Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-06 / 215. szám, szombat

V. KOROVI KOV ÉS A. KOCSIN LIBÉRIAI RIPORTJA mri Libéria évkönyve az ország világrekordjainak felsorolásával végződik. E négy rekord: itt van a világ legnagyobb kaucsukültetvénye, világméretben itt van a latex, a kaucsukte/ elsődleges jeldolgozását végző legnagyobb üzem, a legnagyobb közvetítő rádióállomás, s végül csak az itteni erdőségekben él a maga nemében páratlan törpe víziló. A három első rekordot inkább az amerikaiak libériai rekordjának nevezhetnék, mert a kaucsukültetvény és a feldolgozó üzem a Firestone társaságé, a rádióállomás pedig az Amerika Hangjáé. Csurran-cseppen a dollá

r ;

; Libériában lépten-nyomon a „rekordtartókba" ütközik az ember. A Robertsfield nemzet közi repülőtér a fővárostól 80 kilométerre a Firestone amen kai gumiabroncsgyártó társa ság ültetvényei között fekszik Világméretben a legnagyobt kaucsukfaültetvénnyel rendel kezik Nyugat-Afrikában — egymillió acre területre van koncessziója, naponta 15 ezei tapperje — kaucsukgyűjtó munkása járja a kaucsukerdő ket, és üríti tartályokba a kau csuktejet felfogó csészéket Libéria a kaucsuk országa, és a kaucsuk árától, a Firestone tói függ gazdasága. A Firestone társaság — ál lam az államban. Robertsfiled repülőtér sem véletlenül épült az ültetvények kellős köze pén. Az amerikai hadsereg építette, s a második világháború éveiben haditámaszpontja volt itt. Vagy ötven kilométert autóz tunk egy hatalmas Chevrolet kocsin, s amerre elláttunk mindenfelől kaucsukerdők öveztek. Az ültetvény határán hatalmas tábla hirdeti, hogy a Firestone birodalmában járunk. Reklámok. A háború éveiben, Indokína és Indonézia japán megszállás után nagy volt a kereslet a kaucsuk iránt. Sok ezer gazdag libériai kaucsukfával ül tette be sebtiben összevásárolt földbirtokait. Egy font latexért 60 centet fizettek nekik. Az országnak mégsem volt belőle haszna, mert drágult az élelmiszer, elszegényedtek a parasztok. A kaucsuk mindent kiszorított. Ám a kaucsukláznak is vége lett, s a Firestone bejelentette, hogy csökkenti a felvásárlást, és leszállítja a kaucsuktej árát. A társaság jelenleg 13—15 centet fizet a kaucsuktej fontjáért. Ez körülbelül a kaucsuktermelés önköltsége a kis- és középültetvényeken. Az imperialista üzletkötés folytán Libéria legnagyobb jövedelemforrása elszegényedésének okozójává, súlyos teherré vált. fVk Wv M felekezetet tartanak nyilván. Száz évvel ezelőtt a kétezer lakosú Monroviában 23 templom volt, most sokkal több van. A nép felvirágzásáért imádkokozott, de ez várat magára. A civilizáció áldásait még nemrégen kizárólag a telepesek utódai élvezték. Tubman elnök volt az, aki felismerte, hogy az abszolút többség jogainak, érdekeinek és erejének tekintetbe vétele nélkül nem lehet előrehaladni. Ö hirdette meg az „unifikáció" jelszavát, ami a több mint harminc törzs és az amerikai eredetű négerek egyesítését jelentette. Három személy, három réteg képviselője. Fent a suakokói mezőgazdasági kutatótelep főgépésze, az elenyésző műszaki értelmiség képviselője. Középen: a kpelle törzs főnöke a középső tartományból- Nagyobb hatalma van, mint a mérnököknek. Lent: Erre a kisfiúra már más jövő vár. Zorgui iskolájában szorgalmasan ostromolják a matematika fellegvárát. A falu nepe Szabadságszeretet Libéria fővárosa, Monrovia 144 éves. 1822. április 25-én alapították az Egyesült Államokból kivándorolt és a Mesurado folyó torkolatánál Afrika földjére lépő apák. A kis sziget befogadta a volt rabszolgákat. A telepesek beljebb hatoltak a szárazföldre, és várost alapítottak, amelyet Monroe amerikai elnök tiszteletére róla neveztek el. Az amerikai polgárháború végéig özönlöttek ide a négerek. 