Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-27 / 236. szám, szombat

N

ovember végén visszamehettünk a Borsóka-hegyre. A csendőrparancsnok jelenthette, hogy járőrei hosszas kutatás után sem bukkantak ránk; a feljelentés bizonyára hamis adatokat tartalmazott, vagy mi másfelé, nem az ő körzetében bujkálunk. Az élet biztonságosabbá vált. Minden irtványon akadt egy-két fiatal, aki nem tett eleget a bevonulási parancsnak. Fegyverek híján nem állhattak a partizánok közé mind, de védeni kellett őket a cirkáló őrjáratok rajtaütései elől. Minden domb megszervezte a figyelőit, s ha lent megmozdult a német, egy órán belül megtudta a legtávolabb eső irtvány is. Hajnaltól déli harangszóig szabadnapos fiatal munkások és öreg kokanyicsárok jártak dombról dombra, délután iskolás fiúk hozták futva a jelentéseket, és akit veszély fenyegetett, idejében eltűnhetett rejtekhelyén. Eltűnhettem én is Kálmán úrral egy közeli pajtában mesterien megépített rejtekhelyünkön. Napközben a nácik nem tartottak a partizánoktól. Tudták mind, hogy messziről, észrevétlenül szemmel tartják őket, de nem csapnak le rájuk, mert ez megtorlással járt volna. Apránként megtanultam én is a partizánharc stratégiáját, melynek fő elve: úgy támadni és ütni az ellenséget, hogy azt védtelen ember, gyerek és asszony ne szenvedje meg. Erős fagyokkal, rengeteg hóval beköszöntött a tél, az őrjáratok megcsappantak; néhány nyugalmasabb hét következett, s minden múló nappal megnőtt a reményünk, hogy átvészeljük a telet. A szovjet hadsereg Pestet ostromolja, román ezredek is közelednek - meddig tarthat még, míg innen is hátrálni, futni kényszerül a német? Egy nap Stefik bátyó, egy sok földet bejárt idősebb gazda keresett fel. Ha nincs más dolgom, jöjjek el hozzá este, vendéget várnak, nem ártana, ha én is elbeszélgetnék vele. Értem jönne, hogy a sötétben el ne tévedjek. — Miféle vendége lesz, Stefik bátyó? — kérdeztem. - Valaki Uher kapitány csapatából? — Nem partizán, de orosz katona. Megszökött a németek fogságából. Minden éjszaka más irtványon száll meg. Azért jön, hogy felvilágosítson minket - magyarázta nagy hévvel az öreg. Stefik bátyó olyan mint a többi; a tanyája szegényes, egy tehene, néhány lánc krumplit termő kövecses földje — ebből él, az asszony beteges, belerokkant a batyuzásba, nem járhat már kereskedni csipkékkel, kendőkkel és egyéb vószonholmival, az idősebb fia Óturán munkás, a fiatalabb szökött katona. E

ste együtt az egész család, a szoba szorongásig tömve szomszédokkal, nekem egy padon szorítanak helyet. Túl vannak már a vacsorán, az asztalon egy üveg kisüstön főtt pálinka; illendőségből megkínálnak, de köszönve elhárítom —ez itt nem sértés — maradjon több a vendégnek, az öregeknek. Szergejnek szólítják a vendéget, az oroszban jártasabbak Szergej Oszipovicsnak. Ma éjszaka itt alszik "majd Stefik bátyánál, s hogy holnap hol lesz, arról nem esik szó. Az olajmécsestől rosszul megvilágított, pipafüstös szobában barázdált arcú, zörgő csontú, akiről a nehéz fogság, a kényszermunka lerágott volna minden húst. A tekintete nyugtalanul repdes, pedig nincs mitől tartania. A ház előtt és az úton felváltva őrködnek, noha a csillagtalan koromsötét éjszakában semerre egy moccanás, alszik az egész mindenség, s a csöndet csak egy mélyből jövő morgás, egy gépkocsi motorjának távoli zúgása tépi néha ketté. Tűnődöm, hogyan kerül ide egyedül, és