Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-08 / 126. szám, vasárnap

SZOVJET KATONÁT DICSÉR A KRÓNIKÁS • TOVARISCS POPOV • VÁLLALJAK A VESZÉLYT • A SZÓNÁL SZEBBEN BESZÉL A TETT • AZ AKARAT DIADALA A CSTA atomkutató intézetének alfa-laboratóriuma, amelyoen a plutónium, az urán stb. izotópjainak alfa-sugárzását vizsgálják. „GAZDASÁGI SZEMPONTBÓL ELKERÜLHETETLENÜL SZÜKSÉGES, HOGY HAZÁNK AZ ELSŐ ORSZÁGOK KÖZÖTT LE GYEN, AMELYEK BELÉPNEK AZ ATOMKORBA. A MAGAS FOKÚ ATOMTECHNIKA ORSZÁGÁVÁ KELL VÁLNUNK, HA ELŐRE AKARUNK HALADNI." (Gustáv Barel: „Az atomkor születése" című művéből.) Csehszlovákia a világ egyik legfejlettebb ipari országa. A villanyáram termelésének fokozása ezért itt is a lét, vagy nemlét kérdése. Ez a népgazdaság egész fejlődésének, de főként az új technika és technológia érvényesítésének elengedhetetlen feltétele. A villanyáramtermelés lényeges fokozása nélkül nem tudnánk lépést tartani a világ műszaki színvonalával, nem gépesíthetnénk és automatizálhatnánk fokozottabban, ami pedig az ipari termelés hatékonyságának egyedüli útja. Egyre több villamos energiát követel a mezőgazdaság is, hogy teljes atomerőművünk tervezését, amely szintén Jaslovské Bohunicén, az első magerőmü közvetlen közelében épül fel. Csehszlovákia atomnyitánya tehát elsősorban a radioaktív sugárzásnak és a jelzett elemeknek az iparban, a mezőgazdaságban és az egészségügyben való felhasználásával kezdődött. Természetesen nem hanyagoltuk el ezen a téren a tudományos kutatómunkát sem. A Csehszlovák Tudományos Akadémia Ŕežben működő atomkutató intézete korszerű berendezéseinek segítségével már nem egy komoly elméleti és gyakorlati kérdést megöll ATOMKOR NYITÁNYA mértékben ki tudja használni a nagyüzemi gazdálkodás előnyeit és még kulturáltabbá váljék a falu élete. Az emberek magánélete és a háztartások is egyre több villanyáramot igényelnek. Nagyobb mennyiségű villanyáramot csak új erőművek létesítésével tudunk biztosítani. Itt a szén- és a kőolajüzemeltetésen kívül a vízenergia hasznosítása jöhet számításba; az utóbbi nagy része már vízerőműveink turbináit forgatja, a közös csehszlovák—magyar dunai erőmű építésén kívül ezért aligha jön számításba további nagy vízerőművek létesítése. Marad tehát korunk legújabb energiaforrása: az atom. Az atomenergia jótékony hatását már évek óta élvezzük. Az 1957 őszén üzembe helyezett első atomreaktor nagyban termeli a radioizotópokat. Ipari üzemeink radiokobalttal végzik az anyagok és a termékek vizsgálását. Orvosaink „sugárzó atomokkal" gyógyítják a betegségeket, kezelik a daganatokat. Régészeink radioaktív szénnel határozzák meg a leletek korát, biológusaink besugárzással nemesítik a növényeket, a műszakiak pedig izotópokkal tartósítják az élelmiszereket. Radiokémikusaink, magfizikusaink egyre mélyebb ismeretekkel és tapasztalatokkal gazdagítják az atomfizikát. Az atomkorszak fő hajtóerejében, az uránban sincs hiányunk. A jáchymovi uránbánya kecsegtetően épül, a múlt évben már kibővítése harmadik szakaszába lépett. Csak első atomerőművünk befejezése késik, pedig 1956-ban öiV.mmel vettük, hogy a CSKP országos konferenciája jóváhagyta felépítését. A kísérleti magerőmü teljesítménye 150 MW