Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-26 / 235. szám, péntek

Új elképzelések az oktató-nevelő munkában VÁLTOZÁSOK Á POLGÁRI NEVELÉSBEN # A TANONCISKOLÁKBAN ÚJ SZAKMÁK TANÍTÁSÁT VEZETIK BE ® A SZABAD SZOMBATOK IDEIGLENES MEGOLDÁSÁRA A MÁSODIK FÉL ÉVBEN KERÜL SOR A kilátásba helyezett válto­zások mindenekelőtt a kilenc­éves alapiskolákat, valamint az általános műveltséget nyújtó közép- és szakközépiskolákat érintik, amennyiben a polgári nevelés elvi módosításáról van szó. Ezt a tantárgyat az alapis­kolák hetedik, nyolcadik és ki­lencedik évfolyamában fogják tanítani. A hatodik évfolyamban ily módon megtakarított óra le­hetővé teszi a történelem anya­gának kibővítését. A hetedik és a nyolcadik év­folyamban bizonyos tantárgya­kat, mint pl. a népi demokrá­ciákkal, a köztársaság alkot­mányával, ideológiánk alapjai­val, az erkölcsi tulajdonságok­kal és az etikával foglalkozó tantárgyakat részletesebben és rendszerbe foglalva fogják elő­adni. Az általános műveltséget nyújtó iskolák diákjai a bölcsé­szet, a logika és a pszichológia alapjaiba is betekintést nyernek. Ez év szeptember 1-től kezd­ve megjelenik a „Polgári neve­lés" című pedagógiai folyóirat, mely az új elmélet gyakorlati megvalósításánál mutatkozó nehézségeket hivatott áthidalni. Az 1966—67-es tanévben te­(ČTK) — A közép-szlovákiai kerületben a kedvezőtlen időjá­rás következtében ismét meg kellett szakítaríl a mezőgazda­sági munkákat. Az átázott föl­deket nem közelíthetik meg gé­pekkel. Ennek következtében igen lassú ütemű az aratás. A kerületben a héten még csak 3600 hektárnyi területről arat­ták le a gabonát, összesen 115 ezer hektárt arattak le, s hátra van még 7300 hektár. Még több nehézség mutatko­zik a gabonaszállítás terén. 17 ezer hektáron ázik a gabona. Teljesítették a gabonafelvásárlást A köztársaság harmadik ke­rületeként tegnap délelőtt 11 órakor a közép-csehországi ke­rület is 100 százalékra teljesí­tette a gabonafelvásárlás tervét. A kerületben eddig már kilenc fárás tett eleget e feladatának. A 24 éves Paul Anka 15 éves korában a „Diana" című sláge­rével szinte egy éjszaka a nyu­gati könnyűzene sztárja lett. A fiatal ottawai származású ze­neszerző és énekes szerzemé­nyét 20 ország táncdal-hangver­senyén megállás nélkül 13 hé­tig az első számok között éne­kelték. A Diana rövid idő alatt 9 millió példány hanglemez for­májában vált milliós tömegek kedvenc zeneszámává. A rokonszenves barna hajú, kistermetű Paul Anka 16 orszá­got látogatott meg, a legutóbb a lengyel kormány meghívására Lengyelországban is szerepelt. Ez a szereplése megnyitotta előtte az utat a szocialista or­szágokba is. Paul Anka az úgy­nevezett „aranylemezesek" kö­Marié {nngntannová műve­lődésügyi miniszterhelyettes a Nemzetgyűlés kulturális bizottságában elhangzott beszámolójában részletesen foglalkozott a küszöbönálló 1966—67-es tanévvel és a Művelődésügyi Minisztérium­nak ezzel kapcsolatos intéz­kedéseivel. hát az alapiskolákban és az ál­talános műveltséget nyújtó kö­zép- és szakiskolákban a már említett módosítások kivételével nem változik a tanterv. A dif­ferenciált oktatás jól bevált s ezért továbbra is érvényben ma­rad. Tavaly a differenciált osz­tályok, illetve csoportok száma meghaladta a 480-at, az idei tanévben a kilencedik évfo­lyamban 644-re emelkedik. Ezután a tanonciskolákról volt szó. A tanulókat három csoportra osztják. Az elsőbe azokat sorolják, akik tanulmá­nyaikat folytatni akarják, a