Új Szó, 1966. szeptember (19. évfolyam, 241-270. szám)

1966-09-13 / 253. szám, kedd

Kampány a bérbefagyaszt ás ellen néhány A Gemini 11. felbocsátása újabb jelentős lépés a Hold utazás megvalósítása felé. Felvételünkön az az eszköz látható, amely­nek segítségével a Gemini 11. két utasa kapcsolatot teremt az Agena célbolygóval. (ČTK—UPI felvétele) Japán tiltakozás a francia atomrobbantás miatt De Gaulle hazaérkezett Párizsba Papeete (CTK) — De Gaulle francia elnök 8 órával a fran­cia atomrobbantás után átre­pült a Mururoa korallsziget fö­lött Hao szigetére. Ezután Gua­deloupeba folytatta útját, ahon­nan visszautazott Franciaor­szágba. Hírek szerint a francia atom­kísérletet több amerikai repülő­gép és egy amerikai helikopter is figyelemmel kísérte. A kísér­leti övezet közelében több ame­rikai hajó cirkált. Japán tegnap tiltakozott Fran­ciaország atomfegyver-kísérlete miatt. A japán külügyminiszté­rium szóvivője felhívta Fran­ciaországot, hogy szüntesse be atomkísérleteit, mivel ezek el­lentétben állnak a leszerelésért küzdő emberiség vágyaival. Ki­jelentette, hogy az atomrobban­tások veszélyeztetik az emberi­ség életét és jólétét. A japán ellenzéki pártok többsége is tiltakozott a fran­cia atomrobbantási kísérletek ellen. A Japán Szocialista Párt tiltakozó nyilatkozatában hang­súlyozta, hogy az új francia kí­sérletek még jobban megnehe­zítik a nukleáris terjeszkedés megakadályozására irányuló erőfeszítéseket. Két testvérlap ünnepsége Róma (ČTK) — Vasárnap es­te tűzijátékkal és Luigi bongó­nak, az OKP főtitkárának beszé­dével befejeződött az Unita ün­nepsége. Longo beszédében két problémával: a felső-adigei kér­déssel és a Kínai Kommunista Párt vezetőinek problémájával foglalkozott. A felső-adigei helyzettel kap­csolatban leszögezte, hogy a kommunisták teljes mértékben osztoznak Saragat elnök felhá­borodásában afölött, hogy 20 évvel a náci diktatúra bukása után a nácik és gyilkosok még mindig védelemre találnak. A gyilkosok védői Ausztriában és a Német Szövetségi Köztársa­ságban élnek Longo bírálta az olasz kormányt, hogy eddig még nem követelt határozott in­tézkedéseket sem az osztrák, sem pedig a bonni kormánytól. A Kereszténydemokrata Párt fe­lelős közvetlenül azért, hogy a felső adigei kérdés még mindig megoldatlan. Megemlítette, hogy a kommunisták és a többi politikai csoportok már 1960­ban azt követelték, hogy Olasz­ország vizsgálja felül politiká­ját Nyugat Németországgal szemben. Mivel azonban a kor­mány és a Kereszténydemokra­ta Párt függő helyzetben van a NATO-tól, a kormány hallgatott, még akkor is, amikor bebizo­nyosodott, hogy a terroristákat Münchenből támogatják. A fel­ső-adigei kérdés megoldását két dolog feltételezi: az olasz kor­mánynak hivatalos nyilatkoza­tot kell tennie az európai hatá­rok véglegességéről, fel kell hívnia az osztrák és nyugat­német kormányt, hogy helyez­ze törvényen kívül az újnáci és revansista szervezeteket. Longo a továbbiakban az USA vietnami agressziójának veszélyességéről és a szocialis­ta országok Vietnamnak nyúj­ISMÉT FESZÜLTSÉG DJAKARTÁBAN Djakarta (ČTK) — A Reuter hírügynökség djakartai tudósí­tója szerint tegnap Djakartában „a fasiszta diktatúra megdönté­sét" propagáló röplapokat ter­jesztettek. A tudósító megjegy­zi, hogy az utóbbi napokban Djakartában nőtt a feszültség, mivel „olyan hírek terjedtek el, hogy a még mindig nagy számú kommunisták új államfordula­tot kísérelhetnek meg". Az Antara hírügynökség hi­vatalos jelentése szerint „a kommunisták meg akarják gyil­kolni a helyi kormányképvi­selőket, s szabotálni akarják az ipart", , _ _ tott segítségéről beszélt. Az im­perialistaelíenes erők egysége rákényszeríthetné az Egyesült Államokat politikája megváltoz­tatására. Ezért nem érthetjük meg a kínai kommunisták ak­cióit, melyek