Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)

1966-08-18 / 227. szám, csütörtök

Naplemente a szérűn MEGBÍZHATÓ KEZEKBEN o volán A GALÁNTAI Autófuvarozási Vállalat udvarán katonás sorban vesztegelnek az autóbuszok. Az egyiket éppen javítják, a másikat szorgos asszonykezek teszik rendbe. Távolabb csoportba verődve beszélgetnek a járatra váró gépkocsivezetők. Hirtelenében nem is tudom, merre keressem Faragó Bélát, aki a kirándulókocsival jár. — Ott nézze meg a műhely közelében — mondja egy csinos kalauznő. — Ha nincs járaton, a kocsi körül tevékenykedik. Igaza volt. Éppen végzett a karbantartással, s így alkalom nyílt egy kis tereferére. Ezúttal a foglalkozása, élete felől, no meg a baleset nélkül megtett több mint 630 ezer kilométerről folyt a szó. — Gyermekkorom 6ta szerettem a motort, — mondja. De nem az országút, hanem a levegő vonzott. Pilóta akartam lenni... Nem is sok hiányzott már, hogy elérje gyermekkori vágyát. Felvették a repülős-iskolába. Hogy mégsem lett belőle pilóta, az egy szerencsétlen véletlennek köszönhető. Mielőtt elfoglalta volna az említett iskolában a helyét, megbetegedett. Szertefoszlott a vágya. NEM LETT PILÖTA, de a motorhoz hű maradt. A sofőrséget választotta. A naptár 1949. február 4-ét mutatott, amikor kézhez kapta a hajtási jogosítványt. Egy hónapig Bratislavában dolgozott, majd a nádszegi szövetkezetben lett traktoros. — Az Autófuvarozási Vállalat dunaszerdahelyi részlegéhez 1950-ben kerültem. Négy év múlva Galántára kértem az áthelyezésemet — mondja. — Azóta is itt dolgozom. Közben arra is futotta az idejéből, hogy megszerezze az autószerelő képesítést. S ha egy kis ideje van, mindig teszlllllilllllllllilllllllllllllllllllllll! vesz valamit a motoron. Ogy „ismerik" egymás szokásait, titkait, mint két jóbarát. Tizenharmadik éve jár autóbuszszal. A kirándulókat viszi külföldre. S ahogy múlnak az évek, úgy szaporodnak a baleset nélkül megtett kilométerek. BEJÁRTA Magyarországot, Lengyelországot, Bulgáriát, Romániát, a Német Demokratikus Köztársaságot s a múlt napokban jött vissza Jugoszláviából. Tíz meg tíz, száz meg száz kilométert tett meg a volánnál ülve. S ha nem is menetrendi járatokról van sző, a beütemezett útitervet szigorúan be kell tartani, másképpen ebéd vagy vacsora nélkül maradnának a kirándulók. — Mielőtt túrára indulnék — mondja —, alaposan megvizsgálok mindent. A fékektől, a kormányberendezéstől az utolsó kis csavarig semmi sem kerüli el a figyelmemet. A tavasz óta még csak defektem sem volt. — Mint aki pilótának készült — nem vonzza a gyorsaság? — Nem. „Lassan járj, tovább érsz!" — ezt tartja a közmondás és én is. Hogy az ember baleset nélkül közlekedjen, a szerencse mellé nyugalomra, jó idegállapotra s jól karbantartott kocsira van szüksége. f— S ha útközben elfárad? ... — Előfordul ez is, s Ilyenkor odahívok valakit, hogy beszélgessen vélem. Szememmel az országútra, fülemmel a beszédre figyelek. Ha ez sem segít, megállok egy fél órára. Ez azonban ritkán fordul ©lő, mert kipihenem magam az út előtt. NYÁRON UTAZNI bizony gonddal jár. Megszomjazik az ember. Egy állóhelyben 2—3 korsó sört is elfogyaszt. Az jut az eszembe, hogy Faragó elvtárs ls megszomjazik útközben. Mielőtt gondolatom kérdésbe önteném, meg Is kapom rá a választ. — Szeretem a sört, de út közben sosem Iszom. Egy-két korsó sör ebben a hőségben elkábítja az embert! Elég egy óvatlan pillanat s kész a karambol. Faragó Béla az utóbbi időben gyakran van úton. Előfordul, hogy 2 hét alatt csak 2—3 napot van idehaza. Ezt is a kocsi körül tölti el, javít, meg húzza a meglazult csavarokat. — Odahaza 2 gyermek s az asszony vár — mondja. A szürke útsávokon, a nagyvárosi forgalmas utakon ls rájuk gondolok. Eszembe