Új Szó, 1966. július (19. évfolyam, 179-209. szám)

1966-07-26 / 204. szám, kedd

A CSKP žilinai konferenciájának 40. évfordulójára 1 926. július 25-én — negy• ven évvel ezelőtt — tartották meg Žilinán a CSKP szlovákiai konferenciáját, amely az akkori sajtó közlése szerint határkövet jelentett Szlovákia forradalmi munkásmozgalmának történetében A konferencián Szlovákia dolgozóinak minden rétegét képviselve 80 küldött vett részt. Jelen voltak még pártunk parlamenti képviselői, szenátorai, az üzemi sejtek elnökei, valamint Szlovákia forradalmi sajtójának küldöttei. A beszámolót J. Haken központi küldött tartotta. A konferencia napirendjének fő pontja a nemzetiségi kérdés megoldása volt Szlovákia területén. A beszámolót élénk vita követte. Egyes küldöttek bírálták, hogy a párt megkésve indította el a szlovák kérdés megoldását célzó akciót. Ez különösen az 1925. évi választásoknál nyilvánult meg, amikor a szlovák néppártnak sikerült megnyernie a nemzetiségi elnyomás alatt szenvedő dolgozó tömegek nagy részét. A žilinai konferencián megtárgyalták pártunknak a nemzetiségi kérdésben elfoglalt álláspontját. Marxista határozatot kellett hozni a proletár nemzetköziség szellemében és megteremteni Csehszlovákia proletariátusa nemzeteinek és nemzetiségeinek egységét. A konferencián kihangsúlyozták, hogy Szlovákia proletariátusa nem harcolhat a proletárdiktatúra győzelméért, nem védheti a dolgozók követeléseit más nemzetiségek, elsősorban a cseh proletariátussal való szoros szövetség nélkül. Ilyen értelemben tárgyalt a konferencia a parasztkérdésről, valamint a szlovákiai dolgozók más felvetett problémáiról is. A konferencia a CSKP számára feladatul tűzte ki, hogy álljon a szlovákiai dolgozóknak a nemzetiségi elnyomás elleni harca élére, adjon annak forradalmi tartalmat, amely a következő marxista tételből indul ki: elismerni a nemzetek önrendelkezési jogát egészen az elszakadásig." J. Haken beszámolójában kifejtette, hogy a nemzetiségek elnyomása elleni harcot a proletariátusnak nemzetközi méretekben kell folytatnia, elsősorban azonban saját burzsoáziája ellen. A nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban a konferencia kiáltványt adott ki a következő jelszóval: „Ürítsétek ki Szlovákiát!" (Vypracte Slovensko!) E jelszó alatt a szlovák dolgozókat kizsákmányoló, Szlovákia területén élő cseh burzsoáziát, az osztályellenséget kellett érteni. A jelszó azonban sok félreértésre adott okot s jelentős mértékben az autonomista szlovák néppárt malmára hajtotta a vizet (a jelszót a CSKP időközben helytelennek bélyegezte). A žilinai konferencia határozatainak végrehajtását gátolták a párton belüli opportunista vezetők, mint például Jllek, Véreik, Koreň és mások. Káros tevékenységük főleg abban nyilvánult meg, hogy a szlovák és a cseh proletariátus harcát elszigetelten vezették a burzsoázia ellen, s ez tápot adott az ország soviniszta, nacionalista elemei térhódításának. 