Új Szó, 1966. június (19. évfolyam, 149-178. szám)

1966-06-11 / 159. szám, szombat

_ :::::mč£ zuum: a VMméV. fetiši: -{dimeť- wég&oé: eUébögeU -a-• Vé Wüfngifö totta a kökörcsint, a gyöngyvirágot, a tulipánt: a tavasz virágait. És most már egyre több tűz gyúl: ég a pipacs, a margaréta, a rózsa. Ég, lobog az egész világ: rozsdás vaseke alól kúszik elő, s mihelyst gyűszűnyt oxigénhez Jut, kékes lánggal égni kezd a búzavirág is. Lassan itt van a nyár... Lassan itt van a nyár, vagyis (diáknyelvre fordítva) megkezdődik a szünidő. A ki­rakatüvegek mögött megjelennek a tablók. A Cérnabolt piros neonjai alatt, a Köny­vesbolt üvegei előtt, az Utazási Iroda lila fényeinek özönében álldogálnak a járóke­lők, és nézegetik a végzős növendékek fényképeit. Ez alkalommal én is közzéteszek egy tablót. Lehet, hogy egyedülálló a maga nemében, mert nagyon pindurka. Es csak lányokat tartalmaz. Es nem is végzős mindegyik, hanem úgy következnek egymás­után, mint az orgonasípok. Egyben mégis egyek: valamennyien a Kassai magyar tan­nyelvű Gépészeti és Elektrotechnikai Ipariskola diákjai. GYURA ANTÓNIA Negyedikes, most érett­ségizik. Szakái Gábor és Limbách Antónia hagyo­mányának folytatója az iskolában: orosz nyelven szaval. Egészen pontosan fogalmazva: orosz nyel­ven, nagyon jól és na­gyon szépen szaval. Sza­kái Gábor néhány évvel ezelőtt az országos Pus­kin emlékverseny győztese lett. Gyura An­tónia ez idén már a kerületi verseny aka­dályán is túljutott, mint győztes. Mi ebben a rendkívüli? Az, hogy a Puskin emlékver­seny javarészt a szlovák és ukrán nemze­tiségű diákok versenye. Magyar diák ritkán ér itt el komoly sikereket, hiszen hátrá­nyosabb helyzetben van, mint versenytár­sai: sokkal jobban, sokkal szívósabban kell tanulnia az orosz nyelvet, hogy utolérje azokat, akiknek szinte anyanyelvük az orosz. És ha begyakorolta a helyes kiejtést, a hangsúlyhordozást, és eljutott odáig, hogy előadhat egy igényes szöveget is, még min­dig különleges tehetséggel kell rendelkez­nie ahhoz, hogy mint előadóművész is a legjobb legyen. Fedorják tanár elvtárs vá­zolta és elemezte így a tényeket. És azt is hozzátette, hogy sok-sok áttöprengett perc­re volt szüksége ahhoz, hogy ; e győzelem a kerületi versenyen megszülessen. Mit sza­val Gyura Antónia? Puskin-verseket és Jev­tusenko nagyon mély érzelmű versét, amely Edlth Piaff, a világhírű francia sanzonéne­kesnő utolsó fellépéséről szól. Külön öröm, hogy Edlth Piaff egy szovjet költő költe­ményében, magyar diáklány ajkáról hat to­vábbra is, ha ezúttal nem is közvetlen, ha­nem közvetett formában. És külön öröm, hogy egy technikai irányzatú Iskolában így értenek az irodalom, a költészet nyelvén. szavalóversenyt, (magyar nyelven szavalt), újabb komoly feladattal birkózott meg: a Csemadok kassai színjátszó csoportjában főszerepet vállalt. Szerepében (Rusnák fia­tal szlovák író „Isten háta mögött" című darabjában) nagy sikert aratott. És nemrég röpítette szét a hírt a rádió: a komáromi Jókai-napokon emlékéremmel, és díszokle­véllel jutalmazta a zsűri szép és igényes teljesítményét! Itt is szólnunk kell a magyar szakos tanárok jó mnkájáról. Rltzkó Béla és Kanócz János nem beszél sokat. Az ered­mények viszont valóban beszélnek helyet­tük. Ogy látszik, Majkricsék­nál családi hagyomány a versmondás, a vers sze­retete. Majkrics Erzsé­bet (másodikos