Új Szó, 1966. augusztus (19. évfolyam, 210-240. szám)
1966-08-17 / 226. szám, szerda
Felkutatják és Északi-sarkvidék titkait. Lánctalpas terepjáró kocsik és helikopterek segítenek a szovjet geológusoknak Kola-félszigeten a kutatásokban. (TASZSZ—CTK felvétele) Több mint százezer politikai fogoly az indonéz börtönökben SUKARNO BESZÉDET MOND A NÉPHEZ AZ USA ZSÁKUTCÁBA VISZI A GENFI TÁRGYALÁSOKAT Djakarta (ČTK) — Sukarno indonéz elnök tegnap közölte a parlamentben, hogy ma beszédet intéz Indonézia népéhez, amelyben megmagyarázza politikai nézeteit. Az elnök kijelentette, valóra kívánja váltani „az új erők konferenciájának" megrendezésére előterjesztett tervét. A konferencián eredetileg az Egyesült Nemzetek Szervezetén kívülálló országok képviselői vettek volna részt és új világszervezetet állítottak volna fel. Djakartából érkezett jelentés szerint rövidesen — a részleges amnesztia következtében — körülbelül 4000 foglyot bocsátanak szabadlábra. Az indonéz függetlenség napja alkalmából Moszkvában aláírták az egyezményt az olasz Fiat-gyárral, amelynek értelmében a gyár személygépkocsiüzemet épít a Szovjetunióban. Az olasz részvénytársaság fennállása óta ez eddig a legnagyobb ke-! reskedelmi művelete. A Fiat által a Volga mellett építendő gyár, amely Togliatti nevét viseli, 800 millió dollárba kerül, és évenként 600 ezer kis hengerűrtartalmú autót bocsát ki. A Fiat körülbelül 300 millió dollár értékű felszerelést szállít. Erre az összegre a részvénytársaság tízéves hitelt nyújt a Szovjetuniónak. több mint 50 ezer fogolynak csökkentik büntetését. A tavalyi indonéz események után bebörtönzött politikai foglyokra nem vonatkozik az amnesztiarendelet. Hivatalos indonéz adatok szerint 120 ezer, a nyugati hírügynökségek szerint pedig 180 ezer politikai foglyot tartanak börtönökben az indonéz hatóságok. Suharto tábornok, az indonéz kormány elnöke hétfőn fogadta a singapore-i kormány küldöttségének vezetőjét és a két ország közti kereskedelmi és kulturális kapcsolatok rendezéséről tárgyaltak. Djakartai lapjelentések szerint Indonézia és Singapore rövidesen diplomáciai kapcsolatokat vesz fel. Vittorio Valletta, a Fiat tiszteletbeli elnöke, aki olasz részről a szerződést aláírta, a TASZSZ tudósítójának kérdésére válaszolva elmondta, hogy a hitelt a legkedvezőbb feltételekkel nyújtják. Hangsúlyozta, hogy a felszerelés, köztük szerszámgépek, szállításában, az Olivetti-cég is részt vesz, több más olasz cég bevonásával. A tervek szerint, az új autógyár évente körülbelül 400 ezer módosított Fiat 124-es gépkocsit gyárt. A további 200 ezer kocsi, a jelek szerint, szovjet és olasz konstruktőrök által kidolgozandó új modell lesz. néhány s)rban RENÉ MAHEU, az UNESCO vezérigazgatója a Szovjetunió és az UNESCO együttműködésének megszilárdításáról tárgyalt Szergej Romanovszkijjal, a külföldi kulturális kapcsolatok bizottságának elnökével. (CTK) A LEMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA üdvözlő táviratot küldött Edward Ochabnak, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa elnökének 60 éves születésnapja alkalmából. (CTK) SZIRMAI ISTVÁN, az MSZMP politikai bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára tegnap a LEMP Központi Bizottságának meghívására Varsóba érkezett. (ČTK) CEAUSESCU, az RKP Központi Bizottságának főtitkára fogadta Gomulkát, a LEMP Központi Bizottságának első titkárát, akivel baráti eszmecserét folytatott a két párt és a két ország közötti kapcsolatokról, valamint a nemzetközi helyzetről. (CTK) AZ URUGUAYI munkás- és baloldali szervezetek ünnepi estet rendeztek az Uruguayi Kommunista Párt XIX. kongresszusa alkalmából. Az ünnepségen részt vettek az UKP Központi Bizottságának tagjai, valamint a testvérpártok küldöttségei. (CTK) U THANT főtitkár beterjesztette