Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-27 / 236. szám, szombat

úgy lökték hava pitéébe illően dombvidék. fehér hó] kisütött a ilt a szem agásba és ni ennek a jnek, mely szűkös szejra vallott. Jozó tetők, : kerítések, ' házakhoz ik és kamSra ki kelfehérségbe, ösvényeken iskola felé. őtt felszólí3 malomba, búzalisztet l kosztunkat a Mikulics lybőr beke:osan fest, i teszi gya5szetört száíttesíti, s így ia képének ' jellege. Én i szikrázásIŐS fagyban n róla, hogy tabátomban >nlítok arra személyazoszerint vaom, itt szüványon, de ban. Betéve etrajzi adaízhatom, de idik hónapmben, hogy n, a télvégi beli cserid;on. olyan véggy csúnyán gjobb esethba hurcolvagy rövid n vagy Myonlőnek. I, nem túlösvény hajlyveres buk< legtöbbje r - és ezesrék egyenít védőerőé. ;oké. — Vlaszov katonák I — ismerte fel őket Kálmán úr hamarább. Talán ha előbb pillantjuk meg őket, még a házak közelében, gyanútlanul, feltűnést nem keltve, viszsza lehetne fordulni, de így folytatni kell az utat, esetleg valami köszönésfélét morogva elmenni mellettük, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna. Aligha van parancsuk, hogy fényes délidőben megállítsák a járókelőket. De ez a túlságosan jól szabott városias télikabát, bár nem volt szőrmegallérja és prémmel bélelve, szemet szúrhatott az egyiknek, mert amikor a közelükbe értem, lekapta a nyakába akasztott fegyvert, és csövét egyenesen a mellemnek szegezte: — Bumaska! Igazolvány! — harsogta erélyesen. A másik is megállt, de fegyverét a vállán hagyta. A szemük mongolos vágásán láttam, hogy alighanem Don-vidéki tatárok. Kálmán úr be volt rezelve, a szeme ijedten rám rebbent, amikor a puska csöve most feléje fordult. Bekecse belső zsebéből előkaparta az igazolványt. A

puskás tatár félkézzel átvette, és hosszan, figyelmesen nézte. A latinos írást bizonyára nem értette, de a bekecses Kálmánon nem talált semmi gyanúsat, visszaadta az igazolványt egy kurta mozdulat kíséretében, ami annyit jelentett, hogy rendben van. Most ismételten engem sürgetett, és bár nem értettem rövid, elharapott morgását, tévedésről nem lehetett szó: igazoljam magam! Nem, ennek a harapós fogú, harcias fiatalnak a kezébe nem adhatom a fényképes iratot. Bekecsben vagyok rajta, báránybőrsövegben, vaknak kellett volna lennie, hogy ne lássa első pillanatra: hamis az irat. Nyitva volt a kabátja, a zubbonyát sem gombolta be fent, kikunkorodott a melle sötét szőrzete. Nem tudom, mi súgta nekem, hogy rámosolyogjak, odanyúljak a szőrzetéhez és egy kicsit megcibáljam. — Hallja, barátom, ebben a hidegben megfázhat — mondtam szlovákul, és megpaskoltam könynyedén, játékosan. A tatár szeme rám villant, aligha értette meg, mit mondtam neki, egész képén valami furcsa zavar ült, mint aki nem tudja, mitévő legyen. És nekem ebben a pillanatban döntenem kellett. Tovább mosolyogtam, eltoltam puskája csövét és egyet léptem előre. Fél testtel visszafordulva még intettem a két tatárnak és rászóltam a dermedten álló Kálmánra : — Gyerünk! Éreztem a hátamban a két legény szúrós tekintetét. Nem tettem eleget a felszólításnak, a parancsnak. Ha komolyan veszik az igazoltatást, akkor az egyik vagy mind a kettő felemeli fegyverét, és utánam lő. Ilyen esetben nyilvánvalóan az az előírás, hogy előbb figyelmeztetőül rám kiáltanak: - Sztoj! De én tapostam tovább a havat, és vártam a kiáltást, a fegyver závárzatának csattanását. Talán még a lövést is meghallom, mielőtt a hóban elterülök. Az ember nem születik bátornak, senki sem születik hősnek, bennem is ezer rettegés élt, de amikor a megsemmisülés fenyegetett, és semmi esélyét