tanuló) nővére, Mária ugyanis több ízben nyert orszá­gos szavalóversenyt Ko­máromban. Huga is sze- _ val, de főleg vitázik, ö volt egyik mozgatója és kezdeményezője annak* az eszmecserének, amely Kassáról indult el, az irodalom mo­dernségével foglalkozik és mai napig Is tart a Népművelés hasábjain. A kassai ma­gyar fiatalok klubjának, az „UNIK"-nak (Oj Nemzedék Ifjúsági Klub) gyakori vendége. Gyakran Ir az Acéltollba is, az iparisták Iskolai lapjába. Harmadikos, jövőre érett­ségizik. Ugyancsak kitű­nő szavaló. Ahogy egy­más után, hol a magneto­fonon, hol az ő segítsé­gükkel hallgatom őket, eszembe ötlik, hogy az ipariskola olyan kitűnő irodalmi színpadot szer­vezhetne, amely való­ban kielégítené a legigé­nyesebb embert is. Annál is Inkább, mert Burkus Júlia, miután megnyerte a járási elsős. Most látom, úgy fogy a szöveg is, ahogy az évfolyamok száma. Vagy mint az orgonasí­pok. De ez nem is baj. ö „csak" elsős még, de harmadik lett a járási szavalóversenyen. Ö is az utánpótlás egyik tagja tehát. Rajta is múlik majd, hogy az ország egyik legrangosabb szakemberképző iskolá­jában milyen kulturális élet folyik a jövő­ben. A mérce magas. És valahogy úgy van, hogy a megkezdett úton nem szabad (de legalábbis nem illik) megállni. Ezt külön­ben nem én találtam ki, és úgy hiszem, az iparistákat sem kell erre különösebben fi­gyelmeztetnem, B ATTA GYÖRGY BARHÄ f Kalocsai Barna, a Tor­naijai Állami Gazdaság sa­jószárnyi részlegének a fejőgulyása már gyermek­korában megkedvelte az állatokat. Édesapja pász­torember volt. Reggelen­ként segíteni kellett le­geifire hajtani a teheneket. Nemegyszer egész nap az apja mellett maradt. Gyö­nyörködött a természetben, a vidáman szóló csengők­ben, a kolomp mély hang­jában. Aztán abbamaradt a pásztorkodás. Édesapja az állami gazdaságban vállalt mnnkát. Az akkortájt 14 éves Barnának sem volt más választása. — Tíz éve múlott, hogy Itt dolgozom — emlékszik vissza. — Mint gyalogmun­kás kezdtem, később ko­csis lettem, most pedig második éve az állatte­nyésztésben dolgozom. Az e'ső napokban nehe­zére esett a korán kelés. Később megszokta, s amint mondja, nem szívesen men­ne más beosztásba. — A teheneket felváltva őrizzük — mondja. — Négynaponként kerül rám a sor. A szabadban hamar telik az idfi. Estére elfá­rad az ember, mert nyolc­van tehenet gémeskútból Itatni, nem gyerekjáték. Hogyan állja meg a he­lyét ez a zömök, barna fiatalember? Gondolataimat kérdésbe öntöm: — Eredményei. . .? Barna arcán elégedett­ségről tanúskodó mosoly jelenik meg. — Nem kell szégyenkez­nem. Tavaly 650 korona prémiumot kaptam a terv túlteljesítéséért. Tizenöt tehéntől tegnap például 205 liter tejet fejtem. Te­hát a napi fejési átlag jó­val 10 literen felüli. — Két és félezer korona körül keresek havonta — újságolja. — Igaz, az asz­szony is segít... — Elégedett? — Pénzből soha sincs elég — mondja tréfálkoz­va, majd komolyan mond­ja: — Elégedett vagyok . .. Munkámért megbecsülnek. Az udvaron egy pöttöm­nyi emberpalánta tipeg. M>ár messziről kiabál. — Apu ... apu ... Barna elébe siet. Ölbe veszi a kisfiút. Amikor visszajön, vidáman mond­ja. — Én a legelőn „nőttem fel". Üt évig jártam isko­lába. A fiam azonban már más körülmények közt ne­velkedik. Ű már mind a kilenc osztályt elvégzi... Lehet, hogy még többet is . .. Barna becsülettel helyt­áll munkahelyén. Erről ta­núskodik