valójában mi dolga itt? Az elhangzott városnevekből kihámozom, hogy a hadihelyzetet magyarázza. Sztálin nevét sűrűn szövi bele mondókájába. Odasúgom az ukrán fronton járt szomszédomhoz, kérdezze meg tőle, hogyan esett a németek fogságába, és hogyan sikerült kiszabadulnia? Hamarosan el is hangzik a kérdés, és mintha Szergej várta volna, hosszan meséli, hogy még negyvenkettőben esett fogságba, de szerencséje volt, hogy nem hurcolták Auschwitzba vagy más táborba, ahol tízezrével ölték meg a hadifoglyokat. Előbb Pomerániában dolgozott, de tavaly idekerült morva földre egy nagybirtokra. Most ősszel, a répa betakarítása idején sikerült végre kereket oldania. Szétnézek, Szergej fegyverét keresem, aztán észbe kapok, egy kényszermunkából megszökött fogolynak nem lehet puskája, talán még a kését is elvették tőle. De mennél tovább ecseteli szökése kalandos körülményeit, annál zavarosabbnak találok mindent. Talán elhinném, ha foszló gúnyában, rongyokban látnám, dróttal vagy spárgával összekötött lyukas bakancsban, ha arcáról lerína az elnyüttség, a szeméből az éhség sütne még. Igaz, ezek a jószívű kopanyicsárok elláthatták mindenféle jóval, tejfeles, káposztás burgonyával, szalonnával, kenyérrel, de az a kétesztendei rabság mélyebb árkot ás az arcon, a homlokon és gyérré fésüli a hajzatot, Szergej üstöke meg dús és tömött, mintha soha éhkoppot nem nyelt volna. Honnan a tűrhető, csaknem folttalan zubbony rajta — kétévi kényszermunka után? Eszembe villan — nemrég hallottam —, hogy itt a közelben, a morva határ mentén vlaszovisták vannak, a nácikhoz pártolt Vlaszov generális zsoldosai. Vajon ez az ukránul beszélő Szergej nem közibük való? Megszabadult Auschwitz poklától, a kényszermunkától, mert követte a generális hí— De hiszen tőlük jön, egyenesen Dibrov küldte hozzánk! — vágja vissza diadalmasan az öreg. t- Ezt így mondta magának? — Nem mondta, de tudjuk. Mindenki tudja! — feleli már bizonytalanul az öreg. — Az sem gyanús maguknak, hogy egyedül jár? - folytatom. — Miért volna gyanús? Hiszen így nem feltűnő ... Reszket az öreg hangja, mintha valami megpattant és eltört volna benne. R

ázom a fejem. Egy embert nem lehet így küldözgetni, tudhatná! Partizánok mindig párosával járnak, ez a regula. Magyarázom tovább, mi minden vall ellene, a gyűretlen ruhája, a ránctalan, sima arca, de SteOĹ O Oí O LU Vlafzo v zsoldosai vasát. Forró lesz a fejem a gondolatra, hogy ideküidték kémkedni; esténként eljárogat ezekhez az oroszokhoz húzó, jóhiszemű kopanyicsárokhoz, a hazájáról, a társai hőstetteiről, önfeláldozó harcáról, mérhetetlen áldozataikról beszél, hogy a bizalmukat megnyerje, és ha megvan a könnyen megszerezhető bizalom, nem esik már nehezére kiszedni belőlük mindazt, amit tudni akar Uher kapitány és az orosz partizánparancsnokok csapatairól. Felállók és észrevétlenül magamhoz intem Stefik bátyát. - Már itthagy minket? - kérdi neheztelve. - Maradok, csak egy kis dolgom volna odakint — súgom viszsza. Az öreg megértően bólint és kijön velem. - Ez a Szergej Ivanovics csaló! — támadok rá kint a sötétben. — Nagyon csodálkozom, hogy maguk erre nem jöttek rá. Megesküdnék, hogy Vlaszov generális embere! - Lehetetlenség! — hüledezik az öreg. - Nincsen nála lelkesebb orosz. - Ha olyan lelkes, nem itt volna a helye, hanem Dibrov csapatában! fik bátyát annyira elképeszti a kémkedés gondolata, hogy kézzel-lábbal tiltakozik ellene. Azt