Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-23 / 232. szám, kedd

Nyári emlékcsokor Romániából lllllllllllllllllllllllllllllllllillllll A

Romániába érkezőt rögtön a hatalmas Idegenforgalom lepi meg. A napjainkban tapasztalható emberáradat itt különösen fedi a nacionalturizmus kifejezést, hiszen nemcsak a vonatokban észlelhető bábeli nyelvzavar vall erre, hanem a széles országutakon száguldó, a világ különböző jelzésű gépkocsijai is. Nem csoda, hiszen a „vén Európa" legszebb országai közé tartozik. Vadregényes tájain kívül elsősorban az elbűvölő Fekete-tenger hűs hullámai vonzzák a hazai és a külföldi turistákat. A tenger felé áradó nyaralók Bukarestet választják utolsó pihenőként, amelyet a Kelet Párizsának szoktak nevezni. Sajnos, Párizst még nem láttam, de Bukarest megismerése után annál vonzóbbá vált számomra. Többek között az is világvárosi jelleget kölcsönöz számára, hogy a magánlátogató csak sok futkosás után jut szállodához. De a megszokott elutasító mosoly helyett inkább mentségül, mint dicsekvésként mondják a portákon, hogy a tenger felé utazók szinte kivétel nélkül egy-két nápot Bukarestben töltenek. B

ukarestben jóval kisebb a zaj, mint más világvárosban. Földalattija nincs, de kevés a zörgő villamos is. Főleg trolik és a csehszlovák gyártmányú Karosa-Skoda autóbuszok bonyolítják le a főváros forgalmát. A több mint másfél milliós város óriási ütemben fejlődik. Állandóan új és új városnegyedekkel bővül, amelyek széles utcáikkal, gondozott parkjaikkal és jellegzetes szökőkutacskáikkal teäzik kellemessé az emberek életét. Folyója sincs a román fővárosnak. A bukarestiek annál büszkébbek a gyönyörű Csizmigiu-parkra, ahol kitűnő pihenésre találnak. Az átutazónak azonban erre nincs sok ideje, mert folytatja útját Konstancába. A hajszálpontosan érkező és induló vonatok naponta több ezer utast hoznak, illetve visznek a városból. Mindjárt az állomáson megcsapja az embert a hőséget oly kellemesen enyhítő friss tengeri szellő. Ez a felemelő érzés arra csábítja az érkezőt, hogy mielőbb meglássa azt a kék, zöld, ezüstszürke ragyogást, a hófehér habtarajok hullámzó játékát: a Tengert. Szándékosan írtam nagybetűvel, mert bár másodszor láttam, most még többet jelentett számomra. Ezúttal már többet láttam abból a lenyűgöző szépségéből, amit a költők már anynyiszor megénekeltek ós a festők vászonra rögzítettek. M

amaia, a Fekete-tenger partjának gyöngyszeme ma már üdülési világmárkának számít. Fürdőzés ós séta közben az ember lépten-nyomon hallhatja: Minauti Zauberlich! Garmante! Csodálatos. És valóban elbűvölnek a gyönyörűen kiépített tengerpart szépségének csodái. Az aranyló homokon tarkacsíkos napernyők alatt, vagy csupán egy vásznon ezernyi színárnyalatban villognak a fürdőruhák. Hétkilométeres homokstrandján évente tízA nyaralók többsége ellátogat Mangáltába ts, és a történelmi emlékek megtekintése után a tenger hűs hullámaiban keres pihenést. (A szerző felvételei) ezrek — akárcsak az idén is — sütkéreznek a napon, önfeledten, elnyújtózva a finomszemcsés forró homokon vagy ficánkolva a hűsítő hullámokban a világ különböző tájairól. Sőt, még az úgynevezett tengeri országokból is sokkal találkoztunk Mamaiaban, Efóriában és Mangáliában. Az egyik jugoszláv félig komolyan, félig viccesein mondja, hogy a nyugodtság igazán megéri a fáradtságot és költséget. Amikor látja, hogy nem tulajdonítok különösebb figyelmet a megjegyzésnek, sietve hozzá teszi: itt legalább nincs cápa a tengerben. Nálunk viszont vannak tragikus esetek. De nemcsak a szomszédos Jugoszláviából, hanem mindkét Németországból, Angliából és Franciaországból is rengetegen nyaraltak az idén Mamaiaban. A román idegenforgalom e gyönyörűen kiépített központja