az is, hogy a gazdaság legjobb dolgozói­nak fényképei között a táblán az ő arcképe Is ott található n ,a •v * I A FEJOGULYAS _ j-™j AZ ANTARKTISZI NYAR ALKONYAN A naptár mór 1965. február 26­át mutatott, s mi még mindig az előkészülődés lázas hangulatá­ban éltünk. Az idő most már ro­hamosan romlott, a hőmérséklet éjszakánként mínusz 20 fokra süllyedt. Az antarktiszi nyár a vé­ge felé közeledett. Időnként már erős szelet kaptunk ízelítőül oz elkövetkező orkánszerűen szeles télből. Állomásunk, Novolazerevszká­ja (magyarul Új-Lazarev) nevét onnét kapta, hogy a régi, erede­ti Lozarev állomást, amely tő­lünk, mintegy 200 km-re volt, és a jégparton épült, teljesen befed­te, betakarta a hó. Lakhatatlan­ná, életveszélyessé vált, s ekkor, 1959-ben azonnal hozzáláttak az Üj-Lazarev kiépítéséhez. Mind­két állomást az orosz Lozarev ten­gerészhadnagy után nevezték el (a jégpart menti tengerrészt is Lazarev-tengernek hívják). Ezt a sarki oázist, melynek déli részé­ben az Új-Lazarev épült, egy né­met-svéd-norvég expedíció piló­tája, Schirmacher fedezte fel. Tiszteletére kapta az oázis a Schirmacher-oázis elnevezést. Az egész terület nem több, mint 30 km hosszú, vagy 2 km széles ki­etlen, sziklás sáv a jégrengeteg világában. Ami ezen túl van, az mind jég és hó, jég és hó, szik­rázó, csillogó tömeg, úgyhogy fe­kete szemüveg nélkül lehetetlen akár csak egy lépést is tenni, ha nem akarja magát az ember ki­tenni a megvakulás veszélyének. A RETTENETES MESTER ALKOT A félreértések elkerülése végett szükségesnek tartom még elmon­dani, hogy az oázis itt nem azt je­lenti, amit a homoksivatagi oázis. Nem azt jelenti, hogy az ember valami kellemes, árnyas, zöldellő ligetbe kerül, ahol friss víz csobog üdítő zsongással. Távolról sem. De nekünk, a jégsivatag vándo­rainak legalább annyit jelent, mint a homoksivatag karavánjai­nak. Antarktisz minden oázisa kb. akkora nagyságú, mint a Schirma­cher-oázis, s valamennyi egyfor­mán fantasztikusan sivár, kopasz sziklákból álló terület, melynek furcsa, domború szikláit állandó­an rombolja az időjárás számos viszontagsága, a nap, a fagy, a hó, de leginkább talán mégis a télen szinte állandóan üvöltő, hi­hetetlenül vaderejű orkán. Ez a szél az Antarktisz legnagyobb, legfélelmetesebb alkotóművésze. Ahol tegnap háromméteres pu­ha hószőnyeg ragyogott súlyos megingathatatlannak látszó nyu­galomban, ma simára súrolt jég­tömeg fakad szikrázó mezőivel. Igy vájja, faragja, változtatja év­századok hosszú során a sziklák arculatát is, szinté kirojtozza, hí­mezi a sziklák szegélyét, vagy alagutat vés alájuk, s egy-egy helyen olyan alakokat teremt, mint egy barlang cseppkőkép­ződményei. Nincs az a merészj ultra modern absztrakt festő vagy szobrász, aki utánozni tudná e rettenetes mester művét. Kopár oázisunkat látva, min­dig az volt a benyomásom, hogy o holdon járok, azt képzeltem el ilyennek. Keletre tőlünk, kb. 500 km-re egy belga állomás, Sanae, 1000 km-re Üj-Lazarevtől a Dél­afrikai Unió telepe. MAGAS FALABAKON ALLÓ HAZAK Az egész új-lozarevi állomásti mindössze öt villannyal fűtött fa­ház képezi. Egymástól mint«)y tíz méterre vannak, tűzbiztonsági szempontból nem építhették kö­zelebb egymáshoz. Magas falá­bakon állnak, s több oldalról drótkötéllel az erős sziklához kö­tözve, hogy a szél fel ne borítso, el ne vihesse őket. Csak kuriózumként szeretném