Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-06 / 215. szám, szombat

Az alábbiakban részleteket közlünk a közelmúltban megjelent EURÓPA ELRABLÁSA című könyv „HÁBORÜ VAGY BEKÉ?" című felezetéből. Egyben szeretettel köszöntjük a napokban 69. születésnapját ünneplő írót. F Á B R Y ZOLTÁN Európa, védekezz! TEREMTSÜNK EGY PILLANATRA oázist: beszéljünk a békéről. Tegyük láthatóvá, érzékelhetővé, kitapinthatóvá, megfoghatóvá: mindennapi valósággá. Akarod tudni, mi a béke? Nézd, mit épít, hogy épít a nép! Házakat épít, otthonokat. Az otthon: a béke. Az otthonok a békét jelentik, építik, erősítik. Az otthon a béke megtestesítője. A háború otthont dúl, otthont rombol és lakóiban és lakóival békét gyilkol. A béke hitét, akaratát, erejét, hőfokát az otthonok jelzik. Az otthonok a föld felett, és nem az óvóhelyek a föld alatt. Nem véletlen, hogy Amerikában és Nyugat-Németországban tűntek fel először az óvóhelyspekulánsok és szélhámosok. A felhőkarcolók magasságuk mélységébe süllyednekl Aki másnak vermet akar ásni, annak előbb a saját vermét kell megásnia. Az otthon e viszonylatban a legbizonytalanabb pont. A háború nem tűr otthonokatl A nép otthont akar és otthont épít. A nép, mely oly sokáig élt és él még ma is sok helyen düledező viskókban, nedves pincelyukakban, föld alá vermelt odúkban, vagy barlanglakásban, bérkaszárnyák piszkos zsúfoltságában, nap nélküli udvarok szomorúságában, ahol József Attila szavával élve, „térképet rajzol a penész", ez a nép napfényt akar, házat épít: otthont, békét! 1933-ban Oswald Spengler, a Nyugat hanyatlásának filozófusa e természetes igényt gúnyos rosszallón még mint társadalmi tehertételt nehezményezte: „Amikor a munkások a háborúból hazajöttek, a nagy emberveszteségek ellenére nagy lakáshiány keletkezett, mert a győztes proletariátus burzsoá módon akart lakni". A tömegigénynél ma sincs természetesebb követelmény. A városokban új negyedek keletkeznek, malterszag a levegőben, betonkeverők zúgnak, még rücskös, érdes, durva minden, de a sötét ablaklyukakban máról holnapra üveg csillog, függöny fodrozódik, a ház már lát: hunyorgat, él, és meztelenségében, ruhátlanul, szín és dísz nélkül is otthont sürget, jelent és jelez: békét! A nép, a munka társadalma békét akar és épít: otthont, otthonokat. Minden ház, minden lakás a béke egy-egy sejtje. Az otthon békében lélegzik, él és éltet. Nézd, hogy épít a nép! Van, aki maga épít: a család. Férj, feleség és öregszülők, és közben boldogan botladozva gyerekek szaladgálnak, bukdácsolnak, visítanak, ujjonganak, virítanak. A patakból hónapokon át hányták a kavicsot, hordták a homokot, meszesgödröt ástak, meszet oltanak — egy mementónak idegurult, földeken rozsdásodott német sisak nyélre ütve, merőkanál lesz... cementes zsákok hasadnak, alap tömődik, téglafal emelkedik, majd ácsok faragnak, kopácsolnak, bokréta kerül a gerendákra, áldomás a torkokba, eternit a tetőre, a falak kisimulnak, az ablakkeretek igazodnak, a szobákba padló kerül, a villanyszerelő huzalokat kapcsol; meszelnek, festenek, az ablaküvegeket mossák, de már szaladni kell, sietni kell az almaszürettel, és ha kevés, vett zsákokkal pótolni és préselni az almát... és szüretel minden ház, régi és új: al.mabor a hosszú téli estékre, disznótorokra. Bort, búzát, békességet: micsoda idill! És micsoda realitás! Hónapokon át néztem, figyeltem a képet: a munkát, az örömet, a békét. Én az ablakból csak ezt a szemközti épülő házat néztem, de sétálva mennyi más épülő házat láttam: egyforma tanúbizonyságot, az otthon, az élet vallomásait. És örültem és