elragadtató látvány. A hipermodern szállodákon kívül azonban a jóval olcsóbb campingek százai és a vendégfogadó családok ezrei nyújtanak szállást kinek-kinek szerencséje, de nem utolsó sorban a pénztárcája szerint. De itt, a tenger partján aztán már mindenki egyforma, egyaránt élvezi a napot és a vizet. A fő idényben mértéktelenül felduzzadt Konstancában és környékén nem kis gond hárul a közlekedés és elsősorban az ellátás irányítóira. A csoportos kirándulókról szervezetten, külön-külön szállodákban és éttermekben gondoskodnak. A magános turista azonban itt is magára van utalva. T

évedés lenne azt hinni, hogy a tengerparton csak külföldiek nyaralnak. Nagyon is túlsúlyban vannak az ország belső részéből ideérkező kirándulók. Az előbbiekkel mindenütt megkülönböztetett előzékenységgel, udvariassággal próbálják kellemessé tenni a nyaralást. Ennek egyik titka abban rejlik, hogy az utazási irodákban, szállodákban és egyéb idegenforgalmi intézményekben több nyelvet beszélő egyetemistákat, diplomás embereket alkalmaznak. Különösen a nyűg* ti ^mmmím Mamaia egyik impozáns épülete, a PERLA szálló díjasok jutnak itt bizonyos időre jó kereseti forráshoz. A valóban pihenni, gondtalan napokra vágyó vendégeket kevés mellékes szórakozással terhelik. A már hagyományokkal rendelkező mamaiai könnyűzenei fesztiválon kívül az idén sem került sor említésre méltó kulturális eseményre. Ez iránt viszont olyan nagy volt az érdeklődés, hogy távolról sem tudták kielégíteni. H

azautazás előtt az ember még egyszer körüljárja a partot, kissé nehezen búcsúzik az ókorban Pantosz Euxeniosznak nevezett, vagyis „vendégszerető tenger"-től. Közben emlékeimben kutatok. Milyen kopár is volt két évtizeddel ezelőtt ez a ma már csodálatosnak mondható tengerpart. A szocialista Románia dolgozói, akik ez év augusztus 23-án ünneplik a fasizmus alól történt felszabadulásuk 22. évfordulóját, e név méltó viselésére varázsolták gyönyörű tengerüket. Az itt eltöltött gondtalan, feledhetetlen napokra visszaemlékezve és Románia legnagyobb nemzeti ünnepének tiszteletére szedtem csokorba a sok szép élmény legszebb virágszálait. TŰTH GÉZA válasz olvasóinknak KI SZÁMIT AZ F.FSZ DOLGOZOK TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI TÖRVÉNYE ÉRTELMÉBEN VEZETŐ, ILLETVE SZAKDOLGOZÓNAK? Vasas Sándor lukanényel olvasónk, aki több éven át kiváló sertésgondozó volt a helybeli EFSZben, 19R4 januárjától kezdve 500 korona öregségi nyugdijat kap. Kérdi, miért nem kaphat havi 650 korona nyugdijat a Tt 1964/103 sz. törvény 48. §-ának 2. bek. értelmében. mint szakdolgozó. Továbbá kérdi, jogosan vonták-e meg feleségétől a szociális segélyt? Mivel az említett törvényes rendelkezés csak 1965. január 1-től van hatályban, nem vonatkozik olvasónkra. aki a korábbi előírások értelmében szerzett nyugdíjigényt. F.gyébként a fenti előírás értelmében annak a szövetkezeti tagnak öregségi nyugdíja havi 650 korona. aki a nyugdíjigény előtt legalább 5 évig szakdolgozó vagy vezető dolgozó volt, és bére havonta több volt, mint 1500 korona. A végrehajtási rendelkezés értelmében ilyen dolgozónak számit: az elnök és helyettese, az agronómus, a műhelyvezető, a zootechnikus, a gépesítő (mechanizátor). a könyvelő, a gépesített komplex brigádok és csoportok vezetője, a termelési csoportok vezetője, az állattenyésztési csoport vezetője, az építési csoport vezetője, a segédüzemi termelés vezetője. Mivel olvasónknak és feleségének együttes havi bevétele meghaladja a 375 koronát, a végrehajtási rendelet szerint jogosan vonták meg tőle a szociális segélyt, amelyre egyébként sincs senkinek jogigénye. BfiRADÚ ALÁ ESIK A TÄRSADALMI TEVÉKENYSÉGÉRT JUTTATOTT JUTALMAZÁS? Pásztor István kéri olvasónk a helybeli kultúrotthon