Új Szó, 1966. június (19. évfolyam, 149-178. szám)

1966-06-15 / 163. szám, szerda

Ä szocialista liumanizmus az életben A humanizmus világszemlé-. let, mely az ember sza-i badságát, az emberi méltóságot, az emberi egyéniség szabad fej­lődését és az ezen alapuló ma­gatartást hirdeti. Lényege a mé­lyen emberi érzés, felfogás és magatartás, vagyis az emberies­ség. Már az ókori Görögország-, ban hirdettek olyan humanista eszméket, melyek még napjai Inkban is időszerűek, sőt bizo­nyos mértékben példaképül szolgálhatnak. Nem hiába hang­súlyozta Marx, hogy az ókori görögök tanítóink lehetnek. Kö­zülük e tekintetben különösen a filozófus Szokrátesz tűnt ki, aki már akkoriban rámutatott, hogy a humanizmus önmagától nem valósul meg, hanem oly módon, hogy minden egyes em­ber belső életében győzelemre kell juttatni, és át kell ültetni az emberek közötti kapcsolatok­ba. A humanizmus jelentős kép­viselője volt a feltörekvő pol­gárság, mely a humanizmust szembehelyezte a szabadságot rendi korlátok közé szorító feu­dalizmussal és az emberi mél­tóságot akkoriban el nem isme­rő vallással. A polgárság huma­nista eszméi a felvilágosodás és a nagy francia forradalom ide­jén érték el a fejlődés csúcs­pontját. A kialakult polgári tár-< sadalom azonban, mely meg­hagyta a munkás kizsákmányo­lásának lehetőségét, nem adha­tott elég teret a humanista ma­gatartás számára, és ezért a mindennapi gyakorlat ellent­mondásba került az eredetileg meghirdetett humanista esz-, mékkel. A polgári humanizmust kö­vette a szocialista humanizmus, mely elsősorban a kizsákmá­nyolás lehetőségének megszün­tetésével akarja biztosítani az Igazi szabadságot, az emberi méltóságot és az ember létfens-i tartási gondoktól megszabadult széles körű alkotó tevékenysé-> gének lehetőségét. A szocialis­ta humanizmus egyrészt kap­csolódik az előző humanista törekvésekhez, másrészt keresi az új időknek megfelelő alkal­mazás új módját. Ez az új mód elsősorban a kizsákmányolás és az osztályellentétek meg­szüntetésén alapszik. |\e hiba volna azt hinni, " hogy elegendő „a mun­kásosztály pozícióján állani", és azzal már szocialista huma­nistává válik az ember. A mar­xista—szocialista tanítás ugyan a gazdasági alap elsőbbségét vallja, de ennek nem az az ér­telme, hogy addig nem szüksé­ges a humanista eszmék valóra váltása, amíg nem valósul meg a szocializmus anyagi alapja. A valóságban ugyanis a szocia­lizmus szempontjából a „termé­kek bőségénél" nem kevésbé fontos az ember alkotó képes­ségének szabad kibontakozása. Ismeretes, hogy a személyi kultusz éppen a humanizmus elvetésével verte béklyóba az emberek aktivitását. Noha a személyi kultusz közvetlenül ezreket sújtott, mégis milliók élményévé vált. Az emberek ta­pasztalták, hogy gyakran szigo­rú megtorlással jártak jelenték­telen vétségek, sőt már gya­núokok is. Ezért óvakodtak mindennemű aktivitástól. Sőt, gyakran tar­tózkodtak humánus érzéseik nyilvánításától is, mert azt a kispolgári szentimentalizmus megnyilvánulásának tartották. Emiatt éppen azok, akik „iga­zi" kommunistáknak akartak mutatkozni, szinte tervszerűen elnyomták magukban az ilyen érzéseket. Minél jobban sikerült ez, annál „szilárdabbaknak" te­kintették őket. Ilyen képpen a személyi kultusz módszerei bi* zonyos lehetőségeket nyújtottak a brutális, cinikus embereknek. Azzal, hogy a humanizmus érzéseitől és megnyilvánulásá­tól való tartózkodás úrrá kez­dett lenni, szükségszerűen el­torzult a szocializmus humá­nus, emberies volta. Ez pedig súlyos kárt okozott. S mert a hibákra senki se mutathatott rá, ezért megmaradtak, sőt növe­kedtek, és az emberek lelkén az apátia és a tehetetlen rezig­náció érzései lettek úrrá. Ezek az érzések pedig, ha elhatalma­sodnak, jelentős társadalmi té­nyezővé válhatnak. Tudniillik nem szabad elfeledni, hogy ha 196B. PLZEN Plzeň felkészült az ínyencek fogadására! Az év legvonzóbb kiállítása az EX PLZEŇ 66 (június 25.