Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-18 / 288. szám, kedd

Rengeteg most a határban a munka. Az ösz kitett magáért, s mintha a természet is pótolni akarná, amit a nyáron mulasztott. Az időjárás — október ellenére — kellemes, nyárias, kedvez a kapások betakaritásának. Helyenként ugyan nem bánnák, ha egy kis eső esnék. Könnyebb lenne a szántás, a talajelőkészftés. Ennek ellenére mindenütt serény munka folyik. Pedig betakarítani a rendkívül nagy termést, ugyanakkor elvetni az őszieket, nem kis dolog. Hiszen az ősz, még az aratásnál is több embert csal ki a határba, jobb szervezettséget követel. NE VESSZEN KÁRBA... SOK A TAKARMÁNYKAZAL • BÁTRAN NÉZNEK A TÉL ELÉ • A RÉPAFEJ IS TAKARMÁNY Nem éhezik a jószág Amit Albáron láthatunk, az nemcsak erre a szövetkezetre jellemző, hanem sok-sok közös gazdaságra Gömörben és Mátyusföldön. vagy akár az Ipoly mentén. A szövetkezeti telepet, akár egy erődítményt, úgy veszik körül a széna, a herekazlak. Ennyi takarmány már ré gen termett. Ezt hallod úton. útfélen, a szövetkezeti Irodában, az istállóban; egyszóval minden mezőgazdasági üzemben. Bogyai Ignác, az albári szövetkezet agronómusa nem is engedi el a megjegyzést, a szakszerűen szárított here rakományra mutatva: „Annyi herét mint az Idén feletetünk, tavaly egész télen nem evett a jószág." Csak örülni lehet ennek. Nem is okoz gondot majd a jószág átteleltetése. Ma bőven van takarmány, sok tejet ad a tehén. Az elmúlt évinél — s ez nemcsak jóslás — ott, ahol a szarvasmarhaállomány jó "tejelő, sokkal több tejet adnak majd a téli Időszakban piacra a mezőgazdasági üzemek. Nincs az a sok, ami el ne fogyna Emberi gyengeség a könnyelműség. Nem mentes ettől a parasztember sem, különösen a közösben. „Van elég, hadd egyék a jószág" — mondják az etetők és tele tömik a jászlakat. Sokan annyira, hogy az állat dúslakodik és térdig gázol a takarmányban. Ennek semmi értelme, mert nincs az a sok. ami el ne fogyna. Kár pazarol, ni a takarmányt, hiszen az állat csak azt tudja gazdaságosan hasznosítani, amit jóízűen fogyaszt. Nem hiába beszélünk arról, mennyire fontos a hasznosság érdekében a pontos takarmányadag, a rendszeres etetés. És még más! A korábbi években is, amikor szűkiben voltunk a takarmánynak, sok cukorrépafej maradt a határban és tönkrement. Az idén — bár sok helyütt igyekeznek a lesilózásával, Albáron is így cselekednek — az üzemek egy részében a cukor répafej, sajnos, elvész. A mu lasztást azzal indokolják, hogy más fontosabb munka is van, meg egyrészt a répakupacokat kell elszállításig betakarni ve le, másrészt alacsony tápanyagtartalma miatt csak néhány száz vagon „vizet" szállítanának a szövetkezeti telepre. Nagy érték a cukorrépafej Valóban így van ez? Fölösleges dolgozni a répakarajjal? Nem kárbaveszett munka, ha lesilózzuk, illetve zölden feletetjük. Nagy érték a cukorrépafej. Ezt nem egy zootechnikus, állattenyésztő bizonyítja. A teljesség kedvéért hadd idézzünk egy idevonatkozó szakvéleményt: „A tejtermelésre gyakorolt, kedvező, számokkal nehezen kimutatható hatása mellett tápértékeinek összehasonlító számaiból is kimutatható. Zölden feltakarmányozva ugyan is, szerényen számítva mintegy 70 000 vagonra tehető répafej 8400 vagon .keményítőértéket és ebben 1200 vagon emészthető fehérjét tartalmaz. Egy liter tej kitermeléséhez 250 g keményítőérték, ezenbelül 60 g emészthető fehérje szükséges. A szóban lévő répafejmennyiség keményítőérték szempontjából több mint 300 millió liter, emészthető fehérje tartalma szerint 200 millió liter tej termelésre lenne elegendő. Mos lékkai együtt etetve pedig mintegy 140—160 ezer mázsa hús termelhető belőle." Nos, ebből is láthatjuk: nem megvetendő takarmány a