Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-14 / 131. szám, szombat

DUBNÁ - AZ ATOMKUTATÁS FELLEGVÁRA A dubnai Nagyenergiájú Laboratórium berendezései közé tar tozik ez az egyméteres, cseppfolyós hidrogénnel töltött buborékkamra is, amely az elemi részecskék nyomainak feljegyzésére szolgál. A Dubnai Egyesített Atomkutató Intézet tíz éve • Feltárulnak az elemi részecskék titkai • Rendkívüli teljesítményű részecskegyorsítók • Csehszlovák tudó sok az atomkutatás élvonalában A Moszkvától 125 kilométerre fekvő Dubna csendes, tízezer lakosú városka. Négyezer lakosa az Egyesített Atommagkutató Intézet dolgozója. A város utcái nagyobbrészt egyirányúak, a hangjelzések használata tilos, teljes nyugalom uralkodik mindenütt. Az atomfizikai kutatóintézet megalapításakor épített egyemeletes villák és családi házak már elvesznek az új bérházak között. A modern lakótelep ugyanúgy, mint a Volga partján emelkedő szálloda már abban az időben nőtt fel, amikor Dubna nemzetközi tudományos központ lett. Tíz évvel ezelőtt, 1956-ban a Szovjetunió és tizenkét népi demokratikus ország, — köztük Csehszlovákia — képviselői itt gyűltek össze, hogy megalapít-, sá* az Egyesített Atommagkutató Intézetet. Az a feladata, hogy fejlessze az atommagfizikát és vizsgálja a nagy energiájú folyamatokat. Megalapításával olyan országok tudósai részére is lehetővé vált a kísérleti kutatómunka, melyek még nem rendelkeznek az ehhez szükséges berendezésekkel. A tagállamok vezető tudósaiból áll az intézet igazgatósága és tudományos tanácsa. A tagállamok minden évben bizonyos pénzösszeggel járulnak hozzá az intézet fenntartásához. Az intézet igazgatója az 1964. évig Blohincev szovjet elméleti fizikus volt, 1965 óla pedig Bogoljubov fizikus-professzor vezeti az intézetet. Az Egyesített Atommagkutató Intézetben ma több önálló laboratórium működik: nagyenergiájú laboratórium, magproblémák laboratóriuma, elméleti-fizikai laboratórium, neutronfizikai laboratórium, többszörösen töltött ionokkal létrehozott magreakciókat vizsgáló laboratórium, magkémiai laboratórium. Legmodernebb berendezései közül legfontosabbak a 680 megaelektronvoltos szinkrociklotron, valamint a világ egyik legnagyobb részecskegyorsítója (szinkrofazotron). Ez utóbbinál a pálya kerülete 207 méter, a mágnes súlya 30 000 tonna, a gyorsító mágneses tér 150 gaussról 13 000 gaussra növekszik, a maximális teljesítmény 140 000 kW. A közeljövőben egy további, a világ legnagyobb proton szinkronja is az intézet rendelkezésére jog állni. E részecskegyorsító teljesítőképessége eléri a 70 milliárd elektronvoltot. Az új gyorsító teljesítőképessége kétszeresen felülmúlja az Egyesített Atommagkutató Intézet szinkrofazotronjának teljesítőképességét és két és félszeresen a világ legnagyobb külföldi szinkronjainak kapacitását, amelyek közül az egyik az Egyesült Államokban, a másik Svájcban működik. Csehszlovák kutatók Dubnában Az Egyesített Atommagkutató Intézetben jelenleg 40 csehszlovák magfizikus tevékenykedik. Egyrészt fiatal kutatók, akik itt mennek át az „élet iskoláján", másrészt szakképzett munkaközösségek, amelyek konkrét kísérleteket és számításokat végeznek. Mindnyáján két-három évet töltenek Dubnában. Csehszlovák tudósokkal gyakorlatilag az intézet valamenynyi laboratóriumában találkozunk. A nagy energiák fizikája szakában (a laboratórium igazgatója Vekszler akadémikus, a gyorsítók ismert szakembere) dolgozott aránylag hosszú ideig például Petrtílka professzor ls csehszlovák munkatársaival. Ezt a csoportot ma ls megtaláljuk Dubnában, csak éppen az összetétele változott. Tagjai az elmúlt években többek között érdemeket szereztek a „hiperon D

