Új Szó, 1966. szeptember (19. évfolyam, 241-270. szám)

1966-09-24 / 264. szám, szombat

EMBER — e szó KÖTELEZ AZ OJ SZÓ SZAMARA IRTA: ALE K SZAN DR NYILIN Grigorij Báklanoo Voronyezsben született. A háború előtt nem írt. 1941-ben 18 éves volt, nem fejezte be az iskola utolsó osztályát, Inkább repülőipari technikumba jelentkezett. A váratlanul közbejött háború kényszerítette rá, hogy mégis befejezze a tízéves iskolát. A hadirepülők iskolájába érettségi nélkül senkit sem vettek fel. Baklanov magánúton érettségizett. Nyár volt, szünidő, az igazgató a Brisitol étteremmel szemben egy kis parkban vizsgáztatta őt kémiából. Baklanov nem lett pilóta. A boriszoglebszki pilótaiskola nem is tudta befejezni új növendékek toborzását, mert a németek megszállták a várost. Baklanov hadnagy 1943-ban, a kurszki csata után esett át a tűzkeresztségen, amikor a délnyugati arcvonal csapatai átkeltek a Dnyeperen. Részt vett a jugoszláviai és a magyarországi harcokban. A győzelem híre Bécsben érte. A háború után a moszkvai Irodalmi Intézet hallgatója lett. 1951-ben fejezte be főiskolai tanulmányait. Három háborús elDeszélésének és egy regényének alapötlete még a főiskola előtt született meg. „Akkoriban nem gondoltam semmilyen konkrétumra. Olvastam, tanultam. Igaz, regényt kezdtem írni a háborúról, tfem sikerült, eldobtam. Aztán valamilyen elbeszéléseket írtam ... Nem a háborúról" — emlékezik vissza. Baklanov kisregénye a Talpalatnyi föld 1959ben látott napvilágot. Baklanov a szépítő harci romantika nélkül ír benne a háborúról. Senkit sem „mentett meg", senkit sem „kímélt" rokonszenves fő hősei közül. Egyedül Motovilov hadnagy marad életben, ő meséli el a Talpalatnyi íöld történetét. A szerző az ő sérthetetlenségét sem szavatolja. Mit hoz a jövő? „Százötven méternyire fekszünk a németektől. Még nyolcvan méter, s megint németek. Itt van hazánk pereme. Minden út itt végződik. Mit szánt nekem a sors, hány lépést kell még előre tennem? Egyet? Ez a lépés az életem". A háborúban szabadon kaszál a halál, de Baklanov könyveinek lapjain nyoma sincs a reménytelenségnek. Baklanov könyveinek optimizmusa elsősorban abban van, hogy a halálba indulók felismerik a kapcsolatot a béke napjai és a győzelem utáni napok között. Az ember a háborúban ember marad, aki sem a tegnaptól, sem a holnaptól nem szakad el. Baklanov előtt, vele egyidőben és utána is sokat írtak a háborúról. Milyen könyvek és mely írók tetszenek neki, mivel segítették munkájában? — Alekszandr Tvardovszkif, Viktor Nyekraszov, Vaszilif Grosszman, továbbá kedvelem Vera Panova „Útitársak" című müvét. A fialal prózaírók közül Vaszilif Bikov alkotásai tetszenek. Baklanov a Talpalatnyi földben kifejtette, hogyan akar írni a háborúról. „Ha mafd vége lesz a háborúnak, s az emberek visszaemlékeznek rá, bizonyára eszükbe futnak a nagy ütközetek, amelyek eldöntötték a háború kimenetelét, az emberiség sorsát. A háborúk mindig nagy ütközetekként maradnak meg az emberek emlékezetében. Az emberiség sorsa olyan, mint egy ember sorsa akkor, amikor milliók sorsa dől el. Különben milliók sorsa és tragédiáfa gyakran egy ember sorsával kezdődik ..." A voronyezsi Motovilov hadnagy tüzértiszti iskolát végzett Baklanov hadnagy kortársa. Akkor tehát a Talpalatnyi föld önéletrajzregény? — Igen is, meg nem ts. Nem vagyok biztos benne, lehet-e a háborúról telfesen önéletrafzilag írni valamilyen művészi dolgot. A neves hadvezérek emlékiratait még megértem. Mi, a háború közönséges harcosai nem szorulhatunk tapasztalataink, élményeink korlátai közé, ha a háborúról akarunk írni. Természetesen élmények nélkül nem lehet valamilyen lényegeset mondani, mert amit az ember a harcban nem tapasztalt, sehonnan A nagy játszma — G. Baklanov a fiával. Az író műveit eddig a világ h úsz nyelvére fordították le. sem tudfa bepótolni. Am a legigazabb napló is csak napló marad. Fontos, néha nagyon értékes kortörténeti dokumentum ... Baklanov új regénye „1941 júliusa" (lapunkban Orkán címmel közöljük} a háború kezdetéről szól. Baklanov 1943-ban kezdett harcolni. 