másodikba az alapiskola vég­zettjeit, a harmadikba pedig azo­kat, akik nem fejezték be az általános műveltséget nyújtó iskoTát. Emellett kibővítik a le­Egyes községekben a tegnapi eső ellenére is mentették a ter­mést. s az átázott gabonakévé. ket ponyvákra rakták. A mező­gazdasági üzemeknek a Marti­ni Gépgyár, a Považská Bystri­ca-i Gépgyár és több bányaipari vállalat dolgozói is segítettek. KÖZLEMÉNY (ČTK) — A Külügyminiszté­rium közli, hogy augusztus 15­én a szófiai csehszlovák nagy­követség konzulátusi kirendelt­séget nyitott a Burgasz körzet­ben levő Napfény Parton, a Glóbus szállóban. Véget ért a dubrovniki fesztivál Szerdán, augusztus 24-én vé­get ért a jugoszláviai Dubrov­níkban a nyári drámai és zenei fesztivál. A 45 napig tartó fesz­tiválon 13 országból érkezett együttesek és művészek léptek fel. zé tartozik, ami annyit jelent, hogy egy-egy szerzeményéből milliónál több lemezt adtak el. Kevés énekes büszkélkedhet olyan átütő sikerrel, mint Paul Anka, mert ő már 15 aranyle­mez tulajdonosa. Az angolon kí­vül franciául, olaszul, németül, spanyolul is énekli egyes szer­zeményeit. A „lemezmilliomos" Paul An­ka — a művészi és színvonalas modern zene csehszlovákiai ked­velőinek legnagyobb örömére — Csehszlovákiába érkezett. Először Kolínban lépett fel. Prá­gában augusztus 29-én, a fulius Fučík Parkban találkozik a prá­gai dzsesszkedvelök több ezres táborával. Csehszlovákiai turné­fa során fellép Žilinán és Kas­sán is. Ism) hetőségeket bizonyos szakmák tanulására, más, kevésbé fontos szakmák tanításának rovására. A miniszterhelyettes kitért a középiskolai tanárokat, a kö­zép- és a szakközépiskolák ta­nítóit és az ifjúsági otthonok (javítóintézetek) nevelőit érin­tő fizetésrendezésre is. A szabad szombatok beveze­téséhez alkalmazkodó, a tanter­vekben és a tankönyvekben lé­nyeges módosításokat igénylő ötnapos tanítás azonban egyelő­re nem vezethető be. A minisz­térium ennek ellenére legalább részben enyhíteni akarja a hely­zetet. Ezért a második félévben 10 szabad szombat bevezetésé­vel lehetővé teszi a tanítási idő csökkentését. A felesleges Idő­veszteségek elkerülése érdeké­ben korlátozni fogják az iskolai kirándulásokat és mindazon akciókat (versenyek, nyers­anyaggyűjtés stb.), melyek za­varóan hatnak a tanítás mene­tére. A tanév végén a tapasz­talatok értékelésével minden bizonnyal nyilvánvalókká vál­nak majd a további lehetősé­gek és teendők. —km— Szakszervezeti kongresszus Kubában Havanna (CTK) — Tegnap nyílt meg Havannában a kubai szakszervezetek XII. kongresz­szusa, amelyen hazánk dolgo­zóit kéttagú küldöttség képvi­seli. A kongreszuson közel 4000 küldött vesz részt, amelynek főtémája a szocialista munka­verseny, a -társadalmi munka megszervezése, a munkanor­mák és a bérezés, valamint a dolgozók műszaki képesítésé­nek problémái. CSEHSZLOVÁK kormánykül­döttség utazott Damaszkuszba, a 13. nemzetközi nagyvásár megnyitójára. AUSZTRÁLIA kormánya hatá­rozatot hozott, melynek értel­mében a Cockburn-öbölben (Nyugat-Ausztrália) támaszpon­tot létesít Ausztrália tengeri és tenger alatti hajóhada számára. Az új építmény támaszpontul szolgál majd Angliának és az USA-nak. yomorúságos 30 centíme­ot kínálnak nekem az áru kilójáért. Hisz ebből még a betakarítás költségeit sem tudom fedezni!" — pana-. " szolja nekem egy paraszt a dél­franciaországi Cabannes-ban. Szebbnél szebb körtéi, amelyek láttán az embernek összefut a nyál a szájában, hevernek a gyümölcsöskert földjén. „Lega­lább 80 centim-ot érnek kilón­ként, ha az egész évi munkát, a műtrágyát, a rovarirtószerek és egyébb költségeket is számítom" — folytatja. Az egész vidéken pang a zöld­ség- és gyümölcseladás."