Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-27 / 236. szám, szombat

ľll!lllllllíl!lll!!!llllll!llll!l!llllllll!!llllllllllllllllllj|||||||!!llllllllllllllllllll!ll!l!lll!l!|j|f||i «|aiinak szépirodalmi művek, amelyek botII ránnyal vonulnak be a világirodalomba. 11 Ezek küzó tartozik például Hašek Švejkje. Megjelenésekor kígyót-békát kiáltottak rá a beavatott kritikusok, akik jól ismerik az alkotás szabályait, ha úgy tetszik törvényeit, és a mű ériékét pontosan „felmérhetik". A vita még ma is, — félévszázaddal a mű megjelenése után — egyre tart, de mindez mit sem számít, a mű benne van a világirodalom áramában, és kézről kézre adják a világ köz- és magánkönyvtáraiban. A világ olvasói szinte falják a könyvet, és a kiadók nem győzik táplálni vele olvasóikat. Botránnyal vonult be a világirodalomba Flaubert Bovárynéja is. Bírósági per népszerűsítette, a botrány hullámai terjesztették, vitték, sodorták a világ olvasói kezébe. A regény ma ls hódít, évente újabb, meg űjub köntösben és fordításban jelenik meg a világ különböző nyelvein. Mindezzel távolról sem akarom azt bizonyítani, hogy a botrány egy művet világirodalmi értékűvé avathat. A botránynak lényegében csak az volt a szerepe, hogy a művet szárnyára kapta, és elősegítette gyors érvényesülését. De éppen úgy, ahogy a botrány, a legnagyobb irodalmi kitüntetés sem emelheti az író művét világirodalmi rangra. Példa rá számos Nobel-díjjal kitüntetett író, akikről a mai olvasó vajmi keveset tud. Műveiket a feledés vastag porrétege fedi, és nincs a világon az a mecenáš vagy kiadó, aki ezeket újra életre tudná kelteni. Természetesen vannak olyan irodalmi művek is, amelyek évszázadok homályából egyszerre felbukkannak. Ezeket többnyire egy-egy nagy író vagy költő fedezi fel. Ilyen például Benvenutö Cellini önéletrajza, amelyet Goethe olaszországi tartózkodása során fedezett fel. Annyira megtetszett neki, hogy lefordította németre. Azóta a könyv mint világirodalmi mű él, és világszerte olvassák. Mindez azt bizonyítja, hogy egy mű maradandóságát sem a botrány sem a siker, hanem a monuanivaló és a művészi hitelesség dönti el és persze velejárója, a jó művészi fordítás, amely Sűen tükrözi az eredeti mű stílusát, hangját és alkotói légkörét. ŕn ezúttal a fordítókról, azokról a művé!• székről szeretnék most írni, akik egy-egy L mű mögött állnak és fáradhatatlan kitartó munkával bábáskodnak létrejöttén, hogy » saját nemzeti irodalmuk és a világirodalom kincsesházát gazdagítsák. A fordítás alkotó munkája rendkívül széles és különböző. Ha Babits, Kosztolányi, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád és ugyanakkor Franyó Zoltán, Hajdú Henrik és a mi Tóth Tiborunk műfordítói munkásságára gondolunk, akkor megkapjuk e művészi munka széles skáláját. Tény, vannak fordítók, akiknek napi munkája gyakran háttérbe szorítja a saját alkotói képességét. Annyira elmerülnek az idegen mű rejtett szépségeibe, hogy boldogok, ha sikerül nekik e. megfoghatatlan finomságokat tolmácsolásukkal anyanyelvükbe, átmenteni. Én ezeket a fordítókat az irodalom napszámosainak nevezem. A boldogságnak ez a szikrája érződött Kamii Bednár kiváló cseh költő hangjából, amikor Ilylyés Gyula „Szerelem" című költeményéről beszélt, melyet sikerült cseh nyelvre hibátlanul átültetnie. — Sajnos — tette hozzá és egy másik versre mutatott — ez már nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, pedig igen sokat bajlódtam vele. Hiába — folytatja — sokszor a pillanatok, a percek, mint reflektorok világítják meg a költemény anyagát, és az ember nyomban rátalál a megfelelő szóra, jelzőre, de sokszor napok, hetek múlnak el és az ember csak a hasonló kifejezésre bukkan. A hasonló pedig nem ugyanaz. Illyés Gyula válogatott verseiből összeállított ízléses kötet fekszik itt előttem, az asztalon Petőfi, Arany, Madách, József Attila, Radnóti könyveinek társaságában, amelyeket Kamil Bednár, Ladislav Hradskýval együtt fordított le cseh nyelvre. A közeli hónapokban pedig egy Ady-válogatás Jelenik meg az Odeon kiadásában, ugyancsak közös fordításban. Az ízléses könyvek meglehetősen nagy példányszámban láttak napvilágot és több közülük el is fogyott. Hogy csak néhány számot említsek: Petőfi 6500, Arany 5000, József Attila 13 000, míg Madách Az ember tragédiája 19 000 példányban jelent meg. A tragédia foidításán Bednáf és Hradský egy évig dolgozott. Petőfi válogatott költeményei 1963-ban jelentek meg, most pedig az Ady-válogatáson bábáskodnak, tehát több mint másfél évtizedet szenteltek a magyar költészet cseh fordításának. Hradský ezenkívül Mikszáthot, Jókait, Karinthyt, Molnárt és Illyés Petőfijét ültette át cseh nyelvre. Bednáf pedig a magyar költészeten kívül a szlovák- és a világirodalom klasszikusait Is megszólaltatja cseh nyelven. Nemrégen Sládkovifi Detvanja jelent meg az ő fordításában. Goethe és Heine mellett Shakespearet is tolmácsolja. A legérdekesebb, persze, a hosszú évek óta tartó közös fordítói munkája Hradskýval. Bednár ugyanis nem tud magyarul, Hradský nyújtja a nyersfordítást és az igazi közös munka tulajdonképpen akkor kezdődik, amikor Bednáf versbe formálja az anyagot. Minden szót, kifejezést közöseri megfontolnak, megbeszélnek. Bednár szerint Hradský kitűnő ismerője a cseh nyelvnek is, — ezt prózai fordításai bizonyítják — ezért hozzáértése nagy segítséget jelent a fordított vers érésében, alakulásában. Bednáf őszintén sajnálja, hogy Hradský beszélgetésünknél nem lehet Jelen — Finnországba utazott, a cseh írők küldöttségével — ő a fordítás sok rejtett műhelytitkára tudna rávilágítani, hisz egész élete abban telik el, hogy a magyar irodalmat ismerteti és népszerűsíti a cseh olvasók körében. A

rra a kérdésre, mióta ismeri Hradskýt, Bednáf mosolyogva azt válaszolja, azóta, amióta a magyar irodalmat. A magyar költészet ismeretének szálai egészen az ifjúságába nyúlnak vissza. Akkoriban mint főiskolás a Waldeck kávéházban Dénes és Víg nevű magyar diákokat ismert meg, akik rajongással beszéltek neki Adyról és segítségükkel már akkor lefordított néhány Ady-verset. Ma is állítja, hogy Ady nagy hatással volt költészetére. Kritikusai ezt azért nem vették észre eddig, mert nem ismerik Adyt. Nos, abban a kávéházban egy elegáns, gondosan öltözött, hetyke bajuszos fiatalembert látott gyakran biliárdozni. Ez a fiatalember Hradský volt. Naponta találkoztak, látásból tehát ismerték egymást, de hogy valaha eljön az a nap, amikor közösen fognak dolgozni a magyar költészet fordításán, arra nem gondolt. Ez a nap mégis bekövetkezett. Az ötvenes években történt, hogy megkapta Petőfi Egy