Új Szó, 1966. szeptember (19. évfolyam, 241-270. szám)

1966-09-03 / 243. szám, szombat

•MMM*som ól egyenesen legényfio álta. A háború vérziva­lagott o községházára. •It. Olyanokat, akiknek vük. ' • totto a dobot. . Nagyon is jól. A régi a neve. Ezek meg vagy elvtársnak szólították, iján rfoindig valomi kel­ijjal, csak évek múltán mikor oz egyik napon az elnök: esen szögre akaszthatja nn azt gondolta: Most tál. A „fejesek" aligha­a múltban jegyző urak, olódtál. tözségházára. Úgy tett, ía az elnök szavait. Ne nek. , en teltek. Egyszer csak lázára és még furcsább ílőlük. Nemsokára sze­sszerelték oz egyik iro­i közepén sürgönypáz­illitottak fel. Tetejükbe c. ;ok nekiállt. tak a mezőgazdaságot inkaszakaszát is, Ezután Inia az irodából. Meg­mikrofonba és az egész nem is ... i tornácon, Józsi bácsi szire röpíti a cigaretta­z ember a jót könnyen megszokja. Talán ma már nem is lennék kisbíró, ha nem lenne a hangosbeszélő. Nem bírnák már a lába­im az örökös látás-futást. Régi emlékek, megtörtént esetek után érdeklődöm. Csak a fejét csóválja. Aztán mégsem hagyja válosz nélkül a kérdést. — Felejt már az ember. Megaztán a kisbíró ne lás­son, ne halljon. Egy dolgot azért mondhatok: nem be­csüljük meg mi eléggé ezt a mát... Bütykös ujját intőén emeli föl. - Valamikor elég gyakran kísérgettem a végrehajtót. Neveket nem mondok. Nem szeretném, ha valaki is azt mondaná: Lám az öreg Krajnyák öregségére fecseg. Az emberek nem szeretik, ha kiteregetik a nyomorú­ságukat... Még akkor sem, ha régen volt. Majd így fordított a szán. - A régi világban eseményszámba ment, ha valaki építkezett a falunkban. Ma meg ... De minek mond­jam? Csak a vak nem látja, mi ment itt végbe. Új házak, autó, televízió. Az isten tudná mind számba­venni, mi mindenre jut az embereknek! Újból elhallgat. — Csak egy a baj kérem — töri meg újból a csen­det — megöregedtem, öt évvel ezelőtt az asszonyt is eltemettem. Szegénykém, akkor kapta a bajt, amikor Imre fiamat halva hozták haza. Nem kellene már dolgoznom, de otthon nincs maradásom. Csak oz emberek között érzem jól magam. Ha látom, hogy még rám is szükség van. Most látom másodszor mosolyogni. — A dobot már nem kell cipelnem. A hangom meg jó. Legalább is azt mondják ... Hosszan maga elé néz, majd rám emeli tekintetét. - Hiába, megszerettem a foglalkozásomat. Csak egy dolgot nem szeretnék már megérni! A mozgósítást. Elég volt kétszer kidobolrtom ... F utó zápor paskolja oz út porát. Útközben sza­kad nyakamba az égi áldás. Az egyik eresz alá húzódva várom, hogy alábbhagyjon a zi­vatar. Átellenben egyszerre recsegni kezd a fazéknagyságú hangszóró. - Figyelem, figyelem .,. Értesítjük a község tokos* ságát... A régi megszokott hang: a kisbíróé. SZARKA ISTVÁN láris ott púposko• siklandozó szalon ég, s magában azt t a népszokáshoz. asszony kisiet az — szól közben lyért, mely mintha i elé, majd lassan a fáira akasztott 'lett sárga macska — tün'ódik a be­tgcéljához? lyhában, s nézi a arra gondol, hogy il. A vendég feláll, [ja a néninek. — a szíves vendég­a kapu felé fordul. — Nem arra, — szólal meg mögötte az idős asz­szony. — Erre! — s az 61 felé mutat. A betűvető értetlenül néz. A néni mosolyog. — Hogyan? Nénikém, mondtam, hogy X-ékhez... — Az enyémet meg sem nézi? — A