Új Szó, 1966. július (19. évfolyam, 179-209. szám)

1966-07-03 / 181. szám, vasárnap

„.. • a király sokat remélt ebből a fiából, azért őtet kitaníttatta minden iskolai tudományokra, azután elküldötte külső országokba látni, hallani, tapasztalni. — Oda is országolt több esztendeig a királyfi, míg végre az apja kívánságára ha zatelepedett — de a királyfinak a sok járás-kelésben egészen elváltozott a természete, g o n dol k od ó v á és szomorkodóvá lőtt —, ezen az öreg király erősen megütődött, hogy mi lehet ennek a nagy változásnak az oka?" (Magyar népmese) A

bratislavai Komenský Egyetem aulájában feketébe öltözött anyák, apák, testvérek, barátok, jövendő férjek és feleségek várakoznak megható ünnepi csöndben. Majd megszólalnak a harsonák, s az ünnepeltek a tiszteletükre szóló ünnepi zene kíséretében méltóságteljesen bevonulnak a díszterembe, hogy ott mérnökké, orvossá, tanárrá, jogásszá ... avassák őket. Ilyenkor, júniusban sok száz fiatalban felelevenednek a négy, öt vagy hat éves diákélet mozzanatai, s a jövő szépnek álmodott bizonytalan képei. A promóció: számvetés a múlttal és a jelennel, de a jövő kutatása is. Egyik nagy céljukat elérték- szilárd vagy kevésbé szilárd alapot építettek életüknek. De ez az alap már nemcsak az övék. Nem szabad, hogy csak az maradjon. Másnak is építenie kell rá. Mert az alapkövet nem egyedül helyezték el... Megszerezték a tudományt, megtanultak gondolkozni, de "a szellemi magaslat meghódításával együtt nőtt a felelősségük is. Feketébe öltözött fiúk, lányok. Jövendő értelmiségiek. Naponta csak ebben az egyetlen teremben száznál ís többen" kapnak diplomát. Közöttük keressük a csehszlovákiai magyar értelmiség utánpótlását is. Honnan jöttek és merre tartanak? B KÁNTOR BÉLA jogász. Határozott fellépésű fiatalember. 1960-ban a Dunaszerdahelyi Magyar Általános Középiskolában arról álmodott, hogy orvos lesz vagy jogász. El is jött a bratislavai orvosi karra felvételezni, de amikor megkapta az értesítést, lekókadt a feje és szótlan lett: sok a jelentkező — adták tudomására. Pedig mindenre megfelelt. Lehet, nem beszélt folyékonyan szlovákul, de akkor még nem is beszélhetett... Egy évig dolgozott, elhatározásáról azonban nem mondott le. Üjra felvételizett — a jogon. Felvették. S most végzett jogászként áll előttünk a modern jogtudomány birtokában, fejlett pszichológiai és pedagógiai érzékkel. Mert a jogászaiban a két utóbbira is nagy szükség van. Főleg, ha bíró vagy kivizsgáló az ember. És ott is, ahová ő készül: a dunaszerdahelyi helyi gazdálkodási üzemben, ahol vállalati jogász lesz. — A jogásznak mindig arra kell gondolnia, hogy emberekkel van dolga — vallja. — A jó bírónak nem ítélnie kell tudnia, hanem nevelőleg hatni az emberekre, megelőzni a bajt. Mert egy ember bűntette nemcsak az egyén, esetleg a bűnöző családja, hanem az egész társadalom számára veszteség. • KLEINER DANIEL elektromérnök lesz. A bratislavai Szlovák Műszaki Főiskola Elektrotechnikai Karának energetikai szakán végez. Hatgyermekes feketenyéki munkáscsaládból került fel főiskolára. Nehéz gyermekkora volt: tizennégy éves korától apa nélkül nevelkedett, majd édesanyját is elveszítette. Az élet csapásain erős akaratával, szívósságával és munkaszeretetével kerekedett felül, összeszorított foggal tanult már a Galántai Magyar Általános Középiskolában is. Amit más az apjától tanult meg, arra neki egyedül kellett rájönnie. Apa nélkül is akart valaki lenni: a társadalom hasznos tagja. Olyan szakember, aki nemcsak a szakmájában jártas, hanem