Új Szó, 1966. június (19. évfolyam, 149-178. szám)

1966-06-03 / 151. szám, péntek

Vita Csehszlovákia Kommunista Pártja XIII. kongresszusán A termelés szervezésében a mestert elöntő szerep illeti meg JOZEF MARŠAL elvtárs, a Martini Gépgyár mestere Az egyik rendkívül időszerű kérdés, amellyel vállalatainkban és üzemeinkben gyakran találkozunk, amelyről igen sok vita folyik, s különféle nézetek hangzanak el — a mester szerepe a termelésben. A Központi Bizottság határozata értelmében központi szerepet kellene vinnie, s amint általában mondjuk ls, a termelés pillérjét kell jelentenie. Tulajdonképpen valóban a termelési pillérje, mert felel a munkahelyén minden termelési feladatért, a termelési folyamat megszervezéséért és zavartalanságéért. A gyakorlatban viszont sokkal roszszabb a helyzet, ha jogait vizsgáljuk. Sajnos, jogokat még az új irányítási rendszer érvényesítésének első hőnapjaiban sem adtunk mestereinknek, annak ellenére, hogy erről tárgyaltak a központi szervek. Például a mester eddig nem díjazhatta a rendkívüli kezdeményezést tanúsító dolgozókat a fölé rendelt szervek hosszadalmas jóváhagyása nélkül. Nem a mesterek alapjaira célzok, amelyekről már sokat beszéltek és írtak, de ez a forma nagyon hézagosan érvényesül. Az Ilyen gyakorlat káros, nem tetszik nekünk, és végét kell vetnünk. A konkrét esetekből s szükségletekből kiindulva egybe kellene hangolni a mester jogkörét és felelősségét. Az érvényben levő bérelőírások értelmében a mester nem díjazhatja dolgozóit jelentősebb mértékben. Feladata csökkenteni a bért az igazolatlan műszak kihagyásáért, a rendetlenségért stb., de ha arról van szó, hogy emelje valamelyik dolgozójának a bérét, akkor erről a normázó és más magasabb fokú szervek döntenek. Maršal elvtárs a továbbiakban bírált számos olyan esetet, amikor a mester nem tudja maradéktalanul betartani a munka biztonságára vonatkozó előírásokat. Helyenként ugyanis követelnie kellene a termelés leállítását. A mester feladatait még mindig megnehezíti a rohammunka, a tervteljesítés hajrázása minden módon. Meg kell mondanunk, hogy az új irányítás elvei alkalmazásának első hónapjaiban alig változott valami e téren. Már régen nem voltak olyan problémáink az anyagi-műszaki ellátásban, mint ma. Tény az, hogy például vállalatunkban a hónap első dekádjában átlagosan a havi terv 11 százalékát, a második dekádban mintegy 15 százalékát és a harmadik dekádban 70—75 százalékát, sőt még ennél is többet teljesítünk. És a munkások joggal bírálják ezt. A mester hallgatólagosan vállalja a felelősséget az ilyen hónapról hónapra ismétlődő rohammunkáért, a munkaidőt szabályozó törvény, a technológiai fegyelem, sőt a gazdaságosság megszegéséért. A mester termelési szerepének tisztázása érdekében felmértük egy munkanapját. Vállalatunkban az a helyzet, hogy a mester naponta átlag 80 percet fordít a dolgozók panaszainak és problémáinak elintézésére. Az irányító, tervező és ellenőrző tevékenység 150 percet, a gazdasági-adminisztratív munka 110 percet, a szervezés 105 percet emészt fel, a személyi szükségletekre és pihenésre 20 perc, más tevékenység 15 perc jut, ami összesen 480 perc. Ez arról tanúskodik, hogy a mester napi munkaidejének jelentős részét felemészti az adminisztratív tevékenység és a mellékes kötelességek intézése, mint a különféle jelentések megszövegezése, ellenőrző lapok, normaváltoztatások, munkafolyamat módosítások stb. aláírása. Ennek következtében a mesternek nagyon kevés ideje marad arra, hogy a munkahelyén megszervezze a tevékenységet és nevelőmunkát folytasson. A mesterek körében ezért olyan nézet alakult ki, hogy a mester nem a termelés szervezője, hanem lényegében mindenese. Az EFSZ-ek sem dolgozhatnak távlatok nélkül VACLAV ŠTÁFEK elvtárs, a kašicei EFSZ elnöke Štáfek elvtárs felszólalásában kifejtette azt a meggyőződését, hogy a mezőgazdasági