javaslatát, amely 128millió 227 800 dollárt irányoz elő az ENSZ 1967. évi tevékenységének finanszírozására. Ez az összeg 5,5 százalékkal nagyobb az ideinél. A javaslat a tagállamok pénzügyi hozzájárulásának növelését is előirányozza. (CTK) AZ ATLANTI-ÓCEÁN északi és keleti részében megkezdődött a NATO tengeri hadgyakorlata, melyen az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Norvégia és Hollandia 31 hajója és mintegy 15 ezer katonája vesz részt. (ČTK) LEVI ESKOL izraeli miniszterelnök a Biztonsági Tanács elnökénél tiltakozott a hétfői izraeli—szíriai határincidens ellen. Eskol felhívta az ENSZ-megfigyelők csoportját, hogy a helyszínen vizsgálják felül az esetet. (CTK) INDIA tiltakozó jegyzéket küldött Kínának határa megsértése miatt. A jegyzék szerint július 25-én és augusztus 4-én kínai katonák hatoltak India területére. (CTK) PREB1SCH, az ENSZ nemzetközi kereskedelmi értekezletének főtitkára, aki a Szovjetunióban tartózkodik, tegnap találkozott Nyikolaj Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszterrel. (CTK) HUSSZEIN jordán király kétnapos látogatásra Marokkóba érkezett, ahol II. Haszánnal, az Arab Liga tagállamai közti viszály kiküszöböléséről fog tárgyalni. (CTK) A FRANCOISTA rendőrség letartóztatott három szakszervezeti vezetőt. Bíróság elé állítják őket azzal a váddal, hogy részt vettek a munkástüntetéseken és tagjai voltak az illegális szakszervezetnek. (CTK) MOBUTU, Kongo-Kinsasza elnöke részt vett Brazzavilleben a függetlenség hatodik évfordulójának ünnepségein és találkozott Massemba-Debat elnökkel. (CTK) ÁRVÍZ A SZOVJET TÁVOL-KELETEN Moszkva (CTK) — A tegnapi szovjet lapok újabb részleteket közöltek Vlagyivosztokból arról az óriási természeti katasztrófáról, amely a Távol-Kelet tengerparti részeit érte. Az állandó esőzések következtében ugyanis óriási árvizek keletkeztek, a folyók kiléptek medrükből. A Komszomolszkaja Pravda tudósítója beszámol az árvízvédelmi bizottság tagjaival folytatott beszélgetésről. Megállapítja, hogy különösen az Iman és az Uszori folyó duzzadt meg és öntötte el a környező területeket. A lakosság megsegítésére és az anyagiak megmentésére óriási erőfeszítéseket tesznek. A katonaság helikopterekkel és kétéltű járművekkel sietett a bajba jutott falvak és városok lakosainak megsegítésére. A meteorológia azonban továbbra is esőzéseket jelez e térségben s ezért az árvízvédelmi szervek további óvintézkedésekhez folyamodtak. Genf (CTK) — A genfi 18hatalmi leszerelési értekezlet munkája, amely az atomfegyverek elterjedésének megakadáNÖVEKSZIK A MUNKANÉLKÜLISÉG ANGLIÁBAN London (CTK) — Az angol kormány arra vonatkozó tervének, hogy szándékosan növeli a munkanélküliséget, amiáltal csökken a belső kínálat, már most kiütköznek a jelei. A brit gyárak tanácsa bejelentette, hogy ősszel elbocsátja alkalmazottai egy részét. Kéthónapos időtartamra több száz vasúti munkást is elbocsátanak, amit a brit vasútigazgatóság azzal magyaráz, hogy a kormánykiadások csökkentése miatt nem tudja fedezni bérüket. A Clars nevű nagy cipőgyár alkalmazottainak 2,5 százalékát bocsátja el. Hasonló a helyzet számos más angol gyárban is. A LENGYEL NÉPGAZDASÁG FÉLÉVI MÉRLEGE Varsó (CTK) — A lengyel népgazdaság ez év első felében a hiányosságok ellenére is több sikert ért el. A központi statisztikai hivatal adatai szerint az Ipari termelés 1965 első feléhez viszonyítva 7,1 százalékkal emelkedett. A nehézés élelmiszeripar nem teljesítette a tervet. Ezzel szemben az energetikai ipar, a vegyipar gyorsabb iramban fejlődik, mint ahogyan a terv előirányozza. A munkatermelékenység öt hónap alatt 3,2 százalékkal emelkedett. A mezőgazdaságban jő eredményeket értek el, és valószínű, hogy a tavalyinál sokkal jobb termés lesz. A külkereskedelem a tavalyihoz