Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)
1966-05-26 / 143. szám, csütörtök
Rendszeresen növeljük a termelés hatékonyságát Ülést tartott az Állami Pénzügyi, Ár- és Bérbizottság (ČTK) — Az Állami Pénzügyi, Ár- és Bérbizottság tegnapi ülését Bohumil Sucharda miniszter, a bizottság elnöke irányította. A bizottság megvitatta a vállalatok gazdálkodásának 1967. január elsejével érvénybe lépő keretfeltételeire tett javaslatokat, majd népgazdaságunk ez idei fejlesztésének eredményeit értékelte. Az ülés résztvevői hangsúlyozták: szükségesnek tartják, hogy a vállalatokat idejében tájékoztassák az új feltételekről. Ennek eísősorban az a célja, hogy a termelés fejlesztésének nagyobb hatékonyságát célzó intézkedéseket belevegyék a jövő évi tervbe, és azokat az ötéves terv előkészületei folyamán is figyelembe vegyék. A vállalatok gazdálkodási feltételeinek közzétételével egyidejűleg le kell rögzíteni a hosszabb időre szóló operatív gazdasági eszközök alkalmazásának alapelveit, valamint céljukat és szerepüket az új irányítási rendszerben. A bizottság ezt követve megvitatta azt a javaslatot, mely szerint a vállalatok a béradót bizonyos rendszer értelmében meghatározott alapba juttatják majd. Ez hathatós eszköze lesz a nemkívánatos bérezés korlátozásának és megalapozhatja a jobb munkaerő-gazdálkodást. A bizottság ezzel kapcsolatban hangoztatta, hogy megfontoltan kell kiválasztani a legmegfelelőbb megoldást. •ír Ez év első negyedében a vállalati tervekben eredetileg feltételezettnél gyorsabb ütemű volt a termelés növelése és az értékesítés. A bruttó jövedelem eléréséhez fűződő anyagi érdekeltség jelentősen elősegítette, hogy a felelős dolgozók a költségek csökkentésére, s a termelés jövedelmezőségének növelésére törekedtek. A jó eredmények ellenére számos égető probléma még megoldására vár. A termelésben még nem került sor a szükséges változásra, továbbra is nagy az anyagfogyasztás, rossz a munkaerő-gazdálkodás, hibák fordulnak elő a beruházási tevékenységben és a külkereskedelem áruellátásában. A bizottság véleménye szerint az említett fogyatékosságok kiküszöbölését még ez idén elsősorban a gazdasági eszközök Nagyobb figyelmet a gyermekotthonokra Ülést tartott az SZNT Népi Ellenőrző és Statisztikai Bizottsága (ČTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács Népi Ellenőrző és Statisztikai Bizottságának tegnapi tanácskozását Ján Štencl megbízott, a bizottság elnöke irányította. A bizottság többek között a beruházások felülvizsgálásának eredményeiről, a nevelőintézetekben elhelyezett gyermekek gondozásáról, valamint a központosított illetékbeszedés ellenőrzésének eredményeiről tárgyalt. Az Illetékes szervek felülvizsgálták 18 gyermekotthont, és ellenőrizték az említett intézményeket írányító kerületi s járási nemzeti bizottságok tevékenységét. Megállapították, hogy a gyermekotthonok túlnyomó része régi, sok esetben több százéves épületekben van elhelyezve. Jóllehet az SZNT elnökségének erre vonatkozó határozata után egyes, egészségügyi szempontból kifogásolható gyermekotthonokat, éspedig Malackyn . Feleden és Szepsiben megszüntettek, továbbiakat pedig rendbehoztak — az épületek túlnyomó többsége nem felel meg céljának. A tanácskozás részvevői rámutattak, hogy a nemzeti bizottságok nem szentelnek kellő figyelmet a gyermekotthonokban elhelyezett gyermekek gondozásával kapcsolatos problémák megoldásának. A nemzeti bízottságok nem teljesítették a kormány, az SZLKP Központi Bizottságának elnöksége s az SZNT elnöksége határozatát, melynek értelmében 1970-ig gyermekvárosok építéséről kellett volna gondoskodniuk. A nevelőintézetekben elhelyezett gyermekek nevelése és gondozása nem felel meg a követelményeknek. Az