a jó mundért Dibrovéktól is kaphatta, s ők hizlalták fel a kétévi rabság után, orosz ember csak nem lehet a hazája ellensége, háborog, és nem akarja tudomásul venni, hogy Vlaszov hívását ezrek és ezrek követték. — Csak a gazemberek, a tolvajok és rablók! - hajtogatja makacsul. Végül már engem is elfog a kétség, hátha igazságtalanul vádolom meg, a rendes zubbonyt valóban Dibrovéktól kaphatta, semmiféle kézzelfogható bizonyítékom nincs, minden csak puszta feltevés. Persze, a legegyszerűbb volna Szergej mellének szegezni a kérdést, alaposan vallatóra fogni, de ehhez kevés az én orosz tudásom, előbb jönnék én zavarba, mint a vallattóra fogott. — Talán nem kém - adom meg magam —, de arra mérget vennék, hogy Vlaszovnál szolgált. Ha megszökött, hát nem a földbirtokostól szökött meg, hanem a csapattál. Bánija a lelkiismerete. Tudja jól, ha itt a vég, akkor jön a számonkérés, és golyó vagy kötél vár rá. Hogy azt megelőzze, érdemeket akar szerezni magának. Túlsoká maradtunk kint. Stefik bátyó munkásfia utánunk jött. — A vendégünk szeretne magával beszélni i- hívott vissza a házba. — Mondja meg Szergejnek, hogy köszönöm a figyelmét, de mennem kell - felelem. — Az édesapjával volt egy kis vitám. Nem tetszik nekem ez a maguk Szergeje . .. A sötétben is megláttam, hogy Jankó elkomorodik. — Nekem se! Azt kérdezte az imént, hol tanyáznak mostanában Uher emberei. — Megmondta? A kezemen éreztem Jankó forró tenyerét. Már a nyelvemen volt, hogy megmondjam. De olyan furcsán kérdezte... és olyan furcsán villant a szeme . . . Azt feleltem, holnap vasárnap van, nem kell munkába mennem. Kora hajnalban együtt elindulhatunk ... — Kitűnő! — dicsértem a talpraesettségét. - És mit mondott erre Szergej Oszipovics? — Csak annyit, hogy elég, ha az utat tudja. Nem akar megfosztani a vasárnapi pihenőmtől ... Milyen átlátszó, gyerekes válasz. — Remélem, nem ment lépre neki? Felesleges kérdés volt. Fellélegeztem. Jankóban ugyanaz a kétely ébredt, mint bennem. Az ösztönöm nem csalt. Mit fognak tenni? — Még nem tudom. — Valamit tanácsolnék. Eresszék útjára ezt a Szergejt jó barátságban és nagy bizalommal. De holnap küldjenek jelentést róla Uhernak. Ö tudni fogja, mit kell tenni. — Magam megyek — mondta Jankó. Hazakísért. Hallgatva mentünk a behavazott úton, s mikor a tanyához értünk, megint a kezemen éreztem forró tenyerét. — Köszönöm, hogy eljött hozzánk. Szergej Oszipovicsot nem láttam többé és nem is hallottam róla. Sem Stefik bátyó, sem a többi szomszéd nem emlegette többé a nevét. Később, mór felszabadulásunk után, hallottam, hogy a tavaszi hóolvadás idején az egyik szakadékban holttestet találtak. Nem volt ez nagy eset, hiszen arrafelé harcok folytak, partizánok csaptak össze a nácikkal, aztán jött a viszszavonulás, és annak is volt halottja. Ám valaki Szergejt vélte felismerni a halottban. Sietve elföldelték, és senki sem kutatta, vajon véletlenül zuhant-e a szakadékba vag a i me szí I fa< e!t' géi Me a a tap rál letí elii a I tot tal szc mi ga CSÍ ra ki; te eb ba tel őz eg' a ! no: gy< i let, má isrr tát irtv ját ebi dél jéb I zet ráf be na kih jav I zor / lati kar ho: ker ruh Röntgenfelvétel egy klubról Sacán egy épület előtt álldogálok, s ext olvasom a homlokzatán: „A Kelet-szlovákiai Vasmű Forradalmi Szakszervezetének Üzemi Klubja". Kukkantsunk be, és mondjuk: van mozija (háromszázhatvan férőhellyel), sakkterme, előadótermei (tanfolyamok és egyéb oktató-nevelő jellegű rendezvények részére), olvasóterme és könyvtára (tizenkilencezer kötettel) fényképészeti laboratóriuma (ha netalán fényképezgetne valaki), műterme, (ha netalán festegetne valaki), táncterme (Btőrai teákra, bálokra), tévészobája (a VB alatt csűcsforgalmat bonyolítottak le benne), és ezenkívül még egy pár terme van a klubnak. Napnnta reggel nyolctól este tízig van nyitva. Aki más műszakba van beosztva, annak délelőtt áll rendelkezésére, mert Ilyenkor is vetítenek filmet. Itt ül Mačák elvtárs, az üzemi klub titkára, és a telefonhuzal összekapcsol Sabol elvtárssal, a klub vezetőjével. Modern kerekasztal-beszélgetés indnl: Ez a több ezer alkalmazottal rendelkező hatalmas Vasmű egyetlen fizemi klubja? M a C á k : Jóformán ez. Illetve ez volt. A hatvanas, hatvanegyes esztendőben, amikor a Vasinü munkásainak, technikusainak, mérnökeinek zöme Sacán lakott. A nagy gyár tulajdonképpen akkor kezdett épülni. Kohászai, hengerészel nem voltak még, az ácsok, kőművesek, útépítők, sínlerakók tanyája volt a mostani gyár. Üzemi klubunk akkor még úgy-aiiogv megfelelt küldetésének: helyben, Sacán volt, és mikor nagy küzdelmek után felépítették, elegendő helyiség, szórakozási lehetősig állt az érdeklődők, kikapcsolódni vágyók rendelkezésére. A Vasmű rohamosan terebélyesedett. Kassán új lakónegyedek épültek, sokkal nagyobbak, mint a sacal. Épült a Terrasz, jöttek a vas szakemberei: a kohászok, a laboránsok. A gyár alkalmazottainak száma rohamosan nőtt. És csaknem mindenki a kassai ú) lakónegyedekben, a Terraszon kapott lakást. Sokkal többen laknak jelenleg a városban, mint itt, de a klub Itt maradt. Sem méretei, sem elhelyezése nem felel meg a mostani követelményeknek. Korszerű technológiával felépítettünk egy Közép-Európában is egyedülálló üzemőriást, és a klubokról, a szórakozási lehetőségekről megfeledkeztünk. Vajon kl feledkezett meg? Az építészek, vagy a tervezők? Nem tudom, csak azt tudom, hogy (elenleg nagyon nagy gondjaink vannak, mert kulturális téren is tevékenykedni akaró fia'alokat nem tudják hová helyezni. Azt elismerem, hogy délután négykor. miután hazautaztak, nem Jöhetnek újból vissza, hogy itt működjenek, ha lakóhelyük a városban vanl A Terraszon sincs új klubhelyiség? Sabol: Furcsa, de kimondott klubhelyiség nem épült. Vannak gyönyörű összkomfortos lakások, új üzletek, áruházak. Itt-ott már parkosítják az új telepet. De klubhelyiségek nincsenek. Most szeretnénk kiharcolni, hogy ősztől kezdve bocsássanak néhány helyiséget rendelkezésünkre a Terraszon is, mert tovább bajos lenne dolgoznunk. Eddig próbálkoztunk így ls, úgy is. A Srobár utcán, a Lenin utcán, néha a PKO-ban kaptunk Ideiglenesen termeket, és tánccsoportjaink, műkedvelő színházunk ott gyakorolt. Ezek azonban csak átmeneti megoldások, mert nem a mi tulajdonunkban vannak a helyiségek. Van érdeklődés a zene, képzőművészet, sport, a fényképészet, színművészet iránt a Vasmű dolgozói körében? Mačák: Természetesen! Főleg a fiatalabbakat vonzza az Ilyesmi, és ez érthető ts. Szeretnék szabad idejüket jől eltölteni, beosztani. Csakhát egyelőre bajosan megy. Nézze végig a klub folyosóin, falain kiaggatott elismerések, díjak sokaságát. Eredményeket -k értünk el, szép sikereket, és meggyőződésem, Maíák elvtársat egyik telefontői a misikhoz hívják. Alig tódnak beszélgetni. Cigarettára gyűjt. Öngyújtója sakktáblamintájú. Annyira