Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-07 / 125. szám, szombat

A korsz

erű általános közelmúltban hazánk minden tájáról 300 pedagógus, ezenkívül az európai szocialista országok pedagógiai tudományának képviselői és tíz tőkés ország küldöttei Prágában tanácskoztak és vitatták, hogy mi a korszerű általános műveltség tartalma, hogyan lehet az egyes tantárgyak anyagát olyan szoros összefüggésbe hozni egymással, hogy az a természet és a társadalom egységes képét adná a tanulóknak. A konferencia résztvevői arra a rendkívül bonyolult kérdésre keresték a választ, melyek azok a társadalmi követelmények, amelyek a korszerű általános műveltség tartalmát alapvetően meghatározzák: a tudományos technikai forradalom, az emberek egyre több szabadideje, korunk hatalmas és rohamosan szaporodó tudásmennyisége, egyszóval: az általános emberi fejlődés ütemének meggyorsulása? > Az 195U-es évuen a világ ipari dolgozóinak fele 1900-ban már ismert gyártmányok készítésénél dolgozott. Jelenleg a szakemberek úgy vélik, hogy 1975-ben az iparban foglalkoztatottak fele olyan készítményeket fog gyártani, amelyeket 1950-ben még nem ismertek. A fejlődésnek e rohamos gyorsulása nem a korai szakosodást és a szűkkörű szakképzést igényli, hanem sokkal inkább a széles, általános műveltséget. Egy másik példa: a csehszlovák szociológusok megállapították, hogy 1960-ban hazánkban a dolgo"zó férfiak szabad ideje 16,1 százalék, a dolgozó nőké pedig 7,7 százalék. 1980-ban viszont ez legkevesebb 30 százalékra nő majd. De mit kezd a megnövekedett szabad idővel az olyan ember, akit szűk szakmáján kívül nem érdekli az irodalom, a képzőművészet, a zene, a technika, a sport? Tehát a fejlődésnek ez a tendenciája is azt követeli, hogy iskoláink általános műveltséget nyújtsanak, azaz a gyermekekben olyan egész életükre kiható érdeklődést ébresszenek az emberi kultúra minden igazi értéke iránt, ami okosabbá, szebbé, jobbá teszi az emberi életet. Minden fejlett iparral rendelkező társadalomban egyre több olyan munkásra lesz szükség, akinek alapos általános műveltsége is van (beleértve ebbe a fogalomba a természettudományos és technikai műveltséget is). S kevesebb érvényesülési lehetőségük lesz az olyanoknak, akik csupán a termelés egy szűk területén használatos manuális készséggel rendelkeznek és nincs a termelés technikai és technológiai folyamatainak megértéséhez szükséges általános műveltségük. Ha az általános műveltségnek ilyen fontos szerepe van az egyre inkább szellemivé váló fizikai munkában, természetesen még fokozottabb a jelentősége az értelmiségi tevékenységben. A jelen és a jövő értelmiségére a természet és a társadalom olyan összefüggéseinek a feltárása és gyakorlati alkalmazása vár, amit csak olyan emberek oldhatnak meg, akik egyrészt szoros kapcsolatban vannak az élettel, másrészt tanulmányaik során olyan ismereteket szereztek, olyan képességre, a problémák új módon való felvetésére és megoldására, s olyan kritikai szellemre tettek szert, ami csak a sokoldalú, általános képzés során fejlődhetett ki A szakemberszükséglet feltevései szerint 1980 körül egy-egy korosztályból 92 százaléknak kell elvégeznie az alapiskola kilencedik osztályát, ebből 63 százaléknak kell a középiskolai érettségit megszereznie és 22 százaléknak az egyetemeket és főiskolát befejezniük. E tervek megvalósítása társadalmi fejlődésünk egyik feltétele. Ahhoz azonban, hogy ezeknek — a jelenlegi helyzethez viszonyítva — igényes követelményeknek eleget tegyünk, nagy mórtékben kell fokozni az oktatás hatékonyságát. Nem értünk ugyan egyet azzal a nyugati oktatás-gazdaságtan! felfogással, hogy egy-egy korosztályból csak 20—25 százalék alkalmas a közép- és főiskolai tanulmányokra, ám a bukások és a lemorzsolódás számának iskoláinkban levő mai arányai arra figyelmeztetnek, hogy a közép- és felsőoktatás csak olyan ütemben bővíthető — a színvonal csökkentése nélkül s=-- amilyen mértékben a tanulók továbbtanulásra való képességét és készségét a pedagógiai munka javításával növelni lehet. Mindez pedig egyre jobban sürgető kérdés, hiszen a jövő dolgozói már ma ott ülnek iskoláink padjaiban. Előkészíti őket a ma iskolája, a nagy "áltozásokat hozó jövőre? Mindenki egyetért