Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-14 / 131. szám, szombat

(Folytatás a 2. oldalról) részévé, a munkásosztály szakképzett és gyarapodó csoportjává válik. Ezt a folyamatot többek között az a körülmény erösfti, hogy ma már a műszaki és tudományos értelmiség zöme gyökeret vert a munkásosztályban nemcsak termelési tevékenységével, hanem osztályszármazásával is. Mindez azt mutatja, hogy nem bíznánk a szocializmus győzelmében, leegyszerűsítenénk a munkásosztály fogalmát, nem látnánk ezt az osztályt fejlődésében és tagjait lekicsinyelve kétkezi dolgozókiá „degradálnánk", ha mai feltételeik között és különösen a fövőben a munkásosztálytól íülönálló emberekként kezelaénk a szakembereket, a mű>zaki és tudományos dolgozótat, ha különleges réteget, íagy „közbeeső osztályt" látnánk bennük. Ezeket a kérdéseket mélyrehatóan fontolóra kell vennünk, szem előtt tart7a azt a ma már kétségbevonhatatlan tényt, hogy a szocializmus további fejlődése éppígy egybefüződik a tudománynyal, mint a dolgozók hatalmával. Meg szeretném még Jegyezni, Siogy a tudományos-műszaki forradalom kérdéseinek megítélésében természetesen nem szabad szem előtt tévesztenünk a világ fennálló alapvető an"agonista ellentmondását. Gyakran tapasztalható az erre való hajlamosság, pedig ennek a ténynek befolyása nagyobb, mint ahogyan azt egyesek nálunk az utóbbi időben elképzelték. Az osztályszempontot nem szabad feladni még akkor sem, ha nem hat közvetlenül, hanem közvetve. A nemzetközi feszültség kiéleződésével, a két világ ideológiai harcával kapcsolatban számolni kell ezzel, szembehelyezkedve az űn. általában modern emberre és modern államra vonatkozó rendkívül felületes, általános nézetekkel, amelyek nem veszik számításba a folyamatok és a jelenségek társadalmi jellegét. -tV Ha ezeket a nagy, mondhatnám stratégiai kérdéseket, melyek történelmi szempontból eldöntik társadalmunk előrehaladását, alkalmazni kívánjuk gyakorlati feladataink megoldására és feltesszük a kérdést, hogy a soron levő időszakban mire összpontosítsuk erőnket, akkor a válasz az: elsősorban a gépiparra, a mezőgazdaságra és a vegyiparra. A gépipar határozza meg a tudományos-műszaki fejlődés iramát és színvonalát, ez az alapja népgazdaságunk átépítésének és korszerűsítésének. Lényegesen nagyobb igényeket kell támasztanunk gépipari gyártmányaink műszaki színvonalával szemben. Ez az ágazat ma minőségi szempontból új feladatok előtt áll. Megkívánjuk tőle, hogy egész ipari és mezőgazdasági termelésünk, a közlekedés, a hazai fogyasztók és a külkereskedelem számára olyan gépeket, eszközöket és berendezéseket gyártson, amelyek minőségüket, magas standard-színvonalukat tekintve jó szolgálatokat tesznek idehaza és kereslet lesz irántuk a szocialista, illetve a kapitalista országokban egyaránt. Ezt az utat kell követnünk, mivel ez biztosítja gyors előrehaladásunkat. Gazdaságunk továbbfejlesztése szempontjából nagy jelentősége lesz a vegyiparnak, amely a tudományos-műszaki forradalom egyik mozgató ereje. Hiszen éppen a vegyipar teszi lehetővé az évezredek során állandósult anyagok — főleg a vasra és a fára gondolok, amelyeknél az ipari forradalom legfeljebb az arányokat módosította — helyettesítését kiváló minőségű új anyagokkal és nyersanyagokkal. Vegyiparunk nagy távlatait elsősorban a petrokémia fejlesztése biztosítja a szovjet kőolaj felhasználása útján. Alapvető feladatunk teljesítése, amelyet azzal a tézissel jellemzünk, hogy „a mezőgazdaság színvonala érje el az ipar színvonalát", elősegíti gazdaságunk legfontosabb ellentmondásának megoldását, amely kapcsolatos a lakosság ellátásának és általában életszínvonala növelésének biztosításával. Szlovákia