Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)
1966-08-20 / 229. szám, szombat
O rosz földön 1931-ben építették az első óragyárat, a moszkvait, amelyet Ktrcvról neveztek el. Svájc nem adott el óragyártó berendezést a „bolsevikoknak", azért a gyárat Amerikában vásárolt öreg gépekkel szerelték fel. Ezeken akkor olyan moszkvai órásmesterek dolgoztak, akik közül egyik sem látott még soha közelről ilyen gépeket. Vastag falú, régies számlapú, nagyon hangosan ketyegő és bizony nem nagyon pontos zsebórákat gyártottak. Ezeket az órákat a nép — a gyár neve után — kirovi óráknak nevezte el. Ilyeneket gyártottak minden változtatás nélkül másfél évtizeden át. Oj típusra áttérni, — erre egyszerűen nem volt idő, kellettek az órák a bányákban, az új üzemekben, s azután a frontokon, ahol az idő mindennél drágább volt. Svájcban már világító számlapos, vízhatlan és törhetetlen, pormentes és antimagnetikus kronométer-csodákat gyártottak, amikor húsz évvel ezelőtt Moszkvában az óragyártók elhatározták, hogy áttérnek a korszerű karórák gyártására. S az eredmény, amelyet bámulatosan rövid idő alatt értek e-1, hallatlanul imponáló. — Óráinkat 67 országban adjuk el, — mondja Nyikolaj Volkov, a moszkvai 2. számú óragyár igazgatója. — Es tudja, mit mondanak az importőrök ezekben az országokban? Azt mondják, sikerült mélyen betörnünk a piacra, versenyezhetünk a világ legnagyobb óragyártó cégeivel. A gyárnak nincs múzeuma, egész története elfér néhány gondosan kibélelt bőröndben az Igazgató szobájában. A legalsó bőröndben van a ma már muzeális tárgynak számító zsebóra, a legfelsőben pedig már leheletkönnyű, lapos női bizsuórák, amelyeket láncon lehet hordani. Ezt az új női divatcikket egyidőben bocsátották ki Genfben és Moszkvában. — 1945 óta már nem zsebórát gyártunk — magyarázza a gyár igazgatója. — A régi gépek a politechnikai múzeumba kerültek. Az óragyártó berendezés minden egyes darabját hónapok és évek türelmes munkájával mi magunk készítettük el. Szovjet gépeken készülnek az utol-, só évek különlegességei. Sok a törhetetlen óra, vannak jelhúzás nélkül működő automaták, mélytengeri atmoszferikus nyomást kibíró, vízhatlan kronométerek és olyan órák is, amelyeket a sarkvidéki expedíciók és a sarkkör lakosai számára készítettek. A 2. számú óragyár büszkesége pedig az alaktronikus óra, amely nem ketyeg: kis eleme egy éven át táplálja, nagy pontosságot biztosítva. Es ha kimerült az elem, néhány másodperc alatt cserélhető. Az automatizálás forradalma — Hogyan sikerült ilyen rövid idő alatt eljutniuk nagyapáink zsebóráitól a világszínvonalig — kérdezem. A felelet, amelyet adnak, egyetlen szóba sűríthető: automatizálással. Az óratokok műhelyében például olyan gépsor áll, amelyhez hasonló talán kettő van a világon. Évente milliónyi óra tokját készíti el ez a gépsor anélkül, hogy az óra fémvázát emberi kéz érintené. A gép karjai megdöbbentően hasonlítanak az emberi kezekhez. Az első kéz megfogja a szürke fémkorongot, egyetlen mozdulatot végez rajta, továbbadja a következőnek. A polipkarok vágnak, reszelnek, hajlítanak és poliroznak, tizennyolc műveletet végeznek egy perc alatt, és máris ezüstösen csillog a kész óratok. A gép mellett minden munkásnak technikusi diplomája van. — Az óratokok termelése természetesen óriási lépés — magyarázzák a gyár vezetői. — De az óráknál a legfontosabb mégsem az, hanem az óra szíve, a szerkezet, a száznál több parányi alkatrész. Az alkatrészeket még a legnagyobb svájci óragyárak