Új Szó, 1966. július (19. évfolyam, 179-209. szám)

1966-07-28 / 206. szám, csütörtök

A

börtönfista és a hetedik emeleti tízes cella felett a táblán gyengén látható írás szerint neve Izmael Mohammed El-Hudarie /olt. De mindenki, aki csak ismerte, Abu El-Siebahnak, az „oroszlánok atyjának" nevezte. Ha Abu B,-Siebahot látod, azt gondolod: átlagember, aki úgy él, lélegzik, dohányzik, mint a többiek, elbeszélgethetsz vele. De ha egyszer kezet fogtok?... Többé nem kísérled meg. Mert amikor kezed az ő kemény kezében fekszik, úgy érzed, kaktuszt markolsz és valaki teljes ITTCI CL erejéből össze- LUTTFI fcLnyomja kezedet. Először nyögsz egyet, azután kiáltasz. Ha idáig eljutottál, Abu El-Siebah elengedi kezed, s különös módján háromszornégyszer felnevet. Aztán elismétli, ahogy mindig szokta: „Ó, gyerekek". Ezt mondja, amikor felébred, amikor aludni megy, amikor dühöng vagy jókedvű. Ezt mondja, amikor vitatkozik és ezzel fejezi be hallgatását, amibe gyakran elmerül. Azok, akik Abu El-Siebaht véletlenül megismerték vagy néhány árán át együtt voltak vele, regéket mesélnek erejéről és tetteiről. Egyesek Allahra és minden profétójára esküsznek, hogy saját szemükkel látták, amit Abu El-Siebah fiatal katona korában művelt. Egy katonatiszt tisztiszolgájául választotta, azt akarta, hogy háztartását vezesse. Ellenkezett, de a tiszt kitartott követelésénél. Abu El-Siebahnak az volt a véleménye, nem azért jött el falujából, hogy szolga, hanem, hogy katona legyen. A katonatiszt tombolt. Abu El-Siebah nyugodt maradt, mint egy hatalmas szobor. A Jelenet néhány másodpercig tartott. Több tiszt és katona gyűlt köréjük. Ez még jobban dühítette a tisztet. Lerántotta az egyik katona fegyverét és puskatussal fejbe akarta ütni. Abu El-Siebah gyorsabb volt, elkapta a fegyvert és összetörte. Katonai törvényszék elé állították, azzal vádolva, hogy megsértette a katonai fegyelmet és visszaélt az állami fegyverekkel. Védelmére ösztönösen ennyit hozott fel: „Ártatlan vagyok". A katonai törvényszék kilencvennapos fogsággal sújtotta. Az ítélet kihirdetése után az őrök csak a kitört ablakrácsot találták cellájában. Azt mondják, ezzel az eseménnyel kezdődött a kormány és törvényei ellen vívott harcának szentelt élete. Mások azt mesélték, hogyan tartóztatta fel Abu El-Siebah az országúton Safwan Bai autóját. Safwan Bai nagy ültetvények, négy falu földjének, növényeinek, állatainak és embereinek tulajdonosa, egyszer kocsijában ült önhitten, mint egy pulyka. * A szerző fiatal arab fró, a kritikai realizmus egyik modern egyiptomi képviselője. Regényeit és elbeszéléseit a monarchia idejében betiltották, csak az 19S2-e« forradalom atán Jelenhettek meg. Félt Abu El-Siebahtól, rettegte jól irányított golyóit és amikor az kocsijához közeledett, fokozta a sebességet. De Abu El-Siebah mégis megállította a kocsit. Safwan Bai és kísérői félve kiszálltak. „Zarándoknő"-nek nevezett, vastag fekete botjának villámgyors ütéseivel szétverte Safwan Bai fegyveres kíséretét. Safwan Bai sápadtan és alázatosan állt előtte. A szemtanúk lelkendezve idézték vissza az Abi El-Siebah és Safwan Bai között lefolyt beszélgetést. Safwan Bai dadogott: „Odv KULIÉ': A • ft Az oroszlánok . atyja .. neked, üdv neked, Abu El-Siebah". Abu El-Siebah hallgatott. Csak a „zarándoknőt" forgatta balkeze ujjaival. Safwan Bai könyörgött: ,,Ó, Abu El-Siebah, gyermekeim vannak!" Abu El-Siebah szárazon válaszolta: „Úgy, félted gyermekeidet? Gondolnál inkább a mások gyermekeire." „A mások gyermekeiért odaadnám a szemem világát." „Nem, uram, o zsebed is