Új Szó, 1966. szeptember (19. évfolyam, 241-270. szám)

1966-09-24 / 264. szám, szombat

R

égi, talán banális, de mégis levendulaillatú bakaszerelem históriájával kell kezdenem. A váltakozó rendszerek hadkiegészítő parancsnokságainak változatlan gyakorlata Komáromba vezényelte annak idején a Tŕebič környékéről származó Kolár közvitézt. Itt, Jókai városában habarodott bele a jóképű morva fiúba egy, kedves és könnyen hívő, szerelemre vágyó aranyosi lány. A szerelem bódulatában éltek hónapokon át, nem törődve a sovinizmus tövisbehajtó korridorjával. Aztán a fiú egy napon leszerelt, s eltűnt a városból. Mint amolyan „mindenféle bakaszerelem" ez a szerelem is véget ért. A morva fiú hepehupás hazájában gyorsan elfelejtette a Duna-parti kalandot, de nem úgy a kis aranyosi lány. Nem tehette, mert teherbe esett, s álmatlan éjszakák, szégyenteljes napok, hetek, hónapok után apátlan fiúgyereknek adott életet. Mivel nem akarta, hogy fia zabigyerek legyen, lázasan kutatott egykori szerelme, fiának apja után. A legényt mintha a föld nyelte volna el, de a leányanya mégsem adta fel a reménytelenARCHEOLÓGUS LETT B GUMIPUSKÁS LANYBÚL nek látszó küzdelmet. S ha évek múltán ls, megtalálta gyermekének apját. Tizenhárom éves korában került aztán a gyerek apjához Tíebičbe, majd innen Zlínbe, Bafáékhoz. Jól ment a dolga messzi morva földön, szíve azonban a Dunatájra vonzotta. Érsekújváron vállalt könyvelői állást, az ottani Baťa-gyárban, s a harmincnyolcas események után is a „Ciktában" maradt. Ott ismerkedett meg feleségével, egy budapesti mozdonyvezető lányával. Negyvenháromban összekeltek, s negyvennégy augusztusában, Ojvár legsúlyosabb bombázásának napjaiban született történelmünk hőse — Kolafová Piroska. <=—• A háború befejezése után Csehországba, Náchod környékére költöztünk — mondja a halkszavú, törékeny alkatú komáromi archeológusnő. — Itt ismerkedtem meg az ABC titkaival, ott éltem le a fenyvesek, virágzó hegyirétek és habzó vadvizek országában gyermekkorom legszebb éveit. Abban az időben hallottam a szlovákiai magyarok szenvedéseiről, kitelepítéséről és deportálásáról, amit gyermekfejjel akkor még nem Igen értettem meg. ötvenegyben — bármennyire h> jó dolgunk volt — mégis visszajöttünk Dél-Szlovákiába. Édesanyám miatt. 0 egy árva szót nem tudott csehül, elveszettnek érezte magát északon — hazavágyott. Én meg az aranyosi nagymamának örültem. Apám a komáromi hajógyárban kapott állást, s mindnyájan azt hittük, hogy végleg révbe jutottunk. Kolá? Piroska szülei azonban tévedtek. Visszatérésük egybeesett a személyi kultusz bizalmatlanságtól, gyanúsltgatásoktól vemhes korszakának kezdetével, amikor egyesek — megrészegedve a hatalomtól — vélt bűntettekkel rágalmazták meg polgártársaikat és kéjjel vájkálódtak a mások szenvedéseiben. Piroska apja egyike volt az áldozatoknak. Nagy, főbenjáró bűne volt: cseh létére a magyar hadseregben szolgált, s nem szökött át a partizánokhoz. Azt azonban senki »em firtatta, hogyan és mikor tehette volna meg ezt. Magyar nemzetiségű édesanyja még súlyosbító körülménynek bizonyult. Állásából menten elbocsátották. Hosszú éveken át nehéz testi munkőt végzett. Súlyos baleset érte, de mivel „leprás" volt, a törvényes előírások szerint az őt megillető kárpótlást sem kapta meg. Aztán ez a rémálom ls elmúlt, a dolgok ismét rendeződtek, az apa visszakerült régi munkahelyére. Piroska közben godtalanul élvezte a gyermekkor örömeit, csintalankodott és jól tanult. Alig vette észre, hogy az iskolában a gyanúsítgatások nyálkája egy röpke pillanatra őt is körülvette. Csak arra figyelt fel, hogy édesapja későn és fáradtan Jőr haza, meg arra, hogy nagyon szomorú. A

