Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-08 / 126. szám, vasárnap

Szocializmus és huma nizmus ÍRTA: ANDREI SIRÁCKY AKADÉMIKUS T

ársadalmunk szocialista társadalom. A szocializmus olyan politikai és szociális-gazdasági rendszer, amely megszüntette a töke és a munka közti alapvető ellentmondást és végét vetve az ember ember általi kizsákmányolásának, belső életünk fokozatos demokratizálásával biztosítja a dolgozók anyagi és kulturális színvonalának emelkedését. Eddigi tapasztalatainkból tudjuk, hogy életünk szocializálódása rendkívül hosszú, bonyolult és ellentmondásokkal teli folyamat. Nem megy végbe olyan gyorsan és problémamentesen, ahogy különféle szubjektivista és voluntarista elképzelések és koncepciók bíztattak bennünket. A társadalmi fejlődésnek a szocializmusban is megvan a maga objektív törvényszerűsége, és a szubjektum (a párt és vezetői, a politikai, állami, gazdasági és egyéb szervezetek és intézmények) irányítása és döntései csak akkor segítik elő a fejlődést, ha összhangban állnak az objektív folyamattal. A múltban is voltak különféle szubjektivista és voluntarista elgondolások és elméletek az emberiség szocialista jövőjéről. Bátran állíthatjuk, hogy ilyen elméletek mítoszok és álmok formájában úgyszólván a történelem kezdete óta léteztek. A kizsákmányoltak, a rabszolgák, a jobbágyok és később a munkások súlyos helyzete a szociális-politikai eszmék fejlődésével összefüggésben elkerülhetetlenül és törvényszerűen viszszatükröződött a szabadság, a „mindenki jóléte", a földi „paradicsom" különféle „mítoszaiban" és „látomásaiban". Az embereket korszakokon át szorongatták a gazdasági és szociális erők, mivel azonban felettük és hatáskörükön kívül álltak, a szociális problémák megoldása a történelem folyamán a „csillagok feletti magasságba" tolódott el. A súlyos szociális feltételek és a titokteljes „mennyei" világ közti ellentét a társadalmi élet megismerésének korlátozott lehetőségei következtében csupán az említett látomások, utópiák és az emberi világ vigasztalanságából való „misztikus" menekülések keletkezéséhez vezethetett. Bizonyos „vígasz" volt ez és ez a „vigasz" mint vallás annál erősebb hatást ért el, mennél vigasztalanabb volt a szociális helyzet. Az emberi világ gyengeségét és nyomorúságát az „isteni világ" létezésébe vetett hit kompenzálta. Csak a kapitalizmus társadalmi viszonyainak elemzésével sikerült Marxnak és Éngelsnek megoldani a történelemnek ezt a dilemmáját. A marxista tanítással hatalmas fegyver került az egész világ dolgozóinak kezébe arra, hogy az „ég" és „föld" közti ellentmondást — harcok, szenvedések, diadalok és vereségek során — végre megoldják a földön élő ember javára. A

kapitalista társadalomnak Marx általi elemzése, Marx forradalmi tanítása a társadalom átalakulásáról, a hatalmasan szervezkedő munkásmozgalom és Marx gondolatainak továbbvezetése a modern társadalomban megérett feltételek között Lenin és a bolsevikok számára lehetővé tették az osztály nélküli szocialista társadalom alapjainak lerakását. A marxizmus—leninizmus tanítása lehetővé tette az ember és a munkásosztály problematikájának megértését teljes komplex voltában; a fényes cél — hogy a szocialista utópiát miképpen változtassák szocialista realitássá — szolgálatába megfelelő eszközök állottak. Marx, Engels és Lenin megértette, hogy a történelem forradalmi fordulatának értelme, az osztálytársadalomból az osztály nélküli társadalomba való átmenet értelme az emberek öhformálásának és öntudatosodásának lényeges folyamatában, valóban emberi tulajdonságaik globális kiteljesedésében rejlik. Az új, szocialista ember formálódásának folyamata azon forradalmi eszmék eredménye, amelyek első ízben a Kommunista Kiáltványban nyertek oly döbbenetes erejű megfogalmazást (1848), majd 1917-ben az Októberi Forradalomban értek reális történelmi tetté. Ekkor kezdődik az emberiség új történelme, s ma már a munkásosztály és a dolgozók agyának és kezének szervezett erőfeszítését formájában a világ nagy részén folyik az emberiség kommunista integrálódásának folyamata, mely egyúttal a társadalom igazi, az adott történelmi feltételek között végbevitt humanizálásának folyamata is. Ne higgyük azt, hogy ilyen bonyolult folyamat végbemehet a szocialista termelési és társadalmi kapcsolatok automatikus hatására, vagy akár az eszmék „integrálásának" útján. A szocialista embernek minden tekintetben fejlettnek kell lennie. Mint a kongresszusi tézisek leszögezik, a kommunizmust nem közelíthetjük meg sem „aszkétikus szocializmussal", sem pedig „fogyasztói szocializmussal". A szocializmus olyan rendszer, amelyben az embernek a maga teljességében, a maga legjobb kvalitásaiban kell fejlődnie. A szocializmus fokozatosan megvalósítja a jobb életről szőtt álmokat. A szocialista gazdaság és a szocialista társadalmi kapcsolatok szilárd talaján mozgó szocialista tudománynak és ideológiának ki kell dolgoznia a „technicizmus", a tudományosműszaki forradalom nyomása alatt élő ember komplex problematikáját, aki még mindig éles szociális, politikai, nemzeti, sőt merőben személyi konfliktusok között vergődik. A marxizmusnak minden feltétele megvan ahhoz, hogy ezt a dilemmát, az emberiségnek ezt a „konfliktusokteli helyzetét" (amely lényegében nem egyéb, mint két szociális rendszer közti ellentét) az egész emberiség jövőjének érdekében megoldja. Ez az egyetlen olyan tan, amely elveti az emberi lét misztikus, tudományellenes támaszait, nem ringatja az embereket illúziókban az „emberi élet örökkévalóságáról", hanem az egész emberiség életproblémáját ezen a földön kívánja megoldani, s mind elméletével, mind gyakorlatával kialakítja az ember humanizálásának koncepcióját a történelmileg adott realizálásban. A