magáét? — Nem mondta a titkár, hogy az enyém is beteg? Az asszony közelebb lép, rámered a furcsa képet vágó vendégre. — Hát nem maga az állatorvos? — Állatorvos? Dehogy ... X-ékhez akarok menni, írni szeretnék róluk ... — Ő ... Írni?! Az állatorvost vártuk ... Az én disz­nóm is beteg, meg az X éké is... Azt hittem, hogy... Telefonált a titkárunknak, hogy délben kijön ... — No de ilyet, — szól réveteg tekintettel a vándor, mert ennél okosabbat nem tud mondani. Kihátrál az udvarból. A néni csak áll az udvaron, kezét a szája elé emeli. Most ő néz úgy, ahogy a vándor nézett, .amikor behívta az útról. A betűvető lassan botorkál az útszéli porban. Még mindig nem tudja, hol laknak X-ék. Hóna alatt akta­táska, gyomrában egy tányér túrós csusza ... VERES JÁNOS ////////////ŕ////////////////////////////////////^ e hasson, nősen nagy mnk. >latban Má­[csönző ve­Ket-mást. A vannak ci­äzek köpött a könyvet, desen visz­innak azon­lik nagyon használha­ozzák visz­könyvet. nú család tül a könyv, -hárman is Ivasni, húz­i balra és szetet meg­tatja — mi láthatunk a tapasztala­ve dolgozik tte tanítónő 'ítják, hogy szóval sok­nényt érhe­téssel. Csak c erre. Né­äkek között gány gyere­yagolt álla­3lt iskolakö­n, hogy bol­nézi a me­Nem volt hozzá men­em mosdat­negmondtam piszkos kéz­könyvekhez Ián megmos­ez az apró­kölcsönzőbe, •ol'yog felém és tenyerét huncutul kitárva mutogatja, hogy tiszta. — Kivételes eset ez — mond­ja — de hozzá tartozik könyv­tári életünkhöz. Feladatunk, hogy megnyerjük e kicsinyek bizalmát, hogy hozzánk fordul­janak tanácsért. Vannak olva­sóink, akik a könyvtár megala­kulása óta járnak hozzánk, sőt olyanok is vannak, akik már el­végezték a kilencedik osztályt és már magasabb iskolába jár­nak, de azért még mindig visz­sza-vissza térnek hozzánk, ku­tatnak-keresnek a könyvek kö­zött és elbeszélgetnek velünk olvasmányaik benyomásairól, élményeiről. Nekem a könyvtár két olva­sójával volt alkalmam elbeszél­getni. Az első egy tízéves kis­lány volt, a könyvek közt vá­logatott éppen. Élénk ' szemű gyermek, Darinka Kordiková­nak hívják. Elmondta, hogy év­végi bizonyítványában mindösz­sze két kettest kapott. Szereti a könyveket. Legkedvesebb ol­vasmánya eddig a Babička volt. Álmodni ls szokott róla. A Ba­bička az olyan jó volt akár az ő nagyanyja. Ekkor derült ki, hogy a kis­lány anyja meghalt és őt meg három testvérét a nagyanyja neveli. Azt mondja, nagyon sze­ret Ide járni, szép könyveket kap Itt, azonkívül a mamája hozta őt Ide és az itteni nénik ismerték a mamáját. Megindító minden szó, amit a gyerek el­mond. A mama, a babička és a nagyanyja körül kering most minden gondolata és minden valahogy egybe szövődik tarka, izgalmas színekkel a gyermek édes álmaiVal. Videnský Ladislav a másik olvasó, ö már nem tartozna ide, mert a tizenegyedik osz­tályba jár, a szlovák iskolába, de mert a második elemi óta itt szerezte be szellemi táplálé­kát, mintha honvágya támadna, újra és újra visszatér ide. Rendkívül olvasott, a szlovák és magyar ifjúsági irodalomban egyaránt jártas. Éppen úgy is­meri Fučlkot, Jiráseket, Jilem­nickyt, Hečkot és Mináčot, mint Molnárt, Gárdonyit, Jókait és Mikszáthot. Persze a teljes Ver­nét és Dumast is elolvasta. Ol­vasottsága ellenére szlovákból és oroszból hármast