1926 végén a párt szlovák, magyar és ukrán nyelven brosúrát adott kl, amelyben ismertette a žilinai konferencia határozatait. A brosúrát a lakosság, a hadsereg és az ifjúság körében részben legális, részben illegális úton terjesztették. A brosúra tartalmát járási és kerületi méretekben elsősorban a pártsejtekben tárgyalták meg. Ezeken a gyűléseken a kommunisták határozatokat hoztak a nacionalizmus és a burzsoázia elleni harc további, élesebb fejlesztéséért, a végső célért, a munkás- és parasztkormány kivívásáért. A burzsoázia szigorú ellenintézkedésekkel gátolta a széles alapokon kibontakozó népmozgalmat. Mozgósította a zsupáni hivatalokat, a rendőr- és csendőrapparátust, hogy ellensúlyozza pártunk széles körű akcióját a žilinai konferencia határozatainak népszerűsítéséért. A brosúra terjesztői ellen büntetőeljárást indítottak „a köztársaság védelméről" szóló törvény alapján. Miután a párt harcának éle a Hlinka-féle szlovák néppárt ellen irányult, a burzsoázia az államapparátust vetette be pártunk akciójának letörésére, hogy védelmébe vegye a szlovák néppártot, amely abban az időben a kormányba való belépés előtt állt. A CSKP-nek az elnyomott nemzetiségek felszabadulásáért vívott harca a žilinai konferencia határozatainak szellemében az említett akadályok miatt nem zárult a kívánt eredménnyel, s ez kedvezőtlenül befolyásolta pártunk további küzdelmeit ls. ROJÄK DEZSŐ „A komp naponta 3,30 órától 22,00 óráig közlekedik". Ilyen, ma már valóban nagyon ritka feliratú figyelmeztető tábla áll három helyen a Garam mentén. Az egyik komp Sáró község kötelében bonyolítja le a forgalmat a Garam két partja között. Pásztor Lajos bácst, a révész Ijobb oldalt képünkön) a nyári Idényben naponta 70-szer, sőt 80-szor ts átkel a Garamon. Kompján néha két-három autót szállít egyszerre. Az előírások szerint egyszerre csak három tonnányi rakományt vihetne, de nem ragaszkodhat az utasításhoz, mert, amint mondja, „nincs a kéznél mérleg". '

K Bfinhan felvétele) JEVGENYIJ JEVTUSENKO: Levél John íteinbeckhez A

világ minden becsületes emberét felháborítják az amerikai légierők újabb támadásai Vietnam békés városai ellen. Nincs és soha nem is lesz olyan politikai ok, amely magyarázatul szolgálhatna arra, hogy ártatlan gyermekek pusztulnak el bambák tüzében. Én szeretem az amerikai népet, sok barátom van Amerikában és tudom, hogy barátaink most teljesítik nemzeti és nemzetközi kötelességüket, tiltakoznak a vietnami háború ellen. Ezek az emberek nem ellenségei, hanem hűséges polgárai Amerikának, hiszen az igazi hazafiság lényege éppen az, hogy nyíltan küzdünk az ellen, ami foltot ejtene nemzetünk becsületén. De még nem minden barátom, még nem minden becsületes amerikai emelte fel a hangját a vietnami gyermekek lemészárlása ellen. Ezért fordulok verses levéllel egyik kedves írómhoz és barátomhoz, )ohn Steinbeckhez, akitől tanulni szeretnék. Valaha Steinbeck Moszkvában járt és a „Junoszty" szerkesztőségében rendezett találkozón azt mondta nekUnk: „Nocsak, fiatal farkasok, mutassátok a -fogatokat, lássuk, mivel harap az ordas." fohn Steinbeck, kedves, jóságos fohn! Rajta, mint régen, a kabátot fel, a fogasra, s bár őrködne rajtunk az asszony-szigor, föjjön megint a whisky, a vodka, Ön most is a régi: mint egy paraszt, keményen áll. Arcán — a whlskytől, széltől veresen — fénylik a tajgai erdész szakáll, s ravasz fény csillan kék halász-szemében. Ön tudja, mire mozdul a lélek, mi a horga, s nálunk Moszkvában szándékos goromba szóval mondta is ön, öreg, tapasztalt farkas: „Nocsak ti kölyköcskék növendék ordasok, lássuk csak, mivel harap az ordas?" S a zavart csendben Ön várt. Majd mosolygott, akaratlan. Ss szólt egy lánynak: „Lám ön szomorú, mondja csak bátran, mi bántja, valami baj van?" Akkor az a lány — tatár volt, kancsal, sztyeppén nőtt ravaszdi, Azt mondta Önnek, „Igen, szomorú vagyok, Steinbeck úr. S az ok? Rosszul vezettem, s oda lett a »jogsi«." John