számára is kézzel munkálják meg: reszelőkkel, különleges késekkel, kézi fúrókkal. Itt megkísérelték gépesíteni az alkatrészgyártást. Az óraipart kutatóintézet segítségével olyan esztergapadokat, fúrókat, polirozóberendezéseket készítettek, amelyekkel be lehet fogni és meg lehet munkálni az egykét milliméteres és annál is kisebb alkatrészeket. ... Hatalmas neonfényes munkatermekben zajtalanul dolgoznak a parányi fémmegmunkáló gépek. A munkások, technikusok legtöbbje kéthárom gépet is kezel, ellenőriz. Nagyítóval figyelik, hogyan csavarodik le a parányi éles kések nyomán a hajszálnál is vékonyabb, ezüstösen csillogó fémforgáos. A gépek hiba és tévedés nélkül, pontosan a megadott méretre munkálják meg a parányi alkatrészeket, és végeznek rajtuk nyolc, tíz, szabad szemmel nem is látható műveletet. S a legtöbb megmunkáló gépen olyan berendezés van, amely már önmaga is érzékeli: ha a gép hibásan működött, Összeszerelik az órákat saját magát ellenőrzi, kiválasztja a selejtes alkatrészeket és elkülöníti a többitől. Az utolsó ellenőrzés A gyurban mégsem az automata gépekre a legbüszkébbek, hanem a munkafolyamatoknak automatizálására és felbontására. — Látta a nagy nyugati Óragyárakat, ahol a világ legismertebb márkái készülnek? — kérdezi az igazgató. — Nem? A nagy munkatermekben órásmesterek dolgoznak, ők szerelik össze az órákat, az első darabtól az utolsóig. Legtöbben valóságos órásdinasztiákból származnak. Nekünk nincsenek órásdinasztiáink. Mi más utat választottunk. Abból indultunk ki, hogy órákat éppúgy lehet futószalagon összeszerelni, mint mondjuk esztergapadokat, vagy teherautókat. A munkafolyamatot sikerült felbontani a legapróbb, legegyszerűbb mozzanatokra. És íme, az eredmény. A szerelőterem, az óragyár szíve, megkapó látvány. A levegő kellemesen hűs, a fény nem bántja a szemet. Kis asztalok tucatjai egymás mellett. Egy-egy hosszú asztalsor egy szalag, ahol egyfajta óratípus készül. Az asztalok mögött fehér köpenyben fiatal lányok ülnek. Mindegyik csak egyetlen egy műveletet végez, a hozzá kerülő óratesten, és a szalag máris továbbviszi a munkadarabot egy asztallal. A legtöbb munkás mellett nagyítószerkezet áll, amellyel a dolgozók maguk ellenőrizhetik, helyesen végezték-e el a szükséges • műveletet. A nagyítőszerkezet az imént beszerelt alkatrész felnagyított plasztikus képét a munkásnő elé vetíti, aki működés közben figyelheti, miként kapcsolódnak a fogaskerekek és a hajszálrúgók. Külön mérnökcsoport működik a gyárban, amelynek az a feladata, hogy az üzemet járva az automatizálás új lehetőségeit kutassa és meghallgassa a munkások javaslatait. Ezeknek a mérnököknek mindig rengeteg a munkájuk. A mér^e á pontosság Az igazgató s a gyár vezetői újra és újra elmondották: meggyőződésünk, hogy a kézműves és „félkézműves" munkamódszerek ideje végérvényesen lejárt. A finommechanikában és az őraiparban is mindenütt az automatizálásé, a technikai lehetőségek kihasználásáé a jövő. S hogy megállhatja-e helyét a versenyben az a műszer, az az óra, amely így készül, annak nem lehet más mércéje, mint a pontosság. Ezért erre itt megkülönböztetett gondot fordítanak. A végellenőrzés termében hatalmas csillagá szati óra. Áhítatos tisztelettel beszélnek róla: „A pontos idő". Apró tokokban a karórák végeláthatatlan sora halad el itt az ellenőrök előtt, akik összehasonlítják az órák járását a csillagászati órával, és gondosan feljegyeznek minden másodpercnyi eltérést. Aligha van a világon tőkés ói-agyár, ahol