kapott. Figyelmeztetem, hogy fordítson nagyobb gondot a nyelvtanra. Kissé zavartan és szórakozot­tan mosolyog erre, mint akit olvasás közben zavartak meg. Mielőtt elhagynám az ifjak könyvtárát, még megkérdem, hány magyar olvasója van. Ki­derül, hogy 106 magyar isko­lást tartanak számon, akik idén augusztusig 3920 könyvet köl­csönöztek. Én kevésnek tartom az iskolások számát. Ezért Pál­fy igazgatótól, majd később a magyar középiskola tanárnőjé­től, Tarczal Zsuszától érdeklő­döm ennek oka felől. Mindket­tőjüktől ugyanazt a választ ka­pom: — A Kassai Magyar Középis­kola növendékeinek 35 százaié­ka vidékről jár be tanulni, úgy hogy a tanítás befejezése után azonnal autóbuszra száll és ha­za utazik. Tehát nincs ideje a könyvtárat látogatni, másrészt a magyar Iskola könyvtára a legújabb könyvekkel van ellát­va és a diák azt a könyvet ol­vashatja, amelyikhez kedve van. SZABÓ BÉLA r/icsoda Oszl? AC Nehéz megfelelni a kérdésre, s egy­^ értelmű választ adni rá egyszerűen lehetetlen. Oszi húszéves fiatalember. Sofőr. De hát felelet ez? S vajon többet tudunk-e róla, ha elárulom, hogy nem előkelő áramvo­nalas gépcsodát vezet, csak egy ócska teherkocsit? Kavicsot és épületanyagot fuvaroz. Zörögve, csörömpölve száguldozik a bratislavai utcákon, a város egyik végé­ről a másik végére, súlyos tonnákkal meg­rakodva, és üresen riogatja nap-nap után a könnyelmű gyalogjárókat. Oszl szereti a sebességet, de nem mer rátaposni a gázpedálra. Két karambol után rádöbbent, micsoda ve­szélyes foglalkozást vá­lasztott. A két karambolt ugyan szerencsésen meg­úszta. Az elsőt az utcák­ra -terpeszkedő sűrű köd okozta. Neki hajtott egy útjaoító gőzhengernek. .• •; • Lassan hajtott, így csak a sárhány ők horpadtak be, más baja nem esett se neki, se a kocsinak. h ; Másodízben egy hírtelen j ékező kis F tatot bökött meg. Éppen csak meg­bökte a hátulját. Most se történt semmi különö­sebb, csak behorpadt a kis személykocsi fara, de a bádog reccsenése, az ismeret­len vezető ijedt tekintete örökre megma­radt emlékeztében. Azóta nagyon óvatosan hajt. A cél előtt, a kanyarok s az útját a tolakodó akadályok előtt jó ötven méterre fékezi a kocsi futását. Oszi tehát óvatos kocsivezető, sőt azt is mondhatnám, hogy bizonyos felelősség­tudat hatja át. Rábíztak egy hatalmas te­herautót, s igyekszik elkerülni a karam­bolokat, nehogy megkárosítsa a vállala­tot, hogy ne tegyen kárt magában, se má­sokban. Csakhogy a kocsivezetők legtöbb­je így viselkedik. Okos félelem és okos önzés kényszeríti őket erre az óvatosság­ra. Tehát ez a tulajdonsága sem határozza meg Oszi kilétét és jellemét. Olyannyira nem, hogy épp a fordítottját szeretné ten­ni. Amióta a volánnál ül, irigyli a mentő­autók és a tűzoltókocsik sofőrjeit. Azok hangos szirénázással törnek utat maguk­nak a forgalmas utcán. Ö is így szeretne tenni. Csak megnyomna egy gombot, s má­ris szabad az út: rohanhat kedve szerint, amerre tetszik. Csakhogy ő nem mentő­autó és nem tűzoltókocsi vezetője. Ütött kopott nagy teherautó volánja mögött ül, kavicsot és homokot fuvaroz, óvatosan las­sít és fékez, lehetőség szerint kerüli a forgalmas utcákat, de a megengedett se­bességből nem enged, s rendkívüli örömet okoz neki. ha a könnyelmű és figyelmetlen fárókelők eszeveszett bakugrásokkal