kommunista eszmény, az osztály nélküli társadalom megvalósítása a humanizmus posztulátumának történelmileg lehetővé vált viszonylagos beteljesedése. Már hangsúlyoztuk, hogy a kommunista eszmény megvalósításának módja, így az ember elidegenedésének felszámolása, — az elidegenedés forrása a gazdasági mozgásban rejlik — rendkívül bonyolult, ellentmondásokkal teli és nehéz feladat. A humanizmus szakaszos megvalósításának szocialista koncepciója, amely az embertelenség megszüntetése alapvető feltételének a történelemben a szociális-gazdasági viszonyok megváltozását tekinti, elvi ellentétben áll az idealista koncepcióval. A humanizmus, az „emberi" ember megteremtése idealista történelemellenes és elvont vonalon ma csak utópia és tudománytalan elképzelés. az ember tulajdon tökéletesítésének individuális útjáról, ahol a mozgató erőnek az emberiség absztrakt lelkiismeretére gyakorolt holmi „erkölcsi" nyomásnak kellene lennie. Az effajta koncepció merő illúzió, mivel az emberi élet objektív feltételeiben végbevitt radikális változások nélkül lehetetlen megszüntetni a kizsákmányolást, az elidegenedést, a dehumanizálódást és a sötét erőknek az ember feletti uralmát. A szocialista humanizmus a morális-idealista humanizmus absztrakt, jóllehet nemes eszményeinek bírálata során abból a tényből indul ki, hogy ma az emberi társadalom berendezésének kérdésében elvi ellentétek állnak fenn, hogy olyan világban élünk, amelyben két szociális rendszer határán különböző szociális és erkölcsi kategóriáink és értékeink vannak. Közös platformot ma a két rendszer között (kapitalizmus és szocializmus) csupán a mai helyzetből kivezető út keresésében lelhetünk. Véleményem szerint azonban csak az alábbi alternatíva áll előttünk: vagy a szocialista életmódnak, mint a humanizálódás objektív útján indulunk el, vagy pedig azt a problematikus utat választjuk, amely a szubjektív és szubjektivista tényezőkben próbálja meglelni, s azok segítségével próbálja megoldani a történelmi szükségszerűség tragikus fordulatait. Ez az a két alapvetően eltérő vonal, amely az emberi történelem bekövetke zendő humanizálódásának időszaka felé irányul. Tudatában vagyok annak, hogy abban a folyamatban, amelyet konkréten előrelátni nem áll az ember hatalmában, jóval bonyolultabb dialektika is jelentkezik: a tudományos-műszaki forradalom ma még szerfölött nehezen felmérhető következményei (a világűr meghódítása) főként a kapitalista rendszer számára, továbbá nem kis mértékben a gyorsan változó szociális és politikai viszonyok, amelyekben az eszmények, hagyományok és a humanisztikus örökség — különféle síkokon — aktívan, passzívan, sőt esetleg destruktívan is hathatnak. A szocialista rendszerben az élet humanizálásának útja jóval járhatóbb. Ebben a humanizmus jóllehet történelmileg adott, de hatékony és demokratikus formájának reális fel tételei alakulnak ki. A marxista kritikának el kell távolítania minden olyan akadályt, amely ezt a folyamatot lelassítaná. A marxista elméletnek a humanizmus és az ember problémáinak kidolgozása során számos tudományágra kell támaszkodnia, kezdve az ökonómián, a szociológián, pszichológián és történelmen keresztül egészen a filozófiáig. Nem szabad csupán az embernek, mint szociálisan kiegyensúlyozott lény realizálódásának vizsgálatára szorítkoznia, hanem figyelmet kell fordítani az egyénre is, aki a kollektívával összhangban fejleszti ki „autentikus" emberi tulajdonságait. Csupán a szociálisan kiegyensúlyozott egyéniség lesz képes szocialista színvonalon megoldani a maga személyes problémáit és konfliktusait, s meglelni élete, boldogsága, szerelme, öröme, emóciói stb. mélyebb értelmét. A szocialista rendszerben fokozottabb mértékben jelentkezik az összefüggés az egyén boldogsága és a társadalom általános boldogsága között. Ebből komoly tanulságot szűrhetünk le: annak ellenére, hogy a történelem folyamán szúmos tragikus fordulat, személyi és kollektív dráma játszódik le, megállapíthatjuk, hogy az egyén boldogsága (átlagban) a szociális rendszer fokával és fejlettségével arány ban nő. Emellett magától értetődő, hogy nem minden egyén boldog „átlagosan", s hogy jelentős individuális különbségek vannak. Emellett maga a boldogság fogalma is (megelégedettség, öröm, siker az életben, egészség, kielégültség, mégpedig nemcsak gazdasági, hanem kulturális és esztétikai is) nagymértékben függ az egyén jellemétől, a személyiségtől, lényegében azonban mindenekelőtt az objektív feltételektől. A