felsőbb osztályok anyaga sem okozott neki nehézséget. Elég ideje maradt az olvasásra és a rakoncátlankodásra. Komoly arca, ôrtatlant mímelő kék szeme ellenére részt vett fiú osztálytársainak minden csínytevésében. Igaz, a felelősségvállaláskor is mindig szolidáris volt velük. Akkor is, amikor röviddel az érettségi előtt, a történelem órán osztálytársaira és az osztályfőnökére lövöldözött gumipuskával. Piroska hatvanegyben kitüntetéssel érettségizett. Az érettségi vizsga után pedig azonnal a brnói bölcsészeti kar régészeti tanszékére jelentkezett felvételire. — Mindig arról álmodoztam, hogy egyszer majd tudományos munkát végzek. Orvostudomány, bölcsészet, történelem, mind, mind érdekelt, ám legjobban mégiscsak a geológia vonzott. Egyszer azonban kezembe került Zatnarowsky lengyel Írónak „A világ hét csodája" című, a régészek munkájáról írt könyve, s máris döntöttem: archeológus leszek. Hiába is igyekeztek volna tanáraim lebeszélni, hiába is ellenkezett édesanyám, elhatározásom mellett kitartottam. És egy hónappal későbben már a Mikulov melletti Pavlov határában ásatásokon vettem részt. Kőkorszakbeli leleteket készítettem elő fényképezésre... Innen Pohanskóra kerültem, ahol idősebb kollégáimmal egy szláv település sírjait tártuk fel. Közben — ott, kint a helyszínen — egyetemi tanárok (régészek) előadásait hallgattuk, hogy bizonyos tárgyi ismeretekkel kezdjük az első szemesztert. Aztőn elkezdődött első egyetemi évem. A többi „gólyával" együtt ismerkedtünk meg Brnóval, színházak, hangversenyek, mozielőadások állandó látogatói lettünk. Észre sem vettük, hogy az első év letelt, s már is szünidei ásatásokat végeztünk. Majd, mint a Csedok idegenvezetője mutattam be a lengyel, magyar és szovjet turistáknak Brno szépségeit. Ösztöndíjam mellett további pénzhez így jutottam. Igyekeztem ugyanis kímélni szüleim pénztárcáját, mivel tudtam, hogy három kistestvérem nevelése sokba kerül. A második évfolyamban beiratkoztam a klasszikus régészetre (görög és római archeológia). Szünidőben átmentem Magyarországra, ahol Aquincumban, Dunaújvárosban és Keszthelyen római ásatásokat néztem végig és tanulmányoztam. Igen sokat tanultam a magyar régészektől, akik roppant gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek. Vidám élet ugyan a diákélet, de minden vidámsága mellett Piroska szorgalmasan tanult, vizsgáit idejében letette, ásatásokra járt, s amikor Bulgáriába került, mint Csedok-vezető, akkor sem felejtette megtekinteni a Várnában nemrégiben kiásott római fürdőt, s megnézni az ottani múzeum híres római leleteit. Közben szárnyakon repült az idő és elérkezett 1965 szeptember elseje. Ezen a napon, a huszonegy éves Kolár Piroska a komáromi Dunatáji múzeum archeológusa lett. — Nagy rendetlenségben találtam a múzeum depozitáriumát, csakúgy mint a régészeti kiállítás anyagát, ami nem is csoda, mivel dr. M. Dušek távozá-\ sa óta a múzeumnak nem volt régészeti előadója. Három hónapnál tovább tartott, míg az itteni anyagot korszakok és kultúrák szerint rendeztem. Rengeteg leletünk van ugyanis, főleg a római korszakból. A táj gazdag, a paleolit, a neolit, és a bronzkorszak emlékeit éppenúgy megőrizte, mint a hallstatti, a kelta és római kultúrák reánk maradt, agyagba, bronzba, vasba és üvegbe vésett üzenetét. — Most augusztusban terven felüli munkát végeztem. A komáromi kaszárnya udvarán a katonák több csontvázat találtak. — Hogy mi a legközelebbi programom? Elsősorban diplomamunkámat akarom megvédeni, az újonnan feltárt harcmező anyagát feldolgozni, no és szeretném megírni a Leányvári castrum monográfiáját is... Ám ez nem minden. Kolár Piroska — bocsánatot