-július 17.) Az ételek és italok nagyszabású bemutatója! Ezernyi íz a tányérokban és poharakban. Két kiállítási csarnokot töltenek meg élelmiszerekkel; bemutatják a terítés művészetét és csemege-! különlegességeket! A Pramen mintaüzletében válogatott újdonságokat készítenek a vásár lá­togatói számára! Ezekre az ízekre évek múlva is emlékeznek majd a kiállítás vendégei! Gyarapítsa ön is konyhaművészeti élményeit a plzeňi étel- és ital kiállításon I POTRAVINÁRSKY OBCHOD, PRAHA, Dláždéná 2, Praha 1. OF-287 az ember nem bontakoztathat­ja ki szellemi és erkölcsi egyé­niségét, megszenvedi ezt a tár­sadalom is, mert az ember az­után nem bontakoztathatja ki egyéniségét a társadalom javá­ra. Uem szabad figyelmen kí­" vül hagyni azt sem, hogy a szocializmus társadalmi tartalmának lényege a szocia­lista humanizmus. Hiszen a szo­cializmus fő célja az ember, és ezért az ember a szocializmus kiindulási pontja, végső célja és megvalósítója. A szocializ­mus vonzóereje éppen abban van, hogy az elnyomott és ki­zsákmányolt néptömegek a szocializmusban látták a jobb élet ígéretét és reményét. Az emberek különböző uta­kon jutottak el a szocializmus­hoz. Egyeseket az anyagi nyo­morúság, másokat a nemzetisé­gi elnyomás, a nőket nehéz helyzetük, végül pedig a fenn­álló társadalmi rendszer nega­tív oldalainak felismerése veze­tett a szocializmushoz. Mind­ezeket az a közös meggyőződés kapcsolta össze, hogy a szocia­lizmus azoknak a társadalmi bajoknak orvoslását jelenti, melyek ellen harcoltak, és hogy a szocializmus megszabadítja az embereket ezektől a bajok­tól, s megteremti a jobb élet­hez vezető fejlődés feltételeit. A szocializmus tehát elsősorban ezzel a humánus tartalmával gyakorol vonzóerőt híveire. Éppen ezért előtérbe kell he­lyezni a szocializmus lényegét, a szocialista humanizmust. Ezzel kapcsolatban felmerül az a kérdés, vajon a szocializ­mus eltávolított-e már minden akadályt a humanizmus teljes kibontakozásához vivő úton? És vajon a szocializmus már lé­tezésével a humanizmus meg­valósítását jelenti-e? A szocialista humanizmus alapját már Marx lerakta. Is­meretes a humanizmussal kap­csolatos nyers mondása: „Ha az ember ökör akar lenni, akkor természetesen hátat fordíthat­na az emberi szenvedéseknek, és csak saját irhájával kellene törődnie". A szocialista humanizmus szemszögéből nézve, tényként meg kell állapítani, hogy hosz­szu ideig ártalmas humanizmus­ellenes nézetek uralkodtak Marx filozófiai értelmezésé­ben. Ugyanis a fiatal Marx humanista kiindulási pontját szembehelyezték az idős Marx forradalmiságával, és az em­ber felszabadításával kapcso­latos humanizmust úgy értel­mezték, hogy az természet­szerűen bekövetkezik az osztá­lyok és a magántulajdon meg­szüntetésével. Tévesen feltéte­lezték, hogy a munkásosztály ügye automatikusan az egész emberiséget érintő üggyé válik. Emellett — mivol az új tár­sadalom felépítését elsősorban a gazdaság felépítésével kap­csolták össze —, nagyon korlá­tozott volt az elméleti érdeklő­dés az ember, az ember szük­ségletei és problémái, az ember erkölcsi tökéletesítése iránt. Ugyanis a szocialista elmélet meghirdette az egyéni és a tár­sadalmi érdekek abszolút össz­hangját, és ezért nem tekintet­te szükségesnek érdeklődni az ember problémái iránt, melyek a szocialista társadalomban is megvoltak. A szocialista társadalom fejlődésének is előfelté­tele a szabad, aktív ember, nem a megkötött ember, nem a kényszerített ember, hanem az önként cselekvő ember. Ezért az embereknek meg kell adni a lehető legnagyobb mértékben a szabad és kezdeményező cselek­vés lehetőségét. Tehá* a