fejlett szocialista társadalmi kapcsolatok alapján álló szocialista humanizmus a szocialista demokrácia elmélyítésével együtt azon haladó történelmi erők oldalán áll, amely világviszonylatban -r a szocialista államok rendszerének bázisán — az em beriséget az életért és az atomkatasztrófa ellent harcra mozgósítják. Az emberiség integrációs céljainak és igyekezetének ezen a platformján fejlődik és fokozódik a szocialista humanizmus történelmileg már érett formáinak megvalósításáért vívott harc. S nem jelentőség és ok nélkül való, ha ezt ma emlékezetünkbe idézzük s egyúttal azt is tudatosítjuk, hogy magunk is a világ azon erőihez tartozunk, amelyek a jövő kialakításán munkálkodnak. v , • jmri itó X „.wi ŽM |p ./C '(

6. '^^mé^^^^^f 4 -^W^sJÉ® m ÜEL * J WJ^m, W ^yJB^W^ SjPjjal, tšjfäl; ífllii I^pP*'' ^liiSI wji KWF iJH S W Jtiímr^^tI Ül Ó9ÉÉ M

mjrn •:)• ^t.^^^^ iíá^Š^' vímk , s®8§& 1ŠP&S6S33 1 fil^ 5 * 'S&m { L nBfcy Mk t^SB ** ** ^íJ^Lf ^ M\ I^JÍIHH (Václav Mašek szénrajza ' — részlet.) A GYŐZELEM NAPJA (EGY RÁDIÓS FRONTKATONA NAPLÓJÁBÓL) A legörömteíjesebb hír, amelyet az egész háborá alatt • rádióból hallottam, a stockholmi rádió kiilönjelentése volt: Keitel és Stumpf német tábornok és Friedeburg tengernagy 1943. májúi 8-án * német hadsereg főparancsnoksága nevében aláírta Németország fegyverletételét. Egész éjjel ott ültem akkor a rádió mellett. Éjfél után egy órakor a moszkvai rádió riportot sugárzott a főváros utcáiról. Azon az éjszakán Moszkvában senki sem aludt. A város minden lakosa az utcára tódult. Ismeretlenek ölelgették egymást, örömteli zajtól és lármától volt hangos a májusi éjszaka. „Éljen a Vörös badseregl Éljenek a szövetséges hadseregek!" Az amerikai nagykövetség épülete előtti teret teljesen betöltötték a moszkvai diákok, valamint a közeli textilgyár és gépkocsigyár munkásnői. Egy fiatal diák angol jiyelvü beszédbea üdvözölte az Egyesült Államok derék katonáit. A követség épületének erkélyén megjelentek a nagykövetség dolgozói és odakiáltották a téren hömpölygő tömegnek: „Éljen a hős Vörös Hadsereg!" Orosz nyelven kiáltották. Ezután Londont kerestem meg a készüléken. A bemondó jelentette, hogy az ujjongó londoniak milliói tartanak a parlament fel& A téren megszámlálhatatlan tömeg gyűlt össze. A Buckingham-palotában az angol király mondott beszédet. A parlament erkélyéről Churchill miniszterelnök szólott az ujjongó tömeghez. Beszéde elején azokról a feltételekről szólt, amelyek mellett a németek aláírták a fegyverletételt. Befejezésül ezt mondotta: „A németek még a fegyverletétel aláírása után is szembcszálinak az oroszokkal. Ha ezt az értelmetlen ellenállást folytatni fogják, a szövetséges erők újra támadást indítanak Németország ellen. Orosz szövetségeseink hősiessége a legnagyobb hozzájárulás a közös győzőlemhez." Ugyanígy minden amerikai rádióállomás is egész éjszaka a bitieri Németország fegyverletételéről sugárzott híreket és riportokat. Ai „Amerika hangja" Truman amerikai elnök beszédét közvetítette. ,,A szabadság lobogói lengenek egész Európa lelett. Örömünkbe üröm vegyül, ha azokra az óriási áldozatokra gondolunk, amelyeket hoztunk, hogy megszabaduljunk Hitlertől és gonosztevő bandájától." Azon a májusi éjszakán meghallgattam még a varsói, belgrádi, szófiai, párizsi, bukaresti és koppenhágai rádió adását. Mindenütt