Új Szó, 1966. június (19. évfolyam, 149-178. szám)

1966-06-14 / 162. szám, kedd

ragai specia litá A sör és a korsó minden Időben úgy összetartoztak, mint például a kéz és a kesztyű, és miután a csapolt sört tartották a legklválóbbnak, az árpa rajongói csak sötétben botorkáló műkedvelőknek tartották a palackozott sör híveit. Azonban életformánk elsődleges igénye — a kényelem — győzelemre juttatta a palackozott sört is. Nem kell kancsóval a kézben baktatni, várakozni a csapolásra, hanem az ember csak kinyitja a hűtőszekrényt és máris nézheti tovább a tévé műsorát. Emellett a sör mindennap jó minőségű, ami természetesen a tévé műsorokról nem állítható. Ezért tehát a sörfőzdékben az utóbbi években sok változás történt. A Staropramen-t valószínűleg minden olvasó ismeri. A „12 "-es édeskésebb ízű, mint a plzeňi és emellett magas habja van. A smíchovl sörgyárban 1869ben kezdték a sörfőzést. Akkor 22 ezer hektolitert, ma 1 millió 300 ezer hektolitert termelnek. És bizony a sörgyáraknak igyekezniük kell, hiszen mi, köztársaságunk minden lakosa — a csecsemőket és a nagyanyőkat is beleszámítva — évente több mint egy hektolitert fogyasztunk az árpaléből, legalábbis a statisztika adatai szerint. A Staropramen a legjobb árpából és komlóból készül és ez fokozott gondosságot követel a termelőktől Is. Az új főzöházban együtt főzik a malátát és a komlót, innen kerül a folyadék a hűtőkádba, majd az erjesztőkamrákba. Azonban a Staropramen — Közép-Európa legnagyobb sörfőzdéje a prágai Smíchov kerületben — egy nagy nehézséggel küzd: ugyanis nincs helye a terjeszkedésre. Ezért fokozni kell az üzem korszerűsítését. Az erjesztőkamrákban a munkafolyamatot az határozza meg, hogy milyen fokú sört akarnak gyártani. Egy üj berendezés lehetővé teszi, hogy felfogják az erjesztés során felszabadult széndioxidot, aminek segítségével a sört a palackokba nyomják anélkül, hogy levegővel érintkezne. Természetesen a Staropramen hatalmas pincéiben már nincsenek fahordók, amelyekben valamikor a sör erjedt. A hatalmas, kívül acél, belül zománcozott tartályok szavatolják az abszolút tisztaságot és a sör kifogástalan minőségét. A sörgyár egy kicsit hasonlít a gyógyszertárhoz. A dolgozók fehér köpenyben mozognak a mérőműszerek között. A kazánházban az üzem saját villanytelepén csillognak a fehér kőkockák és maga az a tény, hogy egy liter sör előállításához 30 liter vízre van szükség, bizonyítja, hogy milyen sokszor kell öblíteni, hűteni és a kádakat, vezetékeket, üvegeket és hordókat kiöblíteni. Az ászoksört a pincéből átlátszó vezetéken át juttatják a csapolóba. A szállító hordók ma már alumíniumból készülnek, de a nagyobb sörgyárakban a tartályautókba nyomják át a sört. A smíchovl gyárban üzemeltetett három töltőállomás egyenként 14 ezer palackot tölt meg óránként, de a meleg napokon, amikor mindenki szereti, ha van otthon néhány üveg a kedvenc Italból, nem képes kielégíteni a keresletet. A laikus nem ís gondolná, hogy milyen munkaigényes folyamat a töltés. Míg a többi üzemrészben többnyire férfiak dolgoznak, a töltőállomáson fiatal lányok és asszonyok ellenőrzik az üvegek tisztaságát, a címkék ragasztását és ügyes mozdulattal erősítik rá az exportárura az ezüstkupakot. Az üvegeket először lúgos oldatban mossák és töltés után minden üveg sört pasztörizálnak, hogy megakadályozzák az Ital további erjedését. A Staropramen jó híre már régen átlépte határainkat. Jelentékeny mennyiséget szállítunk a szocialista országokba — különösen a Szovjetunióba. De a prágai sörfőzők az utánpótlásra is gondolnak és ezért a Staropramenben nevelik a jövendő szakembereket. Egyébként a sörgyárban az igazgatótól kezdve mindenki a minőségi sör híve és éppen ezért igyekeznek minél többet és lobbat gyártani az üdítő egészséges italból. Azt mondják, hogy ha azonos nyersanyagokból és vízből egy másik sörgyárban főznék a Staroprament, soha nem érnék el a megszokott színvonalat és ízt. Tehát örüljünk annak, hogy a Staropramen — lassan már egy évszazad óta — prágai specialitás. PETR POUSTKA A Duna 65-ös akció egy éve 168. 