cukorrépakaraj. Szakítsunk rá időt Érthető, de nem elfogadható érv: most sokkal fontosabb más munka van, mint a répakaraj silózása, hazahordása. Ennek ellenére mégsem ártana, ha a lehető legtöbb répa karajt megmentenék a mezőgazdasági üzemek. Jobb szerve zettséggel, a szállítóeszközök gazdaságosabb kihasználásával (két műszak, a bővítése, dupla pótkocsi stb.) elejét vehetjük a kárnak. Csehországban ls szép a répatermés. Ott is sok mos' a tennivaló, sőt az aratás elhúzódása miatt jobban összetorló dott a' munka, mégis a répaszedéssel és egyéb tennivalók kai párhuzamosan végzik a répafej hazahordását. A dél-morvaországi kerületben október első hetében addig, amíg 208 hektárról elszállították a ré pát, a répakarajt 264 hektárról (!) betakarították. Bizonyos, hogy nagyszerű tapasztalatokkal rendelkeznek a répakaraí takarmányozásban. A nyugatszlovákiai kerületben ugyanebben az időszakban 6500 hektárnyi területről szállították el a répát, a karajt viszont csak 4000 hektárról. Vegyünk tehát példát azoktól, akik a sok munka mellett is megtalálják a módját a cukorrépakaraj elszállításának és azon fáradoznak, hogy a megtermett érték ne vesszék kárba. MÉRY FERENC Képernyő — kép nélkül A fák egyre sárguló lombja, a fokozatosan hűvösödő időjárás arra figyelmeztet minden kit, hogy az idei esős nyár után őszbe fordult már a természet. A szinte ugrásszerűen rövidülő napok korábban beköszöntő estéit pedig az emberek nagy része otthon, családja körében tölti. Van aki barkácsolással, más olvasással, vagy tévé-nézéssel. Az utóbbi szórakozás azonban Szlovákia területén sok helyütt nehézségekbe ütközik. A külföldi (például a budapesti) adóállomások műsorán kívül a hazai, bratislavai kép sem jelenik meg a képernyőn. Sokan teszik fel a bosszús kérdést: Hogy lehet ez? A tizenöt korona tévé-illetéket fizetik, mégsem kapnak „cserében" képet... Szerkesztőségünk a kelet-szlovákiai Jászó község lakosaitól is kapott Ily panaszt. A zavar okai felől érdeklődve megtudtuk: nem csupán a jászóiaknak van ilyen problémájuk. Szlovákia mindhárom kerületében mintegy ezer olyan község van, melyekben egyáltalán nem, vagy csak csökkent minőségű tévé-képet kapnak. Nagyrészt 400—800 főt számláló falvak ezek, de egyes járási városokban is előfordulnak nehézségek a belföldi tévé-műsor élvezésénél. Nyugat-Szlovákiában Léva, Párkány és Trenčín Cukorgyárainkban valóságos Breclavban vízsugárral ürítik répahegyek várnak feldolgozásra, ki a répával megrakott vagonokat. (CTK felv.) környékén, Közép-Szlovákiába^ főleg Felső-Árva, de Losonc és Rozsnyó vidékén is, míg KeletSzlovákiában leginkább a kosíte-i járás területén fordulnak elő ily jellegű panaszok. A lakosság körében bizonyára sokan akadnak, akik úgy vélik, hogy csupán egyes vidéken kell nap-nap után bosszankodniuk. Tévedés! Például a reléállomás elkészültéig magában Bratislavában, Ligetfalun sem volt jó a hazai képi Ahhoz, hogy egész Szlovákia területén kifogástalan minőségű belföldi kép jelenjen meg estéről-estére a képernyőn, csaknem ötszáz helyi jellegű kis relé-állomás szükséges. Ebből pillanatnyilag százhúsz áll már készen, míg a többi fel építése természetesen nem történhet meg máról holnapra, söt! — egyik évről a másikra sem! Mintegy harminc relé-állomás épül évente. A relé-államásokat építő cég azonban jelenleg csupán az ötszáz és ennél több lakost számláló közsé gekben építhet ilyen berende zést. Az embereket az a kérdés te foglalkoztatja, kötelesek-e ak kor is tévé-illetéket fizetni, ha nem látnak képet? Amennyi ber a külföldi adók műsorát seru élvezik, joguk van a készüléket a postával leblombáltatnü mindaddig, míg nem épül fel környékükön a relé-állomás.. Ilyen eljárás esetén mentesülnek az