Jut, hogy a kocsi belsejében ülőket is várják odahaza. S ez újra meg újra óvatosságra int. Az óvatosság pedig nem gyávaság NEM A LEVEGŐBEN, hanem az országutakon „száguld". Sok helyen megfordult, sok száz utast szállított, s ami a legfontosabb, biztonságosan, baleset nélkül. Megbízható kezekben van a volán. NÉMETH JÁNOS ELHALKULT a cséplőgép, r~ csend támadt a $zérűn. — A hajtómotor olajos képű vezetője nyomban kiadja a parancsot: — Hé, emberek! Tegyék le a szerszámokat, segítsenek az átállításnál. Senkit sem kell kétszer szólítani. A haraszti szövetkezet cséplőmunkásai kiszabadítják a pelyvából a dobot, az elevátort, jelszedik az ékeket. Cseri Gábor öles termetű elnök együtt szorgoskodik a fáradt, porlepte munkásokkal, biztatja őket. — Ha ma egy-két kocsival még kicsépelünk, holnap ebédre megihatjuk az áldomást. A nap a távoli dombok fölé ereszkedik, enyhül a hőség. Fél óra sem telik el és ismét felbúg a dob, szaporán nyeli a kévéket. Az elnök közelebb invitál a géphez. Mindketten kézbe v'eszszük a zsákokba öntött gabonát. Kicsit nedves. De nincs mire várni. Olyan mostanában az időjárás, hogy minden pillanatban eleredhet az eső. Gábor bácsi, akit mindenki keresztnevén szólít, ezelőtt a szomszédos kóvári szövetkezet elnöke volt. Oj munkahelyén is otthonosan mozog. Ismeri a tájat, az emberek szokásait, jól beleilleszkedett a falu közösségébe. Viselkedése sem árulja el, hogy idegen. Mindenki tudja róla, hogy egyéni gazda korában ő is sokat taposta a sarat, hozzájuk hasonlóan köszöntötte a hajnalt és búcsúztatta a mezőn a napot. Az aranykalászos gazda szülőfalujában jó hírnevű szövetkezetet kovácsolt össze. Ezért hívták ide is és választották elnökké, hogy segítsen kilábalni a bajokból, térítse helyes útra a közöst. ÉGY EV TELT EL azóta szorgos munkával, vitákkal, gondokkal, bajokkal és számottevő eredményekkel. Háromkoronás munkaegységgel küszködött a szövetkezet, amikor az előző elnököt felmentették s idegenből kértek segítséget. Azóta nagyot léptek előre. Tizennyolc koronára emelték a munkaegység értéPH H két, az első félévben száznyolcvanhatezer koronával szárnyalták túl bevételi tervüket. Naplemente előtt néhány órán keresztül Cseri Gáborral jártuk a fejlődő gazdaság területét. Megnéztük öthektáros kertészetüket, répa és kukoricatáblájukat. Útközben elmondta, hogy a kertészetből négyszázezer korona bevételre számítanak. Betértünk az istállókba is, ahol nagy gonddal kezelik szaporodó állatállományukat. Az udvaron sorakozó hatalmas takarmánykazlak a látottakkal együtt a felkészült gazda gondosságát bizonyítják. Ebben nincs semmi meglepő. A meglepő az volt, hogy az idegen elnök mindenkit név szerint ismer. Helyenként azt is megmondja, hogy kinek a gondjára van bízva egy-egy répa- vagy kukoricatábla, mely szép tiszta, gazdag termést érlel és szinte elüt a többitől. Később másoktól tudtam meg, hogy a konkrét ismeretek nem a térképről, nem is a névsorból származnak. Az elnök sokszor megteszi ezt az utat a gazdaságba, szeret maga ls meggyőződni a munkálatok állásáról. A fejlődés szemmel látható és kézzel is fogható bizonyítékai kellemesen hatották rám, emelték az elnök tekintélyét. Ö azonban tiltakozna ellene, ha valaki ezt az 8 kizárólagos érdemének tulaf donit aná. Am hogy az ő része is jelentős, azt mindenki elismeri. Mi az egészséges és gyors fejlődés titka? Négy évvel ezelőtt, amikor rábízták a gazdálkodás vezetését, székfoglaló beszédében hangsúlyozta: — Senki se várja tőlem, hogy táskában hordjam ide a pénzt, vagy hogy csodát műveljek. Gazdag a mi földünk s jók az adottságaink, a hangyaszorgalom aranybányává változtathatja a határt. Megérkezett a tavasz, melynek minden napja szívós mun-. kával, éjszakába nyúló