Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-03 / 212. szám, szerda

Érzelmes utazás könyvek körül Viktor Sklovszki] szovjet írótól most olvastam első ízben könyvet. Címe: Érzelmes ú t a z á s, A Zoo. Ez idén az Európa kiadásában jelent meg, és amint a címe ís mutatja, a könyv két önálló írást foglal magában. Az első 1922-ben, a másik 1923 ban íródott. Azért használom az „íródott" kifejezést, mert a szerző olyan közvetlen hangon közli mondanivalóját, mintha nem is törte volna a fejét megírása módján, hanem azt irta volna, ami éppen eszébe jutott. Ami közös a két írásban, és ami több mint háromévtidezedes távlatból ma is korszerűbbé teszi mondanivalóját, az a líra, a képek gazdagsága, az ábrázolás elevensége és végül meggyőző hangja, amely a mélyből tör fel és fájdalmas erejű vallomásként hat. A könyv élményt jelentett számomra, éppen azért tervbe vettem, hogy a közeli napokban megszerzem a magyar fordításban megjelent A széppróza című tanulmánykötetét és az I gy é 1

1 ü n k című munkáját, amely a szovjet irodalom születéséről szól. Ebben a könyvében is számos Iró-festő portrét gyors, odavetett, laza vonalakkal rajzol meg, de ennyi is elég, hogy az olvasó élRtközelbe kerüljön Gorkijjal, Blokkal, Ehrenburggal, Chagall-lal és számos más művésszel, akiket sokszor csak néhány tömör varázslatos mondattal kelt életre ' A két írásműre végül az a jellemző, hogy szerzőjük emigrációban írta meg őket. Az elsőben egy ingadozó, kallódó értelmiségi szemén keresztül feltárja a Nagy Októberi Forradalom atáni éveket, 1918-tól 1922-ig. Az olvasó itt hű képet kap arról, mennyi nélkülözés, éhség, fagy közepette született meg az az újszülött, amelyet ma Szovjetuniónak hívunk. A szerző az eseményeket nem szépíti, a maguk meztelenségében tárja fel őket, bevallja, hogy 1918-ban pem értette, mi zajlik körülötte és az ellenség egy csoportjához csatlakozott. Mindig csak a véletlenen múlott, hogy nem kapták el és nem került a szemétdombra. Bevallja, hogy hamis papírokkal élt, de egy napon, amikor átnézi az iratait, észreveszi, hogy olyan egyén irataival jár-kel, aki már nincs az élők sorában. Más iratokat szerez, így él. Az a szerencséje, hogy mindig tíz-húsz percet késik. Akkor érkezik a titkos öszszejövetelre, amikor társait már elfogták. Fogja a batyuját és tovább áll. Hol Péterváron, hol Moszkvában, hol Ukrajnában bukkan fel, hol az eszerekhez csatlakozik a bolsevikok ellen, hol a bolsevikok mellett harcol Wrangel ellen a Dnyeper mentén. Ahogy adódikl E zűrzavar közepette látóköre lassan tisztulni kezd, akár társaié, a sofőröké, akik közt él és akikkel a gép és a szenvedő orosz föld Iránti rajongása köti össze. Kitűnő gépész, emellett tudós, ha a lövöldözés és a gépkocsijavítás közepette vnn egv kis ideje, buzgón dolgozik a Sterne mű elemzésén, továbbá egy tanulmányán, amelynek címe: „A cselekmény bonyolításának eszközei, s kapcsolatuk az általános stíluseszközökkel". Neve van, a hatóságok tudnak róla, már körözik, keresik, kutatnak utána. Gorkij azonban közbelép, levelet ír érdekében, hogy szüntessék meg ellene az eljárást. így kerül sok viszontagság és kaland után Moszkvába az írók Házába. Ott először egy folyosó sarkában lakik, később egy szobát harcol kl magának és irodalmi szerkesztőként dolgozik, majd a nyomdászok segítségével — akik cikkel szedését állva hagyják — tanulmányait füzetekben jelenteti meg. Amint már említettem, Igen érdekesen jellemzi az írókat, az Érzelmes utazásnak