illeték fizetése alól. Itt kell szólnunk a Tesla strážnice! üzemének a kereskedelem részéről érthetetlen módon elutasított javaslatáról — a tévé-antennák helyi erősít® berendezéséről. Ezzel az egyszerű, magára az antennára szerelhető műszerrel sok helyütt ugyanis a gyönge tévé hullámok ellenére is biztosítani lehetne a jó vételt. A kereskedelem mégis fél az értékesítés gondjaitól! Hogy mennyire hely. telen álláspont ez, azt a szak emberek felszólalásai bizonyítják a nemrég Bratislavában megrendezett mérnöki napokon. Jó lenne ezért, ha a kereskedelem módosítaná döntését, s mielőtt célra vezető tárgyalásokat kezdene a strážnicei Tesla üzemmel. A tévé-készüléket vásárolni szándékozók címére végezetül csak annyit, hogy a vásárlás előtt győződjenek meg arról, milyen környékükön a kénvétel lehetősége. (miklósi) 55. A csöndben bekukkantott az ajtón az ügyeletes tiszt, majd sietve eltűnt. Scserbatov azonban mindenbből semmit sem látott. Csak a lélegzést hallgatta a vonal másik végén és várt. Mindenre felkészült. Csupán arra nem, amit a következő percben meghallott: — Scserbatov! Azonnal riadóztasd a hadosztályokat. Az egységek vételezzenek lőszert. De ne feledd, hogy provokáció sincs kizárva. Bonyolult helyzet állhat elő. A személyi állománynak külön rendelkezésig ne utalj ki lőszert) Brovolszkij, aki le nem vette szemét o parancsnokról látta, hogy Scserbatov hirtelen falfehér lesz. Helyére rakva a kagylót, a tábornok lassan levette fejéről tányérsapkáját, maga sem tudta, miért. Beteljesedett! Nem magára gondolt, csupán egyvalami töltötte el: a rájuk szakadt szörnyű veszedelem tudata. Csak ült, és senki sem szánta el magát, hogy kérdezzen tőle valamit. — Hát így állunk — szólalt meg végül és a komisszárra nézett. - Amire számítottunk: bekövetkezett. Parancsot kaptunk a hadosztályok riadóztatására... Azon az éjszakán, kiadva a kellő utasításokat, rövid időre kocsijón hazament a lakására. Egyedül lakott, a berendezés szigorúan katonás, egyszerű. Szőnyeggel beborított priccs, íróasztal lámpával meg rádióval, és néhány könyvespolc. Scserbatov sok mindenről le tudott mondani de könyvet minden alkalommal vásárolt, valahányszor szeme elé került, s egész éjszakákat átolvasott, odahúzva a priccshez az éjjeli szekrényt az asztali lámpával; csak olvasott, szívta a cigarettát és gondolkozott s közben hideg teát kortyolt a pohárból. És a könyvek lassan halomba gyűltek a polcokon, attól függően, milyen hosszú ideig lakott egy helyen. Végig nézve ezeken a köteteken, Scserbatovot most különös érzés kerítette hatalmába. Hirtelen szíven ütötte a felismerés, hogy lényegében milyen védtelen önmagában az emberi gondolat, hányszor de hányszor temették be már a romok, s az embereknek mindig újra kellett kezdeniük, feltúrva a kihűlt családi fészek üszkeit. Megérintette könyveit, egy-kettőt kezébe vett, kinyitotta, majd visszatette. És ekkor az egyik kötetből kihullott valami. Scserbatov lehajolt érte. Kicsi füzet volt. Felvette. A durva szürke papíron a húszas évek fekete plakátbetűi. A tábornok kinyitotta a füzetet. A címen keresztül tréfás ajánlósorok: „A hug férjének - a nővér férjétől. Olvass, Iván, hisz az olvasás bölccsé tesz." És a hosszan elnyúló, jól olvasható aláírás: „F. Jemeljanov." Négy évvel ezelőtt Scserbatov meg a felesége tűvé tették ezért a füzetért az egész könyvtárt. Azért kutattak utána, hogy sietve elégessék, de nem került elő. A tábornok most izgatottan tartotta kezében. És ezekre az ajánlósorokra nézve, sok minden felrémlett emlékezetében. Eszébe jutott Jemeljanov utolsó látogatása. Ezei kilencszázharminchét nyarának végefelé jártak már akkoriban, s az események az idő tájt óriási méreteket öltöttek. Egy ízben