Új Szó, 1966. szeptember (19. évfolyam, 241-270. szám)

1966-09-30 / 270. szám, péntek

•••••••••••••••••••••• ý J f I I M í K •••••••••••••••••••••a A SZŰZ JEGYÉBEN Zbynek Brynych rendező legújabb filmje Milan Uhde brnói író „Orvosi rendelő" című elbeszéléséből készült. Katonai környezetben játszódik, ahol senkit sem kezelnek kesztyűs kézzel, és nem lehetnek tekintettel az érzésekre Standa, a fiatal katona szerelmének, Janának a látogatását várja és eltávozást kér, hogy a városban találkozhassanak. Kérését elutasítják. mivel az egység másodfokú készültségben van, s minden kimenőt leállítanak. A megértő Brezina orvosfőhadnagy közreműködésével azonban Jana bekerül a katonai repülőtérre, az orvosi rendelőben bújtatják el. Jelenléte lázba hozza a katonákat, mindegyik a maga módján fejezi ki érdeklődését a lány, illetve a két fiatal ügye iránt. Ez beszédük tárgya a leglehetetlenebb helyzetben is, de vaskos megjegyzéseik ellenére Igyekeznek elősegíteni a két fiatal találkozását. Standa helyett barátja veszi át a szolgálatot, és végre a fiú szemben áll Janával. Csakhogy ezt a találkozást mindketten másképp képzelték el. Jana nem érti — és nem is értheti meg —, milyen mértékben hatott Standára a katonai környezet, az ott töltött idő. Csak csalódását, sértettségét érzi, és a fiú közeledését gúnyoros, bántó módon visszautasítja. Ismét Brezina, az orvos az, aki a védőangyal szerepében elbeszélget Standéval, és megnyugtató szavaira a fiú valóban visszatér az orvosi rendelőbe Janához. A lány — részben a közben lejátszódott kellemetlen jelenetek hatására — már nem elutasító, sőt szenvedélyesen veti magát a fiú karjaiba. Ölelésüket a sziréna vijjogó hangja szakítja félbe. Standa magára kapkodja ruháit és rohan, hogy elfoglalja helyét a repülőtér másik végében. A riadó lefújása után a két fiatal élete legszebb szerelmes éjszakáját tölti az orvosi rendelőben. Reggel pedig az egészségügyi autóval Janát visszaszállítják a városba. A végén még az is kiderül, hogy a titkos látogatásról nemcsak a beavatottak, hanem az egység parancsnoka is tudott. Zbynek Brynych — akinek 1962-ben készült „Szállítmány a paradicsomból" című alkotása az egész világon sikert aratott — szerencsés kézzel nyúlt a témához. Alakjai azokhoz is közei állnak, akiktől távoli a katonaélet világa. Mégis van valami, ami magyarázatra szorul. Mi szükség van éppen ebben a filmben a hosszan elnyújtott és részletező ágyjelenetre? Vagy éppen ez lenne a közönségcsalogató? A film főszerepeit Jaroslava Obermaierová, Josef Cáp, Vladimír Pucholt, Jifí Adamira, IIja Prachafs és Jan Kotva ala* kítja. BUTASÁGOM TÖRTÉNETE Végre újból filmvásznon láthatjuk Ruttkay Évát, az ismert kiváló színésznőt, a magyar színházi közönség kedvencét. S filmbeli alakítása semmiben sem marad el színházi sikerei mögött. Igaz, ezt a szerepet testére szabták. Egy sikeres, kétszeres Kossuth-díjas, befutott színész feleségét alakítja, aki férje dicsőségének árnyékában éli a privát feleség szerény életét, állandóan csodálva férje nagyságát, legyezgetve hiúságát, és az asszonyi fegyvertár minden eszközét felhasználva küzd szerelméért. Tíz évvel ezelőtt ő, Kobák Kati is színésznő szeretett volna lenni, de a felvételi vizsgán a bizottság, amelyben Mérey László volt a hangadó, tehetségtelennek nyilvánította és elutasította. A lány beleszeretett Méreybe, a nagy színészbe, aki váratlanul feleségül kérte. Azóta nyolcéves kislányukkal boldog házasságban élnek egy Gellért-hegyi luxusvillában. Ka