14. Cudar tavasz köszöntött be az elmúlt esztendőben: 53 napig zuhogott az eső. Köztársaságunk minden kerületében kilépett valamelyik folyó a medréből. Június közepén azután kritikus volt a helyzet: A Duna szintje már csaknem a tizedik méteren állt, mikor Patnál és később Csicsőnái áttörte a gátat. Víz öntötte el a komáromi járás nagy részét, víz hatolt be a dunaszerdnhelyi, az érsekújvári és a Bratislava-vidékl járások területére is. Az ár ledöntött mindent, ami az útjában állt. Kártyavárként omlottak össze csaknem egész községek. Bár emberi életben nem esett kár, annál nagyobb károk keletkeztek a lakóházakon, a gazdasági épületeken, berendezéseken, a közlekedési útvonalakon, a vetiményben és a termőföldben is. A Duna 65-ös akció ezeknek a károknak a helyrehozására volt hivatva. Az akció elsősorban az Állami Biztosító Intézettől követelt jelentős erőkifejtést. Gyorsan és operatívan kellett felmérni a károkat és már akkor kellett anyagi segítséget nyújtani, amikor a víz ínég el sem vonult. Ebben az Állami Biztosító Intézet nyugat-szlovákiai kirendeltségei is segítségre szorultak. Több mint száz szakavatott számfejtő dolgozott itt akkor a köztársaság valamennyi kerületéből. Az első eredmények már két hónappal az ár után, tehát augusztus végére megmutatkoztak. Az Állami Biztosító Intézet már három-négy hónap múlva feltételeket teremtett a lakásalap újraépítéséhez. A keletkezett károk megtérítése nem váratott sokáig magára. Az év végéig csaknem húszezer károsultnak közel 140 millió koronát fizettek ki a biztosítási kötvények ellenében és több mint tízezer esetben megközelítőleg 90 millió koronát az olyan károk megtérítésére, amelyekre nem volt biztosítási kötvény. Az egységes földművesszövetkezetek 228 millió korona kártérítést kaptak. Az 1966-os évben az Állami Biztosító Intézet már csak a kártérítések reklamációival foglalakozott. 2600 esetben, főleg a később megmutatkozó károkat reklamálták a polgárok, teljesen jogosan. Az Állami Biztosító Intézet június 1-vel a kárbecslések utolsó reklamációit is elintézte és előreláthatólag még hat és félmillió koronát fizet ki a kötvények ellenében, és több mint kétmilliót a nem biztosított anyagi értékekre. LADISLAV BRÁNIK EGY HALOTTNAK VÉLT EMBER HAZATÉRT ÉS AMI UTÁNA KÖVETKEZETT, A boffzú boffzút fziil Kiss Dezső kajali lakost másfél hónappal ezelőtt öthavi feltételes szabadságvesztésre ítélte a galántal járásbíróság biintetfitanácsa, mivel az év elején az autóbuszban megtámadta Ifjű Kiss Pál szintén kajali lakost. Kiss Dezső és ifjú Kiss Pálék között tovább folyik az ellenségeskedés. Kiss Dezső, állítja, hogy ifjú Kiss Pálnak a buszban is csak a „kölcsönt" akarta visszaadni. Mivel a kalauz és az utasok közbelépése miatt bosszúját nem tölthette ki rajta, kezdetben szándékában állt az ítélet megfellebbezése. Aztán — ahogyan szavaiból kiderült — akadtak „tanácsadói", akik lebeszélték, de egyben javasolták: várja ki, amíg esetleg ifjú Kiss Pál kezdeményez valamit. Akkor aztán a bíróság előtt is nyert ügye lenne. Ifjú Kiss Pálék viszont azt gondolták, hogy az autóbusz-eset után Kiss Dezsőt legalábbis vasra verve viszik el. Számításba veszik, hogy már közel öt esztendeje nincs tőle nyugtuk, több ízben verekedést robbantott ki, amelyben többnyire Kiss Pálék húzták a rövidebbet. Az utóbbi években nyilvánosan és nyíltan mocskolja a