me­nekülnek előle a járdára. Őszit szeretik és megbecsülik a munka­helyén. Igazolatlanul sose hiányzott. Még sose fordult elő vele, hogy beszeszelt volna, s a rosszindulatú rendőrök is hiába hukkoltatják. Oszt nem iszik se bort, se pálinkát, legfeljebb sört, de azt se olyan­kor, ha volánhoz ül. Ezért szeretik és megbecsülik Őszit. Ezért megbocsátják neki hosszú, vállára omló sörényét, mely elöl homlokát is jócskán eltakarja. Tehát itt tartunk: Oszi huligán, vagy „mányícska", ahogy csehül mondják. A bratislavai utcák megbotránkoztató, ti­pikus jelensége, mely rengeteg gondot okoz a közrend őreinek. Ha a hajáról íté­lünk, valóban azt hihetnénk, hogy huli­gán. Csakhogy ezt a rendőrök se merik állítani, bár egyszer-kétszer bevitték a kő­oroszlánokkal díszes házba. Tlsztességtu­dóan viselkedett, felszólításra személy­azonossági igazolványát tiltakozás nélkül felmutatta. Az egészségügyi vizsgálat so­rán kiderült, hogy rendesen tisztálkodik, s így nincs semmi ok arra, hogy lenyíras­sák a haját. Dühroham és hisztérikus til­takozás nélkül tűrte a megszégyenítő pro­cedúrát, aztán tisztességgel elköszönt a hatósági emberektől. Azóta ismerik őt a rendőrségen. A munkahelyéről a legjobb értesüléseket szerezték be: munkaszerető, megbízható, kerüli a szeszes italt, önhi­bájából sose karambolozott... Kell ennél több dicséret vagy felmentő ajánlás? A hatóság semmit sem tehet el­lene. Utóvégre ki-ki úgy hordja a haját, ahogy akarja. A régmúlt idők­ben általános divat volt a vállra om­ló hajviselet. A fiatalemberek fejét sa­ját sörényük díszítette, a pohos uraságok, köztük történelmi személyiségek ls ven­déghajat, közönségesen parókát viseltek. Általánosan elfogadott szokás volt, és senkinek nem jutott eszébe megbotrán­kozni rajta. Csakhogy a mai idők nem régmúlt idők. Mások az általánosan elfo­gadott szokások, és más a divat. Aki ettől eltér, a normától és a normálistól tér el, ezért közmeabontránkozást okoz. Áltálában ilyen az emberek logikája, s eszerint a hosszú haj — viselőjével együtt — elítélen­dő, sőt üldözendő jelenség. Ám Oszi ragaszkodik a sörényéhez. Apja sem bír vele, aki józan becsületes ácsmes­ter létére épp eleget korholta e különös fejdísz miatt. Édesanyja is szidta épp ele­get. Oszi -makacsul ellenállt. Ragaszkodik a sörényéhez. Kinek mi köze hozzá? A mun­kahelyén is sok baja volt miatta. Az idő­sebbek azt mondják: Nem illik neked ez a sörény! A harminc—negyvenévesek pe­dig azt mondják: Olyan vagy, mint a ma­lom! Eredj az őserdőbe! Oszi nem megy ez őserdőbe. Teherautót vezet és esténként gitározik. Nem tud meglenni zene nélkül. Tizenöt éves ko­rától öt éven át rendszeresen látogatta a zeneiskolát. Három évvel ezelőtt gitáros zenekart szervezett. Öten vannak a gitáro­sok: „Sihederek." Így nevezik magukat. E s mind az öten hos.