sokoldalú kulturális képzettséggel is rendelkezik. Nem elégedett meg csupán az egyetemi jegyzetekkel, tudását magyar szakkönyvekből is gyarapította. Nem ismeretlen előtte Bláthy, Ziepernovszky és Déry neve sem. — A magyar szakirodalommal megismerkedtem — mondja, — de az angollal, némettel sok bajom volt. Ezt nálunk nem tanították, s azt hiszem más középiskolákban sem. Mondhatom, az idegen nyelvek tanítására az eddiginél sokkal nagyobb súlyt kell fektetni. — Nem volt hátrányodra, hogy magyar középiskolából kerültél a főiskolára? — kérdem. — Egyáltalán. A nyelvi nehézségeket három-négy hónap alatt leküzdöttem. Meggyőződésem, hogy anyanyelven tanulni nemcsak jogunk, hanem elengedhetetlen kötelességünk is. A magyar középiskolának köszönhetem, hogy alapos matematikai és fizikai ismereteket szereztem... Magyar középiskolába járt, sok fáradsággal, de kiválóan végezte el a főiskolát, s a vágsellyei Duslo mérnöke lesz. • HALTENBERGER KINGA hat éve az egyetem egyedüli magyar nemzetiségű filozófiaszakos abszolvense. Különös figyelmet érdemel, hogy lány létére vállalta a nehéz pályát. Már az is érdekes, hogyan került a filozófiai tanszékre. Könyvtáros akart lenni. A felvételi egyik kérdése a vallás volt. S a bizottsággal vitába kezdett a vallásról. — Kislányom — állapította meg a bizottság elnöke, —, maga nem könyvtárosnak, hanem filozófusnak született. Próbálja meg . . . Megpróbálta, megszerette, és bölcsész lett. 1961-ben érettségizett a Kassai Magyar Altalános Középiskolában. A nyelvi nehézségek nála fokozottabban jelentkeztek, mert a bölcsésznek — a technikusokkal szemben — a nyelve a mindene. Nehezen, de legyűrte őket. S ma jól bírja a szlovák terminológiát, de a magyart is. A filozófiai szakágak közül az esztétika áll hozzá a legközelebb (Diplomamunkája: Tartalom és forma a művészetben), de átfogó jellegű humán műveltségre törekszik. Szereti a zenét, öt éve énekel az Ifjú Szívekben. Kíváncsiak vagyunk, hogyan érvényesülnek a bratislavai főiskolákon a magyar középiskolák növenKirályhelmeci diákok • VARGA SÁNDOR levéltáros, a bölcsészettudományi kar olyan szakát végezte el, amely történelemkutatásunk szempontjából kulcsfontosságú. 1959 óta ő a második magyar nemzetiségű végzős ezen a szakon, s az utánpótlást csak egyetlen diák képviseli. Pedig a szlovákiai levéltárak anyagának (főleg a régebbinek) nagy része magyar nyelvű és sok tekintetben feldolgozatlan. A levéltári kutatómunka intenzívebbé tétele tehát megköveteli, hogy több magyar diák szerezzen levéltáros-képesítést. A hetényl születésű Varga Sándor a Komáromi Magyar Általános Középiskolából került az egyetem bölcsészeti karára, ahol egyike volt azoknak, akik univerzális humán műveltségre vágytak. Szoros kapcsolatot tartott fenn a magyar szakosokkal, s részt vett kulturális életükben, szenvedélyes elvi vitáikban. Behatóbban foglalkozott az irodalommal, a művészettel, a filozófiával és a szociológiával. Figyelemmel kísérte gazdasági életünk alakulását és fejlődését, kutatta az egyén és a társadalom viszonyát. Ha bírált, akkor mindig a szocializmus talajáról tette. Társadalmi probléma a következő is: — Tapasztalataim szerint a főiskoláról kikerült értelmiségieknek nincsenek meg a kellő lehetőségeik az alkotásra, a produkálásra, gyakran nehéz körülmények között kezdik meg tevékenységüket. Több ismerősöm van, akik évek óta ketten-hárman szorongnak egyetlen albérleti szobában. Az állással együtt lakást kevés helyen biztosítanak. Ez a helyzet még súlyosabb azoknál, akik a fővárosban