lesz, üzembe helyezését a legközelebbi években várjuk. Közben a prágai Energoprojeki munkatársai megkezdték második dott. A Cseh Műszaki Főiskola mellett magfizikai tanszék nyílott, amely eddig is több tucatnyi szakembert adott a gyakorlatnak. Tudósaink és kutatóink egy része a hazai akadémiai intézeteken kívül rövidebb-hosszabb ideig a Szovjetunióban, a Dubnái Egyesített Atommagkutató Intézetben tevékenykedik s a nemzetközi tudományos együttműködés keretében hozzájárul az atomfizika fejlesztéséhez. A Szovjetunió baráti segít' ségével bevezetett atomtechnikánkkal szemben persze még rengeteg a követelmény. Nem elég, hogy a plzeňi Lenin Művekben külön részleg alakult az atomtechnikai berendezések fejlesztésére és gyártására. Nem elég, hogy — bár lassú ütemben —, de sikeresen építjük első atomerőművünket. Sok fontos kérdés vár még mindig megoldásra: ezer és tízezer munkásra, mérnökre, konstruktőrre, és műszakira lesz még szükségünk, akik az atomüzemekben és más vállalatokban fognak az atomprogram teljesítésén fáradozni. Az atomenergetika nélkülözhetetlen kelléke a tiszta fémes urán, a tüzelőanyagelemek és a nehézvíz. Az energiatermelés ezenkívül bonyolult nemesítőés dúsítóműveket követel, ahol a kiégett uránrudakból különválasztják a plutóniumot, a radioizotópokat és a hulladékanyagot, hogy a visszamaradó tiszta urán ismét hasznosítható legven. Az atomtechnika fejlesztéséhez szükséges berendezések termelése már önmagában is olyan ipari forradalom kezdetét jelenti, amilyent országunk még nem élt át. Kihatással lesz valamennyi iparágra. Oj műszaki és gazdasági színvonalat, automatizálást és teljes gépesítést, operatív irányítást követel, s főleg minden dolgozó fokozott kezdeményezését. (DÖSA) „...A víz nem Ismert határt, irgalmat, pusztított, rombolt mindent, ami csak útlába került." Igy emlékszik a krónikás a szörnyű napokra, ' amikor a megvadult Duna tengerré változtatta Csallóköz jelentős részét. Tengernyi volt a víz. A komáromi járásból alig maradt valami szárazon. És ma, vajon mit lát a kíváncsi idegen? A rengeteg víztömeg helyén már kizöldült, sokat ígérően bokrosodik a vetés, virágba borultak a szinte végeláthatatlan répaföldek. Emlékek, életképek után kutatok. O r s ú j f a 1 u. Talán két kilométernyire lehet Komáromtól. Itt is garázdálkodott a víz. Foghíjas utcasorok. Kő, tégla mindenfelé. A levegőben mész szaga terjeng. Épít, aki csak teheti, aki födél nélkül maradt. A falu alatt fényesen nyújtózik a vasúti sínpár. Ezen túl különös házcsoportot pillantok meg. Kétszobás, tornácos faházak. Ideiglenes lakások. Árvízkárosultak lakják. Lehet itt egy csomóban legalább harminc. Kisebbszerű falu. Tetszetős így ránézve. A házak tetején televíziós antennák, imittamott virág az ablakban. Utcái is figyelemreméltók. Betonlapokból készítették. Nyúlánk legényke karikázik velem szembe. Tőle érdeklődöm Gőgh Lászlóék után. — Ott laknak a túlsó soron. De alkalmasint a majorban hamarabb megtalálja... Ott az állami gazdaságban ... Egy kőhajtásnyira sorakoznak az állami gazdaság épületei. Az udvaron traktorok vesztegelnek. Az egytt( pöfögő „masina" mellett találom Gőgh Lászlót. Szikár, fiatal testén játékosan lobogtatja a szél