Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)
1966-10-20 / 290. szám, csütörtök
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Bratislava, 1966. október 20. Csütörtök • XIX. évfolyam, 290. szám • Ára 30 fillér K O Z L E M E NY a kormány üléséről (CTK) — A kormány tegnapi ülésén megtárgyalta a csehszlovák párt- és kormányküldöttség Vietnami Demokratikus Köztársaságban folytatott tanácskozásainak eredményeit s intézkedéseket fogadott el biztosításukra. Ami a belső gazdasági problémákat illeti, mindenekelőtt a burgonyafelvásárlással foglalkozott. Mig a mezőgazdasági üzemek a brigádmunkások aktív segítségével sikeresen végezték el a begyűjtést, a burgonyafelvásárlás megkésett. Ennek következtében lassúbb lett a burgonya szállítása a lakosság és a feldolgozóipar üzemei számára. Az idei jó termés és a gazdasági intézkedések azonban megteremtik annak feltételeit, hogy a burgonyafelvásárlás tervét teljes mértékben teljesítsék. A kormány ezért szorgalmazza a burgonya osztályozásának, előkészítésének és szállításának meggyorsítását, továbbá azt, hogy a burgonyát elsősorban az ipari körzetekbe és a városi fagyasztói központokba szállítsák, és utasította az illetékes szervezeteket, hogy e feladatok teljesítésére megtegyék a szükséges intézkedéseket. A kormány ezért azzal a felhívással fordul a mezőgazdasági Üzemekhez, a felvásárló szervezetekhez, a mezőgazdasági ter(Folytatás a 2. oldalon) ÖZEMBE HELYEZTÉK Kelet-Szlovákia első vízi erőművét (CTK) — Ünnepélyes külsőségek között tegnap helyezték üzembe VeFká Domasa közelében a kelet-szlovákiai kerület első vízi erőművét. Az ebből az alkalomból rendezett ünnepségen az SZLKP Központi Bizottságának, a Szlovák Nemzeti Tanácsnak, a kelet-szlovákiai kerületi szerveknek képviselői is jelen voltak. Örmény művészek Bratislavában (CTK) — Az örmény kultúra napja alkalmából tegnap Bratlslavába érkezett az Örmény Szovjet Szocialista Köztársaság esztrádművészeinek 17 tagú csoportja. A bratislavai repülő téren a kedves vendégeket, Eduard Szergejevics Bagdaszarjan érdemes művésszel* az élen Jozef Való, a Csehszlovák— Szovjet Baráti Szövetség szlovákiai bizottságának elnöke, Karol Savel, a CSSZBSZ szlovákiai bizottságának vezető titkára, és Ivan Szeinjonovics Kuznyecov, a Szovjetunió bratislavai főkonzulja üdvözölte. Az örmény művészek, köztük Ofelija Karapetovna Ambacurmjan énekesnő, nemzeti művész, Ovanesz Ambacurmovics Badaljan énekes, nemzeti művész. Anzsella Tatyevnszovna Sahnabatyjan táncosnő, érdemes művész és még számos neves mű vész, ma este mutatkoznak be a bratislavai közönségnek. M a e s t e: N'\. „AZ ÖRMÉNY ÉG ALAH" című esztrádműsorban örmény művészek lépnek fel a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában (19 órakor) A Zilinai Váhostav dolgozói öt óv alatt építették fel az erőművet. A duzzasztógát építése mintegy 200 millió karo-. nába került. Az erőmű két turbinája 12,4 mW teljesítőképességű, vagyis napi három órás esúcsüzemeltetés esetén évente átlag 12 gigawattóra villamos energiát fejleszt. A vízi erőmű közelében — Slovenská Kajňa mellett — a csaknem 30 méter magas szilárdított gát mögött hatalmas víztárolőmedence keletkezett. Az elárasztott területről ki kellett költöztetni Dobrá, Velká Domaša, Trepec, Kelča, Petejovce és Valkov községek s részben Bžany, valamint Turany nad Ondavou lakosságát. Mintegy kétezer kiköltöztetett egyén számára új község — Nová Kelča — épült, több száz család költözött Hencovcébe, Vranov ba és Humennébe. Az új erőmű többek közt a hencovcei Kelet-szlovákiai Cel lulóz- és Papírgyárat, s a strážskéi Chemko-üzemet látja el elektromos energiával. í-ik) 1BO új tanterem Közép-Szlovákiában (CTK) — Az állam ez idén — háromnegyed év alatt — mintegy 50 millió koronát for dltott iskolák építésére a közép-szlovákiai kerületben, ahol a tervbe vett 268 új tanterem közül már több mint 180-at adtak át rendeltetésüknek. A kerületben a kitűzött határidő előtt fejezték be a 16tantermes Zilinai Építőipari