Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-14 / 131. szám, szombat

Jirí Hendrych elvtársnak, a CSKP Központi Bizottsága küldöttsége vezetőjének beszéde az SZLKP kongresszusán Elvtársaki Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága megbízta küldöttségünket, hogy Itt, Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusán elvtársi üdvözletét tolmácsoljuk Szlovákia kommunistáinak és dolgozóinak. A párt Központi Bizottsága szívélyesen üdvözli kongresszusukat s azt kívánja, hogy tanácskozásuk hozzájáruljon a csehszlovákiai kommunisták közös munkájához, a szocialista társadalom fejlődéséhez! Az önök kongresszusa közvetlenül Csehszlovákia Kommunista Pártjának XIII. kongresszusa előtt ült össze. Küldetése az, hogy összegezze a szlovákiai kerületek kommunistáinak munkáját, megítélje tevékenységük jellegzetes kérdéseit, s főleg állást foglaljon a párt jövőbeni elképzeléseivel kapcsolatban, amint azt a XIII. kongresszus előkészítésének tézisei ís vázolták. Ebben a szellemben hangzott el az SZLKP Központi Bizottságának beszámolója ls, amelyet Dubček elvtárs adott elő. Nem szeretném megismételni az elhangzottakat, inkább néhány megjegyzéssel Járulok hozzá a kongresszus vitájához. Pártunk abban az időszakban készülődik XIII. kongresszusára, melyre megalakulásának 45. évfordulója is esik. Helyes, ha ezt a tényt a kongresszus előtti időszakban felidézzük. Pártunk harcos útjából, forradalmi gyakorlatából a jelen számára nemcsak jogos büszkeséget, hanem új erőt is merítünk. A párt története, előrehaladásának tudományos elemzése — a konkrét történelmi feltételek és helyzetek közepette a jelen számára is komoly tanulságot nyújt, meggyőződik azoknak az alapelveknek a helyességéről, amelyekkel a párt irányított és Irányít — és továbbfejleszti azokat. Azok a felismerések, amelyeket a kommunisták tízezreinek életével, vérével és önfeláldozó munkájával megpecsételt küzdelmeiből, tapasztalatiból merítünk — a mi aranykincsünk. Éppen ezért itt is, Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusán megemlékezünk azokról az elvtársakról, akik a párt soraiban kitartóan segítettek Jelenünk útiának egvengetésében az oztálvhac idején, mely Itt Szlovákiában különösen kemény volt. Ugvanakkor szeretném külön kihangsúlyozni — mint e harcok nagy hagyatékát —, hogy énnen ezekben a harcokban edződött meg pártunk Internacionalista jellege. A párt Szlovákiában nemcsak a szlovák munkásságnak és falusi szegénységnek volt bevált és elismert vezető ereje, hanem a magyar és ukrán Droletároknak is. Forradalmi zászlaja alatt vezette küzdelmeit a Szlovák Nemzeti Felkelésben, a szlovák nép gvőzelmes harcát a szabadságért, a szocialista Szlovákiáért, a csehszlovák szocialista haza egyenjogú és oszthatatlan részéért. Joggal állíthatjuk és egész sor ténnvel igazolhatjuk azt a valóságot, melv az összes elemlés és értékelés előterébe kerül — hogy Szlovákia köztársaságunk olvan területe, ahol a legklfelezőbben megmutatkozott a szocialista társadalom ereje, áhol a gyökeres változások — a szocialista forradalom megvalósulásával — a legtermészetesebbek és a legkézzelfoghatóbbak. 