az olajfoltos szerelőruhát. Az ismerkedés után, jóbarátök módjára egymás mellé telepszünk. — Az árvíz előtt kint {.aktunk a Tamás-pusztán — magyarázza a fiatal traktoros. — Nézze csak, innen látni lehet a talpon maradt házak tetejét. A legtöbbje lakhatatlan. A miénk ls romokban hever. Annak idején azt gondoltuk, oda nem jut el a víz ... Erélyes mozdulattal hátrasimítja haját. — A faluköze még száraz volt, amikor Tamáspusztán már ott volt a víz. Váratlanul, észrevétlenül jött. A derékig érő vetésben észre sem vettük. Csak akkor néztünk nagyot, amikor már az ajtónk küszöbét mosta ... Feleségem, egyéves kislányommal még Idejében elmenekült, a többi asszonyokkal együtt, a legszükségesebbeket autóra rakták. Csak az újságból értesültem később hollétükről. Én azonban maradtam ... Mintha emlékei tárházában kutatna, egy pillanatra elhallgat és hosszasan maga elé mered. — A sok jószág meg miegymás... Mégsem hagyhattuk itt. Ugye, megért? A helyzet egyre komolyabbra fordult. Nem volt mire várni. Teherautókra rakták a jószágot... Gőgh László egy hétig volt távol az otthontól. És amikor hazatért, Komáromban, egyik sógoránál találta mindenét. — Azt mondják, szovjet katonák mentették ki a cuccomat — mondja mosolyogva. — A vadonatúj szoba-konyhabútort. A motorkerékpárt... Részleteket szeretnék hallani a mentési munkákról, de a fiatalember csak megrázza a fejét. — Mondom, hogy nem voltam Itthon. Gyurovics János, az apósom volt velük. Ha nagyon kíváncsi a történtekre, őt kérdezze ... Idegen házban, kicsit szorosan lakik a Gyurrovics-család. Az ő házukat is áldozatul követelte a szörnyű elemi csapás. Most kezdték meg az új ház építését. — Hát kérem az úgy volt: a lányomat a kisunokámmal autóra rakták. A vőm meg elment a gazdaság jószágával. Így maradt a ház gazda nélkül. Láttam ám, hogy a vályogfal nem sokáig bírja már a vizet. Ha összeroggyan, mindenük ott pusztul. Napjában többször is jártak erre katonai kétéltűk. Hiába volt minden beszéd. Ha valamelyik megállt, már a harmadik mondat után a szavamba vágtak: Bácsikám, nem tehetünk semmit, nincs rá parancs. így ment ez napokig, míg egyszer ... Nehéz lánctalpas katonai kétéltű csörtet Csallóközaranyos felől. Négy férfi tartózkodik a fedélzetén. Szótalanul ülnek. Csak akkor tekintenek egymásra, amikor megcsikordulnak a fékek. A jármű vezetője csak fejével Int az út szélén álló idősebb ember felé. — Mi baj bátyám? — kérdezi tőle az egyik civilruhás. Aligha érthette a szavát, mert amikor a motor zakatolása teljesen elcsitult, hol magyarul, hol tört szlováksággal magyarázta, hogy nem messzire a falutól, itt balra van egy tanya. Itt lakik a veje. Elment az állami gazdaság jószágával, ha nem segítenek, mindene ott pusztul: az új bútorok, a motorkerékpár ... A kétéltű parancsnoki üléséről magas, vállas katona emelkedik fel. Társai egyszerűen tovariscs Popovnak szólítják. Az ideiglenesen Magyarországon tartózkodó szovjet fegyveres erők műszaki századának altisztje. Kommunista. Az alakulat! pártszervezet bizottságának elnöke. Kérdően néz a kísérőkre. Néhány szóból is megérti, miről van szó. Az óriási gépkolosszus több helyen már úszva teszi meg az utat. Egészen a bejárathoz farolnak. Leeresztik