épületek belső berendezése és felszerelése, valamint a gyermekek ruházata nem megfelelő. Nincs kellő színvonalon az egészségügyi és higiéniai gondoskodás sem. Az intézményekben felszolgált ételek biológiai és kalóriaértéke nincs kellő arányban a gyermekek életkorával. Emellett az élelem tápértékét az élelmiszerek szakszerűtlen kezelése is csökkenti, s egyes lelkiismeretlen felelős dolgozók ellopják az élelmiszerek bizonyos részét. A bizottság elhatározta, hogy a felülvizsgálásokról felvett jegyzőkönyvet az SZNT elnöksége elé terjeszti. Javasolta, hogy a kerületi nemzeti bizottságok az illetékes szervekkel együttműködve minél előbb gondoskodjanak gyermekotthonok és gyermekvárosok terveinek kidolgozásáról, valamint arról, hogy a jövőben színvonalasabb legyen a gondoskodás a szóban forgó intézményekben elhelyezett gyermekekről. A bizottság a központosított illetékbeszedés eddigi tapasztalatairól tárgyalva megállapította, hogy nem minden járásban készítették elő megfelelően az illetékbeszedés központosítását. Főképpen ez okozza, hogy eddig nem lett gazdaságosabb az ügykezelés és sok panasz merül fel a lakosság körében. operatív hasznosítása leheti lehetővé, továbbá az, hogy a vállalatokban elmélyítsék a szervezd munkát: — Az eddiginél nagyobb mértékben használják fel az árak jelenlegi kategorizálása adta lehetőségeket a korszerű termelés fejlesztésére, és a kereslet figyelembevételével a termelés fellendítésére; -- a külkereskedelmi vállalatokkal karöltve s a világpiacokon elérhető árakat szem előtt tartva elemezzék a termelés hatékonyságát; értékeljék rendszeresen az árak kiegyensúlyozásának gazdasági hatékonyságát; — hozzák létre annak feltételeit, hogy a vállalaton belüli egységekben hatékonyabb legyen a személyes anyagi érdekeltség a termelés eredményeiben; az átlagos névleges bérek emelkedésének öszsze keli függnie a teljesítményekkel, a dolgozók szakképzettségével elfizzék meg a bérezésre előirányzott eszközök felaprózódását az egyre nagyobb létszámú dolgozók között; — vegyék figyelembe, hogy a kormány 136/66 határozata értelmében nem kerül sor a szabályszerűen létrejött terven felüli pénzforrások kimerítésére, és ezért az illetékes szerveknek segítséget kell nyújtaniuk annak eldöntésében, miként lehet ezeket a forrásokat a leghatékonyabban kihasználni. Gyógypedagógiai fakultást nyitnak Bratislavában Az SZNT iskolaés művelődésügyi bizottságának ülése (ČTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács iskola- és művelődésügyi bizottsága tegnapi ülésén jóváhagyta azt a javaslatot, melynek értelmében a bratislavai Komenský Egyetemen gyógypedagógiai fakultást nyitnak. A bizottság megállapította, hogy Szlovákiában a gyógypedagógiai iskolák káderellátása nagyon hiányos. Jelenleg ezekben az iskolákban és osztályokban a fogyatékos gyermekeknek csak körülbelül 20 százaléka kaphat elhelyezést, s ennek oka mindenek előtt az, hogy nem rendelkezünk megfelelő számú tanítóval. Ha a szükségletnek megfelelően akarjuk fejleszteni a gyógypedagógiai iskolák hálózatát, akkor 1970-ig csak Szlovákiában több mint 2700 gyógypedagógiai képzettségű tanítóra és nevelőre van szükségünk. Ennek a feladatnak a Trnavai Pedagógiai Intézet gyógypedagógiai tanszéke egyedül nem képes eleget tenni. így a gyógypedagógiai fakultás megnyitásával országos problémát oldunk meg. Az új fakultáson a tanulás időtartama öt év lesz. A bizottság a továbbiakban foglalkozott az alapiskolák káderhelyzetével, valamint a tanítók elhelyezése és nyilvántartása rendszeresítésének javaslatával. Ezenkívül megtárgyalta a szlovákiai hivatásos színházak helyzetéről szóló Jelentést és jóváhagyta a Szlovákiai Műemlék- és Természetvédelmi Intézet alapszabályzatát. Nagyszabású