mégis legmegrázóbb része az ajszorok küzdelme. Az ajszorok Mezopotámiában élnek nerzsa, török és orosz földön. Küzdelmük a perzsák és a törökök ellen oly drámai erővel elevenedik meg a könyv lapjain, hogy az embernek ellenállhatatlanul eszébe jut Werfel Musa Dag negyven napja c. könvvében az örmények hősies harca. A Zoo című másik írása levelekből áll és Elsa Tríolet-nak, Áragon feleségének ajánlja. Akkor, amikor a levelek Íródtak E. Triolet még nem volt Aragon felesége és írónő sem volt, de úgy látszik ez a Sklovszkij, aki sok mindenben tévedett, emberekben, és irodalmi kérdésekben, többnyire fején találja a szeget. Egyébként a levetek írása csak ürügy volt, formát keresett, hogy egy talajt vesztett ember bánatát, fájdalmát kifejezésre juttassa. A levelek egy nőnek szólnak, aki a levélíró szerelméről hallani nem akar, sőt megtiltja neki, hogy szerelméről írjon. Innen ered az írás ironikusan odabiggyesztett alcíme „Nem szerelmes levelek". A levelek semmi egyébről sem szólnak, mint egy orosz emigráns honvágyáról, aki a többi orosz emgiránssal a berlini Állatkert környékén él. Itt Berlinben a felhő, a nap, az árnyék, az utca, a ház, a fa, a kiskutya csak arra jó, hogy eszébe juttassa otthonát, az orosz földet, ahonnan elmenekült. A emésztő honvágy egy pillanatra sem hagyja nyugton, állandóan haza gondol, arra a nyomorúságos lakásra, ahol bútordarabjait tüzelte el, hogy leküzdje a dermesztő fagyot Annyira szórakozott, hogy az ellenkező irányba induló villamosra száll fel. Dehát mindegy, úgy sincs sok értelme az egésznek, hisz a berlini házakat is csak bőröndöknek látja ... Egyik levélben azt írja, hogy az orosz emigránsok úgy beszélnek a hazai útlevélről, mint az asszonyok egymás között a szülésről, jellemző az is, hogy Tolsztoj regényalakjairól úgy ír, mint ismerősökről, akikkel együtt étkezett. Honvágyában a távoli dolgokat közelinek, és ami közvetlenül mellette van, azt mérhetetlen távolinak érzi. Az utcán kedve volna az embereket felszólítani, hogy vonuljanak fel tömegesen és tüntessenek, hogy hazajuthasson. A bánat, a fájdalom, a honvágy viszonzatlan szerelme érezhető ki összes leveléből. V. Sklovszkij könyve megismerteti az olvasóval a hazaszeretet láthatatlan, mély gyökereit. Olyan ez, mint valami sajátos emlék, olyan, mint egy felejthetetlen ajándék. A helytartó magyarul Vannak könyvek, amelyeknek történetük van, ezt úgy értem, hogy történt velük valami, amíg az olvasóhoz eljutottak. Megtörténik, hogy elfogynak és az is megtörténik, hogy eltart egy ideig, amíg lefordítják őket és megjelennek. így volt ez Hochhuth drámájával is, amely 1963-ban jelent meg Hamburgban. Megjelenését viharok jelezték, így elég hamar értesültem róla és persze minél előbb el szerettem volna olvasni. Ezért gyakran ólálkodtam a bécsi turisták körül, gondoltam, talán akad valaki, aki átcsempészte a határon és ha drága pénzért is, de sikerül megvennem. De nem sikerült, a bécsieknek a legkissebb gondjuk ls nagyobb volt annál, mint hogy A helytartót árulják. A véletlen azonban közbelépett. Két évvel ezelőtt a szerkésztőségben szólt a telefon. Egy belgiumi barátom jelentkezett, akit évtizedek óta nem láttam. Barátságunk onnan ered, hogy Michalovcén az Alsó utcában mezítláb futkostunk a nyári záporban. Mondanom sem kell, hogy nagyon megörültem neki. A Devínben találkoztunk. Kiderült, hogy mezítlábas barátom azóta millimos lett és így érthető, hogy nem mindenben értettünk egyet. De azért továbbra