huma­nizmus követelménye már a szocializmus bölcsőjénél ott ál­lott. Amikor nem tartották tisz­teletben, nagy kárt okoztak a szocializmusnak, mert a szo­cializmusnak humanista jelle­gétől való megfosztása negatí­van hatott a társadalmi tudat­ra, és az így negatívan befolyá­solt társadalmi tudat gátolta a szocializmus fejlődését. A szocializmus több pillérre támaszkodik. A legfontosabbak közé tartozik a humanizmus. Ezért a szocializmus csak olyan mértékben győzhet, amilyen mértékben elmélyül humanista jellege, mert humanizmus nél­kül nincs szocializmus. Dr. BALOGH-DÉNES ÁRPÁD vissznam visszhan A KULTÚRA NEM LESZ MOSTOHAGYEREK Pártunk sohasem becsülte le a kultúrát és a művészetet, tu­datában annak, hogy a felépítménynek ez a része nem csekély mértékben kihat az egész társadalmi életre. Mégis a párttörténet évtizedeiben voltak évek, amikor az ezzel kapcsolatos kérdések a háttérbe szorultak bizonyos objektív vagy szubjektív okok kö­vetkeztében. A megcsappant figyelepi természetszerűen mindig kedvezőtlen következményekkel járt, hiszen a párt ideológiai irányító munkásságának akár ideiglenes ellanyhulása teret nyúj­tott olyan törekvéseknek, amelyek kétségbe vonták a művészet és általában a kultúra társadalmi szerepét. Örvendetes dolog, hogy most rendkívül mozgalmas idők kellős közepén, amikor az egész párt és a társadalom figyelme első­sorban az alapvető gazdasági problémák rendezésére irányul, a kultúrából nem lett mostohagyerek. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy a CSKP XIII. kongresszusa külön határozat­ban foglalkozott a vele kapcsolatos kérdésekkel. Ennek okát a legtalálóbban Ivan Skála állapítja meg a RUDÉ PRÁVO június 10. számában: „ .. . soha nem ismert mértékben megnőtt az aktív, kezdeményező, szakmailag és erkölcsileg fejlett, valóban alkotó szellemű személyiség jelentősége, mivel az ilyen személyiség a feltétele a termelőerők további fejlődésének és a szocialista tár­sadalom általános előrehaladásának. Márpedig az ilyen személyi­ség kialakításában fontos, helyettesíthetetlen szerepe van a kul­túrának és a művészetnek." A pártnak ez a dokumentuma nagyrabecsülését fejezi ki a hazai kultúra és művészet sikerei fölött, meghatározza a további elő­rehaladás irányát, a művészet demokratizálására, vagyis népi ha­tása elmélyítésére és egyben új alkotói tettekre ösztönöz. A szo­cialista művészet pozitív programját körvonalazva azonban nem törekszik valamilyen mindenkire és minden helyzetben érvényes recept előírására. Skála nagyon helyesen rátapint a határozat egyik legnagyobb erényére, amikor kiemeli, hogy a párt számol a különféle művészi áramlatok palettájával, a különböző alkotói eljárásokkal. Csupán egy közös nevezőt követel meg, mégpedig azt, hogy a művészeti haladás igénye szervesen egybefűződjék a társadalmi haladás követelményeivel. Más szóval, nincs helye semmiféle esztétikai monopóliumnak, az egyik vagy a másik irányzat parancsuralmának, viszont szükséges a különféle irány­zatok egészséges versengése, amely a szocialista társadalom éiePe iránti aktív alapállásban veti meg a lábát. Akadnak egyesek, akik attól tartanak, hogy a művészetben ismét eluralkodik a séma, mások meg az anarchiát tartják fő veszélynek. Nos, nem kell félni sem a vulgarizálástól, sem a dog­matizmustól — hangsúlyozza Ivan Skála — ha itt, ezen a terü­leten is fejlesztjük az alkotó szellemű marxista gondolkozást. S a pártnak ez a legutóbbi dokumentuma, a szocialista művé­szet küldetésének ez a széles körű és aktív értelmezése az ily­fajta gondolkodásmód tanúbizonysága. A MAGYAR IRODALOM HÁROM ÉVTIZEDE A budapesti Corvina Könyvkiadó orosz nyelven megjelentette a mai magyar irodalom antológiáját, amelyben 44 szerző művéből vett ízelítő ad számot három