'A marxista—leninista nemzetiségi politika gyakorlati megvalósításával Szlovákia dolgozói jelentős eredményeket értek el a XII. kongresszus óta eltelt Időszakban is. 1961 óta tovább növekedett Szlovákia ipari termelésének részaránya, éspedig 18,6 százalékról 20,7 százalékra Az Ipari termelés országos növekedésében az említett időszakban Szlovákia 29,2 százalékkal részesedett. Szlovákia gazdaságának fejlesztésébe az említett Időszakban 70 milliárd 200 mllliő koronát fektettünk, ami megközelíti az országos beruházások 32 százalékát. Még azok is, akik nem a legjobban viszonyulnak rendszerünkhöz, elismerik, hogy Szlovákia, melyet a kapitalizmusban mellőztek és kisemmiztek — két évtized alatt elérte a gazdaságilag fejlett országok színvonalát. Nehezen találnánk másutt hasonló példát az ilyen nagyvonalú változásokra, melyek történelmileg ilyen rövid idő alatt mentek végbe. Ezt a fejlődést szemlélteti Szlovákia ipari termelésének tizenötszörös növe. kedése. tehát olyan terjedelem, mellyel a háború előtt az egész köztársaság rendelkezett. Szlovákia sokoldalú fejlődésére valamennyien joggal büszkék vagyunk. Mindez Csehszlovákia Kommunista Pártjának és a csehszlovák dolgozóknak nagy műve. Azt a szakadékot, amelyet a kizsákmányoló társadalom a cseh országrészek és Szlovákia között elmélyített a gazdaság és a kultúra terén — nemzeteink közös erejével örökre eltávolítottuk. A mai Szlovákia gazdasági erejével jelentős részt képvisel köztársaságunk gazdaságában. Fejlődik és gyarapodik, mint az egységes csehszlovák gazdaság oszthatatlan láncszeme és csakis ebben a vonatkozásban ítélhetők meg reálisan a hatékonyság, a gyarapodás és a kiegyenlítődés kérdései. Semmilyen más pozícióból, területi, nemzetiségi vagy más leszűkített szemszögből kiinduló szempont nem ítélheti meg igazságosan a valóságot s még kevésbé a további fejlődés szükségleteit és feladatait. Országunk egyes területei valóban csupán azzal a feltétellel fejlődhetnek, színvo náluk akkor egyenlíthetődik ki, ha az ország egységes gazdasága dinamikusan fejlődik. Az ötéves terv irányszámainak javaslata megteremti az ilyen fejlődés feltételeit s lehetőséget nyújt jelenlegi elgondásaink további tökéletesítésére. Szocialista társadalmunk, Csehszlovákia Kommunista Pártjának politikája széles alapokat teremtett a szlovák kultúra, tudomány, iskolaügy és művészet virágzására. A szlovák kultúra 1945 óta szinte viharos fejlődésen ment keresztül — s ami különösen örömteljes — a cseh kultúrával közvetlen öszszekapcsolva. A szocialista szlovák kultúra ma már nemcsak a csehszlovák kultúra kiemelkedő részét képezi, hanem az általános fejlődés jelentős tényezője, jelentős képviselője Itthon és külföldön is. A szlovák irodalommal kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy egyre inkább a csehszlovák irodalmi élet előterébe kerül. Ehhez hozzájárulnak a cseh nyelven megjelenő szlovák irodalmi művek, melyek példányszáma az utóbbi öt évben megközelítette a kétmilliót. Ezzel egyetemben az elmúlt öt év alatt a cseh kerületekben az eredeti szlovák művek vásárlása kétszeresére nőtt. Ezek a tények — ugyanúgy mint a szlovák olvasók állandó érdeklődése a cseh irodalom iránt — nemzeteink kultúrája kölcsönös közeledésének pozitív folyamatáról tanúskodnak, melv a csehszlovák szocialista kultúra egységéhez és egyetemességéll6Z V6Z6t Pártunk a XII. és XIII. kongresszus közötti időszakban kultúrpolitikai területen következetesen hirdette, hogy a csehszlovák szocialista kultúra kialakulásának folvamata hosszú folyamat és tükröznie kell egyrészt a testvériséget, a barátságot, nemzeteink és nemzetiségeink közeledését — másrészt a nemzeti kultúra fejlődésének irányzatát is. A párt nagy erőfeszítéseket tett, hogv ez a folyamat ne ütközzék mesterséges akadályokba és hogy olvan szervezeti formák jöjjenek létre, melyek támogatják a kölcsönös