Középiskola, valamint a Martini Iparitanulő Iskola egy részének építését. A Szovjetunió igen jelentős gazdasági segélyt nyújt az amerikai agresszióval szemben hősiesen harcoló vietnami népnek. Felvételünkön: az Uljanovszk gyárban készen állnak a mentőkocsik, amelyeket a Vietnami Demokratikus Köztársaságba küldenek. (Telefoto: CTK — APN) VIETNAM Lemondott a saigoni kormány hét minisztere Heves harcok Dél-Vietnamban • Az amerikai tőke a katonai kiadások emelkedésével számol Saigon (CTK) — A dél-vietnami kormány hét polgári tagja tegnap beadta lemondását. Szándékukról már néhány nappal ezelőtt tájékoztatták Ky miniszterelnököt, aki azonban nem volt hajlandó elfogadni lemondásukat, hogy a közeledő manilai értekezlet előtt megőrizze a rendszer egységének látszatát. A lemondott miniszterek között van Nguyen Luu Vien miniszterelnök-helyettes, a manilai értekezleten résztvevő dél-vietnami küldöttség tagja is. A polgári miniszterek tegnap nyilatkozatot adtak ki, melyben hangsúlyozzák, hogy Dél-Vietnam rendőrállammá változott. A korrupció mindennapi jelenség, és ezért már nem tudjuk teljesíteni kötelességünket — áll a nyilatkozatban. Huong Thlen tartományban tegnap heves harcot vívtak a kormánycsapatok és a Nemzeti Felszabadítási Front egységei. A hazafiak a háromórás harcban három helikoptert lőttek le. Binh Dinh tartományban a hazafiak megtámadták a kormánycsapatok egyik zászlóalját. Hivatalos jelentés szerint a kormáőycsapatok „könnyű" veszteséget szenvedtek. Saigontól 35 kilométerre északra a hazafias erők megtámadták a 173. gépesített hadosztály parancsnoki állását. Több repülőgépet megrongáltak és más károkat okoztak. Washington — Az amerikai A kik a gazdaságossági elemzéseket csak a statisztikai jelentések alapján végzik, jogosan- csodálkozhatnak. A Nyitrai Mezőgazdasági Építővállalatnál — mintegy varázsszóra — ez év első felében több mint három hónappal csökkent az építkezések átlagos időtartama. A munkások, technikusok mintha megtáltosodtak volna. Gyorsabban készülnek a tervrajzok, gyorsabban végzik az alagcsövezést a munkások, ég a kezük alatt a munka. A statisztika azt is elárulja, hogy a vállalatnál az egy dolgozóra eső havi átlagkereset csaknem 400 koronával több, mint a múlt év hasonló Időszakában. Ez már beszéd! Csaknem 400 koronás keresetnövekedés. Tehát mégsem varázsszóra történt... Három-négy jelentős építkezést ls meglátogattunk mostanában, és mindenütt ugyanazt hallottuk: gyorsul a munka üteme. Trnaván a járási építővállalat például már kidolgozta az építkezések gyorsabb befejezésének tervét. Ugyanez a helyzet a párkányi cellulózgyár építésénél, de a többi ipari létesítmény építésének időtartamát is lényegesen csökkentik. Mindez az új gazdaságirányítási rendszerben érvényesülő hitelpolitika eredménye. Régebben az építövállalalok a végzett munkával egyidőben folyamatosan kapták meg a teljesítmény ellenértékét. Ma az építők számlájára a beruházó — a megrendelő — csak a kulcs átadásakor utalja át a megfelelő összeget. A munkások fizetésére szükséges összeget az építővállalatnak a bank folyósítja. Ezért az üzemviteli hitelért azonban kamatot kell fizetni, s ennek az összege egy-egy nagyvállalatnál évente milliókra rúghat. Különösen, ha túl sokáig tart az építés. Ha viszont az építés időtartamát csökkentik, rövidebb ideig veszik igénybe az üzemviteli hitelt, s így kevesebb kamatot fizetnek. Mindezt szépen, okosan kidolgozták a bankemberek és a vállalati közgazdászok, mondhatja joggal a kívülálló szemlélő. De ÉRDEM SZERINT tegyük fel, hogy a kőműves, az ács vagy a technikus, akitől elsősorban függ, sikerül-e csökkenteni az építés Időtartalmát, teljesen érzéketlen a bankpolitika fortélyai iránt. És — valljuk be — nem mindenki gondolkozik népgazdasági szinten. Az emberek milliói, elsősorban azt kérdik: milyen fizetést kapok a munkámért? Tehát a konkrét munkát miképpen befolyásolja az említett hitelpolitikai intézkedés? Erre a kérdésre a választ a társadalom vállalati vezetőinktől várja, akiknek