Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1966-04-09 / 98. szám, szombat

ÚJ szó IHllft. IV. 9. POTOLJ UK, amit elvesztettek ISMÉT NÉHÁNY SZÚ A GYERMEKOTTHONOKRÓL Néhány hónappal ezelőtt az Oj Szó szerkesztői emelték fel elsőként szavukat a párkányi gyermekotthoniján elkövetett hibák ellen. A gyermekotthon személyzete — embertelen magatartásáért — megkapta méltó büntetését. Ezzel egyidőben több gyakorlati intézkedést hoztunk, hogy hasonló esetek más gyermekotthonokban ne fordulhassanak eiő. Tudjuk, hogy e?zel még nem tettünk pontot az eset utáa s főleg nem szűntek meg a problémák. Mi legyen a gyermekotthonok lakóinak nevelésével? Mi legyen az olyan gyerekekkel, akiknek gyermekotthonban lenne a helyük, de még nincsenek ott? Ezek a fő problémák, s ezeken kívöl számos feladat megoldása folyamatban van, illetve vár még ránk e téren. A gyermekotthonok kérdéseivel az elmúlt időszakban időnként foglalkoztunk, ám nem tulajdonítottunk neki különösebb jelentőséget. Ugyanis olyan nézetek honosodtak meg, hogy ezek az otthonok csupán átmeneti megoldást jelentenek, nem hosszú életűek, miután egyre inkább csökken majd az elhagyott gyerekek, illetve a szétesett családok gyermekeinek száma, s az árvák és félárvák száma sem okoz különösebb problémát. Nem építettünk új gyermekotthonokat, sőt a meglévők közül is néhányat niás célra vettünk igénybe. A régi nevelési módszerek és a nem kielégítő szervezés következményeit még ma is érezzük. 1960 óta mind pedagógiai, mind anyagi és káderszempontból napirenden tartjuk a gyermekotthonok kérdését. A kérdéssel az SZl.KP Központi Bizottságának Elnöksége ós a Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége ls foglalkozott, s a gyermekotthonokkal kapcsolatban több határozatot is hozott. Ezek a gyermekekről való gondoskodás és nevelés lényeges javítását célozzák. Az SZNT Iskola- és Művelődésügyi Megbízotti Hivatala — szakemberek bevonásával — kidolgozta a gyermekekről való gondoskodás és nevelés új koncepcióját. A gyermekotthonok hálózatának felaprózottsága és az otthonok csekély befogadóképessége hátráltatja a jó nevelőmunkát és gondoskodást. Miután a gyermekotthonok befogadóképessége kicsi a gyermekeket kor szerinti megoszlás szerint helyezzük el. így például az óvodáskorú gyermekeket külön, s az Iskolásokat is alsó , közóp- és felsőbb évfolyamok szerint helyezzük el. Így azután a gyermekotthon gondozottjai még az iskolaköteles koron belül is kénytelenek egyik otthonból a másikba vándorolni. Tisztában vagyunk vele, menynyire káros a nevelők, a környezet gyakori változtatása, mely tulajdonképpen a nevelőmunkát zavarja. Az említettek alapján az sem ritkaság, hogy a gyermekek — akik saját hibájukon kívül elves/tették szüleiket, az otthon melegét és szeretetét — még testvéreiktől is kénytelenek megválni, mivel Szlovákia különböző részein az egyes gyermekotthonokban csak meghatározott korosztályú gyermekek lehetnek. A kisebb gyermekotthonokat megfelelő felszereléssel sem láthatjuk el. Ma egy gyermekotthonban átlagosan 50 gyermek él. Ilyen létszám mellett nem biztosíthatjuk az otthon minden igényt kielégítő felszerelését, és az üzemeltetés is rendkívül költséges. Ezekre az ismeretekre és a külföldi tapasztalatokra támaszkodva dolgoztuk ki a gyermekotthonok új nevelési