gondolat bánt engemet című vers nyersfordítását. A szöveg tartalma annyira megragadta, annyira hatalmába kerítette, hogy fordításával sikerült Petőfi ragyogó szenvedélyes hangjának tisztaságát cseh nyelven érzékeltetni. A fordítás megjelent. Hradskýnak megtetszett,, azonnal érintkezésbe lépett vele ... Azóta együtt dolgoznak. Bednár hangsúlyozza, hogy minél többet fordít a magyar költészetből, annál jobban vonzódik hozzá. Ady hatása alól ma sem tud szabadulni. Ezt nem restelli bevallani. A cseh irodalomban már volt erre példa, Petőfi is hatott Nerudára. Ami pedig Madáchot illeti, mindenki tudja, milyen óriási hatással volt a cseh népre első bemutatója a prágai Nemzeti Színházban. A közeli hónapokban Brnóban fogják bemutatni Az ember tragédiáját. Ha csak módja lesz rá, ott lesz. Arra a kérdésre, Járt-e már Magyarországon, azt válaszolta, hogy tavaly a fordítói konferencián ott járt, de bizonyos csalódással érkezett vissza. Nem az bántja, hogy Hradský és Stítnický magas kitüntetésben részesült, hisz megérdemelték, hanem az fáj neki, hogy őt mellőzték. De — teszi hozzá — e csalódás ellenére ls minden képességét latba veti, hogy a magyar költé- szetet telies szépségében mutassa be a cseh olvasóknak. Arra a kérdésre, vajon lsmeri-e a csehszlovákiai magyar irodalmat, nemmel válaszol. Hasonló választ kapok Anna Rossovátől Is, aki kitűnően beszél magyarul, és annyira jártas a magyar irodalomban, hogy tudomása van az idén megjelent legújabb művekről is. Ismereteit a magyarországi irodalmi folyóiratokból meríti. így szerzett tudomást Fábry Zoltánról ls, akinek válogatott tanulmányait most ülteti át cseh nyelvre. Mindezt azért tartottam fontosnak közölni, hogy felhívjam íróink figyelmét arra, ideje lenne már, hogy irodalmi folyóiratunkat és megjelent műveinket elküldjük azoknak a fordítóknak, akik tudnak magyarul és akik érdeklődnek a magyar irodalom Iránt. Ezúttal Hradskýra, Zadražllovára és Rossovára gondolok és természetesen a szlovák fordítókra ls. Anna Rossová egyébként nemcsak jártas az Irodalomban, hanem ért is hozzá, és szereti a jó könyveket. Ha vállal egy fordítást, akkor annak értékes irodalmi műnek kell lennie. Eddig Németh László „Iszony", „Gyász", „Bűn" és a „Kocsik szeptemberben" című műveit fordította le cseh nyelvre. Ezenkívül Kosztolányi Pacsirtáját, Móricz Zsigmond Légy Jő mindhalálig-ját, Déry Tibor Nikéjét és Sánta Ferenc Az ötödik pecsétjét ültette át cseh nyelvre. A

felsorolt művek mind azt igazolják, hogy Rossová szereti a színvonalas irodalmat. Ezért nehéz válaszolnia arra a kérdésre, melyik művet fordította a legszívesebben. Azt mondja, valamennyi fordítását szereti, mert szerzőiknek fontos közölnivalójuk volt. Ezért ragaszkodik Fábry tanulmánykötetéhez is, amely Rákos Péter hozzáértő válogatását dicséri. Teljesen azonosítja magát Fábry mondanivalójával és világviszonylatban a legnagyobb antifasiszta harcosok közé sorolja. Mindez arra kötelezi és ösztönzi, hogy Fábry mondanivalóját híven tolmácsolja a cseh olvasóknak. A maga részéről nagyon szeretné, ha a kötet német nyelven is megjelenne. Fábry ezt megérdemelné, ő az az író, akinek minden során érezni, hogy az emberiség ügye, szívügye. — Engem — mondja lelkesedéssel — művészi erejű hangja Bálint Györgyre emlékeztet, akitől ugyancsak