közvetítést és lehetővé teszik mindkét nemzeti kultúra fejlődését. Ebben az értelemben fogalmaztuk meg a kérdéseket a XIII. kongresszus előkészítésének téziseiben ls. Kétségtelen, hogy a felsorolt elveket a XIII. kongresszus is igazolja, s Csehszlovákia kommunistái minden erejüket latba vetik, hogy ezek egyre mélyebb gyökeret ereszszenek az életbe. Bár csupán futólagosan érintettem társadalmi életünk főbb kérdéseit, világos, hogy nemzeteink kéz a kézben sikeresen fejlödnek. Ez a fejlődés nemzeteink és nemzetiségeink egységének gyümölcse, a szocializmus, pártunk internacionalista lenini politikájának gyümölcse. Kommunista pártunk mindig támogatja az azon eredmények fölött érzett jogos nemzetiségi büszkeséget, melyeket Szlovákiában elértek, a szocializmusban gyökeredzett és nemzeteink egységére támaszkodó, mély internacionalista érzelmekkel egybekapcsolt büszkeséget. Alapvető kérdés, mellyel a párt XIII. kongresszusa foglalkozik majd — hogyan fejlődik tovább népgazdaságunk. Olyan kérdésről van szó, melynek helyes és megfontolt megoldása döntően befolyásolja a fejlődést hazánkban. Ismerik a téziseket és Dubček elvtárs is beszélt már gazdaságunk konszolidálásának és Intenzifikálásának néhány komoly problémájáról, különösen a negyedik ötéves tervben. Éppen ezért inkább két tényezőre helyezem a fö súlyt, melyeknek gazdaságunk fejlesztésében a következő időszakban jelentősen befolyásolniuk kell elképzeléseink megoldását. A tökéletesített irányítási rendszer következetes érvényesítésére és a műszaki-tudományos forradalom problémakörére gondolok. Az elfogadott irányítási rendszer és azok a gazdasági reformok, amelyeket realizálunk — újabb nagy lehetőségeket tárnak elénk. Ugyanakkor számolnunk kell azokkal a nehézségekkel is, melyek minden új dolog velejárói, akárcsak az árnyék a fénynek. Ne takargassuk, hogy — közgazdaságtudományunk ós termelési gyakorlatunk legnagyobb erőfeszítése ellenére sem ismerjük még eléggé számos gazdasági törvényszerűség kövei kezményét. Nincs itt szó hibáról. Egyes dolgok a legjobb akarat ellenére sem határozhatók meg korábban, míg a gyakorlatban nincsenek kipróbálva. Érvényes ez annál is inkább, mert az új irányítási rendszer bevezetésénél nem támaszkodhatunk a gyakorlatban másutt szerzett tapasztalatokra. Azért beszélek ezekről a kérdésekről, mert a gyakorlatban egész sor kérdőjel és ellentétes helyzet adódhat. Az átmeneti időszak nehézségei abban nyilvánulnak meg, hogy a régiből már sok minden nem hatásos, nem érvényes, az új pedig még csak most kezd érvényesülni, ugyanakkor az elején még bizonyos kompromiszszumokhoz is kellett folyamodnunk és meg kellett tűrnünk bizonyos következetlenségeket. Az átmeneti időszak nehézségeivel számolnunk kell. Ugyanakkor azonban arra kell törekednünk, hogy ez az úgynevezett átmeneti időszak a lehető legrövidebb legyen, s hogy az új irányítás minden viszonyát és eszközét komplex módon a lehető legrövidebb idő alatt érvényesítsük. Éppen ezért foglalkozott a Központi Bizottság legutóbbi ülésén azzal a kérdéssel, hogyan gyorsítsuk meg az új rendszer bevezetését, hogy egyes alapelveinek érvényre juttatása fölöslegesen ne húzódjék el. Szó van itt például a nagykereskedelmi árak átépítéséről, rugalmasabb fejlődésükre való áttérésről, egyes befizetések bevezetéséről, a vállalati beruházások saját eszközökből való finanszírozásáról, a bérplafon eltávolításáról, a bérek denivellizálásának bevezetéséről stb. Ogy látszik, hogy az új rendszer bevezetési folyamatának