j tit irigylik az asszonyok, ő azonban arra vágyik, hógy egyszer bebizonyíthassa férjének és önmagának is tehetségét. A család jó barátja, a kiváló drámaíró — aki éveken át figyelemmel kíséri életüket — adja meg a lehetőséget a bizonyításra. Üj darabjának főszerepét Katira bízza. Mérey nem örül ennek, ő Katiban még mindig a jelentéktelen, butuska, kezdő színésznőt látja, aki legfeljebb néhányszavas szerepre alkalmas, de semmiképpen sem arra, hogy „A világ legokosabb asszonya" című színmű főszerepét alakítsa. Ám elérkezik a nagy nap, a színházi bemutató napja és Kati káprázatos sikert arat. Nemcsak a színpadon győz, hanem erkölcsi győzelmet arat férje felett is. Gyárfás Miklós és Keleti Márton filmkomédiája humoros, szatirikus hangon, enyhe iróniával állít tükröt a színészek világa és az ötvenes évek életfelfogása elé. Ruttkay Éva Kati szerepében elragadó és gyönyörű, betölti az egész filmet. Méltó partnere a férj szerepében Básty Lajos. NYÁRUTÓ Toma Janics jugoszláv filmrendező egy elvált tanítónő pszichológiai drámáját vitte vá szonra „Nyárutó" című alkotásában. Eva Galová a válás után csak leányának, Tanyának él. A kislány nehezen viseli a szülők válását, és titokban azt reméli, apja még visszatér hozzájuk. Eszébe se jut, hogy másvalaki megzavarhatná kettejük harmonikus életét. Az anya azonban társ után vágyódik, de erről nem mer Tányának beszélni, mert a kislány rendkívül féltékeny. Amikor azonban beleszeret Szásába, az Iskola fiatal orvosába, rájön, hogy előbb-utóbb fel kell fednie Tánya előtt ezt a titkos viszonyt. Felismerve anyja kapcsolatát, Tánya meggyűlöli nemcsak a betolakodót, hanem saját édesanyját is. A kislány szenved, és hisztérikus jelenetekkel gyötri anyját is. Magatartása olyan idegfeszültséget idéz elő, hogy Eva és Szása kapcsolatát is megmérgezi, és az anya feláldozza szerelmét, hogy megmentse leánya szeretetét. Toma Janics már eddigi filmjeiben is feszegette a nevelés problémáit, a szülők és a gyermekek közötti viszony kérdéseit. Ebben a filmjében sem az érett asszony szerelmi történetére helyezi a fő súlyt, hanem az anya és leánya kapcsolatára. Az anya szerepét Mira Szardocsovára, a külföldön is ismert jugoszláv filmszínésznőre bízta, míg Tánya alakítására Szonja Turkovát szerződtette. A fiatal művésznő először állt a felvevőgépek előtt, s rendkívül tehetségesnek bizonyult. S. K. Kultúra — szépséghibával A „Butaságom története címfi film egyik jelenete. f enki sem tagadja, hogy az ** utóbbi időben kulturális életünkben sok a szépséghiba. Az eredmény, a kézzelfogható siker mégis tagadhatatlan. Aki ennek ellenére kétségbe vonja az erről szóló szavakat, az nemcsak téved, hanem torzít, vagy tudatosan félrebeszél. De ebben az esetben felesleges ls a vita. Inkább árra válaszoljunk, hogy mit is értünk tulajdonképpen kulturális életünk nagy átalakulásán, a kulturális forradalmon. A kulturális forradalom mindenekelőtt az a folyamat, mikor a kultúrától korábban elzárt tömegek birtokukba veszik a kultúra értékeit, és a gazdasági, társadalmi és politikai viszonyoknak megfelelően, megteremtik- a maguk sajátos kultúráját. A folyamat tartalmát tekintve lehet kifogásolni való A tárgyilagos szemlélő előtt azonban egy pillanatig sem vitás, hogy nálunk a kultúra ma már mindenkié. A kulturális