Új Szó, 1966. szeptember (19. évfolyam, 241-270. szám)

1966-09-10 / 250. szám, szombat

E

lmúlôban a nyár, és a nagy nyári kulturális rendezvények többsége véget ért. A kisgéresi, a csábi és a lédeci szüreti ünnepélyre, valamint néhány más összejövetelre a napokban kerül sor. Zselíz, Kolozsnéma, Krasznohorka, Gombaszög, Fülek, Nagyabony és a többi — mintegy 25 — nagyméretű 1966-os dal- és táncünnepély azonban már lezajlott. Idézzük fel emléküket és vizsgáljuk meg, mit hozott együtteseink életében és a csehszlovákiai magyar dal- és táncünnepélyek történetében az 1966-os esztendő. Sok volna elemezni, hogy mi a dal- és táncünnepélyek értéke és jelentősége, miért nem fesztivál jellegűek és miért nem kőszínházban rendezik ezeket az összejöveteleket. Csupán annyit jegyzünk meg, hogy a dal- és táncünnepélyeknek sajátos a jellegük, az új kor szülöttei. Legnagyobb értékük és szerepük összetartó és barátkoztató erejükben, valamint tömegjellegükben rejlik. Ezenkívül más ls indokolja az ilyen összejöveteleket. Mindenekelőtt az, hogy nemcsak nálunk, hanem világszerte sohasem volt húzunk határvonalat, hagyjuk, hogy az is keveredjen, aminek nem volna szabad keverednie. A folklór a maga nemében egyenértékű a hivatásos művészettel. Számos kiemelkedő egyéni műalkotásnak közvetlen, s majdnem minden egyes művészi munkának valamennyire közvetett forrása. A folklórban erőteljesen érvényesülő hagyományőrzés — különösen az egyházi befolyás alatt álló néphitet és a dolgozók alárendeltséget szolgai módon hangsúlyozó szokások esetében — olykor eszmei konzervativizmushoz is vezethet. Nálunk azonban ilyesmiről, tekintve, hogy együtteseink a hagyományok legjobbjait dolgozzák fel, és viszik színpadra, nincs szó. A mi népművészetünk egészében is, és részleteiben is, demokratikus és progresszív. Ismeretes az is, hogy a folklór sem örökérvényű. De még akkor is, mint például életünk mai szakaszában, mikor egészében már elhalóban van, üj színnel gazdagodik. A fejlődés és formagazdagodás jelelt a szakemberek feladata nyomon követni és kimutatni. Mi csupán arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy együtteseink NYÁRI MÉRLEG akkora érdeklődés a nemzeti sajátosságokat hordozó és kifejező folklór iránt, mint mostanában. Kiváló szakemberek vallják, hogy a folklór a népek legsajátabb hagyományain keresztül a népek lelkét, jellemét, tulajdonságát őrzi és fejezi ki. Vajon az elmúlt idényben a hazai folklórtól megkaptuk-e azt, amit vártunk, amit ez a kifejezési forma adni hivatott? Nem mondhatunk mást, mint hogy részben igen, részben nem. A részeredmény, vagy részsiker, annak tulajdonítható, hogy a bemutatók is csak részben voltak népművészeti jellegűek... A műsort amolyan fele-fele alapon szerkesztették mindenütt. Az öszszejövetelek első részében a hazai együttesek, második részében hivatásos szereplők léptek fel. Az előbbiek többnyire népművészeti, az utóbbiak vegyes műsorszámot mutattak be. A

műsorszerkesztéshez történő hozzáállás újabb kérdőjel. Vajon helyes-e a mai felfogás, így kell-e a népi rendezvényeket szervezni, mint ahogy az idén történt? A műsorok színvonalát tekintve vannak fenntartásaink. A koncepciót illető kérdésre a válasz csak az lehet, hogy igen. S ezt a választ nem mi, hanem a közönség, a sokezres nézősereg adta meg. Olyan érdeklődés, mint az idén, a bemutatók iránt talán még egy esztendőben sem volt. Gombaszög látogatottsága például a tavalyi (harminc-harmincötezer nézőt számláló jubileumi év) látogatottságát is felülmúlta. A siker magyarázható a kedvező idővel, nem utolsósorban azzal, hogy a dal- és táncünnepólyek hagyománnyá változtak, az emberek megszerették és igénylik ezeket a kedves, szemetleiket gyönyörködtető rendezvényeket. A rekordlátogatottság igazi magyarázata azonban az, hogy a dal- és táncünnepélyek rendezői újat adtak, felléptettek neves művészeket, amely már önmagában is vonzó. Ezt a tényt figyelmen kívül hagyni és a hivatásos művészek fellépése kínálta lehetőséget elmulasztani. — helytelen lenne. A szervezést illetően azt, hogy szükséges-e a hivatásos művészek számait műsorra tűzni vagy nem, felesleges vitatni. Kellenek a hivatásos művészek annál is inkább, mert ma már a dal- és táncünnepélyek sem lehetnek ráfizetésesek, és nem adhatják évről évre ugyanazt. Más kérdés a színvonal és műsorszerkesztés. Nem állítjuk, hogy ez idén nem történt előrehaladás, hogy együtteseink nem fejlődtek. Számos csoport, különösen az úgynevezett élegyüttesek, több esetben csúcseredményt értek el. A rendezvények leggyengébb pontját azonban — ami évek óta kísért, s amit évről évre bírálunk — ez idén sem sikerült kiküszöbölni. A műsorokat változatlanul ömlesztették. Eddig azonban csak a műkedvelőknél tapasztaltunk műsorburjánzást. A határozott elképzeléshiányt, azt, hogy tulajdonképpen milyen mondanivaló jegyében lépünk is fel, a hivatásosoknál is tapasztaltuk: azt adták ők is, amit akartak, amit jónak véltek — függetlenül attól, megfelel-e az a rendezvény jellegének vagy sem. Nem az együtteseket és nem a művészeket marasztaljuk el. űket a jószándék vezette, s teljesítményükért — egy-két kivételtől eltekintve — dicséretet érdemelnek. Azt kifogásoljuk, hogy ez idén ismét elmaradt a legfontosabb: az előadások megszerkesztése. A