családot és minden alkalmat felhasznál arra, hogy beléjük kössön. Állandó rettegésben élnek miatta. A családi nevek azonossága talán zavarólag hat. Az ember könnyen azt hihetné, testvérekről van szó. Sőt egy darabig hivatalos helyen is úgy kezelték az ügyet. Nem, nem testvérek, csupán rokonok. Idősebb Kiss Pál nőtestvérének a leánya Kiss Dezső felesége. Az ellenségeskedés már több mint két évtizede lappang a Kiss-családban. Idősebb Kiss Pál 1944-ben nősült. És itt kezdődik a falun szokásos háromszög: a nagygazda fia elvesz egy szegény lányt, méghozzá nem is falubelit. A szülők, a gőgös rokonság kinézi az idegent, a szegényt, a betolakodót. A gazdalegény katonáskodás közben ismerkedett meg Budapesten a kis szolgálólánnyal, Bálint Juliannával. Az erdélyi származású lány egy tanárembernél szolgált ugyanabban az épületben, amelyben Valasics Ernő honvédszázados lakott, akinek Kiss Pál volt a tisztiszolgája. Az ismeretségből szerelem lett. Kiss Pál leszerelése után a szülők, rokonok rosszallása ellenére ís feleségül vette a szolgálólányt. Különösen Kiss Pál nővére, Kiss Dezső feleségének édesanyja nem szívlelhette a menyecskét. Az esküvőt' 1944, szeptember 8-án tartották meg. A vőlegény ugyanazon a napon SAS-behívót kapott. Az idősebb korosztály tudja, mit jelentett az ilyen behívó. A kézbesítése után a legközelebbi vonattal indulni kellett. Rákövetkező esztendőben a fiatalasszony fiúgyermeket szült. Csak később tudta meg, hogy ezekben a napokban szökött haza férje katonacimborája. Hívta a férjét is, de maradt: nem merte vállalni a kockázatot. A „meglépett" katonacimbora azonban a tősnyárasdi vasútállomás közelében egy megölt honvéd holttestére bukkant. Amikor jobban megnézte, Kiss Pált vélte benne felismerni. A rokonság rövidesen tudomást szerzett a dologról, csak a gyermekágyas fiatalasszony előtt hallgatták el. A nagygazda — rokonság összesúgott. Ml lesz most? Kiss Pál meghalt, de él a felesége, meg a fia. Részt követelhetnek az örökségből... A falubeliek tanúsítják, hogy a fiatalasszony élete ezután még elviselhetetlenebbé vált. Kiss Pálné panaszolta el, hogy még a dunnát is elvitték rőla. A kegyetlenkedést nem bírta sokáig. Kisfiával rövidesen visszautazott Erdélybe. Az életben azonban adódnak furcsa véletlenek. A halottnak hitt Kis Pál a háború befejezése után rövidesen beállított. Amikor megtudta a történteket, családja után sietett és visszahozta. Az ellenségeskedés újból föllángolt. Közben újabb bonyodalmak keletkeztek. A nővér leánya eladósorba lépett. Kiss Dezső kezdte neki csapni a szelet. Ezt sem igen nézték jó szemmel, mivel Kiss Dezső sem volt hatökrös gazda fia. Az anyós halála után Kiss Dezsőék a közös családi házban laktak. A ház negyed része illette őket, a háromnegyedrész pedig Kiss Pálékat, mivel két testvérüket kifizették. Kiss "Dezső családja is megszaporodott. A szoba-konyhás házrész már szűkösnek bizonyult. Szerették volna megvenni az egész házat, de Kiss Pál kijelentette: akárkinek, de Kiss Dezsőéknek nem adja. Erre aztán, az eddig többé kevésbé „semleges" Kiss Dezső is másképpen kezdett gondolkozni: hanem nem, hát nem, építek magamnak új házat, a magunk részét meg eladjuk a közös házból. Az új ház elkészült. A régire meg akadt vevő. Elment a helyi nemzeti bizottságra, adnának neki egy olyan írást, amelyben igazolnák, hogy a házrészüket eladhatják. Á kért írást a HNB akkori elnöke, Hevesi Sándor írta alá. Hiba, súlyos hiba. Ilyen írás kiadásához Hevesi Sándornak nem volt joga. A fennálló törvények értelmében a családi ház társtulajdonosának, ha házrészét nem leszármazottjára, vagy a társtulajdonosra ruházza át (eladással, vagy ajándékozással) ki kell kérnie a társtulajdonos hozzájárulását. Ellenkező