ís örültünk egymásnak és mert milliomos volt, mindenképpen meg akart ajándékozni valamivel. Én azonban ellenálltam, mindenre azt mondtam, hogy nem, nem... Az igazság persze az volt, hogy nem akartam millomos barátom előtt a szegény rokon szerepét vállalni. Kissé megsértődött és hogy enyhítsek a feszült helyzeten, megmagyaráztam neki, hogy eleget keresek és megvásárolhatom magamnak mindazt, amire szükségem van. Én tőle legfeljebb egy könyvet fogadhatok el, amit Belgiumból hozott és itt nem kapható. Barátom szeme erre felcsillant, nyomban elegáns kocsijához rohant és holmijából azzal a megjegyzéssel kotort ki egy könyvet, hogy kissé unalmas ugyan, de nekem adja. Hochhuth drámája volt. Fűzött példányban kaptam és mondanom sem kell, hogy nagyon örültem az „unalmas" műnek. A könyvnek ez a története, így lettem a könyv tulajdonosa. Egy hétig tartott, amíg átverekedtem magam a német szövegen aztán tovább adtam barátaimnak, ismerőseimnek. De írni nem mertem róla, amíg a magyar szöveget el nem olvastam. Most végre magyarul ls megjelent, ugyancsak az Európa kiadásában. Mélyen sajnálom azonban, hogy kimaradt belőle Piscator előszava és a szerző zárszavának fontosabb részei a dráma születésének körülményeiről és dokumentum anyagáról. Természetesen ma már alig mondhatok valami újat e drámáról, amely az igazi hivő számonkérésével végigvonult a világ Összes számottevő színpadain, mégis amikor olvastam a magyar szöveget állandóan arra kellett gondolnom; a katolikus hivők százmilliói büszkék lehetnek arra, hogy akadt egy igazi hívő, aki milliók szenvedését látomásába gyűjtötte, hogy a világ látva lássa mi történt. Látva lássa, hogy soha senki el ne feledje, és soha többé meg ne ismétlődjék az az embertelen szörnyűség, hogy az erős a gyengét alattomosan megtámadja. SZABÓ BÉLA MILYEN LESZ A GÉPKOCSIJAYÍTÚK JUBILEUMA? Problémák — távlatok „Elképesztő állapotok. Megálltunk egy kis vendéglő előtt, elfogyasztottuk a tízórait, ittunk egy pohár szódavizet, s mire kijöttünk leszerelték a tehergépkocsinkat." A fenti történetet nem egy gépkocsivezető, vagy a riporter fantáziája szülte. Valóban megtörtént. A „tett" színhelyén, Érsekújváron terepszemlét tartottunk. A város szélén szívesen pihennek egy-egy negyedórát a a tehergépkocsik vezetői. Az említett vendéglő előtt négy kocsit találtunk. Látszik rajtuk, hogy már néhány ezer kilométert futottak. Vajon mit szállítanak? Közelebb érve látjuk, hogy a kocsik üresek. A vezető fülkéből is hiányzik a táska s a felakasztott olajos kabát. Csak most vettük észre, hogy „elhasznált" kocsikat nézegetünk. Az út túlsó oldalán húzódik meg szerényen a Csehszlovák Gépkocsijavító Vállalat üzemrészlege, Helyesebben mondva az újvári üzeme. A kapun belül minden négyzetméternyi helyre szükség van, s azért Itt a szemközti oldalon várakoznak a főjavításra küldött gépkocsik. Mivel sok a „hiánycikk", a szerelők igyekeznek mielőbb biztonságba helyezni a javításra küldött kocsik még használható alkatrészeit. Ezért került sor a fent említett esetre is. Az üzemben Virág F"erenc, a műszaki részleg vezetője más oldalról világítja meg a történetet. — A tervezett raktárkészletünkből félmillió korona értékű alkatrész hiányzik. Viszont a tervet — évi 620 tehergépkocsi főjavítását — teljesítenünk kell. Az alkatrészek beszerzése a legfájóbb problémánk. Az üzemben az új gazdaságirányítás bevezetése több üj szervezeti intézkedés bevezetését tette szükségessé. A kocsik szétszedését külön