mosolyogtam: a béke, lám, nem húzza ráncba a homlokot. Az otthon, a minél több otthon: öröm és boldogság. Bizonyosság! A szem lát és néz, a fej bólogat: igen, igen, ez az. A BÉKÉT AKAROD LÄTNI? Kézzel fogni, tapintani? Nézd meg, hogy épít, mit épít a nép. A békét akarod hallani? Hangját, versét, ritmusát, zenéjét? Régi dal, régi dal: lapozz vissza százötven évet e bizonyosság első magyar sejtelméhez, szemléletéhez, Csokonai Vitéz Mihály szövegéhez, az Immár valósággá vált meglátáshoz: Nézd, a nép mint örvendez, 6, mit nem tesz a békességi És mit nem tesz a háború! Mint a tűzvész, mint a villám, mint a hirtelen vlzáradat, egyik pillanatról a másikra semmivé avat életet és munkát, örömet és házat: hullává és rommá embert, otthont, békét. Nézd, hogy épít a nép! Épp Itt és Ilyenkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy mi a háború. E fészekrakást látva, ez otthonalapítást nézve, az otthondúlókra kell gondolni, a gyújtogatókra, a háború igenlőire, szervezőire és kalandoraira: a békegyilkosokra, az örömgyilkosokra, a harmadik világháborút kirobbantani akarók katasztrófanihilizmusára: a véres toll betűvető szadistáira! Szemlegeitetőn, derűs lélekkel néztem és láttam hónapokon át ablakomból a békét: az otthonépítést. Amikor befejeződött, híre jött egy névnek, egy rémnek: a háborúsugallás, a szellemöngyilkosság, a kéjelgő exhibicionizmus egy személyben összegeződő példájának. William S. Schlammról van szó, akit két-három évtized előtt még Willi Schlammnak hívták. • • • A NÉV SÜRlT és egyszerűsít: láthatóvá, érzékelhetővé tesz fogalmakat, ellentéteket. A név szimbólum lesz: valaminek a hordozója, példája és példázata. A háború és a béke, a fasizmus és antifasizmus összehozhatatlanságát éveken át a Hitler—Ossietzky ellentétpárral jeleztük. E két névhez összekeverőn, felkavarón most egy harmadik járult: William S. Schlamm, aki nem kevesebbet próbált megvalósítani, mint a két név, e tűz- és vízellentét önszemélyében való szintézisét, lehetetlenítését, meghamisítását. Schlamm, az atomháború uszítója, a Béke Nobel-díjas Ossietzky utódjának mondja magát: egy lélegzetre, egy mondatban korunk antifasiszta mártírját szennyezi be azzal, hogy a szájába veszi a nevét. Ossietzky nevével mutatkozik be, de szájából Ossietzky gyilkosa — Hitler — vadító, kerítő mikrofonhangja szól: a háború! • • • Schlamm a harmadik világháború — a közös német—amerikai erőfeszítés vigéce, ki felett teljes joggal csak Weltbiihnebett utóda, Hermann Budzislawski törhetett pálcát: „A renegátok elmaradhatatlan sorsa, hogy mindenütt csődbe kerülnek ... de ezek a kreatúrák felbecsülhetetlen szolgálatot tesznek az emberiségnek, mert a rossz, a maga nyomorult formájában, így láthatóvá válik. Az amerikai imperializmusnak semmiféle ügynöke sem követelte eddig olyan nyílt cinizmussal az atomháborút, mint Schlamm ... Mister Schlamm megbízatása abban áll, hogy a kanócot a német puskaporos hordó mellett megyújtsa, és ezzel kiváltsa a harmadik világháborút... Schlamm Hérosztrátoszként azért és ezzal akar bekerülni a történelembe, hogy a vele egy nyelvet értő embertársaival elhitesse: az atomöngyilkosság a nemzeti kötelességteljesítés legcsodálatosabb megnyilvánulása." Schlamm dühkitörésének indítóoka: a Szovjetunió békepolitikája. Gyújtogatok számára a tétel és a parancs itt önmagától adódik. És nem Schlamm volt az első, aki leírta. A szovjet renegátok, vlaszovisták, a benderisták folyóiratának — Nábat — egyik 1947-es számában ezt lehetett olvasni: „Lesz-e háború? A kívánság ez esetben gondolataink atyja. Mert mi mindnyájan, bármilyen furcsa is, de akarjuk a háborút. A mi háborútól elpusztított hazánk várja a háborút. Annak ellenére, hogy tudja, micsoda borzalmakkal jár. Nevezhetjük ezt militarizmusnak? Isten őrizz! Ez a legegyszerűbb, legtermészetesebb és egyáltalán nem furcsa kívánság; ez az élet kívánalma. A béke csak a Szovjetuniónak használ, ezért az egész világnak háborút kell kezdenie a Szovjetunió ellen." 