esetben a polgári törvénykönyv 140. paragrafus értelmében az átruházási, eladási szerződés érvénytelen. Esetleges per esetén a bíróság dönt és nem a helyi nemzeti bizottság vagy annak az elnöke. Kiss Dezső viszont megkapta az eladási „engedélyt", annak ellenére, hogy nagyobb területet laktak a közös házbői, mint amennyi az örökségből megillette volna. Kiss Pál azonban az igazságtalanság láttán, mivel a HNB részéről nem várhatott segítséget, magának szabott törvényt. Hogy az új lakó ne költözhessen be, önhatalmúlag titokban leplombálta a ház ajtaját, amelyben még Kiss Dezsőéknek is volt miegymásuk. Amikor Kiss Dezső tudomást szerzett a dologról, futott a HNB-re. Kérte az elnököt, hogy tegyen igazságot. Állítása szerint erre azt a választ kapta: A ház a tiéd, cselekedj úgy, ahogy jónak látod. Szinte érthetetlen a HNB akkori elnökének ez a helytelen álláspontja. És amit előre sejteni lehetett, bekövetkezett. Kiss Dezső a helyszínen ököllel támadt Kiss Pálra, aki igazságtételért véres fejjel futott a HNB irodájába. Most már Hevesi Sándor is látta, hová vezetett a meggondolatlanul kiadott „engedély" és a közömbössége. Nem célom, hogy a döntőbíró szerepét vállaljam az ügyben, de úgy érzem, ezeket mégis el kellett mondanom. Ez volt az a pillanat, amikor a gyűlölet lappangó parázsa lángra lobbant. A történtek után a két család minden alkalmat felhasznált egymás mocskolására. Később ifjú Kiss Pál is sorompóba állt apja és családja védelmében. Egyik alkalommal harmadmagával ment a kocsmába, hogy kérdőre vonja az otttartózkodó Kiss Dezsőt apja és családja állandó gyalázásáért. Ennek ls verekedés lett a vége. A HNB Kiss Pált és Kiss Dezsőt 200—200 korona pénzbüntetéssel sújtotta. Kiss Dezső megfogadta, hogy ezt még alaposan visszafizeti Kiss Pálnak, ő még senkinek sem maradt adósa. És az adósságtörlesztésre ez év elején az autóbuszban került volna sor. Ha nincsenek az utasok, talán tragédiába torkollik a féktelen gyűlölet. Az ítélethozatal megtörtént, de a bosszú fullánkja tovább él. Kiss Pálék továbbra sem érzik magukat biztonságban. Soha nem tudhatják, mikor támad rájuk Kiss Dezső. A faluban jó néhány ember véleménye, hogy Kiss Dezső nagyon jó munkásember, villanyszerelő. A munkahelyén is szeretik, becsülik. Ha munkáról van szó, nem ismer se éjjelt, se nappalt, de ha megkóstolja az italt, megfeledkezik magáról, könnven jár a keze. Csak egy dolog segítene itt: ha végre az ellenfelek maguk ls belátnák, hogy így élni tovább nem lehet. Ha továbbra ls kölcsönösen szítják a bosszúvágy tüzét, csak maguknak ártanak, magukat teszik nevetségessé, közmegvetés tárgyává. Azóta a helyi nemzeti bizottság élén új emberek állnak, talán ők is többet tehetnének a jó ügy érdekében. Szép szóval, meggyőzéssel, de ha ez nem segítene, a törvény szigorával is hassanak oda, hogy az okvetlenkedők tanuljanak meg emberhez méltóan élni. Ezt a község nyugalma is megköveteli. Ma már — és ezt a faluban szerzett tapasztalataim alapján mondom — az ügy nemcsak a két család ügye. A falu hovatovább két táborra oszlik. Egyesek Kiss Pál ellen ágálnak, mások viszont — a többség — Kiss Dezsőt okolják. Nem egy kajali lakostól hallottam: attól nem kell félni, hogy Kiss Pálék megtámadják Kiss Dezsőt. Az pedig már mégiscsak tűrhetetlen, hogy Kiss Dezső miatt nyilvános helyen ne merjenek mutatkozni. Végre Kiss Dezsőnek is be kell látnia: senki sem szabhat magának törvényt és a bíróság jóindulatú, de határozott figyelmeztetését vegye komolyan. Tépjék ki örökre a múlt fertőzött talajából táplálkozó gyökereket, amelyek még — sajnos — ma is ellenségeskedést, gyűlöletet teremnek^ SZARKA ISTVANf KORSZERŰ LAKÚTELEPEK A BESZKIDEK ALJÁN (CTK — V. Švorčík felv.)