tíztagú csoport végzi. Az új gazdaságirányítási rendszer előnyeit, — de a megoldásra váró problémákat is — egyaránt jól ismerik az üzem vezetői. Viszont az munkaszervezés javulása, a balesetek csökkentése, az üzem korszerűsítése, a prémiumrendszer módosítása, csak akkor hozhatja meg a várt eredményt, ha sürgősen „korszerűsítik" az anyagellátást is. A gépkocsijavító üzem több helyről, — Mototechna, HOZ, Rempo, Chema, Benzina stb. — kapja a javításhoz szükséges alkatrészeket s egyéb anyagot. Az említett vállalatok — az első kivételével — aránylag Jó szállítók. A Mototechna viszont annál több problémát okoz az üzemnek. Jozef Hruboš elvtárs, az üzem igazgatója bizonyítékként előhúzza a féléves értékelést. „A Mototechna 1965-ben a megrendeléseik 60 százalékát fogadta el, de a vállalt árunak a 30 százalékát nem szállította le. Ezért az év végén 350 ezer korona bírságot fizetett az üzemnek. Sok hiányzó alkatrészt sajátmaguk kénytelenek előállítani, ami sokkal költségesebb mintha a gyárban készítik. A dolgozók tudják, hogy az alkatrész-ellátás kérdése nem oldható meg máról holnapra, viszont a „szállítást" lehetne egyszerűsíteni. Az üzem kommunistái a XIII. pártkongresszus határozatának megvitatásakor azt is elmondták, hogy a gyarkolatban hogyan „szállít" a Mototechna Értesítik az üzemet, hogy mikor, melyik gyárban, milyen alkatrészeket vehetnek át. Az üzem anyagbeszerzői elszállítják az árut, azután a papírokat elküldik a Mototechnának, ahol „beiktatják", hogy az áru megérkezett. Jó volna egyszer azt is kiszámítani, hogy ez a „nyilvántartás" mennyibe kerül a nemzetgazdaságnak. Mi történne akkor, ha a javító üzem egyenest a gyártól rendelné és kapná az árut? Elhangzott olyan javaslat is, hogy létesítsenek egy trösztöt, amely a javító vállalatok anyagellátását biztosítaná. Persze dolgozóinak fizetése lényegesen függne az anyagellátás biztosításától. Az új gazdaságirányítás bevezetése megköveteli az irányító szervektől, hogy ezt a kérdést a gazdaságosság elvének érvényesítésével, sürgősen oldják meg. A termelés gazdaságosságának növelése érdekében hozott intézkedéseket megértéssel fogadták a dolgozók. Ismert tény, hogy az üzem nem felel meg a korszerű követelményeknek. A gépek körül elképesztően szűk a hely, s szinte csak a biztonsági intézkedések „csendes" megkerülésével tudják biztosítani a tervek teljesítését. Raktárkészletük egy részét szintén a szabad ég alatt tárolják. Az említett tények — sok vita után — indokolttá tették egy új korszerű tehergépkocsijavító üzem építését. Ha felépül az új üzem — 15 millió korona befektetést igényel — akkor a jelenlegi üzem termelési kapacitása tízmillió korona értékkel növekszik. Nem szólva arról, hogy a város, a nemzetközi tehergépkocsi-forgalom fontos állomása lehet. Sőt szükséges, hogy valóban az legyen. Nem képzelhető el ideálisabb megoldás, minthogy az üzem mellett korszerű tehergépkocsi-szervizt létesítenek — ahol a külföldi tehergépkocsivezetők megpihenhetnek, s kocsijukon a szerelők elvégzik a szükséges javításokat. Az új üzem tervrajza lényegében elkészült. Ha a felettes szervek lerövidítenék a „jóváhagyási" időszakot, hogy mielőbb megkezdhessék az építést, akkor 1969-ben felépülne az új üzem. Ez az év az újvári gépkocsijavítók számára jubileumot is jelent. A mai öreg üzem helyén 1919-ben — ötven éve —' alapították az első traktor és gépkocsijavító műhelyt. Ezt az évfordulót az új tehergépkocsiszerviz felavatásával ünnepelhetnék