1847-ben kikiáltották a köztársaságot, amelynek címerébe ezt a jelszót vésték: „A szabadságszeretet vezérelt minket ide". Az államrendszer alapjául az amerikai alkotmányt vették. A magántulajdon szentségét is az amerikaiaktól vették át. Az amerikai eredet anyajegyei a mai napig is felismerhetők Libéria életének minden területén. A keresztény vallások leginkább Libérriában találtak termékeny talajra; 32 keresztény Sikerült eljutnunk egy olyan faluba, ahol — a helyi hatóságok szerint — eredményesen végrehajtják a fejlesztési programot. Olyan helyen jártunk, amelyet a régi térképek külön megjelöltek: „Emberevők". Graham Green, a neves író, aki egy ilyen térkép birtokában volt, megjegyezte, hogy feltevése nem volt alaptalan. „Szörnyű világ ez, tele van titkos társaságokkal... Egy vagy két évvel ezelőtt északról négy férfi állított be Gantába, hogy rituális gyilkossághoz áldozatokat szemeljen ki. A' Ganta környékén lakó mano törzsbeliek megértették, mire vadásznak ezek négyen, mert náluk is vannak titkos emberevő társaságok". Ebbe a mano törzs lakta faluba készültünk. A főútról északkeletre bekanyarodva keskeny poros úton vagy húsz kilométert tettünk meg. Végre elértünk Zorguiba. Az első ember, aki fogadott, a tanító volt. Mr. Villiamsra nagy szükségünk volt: ő volt az egyetlen a faluban, aki angolul tudott. A falu 64 kunyhóból állt, kétszáz felnőtt lakosa volt. A kör alakú agyagházakat pálmalevelek födik. A lakosságot váratlan vendégek megjelenése sem zavartatja házimunkájában'. Serényen főzik a jamsz- és maniókagyökereket, a burgonya ottani változatait. Sík térségeken rizst csépelnek. Megismerkedünk az iskolával. Szerény, de azért növendékei közül egyesek előtt megnyitja a tudás nagy világába vezető utat. Például a tanító segítsége nélkül készített el repülőgépmodellt az egyik fiúcska. Sajnos, még kevés ilyen iskola létezik. Az egész központi tartományban mindössze 50 elemi és 1 középiskola működik. Nimb

a _ Az idegen tőke mindinkább behatol Libériába. Míg a Firestone Monrovia körül 11 millió kaucsukfából álló erdőt ültetett ki, más társaságok az ország természeti kincseit hajszolva egész hegyeket hordtak le. Az európai és amerikai acélkiráiyok különösen az ország északi részére vetették magukat, amióta az erdei falvakban „rőtszakállú" csavargóként emlegetett Alexander Clark angol geológus felfedezte, hogy a Nimba hegység tele van vassal. Nimbát Libéria reménységének nevezik. Estefelé érketünk a hegy lábánál fekvő azonos nevű településre. A feltárási munkálatokat a LAMCO társaság vezeti, amelyben amerikai (Betlehem Steel), svéd és nyugatnémet cégek egyesültek. Dean úr, a társaság amerikai igazgatója végigkalauzolt minket. Nagyon tetszett a két-három szobás villákból álló bányásztelep, de kissé lehűtötte a lelkesedésünket, amikor megtudtuk, hogy itt csak az európai mérnökök és szakemberek laknak. Van még egy település, ahol a libériaiak laknak. Szalmatetős, egymáshoz tapadó agyagkunyhók, rendetlenség. — Gombamódra szaporodnak — jegyzi meg a bennünket kalauzoló svéd mérnök. — Idejönnek munkát keresni, de a bánya nem tudja mindet alkalmazni. Letelepednek, alkalmi munkából élnek, kereskednek. Sokan csak ezért telepedtek itt le, hogy elefántcsontés ébenfa-emléktárgyakat áruljanak. A munkások többsége elszegényedett paraszt, akik most sem szakadtak el a földtől és a törzsi életmódtól. 28 nyelven és tájszólásban beszélnek, egyesek keresztények, mások mohamedánok. Az ércbánya azonban öntudatra ébreszti őket. A basáskodó Idegenek egyre nehezebben tudják érvényesíteni hatalmukat. Az érc a hegy lábától tetejéig mindjárt a vékony földkéreg alatt van. A külszíni fejtést felülről már megkezdték. A nimbai érckészletet 200 millió tonnára becsülik, az érc vastartalma 70 százalékos. Valóban nagy kincs. Megkérdeztük a LAMCO vezető munkatársait, szándékoznak-e kohászati üzemet építeni a helyi nyersanyagbázison. — Nem — hangzott a válasz. Az ércet vasúton Buchanan kikötőbe, innen hajón más országokba, főként Nyugat-Németországba szállítjuk. Visszatérőben útba ejtettük a Bomi-Hillsi vasérclelőhelyet. Itt a Libéria Minig az úr. Részvényei az egyik vezető amerikai társaság, a Republic Steel Company kezében vannak. Külszíni fejtéssel évi hatmillió tonna ércet termelnek ki, ennek 40 százaléka az Egyesült Államokba, 60 százaléka pedig a nyugat-európai piacokra vándorol. Mennyire igaza volt Cumings úrnak, a bennünket fogadó kormánytisztviselőnek. „Az ország ipari fejlődésében valóban nagy sikerek születtek, de sajnos, ebből egyelőre nem a libériaiaknak, hanem az óceánontúli ügyes nagyiparosoknak és üzletembereknek van hasznuk." • VAJDA PÉTER R I P O R T J A I Szőlészettől a liba farmig EGY nyughatatlan EMBER DÉR JÓZSEF BESZÁMOLÓT TART A