forradalom révén széles körben hozzáférhetővé váltak a kultúra vívmányai és minden viszonylatban megteremtődött a kulturális színvonal emeléséhez szükséges feltétel. Társadalmi korlátoktól mentesen, egyedül rajtunk múlik, hogy a kultúra bőségesen csorduló forrásából mikor és mennyit sajátítunk el. Megjegyezhető, hogy a polgári forradalom is eredményezett kulturális fellendülést. Ez azonban távolról sem terjedt ki olyan körre, mint a szocialista kulturális forradalom. A szocialista kulturális forradalom mindenekelőtt abban különbözik minden előbbi „kulturális forradalomtól", hogy nemcsak lehetővé teszi a széles körű művelődést, hanem irányítja és segíti is ezt a folyamatot. Ha kifogásolunk valamit, akkor a mi kulturális forradalmunkban — különösen az.utóbbi időszak jelenségei láttán — azt lehet és kell kifogásolni, hogy az irányítás mostanában kissé háttérbe szorul, és a segítés, a kulturális javak széles körben történő terjesztése téves értelmezést nyer. A nyomtatott betű ma már mindenüvé eljut. Hasonlóképpen a többi hírközlő szerv: a rádió és a televízió. Az állandóan növekvő könyvkiadás és az állandóan bővülő népkönyvtárhálózat lehetővé teszi, hogy minden ember könnyen jusson könyvhöz. És általában: rengeteg a művelődési lehetőség, a kultúra termékeivel a legszélesebb tömegek kerülnek gyakori és közvetlen kapcsolatba. De a mennyiségi fejlődéssel vajon lépést tart-e a minőségi fejlődés? Sok esetben igen. Az utóbbi időben azonban olyan jelenségek is tapasztalhatók, hogy a minőség nem játszik szerepet. Képletesen szólva: annak a sok selejtnek jelentős része, amelyet néhány éve kidobtunk az ablakon, most visszaszivárog az ajtón. És ez többnyire annak tulajdonítható, hogy tévesen értelmezzük az irányítás és a segítés formáját. A tényleges Színjátszók találkozója Az idén már hatodszor rendezik meg a kelet-szlovákiai színjátszó együttesek szemléjét. Országunk legkeletibb részében tlöbb hivatásos színpad működik, amely székhelyén kívül a közelebbi és távolabbi járásokban is szerepel. A fesztiválon megvitatják majd azokat a nehézségeket, amelyek a vendégszerepléssel, látogatottsággal, dramaturgiával, inszcenáciőval, a káderek nevelésével és iskolázásával függnek össze. Helyesnek találjuk, hogy ebbfil a kezdeményezésből, amelyet a kerületi nemzeti bizottság, a Szlovák Színművészek Szövetsége és egyes színházak rendeztek, élvonalbeli kritikusaink is kiveszik részüket. A szemlére, október 2- és 7 között kerül sor. A košicei Állami Színház színpadán több együttes fog szerepelni. A helyi színház „VIII. Henrik hatodik felesége" címfi színművel fog fellépni. A prešovi Júnáš Záhorský Színház H. Stendhal Vörös és fekete címfi színművével szerepel. A prešovi nkrán nemzeti színház G. B. Shaw Pigmalion címfi darabját mutatja be. Ugyancsak a klasszikusokra támaszkodnak a daljáték-együttesek, amelyek Strauss, Verdi és Hervé műveivel lépnek fel. Andrej Smolinský helyzet valahogy olyan, hogy megvalósítottuk a kulturális forradalmat, a kultúra vadhajtásai azonban ismét kinőttek, sőt egyre jobban burjánzanak. Az embernek gyakran olyan benyomása támad, hogy elvesztettük az értéknormát és az egyik végletből a másikba esünk. Mert volt már egy végletes időszak. Akkor éppen az ellenkezőjét tettük annak, amit ma teszünk. Minden rossznak, sőt gyanúsnak bizonyult, ami nem fért bele az előre meghatározott keretekbe, ami nem szolgálta közvetlen a propagandát, és ami differenciáltan, vagy „politikamentesen" adta önmagát. Ma az elvi szempont másod-, sőt esetenkint talán tizedrfendű kérdés. De talán akkor sem mondunk valótlant, ha azt állítjuk, hogy vannak esetek, amikor nincs is elvi szempont. Mit törődnek ma egyesek azzal, hogy van-e az illető műnek, vagy tárgynak mondanivalója, vagy nincs. Ma többször csupán az „érdeklődés" és az anyagi siker a mérvadó. A