megemlíteni, hogy minden ház­nak, a házak közötti térségnek is neve van. Az állomás centrumá­ban a „fehér ház" áll, amelyben oz állomás vezetője lakott, ez volt többek között a meteoroló­giai központ is. A másik ház oz i.orvosi központ" (medecinszkij punkt), az orvosok rendelőjével (a későbbiek folyamán beszámo­lok még olvasóinknak egy izgal­mas műtétről is), itt laktok oz ae­rológusok és a mechanikusok is. A legfo miszer gy< raktározás függött e után a hi héz fizikai rített benn ként zuhi reggel új vagyok, n Jó lett vc erről szó : Minden za Obról, a jég part talpas tr< nokkal h< Csak kéts mindent t gas hóto nünk, mat csak egy tor hernyó tünk, ami megen m ságosabbi tunk. Időn Felkészülés a írta: PINTÉR ISTVÁN Az állomás legkedvesebb, leg­kellemesebb helye a „Kajütkom­pani", amely éttermül szolgált, itt volt a konyha, a klub, ez helyet­tesítette a kávéházat, a civilizált Európát. A negyedik ház a „Die­sel-ház" a villanyközponttal, ahol minden tizennegyedik éjjelen rám került az ügyeletes szolgálata. Az ötödik a „geofizikusok háza", eb­ben éltem, laktam, dolgoztam én is. A többitől eltérően, ez beton­alapokra épült, távolabb áll a többitől, hogy az érzékeny szeiz­mikus műszerek munkáját ne za­varják pl. a „Diesel-ház" motor­zúgásának hangjai. AZ IDÖ IS SÜRGETETT Az első napok az állomáson meglehetősen kaotikusak voltak. Minden a túlzsúfoltan megra­kott szánok kirakodása körül for­gott. Mind a tizennégyünknek — ennyien voltunk összesen, bele­számítva a mechanikusokat, or­vosokat, o szakácsot is - tele volt a kezünk munkával, s bizony keményen meg kellett dolgoz­nunk, hogy mihamarabb mindent elrendezzünk, hogy mindennek megtaláljuk a maga helyét. Az idő is sürgetett bennünket, mint már az előbb is említettem, a hő­mérséklet rohamosan csökkent. Égtünk a vágytól, hogy mielőbb megismerhessünk mindent, s hogy hozzáláthassunk tudomá­nyos munkánk végzéséhez. Persze erről egyelőre még szó sem lehe­tett, hisz vagy egy hétig állandó­an megfeszített munkába mint rakodómunkások dolgoztunk. Az állomás reménytelenül sí­várnak tűnt, s az elhagyatottság érzését csak fokozta a ládák, mű­szerek, gépek összevisszasága. Ez a munka hihetetlen lelki és fizikai erőpróba volt számunkra. Nem bírtuk megszokni a nehéz, vastag meleg ruha viselését, amelyben komikusan, nehézkesen mozogtunk. Rendkívül nehéz, fő­leg teljesen új és szokatlan volt a síkos, jeges talajon való moz­gás. Hozzájárult ehhez o sok ne­héz teher, ládák, gépek cipelé­se, vállunkon, kezünkben hordtuk a szánkóról rendeltetési helyük­re. A hőmérséklet napi átlaga ebben az időben mínusz 10 fok volt, de a meleg ruhákban, s a súlyos teher cipelése következté­ben állandóan izzadtunk. ni, hogy suk elgé dett tag rágyújtsui NÉHA EC SOROZA DÖRDÜL Az A szon, hí csend var nal fagy, zasztó, i tesen nyc a csend, rezzen az amikor ť csak n tant, kett jégburok nása ha Néha eg rozat olyan ez, természet sége. A trakt vontatott nokra nagyságú kat szí amelyeke szlovák mányú kályhákkc töttek, h i,áru" m fagyjon, még enni nére is, a li és a ségfélék megfagyti keménnyé mire az kománnyc Ha a kr vad, s ef tasztrófáli re szakái egynéhán ilyen kőke ban lévő percnyire jó ízű, ízli o krumpli tunk, ahc fagypont s mindvéi bon mora STI Végre i tek első <s gpggj jgpn m v* ...az ötödik (nyíllal jelölt), a „geofizikát én is ...

Next

/
Thumbnails
Contents