megfelel. Adj csak olyan béreket, hogy etethessék gyermekeiket!" „Ahogy kívánod, azonnal, azonnal." „Én is akarom béremet, e találkozás bérét!" „Bé-re-det? Bé-re-det? Menynyit hát?" „ötven fontot, azonnal!" „Harminc nem lesz elég?" „ötvenet mondtam!" „Ahogy akarod, ahogy akarod!" Safwan elővette pénztárcáját és ujjai hegyével átadott Abu El-Siebahnak néhány bankjegyet. Az eltette őket és közben fenyegetően mozgatta kezében a „zarándoknőt". Safwan Bai és őrzői az autóba ugrottak és elrobogtak, vastag porfelhőt hagyva maguk után. Abu El-Siebah szokott különös módján felnevetett, azután vidáman mondta: ;,Ó, gyerekek!" Őszintén szólva az ilyenfajta történetekben nehéz az igazat a kitalálttól megkülönböztetni. De utolsó börtönfogságakor magam is tanúja voltam a következőknek: Abu El-Siebah egy kétpiaszterest vett hüvelyk- és mutatóujja közé, azután összenyomta, s a pénz kettétört. Emlékszem, mennyire megcsodáltuk, ahogy körülálltuk, foglyok és őrök. — Az egyik katona megkockáztatta, hogy egy másik pénzdarabot adjon neki, bár tudta, hogy ezzel megsérti a börtönszabályokat. Mindenki Abu El-Siebahra bámult. Amikor o pénzdarab összetört, arra kellett gondolnom, amit a görögök és rómaiak antik héroszairól olvastam. OTTHON ÉS A SZABADBAN a legbiztosabb védekezés: • FORMITOX • INVET • DYMOGAM Kapható a DROGERIE üzleteiben. OF-448 j Abban az időben úgy tűnt, mintha börtönnek két igazgatója lett volna. Az egyik a csillagokkal, k^ümietésekkel díszített sárgt. Katonai egyenruhás állami tisztviselő, aki íróasztalnál ült, okmányokat írt alá, kávét szürcsölt, pipázott és újságot olvasott. A másik az óriás Abu ElSiebah, aki olyan benyomást tett, mintha erőszakkal bújtották volna a fegyencruhába, a ruhája ujja nem fedte karjának negyedrészét sem, holott tulajdonképpen csuklóig kellett volna érnie; a nadrágszórak még térdeit is szabadon hagyták. A cella, amelyben egyedül volt, alig különbözött egy falusi élelmiszerbolttól: tele cigarettával, gyufával, sajttal, teával, cukorral, kávéval — csupa olyan dologgal amit a börtönszabályzat tiltott. De az esténként az igazgató elé tett írásos jelentéseket a börtönőrök mindig a szokásos módon fejezték be: „A cellák bezárásánál semmi rendellenességet nem tapasztaltunk." Abu El-Siebah feketepiaci árakon árusított a foglyoknak. Ezért volt olyan nagy a konkurrencia közte és a börtönőrök között. De mindig ő győzött. Néha kezét használta, néha a „zarándoknőt", hogy ügyfeleit megvédje az őröktől, akik a „szabályzattal" fenyegetőztek. Mosoly és kölcsönös üdvözlések nem enyhítették a feszültséget. Ennek nyílt összeütközésekhez kellett vezetnie. Mindenki várta. Hirtelen történt. Egyik nap fiatal tiszt zárta be a cellákat. Ez volt az első estéje a börtönben. Oj volt és pontosan ellenőrizte a hetedik emeletet is. A tízes celláig semmi rendkívüli nem történt. Ott azonban egy hatalmas alak elzárta a cellaajtót és nem engedte be a tisztet. „Itt a szabályzatnak semmi keresnivalója." A szavak meglepték a tisztet. Ez volt első munkanapja; meg kellett védelmeznie presztízsét és Abu El-Siebahnak hatalmas pofont adott, Abu ElSiebah szeme tágra nyílt és a vér arcába szökött. Néhány börtönőr súgni akart valamit a tisztnek. De ijedten ugrottak hátra, amikor az hirtelen felkiáltott: Abu El-Siebah hasba vágta. A tiszt nem találta fel magát a várotlan helyzetben. Tehetetlenül visszahúzódott, nyomában a börtönőrökkel. Egy pillanatig csend volt. Ekkor felhanzgott Abu El-Siebah érdekes nevetése: „Ó, gyerekek!" A foglyok fellelkesültek győzelmén. Órák múltok, végtelen órák. Az