Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)
1966-08-05 / 214. szám, péntek
Világ proletárjai, egyesüljetek! U J SZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1966. augusztus 5. PÉNTEK • XIX. évfolyam, 214. szám • Ara 30 fillér A szövetséges hadseregek őszi hadgyakorlatának előkészületei (ČTK) — Lapunk tegnapi számában közöltük, hogy szeptemberben Csehszlovákia területén lesz a Varsói Szerződésben részt vevő országok hadseregeinek együttes hadgyakorlata. A „Vltava" jelszó jegyében lezajló hadgyakorlaton részt vesznek a szovjet, az NDK-beli, a magyar, és a csehszlovák hadsereg szárazföldi, ejtőernyős és légi egységei. A kb. egy hétig tartó hadgyakorlat — ami terjedelmét illeti — a szövetséges hadseregek legnagyobb hadgyakorlata lesz a Csehszlovák Szocialista Köztársaság területén. A hadgyakorlat főparancsnoka Bohumír Lomský hadseregtábornok, Csehszlovákia nemzetvédelmi minisztere lesz. A hadgyakorlat döntő fontosságú katonai-politikai célkitűzése a Varsói Szerződésben részt vevő országok hadseregei testvéri kapcsolatainak megszilárdítása, a szövetséges hadseregek felkészültségének növelése, valamint az egyes fegyvernemekhez tartozó katonai egységek, a parancsnokok s a vezérkarok felkészültségének s kölcsönös együttműködése összhangjának felülvizsgálása. Köztársaságunk 70 városában, illetve községében előkészítik a katonaság és a polgári lakosság találkozóit. A dolgozóknak s a fiataloknak alkalmuk adódik arra, hogy megtekintsék a legkorszerűbb fegyvereket, harckocsikat stb., s a hadsereg művészegyütteseinek műsoros estjein szórakozhassanak. Illetékes helyeken megteszik a szükséges intézkedéseket, hqgy a gyakorlatok következtében ne szenvedjen kárt a termés, s az utak se rongálódjanak meg. ARATÁSI HELYZETKÉP A kormány megvitatta az atomenergia fejlesztésének PROGRAMJÁT Üj évtől a postahivatalokban bevezetik a tökéletesített irányítási rendszer egyes elemeit • Az idei nehéz aratás jó szervezést követel • Testvéri segítség az árvíz sújtotta észak-morvaországi kerületnek (CTK) — A kormány augusztus 3-i Ülésén az atomenergiafejlesztés hazai problémáinak megoldásával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. Az Állami Műszaki Bizottság és a Csehszlovák Atomerő Bizottság által kidolgozott tanulmány alapján felmérte az atomenergia fejlesztés távlati terve kidolgozásának eddigi eredményeit. A távlati tervek szerint a legközelebbi években népgazdaságunk energiaellátásában egyre nagyobb jelentőségre tesz szert az atomenergia. Az atomenergia fejlesztése jelentősen hozzájárul népgazdaságunk műszaki színvonalának emeléséhez, és kidomborítja a műszaki-tudományos forradalom jelentőségét. A kormány ezzel kapcsolatban megvitatta azokat az intézkedéseket, amelyek az első csehszlovák atomerőmű építésének befejezésével hivatottak biztosítani. Egyúttal elvi utasítást adott a második csehszlovák atomerőmű építésének előkészítésére. Az atomenergia békés célú kihasználása programjának kidolgozása és fokozatos valóra váltása a szóban forgó munkasszakaszon az irányítás tökéletesítését teszi szükségessé. Elsősorban a tudományos kísérleti, valamint fejlesztési munkahelyek és egyes iparágazatok szoros együttműködését kell megalapozni. A kormány ezért elhatározta, hogy megváltoztatja az eddigi Csehszlovák Atomerőmű Bizottság jellegét és küldetését, s az említett bizottságot az Állami Műszaki Bizottság szakszervévé változtatja. A Csehszlovák Atomerő Bizottság az atomenergia fejlesztésével és hasznosításával összefüggő kérdések megoldására irányuló feladatokat fogja tervezni és egybehangolni. Kidolgozza a nukleáris technika fejlesztésének s hasznosításának programját, valamint az atomenergia-fejlesztés hosszú lejáratú terveit. Az említett bizottságnak igen fontos szerep jut a kísérleti tevékenység irányításában, a nukleáris technika egyes ágazatokban történő kihasználásának összehangolásában és ellenőrzésében, továbbá az atomenergia békés célú hasznosítását megalapozó nemzetközi együttműködés megszervezésében. A kormány a továbbiakban a korszerű termelés gyors ütemű fejlesztésének lehetőségeiről tanácskozott, s