nem éreztem, hogy megmenekülhetek, ez a félelem elhagyott, a szívem nem rándult halálos görcsbe. Azt hiszem, ennek sincs köze a bátorsághoz, és nem is fatalizmus, mert azt nem a pillanat szüli. Nem néztem hátra, s nem á'ltam meg, mert a legkisebb megtorpanás gyanút ébreszthetett volna; egy villanásnyira mégis vad kényszer kapott meg, hogy szökellve, ide-oda dobálva a testem, futásnak eredjek, ahogy ezt valamikor régen, katonakoromban megtanultam, hogy rossz célpontot adjak, és golyójuk célt tévesszen. Szerencsére nem engedtem a kényszernek, és ugyanabban a tempóban haladtam tovább. Forró verejték öntött el. Még néhány lépés, és elérem a kanyart, mögötte a patak hídját. Ha eddig nem hangzik el a kiáltás — megmenekülök. Neim tudom, mi járhatott Kálmán úr fejében, és miféle ösztön sugallhatta neki, hogy ő se gyorsítsa meg lépteit, ne nézzen kíváncsian hátra, vajon követnek-e? A

patak túlsó partján fenyők közé vezetett az ösvény. Itt már visszapillanthattam. A két tatár felfelé kaptatott a domboldalon, és csakhamar eltűnt a szemünk elől. Kálmán úr is megált, és levette szemüvegét, hogy megtörülhesse verejtékes homlokát. - Forduljon vissza! — Nem! — ráztam a fejem. — Bemegyünk a malomba. Elég volt egyszer megkísérteni a szerencsénket. -deztem az uramtól, carabély, esetleg goyéni módján rendet rámbámult, tekintete il, szokása ellenére 'ÁVID TERÉZ: ÍOMEGPSZICHOZIS nod? — érdeklődött kkel? csengőjét, az autók ejlődését, a modern iz ón harmadik emeíngerpartra, a Bala5 az én fülem hallatburg, 60 Moszkvics, tlen autómárka szaIve a teherautókról, >sokról, autóbuszoktkell thez, te Itthon kukizemközt lakó tizeníehér magnóval órák bírja egyedül elvietofon boldog tulaji helyzetben kívánja 5ktfv objektivitással rna kislány nem feangerejét. Figyeled? en, alólunk egy tási teljes hangerővel, ínnyel. A magnó jobtam, vagypedlg elte[épkocsivezetőket is, okat mindenek előtt. 3k — ugyebár? i babszemnyi lőfegyinokám ... vízipuska bomba ... Legfeljebb ablakomba végkime... úgyis fene tudja mint egy ma szüle>kásos — a baj nem jár egyedül — nem volt biz' az ablakom közelében egy fia konnektor sem. Így hát ez a terv is dugába dőlt, én pedig lelkiszemeimmel már láttam a magánzárkát... a kipárnázott falakat... amikor ... A kiváló ötletek órája volt. Vagy pillanata. Másodperce csupán ... Tekintetem modern vonalú hordozható jaM pán táskarádiómra esett — bár tagadom az ördögöt, ebben az ő incselkedését véltem felfedezni — hasonló ötleteket rossz filmek rendezői drága pénzen szereznek be ... Nos én ingyen bocsátom rendelkezésükre ... (legfeljebb mint társszerző kívánok szerepelni). Szóval... odakint éppen teljes hangerővel zengett egy rock and roll, vele szemben a Beatlesek harsogtak... a kislány rángatózott... amikor teljes fegyverzettel harcba indult az én National panasonic-em. Tölténytérában számtalan mennyiségű Strausszal, Calassal, Házy Erzsébettel és Rossinlvel ... Felemelő pillanat volt. A csata elkezdődött. Függönyöm védelmében, lesállásból — teljes hangerővel kapcsolódott az ütközetbe gépem a „Cigánybáróval". Valami osztrák énekelte — Barynkait. Gyönyörű hangja volt. Teljes utcát betöltő tenor. A kislány a szemközti ablakban megrendült, végtagjai megmerevedtek. Hogy a magnó mit csinált, azt nem tudhattam, amíg ki nem kapcsoltam saját szerkezetemet. Ogy látszik a magnó ls megrendült. Sőt... a láthatatlan táskarádió is. Ez a nyugalmi állapot azonban csupán néhány másodpercig tartott. Olyan csend honolt ezalatt az utcánkban, hogy egy arra haladó bolgár fagyasztó kocsi dübörgése a szférák zenéjének tűnt... De aztán jött