ujjongó tüntetések zajlottak. Prága azonban még mindig segítségért kiáltott. A hitlerista páncélosok ágyúi a lakóházakat lőtték. Reggel végre sikerült felfognom a szabad prágai rádió jelentését: „A szovjet hadsereg első felderítő osztagai páncélosaikon bevonulnak Prágába! A város lakossága virággal fogadja a szovjet katonákat ..." A győzelem napjától huszonegy esztendő telt el. Nem is olyan hosszú idő. De a királyok és államférfiak, kancellárok és miniszterelnökök mintha teljesen elfeledték volna, mit mondtak népeiknek a hitlerista Németország fegyverletételének napján. VI. György angol király és miniszterelnöke, Churchill, Truman amerikai elnök, majd később utódaik mind a washingtoni Fehér házban, mind a Buckingham-palotában elfeledték, hogy a londoni Szent Pál székesegyházban imádkoztak és megköszönték istennek a diadalt, amelyet a szovjet hadsereggel együtt arattak a hitleri Németország felett. Mintha arról ís megfeledkeztek volna, amit Churchill és Roosevelt röviddel a hitleri Németország fegyverletétele előtt írt alá a demokratikus hatalmak vezető államférfiainak jaltai értekezletén: „Közvetlen célunk a nácizmus és a német militarizmus megsemmisítése s olyan garancia megteremtése, amely kizárja, hogy Németország valaha is megbonthassa a világ békéjét. Szilárd elhatározásunk, hogy lefegyverzünk és feloszlatunk minden német haderőt s egyszer és mindenkorra megsemmisítjük a német vezérkart..." A háború után alig néhány évvel, azonban az amerikai és angol fegyvergyárosok, a tapasztalt tábornok, a diplomatikus elnökök és ügyes miniszterelnökök támogatásával Nyugat-Németországban újjáéledt a militarizmus. Nemcsak a NATO tagállamait, hanem az egész Bundeswehrt a náci tábornokok, az elítélt és ínég el nem ítélt háborús bűnösök, trettnerek, panitzkik és zenkerek irányítják, Szoros összeköttetésben áll velük „az érdemes tábornokok" egyesülete. Ebben volt tisztekkel, tábornokokkal és tengernagyokkal, a Wehrmacht és s hitleri vezérkar tisztségviselőivel, Wagnerrel, Thilóval és másokkal találkozhatunk. S közülük számosan rendelkeznek „tapasztalatokkal a keleti frontról". Újfent azon törik a fejüket, miképpen került sor Paulus hadseregének katasztrófájára a Volga partján, milyen hibát követtek el, hogy a Dnyeper, Visztula és Odera mentén összeomlott az „Ostwall". Törik a fejüket, s fontolgatják az új stratégiát, új háborús támadásra készítik elő a fiatal német férfiakat. Hová, ki ellen? A Bundeswehr minden fiatal katonája ezt tanulja: a Wehrmacht oroszországi sikertelenségének oka az erős fagy volt. Hogy a szovjet hadsereg jobb fegyverzettel és felszereléssel rendelkezett, mint a Wehrmacht? Hogy mindenekelőtt jobb katonái voltak? A volt hitleri tábornokofciak, a Bundeswehr mai parancsnokainak érthetően nem áll érdekében, hogy katonáiknak megmagyarázzák a Wehrmacht keleti katasztrófájának Igazi okait Ehelyett igyekeznek új életre kelteni a mitikus elképzelést a német tábornokok hősiességéről és katonai képességeiről. A világon azonban ma léteznek olyan erők, amelyek minden eszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy megfékezzék a bonni militaristákat és azokat is, akik atomfegyvereket akarnak a kezükbe adni. A szocialista tábor erői a legjobb biztosítéka annak, hogy az imperialista háborúk soha többé meg nem ismétlődhetnek. MICHAL STEMR