Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-06 / 215. szám, szombat

elvégezte munkáját a falucskában, s most L a vonatot várja a kicsiny vasútállomáson. A megálló közelében púpos szénaboglyák sütkéreznek. Távolabb a folyó bokros partját látni. Sehol senki, csak a léckerítés mögötti kiskertben járkál egy középkorú aszszony, a vasutas felesége, aki B

a ritkaságszámba menő jegykiadást is végzi. A faluba poros dűlöút vezet. Rekkenő a hőség, az utas árE

nyas helyet keres magának a sínek közelében. A diófa alá húzódik, s a zsebébe nyúl, hogy cigarettát vegyen elő. A cigarettacsomag azonban üres. Valamennyi zsebét végigkutatja, de egy fia cigarettát sem talál. A nikotinéhség nagy úr, S

és olyankor jelentkezik a legádázabbul, ha az embernél éppen nincs cigaretta. •• Az utas idegesen topog, töpU

reng a fa alatt, és közben nagyokat nyel. Az óráját nézegeti: nem, arra már nincs ideje, hogy visszagyalogoljon a faluba. Lekésné a vonatot. A következő vonat sokára indul. A cigaretta kedvéért mégsem E

maradhat itt estig. Számvetést csinál: a vonatban nem vásárolhat cigarettát, s legalább egy órába telik, amíg olyan T

állomásra ér, ahol trafikot talál. Pokoli helyzet. Vakarja a fejét, s irigykedve nézi a kapargáló tyúkokat, lám, azok^— n