z új gazdaságirányításban az érdeklődés és az anyagi érdek döntő jelentőségű. De ahogy a múltban helytelen- ; nek bizonyult, amikor egyoldalúan, csupán az „elvi" szempontokat vettük figyelembe, ugyanúgy ma is helytelen, mikor az elvi szempontok mellőzésével csupán az anyagi érdek, vagy a gyakran igen megbízhatatlan „érdeklődés" az egyedüli iránymutató. Helyesnek ebben a vonatkozásban is csak a dialektikus szemlélet tekinthető, amely a dolgokat összefüggéseiben vizsgálja és amely megóv a végletekbe eső leegyszerűsítéstől. Más szóval, a szellemi javak esetében sem hagyható figyelmen kívül az érdeklődés és az anyagi siker, de ugyanúgy nem hagyható figyelmen kívül a mondanivaló, az eszmei tartalom sem. Ellenkező esetben torzulások Jelentkeznek, amelyeknek tanúi voltunk a múltban és tanúi vagyunk a jelenben. A Winnetou-kultusz például ma már nemcsak ízléstelen, hanem bosszantó és káros. Semmi kifogásunk a film és a filmnek kijáró propaganda ellen. A látványos előadás szórakoztatott. Ami viszont a romantika kapcsán Winnetouval az újságok hasábjain és másutt történik, az már több a soknál. A köztudatban élő jelenlegi Winnetou-kép — gondolatilag és érzelmileg egyaránt — a megtestesült giccs. És Winnetou sajnos nem az egyetlen kirívó példa. Oj címmel visszatér a ponyva, tapsolunk a népszínműnek, megjelenik Göre Gábor, virágzik a krimi, éled a bulvárszerQr ség. S a legszoiiforítóbb az," hogy megnőtt a giccsőrök „har-í ci" tábora. A különféle kulturális rendezvényektől kezdve, filmeken, képzőművészeti alkotásokon és újságcikkeken keresztül a rádióelőadásokig, számos olyan megnyilvánulás tapasztalható, amely napnál világosabban beszél arról, hogy ez a forma rossz, káros, összeegyeztethetetlen a jó ízléssel, a szocialista kultúrával, a marxista esztétikával. Mégis marad minden a régiben. Az egykori sematikusok és dogmatikusok, ma az „újszerűnek" minősített giccs mellett törnek lándzsát és váltig hangoztatják, hogy „ez kell a népnek". Hamis érvelés. A közönség —• legyen az olvasó, néző, vagy hallgató — nem a silányt igényli, hanem a jót akarja, legfeljebb vannak olyanok, akik nem tesznek, vagy nem tudnak különbséget tenni igazi és hamis között. Ezek tudatában az esztétikai képzetlenség és a jóhiszeműség következtében el• Magyarországon Sári határában „A büdös víz" címmel Bán Frigyes rendező és Pásztor István operatőr vezetésével új magyar filmszatíra készül. Főszereplői Soós Edit és Nagy Attila. • A szovjet fővárosban nagy érdeklődés közepette mutatták be az Oj Gulliver és sok más nagysikerű film világhírű alkotója, Alekszandr Ptusko új filmjét, amelyet Puskin „Mese a Szaltán cárról" című népszerű költeménye alapján készített. mosódnak a határok és úgy vélik, hogy az a jó, ami közhelyekkel, elkoptatott szólamokkal, megszokott formában nyer kifejezést. A küzdelem is azért nehéz, mert az elmaradott ízlésű emberekkel, akik egyébként szentül hiszik, hogy az ő véleményük az igaz, igen nehéz megértetni, miért