antiszigma mínusz" nevű új részecske felfedezésében. Újabban az elemi részecskék külcsöL nös hatását tanulmányozzák. A csehszlovák tudományos 14. dolgozók másik csoportja a magreakciók laboratóriumában 7

dolgozik. Itt tanulmányozzák az atommagok spontán hasadás A dubnai szinkrofazotron gyorsítókamráit óriási gyűrűs elektsát, amelyet 1940-ben Flerov, a romágnesek veszik körül. laboratórium igazgatója és Petrzsak fedezett fel. Magkémikusaink a transzurán elemekkel és a magreakciókkal kapcsolatos kutatómunkában vesznek részt, lva Tvára mérnök vezetésével a gyorselemző módszerek kidolgozásán fáradoznak a 104. számú mesterségesen előállított elem kémiai azonosítása céljából. Ennek az elemnek a felfedezése nagy sikert jelentett. Megállapították, hogy öt óra alatt átlag csok egy atomot lehet belőle nyerni, s emellett felezést ideje mindössze 0,3 másodperc. Ha tehát nemcsak fizikai, hanem kémiai szempontból is tisztázni akarják sajátosságait, nagyon érzékeny és rendkívül gyors kémiai módszereket kell kidolgozni vizsgálatára. A neutronfizikai laboratóriumban, amelyet Frank, Nobeldíjas tudós vezet, már hoszszabb ideje további csehszlovák csoport dolgozik dr. Urbanec neves neutronfizikusunk vezetésével. Ez a csoport a neutronok rezonációs felfogásával foglalkozik. Ilyen jelenség akkor fordul elő, amikor az atommagban megreked egy neutron s a mag kibocsát egy gammakvantumot. A laboratóriumban a különböző elemek és izotópok gammakvantumjainak színképét határozzák meg, s ennek alapján vizsgálják az atommagok struktúráját. Aránylag nagyszámú csehszlovák tudós dolgozik a magspektroszkópia osztályán, Az elmúlt év alatt összesen 180 csehszlovák tudós váltotta egymást Dubnában, nem is beszélve arról a sok száz további dolgozóról, akik rövidebb tárgyalásokra és konferenciákra érkeznek a magfizika városába. Költséges, de kifizetődő munka A csehszlovák tudósok részvétele az Egyesített Atommagkutató Intézetben költségessége és igényessége ellenére sem felesleges. Lehetővé teszi dolgozóinknak, hogy nagyképzettségű kollektívák társaságában elmélyítsék tudásukat és érvényesítsék tehetségüket. Olyan drága műszerekkel és berendezésekkel dolgozhatnak ott, amilyeneket Csehszlovákia maga nem tudna felállítani. (A kisebb országok Nyugat-Európában is a genfi CERN kutatóközpontban végzik gyakorlati atomkutatásukat.) Az utóbbi időben világszerte sok vita folyik a nagyenergiák fizikája terén végzett költséges kísérletek indokoltsága körül. A fizikának ez az ága ugyanis azon tudományok közé tartozik, amelyek nincsenek közvetlen kapcsolatban a gyakorlattal. Nem beszélhetünk tehát a gyakorlatnak nyújtott közvetlen segítségéről. Fő küldetése az atomkutatás alapvető kérdéseinek megoldása. Az anyag összetételének törvényeit kutatja. A nagyenergiájú kutatás már számos váratlan felfedezést tett lehetővé. Ma számos olyan anyagfajtáról is tudunk, amilyeneket 15 évvel ezelőtt még el sem tudtunk képzelni. Több tucatnyi elemi részecskét ismerünk, s ezek ismeretében újszerűen fogalmazhattuk meg az anyag szerkezetének kérdését. Az elemi részecskék kutatása ma olyan stádiumban van, amilyenben a kémia a múlt század utolsó évtizedében volt. Akkor fedezte fel Mengyelejev a periódusos törvényt, akkor leplezték le azokat a szabályokat, amelyek lehetővé tették új elemek „megjóslását" és a kémiai vegyületek tulajdonságainak meghatározását. Hasonló a helyzet ma az elemi részecskék fizikájában is: ismerünk már számos fontos szabályt, amelyek segítségével össze tudjuk hasonlítani a részecskéket és meg tudjuk határozni kölcsönös hatásuk egyes vonásait. Az elemi részecskék fizikájának fő eszköze a nagy energiájú berendezésekkel végzett ku tatás. Ahhoz, hogy az anyagot fel tudjuk „aprózni" legkisebb részecskéire, rendkívül nagy energiára van szükségünk. S mi nél mélyebbre akarunk hatolni az anyag titkaiba, annál nagyobb energiát kell igénybe vennünk. E bonyolult és költséges munka ellenére is indokolt a nagy energiák fizikájának fejlesztése: eredményei megmutat hatják az utat a fúziós energiatermelés megoldásához és hasznosak lehetnek más tudományágak, (például a kémia, a molekuláris biológia stb.) számára is, amelyek bizonyos vonatkozásban szintén az anyag struktúrájával foglalkoznak. fdi) A

