Új Szó, 1966. június (19. évfolyam, 149-178. szám)

1966-06-11 / 159. szám, szombat

iz élelsa, eléletünk hajóút idt nekimet hullamba, s adtabb [üdtem. mi, de peinket ) km-re hernyóitt szájmásra, tudtunk int mat áttörsokszor a trakélegezjégtöbiztonhaladpihentünk a sarki éjszakára. Elrendeztünk mindent, s mindenki elfoglalta pontosan meghatározott helyét, hogy megteremtsük a viszonyokhoz már lehető legjobb feltételeket. Minden pontos stratégia és taktika alapján készült. Óriási felelősség hárult mindnyájunkra, mindegyikünk pótolhatatlan lett volna a többi számára, hiszen nemcsak anyagi, tudományos dolgokért feleltünk, de egymásért is, az emberért. Most értettem meg csak igazán, hogy a legigazibb, legnagyobb testvéri barátságok valóban csak a veszélyben, ennek közös legyőzésében születhetnek meg. A megfeszített, több napos fizikai munka végre meghozta gyümölcsét. Március elején hozzáláthattunk a Nemzetközi Nyugodt Nap éve kutatómunkájának folytatásához. Azért folytatásához, mert ez a nemzetközi együttműködés még 1964. január elsején kezdődött. éjszakára n) expedíció tagja ^ V ... fekete szemüveg nélkül lehetetlen akár csak egy lépést is tenni.., k a ra* legposez kaírencsépedíció j, ha az fórrá ss egy teljesen s. Ezért met ásjyforma et volt, íllapot(TIKA cészüledezkedMUNKATARSAIM: A MAGANYOS EMBER Az állomás tudományos programjának végrehajtásával nyolcan voltunk megbízva. Az orosz kollégák részéről számomra a legérdekesebb egyéniség a 45 éves, energikus, fáradhatatlan J u r i j K r u c s i n y i n, az állomás vezetője volt. Sokat próbált, hotalmas fizikai és lelkierejű ember, oki már többször megjárta az Arktiszt is. Egyébként a geográfiai tudományok doktora címének kandidátusa. Csendes, higgadt ember, igazi hadvezér. Arcán, szemében ott von a sok ismerettel, rengeteg élménnyel rendelkező ember titokzatossága; INlPiMlWiP ; en éltem, laktam, dolgoztam rendkívül szűkszavú, szinte magányos ember. Az esze mint a borotva. Az a típus, aki pillanat alatt dönt a legnehezebb helyzetben is, s azonnal rendelkezik. Hatalmas termete ellenére vajszívű, önzetlen, gyengéd barát. A Déli-sarkon most járt másodszor, első ízben oz azóta befagyott, hóheggyel borított Ö-Lazerev állomás vezetője vofo. A BIVALYEREJŰ IGOR Másodiknak talán a bivalyerejű, kétszeres szovjet birkózóbajnokot (főiskolás korában aktívan versenyzett), a 35 éves Igor Szimonovot említeném, oki a Schirmacher-oázis geomorfológiáját tanulmányozta. Disszertóciós munkájában azzal foglalkozott, hogy megállapítsa, mikor szabadult fel ez az oázis a jég vastag burka alól. Hatalmas fizikai erejére jellemző, hogy amit mi többiek, közönséges, nem birkózó földi halandók csak hármon, négyen tudtunk felemelni, azt 6 játszi könnyedséggel emehe a magasba. A MESEMONDÓ Fontos emberünk," ahogy legközelebbi barátai nevezték, a •„mesemondó" Fedor