meggyorsítása elkerülhetetlen, ha gazdaságunk problémáit valóban energikusan akarjuk megoldani. És itt nincs más kiút, mint hogy lentről, az úgynevezett vállalati szintről támogassuk a gazdasági fejlődés egészséges irányzatát. A vállalatoknak a lehető legrövidebb időn belül olyan gazdasági feltételeket kell teremtenünk, amelyekben megszűnnek takargatni lehetőségeiket és túlzott igényeket támasztani a központi forrásokkal szemben, teljesen kihasználják a munkaerőket, felszabadítják azokat, amelyek nincsenek eléggé kihasználva, takarékoskodnak a tárgyiasult munka költségein, hatékony beruházást végeznek s olyan termelési programot választanak, mely a legjobban megfelel a társadalom szükségleteinek stb. Egyszóval az új irányításnak szabad utat kell adnunk, pártunknak erre az útra kell lépnie és le kell küzdenie azokat a nehézségeket, amelyeket ez a gyorsított, de feltétlenül szükséges ütem magával hoz. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni szeretném, hogy ebben az átmeneti időszakban, de később is érvényes, hogy a döntő szerep a tervet és a központi irányítást illeti meg. Voltak és vannak azonban olyan nézetek, amelyek a terv jelentőségét lekicsinylik, úgy szólnak róla, mint a szubjektív kívánságok és a voluntarizmus halmazáról, abszolutizálják a piac jelentőségét stb. Igaz, a múlt tervezésben — és ez gyakran a megismerés fokától és külső okoktól függött — megnyilvánult a szubjektivizmus. Ez azonban nem jelenti, hogy lekicsinyelhetjük a terv jelentőségét. Röviden-velősen ezt úgy mondhatnám, hogy a terv visszatükrözi a gazdaságnak és törvényszerűségeinek megismerését. A terv tudományos szintézis, amely számol a piac hatásával, az áru- és pénzvíszonyok befolyásával stb. Ezért az irányításban a döntő hely illeti meg és fő irányait tekintve alapja az állam politikájának, szabályozza a társadalmi mozgást stb. Bár akadhatnak emberek, akiknek szemében ez nem tűnik logikusnak, az új rendszer elveinek érvényesítésével egyidőben figyelmünk előterébe kell kerülnie az össztársadalmi érdeknek. A pártszervezetektől ugyanakkor megkívánjuk, hogy szilárdan támogassák a párt gazdasági politikájának megvalósítását, helyesen értelmezzék, védelmezzék és érvényesítsék a társadalmi érdeket. Nem túlzok azzal a kijelentéssel, hogy számos pártszervezet és kommunista számára kemény iskolát jelent majd az össztársadalmi érdek helyes felismerése és következetes érvényesítése. Ezen a fontos téren az elmúlt Időszakban különböző okokból kifolyólag gyengült az érzékünk. Sokan mind ez ideig nem küzdötték le a kapitalista idők negatív örökségét és a társadalmi érdeket még ma is saját személyi érdekük árnyékában hagyják. Nehezen szokják meg, hogy társadalmunkban csak akkor elégíthetjük ki az emberek személyi érdekeit és szükségleteit, ha elsősorban az egész társadalom, vagyis valamennyiünk érdekeiről gondoskodunk. Ezért az új rendszer megvalósítása viszonylatában különösképpen fontos, hogy befolyásoljuk az emberek tudatét, a szocialista elvek helyes megértésére és gyakorlati eltorzításuk megakadályozására ösztönözzük őket. A második tényező a tudományos-műszaki forradalom, az összes tudományos-műszaki vívmány és az ezzel járó minden haladó tényező alkalmazása. Ennek az erőnek felhasználása nélkül meddő lenne a gazdaság hatékonyságának lényeges növelésére irányuló törekvésünk. A tudományos-műszaki forradalom és a szocializmus egymástól elválaszthatatlan. Sőt mi több, azt mondhatnám, hogy ezt a viszoftyt kifejezte már Lenin közismert