hamis, veszélyes és lélekmérgező az, ami nekik annyira szép és jó. A giccstermelő a maga módján igen vigyáz arra, hogy a valóságot látszatra hűen reprodukálja. Naturalista technikával úgy írja le a dolgokat és jelenségeket, ahogy az a valóságban van. Nem riad vissza a szocialista frazeológiától sem: szükség szerint aktualizál. A néző (olvasó, vagy hallgató) tekintve, hogy a műben minden olyan, mint az ő életében, elhiszi, hogy az igazságot kapja. A giccs azonban nem az igazságot, nem a valóságot adja. Mivel — akárcsak a naturalizmus — elmossa a lényeges és a lényegtelen közötti különbséget,— torzít, hamisít. Szerepe is ezért káros. A giccsbarátok egy tőről fakadnak a sznobokkal. Erre is arra is a kispolgári szemlélet a jellemző, eredetét tekintve mindkét ízlésforma a tőkés üzleti szellem terméke. A giccsőr az „egyszerűt" a „közérthetőt" a sznob viszont a „rendkívülit", az „újat" kedveli. Két véglet. Egyik is, másik is, idegen az igazi kultúrától. S ami az olyan sokat hangoztatott igényt, vagy keresletet illeti, arra vonatkozólag csak annyit: a pornográfia iránt is mutatkozik érdeklődés. A pornográfiát mégsem terjesztjük. Méghozzá azért nem, mert ízléstelen. Hasonló a helyzet a giccsel. A giccset sem lenne szabad terjeszteni, vagy legalább is nem lenne szabad neki olyan érvényesülést biztosítani, mint amilyenben jelenleg gyakran része van. Még akkor sem, ha az anyagi sikerrel jár. Az újságok esetében például a Winnetou-közlemények eredményezte példányszámemelkedés kétes siker, agyaglábakon járó dicsőség; legalább annyira megtévesztő, mint amikor a kulturális forradalmat csupán statisztikai adatokkal dokumentáljuk. A mennyiségi mutató is fontos. A lényeg azonban a minőség. Az értékesből ebben a vonatkozásban is hasznosabb a kevés, mint a silányból a sok. A kultúra szépséghibáiról azért beszélünk és az esztétikai nevelést azért tartjuk 'elégtelennek, mert a művelődéspolitika egyes irányítói (újságok, rádió, kulturális árucikkeket gyártó vállalatok stb.) néha rosszul értelmezik szerepüket: nem azt adják, amit kell, a kulturális forradalmat nem úgy realizálják, ahogy szükséges f.. A lényég az, hogy lehetőleg mindig csak értékes műveket juttassunk a közönségnek, önmagában azonban ez is kevés. A kulturális javakat mindenki a maga módján értelmezi, attól függően, hogy milyen az illető v világnézete, érdeklődési köre, általános műveltsége. Remekműveket is lehet ponyvaregény szintjén olvasni és silány imitációk is tekinthetők értéknek. De szükséges megjegyezni azt is, hogy aki csupán a magas színtű művekkel próbál hatni, éppúgy vakvágányon jár, mint aki kizárólag a tömegigényt veszi figyelembe. A különbség az, hogy az egyik gyakorlat vulgarizál, a másik meg az elmaradottságot konzerválja. A helyes nevelés érdekében a feladat kettős: egyrészt jó művekre van szükség, másrészt az ízlést kell a jó művekhez hozzászoktatni. Az elvégzésre váró munka nem lehet statikus, sem egyirányú, hanem felülről lefelé, alulról pedig felfelé kell haladnia. Ugy, hogy a kölcsönösség minden esetben érvényesüljön. A

legfontosabb ^ feladat az, hogy a művészetet értők szűk köréből, a művészetet értők széles körét teremtsük meg. Ez azonban csak akkor érhető el, ha nem vulgarizálunk és ha nem a művészi értéket szállítjuk le, hanem a tömegeket emeljük fel, tesszük igényessé, a magasabb művészetet is értővé, igénylővé; BALAZS BÉLA