nagyüzemi termelés döntő biztosítéka a termelékenység növelésének és a mezőgazdaságban dolgozók megelégedettségének. Számos szövetkezetben találhatunk erre példát, így a kladnói járásban is, ahol vannak olyan szövetkezetek, amelyekben az egy hektárra eső mezőgazdasági termelés értéke meghaladja a tízezer koronát. Felhívom egy dologra a figyelmet. Á mezőgazdász sohasem dolgozott távlatok nélkül. Tervezgetett, bár nem mindig papíron, hogy például három év alatt felépít egy Istállót, vesz vetőgépet, vagy beszerel vízvezetéket. A szövetkezetben is a pártszervezet és a gazdasági vezetés távlatokat adjon, ezeket ismertesse a tagokkal, hozzászólásukat kérje, s ekkor nem lehet probléma például az építkezés vagy haladó módszerek bevezetése a munkaszervezésbe. A fiatal munkaerőkkel kapcsolatban mondhatom, hogy járásunkban nagyon nehéz az ifjúságot megnyerni a mezőgazdaságba, mivel a járás erősen ipari jellegű, s a fiataloktól gyakran halljuk: „ha többet fizetnének". Pedig a munkaegység értéke a mi szövetkezetünkben például 24 korona, a fiataloknak jó elszállásolást és étkezést biztosítunk, s gondoskodunk szakmai fejlődésükről és kulturális életükről ls. A felelősséget lent is és fent is pontosan állapítsák meg JOSEF SMETIVÝ elvtárs, a jinonicei Jan Šverma üzem pártszervezetének elnöke Smetivý elvtárs ismertette vállalatának, a Jinonicei Motorletnek a sikereit, majd így folytatta: a gazdasági eredmények alapján tehát azt hihetnénk, olyan magas színvonalú nálunk a politikai munka, hogy összhangot tudtunk teremteni a társadalmi és az egyéni érdekek között, hogy az emberek elégedettek és élénken érdeklődnek az üzem problémái Iránt, s hogy ennek következtében politikai aktivitásuk is magas fokú. A valóságban azonban nincs így. Természetesen a kedvező gazdasági eredmények nem hullottak az ölünkbe ingyen. Az üzem vezetőségének becsületes törekvése és üzemi pártszervezetünk szívós munkája áll mögötte, mégis — vagy éppen ezért —, munkánk nem problémamentes. A valóságban a párttagok aktivitása nálunk is csökken, a taggyűléseket időveszteségnek tartják, az ideológiai nevelés érdektelenségbe ütközik s a tagok egy része kishitűségbe esik. A becsületes kommunisták panaszolják, hogy a párttagság veszít jelentőségéből, mivel az alapszervezetek csak igen kevés problémát képesek megoldani. Az alapszervezetek küzdenek ezekkel a problémákkal, de ismételten meggyőződnek tehetetlenségükről, miről lenne sző, hanem sok esetben szándékosságot látnak. Sajnos, eddig büntetlent. Meggyőződésünk, hogyha sikerült a munkásra vonatkozóan olyan megalkuvás nélküli előírásokat teremteni, hogy a véletlen selejt 30 vagy több százalékát is meg kell térítenie, tudnunk kell hasonló előírásokat és főleg a gyakorlat számára hasonló feltételeket teremteni a milliós károk okozóira vonatkozóan ls. Ezek egyelőre megbújnak a pártszervek előzetes jóváhagyásai mögött. Nem kizárólag gazdasági károkról van itt szó. Valamennyien tudjuk és érezzük, milyen pótolhatatlan politikai károkat okoz mindez, hiszen a közvélemény a hibákért a pártot teszi felelőssé. Az új irányítási rendszertől — bár igen bonyolult és hosszú folyamat — egyet különösen gyorsan akarunk: hogy az önálló döntés jogával ruházza fel a vállalatokat azokban a feltételekben, amelyeket ők ismernek a legjobban, amelyekben dolgoznak, s hogy minden vezető dolgozónak megszabja egyéni felelősségét, mégpedig úgy, hogy azt ne ruházhassa másra sem lefelé, sem felfelé. Hogy kezdettől fogva olyan szabályokat állítson fel mindkét fél részére, melyek a vállalatnak visszaadják biztonságát, hogy érdemes jól gazdálkodni, s a bizalmat, hogy a tartalékok feltárása nem jár veszéllyel. Smetivý elvtárs beszéde további részében néhány példával bizonyította az új irányítás elvei gyakorlati alkalmazásában előforduló visszásságokat. A munkaerőkről és a bérekről szólva