ak nincs ilyen problémájuk. Amott messze, a folyó partján bandukol egy bácsi, vasvillát visz a vállán. Annak biztosan van cigarettája. Igen ám, de az is túl messze van, és a vonat öt perc múlva beér az állomásra. Ebben a pillanatban — mint az ókori színdarabokban a sors keze — megjelenik a dűlőúton egy 8—9 éves kerékpározó fiú. Errefelé tart. Már itt is van a diófa alatt, leszáll a gépről, s félrebillent fejjel nézi a nyakigláb idegent. — Kisfiam, elmennél kerékpáron a vendéglőbe cigarettáért? — kérdi reménykedve az utas. — Szívesen, — feleli a fiú. — Rendes gyerek vagy! A z utas előveszi pénztárcáját. Csak 25 koronása van! Tíz Bystrica 1,60 ba kerül. Megbízhat-e a vadidegen gyerekben, remélheti-e, hogy nem old kereket a visszajáró pénzzel? — Üsse kő, — gondolja magában végül. Átadja a fiúnak a huszonöt koronást azzal a gondolattal, hogy sem a pénzt nem látja többé, sem a fiút. Es cigarettája sem lesz. A fiú huncut mosollyal az arcán zsebre gyűri a pénzt, s felpattan a kerékpárra. Az utas az üres dűlőutat bámulja, várja a fiút. Számol magában: odaérhetett-e már a vendéglőbe? Kis idő múlva felhangzik a távoli vonat füttye. A fiú sehol. — Ügy kell neked, — szól magában az utas. — Ráfizetsz a könnyelműségedre. Csüggedten nézi az üres utat. S ekkor jeltűnik az úton a kisfiú. Erőlködve nyomja a pedált. Az utas szeme felcsillan. A fiú a fához ér, lihegve ugrik le a kerékpárról. Nyújtja a cigarettát és a visszajáró pénzt. Szeme boldogan fénylik, büszke rá, hogy idejében viszszaért és segíthetett a vándoron. A vonat berobog... Az utas a fülke ablakában áll, kezében a cigaretta füstölög. Integet az ismeretlen kisfiúnak, akinek kópés arcát lassan eltakarják a falombok . VERESJÁNOS GYORSKÉZBESÍTÉS, távírót, expressz levél. Jón Lučenič postai alkalmazott biciklin hordja a küldeményeket. Mindennap jön. Ha sehol másutt nem is hallottak volna róla, hogy van a bratislavai Cérnagyár szomszédságában egy internátus, a postán tudják, mert ott mindent tudnak. Nincs az évnek egyetlen olyan napja, amikor a kézbesítő mellőzné az épületet. Nem is csoda, hiszen háromszázhúsz lány él itt, s te jóisten, hányféle kapcsolatuk lehet a világgal? S a kézbesítő fáradhatatlan és szótalan. Tartózkodó és óvatos. Hiába faggatom, mondjon valamit a foglalkozásáról, azzal hárítja el kérdéseimet, hogy hivatali titok is van a világon! Ösz hajú, idősebb ember s harminchét éve teljesít szolgálatot a postán. Húsz éve szállít házhoz örömet és szomorúságot. A lányok szállására naponta háromszor, négyszer jön, de úgy tesz, mintha semmiről sem tudna, a kapushoz küld: - Menjen hozzá, én is hozzá megyek, neki adom át a küldeményeket, mindenki hozzá megy, aki az épületbe lép. Ű majd beszél magának! köszön s távozik. Nagy, derék asszony a kapus. Emília H a jrová. Kis fülkében ül, mint a tengerjáró hajók kormányosa. S a hasonlításban van is valami találó. Háromszázhúsz lányt kell kormányoznia kapusnak, nevelőnek és igazgatónak az élet tengerének nagy vizén. És ő is ebből a munkából veszi ki részét azzal, hogy őrködik a szobák kulcsa fölött, átveszi a postaküldeményeket, kezeli a telefont, beengedi a lányokat, ha néha a szórakozásból később érkeznek haza, útját állja az idegeneknek . .. Ennyi a dolga, ezért fizetik. Mégsem akar szóba állni velem. Mert hogy a főnök elvtársnő nincs itt, a Cérnagyárban van gyűlésen, nélküle nem felelhet a kérdéseimre. Olyan típusa ez a nő nagyszerű emberfajtánknak, aki a főnök tudomása nélkül mukkanni sem mer. A kapusi teendőkről akarom faggatni, de úgy látszik, itt azt is csak a főnök elvtársnő ismeri. Szerencsére odatoppan hozzánk Mária Strachotová nevelő, a háromszázhúsz lány „mamája", s ő már szabadon, kötetlenül mesél a munkájáról. öt emelet, öt folyosó lakói tartoznak hozzá, s nem tudná hirtelen megmondani, melyik folyosón van nagyobb rend. Örül, hogy szerény és nagyon is céltudatos nevelőmunkával elnyerte a lányok bizalmát. Mama-szerepet tölt be a szó legszorosabb értelmében. Ha vásárolni készülnek néhányan az internátus lakói közül, hozzá fordulnak tanácsért, fiúkkal kapcsolatos intim dolgokról is vele beszélgetnek el legszívesebben. Ketten, vagy kettőnél többen laknak egy szobában, s bevezették a spórolást. Néhány lány minden hónapban 200 koronát helyez letétbe az irodában, ott gyűjtik a pénzüket, s ha így nagyobb összegre tettek szert, vásárolni mennek . . . Különböző előadásokat is tartanak az internátusban, legtöbbször orvosok. A nevelő az igazgatóval együtt készíti elő az előadásokat. S a Cérnagyár mestereivel is kapcsolatban állnak. Mondjuk, a mester telefonál: ez és ez nem jött munkába, legyen szíves, nézzen körül. Ö azonnal körülnéz és jelenti a mesternek, hogy a keresett lány nem utazott el, csak elaludt, de felköltötte, s azonnal munkába áll! Az abszenciát nem ismerik. Ellenkezőleg. Ha valamelyik lány délelőttös és komoly dolog miatt nem mehet dolgozni, a délutános lép be helyette. De menjünk beljebb az épületbe, a második emeletre és nyissunk be a 27-es szobába... MÁRIA STRACHOTOVÁ, A HÁROMSZÁZHÚSZ LÁNY „M Zsigárcsik Mária nyárasdi. Májusban múlt egy éve, hogy a Cérnagyárban dolgozik. Az osztályon mindenki, így ő is külön gépen dolgozik. Három hónapig tanulta a gép kezelését, s hónapokig tanfolyamon ismerkedett a cérna alapanyagával, adataival, fajtáival stb. A horgolócérnatés, s bizony könyvbe, a c meri. Minden dő alatt csa utaztak hozz< a tiszta folyo mes fotelokki kai berendez nem átjáróhi munka után Persze, ő utazik. Nyárt csak a munl nagyszerűen katona is oni A délelőttök* osztályon hét gépet üzemeltetnek, de a hét lány közül egyik sem lakik vele ... Az eltelt egy év alatt sok minden történt körülötte. Sokan jöttek a gyárba, sokan el is mentek. Heten-nyolcan távoztak a munkahelyről és az internátusból, illetve szobájából. Igazi őslakó a szobában. Barátnői természetesen vannak. Együtt dolgoznak a gyárban. Az egyik múlt vasárnap látogatóban volt náluk. Barátnői: Novák Anna Járfaluból és a bratislavai Emília Krchňák o v á. Hárman járnak mindenüvé, mert ebben az esetben valóban három a kislány: filmre, kávéra, cukrászdába, néha táncolni is, meg napozni. Legtöbbször a közeli Dukla kávéházba járnak. Könyvesboltba is betévednek olykor-olykor, karácsony előtt vagy névnapon. A Rakéta II. sétahajón is voltak már. Nem volt nehéz a nagyvárosi életet megszokni, jó itt, tetszik itt neki, a lányok is jók, nem veszik el semmi, a mesterek is jók, a nevelők is. Jelenleg hárman laknak a szobában. Sánta Évával és László Mártával. Mindketten ekecsiek. Ök más műszakban dolgoznak, ezért nem tudnak együtt járni... A levél? Kapja, mert várja, katona-fiújától is, szüleitől is, táviratot is hozott a postás egyszer, nagybátyja halt meg, temetésre hívták. Csomagot is kapott a barátnőjétől, születésnapi ajándékot, egy könyv volt benne. A napokban történt a meglepeL sel tölti. Sajr esték? Telev vagy szórako csak olyanko Szereti a kö; tásokat is kc az internátus százhúsz leár A pályává áron fodrász kai bíbelődn hely a szak hogy máskép dolta. A Cér és ez jó érzé Klasová c esés Mari lyamra járna ^ ^ ^ ^ é* ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ A