Zajac meteorológus volt. Többször járt északon, rengeteg élménye volt; sokat mesélt az eszkimókról, szokásaikról, asszonyaikról, ňéha szabad időnkben, esténként az egész telep szájtátva hallgatta elbeszéléseit. Április elsején nagyon felbosszantottuk: Ezt a napot ugyanis közösen és egyhangúlag (elnézést kérek meteorólogus olvasóimtól) kikiáltottuk a meteorológusok napjának. A „NÉGYES IKREK" A tudományos csoport negyedik tagja Valentyin Csogunov, az állomás „hatalmasa" volt. Közel százkilós ember; szeizmológiával, a földrengés mérésével, ezenkívül a Föld elektromos tere erősségének regisztrálásával foglalkozott. Imádta a hasát, senki olyan jó ízűen nem evett, mint ő. Ö jelentette mindennap az ebédet. Ha tombolt a szél, s úgy látszott, hogy a pokol szabadult ránk, hozzákötöttük magunkat, segített, húzott bennünket, s ilyenkor a kajütkompaniban úgy jelentünk meg (persze a többiek nagy derültségére), mint valami négyes ikrek. Az állomáson még két aerológus is működött J u r i j Baljakin és Borisz Bogdasevs z k i j. Ök küzdöttek mindennap a meteorológiai balon felbocsátásával, hogy azután büszkén jelentsék nekünk, hogy milyen új magassági rekordot értek e(. A leghatalmasabb orkánok idején is hűen, kitartóan végezték munkájukat. Szobatársam a magnetológus Nyikolaj Dimitrijev volt, a Föld mágneses terének erejét regisztrálta. Most már harmadízben járt az Antarktiszen. Még az Ö-Lazareven kezdte. Mindöszsze csak 34 éves, s húszéves korában már Ti ks i ben dolgozott. AZ ÉGI SZÍNJÁTÉK Végül még magamról valamit: A Föld mágneses terének gyors változásait tanulmányoztam. Az expedíció azon kevés tagjai közé tartozom, akiknek függetlenül az időjárástól, naponta ki kellett menniök egy külön épületbe, ahol ellenőriznünk kellett a műszerek munkáját, pontos regisztrálását. Ez a pavilon, melynek anyaga az utolsó szögig teljesen mágnesmentes, 250 méterre volt lakóházunktól. E 250 méteres távolság leküzdése sokszor felért tíz kilométer megtételével. Következő beszámolóimban erre még sokszor visszatérek. Volt úgy, hogy négykézláb, két óra alatt tettük meg. Ezenkívül a sarki fény megfigyelését is rámbízták, ami azt jelentette, hogy minden sarki éjszakán ébren kellett lennem, s óránként dermedt ujjakkal jegyeztem a fény, az égi színjáték különböző fázisait. Lassan készülődni kellett a i,menetre", azaz a sarki terepszemlére, hogy a hatalmas hómezőkön, az ismeretlen, még soha át nem kutatott fehér foltok titkait tanulmányozzuk. Ez az út (de ekkor ezt még nem is sejtettük), tele voK drámai mozzanattal... A z A N Y A I N C S E HazáríH fővárosában nemrég zárült az „INTERFOTO PRAHA 66" nemzetközi fény képkiállítás. A zsiiri az első díjat Eriksson svéd fényképésznek ítélte oda, Kíváncsiak voltak a látogatók véleményére is. Másképp vélekedtek, ők a nyugat* németországi Kraus „Az anya kincse'