vitákkal, tanácskozásokkal telt el. Nem a múlt rendellenességei miatt keseregtek, hanem azt kutatták, hogyan lehet „kigazdálkodni" a mérleghiányt, a vonzóbb és a tekintélyesebb munkaegységet. A fő elv ez volt: csak az elvégzett munkáért fizessünk, mindenkinek legyen konkrét feladata, melynek elvégzéséért felelős. Hamar kiderült, hogy a tag-ság szereti a rendet s be is tartja, ha a vezetők minden tettükben következetesek, minden gyűlésen számot adnak munkájukról és a szerény véleményeket sem fojtják a tagság torkára. Amint az emberek látták, hogy a vezetőknél egybeesik a szó és a tett, lelkesedésük, kezdeményezésük nem ismert határt. Ennek köszönhető, hogy négy év alatt minden tervük megvalósult, amelyeket az új elnök a tagsággal együtt a szövetkezet legmagasabb fórumán törvényerőre emelt. Gépesítették az állattenyésztést, öntözőberendezést vásároltak, kialakították a határ új képét. Azóta gazdagabban fizet a föld. Hiszen ahol ezelőtt cukorrépából nyolcvan, gabonából meg húsz mázsa termett egy hektáron, tavaly már kétszáznyolcvan mázsa cukorrépát és harminc mázsa gabonát termeltek. Ez idén pedig még jobb termésre van kilátás. Sötétedik. Terhes esőfelhők takarják el a csillagokat. Cseri Gábor ingerülten dörzsöli bajuszát. — Csak néhány napig kitartana az időjárás — hallom sóhajtását. A szérű felől az utotsó kévéket nyelő dob morajlását repíti fülünkbe a szél. O

REG ESTE LETT, mire beértünk a faluba. Gábor bácsit mindig csendes, nyugodt embernek ismertem. Most sem nyílik panaszra az ajka. A nagy gondok közepette is előre néz, a holnapra gondol. SZOMBATH AMBRUS Mintha a nap megsajnálta volna a homlokukat törülgető embereket, megbújt a felhők mögött. A langyos szél kombájnok, traktorok zúgását hozta magával. Asszonyok lármája hallatszott a kertészetből. Vidámak voltak, az idén először megkímélték őket a legnehezebb munkától: az aratástól. Az előző években két cséplőgépnél felváltva dolgoztak a forró nanon, a csípős porban. Vállaltak minden munkát, nem riadtak vissza a zsáknlistól sem. Megtaláljuk őket a borjak, tehenek, sertések körül, mindenhol, ahol dolgozni kell. A tavasz számukra a kora reggeltőlE1 elnéztem a gépeket, melyeket az ember megsegítésére készítettek. Hivatott szerepüket mégsem (ý<£&tňi aô.ô/zaaifafí késő estiget jelenti. A föld dermedten pihen még, a kendő mögé rejtett asszonyok azonban már járják a batárt. Szórják a műtrágyát, szétterítik az istállótrágyát, és a munkából ki nem fogynak, míg a fehér hótakaró megálljt nem parancsol. tölthetik be teljes mértékben. A mezőgazdaságban vannak olyan munkák, melyeket csak kézi erővel lehet elvégezni. Igaz, egyre több a gép és a kézi munka háttérbe szorul, így is van rendjén az asszonyoknak több idejük jut a háztartási munkák elvégzésére, a művelődésre. De képzaljék, asszonyainkat olyan gond foglalkoztatja, lehet e aratási koszorút készíteni, ha nem is arattak. A felhő tovakúszott, az izzó korong ismét előbújt. A napsugarak szinte merőlegesen estek a földre, de az asszonyok jókedvét nem tudták megrontani. Kacajuk így is messzire elhallatszott, bár arcukra verítéket kényszerltett a forróság, meg a munka. LUKACS ISTVÁN (5) - Komiszár. Azelőtt bíró volt, most helyette komiszár van. Klenócon választották meg a mi falunk bírójának. Onnan küldték ide, éppen csak töri a magyar szót. Pedig magyaros a bajusza. - S Eszter? - Ügy hallom, nem kell neki. - Vegye el, én nem sajnálom. - Haszontalan beszéd. Megérkezésem napján nem akartam végeláthatatlan vitába kezdeni Erzsi nénémmel. A falhoz fordultam. Mímeltem az alvást. Közben Bátor Eszterre gondoltam. Bevonulásom előtt sokszor felkértem táncolni mulatságokon. Vittem a cigány elé és húzattam fülébe a nótát. A lánynak tetszett