még a legolcsóbb órák járását is nagyobb gonddal, hosszabb ideig figyelnék, mint itt. Ha valamelyik óra eltérése a pontos időtől meghaladja a normát, azt viszszaküldik a műhelybe. De azokat az órákat, amelyeket a gyár kibocsát, nyugodtan exportálhatják négy kontinens országaiba: jótállnak értük. L. VOLOGYIN ANDORRAI ŰTIJEGYZETEI Színfolt o Pireneusokban KONZERVALT KÖZÉPKÖRI Parányi pont Európa messzi zugában, a Pireneusok lábánál, ahol a kanyargós határvonal elválasztja egymástól Franciaországot és Spanyolországot — így ábrázolja Európa földrajzi térképe Andorrát. Lakonikusan szűkszavúak a tájékoztatók: Andorra 464 négyzetkilométer területű, 12 ezer lakosú. Az andorrai útlevélvízsgálő szervek elmaradása, a négy benzinkút és az egymillió turista annak a ténynek a megnyilvánulása, amelyre az ország gazdasági élete, kincstárának s még inkább különféle külföldi monopóliumoknak jövedelme épül. Andorrában régesrégen nincs adó, a vámilletékeket leszállították a minimumra, s üzleti nyelven szólva az ország „árkülönbözetből" él. A vámmentes kereskedelem tág teret nyit a nagycégek pénzügyi üzelmeinek, elősegíti a kincstár gazdagodását. A Pireneusok három völgyében összeszorult ország önálló ősi történelemre tekint viszsza, sajátos szokásait évszázadokon át megőrizte, s ezek jelentik nem teljes és világos, de mégis létező függetlenségének biztosítékát. Egy nagy tölgyfaszekrényben hat lakat alatt tartják azt az 1278-ban kelt okmányt, amelynek értelmében egy spanyol püspök és a francia De Foix gróf „magas védnöksége" alá helyezte Andorrát. Andorra azóta „hercegség", amelyet két „társherceg" kormányoz. Ezt a tisztséget jelenleg Seo de Urgel spanyol város püspöke és a Francia Köztársaság feje tölti be. Mindkettőjük megbízottja — a viguier ott van Andorrában, s az ő tudtukkal és beleegyezésükkel történik minden az országban. Andorra a múltban szegény hegyi ország volt. Gyér számú lakossága csakis mezőgazdasággal foglalkozott. Az ország területének jó részét a külföldieket ámulatba ejtő fenséges hegyek foglalják el, a megvűvelt földterületek mindössze négy százalékot képviselnek. Az andorraiak gazdaságát hagyományosan a juh-, kecskeés lóállomány szerint becsülik fel. Az állatokat nyáron otthon legeltetik, télire Spanyolországba és Franciaországba hajtják. 1929 előtt csak kalandvágyók vagy csempészek hatoltak át öszvérháton az andorrai hegyeken. A turisták és a kereskedők csak azóta özönlenek Andorra völgyeibe az Envalira hágón át, amióta a viguier beleegyezésével a helyi hatóságok felépítettek egy erőművet, és aszfaltút vezet a hegyekben. Az évszázadokon át konzerválódott Andorra arculata hirtelen megváltozott: élénk idegenforgalmi központtá és spanyol—francia kereskedelmi útkereszteződéssé változott. OH Az ősi múlt és a mai modern stílus elemei keveredtek a főváros, Andorra la Vella építészetében. Keskeny ablakú, földszintes, szürke házak tőszomszédságában ultramodern, alumínium-üveg szállodák és áruházak emelkednek. Szűk a hely: az új házak felkúsznak a meredek hegyoldalakra, beleválódnak a sziklafalakba, kiszorítják a régi építményeket. Több nyelvű tömeg rajzik a főváros egyetlen utcáján, mely egyben a főútvonal is, a maga nemében sajátos tarka turistaösvény. A város központjába vezet, ahol még fennmaradt a régi Andorra egy részecskéje, s a Valira folyó fölött XIII. századbeli lakonikus építészeti egyszerűségében dermedt meg az utókor számára a történelmi nevezetességű Casa de Valles — Andorra