szívesen vállalnék egy válogatás fordítását. Munkájával kapcsolatban Rossová még megjegyzi, hogy nagyon hiányzik a magyar—cseh szótár. A cseh—magyar szótár már megjelent, da a másik kötet megjelenése még mindig késik. Végül megemlíti azt ls, hogy a cseh Irodalmi folyóiratok keveset foglalkoznak a magyar müvek cseh fordításaival. Hasonlót tapasztalt a magyarországi lapoknál ls. Az a nézete, hogy üdvös volna e közönyös magatartáson változtatni. SZABÓ BÉLA AZ IRODALOM I NAPSZÁMOSAI íllllllllillllllllllllllllllllllíllHllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllillllllllllllllilH A Szlovák Nemzeti Falkelés hőseinek emlékműve a Csorba tónél. ĽUBOMÍR FELDEK: Sszéífujta damäofl A Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulójának nižnái ünnepségeire Mikor az erdőkből leszáll a zöld alkony s a szép nők párjuk oldalán lehunyják szemüket s a férfiak hosszasan elnézik e lehunyt szemeket vajon melyiküknek jut eszébe ily meghitt percben az elsötétített ablak s egy régi éfszaka A szélfúlta nižnái dombokról éppen lefelé ereszkednek a méla nyáfak mintha lába kelne valamennyi harangtoronynak mik a falvak fölött magányosan merengenek s hirtelen együtt elhatároznák hogy lejönnek az emberekhez s meleg házukhoz En most keltem fel hármat lépek az ablak felé óvatosan mintha ijedős őzgida elé mennék s hirtelen miként a hangverseny előtt felemelkedik a zongora fedele kinyitom ablakom szárnyát a szélnek S ekkor óhatatlanul zuhanni kezd a virágcserép mint a harcos aki egy láda kézigránáttal " fejest ugrik a szakadékba a tankok elé láttam ilyesmit tizennégy évesen valamelyik filmben s abban az időben nem tudtam hogy egyszer majd fejtörést okoz hogy a virág törékeny s illatos emlékezetében míg befejezi látványos halálugrását az aszfaltra végigpereg-e mint villámgyors film édes virág-élete az egész kezdve a magtól a halványzöld levél rügyezéséig a porzóig s bibéig és valamennyi esőcsepp mely egykor hozzáért és valamennyi méh mely mézzé változtatta és valamennyi föléhajló leányarc mely emlékszik édes Illatára és valamennyi madár mely délre repün hátrahagyva az árnyékot az északi hegyoldalon s az ég a kelyhe fölött s a folyó a gyökere alatt s hogy a virág is tudja-e hogy zuhanásával mindenről örökre lemond s hogy ez a lemondás már olyan közel van hozzá hogy voltaképp már el is hagyta s ugyanakkor a tankok elé zuhanó férfi tudja-e vajon hogy 5 ts virág volt lövőben s hajnalban nyíló melyhez versemet íron} e nyárban forró nyári versemet a Felkelésről melyre így mégis emlékezni tudok pedig csak nyolcéves voltam akkor s csöppet sem emlékezhetek reá S közben az erdőkből leszáll a zöld alkony s a szép nők párjuk oldalán lehunyják szemüket a férfiak hosszan elnézik e lehunyt szemeket s lehet hogy sokuknak eszébe fut e meghitt percben az elsötétített ablak s egy régi éfszaka A szélfúfta nižnái dombokról éppen lefelé ereszkednek a méla nyájak mintha lába kelne valamennyi harangtoronynak mik a falvak fölött magányosan merengnek s hirtelen együtt elhatároznák hogy lejönnek azokhoz akik valamikor hiába zarándokoltak hozzájuk hiszen aknatüzben és omlás zajában a harangok ls halandók s csak az ember tudja megmenteni őket aki különös módon az Ilyen nehéz órákban szoktatja szívét a halhatatlansághoz. VERES JÁNOS fordítása