azzal, hogy a korszerű általános műveltséget nem lehet az Ismereteknek és a készségeknek azzal a körével azonosítani, amit a hagyományos és gyakran még ma is makacsul kísértő liberális-humanisztikus műveltség jelent. Az általános műveltség ilyen hagyományos fogalmának minden lényeges jegye az ókor történelmi mélységeibe nyúlik vissza. Az ókori műveltség általános volt abban az értelemben, hogy kiterjedt a kor tudásának, műveltségének csaknem egész körére. (Gondoljunk csak Arisztoteleszrel). Általános volt azonban abban az értelemben is, hogy egy társadalmilag privilegizált réteget közös műveltséghez juttatott. S ha tovább vizsgáljuk ezt a műveltség-ideált, megállapíthatjuk, hogy általános volt azért is, mert liberális volt, nélkülözött minden gyakorlati, minden szakjelleget, nem meghatározott foglalkozásra készített elő, hanem az egyén sokoldalú harmonikus képzésére törekedett. A műveltség tartalma szinte kizárólagos humanisztikus jellegű volt, hiszen a „hét szabad művészet" gerincét a nyelvi — irodalmi — logikai képzés alkotta. A természettudományok és a technika fejlődése azonban a 18. században gyökeres változásokat kényszerített ki a köznevelésben. A kapitalista társadalmi rendszer kialakulása (ezzel egyidejűleg a polgári nemzetek létrejötte) a tudományok és a technika fejlődése, az általános műveltségi eszmény fogalmának a természeti ismeretek alapjaival való bővítését hozta, és ezzel kezdődött a humanisztikus és a természettudományos ismeretek „konfliktusa". Az ókori-középkori hagyományokra visszanyúló liberális, humanisztikus általános műveltségi eszményre — mely kisebb változásokkal tulajdonképpen egészen a 20. század közepéig élt — úgy foltozgatták rá, — az élet, a fejlődés által kikényszerített új ismereteket, hogy azt „megóvták a mindenféle" gyakorlatias jellegtől. A humanisztikus műveltség e művelődési anyag arányaiban és feldolgozási módjában is megtartotta a vezető szerepét. A természettudományos oktatásra — amely elől már nem lehetett kitérni — sokan még közvetlenül a felszabadulás előtt sem tekintettek úgy, mint a sokoldalú harmonikus képzésnek a klasszikus nyelveknél jóval nagyobb jelentőségű tényezőjére. Inkább úgy kezelték ezeket az ismereteket, mint ami nem zavarja a liberális képzést, s a maga „szerény eszközeivel" hozzájárulhat az általános műveltséghez. Hazánk első oktatásügyi rendelete, az 1777-ben Mária Terézia bevezette Ratio Educationis óta 13 lényegesebb változást jelentő iskolareform korszerűsítette hazánkban a művelődé^jjgyet. A legnagyobb jelentőségű ezek közül a műveltségi monopóliumot felszámoló, egységes iskolarendszert bevezető 1948-as reform. Az iskola belső tartalma korszerűsítésének változtatásai a fejlődés dinamizmusát jelölik. A művelődési anyag jelentős korszerűsítését eredményezte az 1960ban végrehajtott tartalmi és az egyes tantárgyak tanításának felfogásbeli (koncepcionális) változtatása. Mindezek ellenére a különböző kutatások azt jelzik, hogy az alapiskolák jelenlegi tananyagát lWO-től kezdődően át kell építeni. A pedagógiai tudomány eredményei ugyanis világszerte arra figyelmeztetnek, hogy az iskolai oktatásnak és nevelésnek ma még inkább, mint a múltban, nagymértékben a gondolkodás fejlesztésére, a tudomány és a gyakorlat világában való tájékozódás eszközeinek az ismertetésére kell törekednie, mivel e képességek és készségek sokkal értékesebb jellemzői, Ismérvei és követelményei'a korszerű általános műveltségnek, mint az enciklopédikus ismerethalmaz. Éppen ezért az alapiskola művelődési anyagának kiválasztása nem csupán az egyes tudományok tartalmából és logikájából indul ki. Sem a hagyományos anyag szelektálása, sem az új társadalmi követelményeket kielégítő új anyagrészek megválasztása nem történhet csupán ezen az alapon. Az alapiskola nyújtotta művelődési anyagnak részleteiben és egészében nemcsak ismeretgyarapító funkciót kell betöltenie, hanem meg kell valósítania a sokoldalú, harmonikus, képzést. Ezt a pedagógiai célt pedig csak úgy lehet elérni, ha a művelődési anyag meghatározásakor a gyermek pszichológiai fejlődésével is kellőképpen számolunk. A korszerű általános műveltség problémájának a nemzetiségi iskolák művelődési anyagára való