„Wem tudjuk eladni a körtét, a szőlőt, sem a paradicsomot, sem a din­nyét. Azt mondták nekünk: tö­rekedjetek jó minőségre, és sen­ki sem szoríthat ki benneteket a piacról. Megszívleltük a ta-. nácsot, csak a legfőbb fajtákat termesztettük, mégpedig a leg­nagyobb gonddal. Ügy csoma­goltuk őket, akár a becses ér­téktárgyakat, és most mégsem tudjuk eladni. Ugyanakkor a városiak kénytelenek korlátoz­ni a fogyasztásukat, mert a gyümölcsöt és a zöldséget túl drágán árusítják a piacon. Míg a szőlő a közép-franciaországi termesztőtől Párizsig eljut (7Ö0 km-es távolság), ára háromszo­rosára emelkedik. (A szállítási­és kezelési költségek az árnak egyharmadát teszik ki.) Cha­teáurenardban 90 centimet kap érte a termesztő, a párizsi pia­con 2,70 frankért árulják. Koszigin—Kekkonen találkozó Szocsi (CTK) — Urho Kekko­nen finn köztársasági elnök a szovjet kormány vendégeként tegnap különrepülőgépen Szo­csiba érkezett, ahol évi szabad­ságát tölti. A finn vendéget Ko­szigin szovjet miniszterelnök és más hivatalos személyiségek fo­gadták. Mivel Koszigin szovjet minisz­terelnök ugyancsak Szocsiban tölti szabadságát, megfigyelők véleménye szerint a két állam­férfi megtárgyalja a jelenlegi nemzetközi helyzetet is. Szük lesz a világűr? Moszkva (ČTK) — A Krasznaja Zvezda című lap tegnapi szá­mában részletes áttekintést kö­zöl azokról a kozmikus testek­ről, amelveket az utóbbi évek­ben a Főidről bocsátottak fel, s vagy a Föld mesterséges hold­jai lettek, vagypedig tovább ju­tottak a világűrben. 1965-ben az első mesterséges égitestet a Szovjetunióból bo­csátották a világűrbe január 11 én. Ez a Kozmosz 52 volt. Az elmúlt évben a Szovjetunió­ból összesen 64 testet bocsátot­tak kozmikus pályára, ebből 57 mesterséges holdat és hét koz­mikus berendezést. Az USA 63 mesterséges testet bocsátott fel. Ismét a Ben Barka ügy Párizs (CTK) — Húszéin jor­dániai királv. Marokkóból — magánlátogatásra Párizsba ér­kezett. A Paris Jour szerint Húszéin átadta De Gaulle-nak a marok­kói kormány Ben Barka ügyre vonatkozó jegyzéket. Párizsban a közeljövőben bírósági tárgya­lás kezdődik Ben Barka eltűné­séről. A lap szerint a marokkói király figyelmeztette a francia kormányt, hogy amennyiben a tárgyaláson felelőségre vonják Ufkir marokkói belügyminisz­tert, a két ország közti kapcso­latok nagyon leromlanak. Megtorlások Rhodesia ellen? London (CTK) — Londonban tegnap befejeződött a Smith-fé­le rhodesiai illegális fajüldöző rendszer megtorlásával foglal­kozó bizottság tanácskozása anélkül, hogy bárminemű konk­rét döntés született volna. A tanács tegnap azokról a javas­latokról ls tárgyalt, amelyeket a következő hónapban a Brit Nemzetközösség minisztereinek londoni értekezlete elé kellene terjesztenie. A Provence e csücskében — ott, ahol a Rhone és a Durance VÁLSÁG A PARADICSOMBAN összefolyik — a legterméke­nyebb a föld Franciaországban. De Gaulle Szomáliában Djibouti (ČTK) — De Gaulle francia köztársasági elnök teg­nap világkörüli útra Indult. A különrepiilőgép röviddel 8 óra után szállt fel az orlyi repülő­térről, majd 16 óidkor, útjának első állomásaként, Djiboutiba, francia Szomália fővárosába ér­kezett. Zavargások Indonéziában Djakarta (CTK) — Az indo­néz főváros tegnap ismét a jobboldali diákok