z újat és többet akarásban fejlődés tapasztalható. Nem jutottak azonban a dal- és táncünnepélyek előbbre abban, hogy mit is akarnak tulajdonképpen mondani. Mulattattak, szórakoztattak, kimagasló élményt is nyújtottak. Nem éreztük azonban az egységet, a műsorok kerekségét, hiányzott a rendezés, az egységes dramaturgia, a szigorú válogatás, a librettó, a gondolati mag. Hiába álltak a műsorok többnyire két részből. A rendezvények esztrádjelleget kaptak. Nem mintha az esztrádot lebecsülnénk vagy elmarasztalnánk. Ennek is megvan a maga értéke. A dalés táncünnepélyeknek azonban más a jellegük. Itt a folklór, a népművészet a döntő, a lényeg. Rajta kívül, tőle elhatárolva, bemutatható más ls. Helytelennek, egymás értéke lerontóinak azt tartjuk, mikor nem teszünk különbséget, nem közül többnek (legyenek énekesek, vagy táncosok) a népművészet formanyelvén kitűnően sikerült mai mondanivalóit is tolmácsolnia. A keveredés, a jellegfeladás ezért is helytelen. A népművészetnek nem kell és nem is szabad háttérbe szorulnia, jellegtelenné válnia. Ellenkezőleg. A hivatásos művészek mellett ls önállóságát, tisztaságát, erejét szükséges kifejeznie. Az 1966-os rendezvényeknek jóval nagyobb lenne az erkölcsi sikerük, ha a folklór — a már említett fogyatékosságok miatt — ez idén nemcsak részben nyújtja azt a sok szépet és jót, amire egyébként hivatott. A

csehszlovákiai magyar néphagyományoknak jelenleg a népi együttesek és az ezeket rendszeresen felvonultató és bemutató dal- ős táncünnepélyek az egyedüli őrzői és kifejezői. Ezek a rendezvények azonban — most már sokéves tapasztalat mutatja — úgy látszik, objektív nehézségek miatt, képtelenek hagyományainkat nemcsak tartósan megőrizni, hanem tisztán tolmácsolni is. Éppen ezért, sürgetőbben, mint bármikor, felvetődik a csehszlovákiai magyar népművészeti múzeum és a népművészettel foglalkozó tudományos kutatócsoport megalakításának a szükségessége. Mind a népművészeti múzeum, mind a tudományos kutatócsoport megalakítása régen esedékes. Az ügy elintézése azonban most halaszthatatlanná vált, ha nem akarjuk, hogy az is elvesszen, amit az elmúlt években már sikerült felszínre hozni. A folklórban nem az „élő ősiségét" látjuk, a hagyományőrzés eme formájának nem az abszolutizálására gondolunk. Csupán azt szeretnénk, ha a népművészet feldolgozása, a népi alkotás értékeinek megőrzése a mi esetünkben ls tervszerűvé és intézményessé válna. Rengeteg a kallódó érték, ami ma még megvan, de holnap, vagy holnapután már visszahozhatatlanul feledésbe vész. Mit kellene összegyűjteni és közkinccsé tenni? A népi alkotóművészet szóbeli termékeit (dalok, történetek, párbeszédes jelenetek, szólások stb.), valamint a népi díszítőművészetek ábrázoló és megjelenítő formáit (fafaragások, hímzések, táncok, elbeszélések stb.) és mindazokat a tárgyakat, amelyek a múltról, az elmúlt századok történetéről és műveltségéről vallanak. Egyéni kezdeményezésben nincs hiány. A különféle együttesek mellett az ilyen irányú törekvésnek több iskola is szép példáját nyújtotta. A gyűjtés, a feldolgozás azonban sehol sem lépi túl a műkedvelés kereteit. A népművészet ápolásának ez a formája is hasznos és szükséges, de nem pótolhatja a rendszeres és tudományos munkát. A múzeumnak is, a kutatócsoportnak is az lenne a hivatása, hogy népi hagyományainkat — ezt a minden nép szempontjából értékes műveltségkincset — feldolgozza és az utókor számára megőrizze. A népművészeti múzeum céljaira talán a most újjáalakítás alatt álló Csallóközi Múzeum felelne meg a leginkább. A kutatócsoportnak viszont a Szlovák Tudományos Akadémia mellett és irányításával kellene dolgoznia. A szép és nemes feladat megvalósítása mindenki érdeke. A CSEMADOK közelgő országos közgyűlése, ahová Szlovákia minden részéből összejönnek majd a kultúra munkásai, talán jó alkalom lesz arra, hogy ez a kérdés is napirendre kerüljön és elintézést nyerjen. A