egy rumba ... meg egy Yves Montand ... Nálam egy Caruso... Újra figyelő csend. Körülkémleltük az ellenség hadállásait ... A harmadik turnusra Matúska szólalt meg és Robeson... Nálam Galli Curci... A negyedik fordulóban Juüetta Greco és Since Valentines csapott össze az én Wágneremmel... Na, mit mondjak... Wágner teljes hangerővel győzött. Ellenfeleim megfutamodtak. Nem bírták idegekkel a klasszikus muzsikát... öt percen belül eltűnt a fehér magnó, elnémult a láthatatlan tranzisztor, további öt perc alatt becsukódott a szemközti ablak is... Azóta csend és némaság honol az utcánkban. Nyugalmamat napi negyven Moszkvics, hetven hatszázhármas, tizenkét teherautó és 498 különböző ismerős és ismeretlen autómárka már igazán nem zavarja. És még — lövöldöznöm sem kellettl HORGÁSZAT ELŐTT (Hasko felvétele) — »A ritkasággyűjtők klubja Ilyesmi bizony Prágában még nem voltl Ritkaságok kiállítása, amelyet ráadásul a iiikovi Katonai Múzeumban rendeztek meg. Vigyázzunk, a kiállításnak édeskevés köze van a katonai tematikához, mert ilyen tevékenységet — rendszerint egy fajtájú, de különböző kivitelű érdekes dolgokat gyűjteni — az emberek csak nyugodalmas békében engedhetnek meg maguknak, amikor nem tudják, mihez kezdjenek szabad idejükkel. Nem mintha nem akadna itt is néhány régi revolver, pisztoly, vagy pallos! A buzgó gyűjtők itt állítják ki gyűjteményük legszebb darabjait. A válogatás ugyanis szerfölött szigorú volt, mivel a részvevők áttekintést kívántak nyújtani a közönségnek arról, mi mindent lehet gyűjteni. Így aztán csak ritka, vésett és berakásos fegyvereket állítottak ki, a maguk nemében valóságos kincseket. Nagyapáink és nagyanyáink korában divatban voltak a konyhai falvédők. Egy-egy varrottas vászondarab, amelyet az asztal vagy a tűzhely fölé a falra akasztottak. Most, a modernség áradatában falvainkból eltűnnek a népművészeti alkotótevékenységnek ezek az alkotásai és viaszos papír helyettesíti őket. így aztán már csak nagy ritkán, vagy csak a ritkaságok kiállításán tűnik a szemünkbe egy-egy hazafias vagy egyéb jelszó, illetve rigmus, mint például: „főbb a puszi, mint a kása, csak a mama meg ne lássa", ahogy azt a kiállításon egy falvédői szerelmespár példázza. Vagy hogy: „A cseh konyha ízessége — a gazdaszszony büszkesége" amely felírás fölöttébb illik' a tűzhely fölé, ahol éppen székelygulyást, vagy bolgár dzsuvecset főznek. A szokványos lepke- és bélyeggyűjtésről az emberek ma napság másra tértek át. Így példának okáért üveggombokat gyűjtenek. Tulajdonosuk felvarrta őket egy kartondarabra és csakugyan szép látványt nyújtanak. Csokor, bogár, pillangó alakú gombok, tengerész, tűzoltó, katonai egyenruháról való gombok, valóságos gombegyveleg. Kolompok és csengettyűk. Csillogó sárgaréz. Csengettyűk tölcsér, akár a kerti napernyő. Porcelán. Reklámhamutartók. A legkülönfélébb alakú és színű rágógumik. Megkóstolni ugyan nem lehet őket, de bizonyára a legkülönfélébb ízűek is. Külföldi gyufák és cigaretták, régi imádságoskönyvek, menetrendek, katonai témaPRÁGAI LEVÉL egészen Párizsból, véséssel díszített csen gettyűk. Tulipán, — gyöngyvirág, — harangvirágalakú csengők, de a legkedveltebb az a pléhből való nagy kolomp, amilyet a legelőkön szoktak a tehenek nyakába akasztani, hogy tudják, merre kódorgott el az állat. Kevesen állják meg, meg ne csendítsék a csengettyűket. Hangjuk összevegyül az olasz „Santa Lucia" dallamát játszó harangjátékkal, amely az ajtó mellett van elhelyezve. A bejárat egyébként is rendkívül érdekes. Egy gyűjtő-önkéntesen kívül, akt a helyiség rendjére ügyel föl, Ilyen szlovák nyelvű