terrorcselek­ményeinek színhelye volt. A Ka­mi nevű jobboldali diákszerve­zet több ezer diákja betört a parlament épületébe és követel­te Sukarno elnöktől, hogy ma­gyarázza meg az ország függet­lensége napján mondott beszé­dét. A diákok azzal fenyegetőz­tek, hogy fokozzák Sukarno el­nök elleni tüntetéseiket. A fel­háborodott diákok csak akkor hagyták el a parlament épüle­tét, amikor követeléseik teljesí­téséről biztosították őket. Szünet Genfben Genf (CTKJ — A 18-hatalml leszerelési bizottság csütörtöki 286. ülésén jóváhagyta azt a jelentést, amelyet az ENSZ el­következendő közgyűlése elé terjesztenek. A jelentés leszöge­zi, hogy a bizottság ebben az évben sem az általános és tel­fes leszerelés problémáit, sem a részleges leszerelési intézke­déseket tekintve nem ért el a tárgyalásokon konkrét eredmé­nyeket. Roscsin szovjet küldött meg­jegyezte, hogy az USA minden leszerefési intézkedéssel kap­csolatos javaslatot aszerint Ítél meg, vajon katonai, stratégiai és politikai, szempontból elő­nyös-e számára. A MocambPque-i partizánok sikerei Dal es Salaam (CTK) A Mocambiquei Felszabadítás! Front közleményt adott kl, mely szerint a mocambiquei partizá­nok az utóbbi hetekben fokoz­ták harci tevékenységüket. Jú­liusban egy hét alatt Miteda és Muatide között hat portugál te­hergépkocsit semmisítettek meg, A partizánoknak sikerült kisza­badítani Lussom község lakos­ságát, akiket foglyul ejtettek, mivel kapcsolatban állnak a Fel­szabadítási Fronttal. A portugál katonák a napok­ban a mocambiquei — tánzániai határon tüzet nyitottak és négy tanzániait megöltek. A gyümölcs­és zöldségtermesztés paradicsoma ösi, még a rómaiak előtti időkbe visszanyúló hagyomá­nyai vannak itt a földművelés­nek. Mindmáig dédelgetett kincs itt a föld. A parasztok már a régi időkben is igyekeztek a legtöbbet kihozni belőle: csator­nákat ástak, hogy felfogják a Durance vizét, ciprus- és nád­sövényeket ültettek, hogy a megművelt földeket a völgyben dúló jeges misztráltól védják. S a föld meghálálta a munkát. Évről-évre bőséges termést ho-. zott. A Durance vize, a délvidé* ki napsütés, a parasztok szoi ga 1­Az üzemi munkások is segstenek Felkészültek a répaszüretre (CTKJ — A Trebišovi Cukor­gyárban e napokban teszik meg az utolsó előkészületeket a ré­pakampányra. A gyár néhány elavult gépét korszerű beren­dezésekkel cserélték ki. A Tre­bišovi Élelmiszeripari Kombi­nát igazgatósága tavaly — a brnói nemzetközi árumintavásá­ron — egy salzgiter védjegyű nyugatnémet gyártmányú, félig automatizált centrifugát vett, amelyet szeptember 19-ig üzem­be is helyeznek. Míg korábban targoncákon vitték ki az üzem­ből a cukorgyári iszapot, most már csővezeték segítségével tá­volítják el. Az idei kampányban helyezik próbaüzembe a 15 ezer tonna cukor tárolására alkal­mas silót is. A centrifugáktól automatikusan továbbítják a cukrot a silóba, amely a maga nemében egyedülálló Közép­Európában. Sikeres próbaüze­meltetés után ilyen silókat épí­tenek minden KGST országban. A trebišovi, a michalovcei, a košicei, a prešovi s a rozsnyói járás 8350 hektárnyi répaföld­jelről több mint 20 ezer vagon cukorrépát szállítanak a terebe­si cukorgyárba. Mintegy 50 föld­művesszövetkezet és állami gaz­daság már szeptember 12-én kezdi meg a cukorrépa beta­karítását. Az idejében betakarí­tott és cukorgyárba szállított répáért mázsájaként 3 korona külön prémiumot kapnak. A „LEMEZMILLIOMOS" PAUL ANKA PRÁGÁBAN

Next

/
Thumbnails
Contents