Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-26 / 143. szám, csütörtök

KOZMOSZ 119. A Szovjetunióban kedden Föld körüli pályára Juttatták a Kozmosz 119. jelzésű mestersé­ges holdat. A szputnyikon el­helyezett tudományos műszerek segítségével folytatni kívánják a TASZSZ által 1962. március 16-án bejelentett űrkutatási program végrehajtását. A Kozmosz 119-nek a Föld felületétől számított legnagyobb távolsága 1305 km, legkisebb távolsága 219 km. A szputnyi­kon elhelyezett berendezés ki­fogástalanul működik r&KOKj m pwyy J^ ni HM Mii ii Tl íi H ATHÉN A görög kormány kedden ka­tonaságot és rendőrséget moz­gósított a 2000 vasutas sztrájk­jának letörésére. A sztrájkoló vasutasok kedden szakszerveze­ti központjukban gyülekeztek, és ismét úgy döntöttek, hogy nem lépnek munkába. A mi­nisztérium közben utasította az államügyészséget, indítson eljá­rást mindazok ellen, akik nem tettek eleget a királyi felszólí­tásnak és továbbra is sztrájkol­nak. A sztrájkolókat most hat hónapig terjedő börtönbünte­tés és bírság fenyegeti. Ennek ellenére a vasutasok elhatároz­ták, hogy 48 órás sztrájkjukat további kéí nappal meghosszab­bítják. A sztrájkolók fő követelése az útiilletmények felemelése és beszámítása a nyugdíjalapba. BUENOS AIRES Az Argentin Általános Mun­kaszövetség június 7-ére 24 órás általános sztrájkot hirdet. A szakszervezeti vezetők kije­lentették: a dolgozók sztrájk­kal tiltakoznak a kormány ama döntése ellen, hogy a munkaszerződésekről szóló új törvény 60 cikkelye közül csu­pán négyet léptet érvénybe, ho­lott az új törvényt a parlament már teljes egészében jóváhagy­ta. RÓMA Az Ansa és az Italia olaszor­szági hírügynökségek sajtó- és távíródolgozói kedden délben 24 órás bérsztrájkba léptek az olasz sajtó műszaki alkalmazot­jai sztrájkmozgalmának kereté­ben. A sztrájkot a három nagy olasz szakszervezeti központ a CGIL, CISL és az UII. szervezi. A sztrájk miatt Olaszországban kedden nem jelentek meg az esti lapok ós szerdán a napi­lapok sem. Már 16000 brit tengerész sztrájkol London (CTK) — A brit ten­gerészek 9 napja tartó általános sztrájkjában 520 hajó 16 000 tengerésze vesz részt — közöl­te Willlam Hogarth, a Tenge­részek Nemzeti Szövetségének titkára és hozzáfűzte, hogy a sztrájk még egy hónapig is el­tarthat. A Wilson-kormány, amely má­jus 23-án kihirdette a szükség­állapotot, még mindig nem szánta el magát arra, hogy a haditengerészetet használja fel sztrájktörő munkára a kikötők­ben, attól félve, hogy a sztrájk­hoz a kikötőmunkások szakszer­vezeti szövetsége is csatlakoz­na. A Reuter szerint a kormány úgy döntött, hogy a haditenge­részetet a hét vége előtt nem veti be. Hadihajókkal akarják elvontatni a sztrájkoló kereske­delmi hajókat a kikötők rak­partjaitól, hogy o<? azok a külföldi hajók vethesjfenek hor­gonyt, amelyek készleteket hoznak Nagy-Britanniába. A Morning Star című angol lap bizalmas körlevélhez jutott, amelyet a brit hajótulajdonosok szövetsége május 4-én, vagyis a tengerészsztrájk megkezdése előtt 12 nappal küldött tagjai­nak azzal az utasítással, ho­gyan válik lehetővé a sztrájk megbénítása. Az okmány felso­rolja azokat a lehetőségeket, amelyeket egyes esetekben a sztrájkolókkal szemben ki lehet használni. A körlevél utal a kereskedelmi tengeri hajózásról szóló törvény cikkelyeire. Ez a törvény 1894 óta van érvény­ben. A körlevél az 1854. évi törvény egyes fejezeteit is is­merteti, amelyek arról szólnak, hogyan lehet elősegíteni idegen személyzet, főképp ázsiai or­szágokból érkezett személyek sztrájktörő munkáját. A sztrájkoló tengerészek fő követelése az 56 órás munka­hét megszüntetésén kívül az , 1894. évi törvény hatályon kívül helyezése. A világ közvéleménye tegnap emlékezett meg Afrika napjáról. An­gola népo már