1947-ben a zürichi Weltwoche ezt a háborús exhibicionizmust így kommentálta: „Ezek a firkászok egy csöppet sem törődnek azzal, hogy Nürnbergben a háborús propagandát, a háborús uszítást a támadó háborúra való felhívást mint nemzetközi és halálos bűnt deklarálták." Schlamm könyvével és propagandakörútjával ma Nyugat-Németországban már akadálytalanul és szívesen látott vendégként ismételheti meg a vlaszovisták „legegyszerűbb és legtermészetesebb" érvelését: „A kommunizmus és a Nyugat közötti konfliktus lényege az, hogy a kommunizmus békében fejlődik, békét akar és békével győz... Ha a Nyugat életben akar maradni, akkor teljes hittel el kell magát határoznia a háborúra ... A Nyugatnak mindenképpen vállalnia kell egy atomháború kockázatát." IDÉZETNEK, PRÓBÁNAK ennyi is elég. Schlamm imponáló nyíltsággal vállalja és mondja szerepét: a vadító, uszító háborúba kerítést. E gátlástalanság ellen nemcsak a közvélemény, a tüntető munkásság és diákság, de a nyugatnémet sajtó is szót emelt. A Welt „Felhívás öngyilkosságra" címmel kommentálta a könyvet, a harmadik világháború „Mein Kampfját". A Die Andere Zeitung mérgező propagandaműnek nevezte. A Neue Rheinische Zeitung támadásra, sőt megsemmisülésre szóló felhívásnak: „Perverz halálgusztus ez. Nekünk azonban, kiket Schlamm halálra szánt, tudnunk kell, Schlamm azok közül való, akikről ki kell mondanunk: gyilkosok járnak közöttünk!" • • • Schlamm ma sajnálja, hogy „Németország az utolsó háborút úgyszólván nagyon elvesztette" és azt tanácsolja, „nyerje meg utólag". Utólag, ahogy a német militarizmus intézői is akarják: a harmadik világháborúval, melynek felelősségét, ő, Schlamm, „morálisan" is magára veszi, „még ha legközelebb kétszáz millió halottról lesz is szó". Schlamm minden gátlás nélkül állít kt „morális" menlevelet kétszázmillió ember meggyilkolására. A hatmillió zsidó hulla és a második világháború emberáldozatának hetvenmilliós össz-száma nem volt elég. A Schlammok kétszázmillión alul nem adhatják! Ha ma elébe tartjuk a tegnapi tükröt, meg se mukkan, meg se nyikkan. Nincs hozzá többé semmi köze. Felismerhetetlenné vált. Az árulás teljes: a száznyolcvan elfordulás zérót jelez, nullát, hullát. Willi Schlamm meghalt, éljen William S. Schlamm! Az F.uropäisehe Hefte egyik utolsó, 1935-ös számában írta Schlamm: „Már nem politikáról van itt szó, mert háború lesz, és aki ott — a hazardőrök által a világbéke ellen oly cinikusan kimondott kontra tudatában — „reálpolitikus" és meg akarja őrizni hidegvérét, az vétkes lesz abban, ha sok meleg vér folyik majd ki... Továbbmegyünk: „mindenki bitang gazember, aki háborúról, tömeghalálról csak a könyvelő tárgyilagosságával akar ítélni." Mindenki bitang gazember: Schlamm önmaga fogalmazta meg ítéletét! • • • 1945-BEN JELENT MEG az Európa-Verlag kiadásában Hans Bauer és H. E. Ritzel könyve: Harc Európáért. A 9. oldalon ezt olvassuk: „Hogy mennyire kényszerítve vagyunk, hogy a háborús hatalmak és a háború minden buta és rosszakaratú poroszlója elleni harcot kicsiben és nagyban, kompromisszum nélkül lefolytassuk, bizonyítja Emil Brunner professzor, zürichi teológus elemi felismerése" (melyet még 1943-ban