tom. Naponta hallom ezt a szót. Valahányszor a fülembe lopódziik, megborzong a hátam. Az aíom első számú aszszociációja: atombomba. A nagyszombati síkságon szép szőke búzatáblák, méregzöld répaföldek közt pillantom meg messziről az épülő atom villanytelepet. Impozáns méretű gyárnak nézheti, aki nem tudja, mi épül itt. Ránézek a mutatóújjként égbemeredő kéményre, becsukom egy pillanatra a szemem. A filmen látott hirosimai halálgomba jelenik meg előttem. Száz kilométeres sebességgel száguld velem a gépkocsi. Az atom vlllanyteleptől néhányszáz lépésnyire ütött-kopott kőszent szomorkodik, egy öregasszony ájtatosan vet előtte keresztet... Kisiskolás koromban tanítóm így magyarázta az atomot: „Olyan parányi, hogy a legjobb nagyítóval se látható...". És most Itt állok szemtől-szemben az atommal. Látom a segítségével gyártott áram vezetékét, látom az ország ezernyi gyárának százezernyi szerszámgépét, melyek az atom előállította árammal termelnek, lelki szemeim előtt megjelenik egy istenhátamögötti falu, ahol az emberek életükben először ülnek televíziós képernyő elé. És a tankönyvek lapjaírói megelevenednek a „varázslók", akik az emberiséget megajándékozták a rádióaktivitás és az atommag titkával. Kis idő múlva már bent vagyok az épülő erőmű udvarán és szerencsém van, mert élő „varázsló", hozzáértő ember: Štefan Andrašovský mérnök vezet végig az üzemen. A reaktor épületében betonoznak, de egy másik részlegnél már röntgen gép vizsgálja a fal szerkezetét. Nem akármilyen üzem ez, az egyik csodából a másikba esem. — Miért éppen itt épül ...? Andrašovský mérnök — látszik rajta — várta a kérdést. — Mindenki ezt kérdi elsőnek. Ez érthető is. Az idevalósiak ls s—, akik egy része idegenkedett az atomvillanytelep közelségétől — ezt kérdezték. Azért épü! Itt, mert ez a legmegfelelőbb hely. Három kilométeres körzetben semmiféle épület nincs itt. A talajvíz is csak húsz méteres mélységben buggyan elő. És a szél... Ez a rész az ország legjobban „szellőztetett" vidéke. Ritkaság itt a szélcsend. Ezek a tényezők is biztosítják, hogy a környéket a rádióaktív hulladék sem a talajvíz útján, sem pedig a levegőn keresztül nem szenynyezl be. — Atomvillanytelep közelében ez komoly veszélyt jelent még ma is? — Mindenre gondolnunk kell, a lakosságot száz százalékosan biztosítani kell minden veszély ellen. Ehhez minden technikai adottságunk megvan. Különben: a világ egyik legnagyobb városában — New-York-ban — a felhőkarcolók tőszomszédságában, a tízmilliós metropolis kellős közepén építenek atomerőművet. Az emberek épségét e szempontból ma már tökéletesen lehet biztosítani. A mérések azt bizonyítják, hogy a hagyományos erőmüvek üzemeltetése a környék lakosságának nagyobb ártalmára van. Az atomerőműből a kéményen keresztül tiszta, sugárzásmentes levegő távozik. A hőerőművek viszont naponta tonnaszámra „gyártják" a hamut, a kormot. Ez mind a környék levegőjét szenynyezi. — Hol tart ma az első számú csehszlovák atomerőmű építése? — Az építkezési munkálatok a befejezéshez közelednek. Egyedülálló feladatokat kellett megolda- / nunk, hiszen hazánkban ehhez hasonló munkát az építők még nem végeztek. Például a reaktor aknájának építésénél is ... Hogy az akna fala egyenletes minőségű legyen, a samottéglák összeillesztésére, „összeragasztására" nem használhattak habarcsot vagy más hagyományos anyagot, mert a samottégla szigetelő képessége ls más, a habarcsé is más. A téglákat a szó szoros értelmében egymásba kellett köszörülni. A téglák közötti nyílásokon ugyanis áthatolhatna a sugárzás. — Itt, ezen a helyen, ahol most állunk majd emberek dolgoznak? — Emberek — felelt Andrašovský mérnök. • Mégpedig teljes biztonságban. A reaktor számára a plzefti Lenin Művek olyan „edényt" — burkot — készített, melynek acélfala általában 150 milliméter vastag. A különösen Igénybevett helyeken a fal vasi tagsága a 600 millimétert is el-i éri. Az „edény" 2C méter magas, átmérője 5 méter. — Az atomerőmű technológiai berendezésének legnagyobb részét a plzeňi Lenin Művek szállítja. Nem jelentéktelen feladat volt, amikor például a reaktor palástjának részeit Plze hunlcére kellett szállltai talmas gyűrű — amelynt tása vasúton megolc probléma lett volna -— szerte nagy feltűnést k Plzeň—Bohunice közötti