öt éve harcol a gyarmati rendszer maradványai­nak felszámolásáért. A képen: Angolai partizánok a Kongo folyó torkolatának vidékén. (CTK—TASZSZ felv.) Letartóztatták a bugandai királyt Kampalában helyreállt a rend A francia kommunisták választási felhívása A Francia Kommunista Párt megkezdte kampányát a jövő évi parlamenti választásokra. A párt röplapokon és a pártsaj­tóban felhívta a demokratikus választórétegeket. Az FKP hangsúlyozza, a kom­munistáknak nagy szerepük volt abban, hogy a decemberi köztársasági elnökválasztáson baloldali egységfront alakult ki MITTERRAND jelöltsége kö­rül. A párt azóta ismételten együttműködést, közös program kidolgozását javasolta a szo­cialista pártnak, a radikális pártnak és a nem kommunista baloldalt összefogó demokrata­szocialista szövetségnek, javas­latai azonban válasz nélkül ma­radtak. Itt az ideje, hogy a demok­rata-szocialista szövetség vilá­gosan válasszon a kommunisták és a jobboldal között — han­goztatja felhívásában az FKP. A Francia Kommunista Párt hü marad eddigi politikájához és továbbra is a demokratikus erők egységére törekszik. Meg­egyezés hiányában azonban a parlamenti választások első me­netében mindenütt különjelöl­tet állít, a második fordulóban viszont hajlandó a legesélye­sebb demokrata jelöltet támo­gatni. Befejeződött a Wilson—Erhard találkozó A TASZSZ kampalai tudósí­tójával az ugandai rendőrfőka­pitányságon közölték: az ugan­dai hadsereg biztonsági alaku­latai letartóztatták Edward Mu­teszát, a lázadó bugandai ki­rályt. Az ugandai hadsereg egysé­gei kedden tűz alá vették a bu­gandai király Kompala mellett fekvő palotáját. A tudósító a következőt je­lentette a palota ostromáról: Kedd reggel 9 órakor az ugandai hadsereg egységei rö­vid tűzharc után elfoglalták a király palotáját. Az épületet Mutesza rendőrsége és fanati­kus hívei védték. Mikor a vé­dők bevonták az uralkodó zászlaját, a tüzelés megszűnt. (Ezután tartóztatták le a ki­rályt.) Valamivel később a har­cok a palota környékén kiú­jultak. A kormánycsapatok le­zárták az utakat. Kampalában, a fővárosban nyugalom és rend uralkodik. Az üzletek nyitva tartanak, mű­ködik a városi közlekedés; 18 órai szünet után helyre állt a telefon- és a távíró-összekötte­tés. A központi távíróhivatal, a tájékoztatásügyi minisztérium, a rádió és a televízió épülete előtt megerősített őrség áll. NIGÉRIA MÁR NEM ÁLLAMSZÖVETSÉG Lagos (CTK) — Nigéria kedd óta megszűnt államszövetség lenni, egységes állam lett — jelentette be rádió- és tv-beszé­dében Ironsi tábornok. A kato­nai kormányfő kijelentette, hogy, ezentúl csak Nigériai Köztársa­ság létezik egységes kormány­nyal. A négy tartományi kor­mányt és parlamentet felosz­latták. Ironsi tábornok keddi rende­letével feloszlatta az összes politikai pártokat, s törvényen kívül helyezett minden törzsi, politikai testületet és új párt­csoportosulást. Kedd délután befejeződtek Lon­donban Wilson brit miniszterelnök és Erhard nyugatnémet kancellár kétnapos tárgyalásai a NATO-vál­ságról, Nagy-Britannia és a Közös Piac viszonyáról, valamint a raj­nai brit haderő fenntartási költ­ségeinek kérdéséről. Jól tájékozott diplomáciai forrá­sok szerint Erhard Londonból hazatérve békülékeny hangú le­velet készül küldeni De Gaulle­nak. Mindenekelőtt emlékeztetni kívánja a francia elnököt arra, hogy a június második felében sorra kerülő moszkvai látogatása során „ne feledkezzék meg a né­met kérdésről". Lehetségesnek tartják, hogy Erhard kísérletet tesz egy párizsi villámlátogatás­1966. nétianv m^mMJXEJjü SZEMJON CARAPKINT kine­vezték a Szovjetunió bonni nagykövetévé. A 60. éves diplo­mata az utóbbi Időben a genfi leszerelési tárgyalásokon részt vevő szovjet küldöttség vezető­je volt. A NÉMET SZOCIALISTA EGY­SÉGPÁRT Központi