kijelentette, hogy: a bérplatform elősegíti a munkatartalékok takargatását, fékezi a kezdeményezést és jelenleg akadályokat gördít a munkaidő lerövidítésének útjába. Az emberek figyelemmel kísérik a dolgokat és elvárják, hogy az új érvényesítéséért szálljunk síkra. Ez azonban az esetek többségében meghaladja erőnket, mivel a végrehajtási intézkedések gyakran késlekednek, a vállalatokhoz vezető útjukon szétforgácsolódnak, elvesz a határozatok ütőereje és meggyőző készsége, sőt, néha még az értelme is. Ogy tűnik, hogy ellentmondás van az elmélet és a gyakorlat, az elvek és a végrehajtő rendelkezések, az irányítás és a közbeeső láncszemek, röviden, hogy nagy a különbség a szavak és a tettek között. Sokat vártunk a XII. kongresszus határozatától, hogy a magasabb pártfunkcionáriusok vegyenek részt az alacsonyabb szervek és szervezetek munkájában. Hiszen mindig ez volt pártunk egységének és akcióképességének legértékesebb fegyvere. Többet nyújt egy funkcionáriusnak a dolgozókkal folytatott rövid, közvetlen beszélgetés, mint egy bármilyen részletesen kidolgozott jelentés, vagy szociológiai kutatás. A párttagok és az alapszervezetek aktivitásának olyan felélénkülését hozza, amit a legjobb propagandamunkával sem érhetünk el. Novotný, Lenárt, Koucký és a többi elvtárs nálunk tett látogatásai is ezt igazolták. Hisszük, hogy pártunk XIII. kongresszusa ezt az elvet nemcsak jóváhagyja, hanem megtalálja a formát is teljesítésének következetes érvényesítésére. Nem kívánunk lehetetlent, csak azt akarjuk, hogy határozataink teljesítése mindenkire nézve kötelező legyen. A mai helyzet ezt követeli sokkal inkább, mint bármikor. S aki ezután ezt a pártelvet megsérti, elveszti bizalmunkat és le kell köszönnie. Az ilyen helyére azután lépjen az, akinek elég ereje, meggyőződése és bátorságavan harcolni és győzni a forradalmi ügyért. Ezzel beteljesedik valamenynyiünk kívánsága, amely szorosan öszszefügg pártunk Irányvonalával — valóban emelni az életszínvonalat és gondoskodni hazánk nvngnrit ňr-ômtell életéről Helytelen dolog a műszakiakat és a munkásokat szembe állítani egymással JIŔI HEBELKA elvtárs, a blanskói ČKD igazgatóhelyettese vei a konkrét megjegyzések, bírálatok és javaslatok megoldásában örökösen az előírások, a hatáskör és a névtelenség falába ütköznek, s a megoldás végső soron elvész a kollektív felelősségben. y Alapvető változást vártunk az új irányítási rendszer bevezetésétől. Nem vagyunk olyan naivak, hogy azt várjuk, az eddigi irányítás bonyolult és megszokott rendszerének fogyatékosságait az új rendszer azonnal megoldja. Mégis úgy véljük, nincs sok időnk a huzavonára. Küldött voltam a városi konferencián, ahol Novotný elvtárs bírálta a Pfíkopyn nemrég befejezett útjavítást, és joggal felháborodott azon, hogy újból át kell majd alakítani. Kijelentette, nem fogjuk tűrni, hogy ezeket a károkat az egész társadalom fizesse. Minden felelősség a vállalatot és vezetőit terheli, azokat, akik a hibát elkövették. Amikor erről beszámoltam alapszervezetünk tagjainak, mindenki egyetértett Novotný elvtárs nézetével. Sokan azonban nem hiszik, hogy az eddigi irányítási rendszerben le lehessen leplezni és felelősségre lehessen vonni az igazi bűnösöket. Néha ugyanis olyan óriásiak a károk, hogy az emberek már nem ls hiszik, hogy hozzá nem értésHabelka elvtárs a műszaki értelmiség és a munkásság kapcsolataival foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy a szocialista építésben jelentősen megváltozott a műszaki értelmiség osztályszerkezete. Döntő része a munkásosztályból származik, és sok tagja az elmúlt években munkás volt. A munkásosztály tehát az elmúlt években gyakorlatilag kialakította saját értelmiségét, amely zömében osztályszempontból kapcsolatban áll vele. Annak érdekében, hogy a szocialista társadalom javára a jövőben fejlesszük a munkásosztály és a műszaki