viszonyítva aránylag kevesebbel, csak 1,8 százalékkal emelkedett. LATIN-AMERIKA EGYESÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI Bogota (CTK) — Eduardo Frel chilei elnök Latin-Amerika országai egyesülésének lehetőségét látja abban az értekezletben, amelyen Venezuela, Chile és Kolumbia elnökei, valamint Ecuador és Peru elnökeinek személyes megbízottai tanácskoztak vasárnap és hétfőn Bogotában. A hétfői ülésen a résztvevők kifejezték óhajukat egy területi szervezet létesítésére és a Szövetség a Haladáséi t mozgalom hatékonyságának növelésére. A továbbiakban hangoztatták a közlekedés, valamint a telefonhálózat megjavításának szükségességét. A Tanjug hírügynökség jelentése szerint a bogotai találkozó részvevői kiáltványt juttatnak valamennyi latin-amerikai ország vezetőjéhez, amelyben felhívják őket céljaik támogatására. JAVULNAK A BOLGÁR-TÖRÖK KAPCSOLATOK Szófia (CTK) — Caglayangil török külügyminiszter meghívására tegnap hivatalos látogatásra Ankarába érkezett Ivan Basev, bolgár külügyminiszter. Hatnapos törökországi tartózkodása alatt tárgyalni fog török kollégájával, Sunay elnökkel és megtekinti az izmiri nemzetközi vásárt. A második világháború után először látogat bolgár miniszter Törökországba- Basev látogatásának célja a bolgár-török kapcsolatok megjavítása. MEGSZŰNT A NEW YORK HERALD TRIBÚNE A World fournal Tribúne Incorporated lapkiadó vállalat bejelentette, hogy megszünteti a New York Herald Tribúne című lapot. A New York Herald Tribúne 131 éve egyike volt Amerika vezető lapjainak. A lap 114 napja, az amerikai nyomdászsztrájk kezdete óta nem jelent meg. Ezalatt elvesztette legjobb munkatársainak és szerkesztőinek 75 százalékát, s több mint 300 000 rendszeres olvasója is más lapokhoz pártolt. lyozásáról szóló szerződésről tárgyal, nem vezet semmi eredményhez, mivel az Egyesüli Államok nem akar egy ilyen egyezményt, és az eddigi tárgyalások csupán időveszteség — hangoztatta keddi felszólalásában Alekszej Roscsin a szovjet küldöttség vezetője. Ezután emlékeztetett arra, a probléma lényege az, hogy az Egyesült Államok mindenáron kitér egy ilyen egyezmény létrehozása elől. Az amerikaiak a bizottság keddi ülésén egy úgynevezett „befagyasztási" tervet terjesztettek elő, amely szerint nem fejlesztenék tovább az atomfegyvereket hordozó repülőgépek számát. Fischer, az Egyesült Államok megbízottja arra kérte a Szovjetuniót, járuljon rozzá, hogy nem fejlesztik tovább a rakétaelhárító fegyvereket, A továbbiakban egy munkabizottság felállítását javasolta, amely az atomfegyverek száma csökkentésének lehetőségével foglalkozna. Ezek az amerikai tervek alapjában véve nem szolgáljáka leszerelés ügyét, és elfogadásuk csupán azt eredményezné, hogy az Egyesült Államok fenntarthatná nagy atomfegyverkészleteit. Lengyelországi mozaik A varsói rádió szünetjele Utazás szamárháton Lengyelország újjászületésének ünnepe előtt délben első ízben hangzott fel a lengyel főváros rádiójának hívójele, az 1830-ban, a novemberi felkeléskor keletkezett történelmi nevezetességű Warszawianka első taktusai. Eddig csak két lengyel városnak, Krakkónak és Szczecinnek volt saját szünetjele. Pedál nélküli kerékpár Wroclawban Kazimierz Borkowski mérnök pedál nélküli kerékpárt szerkesztett. A konstruktőr a csónakok evezőrendszerét használta fel találmányánál. A kerékpár óránkénti 30 kilométeres sebességet ér el. Új lengyel ezüst százzlotys Százzlotysokat hoztak forgalomba, az új fémpénzt a lengyel millennium tiszteletére verték. Tápláló száraz kenyér Stachowski mérnök, a Tengeri Ilalipari Kutatóintézet munkatársa kenyérsütést eljárást szabadalmaztatott. Olyan kenyeret állított össze, amely valamennyi szükséges tápanyagot — fehérjét, vitamint és ásványi sókat tartalmaz. Különleges, szagtalan, rendkívül értékes