Völgyei Főtanácsának épülete. A választott tanács másodrendű szerepet játszik az ország életében. A 24 tanácsos közül mindegyik harminc évnél idősebb és vagyonos. Az ő hatáskörükbe tartozik a helyi ügyek intézése, a pereskedők kibékítése, a népjólét fokozása, a költségvetés stb., a többi a két viguiertől, tartományi bírótól függ. A tanácsosok manapság már ritkán gyűlnek össze a komor Casában, amely mellett modern közigazgatási központ épült. Mare Riba, a tanács titkára végigkalauzol minket a Casa termein, hogy „jobban megértsük a korszellemet". íme itt a szekrény, amelyben hat lakat alatt őrizték az 1278as okmányt. Most egy lakat alatt páncélszekrényben őrzik. Amott láthatók a kínzóeszközök. „Ezeket a turisták kedvéért tartjuk itt" —- mondja Riba úr. Belépünk a bírósági terembe, amelynek tölgyfaburkolatú falait és asztalait középkori faragványok díszítik. — A törvényhozás talán az egyedüli, amely túlélte a változásokat — magyarázza Riba úr. — Andorrának nincsenek írott jogszabályai, s az ügyeket az ősök hagyományai szerint, a bírák — a tanácstagok értelmezése szerint döntik el. A börtönbüntetésre ítélteket — választásuk szerint — Franciaországba vagy Spanyolországba küldjük. JlVEDElMEZO KÁNIKULA A nyár különösen forró Andorrában. A három jól jövedelmező hónap kedvéért több mint száz szállodát, vendéglőt, autószervizt, töbtiemeletes áruházat és számos emléktárgyüzletet építettek. Itt olcsóbbak az árak, mint a hegyeken túl. A külföldi cégek vetekszenek minden darab országútmenti földért, ahol üzletet nyithatnak és adómentesen kereskedhetnek. A külföldiek számára ez elvben lehetetlen: a törvény csak őslakóknak engedi meg az építkezést. Andorrai állampolgárrá válni pedig nehéz dolog. Feltétlenül feleségül kell venni egy „pubillát", telekörököst. A legfontosabb, persze, a viguier beleegyezése. A törvényt azonban könynyen kijátsszák: a külföldiek jelentéktelen járadékot fizetnek egy andorrai állampolgárnak, akinek nevére iratják az üzletet, mely milliós hasznot hoz nekik. A törvényesített csempészés persze nyugtalanítja Andorra szomszédjait — Spanyolországot és Franciaországot, a két védnökállamot. Korlátozták Andorrába irányuló szállításaikat, ám a drága áruk nagy mennyiségben kifürkészhetetlen utakon mégis eljutnak a „gazdasági akkumulátornak" nevezett Andorrába. Hogyan is bizonyítanák be, hogy egy turista vámmentes fényképezőgépet, tranzisztort, aranyórát vagy más drága árut visz ki, vagy ezekhez máshol törvényes úton jutott hozzá. Az áru elkél, a cégek virágzanak. ' Erről beszélgettünk Julián Rage-dzsel, „Andorra Völgyeinek tiszteletbeli szindikusával". A polgári életben dohánygyáros. — Ogy véljük, Andorra jövője az idegenforgalom. Nézze ezeket a csodálatos hegyeket, halbő folyókat, ezt a tiszta levegőt. A turistaforgalom a cégeket, az árubőség meg a turistákat vonzza. A hivatalok két százalékot kapnak minden importáru után és 3 pesettát minden liter behozott benzin után — magyarázza a tiszte• letbeli szindikus. Mit ad ez a „gazdasági csoda" az egyszerű andorrainak? Elvégre ez érdekes. Azok, akik a fővárosban, illetve környékén örökölt földeken gazdálkodnak, hamar megtollasodnak, de a falvakban nehéz a paraszt sorsa. Furcsa, hogy a virágzó Andorrában az őslakók most kisebbségben vannak. Az andorrai idegenforgalom fellendülése olyan, mint egy nagv színjáték, amelyre a népet nézőként hívták meg, hogy láthatatlan színészek játékát szemlélje. A lényeg az, kinek a kezébe vándorol a nagv haszon.