a dolog, az anyja azonban majd megölt a tekintetével. Kedves lány volt, de számomra elérhetetlen. Mégis boldogított, hogy táncoltathattam. A rangos parasztlányok oldalán csak bálban állhatott meg a szegény legény. Kis törékeny teste volt és könnyű lába. Mindenki szeretett vele táncolni, s ô ment szívesen mindenkivel. Arcán szeplők virítottak, de a csúnya foltokat elhalványította közvetlensége, meg persze a negyven hold föld, a széles udvar. Egyszer, regruta bálon nagyon feszesen tartotta magát, majd minden szó nélkül hozzám simult. Hidegvérűnek ismertem, s nem tudtam mivel magyarázni a forróságot, bmelyet kezének szorításából éreztem. — Úgy összeillünk mi, Elemér! — mondta akkor. — De csak a táncban - jegyeztem meg s erre már nem szólt semmit. A fronton azonban sokszor fülembe csengett az a néhány szava . . . Forgolódtam a díványon, s egyik pillanatban minden idegszálam tiltakozott ellene, hogy Bátor Eszter legyen a feleségem, hiszen képtelenségnek tartottam, másszor meg a lehetőség kerekedett felül bennem: hátha szeretne, hátha a szülei is helyeselnék! Azzol aludtam el, hogy talán mégis meg kellene próbálkozni Bátor Eszterrel. Mi történik, ha kosarat kapok? Semmi az égvilágon. Ha meg nem kapok kosarat, egyszerre végeszakad a napszámos munkának látástól-vakulásig, könnyebben felejtem a háborút, a fogságot. * Másnap déltájban ébredtem és Erzsi néném ugyanúgy ült mellettem, mint lefekvésem idején. Bóbiskolva, merengve, kezefejével és ajkával a botjára támaszkodva. Pihenten tudtam igazán örülni szerencsés hazaérésemnek. Leugrottam a díványról s táncba hívtam öreg nénémet. Forogtam, kurjongtam, Erzsi néném pedig nevetve tolt el magától. — Eridj, bolondos! — Megyek is, hogyne mennék, hiszen alig várom, hogy szép tiszta vasalt ruhában végigmehessek a falun. Virágoztak a fák, a falunkat őrző dombokon rikított a haragoszöld vetés. Az úton egymást érték a fogatok. Hiába, az ember a földből él, s a földnek teremni kell. Nyikorogtak a kerekek, pattogtak az ostorok. Nehezen tudtam haladni előre. Sokszor megállítottak és rám csodálkoztak. — Fiam, te élsz? Hó, és feszült a gyeplő. Hó, és ugrott le szekeréről ökrei elé a gazda. — Mi újság, mesélj? Hol jártál, milyen sorod volt? Sovány vagy, rossz volt a koszt. Sebaj, háborúban nem megy másként. Fő, hogy hazajöttél. Majd az asszonyod rendbeszed. Megházasodsz. Bátor Eszter még lány, ott is kezdhetsz valamit. Bátor Eszter! Ahányat léptem, annyiszor juttatták eszembe. Mintha belém láttak volna és most a szám íze szerint beszélnének. Mintha az egész falu a házunk ajtajában hallgatódzott volna és Erzsi néném segítségére sietne. Kapuban, boltban, mindenütt szóbakerült Eszter. Kurucz Dezsivel, cimborámmal a kocsma előtt találkoztam. összeölelkeztünk, megveregettük egymás hátát, aztán háborús élményeinkről beszélgettünk, ki hol járt, milyen egységnél szolgált. Semmit nem változott a fiú, göndör szőke hajóba egyetlen ősz szál se vegyült. A cigarettáról se szokott le. Ugyanolyan nagy dohányos, mint legénykorában, ugyanúgy oldalra fújja a füstöt, mint régebben. Szavajárásában se lett más. — Mikor jöttél, pajtás? — Tegnap. — És mihez akarsz kezdeni? Urasági már nincs, csak volt. — Tudom. — Állami gazdaságba járok, pajtás. Szépen keresek. Jöhetsz oda te is. Majd szólok az intézőnek, hogy megszaporodtunk. — Csak szólj. — Megnősültem, pajtás, hallottad? — Nem. — Azt a kis barnát vettem el a szomszéd faluból, aki után a bálba jártam, míg be nem hívtak. Emlékszel rá, te is táncoltál vele. — Verát? — Eltaláltad, pajtás. Hát te? Kit szemelsz ki? — Aki tetszene, akivel szívesen táncoltam a bálban, nem hozzám való. Ismered a nótát, Magas jegenyefán ... de én tihozzátok nem mehetek soha! (Folytatjuk)