tápanyagokat tartalmazó hallisztnek köszönhető, egy darab száraz kenyér elfogyasztása után az ember jóllakottságot érez. A kóstolók szerint nem adnának egy karéj friss, sonkával megrakott vajaskenyeret egy darab olyan száraz kenyérért, amely Stachowski mérnök receptje szerint készült. Gabriela Tillmann észak-lengyelországi, ostródi lány különös utazással töltötte szünidejét: szamárháton indult útnak. A nem mindennapi közlekedési eszköz igen jól viselkedett, s az út megválasztásakor sem mutatta meg közmondásos keményfejűségét. Nádházak garázzsal Lengyelországban nádpanelekből turistaházakat gyártottak. Egy ilyen ház négy helyiségből áll (két szoba, konyha, fürdőszoba), az eresz alatt pedig autó garázsolhat. E különös turistalak 29,6 négyzetméter területű. Pingvin a lengyel tengerparton Különös vendég állított be a miedzywodzi tengerpartra, egy pingvin. A sarkvidéki vendég látogatását az idei hűvös nyárral hozzák összefüggésbe. A pingvint beszállították a poznani állatkertbe, hogy a legjobban érezhesse magát. Föld alatti útvesztő Kelet-Lengyelországban Chelm város alatt föld alatti folyosók útvesztőjét fedezték fel. A hat emeleten húzódó folyosók hoszsza összesen 300 kilométer. Ügy látszik a folyosók egykori krétabányák maradványai, amelyek egykor a lakosságnak menedékhelyül szolgáltak. A föld alatti labirintusra akkor bukkantak rá, amikor néhány hónappal ezelőtt a város egyik utcáján beomlott a kocsiút. (AERPRESS) Kanada szabadulni akar Érdekes hangok a gazdasági függetlenségi törekvésekről Sharp kanadai pénzügyminiszter Torontóban mondott beszédében nemrégen kifejtette, hogy a kanadai iparban csökkenteni kell a külföldiek uralmát. Rámutatott arra, hogy az országban az ipar nagy része külföldi kézben van, a külföldi tőke befolyása nagyobb, mint a világ bármelyik más országában. Az ércbányászat, a gépipar, a vegyipar, a villamosipar, az olaj-, a gumi- és dohányipar fele külföldi tulajdon. Az Egyesült Államok összes külföldi befektetéseinek egyharmada Kanadában van. Sharp pénzügyminiszter arra szeretné kötelezni a külföldi társaságokat, hogy nyissák meg kapuikat a kanadai befektetők előtt. Ezt egy új adótörvénnyel kívánja elősegíteni. Ellenzi, hogy a bankok, vasutak, légitársaságok, sajtó, valamint a rádió és televízió külföldi irányítás alatt álljon. Helyteleníti az Egyesült Államokkal a vámuniót is. Kanada választhat címmel nemrég jelent meg Walter Gordon, volt pénzügyminiszter könyve, amelyben a legfontosabb teendőket a következőképpen összegezi: • Meg kell adóztatni a külföldi tulajdonba kerülő kanadai vállalatok részvényeinek eladását; • vámot kell bevezetni az anyavállalatoktól a leányvállalatokhoz érkező importokra; • a külföldi leányvállalatok újabb kölcsöneire nem csökkenthető kamatot kell kivetni. Mindezek a nyilatkozatok és fejtegetések azt bizonyítják, befolyásos politikusok sürgetik, hogy a kanadai gazdasági életben csökkentsék az Egyesült Államok uralmát. E fokozódó követelmény komolyan aggasztja Pearson miniszterelnököt, aki attól tart, hogy káros nacionalizmusba sodorják az országot. A múlt évi választások után abban a reményben menesztették Gordon pénzügyminisztert, hogy az utód, Sharp majd szó nélkül kiszolgálja a nemzetközi monopoltőkét. A pénzügyminiszter legutóbbi nyilatkozatai azonban azt bizonyítják, hogy a hazai burzsoázia egyre nagyobb részt követel a gazdasági életben és ennek a pénzügyminiszter is kénytelen hangot adni. Az Egyesült Államok befolyása Kanadában olyan erős, hogy a hazai burzsoáziának igen nehéz dolga lesz, ha ki akarja szorítani Kanadából. A legutóbbi eseményeket nem szabad túlbecsülni, mindenesetre annyi bizonyos, hogy a külföldi befektetéseket egyre több éles bírálat éri Kanadában. Aláírták Moszkvában a Fiat-gyárral kötött szerződést