Új Szó, 1966. június (19. évfolyam, 149-178. szám)

1966-06-17 / 165. szám, péntek

• •••••••••• ••••••••••• ÉJ HÍMEK • ••••••••OD ••••••••••• dó'szerű közgazdasági kérdések A MUNKAERŐHULLÁMZÁS PROBLÉMAI Ki a vándor és ki nem? Košicén ma este nyitják meg ünnepélyesen a dolgozók XVII. filmfesztiválját és holnap szer­te az országban megindul a szórakoztató-látványos filmek nyári parádéja. Meg szeretnénk könnyíteni olvasóinknak a vá­lasztást, ezért röviden jelle­mezzük a fesztivál műsorán szereplő alkotásokat. Kezdjük mindjárt a hazai filmgyártás legújabb termékei­vel, amelyek a fesztiválon ke­rülnek a közönség elé. Vojtéch Jasný Pipák című filmjéről — amely Ilja Ehren­burg elbeszélései alapján ké­szült — már hallott a közön­ség, hiszen ez a film képvisel­te a csehszlovák filmgyártást a cannes-i nemzetközi filmfeszti­válon, sajnos, nem nagy siker­rel. Waldemar Matuška, a nép­szerű sanzonénekes Bofivoj Ze­man Morriswille-i fantom című bűnügyi paródiájában is fősze­repet játszik. Kívüle Oldrich Nový, K. Fialová, J. Nováková, V. Ólmer és más neves színé­szek elevenítik meg a roman­tikus környezetben játszódó történetet, amelyből mindunta­lan „kilóg a lóláb .. L. Rychman és V. Blažek, a nagysikerű Öregek a komlóföl­dön alkotói új filmmel lépnek a közönség elé. Szélesvásznú, színes, zenés film a Hölgy a síneken, a TV-ből is jól ismert népszerű Jifina Bohdalová alak­jára készült. A tartalomból el­árulhatjuk, hogy Bohdalová vil­lamoskalauznőt alakít, aki fér­jét egy ragyogó elegáns hölgy társaságában találja és ezért elhatározza, hogy ... A többi kiderül, a filmből, a bemuta­tója iránti érdeklődés minden­képpen indokolt. Palo Bielik A hóhérmester című filmjének témája örök: a szerelemről, a barátságról és a gyűlöletről szól. A történet 250 évvel ezelőtt játszódik a tö­rök megszállás idején. Emil, a hóhér, aljas módon magához láncolja barátjának, Richár­dusznak szerelmét, Milicát. A sors szeszélye folytán évek múlva gyermekeikben teljese­dik be sorsuk. A szereplők kö­zött a szlovák filmművészet legjobbjait találjuk. így pél­dául Vlado Müllert, Štefan Kvietikot, Emília Vášáryovát, Jozef Budskýt és másokat. Casanova, a nagy nőcsábász hajlott korából meríti témáját a Casanova utolsó rózsája cí­mű lírikus komédia, amely Vác­lav Krška rendezésében a Bar­randovon készült. Casanova, aki öregségére gróf Valdátejn könyvtárosaként éli napjait, fo­gadásból felsorakoztatja min­den szerelmi tudományát, hogy meghódítsa a gróf unokaöccsé­nek ifjú és szép nejét. Kilenc külföldi film szere­pel a dolgozók filmfesztiváljá­nak műsorán. Az egyik Marco Ferreri olasz rendező Méhki­rálynő című alkotása, amely a házasság intézményének szá­munkra már idegen egyházi ér­telmezése ellen irányul. A fő­szerepben a világhírű és gyö­nyörű Marina Vlady komédiáz­za végig a történetet. Hihetetlen kalandok sorát éli át a néző Jean-Paul Belmondó­val a Riói kaland című film láttán. A filmet a legutóbbi Karlovy Vary-i nemzetközi felmfesztiválon is bemutatták. — A színes, szellemes, az iró­nia fegyverével élő történet egy rablás nyomán Brazília tá­jaira vezet el bennünket. Aki szereti