Steinbeck, kedves, jóságos öreg! Szeretjük Önt, mert nyers volt, nem hízelgett. Így szólnék én is, engedje meg, hogy így tiszteljem Önt s az illemet. Kedves jó John, hogy én Önt okítsam? Nem, én Öntől csak tanulhatok. Ne hallgass soha, ezt is Öntől tanultam, Ön okított, hogy nem hallgathatok. Mi nem vagyunk némák — ezt állíthatom. John Steinbeck — mi a hazánkra büszkék vagyunk, Ne aggódjék, eszes büszkeség ez, annak, mi ócska, nem lesz oltalom. Annak fogunk mutatjuk, igaz, olykor csak gyenge tejfogunk, s a tejfog nem mindig harap ... Az élősdi kap a fejére bőven, S az ördögbe is: a tejfogak helyén nőnek új fogak .., Harapni kell, John ... Így igaz, így bölcs. Különben a fog nem fog, meglazul. Vagyunk, akiknek eztán „Érik a gyümölcs" Önnek csak érett — messzi, a múltban? Ön értette mindig az idők szavát. Hallja hát most is — messzi Vietnamból a dzsungelen át New Yorkig hatol S Moszkváig hatol a jajnak, kérésnek szava. Körmével a padlót tépi Charlie-ja, és Önnek nem fájna mégse semmi? Éjjelente, mikor bombázni száll a pilóta — — mellette tán az Ön könyve Charlie-ról — nem fájna Önnek akkor se semmi?! Az aggódás tele ez a nyár, nem szabad csendben süttetni magunk. Ön azt mondja erre: „Politika, s a politika szajha. Szennyes lesz tőle, aki vele hál..." Nem fohn, becsület, kurázsi az, ha az igazság, jóság jegyében áll. Elhúzódást a világ nem ismer. Aki küzd, csak az lehet gyengéd. Még Lovel — a legintimebb poéta is ordítva hívja a Fehér Házba a gyengét. — foan Baez viszont, Ismeri, fiatal — Önhöz képest majdnem lányka még — hallja ama jajt, ama kérést s Vietnamról mondja énekét. A terveiben persze Ön szabad. S mégis érezze meg: a dzsungel felöl füst szaga száll s átkot szór a dúló hadakra az unoka is — tépett gitárján Bob Dylanl Félénken szólnék, tudván illemet s hogy másképp legyen, sehogysem akarnám. S mégts, kedves jóságos öreg John: nem lett-e Ön egy kissé jobb a jobbnál? Értse meg, nincs e levélben fondorlat semmi. Csupán hallgatni nem tudok. Igen, mi kölykök, növendék-ordasok vagyunk: S John, Ön öreg, tapasztalt farkas. Mutassa meg hát fogait, a remek John fogát! Mutassa meg, mivel harap az ordas! Számomra pedig — ezt ts megírom — nem volt, s nem is lesz nyugalom. Növendék farkas ... bölénybe nem mar, nem harap. John Steinbeck: tartom merész tanácsát: A farkaskölyök mutatja Önnek a farkasfogat. Fordította: HÉRA ZOLTÁN Megjelent a Lityeraturnaja Gazeta július 7-i szá mában. Es Steinbeck válasza J

evgenyij Jevtusenko megrázó vers-levelére John Steinbeck e napokban válaszolt. Kilépve hallgatásának súlyos palástja alól a „Newsday" című amerikai lapban olyan választ adott, amely minden hívét és tisztelűjét megdönbbentette. Az idős amerikai író elsősorban elutasította Jevtusenko azon felhívását, Ítélje el Johnson vietnami piszkos háborúját, s ezentúl még védelmébe is vette az USA délkelet-ázsiai agresszióját. Tagadja azokat a megcáfolhatatlan tényeket, hogy az amerikaiak békés falvakat és városokat bombáznak, gát- és öntözőrendszereket pusztítanak, aszszonyokat és csecsemőket gyilkolnak. A Pentagon és a Fehér Ház hivatalos propagandafrázisait ismétli s közben mindenért Kínára meg a Szovjetunióra hárítja a felelősséget. A világ közvéleménye azonban pálcát tör Steinbeck felett. Igy az amerikai kommunisták lapja, a „The W o r k e r" megjegyzi, hogy Jevtusenko levele szólásra kényszerítette Steinbecket, aki a Fehér Ház vietnami politikájának lett végiil is a