koncepcióját. Ai új koncepció célul tűzte ki, hogy a gyermekotthonokban élő gyermekeknek olyan környezetet, feltételeket ós nevelést biztosítson, ami a családi neveléshez a legközelebb áll és a legmesszebbmenően pótolná számukra az otthont, amit elvesztettek. A gyermekotthonra szoruló gyermekek többségét gyermekvárosokban akarjuk elhelyezni, ahol egyéves kortól J8 éves korig élnének a gyermekek. Arra törekszünk, hogy a gyermekotthonok neveltjei ezeket valóban otthonuknak tekintsék. A gyermekek nevelését sejtekben, pót-családokban kívánjuk megoldani. E gyermekvárosokban lesz bölcsőde, óvoda és kilencéves alapiskola is, még hozzá akkora, hogy a gyermekváros Iskolájába járó gyermekeknek legalább a fele kintről, a környékről járna ide, ami szoros kapcsolatot biztosítana a gyermekváros ós a környék élete között. A 15 éven felüli gyermekek pedig — a környéken élő gyermekekhez hasonlóan — a városi középiskolába, illetve tanoncintózetbe járnának. Csak néhány szempontot említettem, amelyek az új koncepció kiinduló pontjaiul szolgáltak. Ugyanakkor számos pedagógiai, pszichológiai, szociális, káder- ós gazdasági kérdés megoldása is folyamatban van. A gyermekvárosokat és gyermekotthonokat illetően sajnos nem minden nemzeti bizottságnál találkozunk olyan megértésre, támogatásra, sőt egyéni kezdeményezésre, mint a trenölnl és a zvoleni járási nemzeti bizottságnál. Äz ő munkájukat, őszinte érdeklődésüket a gyermekotthonok neveltjei iránt azért értékelem nagyra, mert a nemzeti bizottságok részéről eddig sehol sem tapasztalhattunk hasonló jelenséget. Sőt, sok esetbeo közönyt és érdektelenséget láthattunk. Folynak az előkészületek, hogy TrenCínben ás Zvolenben már 1967-ben megindulhasson a gyermekváros építése. A tervek szerint 1970-ig — az említetteken kívül — még Bratislavában, Martinban, Kassán és Humennén épül gyermekváros. Ez a Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségének határozata. A gyermekvárosok építés» a Szlovák Tervtiizottság As ax S/.NT Iskola és Művelődésügyi Megbízotti Hivatala negyedik ötéves tervében is szerepel ós minden törekvésünkkel azon leszünk, hogy a kerületi nemzeti bizottságokon keresztül biztosítsuk e tervek megvalósítását. Ezenkívül lépéseket teszünk annak érdekében, hogy azokat a gyermekotthonokat, amelyeket 1945 óta más célra vettek igénybe — s «amelyeket nem építettek át — adják vissza eredeti rendeltetésének. A másodfokú iskolák néhány szakágazatában érezhetően csökken az igény s így egyes épületek felszabadulnak. Ezeket mind gyermekotthonok céljaira alakítjuk át. Nem titok, hogy a gyermekotthonba kerülő gyermekek egy része gyakran bizonyos zavarokkal, gátlásokkal küszködnek. Idegrendszerükbe mély nyomot hagyott a rendezetlen családi állapot. Ezért a gyermekotthonokban a fogyatékosságok szerint is csoportosítjuk majd a gyermekeket. A kisebb gyermekotthonokat gyógynevelő otthonokként rendezzük be. Meggyőződésem, hogy 1970-ig — minden akadály és nehézség ellenére — sikerülni fog a gyermekotthonok építési tervét megvalósítanunk. A gyermekotthonokon kívül más utakat is keresünk a gyermekek elhelyezésére. Jó szolgálatot tesznek e téren múltbeli tapasztalataink, a gyermekek örökbefogadása, illetve nevelőszülőknél való elhelyezése. Tudjuk azonban azt is, hogy a kapitalizmus éveiben