*i válra omló hajat viselnek. Van köztük nyomdász, kimaradt főiskolás, szerelő, és Oszln kívül még egy kocsivezető. Nyilvánvaló, hogy a Beatle­seket majmolják, de hatósági engedéllyel. Kultúrházakban, sőt kávéházakban is fel­lépnek. Becsületes talpalávalókat penget­nek a külvárosi fiataloknak. Hosszúhajú­aknak és rövid hajúaknak egyaránt. Van­nak ismerőseik a Nemzeti Színház előtt csoportosuló sörényes fiatalok között, de semmilyen szorosabb kapcsolat nem fűzi őket hozzájuk. Nem okoznak közbotrányt.. Azaz hogy ... Nemrég az egyik „Siheder" bevonult ka­tonának. Lenyíratták a haját, s ő fölvágta az ereit. A hadseregnél ilyesmi abnorma­litás számba megy. Elbocsátották a had­seregtől, s újra megnövesztette a haját. Egy nap bevitték a rendőrök. A munkahe­lyén rátámadtak, nyírja le a sörényét, s erre gázzal mérgezte meg magát. Sze­rencsére megmentették. Valóban megmentették? Kicsoda Oszi? Kicsodák a „Sihederek"? Mi ez a hosszú haj? Talán egy szekta kü­lönös ismertetőjele? Vagy egyszerűen Nyu­gat majmolás? Oszt teherautót vezet. Gi­tároz. A többieknek is van becsületes fog­lalkozásuk. A többiek is gitároznak és hosszú hajat hordanak. Miért teszik, és ml volt az oka a kétszeres öngyilkossági kísérletnek? Faggattam Őszit, és ö kissé Ingerülten így válaszolt: — Nézze, uram, nekünk otthon, az isko­lában,' az internátusban, tanoncotthonban, az ifjúsági szervezetben, a hadseregnél, a munkahelyen, szóval mindig mindenütt megmondták, mit kell tennünk, és ipást nem is volt szabad tennünk. Mért ne nö­vesszük meg a hajunkat? Kinek mi köze hozzá? Ha éppen úgy tetszik, hát mezítláb sétálok végig a korzón a Mihály-kaputól a propeller ig ... A hosszú haj tehát, nemcsak hosszú haj. Több annál: tiltakozás. A hosszú hajjal kezdődik, és öngyilkossággal végződik. Bizarr és patologikus formákat ölt. Es szükségszerűen ilyen, mert ezek a hosszú­hajú. sihederek nem tudják, mit akarnak. Elégedetlenek az otthonnal, az iskolával, az internátussal, az ifjúságt szervezettel, a munkahely fegyelmével, egyszóval min­dennel, de nem tudják, mit szeretnének. Oszi é% a „Sihederek" a szerencsésebb eset. Nem jutottak el a „tett'-ig, jaz ön­gyilkossági kísérlettől eltekintve), de más hosszúhajúak eljutottak odáig is, s ez tör­vénysértés, lopás, erőszak, munkakerülés volt. S lehet, egy nap a tett már nem öngyilkosság, de gyilkosság lesz ... Oszlt ugyan nem kell félteni. A zene és a szerelem megkíméli öt az eltévelyedés­től. Szeret egy jóravaló lányt. Azt mondja, kék a szeme, akár a nefelejcs. Az kívánja, nyírassa le a haját. Nem tette meg apja, anyja kedvéért, elöljárói tanácsára, sem a rendőr figyelmeztetésére. Megteszi a lány kedvéért. Múltkor egy fuvar téglát hozott haza szülei kültelki udvarára. Be­csületes úton, bontásból szerezte. Házasodni készül és házat akar építe­ni ... Sok mindent tudtunk meg Ősziről, és mégse tudjuk, kicsoda. Szereti a nagyap­ját, aki megrokkant, öreg munkásember és kommunista, de Oszi nem akar kom­munista lenni. Azt mondja, nincs érzéke a politikához. Magyar az édesanyja, édes­apja német, ő csak szlovákul tud, de né­metnek mondja magát. Ha valaki megkér­dezi tőle, miért, villámló szemmel azt feleli: — Mert becsületes ember az édesapám! Ezt senki nem is vonja kétségbe. Még a háború után se kételkedett senki benne. Hiszen másképp nem is maradhatott volna a köztársaság területén. Oszi egy leány kedvéért lenyíratja a ha­ját, s egy nap talán végkép elfelejti, hogy valamikor a „Sihederek" torz, furcsa frizu­ráját viselte. Igaz, megmarad a gitárja, s érett férfi-, esetleg családapa korában, ha előveszi és rázendít, már tudni fogja, mit akart, és rájön arra is, hogy miben keresse az élet szépségét. BAB! TIBOR •

Next

/
Thumbnails
Contents