jóváhagyta az Állami Pénzügyi Bér- és Árbizottság javaslatait. A kormány hozzájárult ahhoz, hogy a postahivatalokban 1967. január elsejétől kísérletileg bevezessék a tervszerű irányítás tökéletesített rendszerének egyes módozatait. A kormány a földművelésügyi miniszter beszámolója alapján az aratás jelenlegi helyzetéről tárgyalt. A kedvezőtlen időjárás miatt a betakarítást operatívan kell megszervezni, s hasznosítani kell az egyes járásokban, illetve községekben szerzett értékes tapasztalatokat. A legszorosabb együttműködésre van szükség a mezőgazdasági termelési igazgatóságok, a felvásárló szervek s az illetékes nemzeti bizottságok között. Az aratás idején rendkívül fontos és felelősségteljes feladatok hárulnak a nemzeti bizottságokra, amelyeknek kötelességük, hogy a helyi feltételeknek megfelelően minden rendelkezésre álló eszközzel biztosítsák az aratásban szükséges segítséget, sőt szükség (Folytatás a 2. oldalon) VIETNAM A háború megszállottjai nem ismernek megállást A legutóbbi haiphongi bombázásnak rengeteg polgári áldozata van • Johnson mindent meg akar kockáztatni a közelgő kongresszusi választások miatt • Nyugatnémet fiatalok a vietnami csatatéren • Kambodzsa tiltakozik az amerikai provokációk miatt • Tartsák tiszteletben a demilitarizált övezet sérthetetlenségét Hanoi (CTK) — A Haiphong ellen intézett keddi légitámadás eddig a legtöbb áldozatot követelte a polgári lakosság köréből. Az AFP hírügynökség jelentése szerint a támadás igen rövid ideig tartott, és szinte bizonyosra vehető, hogy a repülőgépek vakon dobták le bombaterhüket. Az áldozatok száma eddig még ismeretlen. Washingtonból érkezett jelentések szerint viszont a Johnson kormány elhatározta, hogy fokozza a vietnami háborút. Az Egyesült Államok elnöke ismét a megfélemlítés politikáját akarja alkalmazni, hogy a kongresszusi választások előtt kielégítse az amerikai választók szélsőséges háborúpárti részét. A hírek szerint a választásokra való tekintettel az elnök bármilyen akcióra hajlandó még akkor ls, ha azok stratégiailag eredménytelenek. Az imperialista agresszióra jellemző, hogy a VDK területén bombázandó célpontok jegyzékén acélgyárak, vegyiművek, műtrágyagyár, textilüzem, gépgyár és cementgyár is szerepel. Egyébként az amerikai repülőgépek szerdán és csütörtökön is folytatták támadásaikat. Szerdán Haiphongot bombázták, ahol egy amerikai repülőgépet lelőttek a VDK elhárító ütegei, csütörtökön pedig ismét — ezen a héten már harmadszor — a demilitarizált övezet volt a B—52-es óriásbombázók célpontja. ' Európa és az egész világ közvéleményét felháborodással töltötte el a Die Wahrheit című nyugatnémet lap csütörtöki leleplező cikke, amely szerint sor kerülhet a nyugat-berlini fiatalok bevetésére Vietnamban. Az amerikai megszálló hatóságok mellett működő német segédszolgálat alkalmazottainak köréből kaptuk azt a bizalmas értesítést — írja a lap —, hogy három hónappal ezelőtt 35 nyugat-berlini fiatalember repült Nyugat-Németországba, majd Vietnamba, hogy az amerikai intervenciós alakulatokkal együtt harcoljanak a vietnami nép ellen. A nyugatnémet fiatalembereket felszólították, hogy vállaljanak féléves „őrszolgálatot" Vietnamban. A fenti hír azért is valószínű, mert a nyugatnémet katonák dél-vietnami bevetéséről egyre több hír terjedt el, és ezért a bonni kormány jelentéstételre hívta Kopj saigoni nagykövetet. A kambodzsai kormány erélyesen tiltakozott az amerikai repülőgépek keddi támadásai ellen, amelyeknek a nemzetközi ellenőrző bizottság, valamint a külföldi nagykövetségek katonai és sajtóügyi munkatársai ls szemtanúi voltak. A vietnami néphadsereg főparancsnoksága tiltakozott a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságnál az amerikai légierőknek a Nam Ha-i öntözőberendezések ellen végrehajtott támadása ellen. Delhiből érkezett jelentések' szerint az indiai kormány ismét diplomáciai lépéseket tett annak érdekében, hogy megakadályozza a Dél- és ÉszakVietnam között húzódó demilitarizált övezet megsértését. A brit jogászok egyik csoportja augusztus 4-én jóváhagyta az amerikai jogászok emlékiratát, mely szerint az amerikaiak