Bizottságá­nak és a Német Demokratikus Köztársaság kormányának meg­hívására Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titká­rának vezetésével júniusban magyar párt- és kormánykül­döttség látogat a Német Demok­ratikus Köztársaságba. A SZOVJET OjSÁGtRÚ SZÖ­VETSÉG vezetőségének titkár­sága moszkvai ülésén elhatá­rozta, hogy a szövetség kong­resszusát ez év szeptember 28­ára össze hívja. A kongresszus a többi között a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIII. kong­resszusának Jegyében az újság­írók feladatairól fog tárgyalni. DR. BOHUMfL VERNER, Cseh­szlovákia algériai nagykövete felkereste Buteflika algériai külügyminisztert, aki elisme­réssel nyilatkozott a csehszlo­vák—algériai együttműködés kedvező fejlődéséről. AZ ENSZ is részt vesz 1967­ben a montreali világkiállítá­son. Az ENSZ pavilonját kana­dai kereskedelmi társaságok állítják fel. U Thant, az ENSZ főtitkára holnap a pavilon he­lyén kitűzi az ENSZ zászlaját. A DÉL-AFRIKAI KORMÁNY közölte, hogy Róbert Kennedy amerikai szenátor június 6-án kezdődő négynapos magánláto­gatása idején nem ad beutazási engedélyt külföldi újságírók­nak. LIMÁBAN véget ért a latin­amerikai légihaderő parancsno­kainak és a vezérkari főnökök­nek titkos értekezlete, amelyen a latin-amerikai partizánmozga­lom elnyomásáról tanácskoz­tak. Az értekezleten az Ameri­kai Államok Szervezete 16 ta­gállamának 50 küldötte vett A VOLT SS-LEGÉNYEK szer­vezete, amelynek müncheni ér­tekezletét betiltották, a múlt héten titokban összeült a nyu­gatnémetországi Regensburg­ban. ANDREJ GROMIKO szovjet külügyminiszter és Marko Nike­zič Jugoszláv külügyminiszter, szerdán megkezdte tárgyalásait. ADAM MALIK Indonéz kül­ügyminiszter tegnap bejelentet­te, hogy május 27-én Bangkok­ba utazik, ahol Abdur Razzak malaysiai miniszterelnök-he­lyettessel találkozik. A BUDAPESTI KATONAI Bt­RÚSÁG három magyar kém ügyét tárgyalta. A vádlottakat — Egedy Lehelt és Elemért, va­lamint Asbóth Lászlót 1962 és 1964 között Amerikában élő magyar emigránsok szervezték be. A vádirat szerint a vádlottak a Magyar Népköztársaság biz­tonságát veszélyeztető adatokat szolgálattak a CIA amerikai hír­szerző szolgálatnak. A SZOCIALISTA ORSZÁGOK tudományos műszaki társasá­gai főtitkárainak részvételével négynapos tanácskozás kezdő­dött Moszkvában a műszaki fej­lődés problémáinak megoldá­sáról. ra, még De Gaulle moszkvai útja előtt. Erhard kancellár tegnap haza­tért Bonnba. Megérkezése után kijelentette, hogy nagyszabású egyezmények jöttek létre az NSZK és Anglia között, s így a két ország közös előrehaladásáról beszélhetnek. A bonni kancellár látogatásáról kiadott közös közlemény szerint egy konkrét pontban — a brit rajnai haderő fenntartásához va­ló nyugatnémet hozzájárulásban nem egyeztek meg. A közlemény továbbá megemlíti, hogy a két kormány igyekezni fog megjaví­tani kapcsolatait a Szovjetunió­val és a kelet-európai országok­kal, ám Nyugat-Németország olyan feltételeket szab, amelyek gátol­ják e kapcsolatok javítását. Botrány a bonni hadügyminisztériumban Bonn (CTK J — Valamennyi nyugat-németországi lap tegna­pi számának első oldalán rész­letes tájékoztatást közöl arról a nagy korrupciós ügyről, ame­lyet a bonni hadügyminiszté­riumban lelepleztek. A botrány szereplői között több magas rangú hivatalnok és katonatiszt szerepel. A minisztérium magas rangú tisztviselőinek megvesz­tegetése még abban az időben történt, amikor a bonni had­ügyminiszter Franz Jozef Strauss, ismert bajorországi politikus, a Keresztényszociá­lis Unió jelenlegi elnöke volt. Bár a hadügyminisztérium tagadja, hogy a korrupció ösz­szefüggésben lenne a Starflgh­ter repüfőgéppel, amelyet a szövetségi köztársaságban a gyakori repülőgép-szerencsét­lenségek miatt „repülő