éjszaka sötét volt. A börtön aludt. Ekkor az őrök hangtalanul a tízes cellához lopakodtak. Botokat, bilincseket, láncokat és fegyvereket hoztak. Azután kiáltozás és fegyverropogás hasított a sötétségbe. Egy órával később ismét csendes lett minden, de a felügyelő hangjában félelem remegett: „Abu El-Siebaht elintéztük. Meg akarta ölni a tiszt urat". A börtön ismét néma lett, mint a sír. A következő napon a börtönvezetőség elrendelte a szokásos intézkedéseket. Az igazgató, tisztjei és az őrök kisérték a kihallgatásokkal megbízott tisztviselőt. Amikor Abu El-Siebaht föiboncolták, gyomrában kis bőrtokot találtak, ötvenfontos bankjegy volt benne és egy levél. „Kedves Hafieza, küldök neked ötven fontot, hogy a legjobb doktorhoz mehess és csirkét és galambhúst ehess, hogy meggyógyulj és ne félj. Remélhetőleg a pénzből, amit a múlt hónapban küldtem, gyógyszert vásároltál. És vigyázz, hogy melledet ne érje sem hideg, sem szél. Es kedves Hafiezám, ne feledkezz meg róla, hogy a szent El Abbasnál egy szurát olvastass mindkettőnkért. És sokszor üdvözlöm Ramadant és mindenkit. Izmaeled." Fordította: KÖVES RÓZSA KULTURÁLIS HÍREK • A londoni Aldwych Színházban az idén megtartott világszlnházl évad legjobb rendezésének a leningrádi Gorkij Színház előadását nyilvánították az angol kritikusok. A szovjet együttes a Félkegyelmű című, Dosztojevszkij-művet mutatta be Londonban. • A tudományos, fantasztikus filmek nemzetközi fesztiválján, Triesztben A Hold című szovjet film nyerte az edsá dijat. A második dijat a francia Csigák című filmnek Ítélték, a zsűri különdíját csehszlovák film kapta. Mikulás Galanda: Kocsmában (olai SZÜLŐK. NEVELŐK FÓRUMA A TÜRELEMRŐL Vannak, akik a családi fészek romantikáját idejétmúltnak, korunk lüktető életritmusától idegennek érzik, mások ha ezt a romantikát nem is sírják vissza, számonkérik korunktól ennek az érzelmektől áthatott családi harmóniának valami új, modern változatát. Tudjuk, hogy a mai emberben is él vágyódás a családi otthon melege, nyugalma, harmóniája után, noha ezzel korántsem akarja a biedermeier idillt haló poraiból feleleveníteni. A különböző hatástényezők bonyolult szövevényéből, amelyek a mai család érzelmi életét meghatározzák, most csupán egyet szeretnék kiragadni, mint olyant, amelyik ezt a légkört — zenei nyelven szólva: dúr vagy moll hangnemben — intonálhatja, s ez a türelem. A nyugodt, idegeskedés nélküli magatartás már önmagában is jó hatást gyakorol a gyermekre. Vannak felnőttek (szülők és pedagógusok egyaránt) és vannak gyerekek, akik nem tudnak parancsolni indulataiknak, könnyen megsértik, esetleg bántalmazzák is egymást. A nevelés mindenekelőtt emberi viselkedést kíván, s ezen elsősorban értelmes önuralmat, higgadt egyensúlyban tartott érzelmi életet értünk. Türelmes, megértő bánásmódot a nálunk mindig kiegyensúlyozatlanabb, lobbanékonyabb fiatalokkal szemben. A türelmetlenség többnyire ingerült haragos modorban, nem ritkán féktelen dühkitörésekben jelentkezik, ami nemcsak ellenszenvet ébreszt, de nevetségessé is válik. Mondanunk sem kell, hogyha mind ez a családban válik rendszeressé, elsősorban annak nyugalmát dúlja fel és folytonos depressziós zavarokat kelt. A türelmetlen magatartásnak az Iskolában és a családi otthonban egyaránt megvannak a hagyományos forrásai. Ilyenek: sajátos idegrendszeri alkat, anyagi vagy szakmai gond, valami egyéni konfliktus, amit bárki magával hurcolhat munkahelyéről az otthonba, és viszont. Természetesen mindezek a gyermekeknél ls előfordulnak, hiszen ők sem angyalok. Sok felnőtt „tűri, ameddig