vezetéséért és a könyvtárosi tisztség ellátásáért negyedévenként 275 korona jutalmat kap. Ezen juttatás után — visszamenőleg is — 10 százalék béradót kérnek tőle. Kérdi, jogos-e ez az eljárás? Béradó alá esik a rendes fizetésen és a szolgálati viszonyból származó bevételen kívül a tisztséggel járó különböző ellátmány is: így a nemzeti bizottságok tagjainak a funkciójuk ellátásáért kifizetett jutalmazása. Így a társadalmi szervezetek, szövetségek funkcionáriusainak kifizetett jutalmazása is béradó alá esik. A béradó ebben az esetben 10 százalék. Dr. F. J. (9) Mint mindig, most is ittas állapotban volt. Könyökölt az asztalon, laposakat pislantott, a zsebünket nézte. Szinte éreztük kabátunkon szeme bágyadt tekintetének a tapogatását. - Na, mit hoztak, Bátor uramék? — kérdezte unalommal. - Semmit nem hozunk, tekintetes úr, a tűz miatt jöttünk — kezdett volna bele mondókájába az apósom,' de a jegyző közbevágott: - Ha semmit nem hoztak, máris elmehetnek — mutatott oz ajtóra. Apósom kényszeredetten mosolygott, nem akarta komolyan venni a jegyzőt. - Ne tessék tréfálni, nincs most annak helye — mondta hízelkedve. - Hallgasson meg, azt kívánom, kérem! - Na, nézd, hogy még én tréfálok. Nem tréfálok, Bátor úr, s ma nem is tárgyalok. Ma nincs hivatalos óra! - De a tűz... — kezdte újra az apósom. - Már nem ég, kialudt, amint hallom — mondta a jegyző és kinyitotta előttünk az ajtót. Dolgavégezetlenül mentünk haza. Apósom egész úton a jegyzőt szidta. Fenyegetődzött, hogy feljelenti. Bántott engem is az udvariatlansága, hogy nem intéztük el, amit akartunk. Abban reménykedtem, hogy a jegyző eloszlatja apósom gyanúját. Sajnos, nem így történt. Apósom telebeszélte az anyósom fejét is a cigarettával és nem szóltak hozzám. Nem gorombáskodtak, nem is kiabáltak, csak úgy néztek keresztül rajtam, mintha levegő lennék! Aznap nem csináltunk semmit. Az ökrök az istállóban pihentek, a szekerek a fészer alatt, apósom az anyósommal súgott-búgott a szobában, én meg a feleségemmel gyötrődtem a miénkben. Amilyen jól kezdődött, egyszerre úgy fordul rosszabbra minden. A két szobát elválasztó fal nem volt vastag, jól lehetett Hallani az öregek beszélgetését. - Nem elleneztem a házasságukat. A lányomra volta m tekintettel. Ha neki jó, nekünk is jó lesz. Nem mi élünk vele - dörmögte az apósom. - De nem becsüli ez, hova került. Cigarettázik az asztag mellett! - Nem becsüli, szentigaz! - kontrázott az anyósom. — Mit tudja ő, hogyan jön össze ennyi föld, ilyen vagyon. Nem dolgozott meg érte, hát nem is becsüli. — Hatablakos házba hoztuk, felöltöztettük és a há-la? Kazal mellett szíjjá azt a büdös cigarettát. Nem az övé ég, ha ég! Hát hadd égjen! Ha mi is készbe ülhettünk volna, talán mi se vigyáznánk semmire . . . Igy folyt a szó reggeltől estig, s feleségem, szegény, úgy tett, mintha semmit se hallana, ült az ablaknál és varrt, csak iruló-piruló arca árulta el, hogy őt is bántják, sértegetik. Én is úgy tettem mintha süket lennék, eleresztettem fülem mellett szavaikat, de bévül a lelkem legmélyén keservesen fájt valami. Éjszaka nyugtalanul forgolódtam az ágyon, izzadtságtól bűzlő ingben vergődtem, mint hal a parton, feleségem meg vigasztalt, ne legyek gyerek, ne szedjek a szívemre mindent, türelem rózsát terem. Már nem is a tűz és az apósom bogara bántott, hanem mindennek a következménye. Falun nehéz, sőt egyenesen kínos elmenni emberek mellett szó nélkül. Azok is mondanak valamit, neked is felelned kell. A szegények mély lélegzetet véve azt mondják: — Jó neked, Elemér, nagy gazda lettél! A gazdagok meg magasról, leereszkedő hangon: — No megszoktál már a nagy házban, Elemér? S mit feleljek én? Mondjam nekik, jó nekem, jól megy a sorom, a feleségem szeret, én is szeretem