z országúton feltűnt a távolsági busz. A völgyből fölrobogva, világosbarna füstkarikákat csapkodott maga után. Intettem a sofőrnek, jegyet váltottam, s elhelyeztem csomagjaimat. Még egy utolsó pillantással magamba zártam a hervadó tájat: őszi színekben tűzként piroslottak a bokrok. A völgyben töltöttem a nyarat, sok-sok éjszakát átvirrasztottam, míg elvégeztem munkámat. Örültem, hogy újra Reykhogy megfeszült nyakán ádámcsutkája is megrándult. — Kér cigarettát? — Nem, nem tudok dohányozni — válaszolta. U

gy véltem, már semmit sem közöl velem kényszer nélkül, mert szemmelláthatóan nemcsak hallgatag természetű, hanem félénk és bátortalan is. Kifújtam a dohányfüstöt és sokáig nem szóltam, hanem mérgesen hallOLAFUR JOHANN SIGURDSSON: John, a fiú és a lány javikba mehetek, csupán az autóúttól idegenkedtem. Buszon unalmasak a hosszú utak. Ilyenkor legszívesebben az utolsó sorban ülök, hogy minél kevésbé vegyek részt az utasok beszélgetésében és éneklésében. S ha a beszélgetés olykor tanulságos is lehet, de az énekléstől isten mentsen. Az énekek vályogkunyhókról, tengeri kagylókról, vagy arról a férfiról szóltak, aki fehér lovon érkezik a tanyára. Néha annak a fiatal lánynak a vallomásáról énekeltek, aki vékony ruhájában a tengerparton járkált s szerelmének hajója után nézve, így szólt: „Az ítélet napjáig kiáltom nevét, oly hangosan, hogy hallja az egész világ." A leánykának jók lehettek a hangszálai, s valószínű, nem volt régi tüdöfoltja, mint nekem. Különben kár, hogy az autóbusz utasai elrontják a szép, érzelmes verseket. Most, szerencsémre, az utolsó sorban kaptam helyet; az ablakból jól látom a rohanó, hervadó, dombos vidéket. A másik oldalon, az ablak melletti ülésen, fiatalember foglalt helyet; a köztünk lévő hely üres maradt. Nem tudom miért, de többször arrafelé nézegettem. A fiatalember állandóan a kezét bámulta. Ügy látszik, nem tartotta érdemesnek, hogy felnézzen a hegyoldalon fekvő tanyákra. Furcsának tűnt. Alig lehetett több huszonegy évesnél. Magas, széles mellű és teli, mint a tölgy; tekintete éretlen. Világosbarna, sovány és kiálló pofacsontú, nagy fejét borító sűrű, kócos, fekete hajára kopott, csúnya, ellenzős sapkát nyomott. Elhasznált és alaktalan posztózakót s földszínű gyapjúpulóvert viselt, bokáig érő bricsesznadrágján takarékosságról és szegénységről árulkodó foltok tarkálltak, bakancsa viszont majdnem új. T