4 című. felvételét tartották a legszebbnek, BMÉMMMIBÍiilMffilM^ T

tngernyit összeírtak már a feketekávé káros és hasznos voltáról. Azon egyszerű oknál fogva, mert a fekete ma társadalmi ügy. Fogyasztása az utóbbi években óriási méreteket öltött. Kávéházaink és éttermeink nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy a minőség javításával minél több feketét eladjanak, és minél nagyobb haszonra tegyenek szert. Igen ám, de az orvosok óva intenek a túlméretezett fogyasztástól. Persze, embere válogatja. Egyik barátomnak például szívinfarktus után állami gyógykezelésben ebéd után feketét szolgáltak fel. Megrökönyödve utasította vissza. — Nekem nem szabad ... A szőke ápolónővér udvariasan megkérdezte, vajon ki tilto'tta meg és miért. — A kezelő orvos. Szívinfarktus után vagyok ... Nemsokára megjelent az orvos, aki mosolyogva megnyugtatta, hogy igyék csak nyugodtan, mert a kávé tágítja az ereket. És aki az ellenkezőjét állítja, az közönséges dilletáns. Most nem is a kávé egészségre gyakorolt hatását szándékozom firtatni. Ezt az orvosokra bízom. Akár szakemberek, akár dilietánsok. Mindenesetre a kávé ma már így is társadami tényező. Egészségügyi szempontból is. Vegyük tudomásul, hogy a kávé káros, és adjunk igazat barátom kekezelőorvosának. Ha a fogyasztásából eredő betegség következtében valaki gyógykezelésre szorul, a társadalom eszközeit élvezi, tehát a társadalom nyakán él. Ha viszont a kávé ártalmatlan, sőt élvezete ajánlatos, és valaki ennek ellenére sem issza, kétféle kárt okoz a társadalomnak: először is nem tágulnak erei, ami betegséget okozhat, és ismét a társadalomra szorul. De ha nem használja, és nem is származik belőle betegsége, úgy is megkárosítja a társadalmat, mert az általa csökkentett fogyasztás csökkenti a nemzeti jövedelmet, ami jelenlegi viszonyaink közepette ugyancsak negatív gazdasági jelenség. Ennyit a kávé gazdasági vonatkozásairól. Ennél viszont sokkal nagyobb szerepet tölt be az emberek kölcsönös kapcsolatában, amit akár saját példámmal bizonyíthatok. Történt ugyanis, hogy munkahelyemre új munkaerő érkezett. Csinos, fekete hajú, harminc körüli fiatalasszony. Mit tagadjam, belém szállt az ördög. Kerestem az alkalmat, hogy a fiatalaszszony közelébe férkőzzem. Nem sikerült. Munkahelyén nagyon tartózkodó volt, viszszautasított minden közeledést. Gondoltam hát egyet. Egy alkalommal munka végeztével úgy rendeztem a dolgokat — természetesen véletlent színlelve —, hogy egyszerre indultunk hazafelé-. Közben méghívtam őt egy feketére. . — Mit képzel? A férjem és a kislányom vár... Nem tolakodtam. Nem is csüggedtem. Tetszett és izgatott a válasz. Tudtam, hogy a kávé továbbra is kapocs. Mert ugye kávéra meghívni valakit nem tolakodás, hanem figyelmesség, akárhányszor ismétlődik is. így hosszabb-rövidebb időközökben pontosan tízszer próbálkoztam a meghívással. Kilencszer visszautasította. Ttzedszer eh fogadta. Ott ültünk a presszóban. Beszélgettünk sok mindenféléről. Ekkor már tudtam, hogy nem az utolsó találkozásunk. Es a tizennyolcadik meghívás már nekem szólt. Mert a csinos fekete asszony sem fogadhatta el az egyoldalú meghívásokat. Milyen alapon? Most ő hívott vissza. A lakására ... Hát igen. Az első csók után gondolkoztam el igazán a kávé felbecsülhetetlen szerepéről. Mennyivel nehezebb helyzete volt ilyen magamfajta férfinak mondjuk a középkorban. Mert akkor is voltak ám kívánatos, csinos, fekete és szőke asszonyok, akiket a kor erkölcse szigorúan, csaknem megközelíthetetlenül a családi otthon falai közé zárt. Es akadtak férfiak is, akiket nem riasztott el semmiféle akadály és nem tántorított vissza az első kilenc visszautasítás. Várfalakat másztak meg, kastélyok ablakrácsain törték át magukat, és hét lakatra zárt erényöveket távolítottak el a szerelem útjából. Hej, hol vannak már ezek az idők! A társadalmi haladás egyik felismerhetetlen jele, hogy a tilos szerelem se követel már ekkora áldozatokat. Elősorban is az asszonyok körül omlottak le a falak és rácsok, amelyek hitvesi erényét voltak hivatottak védelmezni. Teljes joggal. Hisz ez felette megalázó lehetett számukra. És elvégre ők maguk is tudnák a saját erényeikre vigyázni... Egyenjogúsítottuk asszonyainkat, gazdasági, politikai, családi és szerelmi téren. Így van ez rendjén. Maguk választják hivatásukat, férjüket és — szeretőjüket. Ez is rendjén van. Elvégre miért is lenne egy asszony mindig és mindenben másokra utalva? Őszintén szólva, csodálkozom egyes férjek elmarasztaló kijelentésein, akik az egyenjogúság megnyilvánulásai ellen kézzel lábbal hadakoznak. Visszasírják a régi időket, a régi erkölcsöket. icsoda maradiság! Minden hasonló t

megnyilvánulás ellen mi férfiak és férjek erkölcsi kötelességből emeljük fel tiltakozó szavunkat. Az ilyen pipogya fráterek elfelejtik, hogy a múlt már nem térhet vissza. Nincsenek többé várfalak. Nincsenek kastélyok. És mi több, azóta óriási méretekben elterjedt a feketekávé, e bájital fogyasztása. És a lassú kávé partot mos ...De még miféle partokat! Igazat adok tehát azoknak, akik váltif hangoztatják, hogy a múltban nem voh ennyi családi botrány és nem volt ennyi válás. Dehát a múltban ennui kávé serr volt! ZSILKA LÁSZLÓ