kérek feledékenységemért, mert közben a komáromi archeológusnő férjhez ment és nevet változtatott, — ma már Ratimorskyné, nem elégszik meg a régészettel. Lelkes és tevékeny tagja a Petőfi nevét viselő komáromi ifjúsági klubnak. Történelmi és képzőművészeti előadásokat szervez és részt vesz a zenebarátok körének munkájában is. A Petőfi-klubban ismerkedett meg férjével is, a kulturát kedvelő Ratimorsky ácsmesterrel, akihez szülei heves tiltakozásának ellenére férjhez ment... • m Piroska, a csendes, halk szavú, de Igen ü határozott és kitartó komáromi archeoló*• gusnő elsősorban szakmájában igyekszik eredményeket elérni. A régészet szerinte nagyon fontos tudomány. Ogy véli, hogy a múlt alapos megismerése nélkül egyetlen társadalom sem ismerheti fel a holnapját jelentő gyökerek mai mélységét, terebélyességét, vagyis a rendszernek a hagyományokba való beágyazásának tartósságát. A politikai és kulturális hagyományok megismerése és érzékeny kiválasztása mellett nélkülözhetetlen a tegnap és a tegnapelőtt történelmi feltárősa. Ezen a téren pedig a történelemtudomány mellett a régészet nagyon sokat tehet. Mindezt Ratimorskyné, Kolár Piroska, a gumipuskás lányból lett archeológusnő, ez a halk szavú, látszatra törékeny de energikus, kitartó és őszinte, igaz ember vallja, akire családja, munkatársai és társadalmunk mindenkor számíthatnak. BARSI IMRE /asár na poriként gyermekek gyülekeznek Janko Alexy nemzeti művésznél, ahol a mester és felesége végtelen szeretettel fejlesztik a gyermekek képzőművészeti ízlését és alkotó'képességét. (J. Bakala — ČTK felv.) DÁVID TERÉZ: • Vendégek • BARÁTNŐM huszonnyolc évi távollét után látogatott haza Dél-Amerikából, remek kondícióban, harminc évet fiatalodva. Azt mondta, ifjúságát a sok és jó szabad levegőnek köszönheti, mert a kétmillió lakost számláló városban, ahol él, olyan szerencse érte, hogy az ég felé nyúló házsorok között kis kertes földszintes házat bérelhetett, melynek kapuját kulcscsal zárja és a kis házban, a kis kert közepén úgy érzi magát, mint valami - paradicsomban. Ablakait éjjel-nappal tárva hagyhatja, kis rezidenciáját az utca felől kőfal, köröskörül pedig sokablakos bérpaloták védelmezik. Azaz ..., sajnos ... ennek már végei Mármint az ablakok tárva-nyitva való hagyásának, mivelhogy ... De átadom neki a szót! — Tudod, egy napon a szomszédok, akik a legközelebbi bérházban laknak és kedvükre betekinthetnek a kertünkbe, észrevették, hogy három csavargó formájú alak sündörög az. ablakunk alatt. Véletlenül ismerték körülményeinket, tudták, hogy a napnak abban az órájában mindnyájan munkában vagyunk — rögtön felhívták a rendőrséget és figyelmeztették a hívatlan látogatókra. A rendőrség idejében meg is érkezett, elcsípte a betolakodókat, el ls vitte őket, engem pedig egy udvarias spanyol rendőr megvárt, hogy előkészítsen a történtekre és körülnézzen a tett színhelyén ... — Nos — folytatja — ott valóban volt is mit nézni. Képzeld! Teljesen kifosztották a jégszekrényemet. Az ostobák! Ott volt előttük az asztalon a fiam táskarádiója, a lányom arany karkötő-órája és egyéb apró ékszerek ... ők meg a jégszekrényt fosztották ki! El is mentem a rendőrrel, hogy jegyzőkönyvet vegyenek fel és megtegyem a feljelentést. De .. . amikor megláttam a „bűnösöket", a három együtt nem lehetett több, mint húsz éves, nos akkor azt mondtam, hogy mégsem teszek feljelentést. A műanyagtartókat, amiben a val volt, meg a sajt, úgyis visszakaptam. A tejesüveg, üresen ugyan, de ott állt előttem az asztalon. Néhány konzerv, amit nem tudtak kinyitni... Megjegyzem — egy tányért már otthon a kert közepén megtaláltam, valami húsétel volt benne, a