megbontják a szo­cialista országok és a nemzet­közi munkásmozgalom egységét — mondotta. (CTK) — Párizsban a L'Hu­manité szokásos évi ünnepségét az idén ismét a vicennes-i er­dőben rendezték meg. Az L'Humanité ünnepe éven­ként a lap anyagi megsegítésé­nek egyik fontos eszköze, mint­hogy a kormányszervek ismé­telten elutasították a lap ár­emelési kérését. Az ünnepségsorozat, amely valóságos majálisszámba megy, bővelkedik érdekes kulturális eseményekben is, A politikai program fő eseményének szá­mított Waldeck Rochetnek, a párt főtitkárának beszéde. A főtitkár hangsúlyozta, hogy az idei hagyományos ünnepségek fő jelszava ,Jlarc az ameri­kaiak vietnami agressziója el­len, a vietnami nép független­ségéért, és a békéért!" Üdvözöljük azt a sokoldalú és egyre hatékonyabb segítséget, amelyet a hős vietnami népnek a Szovjetunió és a többi szocia­lista országok nyújtanak. Saj­náljuk, hogy a kínai vezetők ugyanakkor fokozzák a Szov­jetunió ellen irányuló támadá­saikat, melyek csak az impe­rializmus és a reakció malmára hajtják a vizet, — szögezte le Waldeck Rochet. A Combot című lap megálla­pítja, hogy „a kommunista párt vitalitása olyan valóság, amely csak akkor mutatja meg erejét, ha a gaulle-isták elvesztik je­lenlegi vezérüket". Az ünnepségekről a többi la­pok is megemlékeznek. A PÜSPÖKÖK „NYUGALMAZÁSÁ­RÓL" Róma (CTK) — A pápa au­gusztus 6-i, a püspökök és a pa­pok nyugalmazásáról szóló fel­hívása élénk vitát váltott ki a katolikus sajtóban és a püspö­kök között. A jelenlegi értelmezés sze­rint a pápának ezt a „kérelmét" csak felhívásnak, nem pedig utasításnak kell tekintani. Ezek szerint azok, akiket a felhívás érint, „ajánlják fel" a pápának lemondásukat. Hogy elfogadja-e vagy sem, arról maga a pápa dönt. London (ČTK J — Nagy-Bri­tannia Kommunista Pártjának végrehajtó bizottsága kam­pányt indított az angol kor­mány bérbefagyasztási politiká­ja ellen. A Morning Star-ban közzé­tett nyilatkozatában leszögezi, hogy a bérbefagyasztás akkor, amikor a bérek állandóan emel­kednek, a valóságban a reálbé­rek csökkenését jelenti. A kormány azzal védekezik, hogy a fizetési mérlegben mu­tatkozó katasztrofális hiány kényszerítette erre a lépésre. Ezt a hiányt azonban — amint a kommunista párt végrehajtó bizottsága leszögezi — nem a magas bérek okozták, hanem inkább a külföldi katonai kiadá­sok és a nagyméretű tőkekivi­tel. Mivel a szakszervezetek a kormánynak ezt a káros politi­káját visszautasítják, a kormány A VÖRÖSGÁRDISTÁK TISZTOGATNAK Peking (ČTK) — A pekingi vörösgárdisták felhívták a föld­birtokosokat, kulákokat és az ellenforradalmárokat", hogy szeptember 17-ig hagyják el a fővárost és költözzenek vidék­re. Csak a legszükségesebb hol­mit vihetik magukkal. A vörösgárdák döntése értel­mében Pekingben maradhatnak „a hazaflasan gondolkozó kapi­talisták". A határozatok értel­mében a kitelepítendők névso­rának összeállításáért azok a szervezetek felelősek, amelyek­ben ezek a személyek dolgoz­nak. Pekingből naponta több ezer vörösgárdista utazik vidékre, hogy segítséget nyújtsanak a helyi forradalmároknak és be­kapcsolódjanak a termelésbe. Ä gárdisták csoportokat kísér­nek vidékre, melyekben vala­mennyi személynek tábla lóg a nyakában, „ellenforradalmár", „birtokos", vagy „csaló" felirat­tal. megtorló intézkedéseket akar hozni a szakszervezetekkel szemben. A kommunista párt akcióegységre szólítja fel a dolgozókat, s leszögezi, hogy a kommunisták hajlandók min­denkivel együttdolgozni, akinek a nép érdeke az első. ANGOL KÜLDÖTTSÉG A SZOVJETUNIÓBAN London (ČTK) — Tegnap a szovjet szakszervezetek meghí­vására a Szovjetunióba utazott az angol szakszervezetek főta­nácsának 5-tagú küldöttsége. Hagan, a szakszervezeti szö­vetség elnök-helyettese, a kül­döttség tagja kifejezte azt a meggyőződését, hogy a baráti