1941 júliusában messze voltam a fronttól. Mégis regényt írtam azokról a napokról, lmom kellett, a háborúnak ez a tragikus időszaka különösen foglalkoztatott. Miután három elbeszélést írtam olyan eseményekről, amelyeknek szemtanúja és részvevője voltam, regényt írtam a háború kezdetéről. Nem tudom, van-e ebben valamilyen törvényszerűség. A jelen évtől kezdve prózai szemináriumot vezetek az Irodalmi Intézetben. Nemrégen eltanácsoltam a továbbtanulástól egy kortársamat, frontot járt embert. Regényt írt, amelynek története német hadifogságban játszódik le. A szerző nem volt fogságban. Rosszul írta meg a regényt. Arról pedig amit a saját szemével látott, nem ír. Szerintem nem is írja meg soha. Ezt meg is mondtam neki. Elhiszi-e? Az írás — önálló elhatározások területe ... Grigorij Baklanov 11 év alatt hat nagy művet alkotott. — Naponta tíztől fél háromig dolgozom. Mindig valamilyen határozott dolgot írok. Amikor már a közepén tartok, szeretnék valami újat írni. Mégis folytatom, amíg pontot nem teszek végére. Félek egyszerre két íráson dolgozni, hátha nem sikerülnek?.. A könyv születését szeretik a gyermek születéséhez hasonlítani. Az én esetemben ez nemcsak hasonlat, hanem valóság. A fiam akkor született, amikor a „Sznyeglriben" című regényemet fejeztem be, a lányom pedig a Talpalatnyi földdel egyidőben jött a világra. Grigorij Baklanov most új regényt ír. Modern regény lesz az építészekről. — Címe még nincs, a tartalmáról nem nyilatkozom. Oj regényem, éppen úgy, mint az előzőek arról szól, hogy milyen nagy elkötelezettséget jelent embernek lenni. Ez minden időben nehéz dolog. Baklanov egyik korábbi elbeszélésében, amelynek címe Szerjozsa gyermekkorának városa, komoly dolgokat mond: „... talán nem abban van az emberek életének értelme, hogy szebben és ünnepélyesebben adják át az országot gyermekeiknek, mint maguk vették át." Nem puszta szavak — ez Grigorij Baklanov alkotásának értelme. (APNJ ÚJ VERSEK CSONTOS VILMOS: Éjés Égek a magam tüzén. Elégek, Mint kályhán a szén. - Van-e, aki melegszik nákim? Elégek, s hamuvá válva Ráhullok E rossznak nevezett világra. - Szeretnék javító humusza lenni. - Már csupán rőt parazsam Izzását Érzem; - égetem magam, Hogy másé legyen a melegségem. TÖRÖK ELEMÉR: Henyér-lobojáíom Tisztaságra lázít és emberségre létem minden perce magam emésztve. Egyik kezemben kést, másikban Napot markolok, ameddig csak meg nem halok. Kételyt és bizalmat illesztek össze, hogy tűrésem hű tudatomhoz kösse. Visszaadom szómnak az igért hitet: Kenyér-lobogásom, ó, ki érti meg ... ? TÓTH ELEMÉR: Állandó úton Itt vagyok, s amerre megyek, nyomokat hagyok. Az ember sokszor érkezik, és szól csak: itt vagyok. A cél előtt mondja a szót, lelőtt madár a képzelet a cél előtt. Nincs idő kitalálni ciFrakő ragyogású mesét, már nincs idő. E magas hegyet tízezer évig építette a hangyaszorgalmú idő. Szidtátok. Minek? És íme, a magyarázat pipacsai harsogva énekelnek. Sziklák között, nehéz úton haladok előre. Egyik kezemben marék földdel, másik kezemben az emberek hitének egyik rózsaszálát cipelem, egyre följebb, egyre merészebben, egyre biztosabban. Köröttem sziklák dalolnak, s néhány madár hozza a tiszta éneket, a megnyugvást szívemnek. Nem érhet több csalódás. Szívem erős, izmaim kemények. Eldobálom cicomáimat. Lássatok! Ez vagyok, ilyen, és soha más. Egyik kezemben marék földdel, másik kezemben az emberek hitének rózsaszálával — jégszemű patakok között, saskarmú szelek kőzött — a csúcs felé törő, ahol a marék földbe elültetem azt a bizonyos rózsaszálat. Illatozzon. (A közelmúltban megjelent Ketten című kötetből.)