gazdaságának ezeJirí Hendrych elvtárs beszéde ken a szakaszokon nagy szerepet kell betöltenie. Maradéktalanul kl kell használni az itteni gépipari üzemeket, azoknak új, korszerű gépi berendezését, sokoldalúan gondoskodni a vegyipar továbbfejlesztéséről, amelynek súlya Szlovákiában országos viszonylatban is jelentős lesz. A mezőgazdaságban feltétlenül összpontosítottan mozgósítani kell a tartalékokat, amelyek Szlovákiában aránylag sokkal jelentősebbek, mint a cseh kerületekben, felhasználva a talajjavítás stb. előnyeit és a termelési folyamatba célszerűen bevonva a nem teljesen kihasznált munkaerőket. Az ötéves terv számol ezzel. Ezekben az években a munkaerők létszáma gyarapodásának fele a szlovákiai kerületekre esik. Mindebből nyilvánvaló, hogy Szlovákia hozzájárulása nélkül nem oldhatnánk meg gazdaságunk kulcsfontosságú feladatait. Elvtársak! Bár ma a fejünk elsősorban attól a problémától zsong, hogyan fejlesszük tovább a szocialista társadalmat és miként érvényesítsük következetesen a szocialista elveket, ez semmiképp sem jelenti, hogy egy pillanatra is megfeledkezünk nagy célkitűzéseinkről, a kommunizmusról. Bár ez talán szavakban kifejezve dokumentumainkban és jelszavainkban nem jelentkezik oly gyakran, mint azelőtt, tudatában vagyunk, hogy mai munkásságunkkal és eljárásunkkal megalapozzuk a kommunizmusba való átmenet jövőbeli bázisának fokozatos kialakítását célzó fejlődést. A párt ezért hangsúlyozza annyira, hogy a mai helyzet megoldásával párhuzamosan dolgozzuk ki egyben a társadalom fejlesztésének távlatait is. Ilyen távlati kilátások nélkül nem tudnánk már most eléggé céltudatosan megkezdeni a hosszabb időtartamot igénylő feladatok teljesítését, sőt mi több, feleslegesen tévedésekre kerülhetne sor. Ez a körülmény nagy igényeket támaszt egész nevelőmunkánkkal szemben és az eddiginél jobban kifejezésre kell jutnia a párt ideológiai munkájában, a pártszervezetek tevékenységében. Elsősorban arról van szó, hogy törekedjünk az új irányítási rendszer megértésére, a tudomány és a technika újszerű, széles körű alkalmazására, az emberek szakképzettségének növelése iránti megfelelő állásfoglalásra. Ugyanakkor a gazdasági propaganda fokozását és elmélyítését semmiképpen sem értelmezhetjük úgy, mintha lemondanánk a világnézeti kérdésekről. Az átmeneti időszak, az ellentétes irányzatok kölcsönös hatása és viadala távolról sem korlátozódik és a jövőben se korlátozódhat csupán a gazdaságra. Rendkívüli jelentőséget tulajdonítunk a szocialista internacionalizmus és hazafiság tudatát és érzetét fejlesztő nevelőmunkának. Dolgozóinkat már régtől fogva Jellemzi a nemzetközi szolidaritás vonása. Tovább kell fejlesztenünk ezt a hagyományt, népünket a nemzetközi felelősség tudatára nevelve, még jobban elmélyítve barátságunkat a Szovjetunióval, a szocialista országokkal, a békeszerető, haladó emberekkel. Nemcsak rövidlátásról tanúskodnak, hanem kimondottan ártalmas lenne bármiképp elszigetelődnünk. Ezekkel a kérdésekkel elválaszthatatlanul összefügg a haza védelmével járó felelősségre való nevelés, mivel a haza védelme egész népünk ügye. Ezekben a kérdésekben elsősorban eszmei eszközökkel kell küzdenünk a közömbösség egyes megnyilvánulásai, a gondatlan pacifizmus stb. ellen. Kötelességünk főleg az ifjúságban fejleszteni a hadsereg, a honvédelmi felkészültség és általában a védelmi feladatok iránti helyes alapállást. Megfelelőképpen értékelni kell a kultúrának éppen a mi társadalmunkban betöltött nagy szerepét. Erről tanúskodik a többi között a művészi alkotás fellendülése és jelentős hatása. A pártnak a szocialista kulturális forradalom folyamatában sikerült elérnie művészetünk nagy fellendülését. A