kapnak állást, vagy családot akarnak alapítani. Varga a komáromi járási levéltár tudományos dolgozója lesz. Terve: rendbe hozni az eléggé elhanyagolt levéltárat, rendezni, feldolgozni s publikálni az ott fellelhető anyagot. Néhány év múlva szeretné megírni Komárom város történetét. • NAGY ERZSÉBET biológus, megnyerő mosolyú, szerény lány. Szinte mestere az őszinte barátkozásnak, s ez a tulajdonsága mind a kollégái, mind a József Attila Klub tagjai körében népszerövé tette. Csehszlovákiai magyar viszonylatban nagyon kevesen rendelkeznek föisKolüi s^uilü természettudományi képzettséggel. Iskoláinkon kevés a képesített matematikus, fizikus, biológus és vegyész. (A nagymegyeri magyar középiskola pl. az Idén öt új tanerőt kért, köztük hármat természettudományi képesítéssel.) Ez a probléma késztette Nagy Erzsébetet arra, hogy a biológia-vegytan szak tudományos irányzatáról átlépjen a pedagógiai irányzatra. — Meg kell azonban mondanunk —• jegyzi meg —, a természettudományi karon nem szentelnek kellő figyelmet a hallgatók pedagógiai és módszertani előkészítésének. Ezenfelül jobb lenne, ha a jövőben a magyar hallgatók a pedagógiai gyakorlatot magyar középiskolákban végezhetnék. — A magyar terminológia elsajátítása szempontjából gondolod? — így a hallgatók egyrészt beleszoknának a magyar környezetbe, másrészt gyakorolnák a helyes magyar beszédet és elsajátítanák a szakkifejezéseket, ami a pedagógus számára alapvető fontosságú. Sárosfáról indult el a Somorjai Magyar Általános Középiskolába diáknak, most visszatér oda — tanárnak. « • • „... a királyfinak a sok járás-kelés-i ben egészen elváltozott a természete:' gondolkodóvá és szomorkodóvá lőtt..." — kacsint ránk cinkosán a mesemondó. Igen. Az ember akkor látja, mennyire tudatlan, amikor már valamit tud. S ekkor ébred fel igazán tudásvágya. öt olyan fiatal magyar értelmiségi arcképét vázoltuk itt fel, akik kétségkívül a legjobbak közé tartoznak. Természetesen többen is vannak, de korántsem elegen, összesen 40—45 magyar értelmiségi kerül ki az idén a bratislavai főiskolákról, míg a végzős hallgatók száma néhány ezer . .. A másik probléma az, hogy főiskolásaink nem tehetnek szert megfelelő szintű, magyar Jellegű általános műveltségre. Ennek egyrészt nincs intézményes biztosítéka, másrészt a környezetük sem hat rájuk ilyen irányban. De az okot középiskoláink fogyatékosságaiban Is kereshetjük. Helyesen jegyezte meg Varga Sándor: A diákoknak a középiskolából nemcsak tárgyi tudást, hanem magasabb fokú általános műveltséget kellene magukkal hozniuk. Az irodalomtanításnak pedig nem szabad megrekednie a klasszikusoknál. A diákokat tájékoztatni kellene a mai irodalomról és művészeti irányzatokról is. Kezükbe kell adni az irodalmi, művészeti és szakfolyóiratokat, szorosabb kapcsolatba kell őket hozni a mával... O

t új magyar értelmiségi... Magyar középiskolából jöttek, elérték, amit akartak. Előttük áll a jövő ... És most, útjuk e nagy állomásán, promóciójuk napján boldog szorongással gondolnak vissza arra az iskolára, ahonnét egykor elindultak, s büszkék rá, hogy akkor együtt vallották Adyval: „Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek ..." KÖVESDI JÁNOS Honnan jöttek — merre tartanak? |#övér cseppekben esik az " eső, szaporán öntözi a földeket. Az érsekújvári állomáson sietve szállok fel a Komját felé induló személyvonatra. Az utasok derűs arca elárulja, hogy a kánikula után érkező, áldást hozó csapadéknak felette örülnek. Én viszont azon bosszankodom, milyen rossz napot fogtam ki a