KÖZGYŰLÉSEN A helyzet akkor, 1964-ben mindennek nevezhető volt, csak éppen szokványosnak nem. Adva volt a megye egyik leggyengébb termelőszövetkezete, és Dér József, az új elnök, aki viszont a maga részéről egy kiválóan dolgozó, országhírű gazdag termelőszövetkezetet hagyott el, hogy az itteni, egerszóláti meghívásnak eleget tegyen. Egerszólát erdős, hevesi dombok árnyékában meghúzódó kisközség, ahol bizony megalakulása óta esztendőkig nem tudott a termelőszövetkezet zöldágra vergődni. Milyen nehézségekkel találta magát szembe az új termelőszövetkezeti elnök? Akkor, 1964-ben úgy tűnt, hogy a nagyüzemmel nem nagyon tudnak boldogulni a helybeliek. Az egyik ok az volt, hogy Egerszólát két erős mágnes középpontjában van, s eddig az ipar és a mezőgazdaság közül az ipar, a környékbeli bányák kínálták a biztosabb és főleg a készpénzzel fizető munkát. Az is az előrejutás akadályának látszott, hogy a vezetés nem teremtett olyan közszellemet, amely ellenállt volna a falu gazdaságát széthúzó erőknek. A régi elnök, Bata József, ez a nyugodt, óriás termetű gazdaember maga is gyakran két tűz közé került, amikor testvérek, sógorok, atyafiak között kellett bíráskodnia a részesföldek kiosztásakor, a munka kiparcellázásakor. Ez sajnos, nem ritkaság, de az, hogy valaki szembeforduljon a község hagyományaival, s a maga módján fellépjen ellenük, mint ahogy ezt Bata József tette, az már valóban figyelmet érdemel. „Addig nem lesz a szövetkezet valóban szocialista gazdaság, amíg nem a közösség érdeke lesz az első érdek" — mondotta, amikor lemondott a gazdaság vezetéséről. És maga volt az első, aki az új elnököt köszöntötte és első lépésétől kezdve mellette állt a helyi viszonyok ismeretével, tanácsaival. Milyen nehézségekkel kellett megbirkóznia, mit végzett két év alatt az új elnök? Aligha véletlen, hogy munkáját a lehetőségek számbavételével kezdte, s hamar megértette, mennyi fantázia rejlik éppen ezen a szelíd, lankás tájon — a szőlészetben. Dér József ugyanis előzőleg Markazon elnökösködött, azon a híres vidéken, amely a leghíresebb rizlingek egyikét, a traminit termeli az országban. Hamarosan megszervezte itt is a szőlészeti tanfolyamot, ahol — a falusiak között így terjedt el a híre — ő maga nem is egy, hanem két példányban volt jelen. Elhozta ugyanis ide bátyját is, a megyeszerte Ismert vincellért. Naponta 8— 10 óra hosszat tartott a tanfolyam. Fiatalok és idősebbek együtt ismerkedtek az abasári szőlőtermesztés titkaival. A falusiak hamar megértették, milyen jelentősége van az évszázados szőlőkultúra, az egészséges értelemben vett üzleti szellem elsajátításának. Dér József számítása bevált. Az első tanfolyam hallgatói — harminc aszszony — megtanulták az oltást, aztán tovább adták ezt a tudományt, s a következő évben már néhány százezer oltványt készítettek. A szőlészeti tanfolyamok a nyughatatlan elnök, Dér József első sikeres lépéseinek egyikét jelentették Egerszóláton. Azóta több száz hold új szőlő ígér már több és jobb bort, s a szőlők mellett nagy kiterjedésű gyümölcsöst is telepítettek. Sok minden megváltozott az azóta eltelt két esztendő óta Egerszóláton. Hogy mi a legjobban bevált ötlet? Van egy nevezetességük, amely máris országos hírű. A tízezer rajnai lúd egészen egyedülálló szerepet biztosít ennek a községnek nemcsak megyeszerte, hanem egész Észak-Magyarországon. Az elnök gondolta ki, tervezte meg az első libafarmot. Szerényen kezdték, kétezres törzsállománnyal. Remekül bevált és Dér József tovább ütötte a vasat. Kis költséggel, alkalmi áron megszerzett bontási anyagokból a tsz saját munkaerejével három libafarmot épített és ma már ezek adják a pénz javát: messzi országokból érkeznek látogatók a finom libamájat, könnyű pelyhet termelő birodalomba. Tavaly már 32 forintot ért egy munkaegység Egerszóláton, de van, ami még ennél is fontosabb, amit nem lehet pénzben kifejezni. Nagyobb a bizalom a közös gazdálkodás, az átgondolt tervezés, a tudományos igényű vezetés iránt. Ma már az egerszólátiak nem elégszenek meg sem a kezdeti eredményekkel, sem a mostani munkaegységgel. Elnökük, Dér József pedig biztos benne, hogy néhány év múlva ismét elmondhatja: a megye egyik legjobb termelőszövetkezetének elnöke. R w! X V) s « * c/l S CB