Gyilkosok a bíróság előtt diák-csereakció a szünidőben Karel Hrudka és Szergej Ivanovics Szohin, a csehszlovák és szovjet művelődésügyi minisztérium felelős dolgozói tegnap ismertették a szovjet és a csehszlovák közép- és főiskolások idei nyaraltatási csereakcióját. A júliusban, augusztusban és szeptemberben sorra kerülő devizamentes cserenyaraláson 2000 csehszlovák és 2000 szovjet diák vesz részt. A fiatalok szünidejüket tanulmányaiknak megfelelően részben szakismereteik bővítése céljából az üzemek vagy a mezőgazdaság, illetve az iskolák tanulmányozásával, részben pedig pihenéssel, szórakozással töltik majd. Szabad idejükben alkalmuk lesz megismerkedni az egyes városok nevezetességeivel, műemlékeivel és elmélyítik kapcsolataikat a szovjet, illetve csehszlovákiai kortársaikkal. —ka (CTK) — Tegnap kezdődött meg a Bratislavai Kerületi Bíróság büntető tanácsa előtt Irena Čubirková és Václav Bernart bűnügyének tárgyalása. Az ellenük emelt vád szerint 1951. október 10-én megegyeztek abban, hogy meggyilkolják Ján Čubirka trutnovi lakost. Áldozatuknak altatószert adtak be, majd Václav Bemart megölte. Tettüket véletlen szerencsétlenség látszatának keltésével sikerült leplezniük. Jóllehet a gyilkosság óta több mint 10 év telt el, a holttest exhumálása után bebizonyosodott, hogy a halált a gyilkosság okozta — a meggyilkolt koponyáját tompa tárggyal több ütéssel beverték. Irena Čubirkovát ezenkívül azzal vádolják, hogy 1964. december 7-én meggyilkolta élettársát — Ambróz Sčepkát. Amikor S'cepka egyszer ittas állapotban a padlón feküdt, Čubirková fejszével a fejére sújtott és megölte a magatehetetlen embert, majd bárddal levágta a fejét. A holttestet elégette és a fejét a trnavai vasútállomáson egy vasúti kocsiba tette. Ezután bejelentette a rendőrségen élettársa eltűnését. A hétgyermekes Irena Čubirková Ján Čubirka meggyilkolásával kapcsolatban kijelentette, hogy az altatószert Václav Bernard vádlott szerezte be és kettőjük előző megegyezése értelmében Bemart gyilkolta meg Ján Čubirkát. Irena Čubirková ezt követve segített neki a gyilkosság nyomainak eltüntetésében. Az élettárs — Ambroz Ščepka meggyilkolásával kapcsolatban azt állította: az említett durván bánt vele és többször illette életveszélyes fenyegetéssel. Václav Bemart tagadta részvételét Ján Čubirka meggyilkolásában, és csupán azt ismerte el bűnéül, hogy nem jelentette a gyilkosságot. A tárgyalást ma folytatják. Szovjet repülőgépek a világűrbe emelkednek A. Katrics altábornagy, a szovjet légierő helyettes főparancsnoka a Szovjetszkij Patriot című lapnak adott tudósításában kijelentette, hogy az új repülőgépmotorok, a légi és rakétatechnika általános fejlődése lehetővé teszi, hogy a szovjet repülőgépek a szuperszónikus gyorsaságról áttérjenek a kozmikus sebességre, a légkör sűrű rátegei fölé, a sztratoszférába és a kozmikus térségbe is felemelkedjenek. A. Katrics konkrét példaként említette a párizsi kiállításon -is bemutatott TU 114-es szuper• szőnikus gépet, amely óránként 2500 kilométeres sebességet fejthet ki, egyszeri felrepüléssel 6500 kilométer utat tehet meg és 121 utast szállíthat. Eredményes űrhajó-kísérletek A TASZSZ jelentette, hogy a Szovjetunió eredményesen kipróbálta kozmikus berendezések leszállási rendszerének egyik vázlatát. A kísérletet a TASZSZ 1965. december 14-én jelentette be. Eredményes befejezése után tehát május 25től szabad a közlekedés a Csendes-óceán tengeri és légi útjain a megjelölt térségben: északi szélesség 43 fok 44 perc, nyugati hosszúság 179 fok 07 perc, északi szélesség 44 fok 17 perc, nyugati hosszúság 177 fok 49 perc, északi szélesség 42 fok 01 perc, nyugati hosszúság 176 fok 04 perc, északi szélesség 41 fok 