alkalmazásával — tudományos megalapozottsággal — még sehol sem foglalkoztak. A reális életnek az a mindennapi társadalmi igénye, hogy a nemzetiségi iskola tanulója két nyelvvel, két kultúrával rendelkezzék, rányomja bélyegét a nemzetiségi iskola művelődési anyagára s azt, a többi Iskola tartalmához viszonyítva humanisztikus jellegűvé teszi. Ám az a tény, hogy a tanulók a nemzetiségi iskolában a természettudományok köréből ugyanazokat az Ismereteket szerzik meg, mint a cseh, illetve a szlovák tannyelvű iskolákban, ugyanakkor viszont értelmi képességeiket többnyelv struktúráján csiszolják, erkölcsi és esztétikai érzéküket két kultúrával edzik — ez minden kétséget kizáróan pozitívuma ezen iskoláknak. Persze, a szakemberek számára nehéz feladat a két kultúra művelődési anyagából kiválasztani a tananyagot. Nehéz feladat ez nemcsak pedagógiai, pszichológiai szempontból, hanem „érzékeny pont" nemzetiségi szempontból iš. A nemzeti művelődési anyag szelektálásával ugyanis számolni kell, még akkor is, ha az alapiskolai ismeretek nem befejezettek, hiszen a tanulók zöme továbbtanul. Igényes feladat ezernyi szempontot egyeztetni és ugyanakkor eleget tenni annak a feltételnek, hogy az igazán korszerű, általános műveltség az egyén szempontjából akkor értékes Igazán, ha lehetővé teszi számára a társadalom közösségi életébe való zökkenőmentes beilleszkedését, a saját hasznára és a társadalom javára végzett alkotómunkát. E gondolatok ugyan nem újak, következetes megoldásuk azonban — s a tanácskozás is ezt bizonyította — még sok sok tudományos elmélyülést, rengeteg munkát igényel. MÚZSI FERENC MIROSLAV VÁLEK: Füvek történelme (OLDŔICH MIKULÁŠEKNEK) Be jó volna, ha látnátok azt a foszfort! A rétet, mely fényes, mint az óra számlapja, ha tavaszt mutat! Lábikrái még puhák, izmai sajogva erőlködnek. de halványzöld versenyautója már végigsurran a lejtőn, ó, füvek gyorsuló-képessége! lejtőn, S a klorofil! S a tavaszi csírázás! És kétszázezer egyéb bolondság! Még bele sem fájdult a szemetek. s a fű máris megkezdte a második fordulót. Dalolj valami vidámat. dalolj, dalolj, de gyorsan! Riadtak vagyunk, mint a szarvasok. s a füvek szeme láttára öregszünk. S már sehol sincs a versenykocsi. a tavaszi motorok dübörgése. a tribünök hangzavara! - Csak egy szomorú sörösautót látni, amelyből kidobálják a habos-szájú zöld üvegeket, a csikókat, réti lovakat, melyek vágtatást mímelnek. Egy, kettő. magasra a térdet, nótát! így ért meg az ember ezer évet. Mindig futnia kellett. élre törni, hábzó szájjal, senki sem szólt rá: „Miért?" S „Hová?" S a fűtől ki kérdezte meg, hová nő és minek? Ki volt kíváncsi belső életére? Ki fordította le legalább a szárát emberi nyelvre? Senki, csak a tűz és az eső. S a fű munkálkodik: bozótok ösvénye fölött, sírok fölött, hallgatja a tenger panaszát, aorták zörejét. átváltoztatja a Nap pörkölő lángját, a víz zagyva beszédét, élővé varázsolja a halott anyagot, magába-zárkózva gyötrődik, keresi a dolgok igazi arcát. Százszor megírták a háborúk történetét, a bélyeggyűjtés és a futball történelmét; a füvek történelmét nem írta meg senki, S a füvek szempontjából ez nem is olyan fontos. Az ő történetük folyamatos és hosszú. Gyorsvonatok közlekednek benne. lovasok rágják a paripák sörényét. Aranyhajú fej hanyatlik közéjük. és kiskakasok vesztették el köztük taréjukat. ó, ismerik a tévelygő csillagokat! A fű tudja, mitől lett véres. Eszében tartja a nyári szerelmeket. a hűtlenséget, a kegyetlen gyilkosságot. De a fű türelmes és szemérmes. A fű mindent betakar. S hallgat. Ne tekintsetek rá gőgösen. A fű tudja, mi fáj a holtaknak, a fű mindent tud az életről és a halálról. A fű pontosan nyilvántartja a reményeket és könn yeket. Kiszámította végleges alakotokat. yeket. z«ld ceruzával aláhúzott benneteket, és vár. Egyszer majd mindent felfogok, s felfedem előtted a rejtett összefüggéseket. Gyere, menjünk ki a sötétbe. figyeljük a füvek vajúdását. a gyökerek iszonyú görcsét, sejtek recsegését, nedvek bugyogását Értek már mindent, mintha fűvé változtam volna. Tedd a kezed az éj mellére, s jól figyelj arra, amit mondok: Sehol semmi, csak a tűz és a? eső. Fordította: VERES JÁNOS A költő „Nepokoj" (Nyugtalanság) című új kötetéből.