fő feladata, hogy a gondjukra bízott milliókkal jól gazdálkodjanak. Az is az ő feladatuk, hogy a gyakorlatban „kipuhatolják", milyen bérpolitikával lehet nagyobb teljesítményre ösztönözni a dolgozót. Minek köszönheti például a Nyitrai Mezőgazdasági Építővállalat, hogy sikerül lényegesen csökkentenie az építkezések időtartamát? Elsősorban annak, hogy az eddigi bérezési módszerek helyett bvezették az akkordbért. Ha a szerelőbrigádok az eddigi teljesítmény kétszeresét végzik el, akkor arányosan több fizetést is kapnak. Ha viszont nem dolgoznak, az eddig mindenkit megillető alapórabért sem fizetik ki nekik. A nyitrai vállalatnak ez a bérezési forma felel meg a legjobban, viszont nem állíthatjuk, hogy az akkordbérezés bevezetése minden problémát megold. Valahol a célprémium, máshol az üzemvezetői alap alkalmazása teszi a dolgozókat anyagilag érdekeltebbé. A párkányi cellulózgyár építése során például néhány fontosabb épület gyorsabb felépítése érdekében az igazgató célprémiumot írt ki. Ugyanezt teszik a Slovnaft továbbfejlesztésénél is. Az eddigi anyagi érdekeltségi „rendszerek" legfőbb hibája az volt, hogy nem voltak egységesek, minden népgazdasági fokra kiterjedők. Sokszor csak az egyént, máskor csak a vállalatot vagy üzemet tették anyagilag érdekeltté, de anyagi fedezet nélkül. Az új gazdaságirányítási rendszerben végre kidolgozták az érdekeltség minden szintre kiterjedő rendszerét. A bank gazdaságosságra kényszeríti a vállalatot, a vállalatok vezetői pedig, — mert anyagilag maguk ls érdekeltek — arra kényszerülnek, hogy kidolgozzák az egyén és a társadalom szempontjából egyaránt előnyös bérezési formát. Kudarc esetén — ha kitolódott a határidő, ha nem teljesítették a tervet — ha gazdasági szankciókat akartak ellene alkalmazni, a gyenge vezető esetleg azt mondhatta: az egész népgazdaság egy nagy zseb, melyben csak ide-oda helyezik az értékeket, de az értékek különben megmaradnak. A „nagy zseb" elmélet végképp megbukott. A közelmúltban egy új korszak kezdődött, amelyben majd érvényesül az az elv, hogy mindenki csak akkora darab kenyeret törhet, amekkorát megérdemel. TÓTH MIHÁLY vállalkozók azzal számolnak, hogy a kormány tovább fokozza vietnami háborúfát. A Washington Post szerint a gazdasági szakemberek nézete sze< rint a háborús kiadások ugyanolyan iramban fognak emelkedni jövőre is, mint az elmúlt két évben. Az amerikai kormány figyelmeztette a ciprusi kormányt, hogy beszünteti segítségét, ha a ciprusi hajók továbbra is árut szállítanak Vietnamba. A ciprust kormány közölte az USÁ nicosial nagykövetével, hogy Ciprus visszautasítja az amerikai fenyegetést. Hanoi — A VDK-ban ma ünneplik a Vietnami Nőszövetség megalakításának 20. évfordulóját. Észak-Vietnamban az utolsó 10 év alatt tízszeresére emelkedett a dolgozó nők száma. Az észak-vietnami nők az amerikai agresszió elleni harcban és a szocializmus építésében is jelentős eredményeket értek el. 1965-ben 70 000 aszszonynak adományozták a Példás Dolgozó címet, és csaknem 80 000 asszony teljesítette a „Három felelősség mozgalma'* feltételeit. Ez azt jelenti, beállnak a termelésbe, hogy a férfiak harcolhassanak, törőd* nek családjaikkal, és szükség esetén harcolnak is. Moszkva — A jugoszláv és & szovjet volt frontharcosok szö<« vetségének küldöttségei Moszls* vában nyilatkozatot adtak ki, melyben elítélik az USA vietnami háborúját és egységre hívják fel a frontharcosok nemzetközi mozgalmának tag« jalt a béke biztosítása érdeké* ben. MÁR MOST BIZTOSÍTSA , ÚJSÁGÁRUSÁN/* 12 OLDALAS SZOMBATI SZÁMUNKAT Az élet filozófiája — Szántó László akadémikus írása Pillangók az éjszakában — azaz Prága bárjaiban, boro-< zóiban Az örök jég és hó világa — Hogyan ünneplik május eI-< sejét a Déli-sarkon? — Pintér István újabb riportja Megszoktam a távollétet — Miért idegesek a „bejárók", és hogyan lehetne segíteni rajtuk? Sebészkés és elektronikus agy — Utolsó simítások legkorszey rübb kórházunkon Egy ló szenvedései — Velentln Silvestru elbeszélése Keresztrejtvény