művészet a legszélesebb rétegek ügye lett. Ennek a sikernek nagy, pozitív jelentőségét azonban gyengítenénk, ha rendszeresen nem törődnénk azzal, hogy művészetünk kimondottan szocialista szellemben fejlődjön és a párt politikája szellemében érvényesítse befolyását a társadalom gondolatvilágára és fejlődésére. Joggal lehetünk büszkék számos művészünk kétségtelen sikereire, ugyanakkor azonban nem feledkezhetünk meg a fennálló problémákról. Elsősorban a művészet és a szocialista társadalom, a művészet és a másik oldalon az olvasók, a nézők és a hallgatók közti viszonyra vonatkozó zavaros nézetekre, valamint a művészet terén az eszmei kiegyezésre célzok. Ogy vélem, hogy az említett kérdésekkel kapcsolatos vita már elegendő az alapvető következtetések levonásához, amelyek azonban semmiképp sem korlátoznák a rendszeres alkotói kísérletezést. Ezzel összefüggésben azt akarom mondani, hogy az ellentétek gyökere egyáltalán nem a politika és a művészet között van. Amennyiben pártunk Központi Bizottsága az elmúlt időszakban állást foglalt a kulturális folyóiratokkal kapcsolatban vagy bírálta a „Literárni noviny"-t, akkor rendszerint nem művészeti kérdésekről, hanem politikai kérdésekről, politikai publicisztikáról, helytelen politikai nézetekről volt szó. A párt Központi Bizottsága javasolni kívánja a kongresszusnak, hogy külön határozatban fejezze ki a párt kulturális politikájára vonatkozó álláspontját, amely elősegítené, hogy kultúránk minden egészséges ereje felzárkózzon a vállvetett előrehaladáshoz. A XII. kongresszus óta eltelt Időszakban mélyrehatóan és széleskörűen fejlődött szocialista demokráciánk. Olyan rendszert látunk benne, amely kialakítja annak feltételeit, hogy minden polgárunk széleskörűen, hozzáértőén és tevékenyen részt vállalhasson a társadalom fejlesztéséből. A párt, a társadalmi fejlődés dinamikája e fontos forrásának jobb kiaknázása érdekében a társadalom Irányításában erősítette a tudományosság és a szakértelem elemeit és ezzel párhuzamosan elmélyítette a képviseleti testületek és a társadalmi szervezetek szerepét, gondoskodott a dolgozók munka- és politikai aktivitásának fellendítéséről. Az e téren foganatosított számos fontos intézkedés a kongresszust megelőző időszakban kicsúcsosodott abban, hogy elfogadtuk a nemzeti bizottságok tevékenységét szabályozó elveket. A párt a jövőben is elsőrendű figyelmet szentel a szocialista állam tökéletesítése, a szocialista demokrácia általános fejlesztése kérdéseinek. •rr Pártunk a XIII. kongresszuson állást foglal a nemzetközi helyzet fejlődésével és a nemzetközi kommunista mozgalom kérdéseivel kapcsolatban, meghatározza külpolitikánk irányvonalát az elkövetkező időszakra. Szükséges azonban az SZLKP kongresszusán is foglalkozni a legfontosabb problé mákkal. A mai kiéleződött nemzetközi helyzetben indokoltan fokozott figyelmet fordítunk a Német Szövetségi Köztársaság kormányának politikájára. Erre megvan az okunk, tapasztalatokat szereztünk a múltban, és ismerjük a nyugatnémet kormányköröknek a második világháború utáni lépéseit. Ismételten meggyőződhetünk arról, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban egyre jobban kialakul a legnagyobb európai háborús gócpont, mely már több ízben veszélyeztette és komolyan megbontotta a többi nemzet békés életét. Ha figyelmen kívül hagyjuk a z üres szavakat és higgadtan nézzük a tényeket, akkor láthatjuk, hogy a nyugatnémet kormánykörök a második világháború eredményeinek megváltoztatására törekednek, területi igénnyel lépnek fel más országokkal szemben, kitartanak a Német Demokratikus Köztársaság felszámolásának követelménye mellett, s a gazdasági és kulturális kapcsolatokkal