a feljáró szerkezetet, de senki sem mozdul. A ház tetőzete időnként meg-megrecscsen. A vakolat kísérteties csobbanással hull a zavaros vízbe. A ház minden pilanatban öszszeroskadhat. Tovariscs Popov néhány pillanatig fürkésző tekintettel nézi a házat. Aztán a faluban felszedett férfi arcára esik a tekintete... A további események már mintha filmkockákként peregnének le. A vállas katona pillanatok alatt ledobja magáról csizmáját, egyenruháját. Csak egyetlen egy kurta sző hagyja el ajkát. — Igyoml Határozottsága bátorságot öntött a többiekbe is. Sző nélkül követték a példáját, öt markos férfinak a derékig érő vízben sem okozott komolyabb gondot a ház kiürítése. Felrakták a vadonatúj bútorokat, az ágyneműt, ruhát, élelmiszert, a motorkerékpárt, a gyermekágyacskát, a színes nagy labdát, az ágy fölött függő esküvői fényképet. Utoljára Popov lépett a kétéltű fedélzetére. Egész testében reszkető vadászebet hozott az ölében. Amikor letette a megrémült állatot, nyüszítve bújt megmentőjéhez. A motor felbődült, fodrosodni kezdett a víz. És ekkor a ház hátsó része megingott, a tető félrelibbent... — Hát igy történt — sóhajt mélyet János bácsi. — Ha nincs az a tovariscs, bizony mindene ott vesz az én vömnek ... Cigarettával kínálom, de ő egyetlen mozdulattal elhárítja. — Tudja mit, mást mondok énl Azt, hogy az iskolás könyvekben kellene írni az ilyen emberekről. Emberséget, bátorságot tanulhatnánk tőlük. Ám nemcsak az após és veje emlékezik így a derék, határozott, áldozatkész szovjet katonákra, hanem számtalan bajba jutott csallóközi család is. Huszonegy esztendővel ezelőtt a szabadság melegét hozták el, tavaly az életüket, vagyonkájukat mentették meg. És még köszönetet sem vártak érte. Nem krónika ez, hanem élő emlék, amelyet az esztendők sem homályosítanak el, mivel gyökerei a hála és szeretet kifogyhatatlan, kristálytiszta forrásából táplálkoznak. SZARKA ISTVÁN DEMOSTENE BOTEZ: rTjaí(j(j(ák alatt Vén tölgyfák alatt, hegyoldalban jártam, s egy helyen árva sírhalomhoz értem, a szél beszórta száraz falevéllel, feldíszítette elhullott virággal. Olyan volt, mintha vakondtúrás lenne, mii sárga lombok bús keretbe zártak, homályba vonták sötét, néma árnyak ... Ösz volt, s rámszállt a béke rég várt csendje. Levettem kalapom a sírhant mellett, esett fejjel a kopár földre néztem. Alltam s az idő suhant észrevétlen, így köszöntem a kedves névtelennek. Csak álltunk sírunk fölött megrendülve, én és az erdő hallgatásba fagyva. Lombját egy tölgyág lassan lehullatta arcomba s lábamhoz, a hervadt fűre. Egy levelet figyeltem, miként ért le, láttam, a vörös szedergallyra röppen, Szovjet harcos pihent a gyepes földben, itt halt meg nemrég, itt folyt ifjú vére. Ügy rémlett, hívó, suttogó hang serkent, de csak az erdő sápadt lombja rezgett. S valaki részévé vált életemnek, pedig már nem élt, mindörökre elment. Szél kelt az ágak közt egy pillanatra, s éló sóhajként lebbent át a rétre; s a végtelen lét titkát hallva, értve szívem a holtat testvérül fogadta. Később, mikor a tavasz kinyílt tarkán, egy messzi, közös temetőbe vitték, hogy együtt legyen övéivel ismét, mint rég, a vén Jenisszej kies partján ... Fordította: VERES JÁNOS. 1966. V. 8