lányom vacsorája... Egye fene — mondtam, nem teszek felfelentést. A rendőrök is helyeseltek, azt mondták, csak utánjárás lenne belőle, tárgyalás, bizonyítás, ezek pedig éhesek ... — Hát igen, tagadhatatlan, ezután távollétemben nem maradhatnak nyitva az ablakok. Ugyebár, könnyelműség lenne. Feltétlenül — válaszoltam elgondolkodva — de azért ha nálunk Ilyesmi előfordulna, mert azért ugyebár mi sem vagyunk angyalok... minálunk, azt hiszem, inkább a táskarádiónak, karkötőórának, esetleg egy orkánkabátnak kelt volna. lába ... A MÁSIK VENDEGEM szintén tengeren túlról jött, és elmondta mi minden van náluk ... Van napfény, tenger, luxus, sok, autó, sok gyümölcs, kivilágított kirakatok, éjjeli mulatók, rendezett autóutak, kávéházi traccspartik, mozik, színházak, templomok, múzeumok, vízesések, felhőkarcolók, mintakertészetek, narancsligetek, udvarias sofőrök, még udvariasabb pincérek, fürdőruhacsodák, szépségkirálynők, léghűtéses kávéházak, tengeri halak, trópusi virágok ... — Es neked?... Neked magadnak mid van? — kérdeztem. — Neked — Nekem? Nos nekem van egy szépen bebútorozott garzonlakásom telefonnal! — Ertem! Es? — Tudod, hogy irigyelnek miattaI — Mi miatt? — Hát nem érted? Saját telefonom vanllt — Ertem ... A HARMADIK VENDEGEM szintén óceánon túli. Körülbelül ugyanazokat mondja mint az előbbi. Narancsliget, autósztráda, kivilágított üzlethelyiségek, meztelen táncosnők, tengeri rák, olajbogyó, stb., stb., stb. ... Harmadszor raktam meg a tányérját hagymás rostélyossal és biztatgattam, csak beszéljen! Tiltakozott! Már mint a rostélyos mennyisége ellen. Azt mondta, hogy már nem bír mozogni. — Sebaj! — vigasztalom. — Majd elfövök egyszer hozzátok látogatóba és majd hasonlóval viszonozod ... — No, azt megteszem. Feltétlenül megteszem, de ilyen jót azért nem kapsz nálunk— mondja és hangja belevész a söröspohárba ... AZ UTOLSÓ TÖRTENETET idevalósi barátnőmtől hallottam. — Képzeld... álltam a feldúlt lakásban és révetegen tekintettem körül. Férjem vigasztalni próbált. Azt mondta, háború volt, azt is kibírtuk. Azt válaszoltam, hogy ez a mondás olyan idős mint ő, és hagyjon fel végre az ócska idézetekkel. Azt válaszolta, hogy hát csak éppen vigasztalni akar... Mondtam, ez nagyon kedves tőle, de inkább készpénzt adjon, mert — ha már így esett a dolog — be kell valamit vásárolnom. Azt mondta, a készpénznek is fuccs! Akkor meg mihez kezdjek? — kérdeztem. Azt mondta, nézzek körül a jégszekrényben, hátha találok ott valamit. Mondtam, hogy a hűtőszekrény is olyan állapotban van, mint a lakás többi része... Mire a fértem, hogy azért ne essek kétségbe, mert majd csak lesz valahogy... Nagyon csúnyán nézhettem rá, mert magyarázni kezdte, hogyan képzeli ezt el. A szöveg, melyet alkalmazott szintén ócska volt, azonfelül sematikus. Hogyhát... vannak emberek, akik többször kezdik elölről az életüket. Gondoljak a törökországi földrengés áldozataira, az ausztriai földcsuszamlásra, a londoni rendőrök özvegyeire és árváira... Mindezt próbáltam, de az elképzeléstől cseppet sem vidultam fel. Csak álltam ott, a felforgatott lakásban, a kiürített Jégszekrény előtt, a hónap második felében, a fizetéstől tíz napi „távolságra", étlen-szomjan elhagyatva... Illetve elhagyatva nem voltam, mert a férjem csak egyre vigasztalt. Elmondta, hogy az első világháború Idején hogyan maradt az édesanyja egyedül három kiskorú gyerekkel, mert az apjuk elesett a fronton... Hogy egyszer leégett egyik nagynénjének a háza... Egy bácsikáfát leütötte a hajókötél... Egy ángyikáját... Nem tudom mi történt az ángyikával... Csak azt tudom, hogy pár perccel előbb távozott tőlünk az utolsó nyárt vendég.,•