látogatás mindkét fél javára szolgálhat, s hozzájárulhat a két ország szakszervezete kap­csolatainak megjavításához. POLITIKAI AKTIVITÁS BONNBAN Bonn (ČTK) — A nyári szü­net után újból megkezdték mun­kájukat a nyugatnémet parla­ment képviselői. Azokat a prob­lémákat vitatják meg, amelyek minden pillanattían komoly po­litikai válságot okozhatnak. A CDU-ban nyugtalanságot keltett a legutóbbi közvéle­ménykutatás, mely megmutatta, hogy a párt közkedveltsége 39 százalékra csökkent, míg a szo­ciáldemokraták a lakosság 52 százalékának támogatását élve­zik. Ez a tény arra kényszerítet­te Barzelt, a CDU alelnökét, hogy bejelentse, össze kell hív­ni a párt rendkívüli kongresszu­sát. A koalíciós pártok egyre gyakrabban követelik a kor­mány átszervezését. Számos képviselő azt követeli, hogy új­ból nevezzék ki miniszterré Strausst, a CSU elnökét. A szo­ciáldemokraták is élesen bírál­ják Erhard-kormány politikáját. A gazdasági reform ás az üzemek gazdasági tevékenysége a Szovjetunióban Moszkva (CTK) — A Szov­jetunióban eddig 673 üzembe ve­zették be az új gazdasági szer­vezési, és irányítási rendszert. Az üzemek többségében jó gaz­dasági eredményeket érnek el. A további szakaszban az ipari termelés egész ágazatai térnek át az új rendszerre. Nagy fi­gyelmet fordítanak a kísérleti üzemek tapasztalatainak elem­zésére. Ezt bizonyítja a novoszi­birszki területi és városi pártbi­zottság gazdasági értekezlete is, melyről az Ekonomicseszka­ja Gazeta számol be. Az érte­kezleten 1100 közgazdász, mun­kás, tudós és pártfunkcionárius vett részt. Az értekezleten a munka tu­dományos szervezésének terén a legfontosabb feladatként tűz­te ki az üzemek tevékenységé­nek tökéletesítését. Tudományo­san kell megszervezni a mun­kát és termelést, racionalizálni kell a munkafolyamatokat és meg kell teremteni a lehető legjobb munkafeltételeket. A nagyobb üzemekben hivatalokat kell létesíteni a munka tudo­mányos szervezésének irányítá­sára. Az építkezéseken és üze­mekben az egyik legfontosabb feladat az irányítási apparátus leegyszerűsítése, az egyes mun­kacsoportok tevékenységének fontos elhatárolása, a dolgozók jogerejének és jogainak, vala­mint kötelességeinek meghatá­rozása, a munka maximális gé­pesítése a legkorszerűbb szá­mítási technika alkalmazása. Az értekezlet az üzemek ellá­tásával foglalkozó bizottsága ja­vaslatot tett, hogy az illetékes állami szervek és az Állami Tervbízottság haladéktalanul oldja meg az üzemek folyama­tos ellátásának problémáját. A szakemberek képzésének kér­dését tanulmányozó bizottság javaslatot tett, hogy az üzemek dolgozzanak ki ötéves távlati tervet a dolgozók szakképzésé­nek növeléséről összhangban a legjobb üzemek tapasztalatai­val. AZ OSZTRÁK KOMMUNISTA PÁRT küldöttsége, mely a Ro­mán Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására 8­napos látogatáson volt Romá­niában, hétfőn hazautazott. A küldöttséget Franz Muhri, a párt elnöke vezette. (CTK) ÉSZAK GÖRÖGORSZÁGBAN vasárnap este befejeződtek a NATO „Summer express" nevű hadgyakorlatai, melyeknek „a veszélyeztetett térségbe" való gyors eljutás lehetőségeinek ki­próbálása volt a céljuk. A gya­korlat befejező részén részt vett Konstantin görög király és a NATO európai egyesült hadere­jének főparancsnoksága. (ČTK) ALGÉRIA iskolaügyi miniszté­riumának 3000 új tanerőre és 2500 új tanteremre van szüksé­ge, hogy biztosítani tudja az idén iskolakötelessé vált gyere­kek legalább 70 százalékának az iskola látogatását. (ČTK) AZ ALGÉRIAI Nemzeti Fel­szabadítási Front végrehajtó tit­kárságának küldöttsége tegnap Párizson keresztül Jugoszláviá­ba utazott. A küldöttséget Bel­kasz, az NFF végrehajtó bizott­ságának funkcionáriusa vezeti. (ČTK) A CIPRUSI KORMÁNY vasár­nap közölte, hogy Arszoszban, Nicosia közelében a török lakos­ság kezdeményezésére