őt, megszoktam a hatablakos házat, a széles udvart, a magas vaskerítést és az ablakok fölött mosolygó angyalokat? Mondjam, mikor már én se hiszem teljes bizonyossággal? Az lesz a legjobb, ha kerülöm az embereket, magamba zárkózom és hallgatok. Végzem a munkám, hajtom az ökröket, hordom be feleségemmel a sarjút, apósom, anyósom majd csak megúnják a haragot. Míg ők nem közelednek, én se dörgölődzöm. Bizonytalannak éreztem a helyzetem. Ügy jártamkeltem az udvaron, mint okinek talpa alatt inog a talaj. Mint akit valamilyen baj ért, s most nem képes semmire, csak a töprengésre. Nem tudtam a gondolatoktól szabadulni. Hogyan alakul az életem Bátor Eszterék házában? Hogyan oldódik fel és feloldódik-e egyáltalán a feszültség köztem és az apósomék között? Úgy kell járnom majd a portán, mint egy idegennek, akinek semmihez semmi köze. Még a cigarettámat is dobjam a fenébe, mert ha történetesen a háztető gyulladna ki, azt is az én cigarettám parazsa okozná! Ezen az éjszakán se környékezett az álom, de tetettem az alvást, hogy a feleségem ne kérdezzen, ne zavarjon, gondolkozhassak a jövőmön, életem várhitó alakulásán. x — Sokáig haragudott az apósa? — Több mint fél esztendeig. Aztán megszaporodtunk. A fiam, az unoka, kibékítette az öregeket. Engem viszont a keresztelő jogosított fel, hogy haragúdÁprilis közepén jelentkezett a csöppség, amikor fű, fa, virág, ember és állat egyformán megérzi a tavaszi levegő rezdülését. A konyhában szorongtunk, anyósom szokás szerint a krumplit kavarta, de igen nyugtalanul, apósom meg a naptárt lapozgatta elölről meg hátulról, mert amit keresett, nem találta. Csak a bábánk tartózkodott bent feleségem mellett a szobában. Cigarettát cigaretta után szívtam, annyira ideges voltam. Nem törődtem azzal, hogy apósom még ezekben a számomra legkínosabb percekben is fel-felpislant, rosszallóan nézi a dohányzásom, nyilván az égő buzakazlat juttatom eszébe, de nem szól semmit, több mint hat hónap óta se át, se bét nem mond semmire, mintha pára lennék, nem vesz észre, tavaly ősszel szántás-vetés idején, amikor delet harangoztak, ő a parcella egyik végébe vonult, én meg a másikba, úgy fogyasztottuk el az ebédünket. Hátha eddig nem szólt, most se nyissa ki a száját. . . Nem is nyitotta ki, a feleségem ordított fel és olyan hangosan, hogy a harmadik szomszédban is hallhatták. Anyósom kezében megállt a keverökanál. Hol kiszaladt a folyosóra, hol visszajött, apósom meg az ablakba hajította a naptárt, mintha áram rázta volna meg. Nem bírtam tovább maradni a konyhában, kirohantam a folyosóra. Feleségem ordítása egyik bajtársamat juttatta eszembe, akit a lövészárokban szuronnyal akart leszúrni az ellenség. Állati erővel tört fel belőle a hang. — Ne öljetek meg, élni akarok! Bajtársam az életét mentette, azért ordított, feleségem meg gyermeket szült, azért jajgatta rekedtre magót, én pedig azért szenvedtem, mert bolondságokra gondoltam, hogy meghal, itthagy engem, elköltözik a másvilágra s én is elköltözöm, de nem utána, hanem az édesanyám házába, apósom megmondja majd nyíltan : — No fiam, hát itt már nincs keresnivalód, le is út, fel is út! — s ezt is úgy, mintha nem ő találta volna ki. Feleségem bent kínlódott, én a folyosón, szerencsére nem sokáig. Roppant az ajtó, kidugta tompa orrát a bába, s nagyokat kacsintva tudatta velem— Apa lettél, Elemér! — Kislány vagy fiú? — Fiú — hunyorgott a bába. — Fiú — bömböltem, hogy csakúgy zengett a folyosó, még a sapkám is a fejem föle dobáltam. Apósom, anyósom egyszerre jelentek meg oz ajtóban és olyan rémült arcot vágtak, mintha azt kiabáltam volna, hogy most meg az istálló ég. De ahogy újra hallották a számból, fiú, felderült oz arcuk s szinte egyszerre kérdezték. {Folytatjuk) [ľ 19f VII 4