felirattal is találkozhatunk itt: „Köszönjük, hogy ezen a szent helyen nem köpnek a padlóra." Hát bizony — az emberek mindenfélét gyűjtenek, jómagam is ismerek egy festőművésznőt, akinek a lakása nemcsak képekkel van tele hanem különféle feliratokkal is, amelyeket hol itt, hol ott szerzett. Az egyiken, példának okáért, azt olvashatjuk, hogy „A pályán kerékpározni tilos". A fürdőszoba felett viszont óva int egy másik tábla, hogy „E helyen fürödni veszélyes." Egy további alkalmas helyiségben nagy vörös betűk hirdetik sárga alapon: „Vigyázat, itt sűrített gázzal dolgoznak!" A gyűjtőszenvedély Ilyesmi „beszerzésére" is rá tudja venni az embereket! Térjünk azonban vtssza a Katonai Múzeum termébe. Néhány jókora, szépen kovácsolt kulcs. Eay snr gramofon, közülük az egyiken akkora tikáfú képes levelezőlapok, dús aranyozású üdvözlő képeslapok (valahány a kimondott giccs, de visszaidézi az ember gyermekkorát, amikor az ilyesmi rettenetesen tetszett), kivarrott képeslapok, képeslapok a régi Prágáról ... Egy ódon oszlopos óra hármat üt, rajta a kakas azt színleli, hogy virraszt. Turista fityegők, rendjelek és kitüntetések, légiforgalmi társaságok, utazási és hajózási társaságok jelvényei, sőt itt van már a montreali EXPO 67 világkiállítás új felvénye ls — mind a hivatalos, mind a ml csehszlovák jelvényünk, amely „M" betűt és hársfalevelet ábrázol. Természetesen nőtt fafigurák, igazán tömérdek szép figura — és természetes kőfigurák. Igen, természetes kőfigurák, mert kőből szobrászvéső nélkül is lehet egy kis fantáziával különféle figurákat, például ró kafefet, madarat, arcot alakítani. Sajtcímkék, majd külön c'mkegyűjte mény a plzeňi sör címkéiből — szerepel nek benne a mi cseh sörünk és az „igazi" müncheni, bécsi sőt dániai „pilzeni" cím kéi is. Számlák, újévi üdvözletek, exlibri szek, grafika, régi játékkártyák. szalvéták, régi kuplék, villamosjegyek, és gyászjelentések. Emitt meg olyasvalami, amivel ma már nem találkoz hatunk, koldulási engedélyek. Több fajta kondulási engedély! Knovíz és Nagy Prága községi tanácshivatala által kiállított élelmiszerutalványok 2. korona értékben 1936ból. A népjóléti minisztérium által kiadott utalvány egy darab 1,50 kilogramm súlyú kenyérre a prievidzai Ste fan Hrdý számára (ilyen „büszke" neve volt, és mégis meg kellett alázkodnia másfél kiló kenyérért!). E ritkaságok gyűjtésének folytonossága ma megszakadt. Hála Istennek! Mint látják, mindenfélét lehet gyűjteni. Ma a Ritkasággyűjtők Klubjának, amely az év elejéit alakult, ezer tagja van, mégpedig nemcsak prágaiak, jóllehet azok vannak többségben. Capek Karel hajdanában azt írta, hogy míg a férfiak a gyűftőszenvedély rabjaivá válhatnak, a nőknek gyakorlati életfelfogásuk lehetetlenné teszi, hogy ilyen kedvteléseknek hódoljanak. És csakugyan, a kiállítás részvevői szerint ítélve igazat adhatunk Čapeknek. Nem akad itt talán egyetlen női név sem. De már a fentebb említett festőművész-— barátnőm esetéből is nyilvánvaló, hogy elfogultság lenne ezt a tevékenységet csak a férfiakra korlátoznunk. Ismerek egy nőt, akinek gyönyörű régi porcelángyűjteménye van. Más viszont régi üveget gyűjt, ami pedig engem illet, faszenteket és népi kerámiát gyűjtök. Mi azonban fehér hollók vagyunk. Valószínűbb, az hogy a nőknek egyszerűen nincs Idejük az ilyen kedvtelésekre és rendszerint boldogok, ha a kettős műszakjuk után — az egyiket alkalmazásukban. a másikat háztartásukban végzik — lefekhetnek. Nem arról van tehát szó. hony hiányzik belőlük a szenvedély, azaz jobban mondva ügybuzgóság, ahogy Čappk vélte, hanem obiektív okok forognak fenn.