falu megtekintésére, hiszen szellős szandálaimmal bokáig ragadok az utcák vendégmarasztaló sarába. A fülkében velem szemben ülők — nyilván g komjátiak — megvigasztalnak. — Rá se hederítsen, lelkem — bátorít egy fejkendős néni —, a mi utcáink az újvári utcák3. tói is különbek. Az aszfalt-úttestet járdák szegélyezik s bár• mely vidéki várossal felvesszük a versenyt. ' A vonat monoton zakatolását eltompítja az utasok harsány csevegése. Sok mindent megtudok e várostól távol eső község életéről, rohamos fejlődéséről. És mire fáradt gőzösünk a virágokkal díszített komjáti állomásra befut, alábbhagy az eső is. A sínek között régi ismerősömmel, Petráš István HNB képviselővel hozott össze a véletlen. Mindketten a falu központjába tartunk. Útközben árgus szemekkel figyelem a szépen kiépített, nagy gonddal ápolt utcákat, a nemrég kiültetett lombosodó facsemetéket. Két év leforgása alatt a falu lakossága több mint kilencezer facsemete kiültetésével ligetté varázsolta a széles utcákat. Ismerősöm egyhamar észrevette kíváncsiságomat és a házigazda figyelmességével a központban terjeszkedő tágas térségre vezetett. Faluban szokatlan látványosság tárult elém. A tér szegélyén a zöld pázsit, a szebbnél szebb virágok, középen a szökőkút, a községfejlesztében részt vevő szakemberek és a lakosság alkotó munkáját dicséri. — Ezenkívül — mondja Petráš elvtárs — gyermekjátszóteret is létesítettünk, meg korszerű közvilágítással láttuk el a falut. Az ötezer lelket számláló község polgárai a múlt évek folyamán és az idén közel hetvenezer óra társadalmi munkával építették a több mint tizenötmillió korona értékű létesítményeket. Ilyen tettekre csak azok képesek, akik ragaszkodással szeretik falujukat, és híven követik választott képviselőik tanácsát. Petráš István aprólékosan ' mindent elmondott a község fejlesztéséről. Arról is megelégedéssel beszélt, hogy nem akadt család vagy személy, aki távol tartotta volna magát a munkától. A látottak gondolkodóba ejtenek. Nagy itt a falu összefogásának ereje. Pénz nélkül természetesen a kezdeményezés sem érhetett volna egészséges gyümölccsé. De a nemzeti bizottság képviselői az anyagiak előteremtésére nem a járáson, hanem helyben nyitották meg a forrásokat. Bővítették a közszolgáltatási üzemek hálózatát. A családi lakások építéséhez külön kőműves-festőcsoportot szerveztek, villanyszerelőket küldtek az új otthont létesítő családok megsegítésére. S amikor a felsőbb szervek is látták, hogy a képviselők jól gazdálkodnak a koronával, a választópolgárok kezdeményezésével, nem vonták meg tőlük a támogatást ... M

ire ezek az adatok jegyzetfüzetembe kerültek, a HNB tágas helyisége megtelt a tanácsülésre érkező képviselőkkel. Az egyik napirendi pont megtárgyalásánál ismét ceruzát kellett ragadnom. — Arról lenne szó — jelentette be a titkár —, hogy a régi, düledező téglagyárat hozzuk rendbe, felújítsuk benne a termelést. Manapság a falunkban sok ház épül, polgárainknak az anyagért messzire kell járniuk. Miért nem árusíthatnánk részükre helyben a téglát? Többen megkérdezték, honnan szerzik be a szükséges gépeket és azt, hogy egyáltalán kifizetődik-e majd a termelés? — Tárgyaltunk már az aranyosmaróti téglagyár vezetőivel a szárító és más, náluk kiselejtezett, de nálunk még jól hasznosítható gépek vásárlásának lehetőségeiről. Ha ezeket beszerezzük, akkor évente ötmillió téglát termelhet a gyár. bejelentést mindenki he' lyeselte, s mindenki a falu további fejlődésének kedvező alakulására gondolt. SZOMBATH AMBRUS SsZ&tetik pattijukat