Scserbatov gyalogosan sétált haza. Rendszerint csak meg kellett nyomni a lift gombját, s máris fent volt az ember az ötödik emeleten. De aznap a lift elromlott, és a tábornok a lépcsőházban ballagott fel a lakások előtt, és most egyszerre szemébe tűnt mindaz, ami a házban fokozatosan ment végbe. Jól emlékezett azokra az emberekre, akik nemrég még ezek mögött oz ajtók mögött laktak, emlékezett arcukra, hangjukra. A soklakójú ház lépcsőháza mindig tele volt illatokkal, kiváltképp ünnepeken: sütöttek-főztek minden emeleten. Ajtócsapkodás: a gyerkőcök fütytyögve rohantak ki, mintha kergetnék őket, zengett tőlük a lépcsőház, s az anyjuk az ablakból kiabált le az udvarra: „Tomocska! Vitya! Vityaaal No megállj, csak jöjjön meg az apád!..." Scserbatov most ólompecsétet látott az ajtókon, és léptei tompán visszhangoztak a kő lépcsőfokokon. Az első emeleten egy komor képű hadosztály-komisszár lakott tágas lakásában, amelyet két szomszédos lakásból egyesítettek; az udvaron hancúrozó gyerekek féltek ettől a férfitől. A polgárháború idején megsebesítette egy srapnel, amikor gyalogrendben rohamra vitte ezredét. A csont rosszul forrt össze, a seb fájt, s nyilván ettől volt mindig komor a komisszár arca. Őt elsők közt vitték el a ház lakói közül. Átellenben egy katonamérnök lakott a feleségével. Mindketten • fiatalok, szépek, magas termetűek; ritkamód illettek egymáshoz. Az asszony állapotos volt, fiút vártak, és öröm volt nézni, amint esti séta közben a mérnök féltő óvatossággal vezette karonfogva a feleségét. Az asszony sóhajtozott: „Istenem, istenemi Ilyen időkben vagyok terhes I" A férjét szintén elvitték, majdnem egyidőben a hadosztólykomisszárral. A harmadik lakás nem volt lepecsételve. Egy hírhedt szerencsétlen flótás lakott itt, akinek eqész életében sohasem sikerült semmi. Emiatt a felesége telesírta az egész házat és szüntelenül panaszkodott, hogy ő milyen szerencsétlen, amiért hozzáment egy ilyen emberhez, és milyen 56. tökkelütött bolond, amiért négy gyereket szült neki, hogy annál nagyobb legyen a kínlódás. Harmincnégyben a férfi egy társaságban megjegyezte: „Képzeljék el mi lesz, ha egyszer Sztálin elvtárs meghal?..." Nem gondolt semmi rosszra, csupán aggódó félelmének adott kifejezést, ha ilyesmi bekövetkeznék, és azt akarta, hogy az emberek lássák félelmét és odaadó hűségét. Kizárták a pártból és sokáig nem tudott munkát találni. Végül kistisztviselőként elhelyezkedett egy hivatalban és csöndben dolgozott reggeltől estig. ... Scserbatov felment az ötödik emeletre, ahol lakott, felemelte kezét és becsöngetett. És várt a csendben. Aztán meghallotta a folyosón a felesége gyors, örömteli, hozzá röppenő lépteit. Az előszobában levette köpenyét, felokasztotta a fogasra; az asszony ott állt mellette. A férfi nem harcban volt, nem távoli útról tért haza - csupán a mindennapi szolgálatból. Ámde az emberek már megtanulták nagyrabecsülni a mindennapi dolgokat. Scserbatov némán megsimogatta és megcsókolta a felesége haját. Amiért ennyire várta. Ezen az estén váratlan öröm érte őket: betoppant a férfi régi barátja, Fjodor Jemeljanov. Távoli rokonságban voltak: az ő felesége és Fjodorné unokanővérek lévén - ámde Jemeljanov igen magas beosztása miatt Scserbatov sohasem emlegette rokoni kapcsolatukat, s csak nagyritkán látogatta meg őket, legfeljebb születésnapokon, amikor már udvariatlanság lett volna ezt elmulasztani. Magas pozíciója révén Jemeljanov —, jól tájékozott ember volt, s azért Scserbatov most különösképp megörült a látogatásának. Fjodor családostul érkezett, lgeB a feleségével, vidám arccal: és köpenye zsebéből két konyakos üveget húzott elő: x. 18. „Fogd! Saját borospincémből való!" (Folytatjuk) #1 -