a gunyoros humort, az izgalmas verekedéseket, a szín­pompás képeket, nem fog unat­kozni. Claudia Cardinale és Peter Sellers a főszereplője a Rózsa­színű párduc című amerikai filmnek, amely a milliomosok nemzetközi luxus környezeté­ben játszódik le. A magas szintű, mesterségbeli tudással készült, igényes színészi telje­sítményeket csillogtató alko­tás értékes szórakozást nyújt. Az angol filmgyártást a Tom Jones című történelmi komédia képviseli a filmfesztiválon. A kalandos szerelmi történet a XVIII. század Angliájának ké­pét festi. A. Finney reinek ala­kítást nyújt a főszerepben. A távoli Japán levegőjét hoz­za közénk Kona Icikawa ren­dező Tokiói olimpia című al­kotása, amely nemcsak bemu­tatja a nagy jelentőségű sport­eseményt, hanem meggyőzően ábrázolja a versenyzők pszicho­lógiáját és mentalitását is. A Fáraó című lengyel film csak a fesztivál második ré­szére érkezik meg hozzánk. Ez a hatalmas befektetéssel ké-' szült történelmi freskó mind mondanivalóját, mind művészi színvonalát illetően a fesztivál egyik legigényesebb műve lesz. Két szovjet filmet is látha­tunk a fesztiválon. A boldog­ság napja Joszif Hejfic alkotá­sa. Egy fiatal orvos, egy geo­fizikus és felesége szerelmi háromszögét dolgozza fel. A másik szovjet film a lökhajtá­sos gépek pilótáinak életét mu­tatja be négy elbeszélésben. A film címe: Leszállás ködben, rendezője N. Litus és L. Ri­zin. Zenés, táncos, látványos filmnek készült J. Hasler film­je az Utazás a hitvesi ágy kö­rül. Az NDK kereskedelmi ha­jóján játszódó vidám és igen naiv történet főszereplője A. Pruncnal és E. Hagen. Utoljára hagytuk A kőszívű ember fiai című magyar filmet. Jókai Mór azonos című regé­nyét Várkonyi Zoltán filmesí­tette meg. Szereplői: Sulyok Mária, Béres Ilona, Páger An­tal és mások. S. K. A munkaerőhullámzás latin szóval fluktuálás. Azóta, hogy ezt a szót a munkaerővel kap­csolatban kezdték használni, többször változott a jelentése. Eleinte a munkahely egyszeri, később gyakori változtatását jelentette, néhány évvel ezelőtt pedig elég fanyar ízt kapott. Ha valakire azt mondták, hogy fluktuál, akkor az illetőt azok közé sorolták, akikre a mun­kában nem lehetett számítani. Nem volt helyes ezzel a jelző­vel illetni mindenkit, aki akár gyakran is változtatta a mun­kahelyét. Már csak azért sem, mert Szlovákia és az egész ország iparosítása, valamint a termelés fokozott gépesítése és automatizálása szükségszerűen munkaerőmozgást vált ki. A különböző átszervezésekről nem is szólva. Ezért az új munkatörvénykönyv kidolgozá­sakor ezt a tényt már figye­lembe vették. Nem arról van szó, hogy he­lyén hagyjuk a fluktuálást, ha­nem, hogy erre a társadalmi jelenségre tárgyilagosabban nézzünk. Ezért már nálunk is joggal beszélnek kívánatos és nem kívánatos fluktuálásról. A probléma abban van, hogy a kettőt helyesen megkülönböz­tessük egymástól. Vajon tekinthetjük-e egyértelműen vándornak azt, aki mondjuk az egyik ipa­ri vállalatból a másikba megy át? Az elhagyott vállalat szem­pontjából igán. De ha a járás, a kerület, esetleg a népgazda­ság szempontjából nézzük a dolgot, akkor már nem ilyen egybehangzó