fegyve­res összetűzésre került sor. Egy görög nemzetiségű ciprusi éle­tét vesztette, hárman megsebe­sültek. Az incidens után erős ENSZ-egység szállt ki a hely­színre. (ČTK) LIMÁBAN, Peru fővárosában már harmadik napja több mint hétezer egészségügyi dolgozó sztrájkol bérkövetelése teljesí­téséért. A sztrájk csaknem tel­jesen megbénította két kórház életét. (ČTK) Dr. PLOJHAR csehszlovák egészségügyi miniszter Algériá­ban tárgyal, majd csehszlovák­algériai egyezményt írnak alá, melynek értelmében újabb se­gítséget nyújtunk elsősorban orvosok és egészségügyi dolgo­zók kiküldésében Algériának. (ČTK)" SIHANUK kambodzsai herceg egy legutóbbi beszédében kije­lentette, hogy minden államnak tiszteletben kell tartania a töb­bi állam határát. A kambodzsai államfő a legutóbbi amerikai tá­madásokra célzott. (ČTK) BÉCSBE érkezett V. Olaf nor­vég király, akit Franz Jonas el­nök és több más hivatalos sze­mélyiség nagy pompával foga­dott. (ČTK) A DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSA­SÁG iondoni nagykövetségén tegnap egy ismeretlen férfi me­rényletet kísérelt meg Van der Pöl konzuláris ügyekkel megbí­zott attasé ellen. Az attasé egészségi állapota súlyos. A me­rénylőt letartóztatták. (ČTK) EGYIPTOMBAN egyre nagyobb méreteket ölt a család tervezé­séért kampány. Az ország nép­szaporulati görbéje rohamosan emelkedik, a szaporulat évente eléri a 800 ezret. Az egyiptomi Központi Bank, Revue Econo­mique című lapja szerint az EAK-ban a lakosság több mint 42,8 százalékát 15 éven aluli gyerekek teszik ki. (CTK) London (ČTK) — A brit nemzetközösség miniszterelnö­keinek értekezlete tegnap dél­előtt WILSON miniszterelnök beszédének befejezése után el­halasztotta a tárgyalást. Wilson miniszterelnök válaszolt azokra a bírálatokra, amelyek kormá­nyát a rhodesiai válság megol­dásával kapcsolatban érték. Az angol kormány a rendkívüli szombati ülésen alakította ki álláspontját, tehát akkor, ami­kor az értekezlet első négy nap­ja alatt a küldöttek többsége élesen bírálta az angol kormány álláspontját a Smith-rendszerrel szemben, amelyet Rhodesiában törvényellenes módon juttatott uralomra a fehér kisebbség. Az értekezlet délután folytat­ta munkáját. • k^áa délután nincs jól érte­sült újságíró Londonban: senki sem tudja, mit is mon­dott Wilson a nemzetközösségi csúcstalálkozó résztvevőinek. A tárgyaló teremből kifelé tar­tó kormányfők annyit mondtak csupán, hogy ezúttal „Minden száj zárva marad", s még a szo­kásos kiszivárogtatásokról sem lehet szó. Holyoake új-zélandi miniszterelnök azt mondta: SUGÁR ANORAS LONDONI LEVELE M Rejtély Londonban: Miről beszélt Wilson? Megesküdtünk, hogy most sem­mit sem mondunk. Hivatalos forrásból csak any­nyit sikerült megtudnom, olyan új kompromisszumos javaslattal állt elő, amely „mindenki szá­mára tartalmaz valami újat", beleértve magát az angol kor­mányt, az elégedetlenkedő afri­kai kormányfőket és még a rhodesiai Smith-rendszert is. E szerint alighanem arról van szó, hogy Wilson újabb nagy bűvészmutatványra szánta el magát. Alighanem a gazdasági szankciók intenzívebbé tételé­ről szónokolt, de nem tette meg az afrikaiak által követelt nyi­latkozatot: . „Nincs rhodesiai függetlenség többségi uralom nélkül". Az érdekelt afrikai vezetők azonnal másfélőrás külön bizal­mas ülésen tárgyalták meg a helyzetet. Nem tudni mit hatá­roztak, de annyi látható volt, hogy Kapwepwe zambiai kül­ügyminiszter, aki az ebédszü­netben lázas telefonbeszélgetést folytatott távollévő elnökével, Kenneth Kaundával, az első ér­kezők között volt. Zambia tehát még nem vonult ki, a nemzetközösség e percben még nem bomlott fel. Meddig? Ez a nagy kérdés továbbra is izgalomban tartja a Marlbo­rough House környékén szag­lászó újságírókat. Holnapra talán okosabbak le­szünk.

Next

/
Thumbnails
Contents