásosabb védelmet nyújt, mint a többiek, de valójában egyik sem védi meg a dohányzót a tüdő ráktól, valamint más olyan betegségektől, amelyek háromszor nagyobb mértékben fordulnak elő dohányos embereknél, mint a nemdohányzóknál. Ny. F. • MALÁRIA JÁRVÁNY tört ki Brazília egyes részein. Marajo szigetén a múlt hónapban kétezer halálots áldozata volt a járványnak. • 2,75 MILL1Ö DOLLÁR ráfordítással renoválják a washingtoni Ford színházat, ahol 1865-ben gyilkos merényletet követtek el Lincoln elnök ellen. M GARÁZZSÁ ALAKÍTJÁK ÁT Svédországban a kiöregedett és forgalomból kivont hajókat. • A ŠURÁNYI KOVO ÜZEM többek között borbélyműhely berendezéseket is készít, amelyeket az idei brnói nemzetközi vásáron is bemutattak. Az eredmény, elismerő oklevél, több külföldi megrendelés, amelyeket a „Ligna" külkereskedelmi vállalaton keresztül bonyolítanak majd le. (né) B 200 MILLIÓVAL növekedett Földünkön az utolsó hat évben az írástudatlanok száma. j SAD/ olvastuk Ital tuugai ifjú (a Fidzsi szigetektói keletre) hajótörést szenvedett és IS hónapig élt az elhagyott Ata-szigeten a Csendes-óceán déli részén és csak a napokban mentette meg őket egy ausztráliai jacht. 1965 júniusa óta ez a jacht volt az ötödik ha|ó, amely elhaladt a sziget mellett. Ogy akadt rá a fiúkra, hogy a legénységnek feltűnt a lakatlannak tartott szigeten látható, nagy darabon felégetett bozót. A fiúk egy durván összeeszkábált kalyibában laktak, egyikük csónakroncsokból és kókuszdióból még gitárt is készített. A hajótöröttek első hónapban egy sziklaklszögellésen éltek, puszta kézzel fogtak sirályokat, azok nyers húsát ették és vérét Itták, minthogy vizük sem volt. Később fákat csapoltak meg és koknsztejet ittak. A hajótörés során minden ruhájukat elvesztették és bár anyaszült meztelenek vol tak, egészségesek maradtak. MORNING STAR • MOZGÓSÍTOTTÁK az amerikai Cincinnati rendőrségét és tűzoltóságát, hogy elfoghassák a titokzatos „fojtogató gyilkost", aki az utóbbi tíz hónapban 4 asszonyt ölt meg. Utolsó áldozata egy kilencgyermekes anya volt. (AP) TRAGIKUS! f Csodálatos estélyi ruhát rendelt 90. sziile^ tésnapjára Mrs. CyntW hia Bridge az amerikai Kinstonban. Amikor a megrendelt ruhacsodát leszállították, a hölgy szívrohamot kapott, mert — a ruha kivágása nem volt elég mély. • A RIMASZOMBATI DOHÁNYGYÁR az idei szezonban eddig félmillió kilogramm dohányt vásárolt fel közel 12 millió koronáért. Csak az abafalai EFSZ több mint félmilliós bevételre tett szert dohányterméséért. (v) • HÁROM ÜZLETHELYISÉGBEN pusztított a tűz kedden reggel a New York-i Manhattan negyedben. A feltételezések szerint 12 tűzoltó életét vesztette. • LIPTOVSKY MIKULÁSBAN zajlott le a közép-szlovákiai húsfeldolgozó Szemek minőségi ellenőrzése. Az állami ellenőrzés szervei 56 fajta élelmiszert vizsgáltak felül, s megállapították, hogy a legjobb minőségű húsárút a losonci húsipari üzem, a legsilányabbat a zvolení gyártja. • TÖBB MILLIÁRD LlRA kárt okozott a felhőszakadás