a megítélés. Pél­dául, ha a Kelet-szlovákiai Vas­műbe kívánkozik valaki, ezt aligha lehet nem kívánatos vándorlásként kezelni, csak ha az ipari, vagy mezőgazdasági üzem szűk szemszögéből néz­zük az esetet. Ahhoz, hogy alaposan ismer­jük a problémát és orvoslásá­nak lehetőségeit keressük, is­mernünk kell a munkaerő­vándorlás (fluktuálás) okait. Tudományos vizsgálatok mutat­ják, hogy ezeket az okokat egyfelől magában az emberben, másfelől a vállalatokban és a munkaerőösszetételben találjuk meg. Az ember szempontjából egészségi állapot, családi kö­rülmények, eltévesztett pálya, nem megfelelő szakképzettség, nehézkes alkalmazkodás az új körülményekhez (például a mezőgazdasági dolgozók ese­tében a gyári rezsimhez) lehet ok. Sokszor azonban a gyár is okozója a vándolásnak. A tá­vozó dolgozók gyakran azt ró­ják fel, hogy egészségtelen a munkakörnyezet (poros, vagy párás levegő, zaj, magas hő­mérséklet stb.), rossz az em­berek közötti viszony, nem ki­elégítők a lakásviszonyok, rosszul szervezik a munkafo­lyamatot, protekció érvényesül a bérezésben, hely'elenül vesz­nek fel új munkaerőket (a dolgozó csak néhány nappal a felvétele után, vagy még ké­sőbb tudja meg, mi lesz a konkrét teendője, a toborzás­kor adott ígéreteket nem tart­ják be). A munkaerővándorlás­ban nagy szerepet játszik a munkaerőösszetétel is. Ismere­tes ugyanis, hogy minél na­gyobb szakképzettséggel ren­delkezik valaki, annál ritkáb­ban változtatja a munkahelyét. A szakképzetlen munkaerőt nem érdekli úgy a vállalat, ahol dolgozik, mint a szakkép­zett dolgozót. Könnyen otthagy­ja, különösen ha valamivel töb­bet kereshet, s még inkább ha jobb kollektívába, vezetőhöz kerül, vagy ha az új munka­hely közelebb van a lakhelyé­hez. Sok okot nevezhetnénk meg még, amelyek befolyásolják a munkaerőhullámzást, de a fluktuálás bonyolult társadalmi jelenség, s ezért az okok vizsgállata netn olyan könnyű. Annak, hogy valaki otthagyja a mun­kahelyét, csak ritkán van egyetlen oka, rendszerint több szubjektív és objektív indítéka van. Sokszor az illető nem is tudja pontosan, hogy miiért megy el. Gyakran egy olyan közvetlen indítóokot hoz fel, amely teljesen lényegtelen. Legnagyobb probléma a nem kívánatos fluktuálás. Töb­bet kell vele foglalkozni, mert ennek vannak nem kívánatos következményei is. Ezek a kö­vetkezmények lehetnek anyagi és nem anyagi jellegűek. A fluktuálás a vállalatot anyagi­lag érinti. Gondoljuk csak meg, mibe kerül a vállalatnak a ki­esett munkaerő pótlása. A ki­adások a távozó és az érkező munkaerő adminisztratív ügyei­nek intézésével kezdődnek. Majd a begyakorlással folyta­tódnak: az új dolgozó egy ideig kisebb teljesítményt nyújt, anyagot tesz tönkre, né­ha munkaeszközt is, esetleg baleset éri (az új munkaerők­nél ez gyakrabban előfordul), a mesternek többet kell foglal­koznia vele, mint másokkal stb., stb. Még nagyobb anyagi veszteség éri a vállalatot, ha hamarosan nem sikerül a ki­esést pótolnia. Eddig tulajdonképpen csak a nem kívánatos fluktuálásról beszéltünk. E társadalmi jelen­ség értékelésénél azonban nem feledkezhetünk meg az emberről. A fluktuálás lehet nem