értelmiség viszonyát, fokozatosan háttérbe kell szorítanunk az ily jellegű, fejlődést gátló, kedvezőtlen tényezőket. A műszaki-gazdasági apparátus tagjai előkészítik, Irányítják és ellenőrzik az egész termelési folyamatot. A másik oldalon a munkás közvetlenül előállítja, gyártja a tulajdonképpeni anyagi javakat. A mai feltételek között egymás nélkül nem létezhetnek. Ennek ellenére ezt az elvet nem mindig értelmezik helyesen és főleg a gyakorlatban nem egyszer megkerülik. így például számos kétkezi dolgozó szemére veti a szellemi munkásoknak, hogy nyugodt munkakörnyezetben, egy műszakban dolgoznak. Az a vélemé^nyük, hogy a szellemi munkások esetében a papír mindent elbír, nagyon nehéz felmérni teljesítményüket stb. Tagadhatatlan, hogy az ilyen észrevételek részben sokszor indokoltak. Egyes dolgozók napi munkaidejét pontosan felmérjük, percekre kimutatva a veszteséget, a másik oldalon viszont eltűrjük, hogy egyes hivatali szobák ajtaján cédulák függnek „Itt nem dohányzunk!" felírással és a dohányzók ezt a műveletet rendszeresen a folyosón végzik el. A termelési folyamatban konfliktusok adódnak a fegyelem megkövetelésével kapcsolatban. Elsősorban a munkaidő betartásának, a munka minőségének, a gépek, a szerszámok, megfelelő karbantartásának stb. követelményéről van szó. Ha a gazdasági dolgozók anyagi szankciókat érvényesítve azokkal szemben, akik ezeket az elveket nem tartják be, kemény ellenállásba ütköznek, pl. a selejt elleni harcukban. Az egyik oldalon büntetést mérünk ki kis károkért, de nem tudjuk felelősségre vonni azokat, akik az irányító posztokon sokkal nagyobb károkat okoznak. Ez az érvelés nagyon konkrét, akár saját munkahelyünk példáira, 111. népgazdaság gunk fogyatékosságaira épül, amelyeket részletesen nyilvánosságra hoztunk. Ezen a téren főleg a tervek valóraváitásában fordul elő a legtöbb hiányosság. A tervek nem eléggé kidolgozottak, s a munkásokat meglepi, hogy a tervező megfeledkezett, vagy hézagosan oldotta meg a mindennapi gyakorlat általuk ismert „feladványait". Épp ilyen keményen bírálják a gyakorlati átszervezéseket. Olyan eseteket, amikor például beruházásokat eszközölnek valamilyen gyártási folyamat előkészítésére, de még mielőtt megindulna a munka, a gyártmány termelését már az üzemre, vagy vállalatra bízzák. Nehezen tudjuk megmagyarázni az összes munkahelyek nem folyamatos megterhelését. Vannak időszakok, amikor a munkások szinte ölbe tett kézzel ülhetnek, míg máskor rövid a határidő, túlórát, sőt vasárnapi munkát is követelnek tőlük. A legtöbb konfliktust a teljesítmény normák szilárdítása váltja ki. Azokat, akik a munkáért járó helyes díjazás érvényesítéséért harcolnak, letorkollják, hogy könnyen beszélnek, hiszen biztos havi keresetük van stb. Meg kell mondanom, hogy ezekben a kérdésekben, vagy a társadalmi érdek pártszervezete általi védelme terén még sok minden tisztázatlan. Más részt a műszaki dolgozók bizonyos hányada lebecsüli a munkások gyakorlati, sőt nemegyszer szakismereteit is, itt-ott fennhéjázóan, mereven viselkedik. Bár ezek ritka esetek, az ezzel kapcsolatos következtetéseket a műszaki értelmiség túlnyomó többségére általánosítják. A másik oldalon a munkások nem tudják mindig helyesen felbecsülni a műszaki dolgozók tevékenységének rendkívüli eredményeit. Ezeket gyakran természetesnek veszik és nem is tudják elképzelni, hogy vannak olyan bonyolult műszaki kérdések, amelyeket a technikusok sem tudnak azonnal megoldani. Ez vonatkozik elsősorban olyan kérdések megoldására, amelyekre még nem adott maradéktalan választ az eddigi technikai fejlődés. A munkások gyakran nem találnak mentséget semmiféle tévedésre és megfeledkeznek róla, hogy az alkotó munka területén a fejlődés nem egyszerű, éS törvényszerűen bizonyos számú hibával jár. Példaképpen mondhatjuk, ha az amerikai rakétafejlesztő (Folytatása az 10. oldalon.) "