szívén viseli a sakk-kör munkáját, hogy még a tűzcsiholú szerét ls ezért vásárolta ilyenszerfinck? Ezt nem kérdezem, és nem ls tudom eldönteni. Legfeljebb sejthetem. Egy-két nap,, de még egy hét sem elegendő idő ahhoz, hogy egy Ifiktető, zsibongó, hangyanyüzsgésfi gyár knltnrális életébe belelássunk, és értékeljük. Egy valami azonban biztos, s ehhez nem férhet kétség: elképesztően kevés a gyáróriás számára a jóformán egyetlen klub. Tíz is kevés lenne talán. Sok-sok helyiség kell, sok-sok terem, biliárdasztal, sakktábla, tánchelyiség. És akkor olyan korszerű lesz a Kelet-szlovákiai Vasmű dolgozóinak szórakozása, mint a legmodernebb Vnnvertorok BATTA GYÖRGY ha a városban megfelelő számú helyiség áll majd rendelkezésünkre, nagyon meggyorsul a kultúimunka irama, és a minőség is javul majd. Népi tánccsoportunk, amely a „Železiar", „Vasas" nevet viseli, tavaly Východnán, az ország egyik legrangosabb népművészeti seregszemléjén, első helyezést ért el a saját kategóriájában. Az üzem műkedvelő színészeinek csoportja számos alkalommal szerepelt sikeresen Járási és kerületi bemutatókon, és természetesen egyéb alkalmakkor is. Tavaly a „Rókák, jó éjszakát" című Rusnák-darabot, legújabban pedig a „Majmok és emberek" című komikus műsort tanultuk be. A Vasmű magyar nemzetiségű munkásokat ls foglalkoztat. Gondolnak rájuk is? Sabol: Igen. A közeljövőben lép fel például Itt az Ifjú Szivek magyar népművészeti együttes. És okvetlen jegyezze fel: hatalmas üzemünk fennállása óta első nemzetközi kapcsolatát éppen magyarországi kultúrcsoporttal valósítottuk meg. A nagykőrösiekkel állunk (fóleg fúvószenekarunk) közeli kapcsolatban. Rendszeres munkára számítunk, egymást rendszeresen kívánjuk látogatni, tapasztalatainkat kicserélni Persze, Itthon is van tennivalónk bőven. Viszont minden a helyiségektől függ. Sacán ugyanis főleg ipari tanulók laknak, Kassán pedig a fiatal technikusok, munkások, mérnökök. És az idősebbek ls természetesen. Más munkába kell kezdenünk a serdülőkorú Ipari tanulókkal, mint a húsz-harmincévesekkel. Remélem, hogy végre sikerül tömegalapra helyeznünk a kultúrmunkát ls. Ez törvényszerűen a minőség színvonalának emelkedését vonní maga után, mert ha nagyobb a választék, ;obb a műsor ls. Minden a helyiségeken múlik tehát, és én remélem, hogy ősszel sokkal Jobb feltételek mellet dolgozhatunk. ^lllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIH li Én ls hatása al ~ nincs-e a háznál E lyószóró, amivel E teremthet a portá találkozott vérbei nem volt semmi — gyorsan benézett = az ágy alá, sőt a ~ de nem talált seír E amit talált azzal = lövöldözni. No, — mondtan E cot pedig meg ke — Miért kell e a férjem óvatosai — Mert nem bí — — Mit nem bír: = — A lármát, a E klpuffogását, a ti E kor vívmányalt, h = letí nyitott ablak tonhoz, hogy a m E tára zajlik le, hO| E 90 Spartak és 477 = lad felfedezni a porszívó és tejesl E ról... Értsd meg = — Megértem! í — solsz. . . — Hogy ráadás hat esztendős bar E óta ott áll az ab selnl, hogy egy k donosnője és előr E eltölteni a szünid E «— Irigy vagy E a párom, — irlg-j — csérll hlábavalóat A szemközti házb E karádló már felt •š csak valamennylv ban bírja ... -— Épp ebbe őr szem a lányt láb meg a villamoskai A nagy tömegmés Viszont nem tal ver sem. Miután sem találtatott, se a tejes fazekat ál: rülésig, fusson kl miből csinálják, f tett Opel Record. Na de hát — mii