Olaszországban. • JOBB OLDALÁN van a szíve Aurel Bokšan Pancsova környéki fiatalembernek. A szokatlan helyen dobbanó szív kifogástalanul működik. • A CSEHSZLOVÁK írószövetség vendégeként hazánkba érkezett Róbert Rozsgyesztvenszkij szovjet költő, • TÜRELMES RABLÓK ötletes módon jutottak be a rablók egy londoni ékszerüzlet helyiségeibe. Behatoltak az üzlet feletti lakásba, megkötözték a háziakat, kifúrták a padlót és leereszkedtek a boltba, amit kifosztottak. A marcona rablók csak a háziasszony kötelékeit oldották fel néhány percre, hogy teát főzessenek vele. • EGY POLÁRIS típusú rakéta előállítása 5,7 millió dollárba kerül. Ezért az összegért 230 családi házat, vagy 23 korszerű iskolát lehetne felépíteni. • MAGYARORSZÁGON minden öt család közül négynél állandó vendég az újság. A magyar családok 24 százaléka napilapot, 18 százaléka hetilapot fizet elő vagy vásárol rendszeresen, 38 százalék mind a kettőnek állandó olvasója. Budapesten száz család közül csupán 11-hez nem jár valamilyen napi- vagy hetilap. • LONDONBAN 87 éves korában meghalt Blanche Patch, aki 1920-tól 1950-ig G. B. Shaw gépírónője volt. U „FELHŐKÖN NYUGVÓ" fekvőhelyet készítettek az égési sebekkel kórházba szállított sebesültek számára egy angliai kórházban. A beteg a légpárnás jármüvek szerkezeti elve alapján készült ágyban nem érez fájdalmat. Az első próbán egy 126 kilós pácienssel a próba kitűnően sikerült. JÖ TUDNI! A történelem előtti J? korban egy 30 éves £ embernek kb. 80 ezer hajszála volt. Ma a hasonló korú ember hajmennyisége mindössze 40 ezer szál. • 3200 KILOMÉTER hosszú szaharai autóút építését kezdi meg közös erővel nemsokára nyolc állam. • LYONBAN MEGNYÍLT Franciaország hatodik Goethe Intézete. m ÖTVENEMELETES felhőkarcoló — Európa legmagasabb épületének — tervét készítették el Párizsban. • SZERELMI VÁLLOMÁS! A beduinok szerelmi vallomása igen szép és költői, bár a fiú legközelebbi rokonságára nézve nem éppen hízelgő. A vallomás ilyesformán hangzik: „0, Halma! Ha az öcsém teve volna, rögtön eladnám, hogy téged megvásárolhassalak ...! . j Magazin Polski) A vasúti személyvagonok tisztítására új mozgó mosógépet szerkesztettek a Csehszlovák Államvasutak bratislavai fűtőházának fejlesztést osztályán. Az első gépet a Bratislava újvárosi pályaudvaron helyezték üzembe. I. Dubovský — CTK felv. valasi olvasóinknak KÖTELES AZ EFSZ HASZONBÉRT FIZETNI? „Ing. Bory" jeligére egyik olvasónk azt kérdezi, kötelese az EFSZ haszonbért fizetni földjeik, élű és holt leltárok után, ha ezeket, mint a gyermekek tulajdonát, kiskorúságuk ideje alatt édesapjuk társította az EFSZ-ben. A gyermekek maguk nem lettek EFSZ tagok. Olvasónk és testvérei földjeit, élő és holt leltárukat édesapjuk az EFSZ-be való belépésekor köteles volt társítani. A társított földek után az EFSZ nem fizet haszonbért. — A társított élő és holt leltár értékét (a fel nem osztható közös alap 20, 111. 