z idei rendezvényeket mintegy százezer ember tekintette meg. Egyetlen idényben ennyi nézője még a legjobbak közül ls kevés színháznak van. Az óriási érdeklődés kötelez, és növeli a nyári rendezvények szervezőinek a felelősségét. A jövőben, Jobban mint bármikor, nemcsak arra kell ügyelnie, hogy mit mutatnak be a fellépő együttesek és a szólisták, hanem azt is meg kell vizsgálni, hogyan, milyen szinten kerül egy-egy műsor a nyilvánosság elé. Ezt a többletet az egyébként sikeres bemutatóktól a nagy érdeklődés, a borsos beléptidíj és a nézők egyre igényesebbé váló ízlése egyaránt megköveteli. BALÁZS BÉLA KASSÁK LAJOS: SZEPTEMBERI SUGARAK Duruzsolj őszi táj, beszélj hozzám szelíden mintha az anyák és szeretők nyelvén szólnál pirosra érett almákról, zörgő diókról a betakarított gyöngyszemű gabonáról és jaj, a madarakról se feledkezzél meg akik már fáznak szegények s csak emlékeik hintáján libegnek ide-oda a szélben. Ó, micsoda szelek és micsoda illatokat hurcolnak magukkal a zord városok felé, hol a munka embere kitárja eléjük kormos zubbonyát és két mezítelen karját magasba emeli, áldva e szép hónapot miközben az újgabonából sült kenyérre és a kipréselt szóló szűz levére gondol. NY1KOLAJ TYIHONOV: ÖSZI SÉTÁK Nincs semmi fény a sötét utcán, egy gyertyacsonk, annyi se ég; nedves gyufa, föllobban aztán egy csillag, s ki, az űrbe lép. Előttünk tán egy óriás jár, keze ügyetlenül matat, csillagra gyújt, az asszony rá vár, s a csillagok kigyúlnak. Vagy tán bennünket nevet némán, éjfél körül, így egyedül? Kihunyt szenvedély árnya néz rám, s minket utánoz keserűn. Hajdú Zoltán, fordítása INGEBORG BACHMANN: FEJTSD MEG, SZERELEM I A szélben lassan megleng, úgy int kalapod; födetlen főd felhőkkel fedezi magát; szívednek már más dolga van, szád már egy új beszédbe költözik, a rezgőfű uralkodik a táj fölött, kutyatejet sarjaszt s fú szét a nyár; a pelyhektől vakon emeled arcod, nevetsz és sírsz s magadban tönkre mégy, mi történhetnék még veled Fejtsd meg te, szerelem! A páva szétterjeszti farkát ámulón, nyakán felborzolja tollát a gerle, búgással tömötten tágul a lég, gácsér kiált, vadmézzel van tele a táj, még a rendezett parkban is minden ágyashoz aranypor tapad. A hal pirulva hagyja ott a rajt s grottákon át a korallágyra siklik. Ezüst fövény-zenére lejt a skorpió. Messziről illatozik a rovar; lennék, mint ő, érezhetném, ahogy páncélja alatt csillognak a szárnyak, s szállnék messzi málnabokrok felé. Fejtsd meg te, szerelem! A víz érti a szót, a hullám a hullámot kézenfogja, a szőlőben duzzad a fürt, szökken s lehull. Oly gyanútlan bújik ki a csiga. A kő másik követ meg tud puhítani. Fejtsd meg, szerelem, mit én nem tudok: csak gondolatban járhatom körül e kurta, rettentő időt, s én egyedül ne adhassak s ne kaphassak szerelmet? Gondolkozzunk-e? Nem leszünk úgy semmivé? Mondod: mindig van, ki számít reánk... Ne fejts meg semmit. Látom, hogy kel át minden tűzön a szalamandra. Nem űzi félsz s nem gyötri semmi sem. Somlyó György, fordítása VILÉM ZÁVADA: AZ ŐSZ SZERELME A szerelem ^ A szerelmem s oszlop. oszlop. Sebzett tenyeremmel, Hozzátámaszkodom.' melyből élet száll el; Pokolban végződik, köréje fonódom. mennyekben kezdődik. Kovács—

Farský Vladimír, fordítása