tűrheti" a gyerekek hibáit, cslntalanságait, végül elfogy a türelme. Mégis Igaz — makarenkói kifejezésével élve, — hogy „fék nélkül nincs gépezet", vagyis az olyan finom mechanizmusnak, mint amilyen a nevelői ráhatás, ugyancsak rendelkeznie kell ezzel a biztonsági „szerkezettel". • A nevelői türelmetlenséget kiváltó hagyományos okok mellett ma kétségkívül új tényezőként jelentkezik a televízió. Hadd vegyük további példáinkat Is e tárgykörből. A tv-mösora nagy, csábító és a család megszokott életrendjének nemcsak órarendszerö keretet biztosít (ehhez igazodik a tanulás, a vacsora, a lefekvés), hanem fel is borítja, hiszen a jó műsor naponta nem ugyanabban az Időpontban jelenik meg a képernyőn. A tv mellett és a tv ellen a pedagógiában és a pedagógiai pszichológiában is folyik a párbeszéd: egyformán látják benne a kulturális forradalom és a kulturális igénytelenség hasznos és kevéssé hasznos eszközét. A családi együttlétet éppúgy emberibbé, kulturáltabbá, pizsamába és papucsba bújtatott önképzőkörré teheti, mint amennyire a nyugtalanság, békétlenség forrásává. A lakásviszonyok ritkán engedik meg, hogy a családtagok egymástól függetlenül végezhessék otthoni feladataikat, vagy szórakozhassanak. A család szemefénye este feláll a kiságyban és mondja a magáét. öregje-fiatalja máskor örül is ennek, csakhogy most éppen „krimi" megy a műsorban és senki sem élvezheti a gyerek első mondatainak édes torzításait, sőt idegeskednek, majd kirobbannak miatta:: „Hagyj békén, most tv-t nézünk!" A gyerek egy ideig még komázna, ha akadna partner, de nem akad, csüggedten letelepszik mackója mellé és elszenderedik. A család megnyugszik: „Na végre!" — mondják és lecsillapodnak a kedélyek. De a nagyobbakkal ugyanúgy türelmetlen hangon csatázik a családi pedagógia: nézzék vagy ne nézzék ezt vagy azt a műsort a gyerekek. Néha hisztériás követelőzés folyik a jogosultság elismerése érdekében, míg az erkölcsi felelősség súlyától megroppant „atya" be nem adja a derekát és inkább kimegy a szobából, csakhogy — műsor nélkül, vagy annak ellenére — megtalálja a maga nyugalmát. Pedig a tv-vásárlás éppen abból a szülői gondoskodásból történt, hadd legyen boldog napja a családnak, hadd örüljenek a gyerekek! S a gyerekek sem abból a primitív igényből lármáznak, hogy „mért ne nézzük, ha már megvan". Az egymás szavába vágó viták a jog és jogtalanság Ismétlődő párviadala a „neki szabad — nekem mért nem szabad?" — mégis mindmegannyi súrlódásnak, békétlenségnek válhat előidézőjévé, ha.. De hát miként hárítsuk el a veszekedéseket a család légköréből. Az Indulatok lefékezéséről már volt szó. A tv-vel sem lehet más a helyzet, mint a hangos rádióval — alakítsuk ki azt az életrendet, amely kölcsönös alkalmazkodáson, főleg ésszerű Időbeosztáson alapul és már törekvéseiben, egymás Iránti jó indulatában figyelembe veszi a többi családtag aktuális érdekelt. Egyetlen szobában ne kényszerítsük sötétségre azt a diákot, aki éppen nagy szellemi koncentrációt igénvlő feladatát végzi. A családi türelmesség alapja legyen az a szívélyes megegyezés, ami harmonikus egységbe fogja a családot. Amikor családi légkörről beszélünk, nem a megfoghatatlan, az elfújható buboréknál is testetlenebb hangulatot akarjuk megragadni, hanem azt a nagyon is a természetünktől, kedélyünktől, szokásainktői függő magatartást, amit nem utolsósorban a család felnőtt és még gyermeksorban levő tagjai iránt tanúsított türelmességünk határoz meg a családi együttélésben. Az otthoni légkör végeredményben ezt teszi elviselhetővé vagy éppen vonzóvá. DOBOS LÁSZLÓ