visszaélve ezeket saját politikai céljaik elérésére használják fel. Hosszabb ideje tanúi vagyunk annak, hogy Nyugat-Németország atomfegyverek megszerzésére törekszik és az atomfenyegetésre akarja alapozni terveit. Ez az igazság, melyet a legfondorlatosabb, „békejelszavakkal" teletűzdelt propaganda sem leplezhet. A nyugatnémet kormánynak a világközvélemény félrevezetésére, egyes szövetségesei részéről megnyilvánuló ellenállás megtörésére és valódi tervei leplezésére tett kísérletei közé tartozik Bonn nem régi úgynevezett békekezdeményezése. Bármily nagy propagandát csapnak a nemzetközi helyzetre vonatkozó jegyzékek körül, ezzel senki előtt nem takarhatják el azt a tényt, hogy a merev nyugatnémet álláspont tulajdonképpen semmit sem változott. Nyugat-Németország átlátszó szándékú kezdeményezésének a valóságban nagyon prózai okai vannak. A nyugatnémet kormányra ma minden oldalról nyomást gyakorolnak. Az utóbbi Időben számos külpolitikai kudarc érte, elsősorban a Franciaország által előidézett NATO-viszály elmélyülésével kapcsolatban. Nyugat-Németországnak az atomfegyverek megszerzésére Irányuló törekvése az egész világon egyre nagyobb ellenállásba és bírálatba ütközik. Nem titok, hogy a nyugatnémet kormány nem tudta rendezni kapcsolatait az arab országokkal. A zajos reklám ellenére nem hozta meg a várt sikert Nyugat-Németországnak a szocialista országokkal szemben folytatott ún. „rugalmas politikája". A nyugatnémet kormány otthon sincs könnyű helyzetben. Véget ért a választások utáni pihenés időszaka. A két legnagyobb pártban újból hatalmi harcok és belső viszályok dúlnak. A gazdasági életben is negatív jelenségek mutatkoznak, melyek a lakosság körében egyre nagyobb elégedetlenséget keltenek. A kormány a lakosság kárára akarja megoldani a problémákat. Ebben a helyzetben született meg az ún. békekezdeinényezés. Amint már megszoktuk, a bonni vezetők magabiztosan most is abból indulnak ki, hogy az európai nemzetközi problémák békés megoldása gyakorlatilag a második világháború eredményeinek felülvizsgálására vonatkozó követeléseik figyelembevételét jelentik. A jegyzék egyes részeinek olvasása közben az embernek az a benyomása keletkezik, hogy Nyugat-Németország békeszeretete bizonyítékának kell tekinteni már azt a tényt is, hogy a német revansisták eddig kénytelenek voltak békében hagyni minket. A bonni kormány emellett fenntartja magának azt a jogot, hogy az egész német nemzet nevében beszéljen. A nyugatnémet kormány hozzánk intézett jegyzéke szándékosan megkerüli azt a tényt: mi már a múltban többször kifejeztük hajlandóságunkat, hogy normális diplomáciai kapcsolatokat kössünk Nyugat-Németországgal és rendezzük kölcsönös kapcsolatainkat. Nem mi, hanem Nyugat-Németország érvényesít a más országokkal szembeni kapcsolatokban különböző doktrínákat és szab irreális politikai feltételeket. Nyugat-Németország nem hajlandó pontot tenni a múlt után, és távol tartani magát mindattól _ Münchent ls beleszámítva —, ami a múltból árnyékot vet kölcsönös kapcsolatainkra. Mindig érdekünk volt és ma is érdekünk, hogy nemzeteink és a német nemzet közötti kapcsolatok a kölcsönös bizalom és jó szomszédságon, a békés együttélés szellemén alapuljanak. Ilyen kapcsolatokat építünk ki a Német Demokratikus Köztársasággal. A nyugatnémet kormánytól függ, hogy valóban jóakaratot mutasson és becsületes szándékkal lépjen fel s ezt konkrét tettekkei bizonyítsa. Ezeknek Európában a második világháború következtében és a háború utáni fejlődés során létrejött feltételekből kellene kiindulniuk. A nyugatnémet kormány állásfoglalása következtében kialakult feltételeket nem tartjuk megfelelőnek az ilyen cél elérésére. Ezek