50 százalékos részesedésének leszámítása után) az EFSZ a taggyűlés határozata alapján, a szövetkezet anyagi lehetőségeinek figyelembevételével fizeti ki. A kérdéses Istálló, Illetve magtár esetében meg kell állapítani, hogy azt az EFSZ — olvasónk édesapjának belépésekor — tulajdonba vette-e. Ebben az esetben csak az ellenérték kifizetését lehetne kérni a fentlek értelmében. Ha a kérdéses gazdasági épületet a szövetkezet csak használatába vette, tisztázni kell. nem forog-e fenn a jogos ingyenes használat valamelyik esete (kényszerbérlet). Jogcím nélkflll használat esetében legfeljebb 1 évre visszamenően lehet igényelni kártérítést a használatért. Dr. F. |. hol mikor A francia tengerparton, St. Ma. o kikötő közelében épült fel a világ első olyan vízerőműve, amely a tenger mozgásából nyeri energiáját. A villanytelep összkapacltása 240 ezer kilowatt. Teljes üzemeltetés esetén évi 544 millió kilowattóra energiát termel. (CTK) L'Humaníté Dimanche felv. • TIZENHAT RÉGI VARAT és kastélyt restaurálnak ebben az évben 5350 ezer korona ráfordítással a kelet-szlovákiai kerületben a műemlékvédelem keretében. BRATISLAVA 0 DUKLA: Kleopátra (amerikai) 15.30, 19.30 ® PRAHA: Szárnyas Fifl (francia) 10.30, 13.30, 16.00, 18.30, 21.00 0 METROPOL: Katonalányok (olasz) 15.30, 18.00, 20.30 0 TATRA: Ki akarja megölni Jessiet? (cseh) 15.45, 18.15, 20.45 • HVIEZDA: A szűz Jegyében (cseh) 15.30, 18, 20.30 0 SLOVAN: Cherbourgi esernyők (francia) 15.30, 18, 20.30, 0 POHRANIČNÍK: Rosemarle (NSZK) 15.45, 18.15, 20.45 0 PALACF,: Besúgók (angol) 22 ® OBZOR: A gyűrű (cseh) 18, 20.30 • PARTIZÁN: Casanova utolsó rózsája (cseh) 17, 19.30 9 DIMITROV: Katonalányok (olasz) 17.30, 20 0 MIER: A pék felesége (francia) 17.30, 20 • NIVY: A gyilkos (olasz) 17.30, 20 « MÁJ: A lejtő (cseh) 18. 20.30 0 MLADOSŤ: Legenda a szerelemről (cseh) 17.30, 20 • ISKRA: Az aranyember (magyar) 17.15, 19.45 o ZORA: Mese a fehér mórról (román) 17.30, 20. KOSICE • TATRA: Mandrin kapitány (francia) O ŰSMEV: Az aranyember (magyar) 9 SLOVAN: A felszámolt helyőrség (Japán) 0 PARTIZÁN: Különös nyár (jugoszláv). színház • EURÓPAI KÖLTŐTALÁLKOZÖ Október 19-én kezdődik Budapesten az európai költök találkozója. A többnapos megbeszélésen hazánkat — az eddigi értesülések szerint — Kamii Bednár, Milan Ferko, Forbáth Imre, Jozef Hanzlík, Irena Malá, Ján Smrek, Ctibor Stítnícký és Tőzsér Árpád képviseli, M A CSISZ KÖZPONT' BIZOTTSÁGA és a Francia Kommunista Ifjúsági Mozgalom rendezésében október 17-én Prágában csehszlovák—francia szeminárium foglalkozott a mai ifjúság jövőjének kérdéseivel. • GYÉMÁNTOT TALÁLT egy fogoly zúzájában Ágafja Balajeva szibériai vadásznő, amikor az Északi—Jeges-tenger partján elejtett vadmadarat elkészítette. • KUGYULLADT a televízió készülék egy párizsi lakásban. A szülők távollétében a lakásban tartózkodó 4 kiskorú gyermek halálos égési sebeket szenvedett. • A GÖRÖGÖK az idén 15 ezer fényképezőgépet Importáltak a Szovjetunióból. § • ELUTASÍTOTTÁK JIftt KODEŠ kegyelmi kérvényét. Nevezett 