szószólója. A nagy amerikai író azt állítja, hogy ezt a háborút „a kínaiak inspirálták" és még ma is csak azért dúl, mivel Kina és a Szovjetunió támogatja a vietnami hazafiakat, jóllehet John Steinbecknek tudnia kell: ez a támogatás csnpán akkor vette kezdetét, amikor már az USA egy véres, igazságtalan és törvénytelen intervenciót valósított meg Dél-Vletnamban. Az „Érik a gyümölcs" világhírű szerzője naiv arccal teszi fel a válaszkérdést Jevtusenkőnak: „ természetesen, Ün nem hiszi el, hogy a mi repülőink bombáikat gyerekekre dobálják". Pedig elég volna, ha Steinbeck figyelmesen végigolvasná az amerikai lapok napi jelentéseitl A párizsi Le Monde cimfi polgári napilap, amelyet távolról sem lehet szovjet- vagy kommunistabarát sajtószervnek minősíteni, imígyen Ir: „Felelete (már mint John Steinbecké) nagy csalódás számunkra" ... André Wurmser, a Ľ H n m a n 1t é b e n pedig a következőket mondja: „ ... Aki hallgat, amikor egy bűnténynek a tanúja, Romáin Rolland, Emilé Zola és Vietor Hugó hagyatékát árulja el. Steinbeck ezt jól tudja, s egy olyan kísérletet tesz önmaga igazolására, amely az „Érik a gyümölcs" írójának egyetlen tisztelőjét sem győzi meg! John Steinbeck többek kőzött ezeket Írja: „ ... Ön ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy csnpán hadiüzemraktárakat és modern, nehéz fegyvereket bombázunk, amelyeket ők (a vietnamiak) arra használnak fel, hogy a mi gyermekeinket bombázzák!" Tehát — ahogyan ez Steinbeck leveléből kitűnik — Vietnamban amerikai gyermekeket bombáznak! — Tudom, írja a továbbiakban. A. Wurmser, hogy Steinbeck „a mi fiainkat" akarta eredetileg mondani, mivel az ő fia is a vietnami nép ellen harcol! „Boldogok azok — mondotta Peggy — akik igazságos háborúban estek el!" Ám szerencsétlenek azok az apák, akik annyira elveszítették józan ítélőképességüket, hogy amikor azokról a gyermekekről beszélnek, akiket a nehéz fegyverek Vietnamban megölnek, a jenki katonákra gondolnak. Ja) azoknak az apáknak, akik ugyanazon a napon, amikor McNamara Észak-Vietnam bombázás*nak fokozását jelenti be, arra kérik Jevtusenkót, használja lel minden befolyását arra, hogy ne szállítsanak több gyilkoló fegyvert Észak-Vietnamba és „hogy Vietnam legyen hajlandó az őszinto tárgyalásokra." — Ám feltesszük a kérdést — frja A. Wurmser — mióta van joguk a betörőknek azt követelni áldozatuktól, akinek a házába betörtek, hogy „legyen hajlandó az őszinte tárgyalásokra?" Thomas Mann és az összes, valamit is érő, német kulturális tényező elítélte a hitleri agressziót, John Steinbeck azonban az amerikai agressziót helyesli. S noha tehetsége arra kötelezné, hogy a béke védelmére álljon ki, ő a háború fokozását, a generálisokat, a dollármágnásokat, azokat a trösztöket támogatja, amelyek e háborúból profitálnak. Azok az amerikaiak, akik július 4-én Párizsban az USA nagykövetsége előtt a vietnami háború ellen tiltakoztak, valamint azok, akik az USA-ban félárbocra engedték le a csillag-sávos lobogót, hazájuknak sokkal méltóbb fiai. Sajnos ezek a tudósok és egyszerű emberek, akiknek becsületességében még Steinbeck sem mert kételkedni, egyelőre igen kevesen vannak! És Jevtusenko levelére kénytelenek ily módon válaszolni: „Ne szűnjetek meg hinni a békében, a népek szabadságában, na szűnjetek meg bízni az amerikai népben. Még akkor sem, ha a hitetlenségre az olyan személyiség, mint maga John Steinbeck szolgáltatja az okot. (A Llteraturnaja Gazeta cikk* nyomán)