ekintete, éretlensége ellenére, feszült és határozott. Szemöldökét ráncolta, szájaszélét összeszorította; állán szokatlanul mély vonás nyílott, mintha heves fájdalommal küzdene, vagy rejtett szándékot edzene, ami szívére nehezedik. Amikor végre hirtelen rám pillantott, nem tudtam megállni, s megkérdeztem tőle: — Hogy hívják ezt a tanyát? — s kimutattam az ablakból. — Nem tudom! — felelte rövid gondolkodás után. — Ismeretlen errefelé? — Igen. — Hová való? Megnevezett egy tanyát, amelynek hírét sem hallottam, de amikor a község nevét ís említette, már biztos voltam abban, hogy az isten háta mögött lehet, mert nemcsak a község esik ki minden forgalomból, hanem az egész megye is. — Hová igyekszik? — kérdeztem. — Reykjavikba — válaszolta vontatottan és újra csak a kezét nézte. Ogy vettem észre, mintha gyanakvás vonulna végig az arcán. Szótalanul néztem ki az ablakon. A falu vendéglője előtt a busz megállt, az utasok igyekeztek valami harapnivaló után. Ketten maradtunk csak az autóban. — Nem akar valamit enni? • kérdeztem. — Nem — felelte. — Akkor sétáljunk. Nekem sincs most étvágyam. javaslatomat szó nélkül elfogadta és elindultunk a falu köves útján. Otitársam előreejtette fejét, szemöldökét összehúzta és hallgatott. Feltűnt, hogy tekintetével kerülte a falu szélén álló katonai barakkokat, s szaporán nyelte nyálát, úgy gattam a kavicsok zörgését nehéz bakancsa alatt. Bántotta fülemet ez a csikorgás, olybá tűnt, mintha elefánt taposná a földet, s már sajnáltam, hogy szóba álltam vele. Ekkor ujfával bizonytalanul mutatott a mélysodrású gleccserfolyón túl tarkálló iskolára s a falura. — Ezeknél sokkal nagyobb házak vannak a fővárosban? — kérdezte. — Némelyek nagyobbak — válaszoltam. — Sosem volt még Reykjavikban? — Sosem mentem még el hazulról. — Mennyi ideig marad a fővárosban? — Bizonytalan. — Ez idő szerint mindenki dolgozhat Reykjavikban — mondtam. — Áz utóbbi időben sok munkalehetőség nyílt a hadseregben is. — Tudom — szólt szárazon. — Szórakozásból akarja megnézni Reykjavikot? — Nem — válaszolta. — Tennivalóm van ott, kérem. A folyó hídján sétáltunk. Mulatságos volt a híd alatt kavargó szürke örvényt nézni. Észrevettem, hogy komám a korláton levő drótsövényen úgy ökölbe szorította nagy kezét, hogy ujfr perecei elfehéredtek. — Figyeljen rám —• mondta hirtelen, s hangja kicsit megremegett, mintha-fontos mondanivalója lenne. — Olvasta a ságákat? Erősek voltak? — Kik? — A ságai hősök — válaszolta és harapta az ajkát. — Például Grettir Asmundarson és Skarphédinn. Mindkettő bikaerős ... — Továbbra is a szürke örvénybe bámul. Nem tudtam, min gondolkodik, mert hangulatváltozásai néha rejtett szenvedésekről tanúskodtak. — Meg kell valakit találnomI Szólalt meg ekkor különös hangon. — Lányt? — kérdeztem. A fiú megrázkódott, felém fordult, s úgy tűnt, mintha könnycsepp törne elő szeme sarkából. Erős fogával szinte rágta a szavakat felém. — Egy éve ... elment a falunkból ... a nővérem. S ott... — mutatott a főváros felé — amerikai katonákat ismert meg. Ebben az utolsó levélben — mutatott a szíve fölé — ír szerelméről, Johnról is. Meg kell találnom ezt az embert, ő okozhatta a halálát... Hirtelen dőltek ki a szavak a szájából, s úgy tűnt, közben Jogait csikorgatta. Nehéz lesz megtalálnia, — szóltam. — Sok van belőlük a fővárosban, s minden negyedik amerikai katonát így hívnak. A fiú hitetlenül nézett el fejem fölött. — Megtalálom! —• szólt, s ítélete az arcán tükröződött. B

uszunk lassan megindult, közeledett a városhoz. A kocsin énekeltek, ml hallgattunk. A fiú továbbra is a kezét bámulta. A város szélén álló vöröstéglás épület előtt a kocsi váratlanul megállt. Emberek jöttek ki a kapun egyforma ruhában. — Kik ezek? — kérdezte útitársam érdeklődve. — Rabok — válaszoltam. A fiú tekintete a rabokról a börtönre esett. Előre ejtette fejét, mélyen elgondolkodott. Haja homlokába hullott és úgy csillogott, mintha hirtelen eső mosta volna meg. — Nem bírnám elviselni ezt a luxust! — tört fel hangja rekedten melléből, s a börtönre mutatott, teljesen összetörten. Vette kis batyuját, leszállt a buszról s a kék-fekete estében elindult az úton döngő bakancsával, visszafelé... Fordította: GULYÁS ANNA