mélyreszántó jelszava: Villamosítás + szovjetek «• kommunizmus. Hiszen minden arról tanúskodik, hogy ennek a forradalomnak teljes mérvű, céltudatosan Irányított kibontakoztatására csak kedvező társadalmi feltételek között kerülhet sor. Ezek a feltételek csupán olyan társadalomban találhatók meg, amely nem ismeri az osztályhatárokat, és amelyben a termelőeszközök társadalmi tulajdonban vannak. Ugyanakkor az osztály nélküli társadalom a kommunizmust a jövőben csak akkor érheti el, ha maradéktalanul alkalmazza a tudományos-műszaki forradalom vívmányait. Nem tévesztiiet meg bennünket, hogy ma világszerte erősödik a tudományos-műszaki forradalom elméleti lényegének uralását célzó törekvés. A szocialista országok. egyes élenjáró tőkésországoktól eltérően, még nemrég figyelmüket teljes mértékben összpontosították az iparosításra, az ipari forradalom betetőzésére, ami nélkül elképzelhetetlen az átmenet a tudományos-műszaki forradalomba. Ma azonban már beért annak Ideje, hogy ezekkel a kérdésekkel szorgosabban foglalkozzunk, mivel — képletesen mondva — nyilvánvalóan éppen a tudományosműszaki forradalom mezején kerül sor a szocializmus és a kapitalizmus utolsó harcára, amelyről az Internacionálé szól. A párt Központi Bizottságának irányításával a különféle ágazatok tudományos dolgozóinak nagy csoportja által kidolgozott tanulmányok azt mutatják, hogy a társadalom termelőerői színvonalának és szerkezetének sokkal áthatóbb szociális és emberi következményei vannak, mint amilyenekkel a forradalom kezdeti feladataira és a szocialista iparosítás feltételeire épülő elmélet számolt. Kutatásaik alapján arra a következtetésre jutották, hogy a szocializmus alapvető küldetése ebben az értelemben kialakítani és fejleszteni a leghaladóbb termelőerők szervezésének, az emberi élet egész civilizációs bázisa forradalmi átalakításának valamennyi feltételét. A termelóerőket ugyanakkor már nem értelmezhetjük a munkaeszközök és a munkaerők összességeként, ahogyan ez megfelelt az Iparosítás feltételeinek. Az ilyen ahlsztorikus szemszög ma már törvényszerűen leszűkítené látókörünket. Az adott új szakaszban meg kell tanulnunk széleskörűen értelmeznünk a termelőerőket, mint az emberi élet termelőerőit, beleértve a tudományt, az ember alkotó képességeit és a természeti erők uralását, ahogy a termelőerőket már Marx jellemezte. Míg jelenleg a termelőerők jellegét tekintve a szocializmus és a kapitalizmus viszonylag a legkevésbé térnek el egymástól, addig a tudományos-műszaki forradalom távlatai jelzik, hogy éppen ezen a téren végbemenő folyamatban éleződnek ki a két világ elvi különbségei. Ez azért vaa Így, mivel a tudományos-műszaki forradalom érvényesülésében gyakorlatilag szóhoz jul az össztársadalmi egyesülés folyamata, s ebből eredően a szocialista forradalom sajátosan új termelőerejeként fejlődik a tudomány, s végső soron az ember. Szem előtt kell tartanunk, hogy jelenleg az emberi élet termelőerőinek csupán bizonyos színvonala és szerkezete teszi lehetővé az ü| társadalom alapelveinek maradéktalan, reális alkalmazását. A tudományos-műszaki forradalommal kapcsolatban szükséges még jobban kiemelni a munkásosztály, elsősorban a magas fokú szakképzettséggel rendelkező munkások és egyben a tudományos, műszaki dolgozók, illetve más szakem berek szerepét. Tudatosítanunk kell a már Marx által jelzett és előrelátott folyamatot, hogy a műszaki és a tudományos értelmiség fokozatosan „az egyetemes munkás" oszthatatlan |Folytatás a S. oldaloa)