vietnami háborúja törvényellenes. Norodom Szihanuk herceg kambodzsai államfő a New York Times tudósítójának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a vietnami háború beszüntetéséről Washingtonnak a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Fronttal kell tárgyalnia, tehát az amerikaiak ne Pekingtől s ne Hanoitól várják a megoldást. Szihanuk hangoztatta, hogy a Nemzeti FelszabadításI Front a nép támogatásának örvend, s Dél-Vietnam igazi érdekeit képviseli. Észak-Vietnamban biztonságba helyezik a gyárberendezéseket Hanoi (CTK) — Az AFP hírügynökség hanoi tudósítója szerint Észak-Vietnamban teljes erővel folyik a gyárak és ipari létesítmények leszerelése, és evakuálása a helyi körzetekbe. Ez a decentralizáció ellentétben áll az eddigi ipari centralizációs törekvésekkel, és azt biAz időjárás késlelteti a betakarítást Csehországban kedvező feltételek között aratnak • Észak-Morvaországban sok kárt okozott az árvíz • Közép-Szlovákiában a gabonafelét takarították be • Gyakoriak a záporesők Kelet-Szlovákiában A cseh kerületekben kedvező időjárási viszonyok között takarítják be a kenyérgabonát. A nyugat-, észak- és a középcse'nországi kerületekben az aratás kezdete óta a csapadék mennyisége alig haladta meg a sok évi átlag 30 százalékát. Az utóbbi két kerületben eddig a gabona több mint 10 százalékát aratták le, ami csehországi viszonylatban jó eredmény. Sajnos, az észak-morvaországi kerületből ez idén nem lehet kedvező aratási helyzetképet adni. Csak a frýdek—místeki járásban 1100 hektár gabonát öntött el a megduzzadt folyók vize. A kerületben 396 százalékkel több csapadék esett az évi átlagnál. A cseh és morva kerületekben az aratási tabella élén a következő járások állnak: Bŕeclav, Znojmo, Litoméfice és a rendkívül meleg éghajlatú Mélník. Ezekben a járásokban már a gabona 30—40 százalékát learatták. Országos viszonylatban a gabona felvásárlási tervét 20 százalékra teljesítik mezőgazdasági üzemeink — közölték tegnap Prágában a Földművelésügyi Minisztériumban. A felvásárlásban ismét a nyugat-szlovákiai kerület vezet, amely augusztus l-ig 46,6 százalékra teljesítette felvásárlási tervét. Utána az észak-csehországi kerület következik, amely 29 százalékra teljesítette tervét. Jsml Szépnek mutatkozott az idei gabonatermés Közép-Szlovákiában, de a nehéz aratás jelentékeny szemveszteséggel jár. Az esős idő rövidebb-hosszabb időre valamennyi járásban megszakította az aratási munkálatokat. A kerületben 56 ezer hektárnyi területen aratták le a gaA nyugat-szlovákiai kerület kombájnosainak versenyében Lackó Dezső, a bátorkeszi EFSZ (komáromi járás) 26 éves kombájnvezetője lett az első. Képünkön Lackó Dezső kombájnvezető Pavol Matuška mezőgazdásszal beszélget. (CTK — Balkala felv.) bonát, ami a bevetett területnek a fele. A legtöbb gabonát a rimaszombati járásban aratták le és a járás mezőgazdasági üzemei már 44,1 százalékra teljesítették gabonaeladási tervüket. Az állandó esőzések azonban egyre több nehézséget okoznak. A learatott gabonának nagy része a földeken keresztekbe van rakva, vagy kazlakban áll. Sajnos, a rossz időjárás a cséplést is akadályozza. Becslések szerint a középszlovákiai kerületben az átlagos gabonatermés hektáronként 2 mázsával magasabb lesz a tavalyinál. Füle Lajos (Folytatás a 2. oldalon) zonyítja, hogy Észak-Vietnam ellenáll a legsúlyosabb amerikai csapásoknak is. A tudósító megjegyzi, hogy az Iparnak ez a tömeges áttelepítése csak a Szovjetunióba történt nagyarányú evakuációval ha-, sonlítható össze, amikor a második világháború időszakában a szovjet ipari létesítményeket a biztonságot nyújtó szibériai területekre telepítették át. MAR MOST BIZTOSÍTSA ÚJSÁGÁRUSAIM 12 OLDALAS SZOMBATI SZAMUNKAT Európa, védekezz! — F á b r y Zoltán írása Békés atomok — Hol tart az első csehszlovák atomvlllanytelep építése 320 lány otthona — A cérnagyáriakról — munka után Kalandom az erkölccsel — PeterKarvaš elbeszélése Kié a kincs? — V. K o r o v i k o v és A. Kocsin libériai riportja Egy nyughatatlan ember — küzdelmes útja a szőlészettől a libafarmig Becsület — Nem minden alkalom szül tolvajt