ezt a formát sokan arra használták fel, hogy olcsó munkaerőhöz jussanak ós a gyermekeket nem egyszer a legdurvább módszerekkel kizsákmányolták. Ma már ez a veszély nem áll fenn. A gyermekotthonok neveltjei közül sokan — évente kb. 100 — szülőkre, családi melegre, szeretetre és gyengédségre találnak. S az örökbefogadó szülők is megtalálják életük értelmét, boldogságukat. Kevesebb tapasztalattal rendelkezünk a téren, hogy az új körülmények között, hogyan válik be a gyermekeknek a nevelőszülőknél történő elhelyezése. Az örökbefogadás ma még eléggé ösztönös. A gyermekeket nem vizsgáljuk, nem figyeljük az örökbefogadás igényeinek szemszögéből és keveset tudunk az örökbefogadókról, életkörülményeikről is. Ez vezeti az SZNT Iskola- ós Művelődésügyi Megbízotti Hivatalát, amikor a gyermeklélektani kutatóintézet és a kerületi pszichológiai klinikák mellett központot létesít a gyermekotthonokból örökbefogadásra kerülő gyermekek részére. Szeretnénk felsorolni néhány figyelmeztető adatot: 1965 ben a

1 gyermekotthonokban élő 2324 gyermek közül mindössze 6,7 százalék volt az árva, 24 százalók a félárva, 18,8 százalék leányanya gyermeke és 46,4 százalék elvált szülők, illetve feldúlt családok gyermeke. (4,1 százalék más okokhól került a gyermekotthonba.) Elbből következik, hogy az árvák, félárvák ós a kivételesen komoly egészségügyi vagy szociális helyzetbe került családok gyeiynekei részére berendezett és létesített gyermekotthonoklwn ma többségükben olyan gyermekek vannak, akiknek szülei élnek, sőt anyagi gondjaik sincsenek. Szlovákiában 1963-ban 1500 olyan gyermek volt, aki az elvált szülök egyikénél maradt. Az előző évek tapasztalatai viszont azt mutatják, hogy e gyermekek egyharmada 2 -3 év múltán olyan helyzetbe kerül, hogy a hiányos család, illetve az új család már nem képes jó irányú nevelését biztosítani, s így egyre fokozódnak az igények a gyermekotthonok iránt. Sajnos, aránylag sok a szétesett család és számuk évről évre csak növekszik. Ugyanakkor 1963 ban csak Szlovákiában kb. 4000 gyermek született házasságon kívül. Figyelembe véve, hogy az elvált és feldúlt családok töbhségében, valamint a leányanyáknál a gyermek neveléséért érzett felelősség bizonyos idő múltán eltompul, hogy a gyermek egyre inkább „kolonc" a szülő nyakán — magára marad ós a környezet sem fogadja mindig megértéssel — számítanunk kell arra, hogy növekedni fog az állami gondozásra szoruló gyermekek száma. 11a nem sikerül ezeket az egészségtelen jelenségeket körültekintő és rendszeres megelőzéssel korlátoznunk, megoldanunk, és ha egyes szülők továbbra is könnyelműen veszik gyermekeik nevelését és gondozását, s a jövőben is szaporodnak az olyan esetek, amikor a szülők ós leányanyák nyugodtan lemondanak gyermekeikről (sőt szemére vetik az államnak, hogy nem épít gyermekotthonokat) — tehát ha nem sikerül ezeket a jelenségeket leküzdeni, s azokat a családokat és gyermekeket segítenünk, akiik arra rászorulnak, — sohasem lesz elég hely a gyermekotthonokban. Bár egy cikk keretében a felvetett kérdés minden összefüggését nem érinthetem, hangsúlyozni kell, e problémával eddig aránylag keveset foglalkoztunk. A sajtó, a rádió és a televízió élesen bírálja a gyermekotthonok fogyatékosságait: kevés a hely, nem szakképzettek a nevelők stb. stb. A