33 perc, nyugati hosszúság 177 fok 22 perc. Vietnam (Folytatás az 1. oldalról) nami helyzettel kapcsolatos véleményét, mert sokat várt az amerikai támogatástól a NATO kérdésében, az Európának adandó nukleáris biztosítékban, az angol font megszilárdításában és a rhodesiai kérdésben. Ez az álláspont azonban tarthatatlanná vált most, amikor Ky marsall olyanokra lövetett, akikről az amerikaiak azt állítják, hogy a védelmük alatt állnak. Diplomáciai megfigyelők szerint az Egyesült Államok latinamerikai Vietnam-akciója kudarcot vallott. A latin-amerikai kormányok többsége elutasította azt a követelést, hogy anyagilag és politikailag bekapcsolódjék a vietnami háborúba. Még a viszonylag jobboldali kormányok is passzív álláspontra helyezkednek. Eredménytelen az Egyesült ÁllaKilóg a lóláb Az indiai tanárok levele Indira Gandhihoz Delhi (ČTK) — Nyugat-Bengália több mint 500 egyetemi és középiskolai tanára levelet intézett Indira Gandhi miniszterelnökhöz. A levélben tiltakoznak az indiai—amerikai tudományos kutatási alap létrehozása ellen, mert az Egyesült Államok ezen keresztül akarja érvényesíteni ideológiai befolyását Indiában. Az „alap igazi küldetése — hangsúlyozza a levél — az, hogy ellenőrzése alá vegye az indiai iskolarendszert, és ezáltal létrehozza az amerikai életmód propagálásának feltételeleit". A NATO — a portugál gyarmattartók fő védnöke Dar es Salaam (ČTK) — P. F. Sahov, a szovjet küldöttség vezetője az ENSZ antikolonialista bizottságának Dar es Salaam-i ülésén elítélte a NATO-tagállamokat, amiért segítenek Portugáliának az afrikai gyarmatok megtartásában. A NATO-tagállamok segítsége nélkül Portugália nem lenne képes megtartani gyarmatait — jelentette ki a szovjet küldött. moknak az a törekvése is, hogy legalább jelképes, erkölcsi támogatást csikarjon ki a latin-, amerikai kormányoktól. A latin-amerikai országok és Saigon diplomáciai közeledésének előmozdítása sem jír sikerrel. Laoszi tiltakozás Duón ezredes, a laoszi haza^ fias semleges erők főparancsnoka elítélte az amerikai Imperialisták Laosz elleni akcióit, és egyúttal kiemelte azokat a sikereket, melyeket a népi erők értek el az utolsó két évben. Közölte, hogy az amerikaiak és szövetségeseik már 370 repülőgépet vesztettek Laosz felett és további repülőgépeik megrongálódtak. Duón ezredes felhívta a hazafiakat, védjék meg a felszabadított területeket, támogassák a koalíciós kormányt, és legyenek készen az imperialisták támadásának visszaverésére. Megadta magát a Da Nang-i felkelés két vezetője Nguyen Huu Co tábornok, saigoni hadügyminiszter közölte, hogy a Da Nang-i felkelés két katonai vezetője tegnap megadta magát. Quang Namot, és Ton That Tuong "őrnagyot, aki egy héten át Irányította a felkelők harcát, a „vizsgálat lefolytatására" Saigonba szállították. Véres diákharc Buenos Airesben Buenos Aires (ČTK J — A rendőrség kedden este megtámadta a Buenos Aires-i egyetem több ezer diákját, akik nagygyűlésen követelték a főiskolák költségvetésének emelését. A diákok visszahúzódtak a közgazdasági kar épületébe, melyet padokból és feldöntött autókból épített barikádokkal vettek körül. Innét verték viszsza a lovasrendőrség támadásait. A rendőrség az összetűzés során tűzoltófecskendőkkel és könnyfakasztó gázbombákkal próbálta szétverni a tüntető tömeget. A harc a reggelt órákig tartott. Több rendőr és diák megsebesült, néhány gépkocsi elégett. 1966. A napokban angol—spanyol tárgyalások folytak az 1704 óta bitorolt gibraltári angol támaszpont sorsáról. A jelek v. 26. szerint Anglia hallani sem akar Spanyolország javaslatairól. A képen: a gibraltári szikla és a város nyugati része, amely fölött állandóan repülőgépek és helikopterek köröznek. J (ČTK felvétele) ^