kí­vánatos a vállalat, de hasznos és kívánatos a dolgozó számá­ra. Az új munkahely ugyanis jobb munkafeltételeket jelent­het. Itt kell megemlíteni a fluktuálás egyik sajátos fajtá­ját, amely teljesen törvény­szerű tendenciát fejez ki, és sehogyan sem értelmezhető ne­gatívan. Esti iskolán tanuló dolgozóról van szó. Az iskola elvégeztével természetesen szakképzettségének megfelelő helyre tart igényt. Ha a válla­lat ilyen helyet nem akar, vagy nem tud biztosítani, ter­mészetes, hogy az illető ott­hagyja a vállalatot, mert ak­kor miért tanult. Érdemes elgondolkozni azon is, hogy ugyanannak a tevékeny­ségnek a végzése hosszú időn át, ugyanazon a helyen, ugyan­azokkal az emberekkel körül­véve néha a szakmai képesség elvesztését okozza, rutinossá te­szi a dolgozó munkáját (rossz értelemben), gyengíti kezde­ményezését. És megfordítva, más munkára való átállás szé­lesíti a dolgozó látókörét, új dolgokra tanítja, kezdeménye­zővé teszi. Nagyon szükséges ez fiatal korban, amikor az ember szakmai és élettapasz­talatokat szerez. Ez a tény is csak alátámasztja ama állításunkat, hogy a mun­kahelyváltoztatás minden ese­tét külön kell értékelni, nem helyes tehát egyértelműen el­ítélni azokat, akik akár gyak­ran is változtatják helyeiket. Ilyen gondos vizsgálattal ba­tárt tudunk szabni annak, med­dig hasznos a fluktuálás, még­hozzá nemcsak a népgazdaság, hanem a dolgozó szempontjá­ból is. Megemlítünk még egy olyan tényt is, amely az első pilla­natra nem tűnik valószínűnek. Azt, hogy ugyanis a vállalatok­nak némely esetben szintén érdekük, a csere, főleg akkor ha nagyobb szakképeettségű embereket akarnak szerezni olyanok helyére, akik jobban érvényesülnének más foglalko­zásban, vagy más munkahe­lyen. A munkaerőhullámzás prob­lémáinak elemzése alapján be­fejezésül megállapíthatjuk, hogy mind a vállalat és a nép­gazdaság, mint az egyén szem­pontjából nemcsak a nagymé­retű fluktuálás ártalmas, de a munkaerők túl nagy kötöttsége is. Dr. JÁN PICHŇA kandidátus, Csehszlovák Munkaügyi Kutatóintézet 0 ÉS MÉGIS MARADTAK HÍRMONDÓK Arról, amikről a koncentrációs tábo­rok három szökött foglya tájékoztatta az amerikai hadsereg élcsapatát, fel­világosítással George S. Patton ameri­kai tábornok háborús naplója szolgál. Patton könyve Londonban jelent meg 1948-ban „War, as I knew it" (Hogyan láttam a háborút) címen. 1945. ápri­lis 6-i bejegyzéseiben a következőket írja: „A nap fénypontja Eddy örvendetes telefonjelentése volt, amely 17,05 órakor ért hozzánk. Közölte, hogy a 90. had­osztály Merkersben zsákmányul ejtette a német aranytartalékot. A hírt Sibert tábornok is megerősítette, akii az em­lített község közelében sejtette a né­met főhadiszállást. Mivel már többször felültem a kósza híreknek, megkértem Eddyt, ne kürtölje világgá az arany­lelet hírét, amíg helyszínen nem győ­ződtünk meg az értesülés hitelességé­ről." Az esettel az amerikai katonai tit­kosszolgálat egyik különítménye fog­lalkozott. A következő napon ezeket a bejegyzéseket találjuk Patton napló­jában: „15 órakor Eddy telefonon közölte, hogy bent járt az aranytartalékot rej­tő boltozatos barlangban, ahol