meg a legméltóbban. S ez nemcsak a javítók kívánsága, hanem elsősorban nemzeteazdasági érdek. CSETŐ JÁNOS Hatványozott szorgalomra van szükség VESZÉLYBEN A GAZDAGNAK ÍGÉRKEZŐ TERMÉS • GONDOT OKOZ A PÓTALKATRÉSZ • NAPPAL ARAT, ÉJSZAKA A TARLÓHÁNTÁST VÉGZI Már régen nem kezdtük olyan korán az aratást, mint ez Idén. Gazdag termés ígérkezett országszerte, s már-már úgy látszott, hogy fennakadás nélkül, gyorsan betakarítjuk a természet áldását. Ám bekövetkezett az, amire nyilván senki sem számított; nap nap után szakadt az eső, s a kezdeti előny után már késik az aratás, sőt veszélybe is került. A rimaszombati járás földműveseinek is több bosszúságot és nehézséget okoz a termésbetakarítás, mint örömet. Pedig szorgalmasak és kitartók a járás kombájnosai, gépkezelői, azonban a nehéz gépekkel a sok csapadék miatt nem igen lehet aratni. Amikor az Idő engedte, egy hét alatt 7600 hektárnyi területen került kasza alá a termés, s ha ez a továbbiakban is így lett volna, akkor a rimaszombati járás földművesei már lassan pontot tennének a kenyércsata végére. így azonban még mintegy 3000 hektáron áll a gabona, s ezért minden erőt mozgósítani kell. Gépekből van elég hiszen az északi fekvésű járásokból szívesen jöttek segíteni a rimaszombatiaknak. így például a Považský Chlmec-i Gépés Traktorállomás 5 SK-4-es kombájnnal, négy rendvágóval és öt nagy teljesítményű szalmapréssel segít a járás földműveseinek a gabona betakarításánál. De kitesznek magukért a Rimaszécsi Gép- és Traktorállomás dolgozói is, akiknek mintegy 1400 hektárnyi területen kell elvégezniük az aratást. Igazán nem a 13 kombájnoson múlik, hogy néhány hektárnyi területen még áll a gabona. Például Lukács Zoltán nappal a betakarítást, éjjel pedig a tarlóhántást végzi. A járásban a szalma betakarítása késlelteti a tarlóhántást, s így ma csupán még csak 3590 hektár teljesítménnyel dlcskedhetnek. Az alkatrész hiány sok helyen hátráltatja az aratás menetét. Angyal Attila, a Bátkai Állami Gazdaság igazgatóságának dolgozója szomorúan panaszolta, hogy egy-egy pótalkatrészért nemrégiben még Bratislavában is eredménytelenül jártak, s csak a bajcsiaknak köszönhető, hogy egy-két kombájnjuk nem kényszerült hoszszabb kényszerpihenőre. Orávkán befejezték az aratást és a szomszéd szövetkezetek segítségére siettek. Hamarosan Nagybalogon is befejezik a gabonabetakarítást, hiszen a 370 hektárnyi területnek már több mint kétharmadáról biztos helyre került a termés. A hektárhozamokkal elégedettek a szövetkezetesek, hiszen néhány tábla több, mint 35 mázsát fizetett hektáronként, de az átlaghozam is több, mint 26 mázsa, így aztán telnek a magtárak Rimaszombatban, Bátkán és a járás többi helyén. Igaz, a földművesek neheztelnek a felvásárlókra a körülményes és lassú átvétel miatt. Tény viszont, hogy az Idei termés rendkívül nedves, s így a felvásárló üzemek előbb szárítani kénytelenek a szemet s csak aztán tudják raktározni. Bátkán például egy óra alatt 80 mázsányi termést tudnak szárítani és tisztítani, ám amint a gyakorlat mutatja, még ez is kevésnek bizonyul. A rimaszombati felvásárló üzem dolgozói pedig, ahová a zalužanyi szövetkezetesek szállították az első gabonát, az árpa minőségére panaszkodnak. A nedves szemet ugyanis a kombájn könnyen összezúzza, s így a különben jó minőségű kövér árpaszemet nem vehetik át sörárpaként, amelyre nagy szüksége lesz majd a rimaszombati sörgyárnak, amely a számítások szerint decemberben megkezdi a sörfőzést. —nád—