alapjában véve a fenyegetőzés feltételei. Ezeket nem fogadjuk el. Országunk a Szovjetunió és a többi szocialista ország oldalán céltudatosan halad a szocializmus útján, erősödik, megszilárdul és létrehozta annak feltételeit, hogy mindazoknak, akik meg akarnák bontani békés fejlődését, megfelelő választ adjon. Ezt az álláspontunkat belés külpolitikánk iránya szabja meg. A XIII. pártkongresszuson újból igazoljuk, hogy forró testvéri kapcsolatok fűznek a Szovjetunióhoz, legnagyobb szövetségesünkhöz a békés munkában s a világimperializmus fenyegetései elleni küzdelemben, és ha szükség lenne rá, a fegyveres agresszorok elleni harcban is. A XII. pártkongresszust követő időszak belpolitikai fejlődésében is fontos tényezőt jelentett a Szovjetunióval folytatott szoros és mind jobban elmélyülő együttműködésünk. Népgazdaságunk és a többi terület nagyon igényes feladatait e szocialista nagyhatalommal folytatott együttműködésünkre támaszkodva tudjuk megoldani . Élénk figyelemmel kísértük a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXIII. kongresszusát. Nagyra értékeljük, hogy a kongresszus reálisan és tárgyilagosan ítélte meg a problémákat és megfontoltan határozta meg a további feladatokat. A Szovjetunió nagy feladatokat tűz ki maga elé. Ezek újabb lépést jelentenek a kommunizmus anyagi-műszaki bázisának kiépítésében. A XXIII. kongresszus abban a tudatban tárgyalt — amint ezt a kongresszus határozata is leszögezi —, hogy a kommunizmus felépítésével a Szovjetunióban, és a szovjet szocialista társadalom sokoldalú fejlesztésével az SZKP és az egész szovjet nép hozzájárul a világ forradalmi folyamatához, a nemzeteknek az imperializmus ellen, a békéért, a nemzeti függetlenségéért, a demokráciáért és a szocializmusért folytatott harcához. A kongresszus újból bebizonyította az SZKP szilárd egységét, harci szellemét, bolsevik elvhűségét, a fogyatékosságokkal szembeni kérlelhetetlenségét. A XXIII. kongresszus nagy nemzetközi jelentőségét már az a tény is meghatározta, hogy a világ kommunista és munkáspártjai többségének képviselői jelen voltak a tárgyalásokon. A pártok állást foglaltak az amerikai imperializmus és annak neokolonialista agreszszív politikája ellen vfvott nemzeti felszabadító harc mellett. Ojból bebizonyosodott, — amint ezt Novotný elvtárs a kongresszuson tartott beszédében is leszögezte —, hogy a Szovjetunió minden szocialista, forradalmi, haladó és békeerő legfőbb politikai támasza. A XXIIII. kongresszus a széles körű nemzetközi szolidaritás és a nemzetközi kommunista mozgalom elvi egységének megnyilvánulása. A Kínai Kommunista Párt vezetői nem csatlakoztak a kommunisták egységfrontjához, nem fogadták el a feléjük nyújtott jobbot és így megkárosítják mozgalmunk akcióegységét. Ma az egység és az egész haladó emberiség legfontosabb feladata a vietnami népnek az amerikai agresszió elleni harcával vállalt szolidaritás és a vietnami népnek nyújtót segítség. A Szovjetunió, köztársaságunk és a többi szocialista ország egész tekintélyével a vietnami dolgozók igazságos ügye mellett áll. Az amerikai kormányköröknek az a kísérlete, hogy további országokat ts belerántson a szennyes vietnami háborúba, csak azt eredményezheti, hogy a szocialista országok még hathatósabb közös segítséget és támogatást nyújtsanak Vietnamnak. Elvtársaki Engedjék meg, hogy befejezésül még egyszer elismételjem pártunk Központi Bizottságának azt a kívánságát, hogy kongresszusuk előkészítse a szlovákiai kommunistákat és minden dolgozót a CSKP XIII. kongresszusán kitűzött feladatok sikeres teljesítésére, s újabb lépéseket tegyen szocialista köztársaságunk további felvirágoztatására, népünk teljes megelégedésére.