körül­belül egymilliárd dollár értékű papír­márkát talált. Az aranykincshez veze­tő utat azonban, ha csakugyan arany­ról van szó — páncélajtó zárja el. Uta­sítottam tehát, robbantsa fel az aka­dályt." Mielőtt a káliumtárnák fölötti hegy beleremegett volna a robbantásba, Ed­dy tájékoztatta Patton tábornokot, hogy sikerült lefülelnie a náci Relchs­bank két igazgatóját. A foglyok eleinte össze-vissza hazudoztak, és ártatlansá­gukat hangoztató dajkamesékkel igye­keztek átejteni az amerikai tisztet. Amikor azonban „bemutatták" nekik a kényszermunkára fogott francia és szovjet foglyokat, akik régi ismerő­söket fedeztek fel bennük, összerop­pantak. Annyira inukba szállt a bátor­ságuk, hogy késznek mutatkoztak az amerikaiak kezére járni. Most már ők kérték védöőrizetbe vételüket, mert Himanier „Werwolf'-jainak bosszújá­tól tartottak. „Ne szólj szám, nem fáj fejem!" Csakhogy az amerikai katonai tit­kosszolgálat embereinek ezúttal eljáirt a szájuk, ami később sok fejfájást oko­zott a Pentagon vezetőinek. Erről Pat­ton a következőket jegyezte fel emlék­irataiban: „Jóllehet nekem eltökélt szándékom volt a legszigorúbb titoktartás, a 90. hadosztály felderítési főnöke útján mégis kiszivárgott az aranylelet híre. Eddy a páncélajtó felrobbantása után az említett német papírpénzen kívül vagy 4500 aranyrudat talált, amelyek mindegyike 17,5 kilogrammot nyomott, összértékét 57 600 000 dollárra becsül­ték." Ezeket a csillagászati számokat ma­ga Dwight D. Eisenhower tábornok, a nyugati szövetséges haderő főpa­rancsnoka is mesébe illőnek minősí­tette, s elrendelte a helyszíni szem­lét. Ezeregyéjszaka kincseskamrája 1945. április 12-én Eisenhower, Pat­ton és Bradley generálások nekivág­tak a Rhön-hegység rejtelmes renge­tegének, ahol még garázdálkodtak a szétugratott nagyszámú SS-martalócok. A kalauzolást a tárnahálőzatban Bern­stein ezredes vállalta. Bernstein éjt nappallá téve segédeivel együtt ara­nyat mázsált, devizákat számlált, ék­szereket és órákat rendezgetett vég­kimerülésig. Eisenhower tábornok ezek­ben a szavakban foglalta össze benyo­másait a látottakról: „Ládákat találtunk kötegekbe cso­magolt bankókkal. Dollár és font ster­ling bankókon kívül csaknem vala­mennyi állam bankjegyeit milliószámra felleltük. Egy másik boltozatos hodály­ban hevertek az aranyrudak. Szakér­tőink 250 millió dollárra becsülték az Eichmann-hagyatékot. Távolabb száz­számra kerültek elő az értékesnél érté­kesebb festmények. Rendezetlenül, szanaszét hevertek minden burkolat nélkül a nyirkos talajon, kiszolgáltat­va az enyészetnek. Azonnal intézked­tem biztonságba helyezésükről." Ehelyütt meg kell említenünk, hogy a megtalált festmények az akkoriban Braunschweig-Cellé-ben székelő ameri­kai ún. Collecting Polnt-on keresztül sok évvel később elhanyagolt állapot­ban Nyugat-Berlinbe kiültek, ahol egy részüket hozzáférhetővé tették a nyilvánosság számára. Nem kevésbé érdekes azonban az Eichinann rabolta SS-aranyat nyomon követni. Ki örökölte, hová lettek a kin­csek, amelyekhez oly mérhetetlenül sok könny és vér tapadt. Következik: HOVÁ LETT A NÁCI ARANY?

Next

/
Thumbnails
Contents