kopor­sónak" neveznek, egyes képvi­selők, a parlament hadügyi bi­zottságának tagjai megerősítet­ték, hogy a megvesztegetés és a korrupció a Starfighter típu­sú repülőgépek elektronikus berendezésének beszerzésével kapcsolatban történt. Több havi huzavona után ' végre döntött a Boro­dajkewycz professzor ügyét vizsgáló fegyelmi bizottság: azonnal nyugdíjazta a világke­reskedelmi főiskola fasiszta tanárát, akinek antiszemita és náci szellemű előadásai után tavaly áprilisban a diákok Auschwitzot és Hitlert éltetve tüntettek a bécsi utcákon, meg­támadták az ellenük felvonuló antifasisztákat, és agyonütötték a 67 éves Kirchweger elvtár­sai. Kirchweger temetésének nap­ján Ausztria demokratikus erői­nek képviselői: szocialista, kommunista, de még néppárti vezető funkcionáriusok és a kormány tagjai is ott menetel­tek a hatalmas tüntető felvonu­lás élén. Ezek az erők a mai napig sem adták fel a harcot és az ő győzelmüknek könyvel­hető el a fegyelmi bizottság mostani döntése. Borodajkewycz menesztésé­nek megakadályozásán ugyan­is igen befolyásos körök mes­terkedtek. A náci professzort nemcsak a szélsőjobboldali ele­mek és a néppárti sajtó egy része vette védelmébe, hanem a szintén néppárti Piffl-Percevic művelődésügyi miniszter sem volt hajlandó őt felfüggeszteni állásától, noha erre megvolt a törvényes lehetősége. A háborús bűnösök ellen ho­zott törvény 1955. évi hatály­talanítása óta oly hiányos az osztrák büntetőjog, hogy Boro­dajkewycz ellen antiszemita, osztrákellenes beszédei és cik­kei miatt sem lehetett bírósági eljárást indítani, csupán fegyel­mi úton vonhatták felelősségre. Ausztriában egyébként az utób­bi időben több háborús bűnöst mentettek fel a vád alól. A hit­NZ SI KUNÉRT LEVELE 1 Az új kormánynak leri háború felmagasztalásáért manapság nem jár már bünte­tés és a Nyugat-Németországból származó náci irodalom és egyéb militarista sajtótermék (például a Deutsche National­Zeitung und Soldaten-Zeitung) Is szabadon terjeszthető az or­szágban. Az osztrák antifasiszta körök, elsősorban az ellenállási har­cosok követelik, hogy az ille­tékesek foganatosítsanak hatha­tós intézkedéseket annak meg­akadályozására, hogy az ifjú­ságot náci eszmékkel mérgez­zék. Ideje, hogy a diákokat az iskolákban kellőképpen és az igazságnak megfelelően vilá­gosítsák fel a hitleri háborúról és a náci rendszerről. Javasol­ják továbbá, hogy az osztrák büntetőjog tervbe vett megre­formálásánál helyezzenek na­gyobb súlyt az olyan cikkelyek törvénybe iktatására, amelyek kellő biztosítékot nyújtanak az antiszemitizmust és fasiszta propagandát terjesztő, és a hitleri háborút igazoló elemek tevékenységének megakadályo­zására. Ausztriában ugyanis a német nacionalista és neonáci szerve­zetek újabb és újabb provokáció­kat rendeznelj. Most például a a magát teljesen helytelenül osztráknak mondó tornászszö­vetség, az első köztársaságbeli Deutschvölkischer Turnerbund utóda, felhívást intézett „világ­szerte minden német törzs fia­taljaihoz", hogy vonuljanak fel .júniusban Innsbruckban. Mivel erre a tornaünnepélyre hiva­talosak a „hagyományaikat" hí­ven őrző volt SS-legények egye­sületei is, továbbá a Szudéta­német Tornászok (vezetőjük dr. Welwarsky, Henlein törzskará­nak Führere) és egyéb, ezek­hez hasonló ausztriai, nyugat­németországi és dél-tiroli tor­nászszövetségek, nyilvánvaló, hogy egy nagynémet revansista találkozó megszervezéséről van szó a semleges Ausztriában. Az új ausztriai kormány pró­batétele lesz majd magatartása e tüntetéssel szemben. Hiszen ez a revansista találkozó a semleges Ausztriában szöges ellentétben áll az osztrák ál­lamszerződés egyértelmű ren­delkezéseivel, Ausztria függet­lensége ellen irányul és fő cél­ja egy újabb Anschluss propa­gálása.

Next

/
Thumbnails
Contents