évtized irodalmi vetületéről. Az in­dító József Attila s a kötetet a mai magyar irodalom fiatal, izmos tehetségei zárják. Helyet kap benne a többi között Móricz, Déri, Radnóti, Illés Béla, Sarkadi, Mesterházi, Szabó Pál, Illyés Gyula, Darvas. Láthatjuk tehát, a válogatás valóban reprezentatív és ez nemcsak a szerzőkre, hanem a mutatóban közölt műveikre ls vo­natkozik. A. Gerskovics tollából két oldalas recenziót közöl erről a kiadói tettről a NOVÁ DOBA 21. száma. A kritikus részletesen is szól az egyes írók művéről, de számunkra értékesebb néhány általá­nosított következtetése. Így például hangsúlyozottan kiemeli, hogy a szocialista országépítés első éveinek magyar irodalmában az írók többsége nem fordított már olyan nagy gondot a hős belső életének ábrázolására, mint a magyar klasszikusok. „Ezen a té­ren — állapítja meg A. Gerskovics — kétségtelenül káros szere­pet vitt a magyar irodalomban annak idején uralkodó normatív esztétika, amely az életet sémával helyettesitette, dogmatikusan leegyszerűsítette az új társadalom létrejöttének, az emberek kö­zötti új kapcsolatok kialakulásának bonyolult folyamatát." . Érdekes az is, amit a tíz esztendővel ezelőtti magyarországi események irodalmi hatásáról mond. Nézete szerint az 1956 őszén bekövetkezett drámai konfliktusban, komoly próbát kellett kiáll­nia a magyar irodalomnak is, s ebből a próbából nagyobb fele­lősségtudattal került ki. Az irodalom nem menti fel azokat, akik dogmatikus, szektás politikájukkal, bár nem rossz szándékkal, de előkészítették az osztályellenség ellenforradalmi provokációi­nak talaját. Ugyanakkor azonban a magyar írók a tüzet elsősor­ban az ellenforradalomra összpontosították. A háború utáni magyar irodalom fejlődési útját méltatva a cikkíró annak a meggyőződésének ad hangot, hogy ez az iroda­lom érettebb, erősebb, felelősségtudóbb lett mind tartalmi miná formái vonatkozásban. Nem titkolja ugyan, hogy a kötetben található egy-két vitatható munka és azt sem, hogy egyes fordí­tások színvonala nem felel meg a kívánalmaknak, de összhatá­sában ezt a gyűjteményes kiadványt „rendkívül megrázónak é» könyörtelenül igaznak" tartja. Márpedig ez az irodalom méltatásában felsőfok. A DUNA MINDKÉT PARTJÁN FIGYELMET ČRDEMEL Hozzászoktunk már ahhoz, hogy a NAGYVILÁG-nak szinte min­den számában találunk hazai vonatkozású anyagot. A 6. szám tallózása közben sem csalódtunk, mert rövid méltatást közöl Dobák István tollából „A csehszlovákiai magyar nyelvű szocialista sajtó irodalmi bibliográfiája (1919—1938)" című műről, amelynek hozzáértő és gondos összeállítója Botka Ferenc. A recenzens a többi között rámutat arra, hogy a burzsoá Cseh­szlovák Köztársaságban több, mint húsz magyar nyelvű szocia­lista lap és irodalmi folyóirat jelent meg, számos Magyarország­ról idemenekült publicista és író fejtett Itt ki munkásságot, hazai magyar sajtónk szerepet vitt a magyarországi világirodalmi mű­veltség elmélyítésében, továbbá a cseh és a szlovák irodalommal való megismertetés terén. „Botka Ferenc bibliográfiája az első elengedhetetlenül szükséges lépés szocialista irodalmunk itt rejlő hagyományainak rendszerező feltárásához" — így sommázza Do­bák István a mű magyarországi hozamát. Rajtunk a sor, hogy ezeket a méltányló szavakat kiegészítsük a hazai következtetések levonásával, amihez ez a bibliográfia bőven nyújt alkalmat. Végül csak távirati stílusban hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a SLOVENSKÉ POHĽADY 5. száma Emil Boleslav Lukáő kiváló tolmácsolásában közli Fodor József, Füst Milán, Weörös Sándor és Kassák Lajos egy-egy versét, illetve K. Wlachovský fordításában Monoszlóy M. Dezső két novelláját és Nyírő Lajos Kibernetika é* művészet című esszéjét. G. I.

Next

/
Thumbnails
Contents