1965 szeptemberében bűntársával František Cekajskýval megölte édesanyja élettársát, elrabolta annak pénzét és óráját, majd megkísérelte az illegális határátlépést. Kodešt a Chomutovi Járásbíróság halálra ítélte. Az ítéletet október 18-án végrehajtották. • OKTÓBER 21—23-A KÖZÖTT stúrovón megrendezik a hagyományos Simon—Júda vásárt. Az apró háziállatok kiállításával ós a dunai sétahajózásokkal egybekötött rendezvényen az ínyenc falatokból és különböző borfélékből sem lesz hiány, (n) BRATISLAVA • NEMZETI SZÍNHÁZ: Pillangókisasszony (19) • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Szentivánéji álom (19) • KIS SZÍNPAD: Szere-e-e-elem (19) 9 0J SZÍNPAD: Halló, Dollyl (13), (A komáromi Magyar Területi Színház vendégjátéka): A néma levente (19.30) 0 ZENEI SZÍNHÁZ: A zsinagógák dalai (19.30). MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ 0 Bratislava: A néma levente (19.30). rádió BRATISLAVA (magyar adási: 7.00: Hírek, idő|árás|elentés, műsorismertetés. 7.15: Tánczene. 7.50: Hírek. 12.00: Hirek. 12.10: Barangolás zeneországban. 15 00: Opere»t7Rnn 30: H'rnk televízió BRATISLAVA 9.20: 9.50: 10.26: 10.30: 11.00: 11.20: 15.00: 17.15: 17.25: 19.00: 19.20: 20.05: 21.30: 21.55: Közgazdasági és műszaki fórum. Az ember és a tengert ragadozók örök harca. Filmhíradó. Városok: Nagy- és Kistapolcsány (Ism.). Iskola-tv. TV Híradó. Iskola-tv (ism.). Matematika. 5. Jugoszlávia—Csehszlovákia labdarúgó-mérkőzés közvetítése Belgrádból. TV Híradó. Szeretem Hajasztánt. Riport. Jindŕiška Smetanovi: Egy nagy korszak vége, tv-játék. TV Híradó. Súlyemelő VB közvetítése Berlinből. Könnyű- és középsúly. BUDAPEST 17.28: 17.50: 18.15 18.40: 19.10: 19.15: 19.30: 19.50: 20.50: 21.20: 21.45: 22.00: Műsorismertetés. Hírek. Tessék kérdezni, a nyelvész válaszol. Mérnökök, technikusok, fígyeleml Ahogyan a szervizekben látják. Expedíció a „Zöld pokol"ba. Hazai tükör. Esti mese. TV Híradó. Awatar — avagy a lélekcsere, magyarul beszélő lengyel film. (10 éven felülieknek). Kék fény. A költészet napjai Budapesten. Petőfi: A négyökrös TV Híradó, 2. kiadás. Súlyemelő VB és EB. Középsúly. Közvetítés Berlinből. • A ZVOLENÍ házkezelőségek idén 4 millió 200 ezer korona értékű karbantartási javításokat végeztek a lakásokban. Az év végéig a terv szerint még 1 200 000 koronát fordítanak a lakások rendbehozására. (v) r w Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dénes Ferenc. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkll •sar * ngmn u'ca 10 Telefon: 537-16, 512-23, 335-68; főszerkesztő: 532-20. titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 09308 Kiadóhivatal: Bratislava, • B B GorkI] u. 8; telefon: 503-89. Hirdetőlroda: Bratislava, lesenský u. 12 — telefon: 343-04. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad mln-ten 9M&Í31&M postahivatal és postai kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Ústredná expedícia tlače, Bratislava, Gottwaldovo námestie 48/VII. K-21'61726