rögzített): „A világháború, a totális háború, a békerendposztulátum szempontjából egészen új és riasztó helyzetet teremtett. Ennek az anarchiának felszámolása, mely mostantól a totális világháború nevét viseli: minden jövőbeli civilizáció előfeltétele. Ha ez nem sikerül. akkor minden kultúra és minden' rend kérdésessé válik." A 96. oldalon szerzőink ezt a végkövetkeztetést vonják le: „Aki a kultúrnépek táborában a háborút igenli, azt meg kell bélyegezni. Az ilyen embernek a gondolkodása veszélyt jelent a békére. Az emberi méltóság megköveteli, hogy eszközöket és utakat keressünk, melyek a háborút legyőzik." E könyvben maga az Európa-Verlag mondotta ki szerzője, Schlamm felett az ítéletet. A háborús uszítás — Schlamm bizonyítja — korunk Intellektuális botránya: perverzitása. Ahogy maga a háború is abnormitássá fajult, korunk megengedhetetlenségévé, Thomas Mann aximójává. Az imperialista háború dicsérete és szorgalmazása elferdült lelkek és agyak mozgatója: iszap, szenny, szennyeződés, piszok! Bruno Frei Schlamm-mal kapcsolatban „politikai pornográfiáról" beszél! 0, TISZTASÁG, 0, BÉKE: a lélek fuldoklón, önmagától tárulkozik, vágyódik. Radnóti Miklós, a nácik és a nyilasok áldozata, sikoltva mondta és adta 1938-ban a béke bizonyosságát: ... mert egyszer béke lesz. Ö, tarts kl addig, lélek, védekezz! Csak tiszta ember mondhat és hozhat békét. Sose éreztem ennyire kézzelfoghatóan a tisztaság és béke együvétartozását, mint itt és most Schlamm iszapfertőjében. Kl kellett mondani a két Radnóti-sort: meg kellett tisztulni, lélegzetet venni, éledni, visszaváltani... A békeharc ma a szellemember legsajátosabb önkifejezése. Ennél nagyobb történelmi feladatot nem kaphatott, nem vállalhatott soha senki. Aki ezt a vállalást megakadályozza vagy meggyalázza, arra nincs mentség és bocsánat! GEORG MAURER*: n. INTELEM i. Ti, akik ma születtek, s ti, akik még ringtok az anyatestben, szemetek csukva, mint a könyv fedele, meiret majd felüttök s a betűket megismerve önnön sorsotok írjátok tovább tmíg a bölcsőben sírtok s nevettek, már támad a vihar s percről percre növekszik, s a bölcsőn ott áll a szó: Halál! és a táblák óvnak a mérgezett Óceánon; s amit szövünk, a tarka kabátka mintái maholnap testetekre égnek; mert alig nyílt szemetek a világ derűjére; felszáll fehéren a rémítő felhő, melyben elnémul a madár, s a gránit utcakő, melyen sose játszotok már, megolvad és mérges kristály virágzik ki belőle, és a mesék zöld erdei sápadttá asznak, mint az aggok, s a herceg csókkal illetné a királykisasszonyt, de ajka levásik. * német költő Igen, ma még tiszták tengereink, hogy apák, anyák és gyermekek mossák le bennük a nagyvárosok porát, és a zöldellő erdőkben az alkony vár reánk! Még szelíd lámpások bűvölik a szeretőket, s ők halkabban lépnek, ha a park fáira libben a reggel, s friss sóhaja száll a part felől. Tárt ablakokban vígan dagasztja a függönyt a tavasz lehelletel De ha a porfüggöny száll fel a kelő nap elé, a rémült dómok és házak mint tört árbocok megrogynak, árnyunk az izzó falra sül, túlél minket egy perccel - s aztán a semmi! Milliomosok most az Alpok csúcsain embernyi patkánylyukakat építtetnek, hogy ott vészeljék át a pusztulást, melyet felidéznek. De hallottam már favágókról, Heilbronnban, akik nem emelnek fejszét a fákra, hogy rakétabázis épülhessen, de fejszét emelnek az erdők gyilkosaira. Igy írják fejszével ők a béke betűit. És ti, most születők, a halvány vonáiokat, anyák, apák reszkető kézjegyét olvassátok egykor boldogan, és oz élet könyvét írjátok ti tovább. TÓTFALUSI ISTVÁN fordítása