bírálat jogosságát aligha vitathatjuk. Fogyatékosságok vannak ós egykönynyen meg sem tudjuk szüntetni őket. Úgy gondoljuk azonban, hogy egyoldalúan mégsem lehet ilyen komoly társadalmi problémával foglalkozni. A jövőben többet kell törődnünk a megelőzéssel. A közvéleménynek olyan erkölcsitársadalmi nyomását kell kialakítani, ami csökkentené, illetve megszüntetné az elhagyott gyermekek számának emelkedését. Ezért tartom fontosnak és helyesnek, hogy végre — mind a nevelési, mind a gazdasági intézkedéseket Illetően — ezen a szakaszon is céltudatos munkába kezdjünk. Tarthatatlan állapot ugyanis, hogy azok a szülők, aki nem akarnak gondoskodni gyermekük neveléséről, átlagosan évi 1072 koronával járulnak hozzá a gyermekotthon költségeihez, ugyanakkor viszont a különleges gondoskodást nyújtó iskolákban a szellemi, illetve testi fogyatékosságban szenvedő gyermekek szülei havi 700 koronát ls fizetnek. Ezt a problémát is megoldjuk. Július Lihockf az SZNf iskola- ós művelődésügyi megbízottjának helyettese P:. m> I h ü .örök barátság' Stubfia felvétel« VÁRNAI ZSENI: TEREMTŐ MUNKA Szeretni ezt az életet, az egyetlent, a végeset szeretni, hogyha bánt is, ha mostohánk is néhanap, de kék az ég és süt a nap ... s van benne boldogság is. Nem ölni, vért nem ontani, a tüzeket eloltani, s nem gyújtani, hogy égjen ország és város, hol a nép gyönge megvédeni életét s hogy békességben él jeni Még harcok dúlnak, lángban ég a megbolygatott messzeség, madár se leli fészkét. futnak az erdők vadjai, csak borzalomról hallani... Világ teremts hát békét I Fogyó hold már az életem, de dolgom még töméntelen, még tenni, adni vágyom ... csak lenne még erőm elég, zengeni a béke énekét a felbolydult világon! Csak élni, élni emberekl Időnk oly gyorsan elpereg, egy perc csupán az élet... de ez a perc lehet csodás, teremtő munka, alkotás, amely megőriz téged! o „Csáli-hó. bimbó, ne! Te, hál" Ha mindennapos útjához hűn befordult a szekér a szérűn s zörögve a lombok közt eltűnt, egy kurjantás volt hallható — „Csáli-hó, bimbó, ne! Te. hó!" Csörtetés ég-kék bolt alatt, barbár szó, ugar-hangulat, cifra szűr a Kálvárián, szilaj magyar gregorián — hajrát hajszoló, biztató „Csáli-hp, bimbó, ne! Te, hál" U1 ÜLI OQ < u Fröccsent a március ... Bohó madarak rikongtak a fákon s habzó rügyek közt ákom-bákom ostorhang, égre csattanó, míg átzengett a hangszikrákon: „Csáli-hó, bimbó, ne! Te, hó!" így volt... A tavasz bele szédült Elhallgattak a madarak. A fogat egyenesbe térült, már szembe villogott a nap, tükrével felcsilant a tó — „Csáli-hó, bimbó, ne! Te. hóiFény ült az ökörszarvakon, hintóként himbált a fogat, Csáli-hó, bimbó... Friss napon így vitte a remélt nyarat, tág határokkal rakodó „Csáli-hó, bimbó, ne! Te, hóF Hol van az a bérestorok? Hol bölömböl, mint hajdanán? Ökrök nyomán már traktorok hajfás, robogó kara szánt. Riadt fülembe visszakong a régi-hajszás ijeszó: „Csáli-hó, bimbó, ne! Te, hó!" A rég múlt hangjaként, miként bús kongatás, bennem szorong a hajsza még s egy ősi hang tovább kurjong: híg utcazajt és gyári neszt is átható — „Csáli-hó, bimbó, ne! Te, hó!" Árva léptekkel jársz, kacér újrázó tavaszok alatt: itt hagyott, elment a szekér, elvitte az egész nyarat. Belőle egy sóhaj maradt, rekedt, de mélyből támadó — „Csáli-hó, bimbó, ne! Te, hóF